A balliberális értelmiségi elit tündöklése és… (higgadt indulatposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Megnéztem, még nem írtam ezzel a címmel posztot. Megdöbbentő. A balliberális értelmiségi elit nem minden tagjáról fogok most írni, de ahogy szokták mondani, ha egyről nem, a többiről annál inkább.
Antiszemiták vagyunk. Én legalábbis egészen biztos, hogy az vagyok, hiszen védelmeztem a Schiffer Andrást, és ötéves koromban ismertem már a rabbis-libás viccet. A nagymamámtól hallottam, aki néha olyat is mondott, hogy ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. Ez is egy vicc valójában, öreg zsidó nénik szokták volt mondani, olyanok, mint amilyen a nagymamám volt.
Fodor Gáborral nem az a bajom, hogy egy tehetségtelen idióta, és még az sem, hogy a tehetségtelen idiótaságából élt egész életében. Igazából csak az a bajom vele, hogy nem tudom úgy letehetségtelenidiótázni, ahogy szeretném. Itt van egy csomó majomparádé, akik néznek rám nagy szigorúan, mint valami tancsinéni, hogy egyenesen ülök-e a padban, és ha csak megmukkanok, már hozhatom ki az ellenőrzőm, hálistennek, most a Seres kapja az intőt, addig is izeghetek-mozoghatok egy kicsit.
Szabaduljunk már fel!
Igen, én úgy gondolom, hogy Konrád György és Heller Ágnes néha össze-vissza beszél. És nem, nem vagyok hajlandó inni a szavaikat. Nem mondom azt, hogy fogják be a szájukat, sőt, azt szeretném, ha ők is felszabadulnának végre, csak azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó arra, hogy komolyan vegyem őket. Arra sincs igényem, hogy engem bárki komolyan vegyen, saját magam beleértve.
Nem fogok egyenesen ülni. Nem olvasom el Mihályi, Csillag, Békesi újabb huszonkét pontját, mert nem gondolom, hogy egy jó képességű doktorandusz szintjén értik a közgazdaságtudományt. Ne tessék így nézni, mert megijedek.
Nem fogok aláírni semmit. Ha kedvem van arra, hogy esetleg bevigyenek a kóterba, és éppen édes hazánkban tartózkodom, akkor majd bevitetem magam. Egyedül, segítség nélkül. Van középső ujjam, és szívesen megmutatom Orbán Viktornak.
Nem, nem fogok kampányolni Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Schiffer ellen. És mellettük sem. Nem, nem tudom, hogyan kellene jobban csinálni, amit csinálnak, nem értek hozzá. Borzasztó sok mindenhez nem értek, és nagyon jól megvagyok ezzel. Van valami, amihez értek. Nem nagyon fontos dologhoz, és akkor egészen finom voltam, de van valami, amihez valóban értek. Ebben különbözöm vizsgálatom tárgyaitól.
Senki sem vette észre még, hogy ezek az emberek, akik állandóan ránk szólnak, amikor nem helyesen gondolkozunk, általában az ég adta világon semmihez sem értenek?
Senki sem vette észre, hogy a „szakértők”-nek nincs „szakjuk”?
A Kedves Olvasó nem tud szigorúan nézni, miközben kicsit fújtat? Megmutassam, hogy kell? Már mehet is a Kálmán Olgához. Három dolgot mondjon. Maffiaállam. Diktatúra. Elcsalták. Mondjon nagyon rossz vicceket, nevessen össze a másik szakértővel, és zárja le az egészet az úgy nevezett diadalittas nézéssel, amit majd még gyakorolni fogunk.
Még az is lehet, hogy fel fogom tenni a lábam a padra. És rágógumizni is fogok. Köpőcsövezni fogok a verzatillal. Húzogatni fogom a padszomszédom haját. És kegyetlenül bele fogok firkálni a Könyvbe.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519585-6ae868ac4407e' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519585&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519585-6ae868ac4407e&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519585-6ae868ac4407e' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Kedves Jótündér, szép és sok minden igaz van abban amit mondasz, csak nem értem, hogy ez miért a baloldali értelmiség jellemzője?
