Bakker, ezekről még egy jó cím sem jut az eszembe
Eredeti szerző: jotunder
A pillanatnyi helyzet:
1. Valaki kitalálta, hogy Falus Ferenc legyen a főpolgármester-jelölt. Nem tudni, hogy kicsoda. Falus Ferencnek nem volt elég, hogy alkalmatlan volt a szerepre, alkalmatlannak is akart látszani. Sikerült.
2. Három baloldali párt van, ha az Együtt-PM-et egynek számítjuk. Az MSZP nevű párt elnöke a Rába Tímea férje, állítólag Tóbiás Józsefnek hívják. Az Együtt-PM az valójában nincs, mivel Bajnai Gordon rájött arra, hogy ő nem ilyen lovat akart. Konkrétan nem lovat akart, hanem zsiráfot, ezt hamarabb is elmondhatta volna. A Demokratikus Koalíció létezik, van neki elnöke, nem is csak állítólag, lovat akar nem zsiráfot, de Gyurcsány Ferencnek hívják.
3. Van persze LMP is. Van elnöke, aki egyenlő távolságot tart a lovaktól és a zsiráfoktól. Az ilyet általában okapinak hívják.
4. Nincs Liberálisok nevű párt, de azért van neki egy elnöke, és nem, nem akarok beszélni róla.
5. Van a MOMA. Én erősen szimpatizálok a MOMA-val, elképesztő a prekolumbiánus anyaga, és egészen közel hozzá van egy meglepően olcsó all-you-can-eat sushi hely.
6. Nincs másik MOMA, de van neki egy elnöke. Ő is valamilyen állat, talán zebu. Róla még lesz szó.
7. Két héttel a választás előtt Falus Ferenc visszalép. Az utolsó pillanatban még eggyel nagyobb hülyét csinál magából, mint ami az atomfizika mai állása szerint egyáltalán lehetséges, majd átadja a helyet a zebunak. Még egyszer: két héttel a választás előtt. Nem, nem rúgják ki páros lábbal azt, aki kitalálta Falus Ferencet. A libák már régen elfogytak, de amíg van okapi, zebu és gnú, addig écák is vannak.
8. Bokros-zebu színre lép. Ő lesz a baloldali pártok jelöltje. Mondjuk nem az összesnek, de néhánynak. Bokros jobboldalinak vallja magát. Amiben az a jó, hogy azok viszont, akik magukat jobboldalinak, őt általában baloldalinak tartják, de azért a baloldaliak elég jobboldalinak tartják. Ideális választásnak tűnik.
9. Bokros gondosan írásba adta azt, hogy tényleg máshogy gondolkozik a világról, mint harmincegy darab egykori kollégáján és az Élet és Irodalom mellékleteinek százkilenc buzgó olvasóján kívül bárki Magyarországon. Nincs semmi probléma azzal, amit gondol, de a politikusoknál általában előny, ha a nézeteiket többen osztják, mint ahányan elférnek a hetes buszon.
10. Vannak azért kisebb problémák Bokros nézeteivel. Ebbe most ne menjünk bele, nem mindegy, hogy vannak-e problémák a nézeteivel, most komolyan?
11. Bokros valószínűleg teljesen alkalmatlan a feladatra, de talán nem annyira, mint Falus. Ezt valamivel kompenzálnia kell. Egyenként szólítja meg baloldali választóit, és magyarázza el nekik, hogy tényleg mennyire, de mennyire nem érdekli őt a véleményük, majd még azt is elmagyarázza nekik, hogy ha főpolgármester lesz, akkor még fenéken is fogja őket rúgni.
12. A budapesti választást Tarlós István fogja megnyerni. Ő egy igazi tapló, de kétségkívül nem zebu. Ma ez bőven elég a választási győzelemhez.
13. Azért a baloldali politikusok sem teljesen hülyék. Jó, hát ez egy költői túlzás. Mondjuk úgy, nem annyira hülyék. Ez még mindig költői túlzás, de kiindulópontnak talán jó lesz. Pontosan tudják, hogy Bokrost nagyon el fogják verni. És azért talán nem ők lesznek a felelősek. Hanem valaki más. Aminek lehetnek előnyei. Mesterházy már vigyorog.
