Bakker, ezekről még egy jó cím sem jut az eszembe
Eredeti szerző: jotunder
A pillanatnyi helyzet:
1. Valaki kitalálta, hogy Falus Ferenc legyen a főpolgármester-jelölt. Nem tudni, hogy kicsoda. Falus Ferencnek nem volt elég, hogy alkalmatlan volt a szerepre, alkalmatlannak is akart látszani. Sikerült.
2. Három baloldali párt van, ha az Együtt-PM-et egynek számítjuk. Az MSZP nevű párt elnöke a Rába Tímea férje, állítólag Tóbiás Józsefnek hívják. Az Együtt-PM az valójában nincs, mivel Bajnai Gordon rájött arra, hogy ő nem ilyen lovat akart. Konkrétan nem lovat akart, hanem zsiráfot, ezt hamarabb is elmondhatta volna. A Demokratikus Koalíció létezik, van neki elnöke, nem is csak állítólag, lovat akar nem zsiráfot, de Gyurcsány Ferencnek hívják.
3. Van persze LMP is. Van elnöke, aki egyenlő távolságot tart a lovaktól és a zsiráfoktól. Az ilyet általában okapinak hívják.
4. Nincs Liberálisok nevű párt, de azért van neki egy elnöke, és nem, nem akarok beszélni róla.
5. Van a MOMA. Én erősen szimpatizálok a MOMA-val, elképesztő a prekolumbiánus anyaga, és egészen közel hozzá van egy meglepően olcsó all-you-can-eat sushi hely.
6. Nincs másik MOMA, de van neki egy elnöke. Ő is valamilyen állat, talán zebu. Róla még lesz szó.
7. Két héttel a választás előtt Falus Ferenc visszalép. Az utolsó pillanatban még eggyel nagyobb hülyét csinál magából, mint ami az atomfizika mai állása szerint egyáltalán lehetséges, majd átadja a helyet a zebunak. Még egyszer: két héttel a választás előtt. Nem, nem rúgják ki páros lábbal azt, aki kitalálta Falus Ferencet. A libák már régen elfogytak, de amíg van okapi, zebu és gnú, addig écák is vannak.
8. Bokros-zebu színre lép. Ő lesz a baloldali pártok jelöltje. Mondjuk nem az összesnek, de néhánynak. Bokros jobboldalinak vallja magát. Amiben az a jó, hogy azok viszont, akik magukat jobboldalinak, őt általában baloldalinak tartják, de azért a baloldaliak elég jobboldalinak tartják. Ideális választásnak tűnik.
9. Bokros gondosan írásba adta azt, hogy tényleg máshogy gondolkozik a világról, mint harmincegy darab egykori kollégáján és az Élet és Irodalom mellékleteinek százkilenc buzgó olvasóján kívül bárki Magyarországon. Nincs semmi probléma azzal, amit gondol, de a politikusoknál általában előny, ha a nézeteiket többen osztják, mint ahányan elférnek a hetes buszon.
10. Vannak azért kisebb problémák Bokros nézeteivel. Ebbe most ne menjünk bele, nem mindegy, hogy vannak-e problémák a nézeteivel, most komolyan?
11. Bokros valószínűleg teljesen alkalmatlan a feladatra, de talán nem annyira, mint Falus. Ezt valamivel kompenzálnia kell. Egyenként szólítja meg baloldali választóit, és magyarázza el nekik, hogy tényleg mennyire, de mennyire nem érdekli őt a véleményük, majd még azt is elmagyarázza nekik, hogy ha főpolgármester lesz, akkor még fenéken is fogja őket rúgni.
12. A budapesti választást Tarlós István fogja megnyerni. Ő egy igazi tapló, de kétségkívül nem zebu. Ma ez bőven elég a választási győzelemhez.
13. Azért a baloldali politikusok sem teljesen hülyék. Jó, hát ez egy költői túlzás. Mondjuk úgy, nem annyira hülyék. Ez még mindig költői túlzás, de kiindulópontnak talán jó lesz. Pontosan tudják, hogy Bokrost nagyon el fogják verni. És azért talán nem ők lesznek a felelősek. Hanem valaki más. Aminek lehetnek előnyei. Mesterházy már vigyorog.