Matolcsy szerinted nem beszél hülyeségeket? Vagy Makovecz vagy Fábry vagy Ákos? Bayer? Nem felháborító amiket Lánczi próbál lenyomni az emberek torkán?
Fodor tehetségtelen idióta? Szerinted tehetségtelen idióták tudnak kétszer is miniszteri tárcához jutni, főleg úgy, hogy nem áll be az Orbán-seggnyalók sorába? És most megint egy 1%-os támogatottságú párt elnökeként ott van a Parlamentben?
Orbán meg tehetséges miniszterelnök mert erőszakkal, autokrata módon a jogállam lebontásával, a választási rendszer megbuzerálásával, a média teljes elfoglalásával, a közmédia ellenzék elleni őrjöngése és az ellenfelek hirdetéseinek komoly korlátozása, a vezetői vitáktól való megfutamodása mellett végre elérte, hogy pártelnökként 7 választásból már 3-at megnyert és négyet bukott el?
Korrekten és tisztességesen megnyerni 7 választásból 5-öt, na az valami és tehetség kell hozzá. A siker nem egyenlő a tehetséggel, Orbán semmivel se tehetségesebb mint Sztálin vagy Hitler. Mindegyiküket jó lenne megvizsgálni, mire jutnának korrekt eszközökkel, gátlástalanság nélkül. Úgy ugyanis jóval nehezebb. Betartva a játékszabályokat nagyobb érdem nyerni, mint lesgólokkal, felrúgásokkal. És ha így vizsgáljuk, Fodor teljesítménye semmivel se rosszabb. De a siker úgy tűnik, a legtöbb embernél, nálad is, mindent igazol, nem számítanak a módszerek.
@maxval a gondolkodó birca:
Az a baj, hogy te meg sokan mások azt hiszik, létezik „balliberális” oldal. Ilyen nincs, és innentől fogva minden „ballibsiző” csak árnyékokat kerget és szélmalmokkal harcol.
@Bogyó 2: sztem a válasz egyszerű: Orbán magasról lesz@rja a saját értelmiségét, amelyik – olyan kevés kivételtől eltekintve, hogy egy sem jut eszembe, pedig biztos van – gyakorlatilag vagy elhallgatott, vagy beállt segget nyalni. Fideszes értelmiség de factp nincs. Ők afféle bübükék, akik most eljátszák a bokrétát a Kormányzó úr kalapján.
(Matolcsy rossz példa, mert azon a ponton belekeversz egy operatíve politikust)
A ballib politikusok szemmel láthatóan hallgatnak, befolyásoltak a saját oldalukon álló értelmiségre. Nem mondom, hogy az Orbán receptet kéne átvenni, de azért valljuk be, nagy a kísértés … 🙂
@Bogyó 2: Ne erőlködj! Reménytelen eset. ….meg különben is ezért kapja a zséé-t!
@nál:
na, csak megjött végre a kedvencem:)
@Bebes: „Hoppál, Zsigó, Selmeczi, Kocsis Máté) itt nyilván nem lehet számítani, csak az értelmiségi holdudvart: Bayer, Bencsik, Fritz, Kumin, G. Fodor, jobb esetben Horkai H. lenne hát a példakép”
Pontosan. Ezektől kellene hasraesnünk a baloldali értelmiség ellenében?
Ezek az emberek azok akik valamihez nagyon is értenek szemben amazokkal? Bárha belegondolok végülis igen. Talán tényleg van valami amihez nagyon értenek. De azt nem lehet becsülni.
Nem tudom, Fritz Tamásnak feltűnt-e már, hogy valamikor jó kis politológusi vitaműsorokban fejthette ki véleményét a közmédiában Lakner, Török vagy Lengyel társaságában, most meg ezeknek az embereknek, meg úgy egyáltalán az ilyen jellegű vita jelenléte megszűnt, egyedül oszthatja az észt. Szerinte ennek tényleg így kell lennie? Nem gondolkodik ezen amikor megnézi magát a tükörben a Békemenetre indulás előtt?
@nál:
A gond az, hogy VAN.
@maxval a gondolkodó birca:
ezt hogy érted?
@maxval a gondolkodó birca: Ha van is, végtelenül balfasz, semmiresem jó, tehát olyan, mintha nem lenne, nem?