14. Ha mondjuk egy párt, vagy több párt, zebuk, gnúk, kafferbivalyok eleve vesztésre állnak egy önkormányzati választáson, akkor ajánlott-e két héttel a választás előtt bizarr performanszba bonyolódni az ország fővárosában, hogy az inkompetenciájuk világossá váljon azok számára is, akik az elmúlt negyedszázadot az Antarktiszon töltötték? Szerintem ez egy izgalmas kérdés.
15. Itt kellene valamilyen ideológiai veresfarok, hogy én sohasem szavaznék a Bokrosra, mert így meg úgy. Nyilván rá szavaznék, ha otthon lennék a választás napján, és nem, egyáltalán nem csipesszel az orromon, gumikesztyűben. Én nem óhajtom a szavazatommal definiálni magam, nem akarok megmondós posztot írni, azt majd megírják mások. Ráadásul olyan nagy bajom nincs a zebukkal. Kifejezetten nagy hülyeségnek tartanám, ha rám bazírozná valaki a kampányát. Tessék a többiekre bazírozni. Ők ugyanis, már a nevükből is látszik, többen vannak, mint én. Nem, nem tudom, hogyan kell politikai mozgalmat építeni, ahogy vadászgépet sem tudok vezetni és hárfán sem tudok játszani. Nincsenek is ötleteim, tanácsaim, fontos gondolataim. És biztos csináltak már ekkora hülyeséget a világtörténelemben, csak valahogy én emlékszem rosszul.
Van egy Devecseri Szilárd nevű politikatudós, akinek volt egyszer egy érdekes elmélete arról, hogy hol van a holland kapu. Hát nem egészen ott volt, de azért majdnem. Ez a zebu is majdnem ott van.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519340-6ab2426eade52' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519340&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519340-6ab2426eade52&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519340-6ab2426eade52' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@jotunder:
a baloldal a rendszerváltás óta tele volt népszerű emberekkel.
aztán hova jutott vele?
@christvhu:
ahhoz hogy JT poltizáljon, tudnia kéne, hogy mit akar, és őszintének kéne lennie.
@jotunder:
Mesterházy egy nulla.
Kunhalmi meg egy másik nulla.
@dvhr: Ez könnyen lehet, hogy így van, és egyáltalán nem bánnám, ha valami csoda folytán megválasztanák. Főleg, hogy már nem lakom ott. Mert hogy anyagilag rosszul járnék, ha ő a góré, az biztos.
@jotunder:
meg amekkorát te tévedsz.
pont az a probléma, hogy az orbáni államreformmal szemben nincs alternatív elképzelés. Bokrosnak van, de nem állnak mögé.
ekkora marhaságot.
ez olyan mintha azt írtad volna, hogy egy háborúban a tábornokkal szemben nincs szükség másik tábornokra.
@jotunder:
valóban, Bokros testidegen Magyarországon.
pont annyira testidegen, mint amennyire a magyar nép testidegen a szabadversenyes kapitalizmusban.
meg amennyire az éppen kivándorló magyarok testidegenek idehaza, többek közt te is.
ezért nem érzed itt jól magad.
erről szól ez egész magyar progresszió, nyugatos tábor, akérmi története.
hogy testidegen.
tudod, zsákutcás történelem.
az orbán-féle hazúg, képmutató magyar néplélek simogatás, na az nem testidegen.
csak ha ez a problémád, akkor hagyjuk a fenébe az egészet.
@HaKohen:
kösz.
általában az emberek 99%-a nem szokott velem egyetérteni.
én is testigen vagyok.
jólesik, ha néha valaki mégis egyetért.
@vakapad: Abban, hogy a két emlitett videó kölünböző hatást vált(ott) ki tényleg lehet valami szerepe a mostanában sűrün emlegetett, rejtélyes népléleknek.
