A hazaszeretetről
Eredeti szerző: jotunder
Tegnap megtaláltam egy listán a nagypapám testvérét, Gyurikát. Világbajnoki bronzérmet szerzett asztaliteniszben. Ismerhettem volna. Játszhattam volna vele gyerekkoromban. Megtaníthatott volna pingpongozni.
Meghalt. Ahogy mások is meghaltak, akikkel még játszhattam volna gyerekkoromban. A nénik maradtak, a kávéscsészéjükkel, a túlélők, akik minden héten eljöttek a nagymamámhoz, és a halálról beszélgettek. Éveken át, csak a halálról, a szeretteik haláláról.
Engem nem terelt gettóba a haza, nem vitt ki a pályaudvarra a haza, nem zárt marhavagonokba a haza. Az én veszteségem az, hogy nem tanultam meg pingpongozni.
Nem érdekel, hogy mit építtet a haza a náci megszállás hetvenedik évfordulójára. Azt sem érdekel, hogy Schmidt Máriát, aki ugye (csak viccelek, kedves jogi képviselőnk, csak viccelek, nem képzeli, hogy leírom, amit róla gondolok)… szóval őt már régen kinevezte a haza a Sorsok Háza valamicsodájának, majd túl leszünk az egészen, és építheti a haza a kedves Wass Albert Nemzeti Stadionjait.
Tancsi néni kérem, a németkék voltak a rosszak, mi szépen egyenesen ültünk a padban, és a zsidócskák tízóraiját is csak azért vettük el, mert már nem volt rá szükségük. (a haza)
Nem, nem szeretem a hazát. Azt a Napalm nevű csilis sört szeretem a kis bisztróban a Jókai utcában. A Raj Ráchel-féle flódnit is szeretem. A Mucsit meg a Scherert (és Katona László művész urat, aki kb. két centiről nézett a szemembe a nézésgyakorlaton) szeretem a Nézőművészeti Főiskolában. A Dunapartot is szeretem, meg a Ligetet, meg a kelenföldi lakótelepről felsétálni a Ménesi útra. Szeretek felismerni néhány arcot, hangot és mosolyt, de a hazát, úgy általában, nem szeretem olyan nagyon. Szeretek megérkezni hozzá, de jobban szeretek elmenni tőle. Persze nem messze, csak annyira, hogy már teljesen mindegy legyen, hogy kinek ád éppen a haza és kitől vesz el trafikot, tankönyvkiadót, kaszinót, zöldbabfőzeléket, hogy csak akkor háborodjak fel édes hazám hülyeségein, ha tényleg nincs jobb dolgom.
Az Auld Lang Syne-t hallgattam a sarki koktélbárban, és nem a VI. kerületi tanács volt lakásügyi előadóját. Nem álltam fel, nem tettem a szívemre a kezem, nem énekeltem hamisan azt, hogy Isten, a rohadt életbe, szíveskedjen végre megáldani a magyart, már ha rendes keresztény, heteroszexuális, konzervatív-polgári-nemzeti-polgárinemzeti férfimagyar az a magyar, vagy éppen rendes keresztény, heteroszexuális, konzervatív-polgári-nemzeti-polgárinemzeti nőmagyar és rendesen szül, és/vagy de (inkább és) szorgoskodik a konyhában, és nem esik át gyengénlátó hungarikumon.
Az fáj, hogy nem ismerhettem Gyurikát. Kicsit fáj. Az emlékmű, a schmidtmáriák és a bayerzsoltok nem fájnak. Ha otthon lennék, ha végig kellene néznem, ahogy elveszik tőlem azt a keveset, amit a hazámból még szerethetőnek érzek, az más lenne. Ha otthon lennék, és a bőrömön kellene éreznem, hogy én az „ők” vagyok, másodrangú állampolgár, nem értékalapú vagy mi a f*sz, az más lenne. Ha otthon lennék, és félnem kellene, hogy elveszítem az állásom, az is más lenne. Nem vagyok otthon. Éppen ezért nem vagyok otthon, éppen vagyok máshol otthon. Kvittek vagyunk, édes hazám.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519837-6adef9a766acc' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519837&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519837-6adef9a766acc&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519837-6adef9a766acc' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: 🙂
@ámbátor:
ez így hülyeség
@jotunder:
hát persze. nem kevés állást elég sokan be tudnak tölteni, ha a bevándorló szorgalmasabb, kevesebb pénzzel beéri, nagyobb előnyük lehet. a félelmek nem megalapozatlanok
@hacsaturján:
a másik Kemény István „Búcsúlevél” verse,
vagy a „Nem nagy dolog” ugyancsak Adytól,
vagy a „szertenézett és nem lelé honját a hazában”
vagy az „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”…
vagy az „…úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem feledhetem Zágont”
vagy Márai magyar útlevele, amely a borítón belül csak hótiszta fehér lapokat tartalmaz,
vagy a „vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”
vagy
„Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem bársony nesz inog…”
@Rogerius: Bár ilyen lenne minden magyar és minden román, akkor tényleg valósággá válhatna, hogy „Dunának Oltnak egy a hangja”.
Más: Csurka az 1988-as Erdély tüntetésen azt ismételgette a Hősök terén álló százezernek: „minden magyar felelős minden magyarért.”
A román követség felé vonulásunkat az út menti házak ablakába kitett gyertyák „világították”. Akkor lelkesültek voltunk és nem hallottuk meg a Csurka mondata mögül kikandikáló sandaságot. Tavaly nyáron láttam Erdélyben az egyik Ceausescu-víztározóban álló templomot, a falai még álltak, a toronysisak leomlott, a falu házai valahol a mélyben.
@hacsaturján: 2014.01.03 16:56 Ady valami ilyesmit mondott egyszer egy borgőzös éjszakán Fülep Lajosnak:
‘Sokszor úgy érzem én vagyok itt az utolsó élő magyar.’
@nandras01: 2014.01.03 23:05 Azért van az épületnek és a helynek is köze hozzá. (vö.: Hamvas Bélánál a hely és a puszta geometriai tér közti különbségtételt, vagy Hajnóczy Gyula Vallum és intervallum c. könyvének gondolatait).
Nézd el nekem az épület és a „hely szellemének” védelmét.
Egy építésznél ez szakmai ártalom.
Számvéber és Szuvorov történetcsináló urakhoz:
wangfolyo.blogspot.hu/2008/09/az-elso-csapas.html
@Counter: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9178297
@borzimorzi: Az esetleges ‘ok’ és a máshol értelmezhetetlen ‘jog’ csak a nemzeti fetisizmusban kap létjogosultságot. Sajnos ezek emlegetése semmit sem jelent annak, aki nem osztozik veled a nemzeti együvé tartozás érzésében.
A nandras01 által felvetett esetlegesség kérdése nagyon fontos, ha valaki meg akarja érteni azokat, akik nem hisznek a magyar hazában. Függetlenül attól, hogy az emberiség történetét/történelmét végigkísérik a jelenség, mégis meg kell kérdezni, hogyan lehet hinni valamiben ami egyszerre befolyásolhatatlan és esetleges?