@Deepblue Noir: @Szindbad:
Már erőtlen, de még hat. Mostanában zuhan le a mélybe.
@maxval a gondolkodó birca: És énvelem mi lesz?
@maxval a gondolkodó birca:
troll:)
@maxval a gondolkodó birca: csak neked:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/matolcsy-idezetekkel_szorakoztatja_olvasoit_a_new_york_times.580150.html
jó szórakozást!
@flort:
Ez hogy kapcsolódik ahhoz, amit írtam?
@maxval a gondolkodó birca: te is ilyen vicces vagy, amikor hasonlóan megalapozott kijelentéseket teszel, megfellebezhetetlenül, csak rólad nem írnak Amerikában.
@flort:
Én másképp működök. Igyekszem csak a nagy összefüggéseket átlátni, így sokaknak megalapozatlannak tűnnek állításaim.
@szempontpuska: „Nem, nem tudom, hogyan kellene jobban csinálni, amit csinálnak, nem értek hozzá.”
Akkor lassan írom B+!
Meg kell állítani a közpénzek elherdálását, ellopását, az államilag újratermelt korrupciót. Fizetés csak bankkártyával, mindenhol, kp. nuku. A XXI. században minden szükséges eszköz megvan hozzá.
Minden elköltött közpénz forintról a számlát, bankszámlakivonatot ki kell rakni az internetre. Minden közfeladatot ellátó személy bankszámlakivonatával egyetemben. Van akiknek ez nem tetszik? Engem mint adózó állampolgárt qrvára nem érdekel! El lehet menni a versenyszférába dolgozni annak aki ezt nem vállalja!
Ennyi, kezdetnek ez is megtenné.
Ja, és mi van a bulvártoncsi vagyonosodási vizsgálatával?
@maxval a gondolkodó birca: Muhaha! És főleg szerény vagy…
@ob.szerver: A vidék nem egységes halmaz. Naná, de még a falvak sem. Egyébként hadd írjak ide nektek egy 1000 fő alatti listás eredményt, ezt jól ismerem, kicsit kikérve a vidékiek egységes lebunkózását mindenki, de főleg az ottani nem jobbosok nevében egyszer, hiszen van itt is egy réteg, aki nem arra szavazott, mint sok budai jobbikos, mégis ők a bunkók egyes balosok szerint.
Fidesz 46%, Jobbik 24%, Baloldal 21%, LMP 4,3%. Nincs olyan hű de nagy eltérés az országostól, állítom egyes borsodi kisvárosokban sokkal durvább jobbikos eredmények vannak.
De kikérném a jobboldali falusiak nevében is, mert mégis mit kaptak a falusiak a baloldaltól? Mitől kellene másképpen gondolkodniuk róluk, mint amit a médiában hallanak? A közmunkaprogram a semmihez képest nekik jobb, az ilyen kis falvakban szegénység van, a kisiskolákra ez a kormány adott nekik garanciát, aki valamire vinni akarja kénytelen elmenni, s onnantól ő ugye a városiakhoz sorolódik be mint felviilágosult művelt ember. Sok lumpen meg Pestről vagy nagyvárosból a kikapcsolt közműves paneljából kényszerből lemegy falura, na ezek se a műveltség csimborasszói és besorolódnak a falusi kategóriába. Ezek a falvak az elmúlt években szinte teljesen elveszítették az értelmiségüket, ki mutatna nekik utat és tükröt a rezsiátverésnél? Azt látják, hogy a cigányok letarolják a kerteket és nincs következmény, csoda, hogy a Jobbik felé fordulnak?