14. Ha mondjuk egy párt, vagy több párt, zebuk, gnúk, kafferbivalyok eleve vesztésre állnak egy önkormányzati választáson, akkor ajánlott-e két héttel a választás előtt bizarr performanszba bonyolódni az ország fővárosában, hogy az inkompetenciájuk világossá váljon azok számára is, akik az elmúlt negyedszázadot az Antarktiszon töltötték? Szerintem ez egy izgalmas kérdés.
15. Itt kellene valamilyen ideológiai veresfarok, hogy én sohasem szavaznék a Bokrosra, mert így meg úgy. Nyilván rá szavaznék, ha otthon lennék a választás napján, és nem, egyáltalán nem csipesszel az orromon, gumikesztyűben. Én nem óhajtom a szavazatommal definiálni magam, nem akarok megmondós posztot írni, azt majd megírják mások. Ráadásul olyan nagy bajom nincs a zebukkal. Kifejezetten nagy hülyeségnek tartanám, ha rám bazírozná valaki a kampányát. Tessék a többiekre bazírozni. Ők ugyanis, már a nevükből is látszik, többen vannak, mint én. Nem, nem tudom, hogyan kell politikai mozgalmat építeni, ahogy vadászgépet sem tudok vezetni és hárfán sem tudok játszani. Nincsenek is ötleteim, tanácsaim, fontos gondolataim. És biztos csináltak már ekkora hülyeséget a világtörténelemben, csak valahogy én emlékszem rosszul.
Van egy Devecseri Szilárd nevű politikatudós, akinek volt egyszer egy érdekes elmélete arról, hogy hol van a holland kapu. Hát nem egészen ott volt, de azért majdnem. Ez a zebu is majdnem ott van.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519340-6ab24d0420fcc' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519340&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519340-6ab24d0420fcc&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519340-6ab24d0420fcc' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@sajtohuba:
ráadásul a fidesz éppen most nyalta hegyesre ezt a már önmagában is káros rendszert azzal, hogy a pedagógusoknál jól kiegyenlítette a vidéken tíz embert tanítók bérét azokéval, akik itt judapesten legalább a tízszeresét oktatják, legalább dupla annyi befektetett munkaórával. ó, persze, hivatalosan már ugyanannyit is dolgoznak, yeah. echte megvalósult kommunizmus.
@sajtohuba:
oké, értem, rendben. egyébként szerintem magyar bálint (neki is biztosan van harmadik neve, tehát köcsög) is egy elég tudatosan lekaraktergyilkolt arc. oké, van egy szélesvásznú arca, de az ő esetében innen messziről úgy tűnik, ez megett elég sok munka és szakmai tudás áll. de ez off, be is fejezem.
@sajtohuba: én belekötöttem volna a nevébe? nem tudtam, hogy ez a neve, ennyi. miért nem furcsa, hogy valaki egy évben két néven indul el választásokon??? nincs ezzel semmi baj, csak vicces.
Bokros a MOMA nevű nemlétező párt jelöltjeként bohóckodott az utcán. most viszont a teljes balliberális ellenzék jelöltje. a jelenlegi helyzet az, hogy nincs is beszélőviszonyban az MSZP országos vezetésével, és nem támogatja a PM. én nem őt tartom ezért felelősnek, hanem azt, aki ezt a helyzetet kialakította. nem látok a jövőbe, nem tudom, hogy mi lesz, de tartok tőle, hogy óriásit fog bukni. és nem, nem szeretném ha igazam lenne.
@jotunder: Teljesen lehetetlen elvárásaid vannak. Bokros nyilván nem szarik a választóira, viszont túl őszinte. Az ún. ballib pártokra viszont eléggé szarik, és ez nem vall túl rossz emberismeretre. Neki egyáltalán nem jön rosszul, ha ezek hülyébbek, mint valaha, és támogatják is, meg nem is. Az MSZP-nek pl. még bőven van veszítenivalója, és ezért mindent meg is tesz.
Egy teljes mellszélességgel támogatott Bokros, aki esetleg szoros meccsen veszít, gyakorlatilag elvesztette az összes esélyét a jövőre nézve. Viszont az ímmel se, ámmal se támogatott Bokros, még ha nagyon kikap, akkor se nyírja ki magát.