( Ezt az eufemizmust manapság olyan nem akárkik is előszeretettel használják, mint a magyar, khm újkonzervativizmus apostola Lánczi tanár úr a Nol-ban. Jó, kissé pikáns, hogy miközben a polkorrekt dikatúráról papolnak – „emiatt nem lehet félreérthetetlenűl nevén nevezni dolgokat, amiért aztán nem tudjuk sommásan elintézni őket” – közben ők sulykolnak újbeszél eufemizmusokat, mint pld nemmegszorítás, luxusprofit, megvédjük stb.stb. most pont a néplélek van soron, mert azt ugye mégse lehet mondani, hogy a magyar emberek tetemes része birkaként követi a vezérürüt ).
Szóval, amit mondani akarok, az az, hogy a fehérvári huszárok szexuális tevékenységét megéneklő videónak ( jöttek, láttak, győztek sőt egy kis etyepetyére is volt idejük ) nyilván erősen férfias, határozott, nem sokat lacafaszázó, huszáros üzenete van. Nem hiszem, hogy nagyon tévedek, ha feltételezem, hogy erre az összekacsintós üzenetre kedvezően reagál a szunnyadó „néplélek” ( jól adja a kurafi, közülünk való, én is így szoktam, hajaj ). A másik videóra most inkább terítsük „a feledés könyörületes fátylát”.
@vakapad: Szezon-fazon keveredés. Bokros egyedül indult az elején és mindig is azt mondta, hogy nem lép vissza, már akkor is, amikor Falus lefelé ívelő kampánya még be sem indult.
Amit írsz, az Szigetvári s@ggmentés alapú kommunikációja, viszont valóságalapja nincs.
@vakapad: @aronsatie: „Ma már Szily is újságírónak számít, és Farkasházy vécéje is fotózható.”
Tiltsák be.
Na jó, ne tiltsák be, mert liberálisok vagyunk, de szóljuk le őket, az hatásos lesz. Vagyis nem lesz hatásos, de legalább mi megmondtuk, és utat mutattunk ebben a sötétségben.
Döbbenetes, hogy manapság mindenféle magáncég újságszerű honlapot indíthat, és oda bárki írogathat, és azt bárki olvashatja és jónak vélheti. És politikusoknak ezzel kell küszködniük! Ez semmi, de a Demokratikus Ellenzék Jelöltjének ezzel kell küszködnie!! Miért van ez így, édesanyám, miért lett ilyen igénytelen a világ?!
Bezzeg régen, mikor még a MUOSZ mondta meg, hogy ki lehet újságíró, és Aczél Endrét meg Chrudinák Alajost faltuk. Akkor még volt minőség. Akkor még nem kiskamaszok kolbászoltak a vécécsészék környékén, sőt nem is tudtunk róla, hogy embereknek van vécéjük. Akkor még a dolgok arról szóltak, amiről szólniuk KELL. De nem is volt orbánizmus akkor, az hétszentség. Kultúra volt. Nem bulvárt olvastak az emberek, hanem könyveket, ott volt például Moldova György.
Ma meg leönti magát a Jelölt egy vödör vízzel, és kri-ti-zál-ni merészelik… De miért nem értik, hogy ő a mi jelöltünk, és az alkalmasságát ez már eleve ez igazolja? Voltaképp nem is kéne semmit csinálnia a Jelöltnek, elég lenne néha körbehordozni, mint a Demokrácia Utolsó Reménységét, és szólni mindenkinek, hogy rá kell szavazni. De nem, az ember jóindulatú, igyekszik, vödröt hoz, vizet rak bele, ráönti… és ez a hála.
Aztán ott ez a Bokros, aki elindult, és egyszerűen nem volt hajlandó visszalépni. Semmit nem ért a világból ez se, hiába közgazdász. Nem fogja fel, hogy itt a Demokrácia a tét, és ilyenkor nem szabad demokratikusan több jelöltnek indulnia. A vödör után persze már mindegy volt, de az utolsó reménysugárt ő vette el az undorító önzésével… Ezek után még azt is kinézem belőle, hogy a Farkasházy vécéjén se háborodott föl.
@Késes Szent Alia: )))
@Késes Szent Alia: namennyapicsába
@nerángass: @aronsatie: Azt hiszem, ezt nevezik vegyes fogadtatásnak 🙂
@ingyenebed:
Jólesik, hogy neked is jólesik. Már jóideje nem aszerint kommentelek és lájkolok és osztok meg (a fácsén), hogy kiről milyen kép rögzül belém.