És még valamelyik nagyokos leírja itt, hogy a szocpol miatt falun szaporodtak mint a fene. A falvak a hetvenes évek óta folyamatosan veszítik el a népességüket akkor is, ha az újabb várossá nyilvánításokat figyelmen kívül hagyjuk. A Fidesz ámította őket, de a ballilb ezt se tette, a kisfalvak folyamatosan bűnbakként érezhetik magukat, hogy ilyen extra igényeik vannak, hogy ne más faluba kelljen reggelente elbuszoztatniuk a gyereket, hogy helyben is legyenek emberek aki a hivatali ügyes-bajos dolgaikat elintézik, s ne az idegen nagyfaluba, városba kelljen bemenniük, s 5 perces ügyek miatt egy félnapot elcseszniük az egyre szűkülő buszjáratok szerint. Úgy, hogy közben megszokták, hogy csak 1 bolt van, ahol minden drágább mint a Tescoban és nincs uszoda, sportcsarnok, színház, mozi, konditerem meg 6-féle szakkörre lehetőség. De még mindig azt hallják, hogy ők kerülnek sokba, és sóval kéne beszántani mindent ami ott van. Miközben a welness-hétvégéző, lakóparkos, nyaranta a horvát tengernél ücsörgő réteg nem közülük kerül ki. És ezek még messze nem a gazdagok.
A falusiak gazdasági és műveltségbeli állapotáért az ország vezetése és értelmisége legalább annyira felelős mint önmaguk, mit is várnak ezektől a kitaszított és reménytvesztett emberektől? Semmi perspektíva nincs számukra, az önkormányzati reformok lényege is mindig az, hogy gyakorlatilag a falvakon kellene még tovább húzni, lásd pl. a mostani adósságrendezést, ahol gyakorlatilag a nagyvárosok zsebébe tömködték a pénzt, miközben egy 1000 lakosú falu éves állami támogatása pár tízmillió Ft. Eközben milliárdok mennek el KLIK-hiányokra, járásokra, Seuso-kincsekre.
Amíg ez így lesz, addig nem is lehet mást várni a falusiaktól, mint a populista demagóg szólamok követését, de sok kis faluban korántsem rosszabb annyival a helyzet, mint a városokban és ez sajnos nem azt mutatja, hogy mégse olyan nagy a baj, hanem azt, hogy már a városokban is egyre nagyobb. Rövidlátás a falusiak bunkóságaként lereagálni az eredményeket.
@kovi1970: Érdekes egyébként ez a készpénz dolog. Szerintem is simán meg elehetne oldani, ahogyan a trafik ügyet is átverték a bankkártyát is meg lehetne. Svédországban az utcai hamburgeresnél is lehet fizetni kártyával, de Németországban nem láttam sokkal jobban a helyzetet, felkapott turistalátványosságnál se tudtam fizetni az ajándékshopban csak Kp-val.
De a Fidesz ebben is érti a nép nyelvét, s kiszolgálja a szavaztok miatt az indokolatlan igényeket is. Inkább engedi az ingyenes kétszeres kp-felvételt, miközben ez azért tűnt el, mert ő vezette be a tranzakciós illetéket.
@kovi1970: Ne találd fel újra az atlatszo.hu-t!
@maxval a gondolkodó birca: A taxis blokádhoz az értelmiségnek nem sok köze volt a szdsz-nek sem. Az még egy természetes felháborodás volt, mert az emberek azt hitték, hogy a cuclizmus után majd nem fogják hülyének nézni őket, pedig hülyének nézték. Nem mellesleg pedig éppen az szdsz volt aki megmentette az mdf-et a bukástól, részben azért mert nem akarták, hogy anarchia legyen az országban, részben meg azért, mert féltek a kommunisták visszajövetelétől, mert akkor még a „baráti” orosz hadsereg ideiglenesen nálunk állomásozott és féltek, hogy ez lesz az indok egy második ’56-hoz.
Kedves @maxval a gondolkodó birca: Semmi baj azzal, hogy valaki (Te) igyekszik átlátni a nagy összefüggéseket. Sőt, ez éppenséggel ritka, üdvözlendő dolog. Ez szokta a népnyelv úgy nevezni, hogy „látni a fáktól az erdőt (is)”. Nagyon fasza dolog, nagy ritkaság.
Azonban, van egy rossz hírem. Ez neked nem megy. Semennyire sem megy. Most nem mondom azt, hogy azért nem megy, mert hülye vagy (bár, ha valakinek ilyen nagyon nem megy, akkor ott már élni lehet a gyanúperrel), de mindenesetre, kis túlzással én is el szoktam rajta csodálkozni (ritkán csodálkozom bármin), hogy te mennyire nem érted, nem látod jól ezt a világot, mennyire félrebeszélsz, mekkora marhaságokat mondasz, gyakorlatilag minden egyes hsz.- edben. Ehhez a tökéletes inkompetenciához viszont már egyfajta tehetség kell. Szóval, végül is, te is tehetséges vagy… mint a Zorbán. 😉
@maxval a gondolkodó birca: Lássuk!