@mavo: továbbra is a torkosmatild szintet teljesíted. nem utálom bokrost. egyáltalán nem utálom. pár dologban nem értek vele egyet. azt gondolom, hogy ő egy koherensen gondolkodó, intelligens ember. szerintem alkalmatlan politikusnak, mert képtelen a kompromisszumokra, rettenetesen merev és egyáltalán nem érdekli az, hogy milyen országban él. ugyanakkor ha valaki akar változni, akkor esetleg tud is változni. erre viszont már nem lesz lehetősége október tizenkettedikéig. én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy felejtse el, hogy miket gondol bokrosról, és szavazzon rá, mert az a legjobb döntés. messze, messze a legjobb. de azt ne kérd, hogy ne írjam le, amit valóban gondolok. ez nem propagandablog.
@aronsatie: Bokrosnak semmiféle esélye sincs, semmiféle jövőre nézvést. Ő egy ún. weirdo. Van egy viccpártja, száz taggal, talán száznyolccal, nem tudtak elindulni a tavaszi választásokon, ne gyerekeskedjünk.
Az ellenzéknek egyetlen esélye van. Orbán valóban államreformot hajt végre, mert nem tehet mást és csökken a népszerűsége. Ha valakire nincs ilyenkor szükség, az egy másik államreformer. Nem állítom, hogy ez szörnyen igazságos dolog, de ez van. Más nincs.
@aronsatie: Nekem semmiféle elvárásaim sincsenek. Én csak kommentálom a helyzetet. Nem vagyok szavazó. Ha szavaznék, akkor meg simán szavaznék a Bokrosra, abszolúte gond nélkül. Akár még segítenék neki kampányolni, dobozokat cígölni. Nem értek vele egyet pár kérdésben, de ez engem olyan rettentően nem érdekel. Csak nem fogok úgy tenni, mintha ez a helyzet OK lenne, mert nem az.
@jotunder: OK. Én jósoltam, te jósoltál, aztán majd meglátjuk.
Azt az államreformot, amit muszáj Orbánnak meglépnie, azt is majd meglátjuk. Eleve kérdés, hogy mit muszáj egy egyre bolondabb magyarokistenének, meg hogy ismeri-e még a szó jelentését.
@jotunder:
szerintem te teljesen félreértesz, és közben megértést vársz tőlem, vagy mi.
lépjünk más folyóba, oké? 🙂
@jotunder: A helyzet nyilván nem OK, de viszont jellemző. Kár ezen állandóan meglepődni. A lehetetlen elvárásnak az is része, hogy populizmust vársz el valakitől, akinek az az egyetlen fegyvere, hogy nem az. Ráadásul egy olyan országban nem az, ahol a majdnem komplett ellenzéktől nem telik annyi, hogy megmondják, az egész devizaadósmentés mekkora hazugság.
@sajtohuba:
” Magyar György visszalépett”
azért tartsunk már némi mértéket, nehogy magyar györgyöt komolyan vehető valakinek tartsunk, akinek még szavazótábora is létezik.
@nandras01: ez nem ilyen egyszerű, a fickó neve elég jól forog a bulvárban, sokszor szerepelt mindenféle csatornákon, nem tudom mennyi szavazatot vitt volna el, de pl. a tavaszi választáson egy budapesti kerületben épp elég volt egy „együtt 2014” nevű formáció cca 1000 szavazata ahhoz, hogy egy másik együtt(+sokan mások) 30 szavazattal veszítsen, és lőn ezzel újfent kétharmad is. (nem mintha kiélezett versengést vélelmeznék, az egyetlen amit jósolni mernék, az egy negítív részvételi rekord).
@incze:
smuck andor neve is elég jól forog a médiában.
abban igazad van, hogy egy kiélezett helyzetben akár néhány száz szavazat is döntő módon tudja befolyásolni az eredményt, de ki vár itt kiélezett versenyt..?
magyar egy tipikus self made man, önmagát jól menedzseli és ebből, mint ügyvéd biztosan profitál is, de mint politikai tényező…
Mint aztat most már a Népszabadságtól is megtudhattuk (A Szerk.), a kutyakomédiában tulajdonképpen Gyurcsány mozgatja a szálakat.
Holott (nem kell hozzá nagy utánajárás, hogy kiderítsük, azon néhány száz írás elolvasása nem a világ) a szálakat valójában a médiafelület birtokos értelmiség mozgatja azzal, amit ír, és melyből az ellenzék nap mint nap tudja meg, hogy amit csinált az nem jó. Ma se az, ahogy tegnap se volt az, holnap se lesz az. Az se jó, persze, amit a regnálók csinálnak, ez is meg van írva, de ez őket nem érdekli, mert a megírókat a karavánt megugató kutyának nézik. Joggal (ők tették ugyan a regnálókat karavánná, de hála, az persze nincs a regnálók részéről, juszt se úgy kormányoznak, mintha hálásak lennének nekik).