Mint fentebb láthatod, jótündérnek is voltam bátor néhány ml viriolt odaönteni, ami nem akadályozott meg posztja megosztásában.
Vagy pl. nekem belefér, hogy a fácsén néha fölborzolja a szőrt a hátamon maroz (a vincentesek most csukják be a szemüket!) némely bejegyzése, és emiatt összeakasztjuk a bajszunkat, máskor meg közzéteszem, amit írt, mert tetszik.
Na jól elfecserésztem, miközben szegény @Késes Szent Alia: ilyen nehéz helyzetbe kerítette magát.
@Késes Szent Alia: Nem, ennyit érdemel, amit írtál.
@sajtohuba:
Nem írtam, hogy Bokrosnak vissza kellett volna lépni, vagy vissza fog lépni (ez egy szabad ország). Azt írtam, hogy az ő vissza nem lépése volt a végső döfés Falus hátába, mert ebben az esetben nem a kívánatos egy jelölt van. Így most egy jelölt lett.
Az úgy jó, ha valaki konkrétan megírja, hogy mely kijelentésemnek nincsen valóságalapja, mert az egyszerű odavetés esetleg kételyeket ébreszthet a kijelentést illetően.
@dvhr: Bokros nem népszerű ember. Kifejezetten népszerűtlen. Az, hogy a budapest liberális értelmiség egy része bírja az egy dolog.
Az MSZP nem vállalhat fel egy Bokros Lajost. Pont. Én igen, az MSZP nem. Ez ilyen rohadtul egyszerű. Személy szerint el tudom képzelni, hogy meg tudnék egyezni Bokros Lajossal. Nézegettem a 140 pontját, azt gondolom, hogy volna rá esély, kölcsönös kompromisszum készség esetén. Ennek azonban semmi jelentősége sincs, mert én egy darab, nagyon nem átlagos szavazó vagyok. Az én véleményem NEM SZÁMÍT!!! Csak és kizárólag bolddal szedve tudom ezt jól leírni. Egy politikusnak a szavazói nyelvén kell beszélni, ezt nemrég TG is megpendítette. Bokros erre képtelen.
@vakapad: „Azt írtam, hogy az ő vissza nem lépése volt a végső döfés Falus hátába”.
És mi van Bodnár , vagy Csárdy vissza nem lépéssel, ráadásul ugyanúgy arról a „ballib” oldalról, ahol Falus próbált pályára lépni?
Bokros nem a one-of-the-ballibs mezben lépett pályára, szemben az összes többivel a demokratikus ellenzéki oldalon.
Remélem, elég konkrétra sikeredet így ;-).
@Késes Szent Alia:
Az, hogy valaki a Kádár kor visszasírását vizionálja abból, hogy én az Index újságíróit kiskamaszoknak tartom, akik szívatásban utaznak, arról nem én tehetek. Egyébként ez a megjegyzés nem vödör ügyben került bele az írásomba (persze nem kötelező elolvasni, elég válaszolni rá, mermiliberálisokvogymuk).
Megjegyzendő, hogy Falus nem magát öntötte le a vödör vízzel és nem mások mulattatása okán, valamint nem osztogatnak. A többi stimmel.
@Modern Magyarország Mozgalom:
Így valóban konkrét, köszönettel vettem a pontosítást.
1./ Bokros one-of-the-democrats mezben lépett pályára.
2./ Bodnár és Csárdy visszalépése is kívánatos lett volna, ugyanakkor az ő szavazótáboruk se nem oszt, se nem szoroz, Bokrosé viszont igen.
3./ Mint a hozzászólásom végén írtam, lehet, hogy jobb így, mert Bokrosnak döntő részben olyan szavazói vannak, akik sose szavaznának balra, ugyanakkor a balosok (MSZP szavazók) aránylag hajlamosabbak az egyetlen állva maradt ellenjelöltre szavazni (Bodnár és Csárdy a vonalvastagság kategóriájába tartoznak). Az sem zárható ki, persze, hogy az eredmény így rosszabb lesz (pláne, hogy nem sorakozott fel teljes mellszélességgel mindenki mögé), mert a 12 több, mint kétszer nagyobb az 5-nél.