„A ballibség egy sajátos magyar dolog. Máshol nemigen van ebben az extrém alakban.” – ezt neveznéd nagy összefüggésnek? Legalább néhány jellegzetes vonást felvázolhatnál, ami megkülönbözteti a magyar ballibet – mondjuk – a bolgártól (ez övön aluli ütésnek lett szánva).
„Kialakulásának története a 90-es évek elejéhez vezet vissza. A kiinduló ok: szimpla sértődöttség. Az SZDSZ agyytrösztje egyszerűen nem bírta elviselni, hogy elvesztették az 1990-es választást. Jött a puccskísérlet (taxisblokád), majd az akkor szinte teljes médiafölény birtokában a fasisztázás és antiszemitázás. Majd az ex-komcsik beemelése a „klubba”.”
Felhívnám a figyelmedet arra, hogy az SzDSz kilencvenes évek beli vezetői már sehol sincsenek. Ellenben némi keresgélés után megtalálod az interneten azt a sajtóorgánumot, amelyik szerint az akkori szadeszes véleményformálók ma a fidesz mögött gyülekeznek.
„Mindez iszonyú károkat okozott, s lassan elvezetett a ballib agytröszt teljes bukásáig is, de eközben máig kiható negatív tendenciákat indított el.” – erre most nem pazarolnék karaktereket azon túl, hogy igazából a posztban említett nevek esetében SZAKEMBEREKRŐL és TUDÓSOKRÓL beszélsz (valószínűleg fogalmad sincs a szavak jelentéséről), de talán feltűnt, hogy közülük Békesi László pl úgy tudom, nem volt szdsz-es
@maxval a gondolkodó birca:
Felnézel az égre.
Látod, hogy nap mint nap egy sárgás-vöröses korong áthalad keletről nyugatra, és azt gondolod: „milyen jóságos a Napisten, hogy minden nap áthajtja szekerét az égen, és életet sugároz a Földre!”.
Eljön az éjjel… Felnézel az égre, és azt gondolod: „milyen jóságos a Holdanya, hogy világosságot hoz a sötétségbe, és újra és újra megküzd azzal a láthatatlan sárkánnyal, ami újra és újra felfalja!”
Elégedett vagy. Megmagyaráztad amit látsz, és örülsz neki. Nem hagyod, hogy holmi „tények” – valójában szemenszedett hazugságok arról, hogy a Nap csak egy emberi léptékkel felfoghatatlan méretű plazmagömb, a Hold meg csak egy kietlen szikla, ami egyszer a Föld része volt – megzavarjanak, hiszen te a „NAGY ÖSSZEFÜGGÉSEK” embere vagy, aki fennen hirdeti az igazságot.
Próféta vagy.
@Deepblue Noir:
Ez igazán megtisztelő, nem is tudom, hogy fejezzem ki meghatottságom.
@flort: Szerintem felesleges vitázni vele, Maxval konkrétan vallási fundamentalista. Cseverészni lehet vele, de vitatkozni nem javasolnám.
Kedves @Bogyó 2: Te, ahogy látom, nem írsz hülyeségeket. De… De ebben a hsz-edben, tulképpen lebunkózod a „falusiakat”. Hiszen egy az egyben azt mondod, hogy azért szavaztak a fideszre (a többségük, aki szavazott), mert beszlopálták a populista demagóg szövegeket. És -mondod tovább – ugyanakkor „Rövidlátás a falusiak bunkóságaként lereagálni az eredményeket.”
Így sajnos ellent mondásba keveredsz, hiszen akinek annyi esze, és tájékozottsága nincs, hogy a fideszmaffia tényleg nagyon ócska demagógiáját elhiszi, az minek nevezhető? Professzornak?