Az egyszeri választópolgár azzal kénytelen szembesülni, hogy semmisem jó itten. Eredmény: közömbösség, kivándorlás, bojkottra való hajlam, az egész ország felrobbantásának ingerenciája elkeseredésből kifolyólag, stb.
Az ember küzd az okosok ostobasága ellen, néha úgy gondolja, hogy feladja, de aztán újra kezdi. Hát nem egy ostobaság ez is?
@vakapad:
Ez nagyon sok lájk.
(Én is olvastam tegnap hazafelé a buszon a címlapos kis szösszenetét a névtelen szerkesztőnek és jól fel is csesztem az agyamat rajta!
Ha nem lenne végtelenül szomorú, hogy itt tart és ennyit tud egy országos, vezető napilap „szerkesztője” a napi történésekből levenni, akkor röhöghetnénk rajta napestig….)
@jotunder:
Nem szarik a választóira.
Annyira nem, hogy ellenfelével szemben – valami Tarlósnevű – kampányol is.
Nem kicsit, nagyon.
És minden alkalommal, mindenhol el is mondja, hogy mit szeretne – szemben a Tarlósnevűvel, aki egy kanyi nyikkantás nem sok, annyit sem volt hajlandó mondani a jövőt illetően.( Bár ez sem csoda, hiszen mit is tudhat ő arról, nem azért tartják, hogy ilyeneken elmélkedjen: ha marad, majd eléteszik alkalmasint a papírokat, amiből részegységenként megtudhatja, mi is a „programja” az elkövetkező évekre.)
Vitára sem áll ki Bokrossal – amit persze érteni vélek, hiszen a „leverem a szemüvegedet és még rá is ugrok” – szerű megnyilvánulások OTT kevesek lennének (azt nem mondom, hogy a választói elrettennének ettől, mert azok egy ebolás majmot is megválasztanának, ha a Főméltóságú Úr azt jelezné, hogy nincsen ellenére).
@jotunder: Szerintem amúgy az egész a „mennyi az annyi” kérdésnél dől el igazán. Ha jól vettem ki, te is olyan helyekre mentél Svájcban meg az UK-ban, ahol nem főállásban kutatsz, hanem oktatsz is, szóval nem ez a fő problémád az egésszel (egyébként a kutatóintézetek megszüntetése/egyetemekbe olvasztása sem az Akadémia megszüntetése, de ez tényleg részletkérdés). Az a kérdés, hogy összességében több lesz a pénz vagy kevesebb? Ezt meg nem tudjuk (jó, Bokrosnál pont lehet sejteni 🙂 ).
(Mellesleg a főállásban kutatás grantok nélkül sem megy minden területen, attól függ, mennyire van a hangsúly a konferenciákon, ill. mennyire lehet csak folyóiratcikkel is meglenni.)
Persze valóban, a status quónak van egy olyan előnye, hogy legalább tudjuk, mi merre meddig…
@Evezős:
„…olvastam tegnap hazafelé a buszon…”
Úgy kell neked, ha a drága idődet ilyenekkel töltöd.
Még hogy napilapot olvasni…
@közösperonos átszállás:
Ne báncsd @jotunder:-t, belőle felsőoktatás & kutatás ügyben árad a sznobizmus. Mindenkivel kapcsolatban a publikációs listák bűvöletében él.
Adva van (valóságos példa, bár nem matekból) X, Y és Z, három országból, akik körbeutazzák egymást és egymás országát, inkluzíve a szakmai konferenciákat. Majd együtt publikálnak mondjuk „A kerecsensólyom hatása az urbanizációs iskolakörnyezet régészeti szempontú szemantikai differenciáljának szófelhős szemléltetésére a korszerű egészségnevelési törekvések tekintetében” címmel egy cikket, majd egy másik (más című) cikket, majd egy harmadikat, majd egy konferenciaelőadást, majd egy (három) PhD disszertációt stb. A publikációk természetesen mindhármuk publijegyzékében megjelennek, vagyis minden megháromszorozódik. (Vö.: „Maga mindent háromszor mond, háromszor mond, háromszor mond?”)
Ettől mindhárman mennybe mennek, az adott (nem feltétlenül valóságosan létező) tudományág is mennybe megy, no és persze az őket foglalkoztató egyetem is mennybe megy.