Amiket írtam, azokban nincsen megítélés. És az sem kérdés, kire fogok szavazni. De hogy ki szólítja meg az elriasztott, otthon maradni szándékozókat (itt is vannak dögivel), az viszont igen. A legnagyobb.
@Modern Magyarország Mozgalom: Igen, kb. erről van szó.
@vakapad: „Ma már Szily is újságírónak számít, és Farkasházy vécéje is fotózható.” – Ez volt az ihlető mondat. Ezt nem te írtad, de nem is egyedül a te írásodra hivatkoztam.
Ha „ma már” ő is annak számít és „fotózható”, akkor volt egy szebb kor, amikor még nem számított volna annak és nem lett volna szabad fotózni. A Kádár-korszakban például biztos, hogy nem, és az eredeti szöveg ilyen értelmezése nem blaszfémia.
Általában ha az jön ki a szövegből, hogy miért röhögi ki az aljas média a mi jó kis politikusainkat, akkor nem túlzó következtetés, hogy a szerzőnek nem tetszik a média jelenlegi szabadsága.
@Késes Szent Alia:
az jó szöveg.
csak nem szarkazmust érzek ki?
@Késes Szent Alia: „Tiltsák be.”
Mert ha valaki minőségi alapon nem tartja igazi irodalmárnak például Lőrinc L. Lászlót, akkor ő egyben azt is követeli, hogy tiltsák be Lőrinc L. Lászlót, ugye? Nice. Szervusz, Szily barátnője*! 🙂
(*Nem érdekel Szily családi állapota, ez 1 ún. példa.)
@jotunder: „Bokros nem népszerű ember.”
Méghozzá főleg azért, mert Gyurcsányt megelőzően évekig ő volt az egyik leglátványosabban gyilkolt Fidesz-propagandabáb. De aztán elmúlt. (…Nem múlt el, a birkák agyába bevésett minták bármikor újra felmelegíthetők.)
@vakapad: Falus videójával az volt a baj, hogy üvöltött róla: nem profik tervezték meg, nem profik készítették el, nem professzionális módon akarták bevetni. Azaz üvöltött az egészből az amatörizmus, mégpedig azt üvöltötte: akik e mögött az ember mögött vannak – akárkik is legyenek –, politikai amatőrök.
És elképzelhető, hogy a társadalom normálisabb (= nem Fidesz-hívő) felének nagyon elege van már az amatőr „ellenzéki” „politikusokból”.
…Soha nem fogsz (fogtok?) leszokni arról, hogy a gaz médiákokat meg a zértelmiséget hibáztasd (hibáztassátok?) azért, mert az ún. ellenzék, de főleg a maszop nem volt képes rendes médiahátországot felépíteni magának, és hogy nem képes önerejéből győzni a Vezénylő Tábornok felett, ugye?
Soha egy pillanatra sem fogsz (fogtok?) belegondolni abba, hogy ha ebben az országban minden úgy alakult volna, ahogy a gaz („baloldali dominanciájú”!) médiákok meg a zértelmiségiek akarják, akkor legkésőbb 1994-től teljesen más irányt vett volna az ország történelme, ugye?
Az „ellenzék” – de különösen a maszop – soha nem lehet _igazán_, alapvetően, lényegileg felelős semmiért, eltekintve az esetenkénti apró botlásaiktól, vagy nem teljesen tökéletes megoldásaiktól, ugye?
Mindig valamilyen külső ellenség, vagy kerékkötő a kudarc igazi oka. A véleményformálók, azok! Kár, hogy mi soha nem formálhatjuk a véleményt, mert sosem leszünk képesek rá.
Ők azok, akik miatt nem kerülhetünk hatalomra – pedig ha hatalomra kerülnénk, az jó lenne.
Főleg nekünk. (Lásd elmúlt 25 év.)
—————————–
Nem tudom, ki fejtette ki először itt a Vincenten, de teljesen igaza volt: legkevesebb az alaptörvényük meghozatalától az Orbán-rezsimre egyetlen tisztességes & adekvát válasz adható: a teljes ignorálás és illegitimnek tekintés. Mindenki, aki – akár „ellenzékiként” – közreműködik a rendszer fenntartásában, kollaboráns.