Egyébként teljesen egyetértek veled abban, amit a falusi leszakadásról, reményvesztett kilátástalanságról, és ennek választásukra való kihatásáról írsz. A több tényező mellett ez volt az egyik a választási vereségben. (És nem az, amin azóta is rágódik a sok nagyokos ballib, meg rosszoldali, hogy mennyire baszta el a ballib értelmiség, meg elit ez az egészet.) Ennek a rétegnek (szinte perverz módon), de az is megnyugvás, és öröm, ha napi 8 órában árokpartot kapirgálhat, vagyis teljesen értelmetlen, megalázó munkát végezhet havi 47 ezer Ft-ért. Mert ennek az alternatívája a 28 ezer lenne, vagy esetleg a nulla. És ezt a jóságos Orbán bácsi adta nekik.
Csak ne következtess rosszul. Ha valaki olcsó polulista demagógiával megvezethető (mint ennek a népnek a nagyobbik része), akkor az egy buta bunkó. Nem kell a népszerűtlen „igazságoktól” félni, tessék azokat is kimondani!
@Szindbad: Köszönöm, már régen nem kísérletezek már ilyennel. Megpróbálok vele nevetni, ha nem megy, akkor rajta.
Szerintem ő olyasvalaki, mint a Lencsés István néven okádók voltak; aki megpróbálja a poszt lényegéről provokatív stílusban nyilvánvaló marhaságok szajkózásával elterelni a figyelmet.
@Lasombra: Tehát nem nemzetközileg elismert, időnként aláírogató vexillológusok készítették.
@ipartelep: Javaslom a
„Bunkó parasztok,
ránk szavazzatok!”
jelszót.
Remekül skandálható, demokratikusan, racionálisan és elvi-morális alapokon támadhatatlan.
Sok sikert a választásra.
@flort:
Nagyon más a bolgár helyzet. Nem is igazán lehetne párhuzamot vonni.
BG-ban a ballib szellemiség csak egyes külföldről finanszírozott civil szervezetekben és azok hívőiben van meg, a politikai életben szinte teljesen hiányzik. Még a ballib hátterű személyek sem erőltetik, amikor politikussá válnak.
Ami hasonló a magyar helyzethez:
– a középbal térfelet az exkomcsi párt foglalja el, melynek van egy jelentős erősen balos tábora, miközben a vezetőség zöme alig baloldali, hanem inkább liberális, s a tábor nagy része csak megszokásból szavaz a pártra,
– a középjobb térfél zömét egy erősen zavaros populista párt foglalja el, mely messze nem konzervatív, aminek állítja magát.
Szinte minden nagyon más.
@Szindbad:
Itt politikai kérdésről van szó. Ebben az esetben nem számít a valllás. Ne zavarjon meg, hogy Isten haderejének tagja vagyok, szerény, szürke altiszti rangban. Egy rakás kérdés vallásfüggetlen, így ezekben nem Isten álláspontját tolmácsolom, hanem a sajátomat.
@kovi1970: Jaj, de milyen jó az, amikor egy rendszert olyan ember bírál, aki sötét mint az éjszaka.
Aham. Bankkártya mindenhol, aztán majd nincs lopás, meg korrupció.
Mert ugye olyan a világ, hogy ül X egy rakás pénzeszsákon, aztán mennek a haverok és hazavisznek belőle?
@Counter: Ezt javasold a kedvenc pártodnak, ha van olyan. Én nem vagyok pártpolitikus, vagy hasonló állatfaj, és amúgy is felesleges velem próbálkoznod. Azt látom, hogy van egy fixa ideád, egy amolyan megcsontosodott képzeted, – ahogy mondani szokás – mindenről az jut az eszedbe. De szólok, hogy ez a tagadó álláspont még kevés. Legalábbis én még nem láttam tőled semmi konstruktívat, építőt, csak mindig ezt a beszólogatást. (Meg ugye, igencsak értetlen is vagy, de ezt most hagyjuk, nem tartalmi kérdés.) Ez így kevés lesz az üdvösséghez.