És utóbbi – mások hasonló trükkjeivel, bocs, tudományos aktivitásával – eléri, hogy a világ isten bizony legjobb 3528 egyetemének listájáról átkerüljön a világ isten bizony legjobb 2716 egyetemének listájára, remélve, hogy nemsokára a világ isten bizony legjobb 1499 egyetemének listájára is rákerülhet.
És akkor @jotunder: elalél a gyönyörtől.
No és arról még nem is szóltam, amikor némelyek felkapva valamilyen aktuális és kérészéletű divathullámra, publikációkat, nemzetközi konferenciákat és tanszékeket (igen, listás – lásd fent – egyetemek tanszékeit) gründolnak, önmagukat gurusítják vagy nagyasszonyosítják. És a szakma tisztességesebb része vagy röhög, vagy káromkodik, vagy mindkettő, és saját jól felfogott érdekében asszisztál mindehhez. (Muszáj hozzátennem, hogy csak közvetve látok rá minderre, személyesen nem vagyok érintett egyik esetben sem.)
És még csak nem is OV-ról vagy BL-ról (@jotunder: kedvéért: BLA-ról) beszélünk, hanem több évtizedes szokásról. Amely nem hungarikum.
És persze nincs status quo.
Btw: minderről természetesen nem @jotunder: tehet, ezért ezt a posztját, mert tetszett, meg is osztottam a Fácsén.
@közösperonos átszállás: Elég rosszul vetted ki. Svájcban ugye Marie Curie Fellow voltam, az full time kutatás, volt egy darab kurzusom, egy félév heti két óra, de itt sem tanítok többet, mint Pesten. Egy szavadat nem értem, hogy jön ez ide.
@közösperonos átszállás: a status quo teljes fenntartása illetve a Bokros-Kóka féle dózerolás között vannak finom átmenetek.
@HaKohen: „Ne báncsd”
Nem bántottam.
@jotunder: „Elég rosszul vetted ki.”
Oké, ezt nem tudtam, egyszer írtad, hogy te fogod tartani a nemtomhanyadéveseknek a valamilyen tárgyat, azt meg soha nem olvastam tőled, hogy most nem oktatsz.
„de itt sem tanítok többet, mint Pesten”
Amit még mindig nem tudunk ugye, mennyi.
De most normál egyetemi státuszban vagy?
Merthogy fönt azt fejtetted ki, hogy aki nem akar akadémiai kutatóintézeteket, az tuti, hogy ezeket meg akarja szüntetni és akkor ajjajaj. Mikor akarhatja akár azt is (Bokros sejthetően pont nem, de még akár ő is, MB-ről meg végképp ki tudja), hogy ezeket belepasszírozzák valamelyik egyetembe költségvetésestül, sőt több pénzzel. És igazából szerintem ezeken a részleteken múlik az egész.
@jotunder: „a status quo teljes fenntartása illetve a Bokros-Kóka féle dózerolás között vannak finom átmenetek. „
Igen, hát én is erre céloztam épp. Hogy attól, hogy valaki nem akarja megtartani az intézeti hálózatot, még nem biztos, hogy rombolni/csak spórolni akar.
@jotunder: Leírom még egyszer: nem, most nem a teljes balliberális ellenzék jelöltje. Sőt, még csak nem is a rész ballibé. De ugyanígy: az albaloldalé sem, vagy éppen főlib oldalé sem.
Mi olyan nehezen megérthető ezen?
A ballibek külső támogatást adnak neki – saját jelöltjük hiányában. A külső támogatás fő csapásirányként azt jelenti, hogy híveiknek azt mondják, hogy rá szavazzanak. Jobb híján.
Egy nagyon egyszerű példa: van három csapat, amelyek közül te az egyiknek drukkolsz, hogy nyerjen. a körmérkőzésben. Kiderül, hogy a te csapatod visszalép, és a másik kettő tud csak megmérkőzni az első helyért. Jobb híján eldöntöd, hogy ezen kettő közül melyiknek drukkolsz, de le is sz@rhatod a döntőt, mert a te csapatod már nincs versenyben. Hogy irányítottan tudj dönteni, a te csapatod edzője azt mondja, hogy ha mégis drukkolsz a másik két csapat döntőjén, akkor válaszd az A vagy B csapatot. Ha választasz, ettől te még nem leszel A vagy B csapat szurkoló, és fordítva, az A vagy B csapat sem lesz automatikusan a te csapatod képviselője íly módon.