„Visszaléptettem Falus Ferit – állítólag ezt közölte Gyurcsány Ferenc vasárnap este Fodor Gáborral telefonon, és nyomatékosan hozzátette, most már nektek is vissza kell lépni. Ezt a telefonbeszélgetést Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje Fodor Gáborra hivatkozva idézte pénteken egy háttérbeszélgetésen, amelynek elején egyértelművé tette, a nyilvánosság előtt is vállalja, hogy az elmúlt egy hétben milyen erők és hogyan is mozdultak meg Falus Ferenc és az ő visszaléptetése érdekében. (nol.hu) „
@Késes Szent Alia:
1./ Az tény, hogy ma már Szily is újságírónak számít, és Farkasházy WC-je is fotózható. Az meg megítélés kérdése, hogy mi volt a szárszói találkozón a legfontosabb. Az pedig már megint tény, hogy milyen színben akarta ezt a találkozót némi WC fényképezéssel az újságíró feltüntetni.
2./ Arra következtetni, hogy a média szabadságával nekem bajom van, akkor lehetne, ha a szabadsága betiltásáért küzdenék. Ilyen küzdelmemről nincsen tudomásom, viszont a szabadsághoz az is hozzátartozik, hogy én is megírhassam, miszerint a „politikusaink” kiröhögése szerintem egyrészt jogtalan, másrészt ostobaság, meg te is megírhassad, hogy szerinted nekem mi tetszik, és mi nem.
Eredetileg csak annyit akartam válaszolni, hogy aha, de sajnos magyarázkodós ember vagyok. Elég nagy baj ez nekem.
@Késes Szent Alia: Betiltani, mi? Na mennyapicsába.
Azt kívánom (na jó, azt mégsem), hogy ha van gyereked, akkor majd a faszbukon írják meg, milyen görbe a lába és mekkora a segge, ezt tuti lájkolja majd sok idióta, hátha a végén megöngyilkolja magát. Talán akkor megértenéd, hogy privát szféra is van a világon, ami még a biztosávóskomcsi volt Farkasházynak is jár. És hogy jóízlés is van a világon, se nem érdekes, se jogom nincs tudni, szőrös-e a segge és műanyag-e a vécédeszka. Talán eljön az az idő is, amikor megérted, mekkora geciség az ügy kapcsán Chrudinákot emlegetni.
Ha Farkasházy értené az idők szavát, minimum ráöntötte volna az egyébként hivatlanul bepofátlankodó Panyira a pörköltmaradékot, majd videóra vetette volna, amint addig üti a partvisnyéllel, amíg kapun kívülre nem kerül. Mehetett volna siránkozni, ahova akar.
Érdekes, a sok szabadságbajnok, aki a névtelen senkiháziság biztonságos tudatában érzi magát szabadnak, csak akkor válik emberré, ha valaki megírja az ún. szent IRL adatait. Akkor menten felháborodik, mert neki az álneves beszólogatás joga jár.
@labrys:
Pontosan így van. Soha nem fogok erről leszokni. Ugyanis jelenleg van helyettük egy sokkal-sokkal rosszabb, és az a lehető legszomorúbb módon tény, hogy az ő kétharmaduk és a továbbregnálásuk szegény gaz médiákok bűne.
Eklatáns példa
jótündér (14:44:07; Népszabadság cikk, címe: Visszaléptettem Falus Ferit” – Gyurcsány kavar a háttérben?)
Folytatás (ugyanaz a cikk):
„Gyurcsány Ferenc egészen másként emlékszik. A DK elnöke lapunknak azt mondta, valóban beszélt Fodor Gáborral vasárnap este. Arról tájékoztatta, hogy az Együtt és Falus Ferenc meghozta a döntést, hogy visszalép a jelöltségtől, és ebben a helyzetben a Liberálisoknak is végig kell gondolniuk, mit tehetnek. Erre Fodor Gábor azt válaszolta, hogy persze, végiggondolják, de első hallásra ő azt mondja, ők most pártot építenek, erősödni próbálnak, ezért nekik szükségük van arra, hogy a jelöltjük végigcsinálja a kampányt, de hétfőre összehívja az ügyvivői testületet, amely döntést hozhat.