„Van egy olyan érzésem, hogy jobb lenne, ha a mai magyar humán értelmiség és baloldali nómenklatúra nem foglalkozna többet belpolitikával. Ma ugyanis leginkább olyan emberekkel kell a centrum felé mozdulni, akik képesek hosszú magyarázatok helyett végre cselekedni. Fiatalosan, frissen, aktívan, kérlelhetetlenül, harcosan, jól szervezetten, mert mindenütt ott kell majd lenni fizikálisan is. Nem feltétlenül tüntetni, de állandóan és mindenütt jelen lenni. Nem félve, hanem kitartó akarattal. Abszolút értelemben. Ma már nem elég ugyanis csak reflektálni az adott kormány hibáira. Nem elég vészjelzéseket adni egy kis létszámú facebookközösség laza keretei közt. Nem elég megélhetést remélve cikkeket írni a kényszeredetten szélsőségesekre szavazók által soha el nem olvasott sajtóorgánumokban. Nem elég nyilatkozni az egyetlen, talán még nyitottnak mondható rádió- és tévéadó elillanó adásaiban.
De létre kell hozni egy új, jogos erőt. „
dinamo.blog.hu/2014/04/17/jogos_ero_levelkialtvany
@ipartelep: „van egy fixa ideád, egy amolyan megcsontosodott képzeted, – ahogy mondani szokás – mindenről az jut az eszedbe. De szólok, hogy ez a tagadó álláspont még kevés. Legalábbis én még nem láttam tőled semmi konstruktívat, építőt, csak mindig ezt a beszólogatást.”
hu.wikipedia.org/wiki/Elh%C3%A1r%C3%ADt%C3%B3_mechanizmus#Projekci.C3.B3
A személyeskedést ismételten kikérem magamnak.
@monddazigazatmar: „Mert ugye olyan a világ, hogy ül X egy rakás pénzeszsákon, aztán mennek a haverok és hazavisznek belőle?”
Jól mondod (ne hagyd abba), szóval biztatlak, és igazad is van, a kolléga a bankkártyás ötletével tényleg nem markolta meg az Isten lábát, de azért ez a fenti szöveged eléggé jól leírja az Orbán-Simicska maffia lényegét.
@maxval a gondolkodó birca: Persze, a kérdés függetlennek tekinthető, de a gondolkodásod a kérdésről nem. Gondolkodásmódod jellegzetes, a fundamentalizmus jegyeit viseli, például nem vagy hajlandó saját, igen erőteljes szempontjaidon kívül más szempontokat is figyelembe venni, esetleg súlyozni. Nincs ezzel semmi baj, csak nem nagy élmény a Rendíthetetlen Isten Katonájával vitatkozni.
@ingyenebed: +1
@maxval a gondolkodó birca: Ne zavarjon meg, hogy Isten haderejének tagja vagyok, szerény, szürke altiszti rangban. „
Ez mindent megmagyaráz.
Isten szolgája, mert kell valaki, akit félj, aki megmondja, mi a helyes. Magadtól nem megy.
Altiszti rangban, mert annyi eszed azért nincs, hogy feljebb kerülj.
Tehát nem csoda a véleményed kinyilatkoztatás jellege, és nem csoda a gondolkodásod szimplasága sem.
@maxval a gondolkodó birca: Egy nagyon nehéz kérdés: beszélsz itt a ballib-ről. Mi az ? Mit jelent ez a fogalom? Ha nem tudod definiálni, hogyan lehet összevetni bármivel is?
@maxval a gondolkodó birca: Az is lehet, hogy neked minden összefüggés „nagy”.
@Könnyen elkaptuk, uram!:
De legalább szerény.
És állítása szerint szürke is, bár ezzel vitatkoznék, mert ő az egyik legszínesebb hülye a blog.hu kommentelők között.
@Counter: ahamm.
1. de nem is a Hatalom
2. nem erőből oldották meg
3. az eszetlen központosítás kerülésének elve ettől még változatlan
4. ebben lehet, hogy tévedek, de a vexillológusok inkább tanulmányozzák, elemzik a zászlókat, azok szimbolikáját és történelmét, mintsem készítsék őket. egy pár csíkhoz nem kell katedra.