@sajtohuba:
sőt, az együtt-pm például ezt a nyilatkozatot tette közzé:
„Tiszteljük Bokros Lajost, és jó munkát kívánunk neki a kampányához, ám tisztában vagyunk azzal, hogy a jobbközép Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjétől a zöld és baloldali értékek képviseletét nem várhatjuk maradéktalanul el.”
( parbeszedmagyarorszagert.hu/hir/pm-elfogadja-falus-donteset-de-nem-tamogatja-jobboldali-fovarosi-jeloltet )
szóval az együtt-pm még csak nem is támogatja hivatalosan.
@mavo:
pardon, a nyilatkozat csak a pm-é.
@mavo: „pardon, a nyilatkozat csak a pm-é. „
Egyébként a PM nem pont az ex-LMP jobbszárnya?
@közösperonos átszállás:
a jóusten se tudja ezeknél.
@sajtohuba: „A Medián ügyvezetője, Hann Endre a friss HVG-nek ismertette – még Falus visszalépése előtt készült – országos felmérésüket, amelynek budapesti részmintája szerint szó sincs arról, hogy a főpolgármester-jelöltek között Bokros Lajos (5%) népszerűbb lett volna Falus Ferencnél (12%). Sőt, Bokrost még a jobbikos Staudt Gábor (10%) is verte.”
hát remek.
@közösperonos átszállás: hát de.
@jotunder: Ja jó, hacsak úgy nem.
@jotunder: Ez teljesen összhangban van azzal, amit itt fönt írt valaki (elnézést, most hirtelen nem találtam meg): Falus 12%-os eredménye bukás az MSZP-nek, az Együtt-PM-nek, meg a DK-nak is. A visszalépése ciki, de az előbbinél jobb. Bokros meg, ha 12%-ot kap így, külső „minden mindegy” támogatásokkal, nem bukik. A támogatók sem.
Az MSZP tehát a saját, pillanatnyi érdekeit tökéletesen figyelembe véve cselekedett. (Viszont a baj pont ezzel van: hogy csak idáig látnak, csak én ne bukjak nagyot, jaj-jaj; ennél több meg nem megy.)
@közösperonos átszállás: Bokros egy vicc. Aki ezt a viccet kitalálta, na az bukik meg. Bokros egy nem létező jobboldali párt támogatásával indult, és 5 százalék körüli népszerűségnél lett baloldali jelölt két héttel a választás előtt. Ezt agyrémnek hívják. Erre nincs jobb szó. Ha valaki nem felelős ezért, az a Bokros Lajos.
Mesterházy már most dörzsöli a tenyerét. Kunhalmi Ágnes viszi el a balhét. Amúgy a HV már DK alelnökként látja Bokrost. (megjegyzem, ha rábírnák, hogy fogja már vissza magát, a DK-ban még valahogy elférne, nem mintha elhinném, amit a HV ír). Mindenki tudja, hogy a FIDESZ nyer, most sokáig nem lesznek választások, és mindenki pozícionálni akarja magát.
@nandras01: MGy rendre azt nyilatkozta, hogy civilek széles néptömegei állnak mögötte és ők kérték fel a jelöltségre. Ezt széles néptömeget mondjuk diszkontálhatjuk erősen, de akkor is összegyűjtötte az 5000 ajánlást a semmiből elég hamar.
@közösperonos átszállás:
bleacherreport.com/articles/2093637-world-cup-groups-2014-final-odds-game-lines-and-predictions-on-opening-day
A foci VB előtt ezek voltak az oddsok. Aztán ahogy kiestek az egyes csapatok, úgy nőttek a bentmaradottak esélyei.
Mielőtt nekiállnék 135 kommentnek, 2 azaz kettő fontos gondolatot mindenképpen kiemelnék ebből a kitűnő minőségű politikai elemzésből.
1 JT -saját bevallása szerint – nem tud politikai mozgalmat építeni.
véleményem szerint ideje volna megtanulnia!!!
2 Devecseri politikatudós úr még mindig sokkal jobban ért ahhoz, amiből megél, mint a posztban szintén név szerint citált „kollegái.
Ő legalább a kaput eltalálta….