Gyurcsány szerint ennyi volt a vasárnapi beszélgetésük, hétfőn pedig Fodor Gábor az ügyvivői testület ülése után visszahívta, hogy nem léptetik vissza Bodnárt. Gyurcsány sajnálja, hogy a „többre érdemes Bodnár Zoltán” ilyesmiket terjeszt róla, de ő mindig is tiszteletben tartotta, hogy Falus Ferenc az Együtt jelöltje, ilyen döntést pedig csak ők hozhattak meg. Azt azonban elárulta, hogy Szigetvári Viktor valamikor a múlt hét közepén tájékoztatta őt arról, hogy Falus visszalépésre készül, ezért már a hétvégén tető alá hoztak egy Falus-Bokros találkozót, ahol átbeszélték a hétfői bejelentés részleteit.
A DK elnöke azt is elmondta, hogy a hétvége eseményeiről folyamatosan tájékoztatták Tóbiás Józsefet, az MSZP elnökét és Kunhalmi Ágnest, a budapesti szocialisták vezetőjét. – Ennyi történt, mondta Gyurcsány, hozzátéve, nagyon sajnálja, hogy Bodnár Zoltán azt a szellemi színvonalat képviseli, hogy a „gyurcsányozással akar szavazókat, támogatókat találni”.
jótündérben csak annyi maradt meg ebből, amennyit leírt, és akik nem olvasták, azokban is csak ennyi marad. Punktum.
Lehet tovább dühöngeni. Nekem ezért, neked meg azért.
@vakapad: „…az a lehető legszomorúbb módon tény, hogy az ő kétharmaduk és a továbbregnálásuk szegény gaz médiákok bűne.”
Igen, szerintem is ez a kulcsmondat. Ugyanazt ismételgetjük, csak ellentétes oldalról. És én elképesztőnek tartom, hogy egy hozzád hasonló értelmes ember ezt komolyan hiszi.
hvg.hu/velemeny/20141003_Tiz_javaslat_az_ellenzeknek
@vakapad: Szerintem Falus Szigetvárival egyeztetett első körben, utána viszont Gyurcsány vette fel a kapcsolatot Fodorral. Ezt fordította, ferdítette Bodnár úgy, ahogy.
Most 16 óra van. Hétkor keltem, ebből könnyen kiszámítható, hogy 9 órája vagyok ébren.
Uncsi mi?
Viszont ebben a 9 órában 10 x mondtak híreket a rádióban. Így aztán 10 x hangzott el, hogy a bankok pert vesztettek és aki nem, az meg majd fog.
10 x elhangzott még kb négy hasonló propagandaszöveg jellegű „hír” is.
Akkor meg nem kib@szott mindegy, hogy ki a másik jelölt?
@aronsatie: OFF Itt egyelőre te vagy az, aki nem tud disztingválni, és az újságíró megveréséről meg a gyerekem öngyilkosságáról fantáziálsz, mert nem teljesülnek azok a kulturális normák, amiket elvárnál. A saját elvárásaid paródiáját nyújtod. És ezért az őrjöngésért meg a káromkodásért kizárólag te vagy a felelős, és nem az a szöveg, amire reagálsz. Tök jó, hogy pont most írt ide a MoMa: íme, itt az állítólagos européer, művelt választói célcsoport, lehet nézelődni, mint a cirkuszban 🙁
@Késes Szent Alia: Tök jó. Én vagyok a hibás, mert káromkodtam, mi? Gond nélkül összehozol Chrudinákkal meg tiltásról fantáziálsz, csak mert ízlésem ellen való, ha egy hivatlanul szemtelenkedő pöcs egy vécét oszt meg a kisérdeművel. És még neked áll feljebb, ha visszaszólok? Te mimóza fasz, hát én tehetek róla, ha nem érted, hogy ezen a szinten nem lehet érvelni? Ezen a szinten ha vécét posztolnak, akkor azért alapos verés jár.
Nem hinném, hogy Chrudinákot meg az APO-t sírja vissza az, akinek nem tetszik a gondolattalan, csak a trendiségre figyelő, cikkeiket egymásról író újságírók munkássága.