5. úgy általában nem a zászló a lényeg. csak egy példa volt.
más nem jut eszembe, kérem, kapcsolják ki.
vagy kérdezz olyat, amire pozitívan lehet válaszolni. 🙂
még annyit gondolok az egész kérdéskörről, hogy a magyar társadalom ma nem ideológiákban szegény, hanem önismeretben. magamon is tapasztalom, másokon is látom, a társadalom sokdimenziós rétegzettségéről, azok lehetőségeiről, vélekedéseiről, mozgásairól csak a legdurvább (ideologikus) előfeltevések, és azokből levont következtetések (knyilvánvaló durva mellélövések) élnek mindenfelé.
az emeszpé híres induló beágyazottsága a szakszervezetekkel együtt teljessen elhalt, és az 1990 óta eltelt időben folyamatosan tűnnek el az ismereti térképekről a zemberek (ahogy, tán nem véletlenül, a választói térképről is). az utóbbi években egyetlen olyan pontot láttam, ami bíztat volt, de tudtommal az is elhalt, az a bizonyos felsőoktatási kerekasztal. a szakmákkal, szociális szervezetekkel, kisrégiókkal való folyamatos kontaktus nélkül üres halmazokkal végzett logikai tornák a vélemények.
nem új arcok hiányzanak, hanem azoknak a hangja nem épül bele a diskurzusba, akikről az okosakat mondják, így észre sem veszi, ha róla beszélnek (próbálnak beszélni).
ez nem egészen véletlenül alakult így, a cöfner állam egyedüli sikeresnek tűnő projektje a társadalomban zajló bármiféle független mozgás, vagy érdek artikuláció izolálása és kicsinálása, de olyan nagyon sok dolguk nincsen.
@incze:
Ez jó meglátás, egyetértek.
Ha senki nem érzi visszásnak, hogy december végén pár liberál éretlemiségi magához rendelte a „demokratikus ellenzék” vezetőit, és a nagyszoba foteljéből mondták meg, hogy akkor most merre tovább Magyarország?
Ők pedig meghajoltak, és megkérdezték, hogy hozhatnak-e még valamit a méltóságoknak a konyhából, mielőtt másnap bejelentenék, hogy akkor ők összeállnának. Atti, Godron, Feri és Gabi meg persze Timi.
Lehet Orbánra sokmindent mondani, a de hogy kaliber lenne a magyar politikában, az nehéz tagadni. A fenti bandából mindösszesen egy azaz egyvalaki mérhető hozzá. Feri.
Őt viszont utálja Atti, retteg tőle Gordon, Timi anno ellene gründolta a saját pártját, Gabi meg ki a szart érdekel.
Ők így öten gondolták, hogy majd jól lenyomják Viktort? Ők nem.
Azok igen, akik küldék őket.
Talán kicsit sok volt a bólé, és ütött a puncs meg a tojáslikőr, de azért ezt ők se gondolhatták komolyan.
Persze amíg élnek, remélnek, megmondanak. 2018-ban is megmondják majd. Ha megint rájuk hallgatnak, akkor megint lesz 2/3-ad. Csak nehogy magas legyen a 15% küszöb…
@Lasombra: 1-3. Na ja. De akkor most a polgármester tervezte zászlóval az a baj, hogy vexillológiailag egy agyrém (mert az, és ez baj, még ha nem is egetrengető), vagy az, hogy a polgármester tervezte?
4. Ha valamiért új zászlóra van szükséged, érdemes kikérni egy vexillológus tanácsát, mert ő az, aki tudja, milyennek érdemes/szabad tervezni. (OK, ez teljesen konszenzus alapú tudomány, de attól még vannak szabályai és tudományos igénnyel lehet művelni. Ha táncolni akarsz a bécsi Operabálon, akkor is kell a tánctanár.)
5. Az USA zászlaja is csak egy példa volt 🙂
+1. „Mondja, polgármester úr, hogy tud ön egyszerre ilyen okos és szép is lenni?”
@incze: Igaz, amit a NER terpeszkedéséről írsz – de 2010 előtt is javában folyt az általad leírt folyamat, haltak és sorvadtak el a ballib és a társadalom közti kommunikációs csatornák (emlékszünk még az Oriens programjára? ma elképzelhető, hogy épeszű politikai laikusok megkeressék a ballibet a változtatás igényével?); nehéz az egészet a nerre fogni.
@ipartelep: hát, neked sincs sok közöd a realitásokhoz…