@jotunder: „sokáig nem lesznek választások, és mindenki pozícionálni akarja magát.”
hát igen, de ez egy objektív helyzet. és ha már tényleg ez van, akkor nem is baj, ha nem köttetnek olyan kompromisszumok, amelyeket a háttérben úgyis megfúrnak a részvevők. az mszp már nem létezik, a többi párt még nem, az egyáltalán nem nagy baj, ha valamiféle valódi megmérekezés, nyílltszínicsörte van legalább azzal kapcsolatban, hogy a jónép mit hall meg és mit nem. falus mindenképp nagyon megbukott, egy főpolgármester jelölt álljon legalább úgy, ahogy az őt jelölők, ne feleúgy.
én személy szerint nem vettem annyira a lelkemre azt a botladozást, amellyel a volt tiszti főorvos belépett a politikai kuplerájba, bár jobban örültem volna, ha nem érzi kötelezőnek, hogy ő is letolt gatyával hastáncoljon. és azt eleve gyáva, rossz döntésnek gondoltam, hogy egy szürke lóval próbálkoznak, bokros ilyen szempontból sokkal jobb mérőeszköz.
@sajtohuba:
ez igaz. de az igaz, hogy láttunk már olyan esetet, amikor valaki/egy párt igen hamar összeszedte az induláshoz szükséges ajánlásokat, majd amikor élesbe fordult a dolog, akkor a reá leadott tényleges szavazatok száma köszönő viszonyban sem volt az ajánlások számával.
szóval, szerintem mgy leginkább egy médiahack, nem több.
@nandras01: Vagyis inkább köszönő viszonyban volt, ui. nem sokkal volt több ;-).
MGy az egójának kellett a közszereplés, a civilek képviseletére bazírozni akár jó ötlet is lehetett (volna). Mindenesetre aktuális a civil közösségek szívatása Nerisztánban, tehát jó helyen keresgélt.
@sajtohuba:
én inkább arra próbáltam utalni, hogy az ajánlások száma lényegesen több volt, mint a leadott szavazatoké 🙂
azzal viszont nem vitázom, hogy mgy egojának, de még inkább az ügyvédi praxisának igencsak jót tehetett ez a kis közjáték.
@nandras01: nem lehetett rá nagy szüksége, szerintem csak fontoskodásból csinálta.
Kövezzetek meg, de én nem látom, mi volt a baj Falus Ferenccel.
@mavo: „(bokros mta tag amúgy)”
Jaj, dehogy.
mta.hu/mta_tagjai/
@jotunder: Bokros az egyetlen politikus ma Mon, akinek atgondolt velemenye van lenyegeben minden szobajoheto temaban. Ezeket kimondja, megpedig azonos kerdesre mindig azonos valaszt. Nem azt mondom, hogy mindenben vagy akar a legtobb dologban egyetertek vele, de o nem egy mellebeszelo, tajekozatlan, legvarakat osszevisssza
magyarazgato vagy csak egyszeruen uresen locsogo figura es szerintem ezert megerdemli a tamogatast vagy legalabbis a figyelmet.
@Edgar26: Az, hogy hagyta magát nevetségessé tenni.
1./ Amikor Falust kiválasztották, az első szempont nyilván, magától értetődően, elsősorban és feltétel nélkül az volt, hogy NE LEGYEN A KIVÁLASZTOTTRÓL SEMMILYEN ANYAG az MNO-nál, a Hír TV-nél, stb. és ilyet még őrületes utánjárással se tudjanak szerezni. Az „anyagot” nem magyaráznám, a lényege, hogy még egy gombostű értékbecsült áron alul vele összefüggésbe hozhatóknak juttatását engedélyezésének gyanúja se. Lehet, hogy Balázsovits egyszer a kilencvenes évek elején, egy magániratot a színházi nyomtatón, köztintával, a többit tudjuk, satöbbi. Ehhez képest, hogy nem az utcáról jött, hogy vezetett már nagyobb szervezetet, meg hogy nem kifejezetten Orbán rajongó, csak másodlagos.
A feltétel nem véletlen, ismerjük a nemfideszes mértékadót. Hajjaj. Olvassuk naponta, ahogy adja.