@Késes Szent Alia: @aronsatie: Ne csináljátok már! Nem az én topikom, majd gondozza stilárisan a gazdája, de szerintem KSA karikírt.
stiláris gondozás??? munkaköri leírásom néztem, és abban ugyan nincs stiláris gondozás. tudomásul kell vennünk, hogy ez egy nagyon szar ügy. mindenkinek van egy kis igazsága, bokrostól, bokortalanig.
annyira jellemző ez ránk. itt van ez a sok utolsó görény, és mi egymást bántjuk.
Van ez a beírás jobb oldalt felül:
„Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!”
Ide tartozik a stiláris gondozás is, nem csak a kivágás.
Két normális ember (KSA és aronsatie) elkezdi egymást anyázni, és ez nem jó.
@sajtohuba: ez csak nünüke-reflex volt, szily a vécécsészéjével egy nünüke. én sem szeretem ezt a fajta újságírást, amely elmegy mondjuk egy temetésre, és állatira lesi, hogy a gyásznépből ki fingik, vagy kin van csíkos sárga zokni, de ezügyben késessell tartok, a sziliyzmus egyáltalán nem a ner támogatója, pláne nem tartóoszlopa. ahol a légy ott döngicsél, leggyakrabban valóban tehénlepény van, de minden körül úgy döngicsél mintha ott tehénlepény lenne.
@jotunder:
ez azért van, mert alapvető dolgokban sem értünk egyet.
úgy értem hogy egy jól működő polgári társadalomban bár nyilván vannak szakpolitikai meg világnézeti viták az emberek közt, de sztem nincs köztük vita olyan alapvető erkölcsi, emberi viselkedésre vonatkozó kérdésekben, mint
igazság-hazugság
bátorság-gyávaság
szolgaság-szabadság
képmutatás-őszinteség
stb.
nálunk ezekben sincs egyetértés.
terelés van, megmagyarázás, eufemizálás, gyávaság, hamis érvelések tömkelege.
nem olyan szakkérdésekre gondolok, hogy nyugdíjrendszer meg eü rendszer, stb, hanem szimpla hétköznapi emberi ügyekre.
hogy nem tudunk mondjuk egy patkányságot egységesen patkányságként elítélni, hanem mindig jön valaki, aki megmagyarázza, hogy de az nem is úgy van.
@ingyenebed:
Ezazér van, mert az élet bonyolult (hogy a fene vigye el!). Sokkal jobb lenne egy olyan élet, hogy ha valami >1,926874, akkor patkányság, ha meg =<1,926874, akkor világmegváltás. Szerintem is. Node ki vagyok én, hogy a mostanit erre változtassam …
@vakapad:
na hát ez baromi okos volt.
figyelj, nekem tökmindegy.
tőlem magyarázgathatod ezt a kalap szrt ami itt van ameddig akarod, tudományosan is, meg egyszerűen is.
aztán majd kérdezd meg a pár százezer kivándorlót akik nem fognak hazajönni, mitől érzik magukat jobban új hazájukban.
lehet, hogy majd valami olyasmit fognak mondani mondani, hogy egy angol vagy svéd vagy holland tudja mi a becsület.
nem magyarázgatja, tudja és kész.
biztos ott nem olyan bonyolult az élet.
@Edgar26:
Semmi.
Normális volt és emberi módon viselkedett. Ez pedig a képmutatók világában maga az ősbűn.
Ki lehetett gúnyolni olyasmiért, amiért egyébként inkább elismerni kellett volna, tehát rászállt mindenki, aki élt és mozgott – leginkább azok, akik maguk a büdös életben nem tudnának már emberi módon viselkedni.
De ezt leírtam már egyszer.
@vakapad:
Nagyrészt egyetértek, kivéve azt, hogy Bokros ebben részt vett volna.
@aronsatie:
+1.
És lájk!
@ingyenebed:
Én most, ezekben egyetértek veled.
Ha ez jelent valamit …
🙂
@Késes Szent Alia:
Ez hülyeség, senki nem mondta, állította ezt.
@aronsatie:
+1
@n0ri60:
+1