2./ Falus vesztét a kezdeti fitymáláson kívül (azt még kibírta) a vödrös videó okozta. Az az ő őszödi beszéde, az ősbűn, azaz minden abból következik. A videónak se a célja, se a mondanivalója nem kifogásolható, a kifogásolás tárgya, hogy a főszereplőt „szerencsétlennek” ábrázolja. Ez következik a falusi környezetből a Mont Blanc csúcs vagy a Fehér Ház kertje helyett, a nem koreografált(!) vödörkezelésből, a főszereplő öltözékéből (zokni, klumpa, cccc ….), a kidolgozott izomzat hiányából, a ló jelenlétéből (ottegyló, tiszta röhej, nem?), valamint a sírva elszaladó unokából, aki megijedt attól, hogy anya leönti a papát (neki se kellett volna ott lennie). Ebből egy ember képe rajzolódik ki, aki nem lehet a mi hősünk, our hero, unser Held, mert csak egy ember. Ugyanakkor emberről a mi esetünkben szó se lehet (nekünk minimum a Kripton bolygós fickó kell), és ha megnézzük azon filmszkeccset, melyben néhányan a fehérvári huszárokról énekelnek, az is mennyivel férfiasabb, emelkedettebb meg határozottabb, bemutatván a hőst lazább körülmények között, mint a Titanic kapitánya, aki ugyan nekivezette a hajót a jéghegynek, de hősiesen vezette neki, és sose mutatkozott zokniban.
3./ A többi (csak fagyizni voltam, nem foglalkozom politikával, vers a hálóra feltéve) már csak hajuknál fogva előrángatott ostobaságok, maximum kiskamaszok (Index, 444.hu, stb.) megnyeríttetésére alkalmasak, akiknek a hecc a fontos, nem a lényeg. Nekik a lényeg csak az, hogy szívjon valaki.
Falus nem VÁLT nevetségessé, hanem azzá TETTÉK. A végső döfést Falusnak természetesen Bokros vitte be a makacs indulási szándékával. A saját célját el is érte, és még pozitív is lehet a szaldó, mert akik Bokrosra szavaznak, sose szavaztak volna Falusra, míg a Falusra szavazók, ha nincs más, lehet, hogy Bokrosra fognak szavazni.
@vakapad: „és ha megnézzük azon filmszkeccset, melyben néhányan a fehérvári huszárokról énekelnek”
Én amúgy abban simán azt látom, hogy Orbán kínosan érzi magát, de egy olyan helyzetben mi a francot csináljon?
(Meg persze ő tehet erről az egy-közülünk–imázsról, stbstb., de mégiscsak, azért ő csak egy olyan ember, akitől alapvetően idegen az akácosúúúút.)
@jotunder: Én arról a helyzetről beszéltem, mikor ott egy MSZP-jelölt Falus Ferenc 12%-on mérve. Erre a mérésre senki nem fog emlékezni, és Falusra se nagyon, egy 12%-os választási eredmény viszont sokáig megmaradna. Gyakorlatilag az jönne le belőle, hogy a ballib triónak az együttes támogatottsága Budapesten 12%, ennél a hát szavazzatok Bokrosra, mit bánjuk mi nagyságrendekkel jobb. Viszont ebbe a helyzetbe eleve bele se kellett volna mászni.
(Persze, hogy semmiképp nem Bokros hibája!)
@vakapad: 1. Balázsovits teljesen civil, jócskán támadható szakértelemmel, és nem eléggé ismert celebritás, hogy ezt ellensúlyozza. Falus mégis csak vezetett országos intézményt. Bokrost is támogathatták volna, de túl önjáró, nem tűnt a derék pártok számára marokban tarthatónak.
2. A vödrös videónak nem annyira a módja tette nevetségessé, hanem a tény maga. Ez egy nyársat nyelt, prűd és elmaradott társadalom. Itt nem lehet jófejségből esendőnek, emberinek mutatni egy politikust, mert csak kiröhögik. A pöffeteggomba a minimum, mint elvárt viselkedés. Gyurcsány táncos videója a mai napig fő bizonyítéknak számít az elmeállapotára vonatkozóan. Pedig éppen hogy az igazolja, hogy aki képes bohócot csinálni magából, az nem lehet veszélyes elmebeteg. A vödrös videót mindezen túl szarul is csinálták meg, a jelölő pártok nem segítették Falust semmiben és ő maga is hülyéktől kérhetett tanácsot. Ez utóbbi viszont már az ő felelőssége.
3. Ez így van. A média mindent leszaroz. Ma már Szily is újságírónak számít, és Farkasházy vécéje is fotózható. Az index most is azon röhög(tet), hogy ugyan ők írták meg, hogy Bokros is népszerűbb Falusnál, viszont most, hogy visszalépett, hogy dehogy is, kétszer olyan népszerű volt.
@dvhr:
így is van.
ezért savazok rá.