A jobboldali értelmiség esete a Fejedelemmel II.
Eredeti szerző: jotunder
G.Fodor Gábor a Magyar Narancsban jellemezte a magyar jobboldali értelmiséget. Amennyiben elfogadjuk a jeles politikai gondolkodó megközelítését, egy magyar jobboldali értelmiségi vagy fasiszta vagy teljesen hülye. Persze valójában vannak teljesen hülye fasiszták is, sőt, de most a géfodori értelemben vett nemfasiszta teljesen hülyékről fogok írni.
A géfodori értelemben vett nemfasiszta magyar jobboldali értelmiségi elhitte azt, hogy a „polgári Magyarország” kifejezés bármiféle politikai realitással bírt, pedig napnál világosabb volt, hogy csak politikai termékről volt szó. Ergo. Nincs vita, aki egy politikai terméket bármiféle politikai realitással kever össze az sajnos teljesen hülye. Nem én mondtam, G.Fodor Gábor jeles politikai gondolkodó mondta, nála tessék reklamálni.
Posztunk első részében vendégszerzőnk írta le a politikai termékek működési mechanizmusát.
„Egyet az új példák közül mégsem akarok elhallgatni. VI. Sándor mást sem tett, mással sem gondolt, mint hogy az embereket rászedje, s mindig talált valakit, akit megcsalhatott. És nem volt ember, aki nála nagyobb erővel, ékesszólással és esküdözéssel állított volna valamit, hogy aztán az ellenkezőjét cselekedje; mégis mindig minden úgy sikerült, ahogyan akarta, mert ismerte a világ dolgait.”
Sándorunk, aki Viktorunkhoz hasonlóan, de a papi cölibátus nagyobb dicsőségére, öt gyermekkel büszkélkedhetett (és akkor nem számoltuk azokat a gyerekeit, akikre kevésbé volt büszke), kiváló szónok hírében állt, és Luigi del Simmicha nápolyi filozófus szerint akkora Lo Sperma ( un liquido organico di consistenza liquido-albuminosa) volt, mint ide Cortina d’Ampezzo.
G.Fodor Gábor – aki egyébként letörölhetne a szája széléről valamit, aminek a konzisztenciája kissé liquido-albuminosa jellegű, de ez legyen az ő problémája – világosan elmagyarázza azt, hogy a hatalom gyakorlójának el kell érnie, hogy az emberek azt akarják, mint ő. Politikatudományi szakkifejezéssel élve: át kell az embereket baszni (fottere, io fotto, tu fotti, lui fotte). Például azzal, hogy elhitetem velük, hogy amit én akarok az nem valami hatalmas nagy liquido-albuminosaság, hanem a polgári Magyarország megteremtése. Mondjuk azáltal, hogy egy ex-kágébés zsarnoknak felajánljuk az anális szüzességünket. És a magyar jobboldali értelmiség, amíg G.Fodor Gábor nem mondta el neki, lassan, szótagolva, el is hitte, hogy a polgári Magyarország a cél és nem az, hogy Habony Árpinak meglegyen a tizenharmadik fitness-világbajnoknő, meg Rogánnak a teljes Sas utca. Sajnos, ezt elég nehéz úgy interpretálni, hogy a magyar jobboldali értelmiségi nem figyelt eléggé oda.
A magyar jobboldali értelmiség jelentős részének elhülyülésében játszott némi szerepet az is, hogy nem egészen ingyen hülyültek el, hanem kb. a tizedéért, mint amennyiért G.Fodor Gábor most ilyen bátor. Irkálják is a felháborodós cikkeket, a Heti Válaszban, meg a Magyar Nemzetben, hogy nem is úgy van, nem is korrupt kis hülyék ők. Hát akkor micsodák? Vaníliás sodók??
Fontos cikk ez, akkor is fontos, ha még harminc évig ül a Fejedelem az ország nyakán. Legalább tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják. Hogy lassan mindenki tud mindent. Hogy már nincsenek titkok. Ez pontosan az, aminek látszik.
Post scriptum: G.Fodor Gábor katonának írja le magát a cikkben. Arról is ír, hogy fel kell ismerni az ellenséget. Én elég sok olyan embert ismerek, akit felismertek a katonák, és most munkanélküli az egzisztenciális katasztrófa határán. G.Fodor mentora Lánczi András még 2009-ben javasolta a balliberális értelmiség egzisztenciális megsemmisítését, és hogy az imaginárius balliberális értelmiséginek még adjunk egy még imagináriusabb nózigörbületet, Csurka Istvánra hivatkozva javasolta. Úgy tűnik a tanácsot megfogadták. Ez a háború természete. It is not personal – mondja nekünk, ellenségeknek, G.Fodor Gábor, ugyanazzal a szelíd arckifejezéssel, ahogy nyáladzó idiótának nevezte a jobboldali értelmiséget. Nem vagyok biztos benne, hogy G.Fodor teljes mértékben érti a háború természetét. A háborúban időnként vissza szoktak lőni. It is not personal, of course.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519184-6ab3d77d122e4' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519184&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519184-6ab3d77d122e4&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519184-6ab3d77d122e4' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

jaja, politikusi oldalról ugyanaz a lózung mint a „szakértő”, „európai”, „nemzeti”
mondtak mar g. fodornak, hogy mert csakot vesz fel, meg nem lesz katona?
G. Fodor kurva veszélyes, és én már harmadszor írom le, hogy ha majd elszabadulnak a dolgok, akkor mindenki kurvára vigyázzon, hogy ne G. Fodor legyen a táborparancsnoka.
@Szindbad: nezd, napoleon is szent ilonan vegezte. pedig neki azert voltak jo otletei.
@Szindbad: ha itt (ott) elszabadulnak a dolgok, akkor leginkább kedves jó GFG-nek kell vigyáznia.
@jotunder:
Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a hatalom/technika szeretet nem a szeretet hatalma/technikája.
Persze, akinek volt egy csöppnyi esze, az a székház ügy (bánya ügy) óta tudja, hogy hazudtak/csaltak/loptak reggel, délben, este – most csak az önmagukat polgárnak hívők, egy un. „polgári párt”-ot támogatók kaptak egy újabb pofont, hogy csak parasztok voltak Orbán úr sakktábláján.
Persze, a legütősebb ez a „polgár” dolog, ami amúgy megmutatja, hogy milyen érték-nélküli, értéktelen bagázsról van szó – de közben egy csak 1 példa. Ld. kettős állampolgárság, mint a nemzeti önazonosság alapkérdése, a gazdasági szabadságharc, stb.
@Szindbad: Nekem valamiért mindig Mengele és egy aranyhörcsög szerelemgyereke jut eszembe, mikor rápillantok. Semmiképp nem mennék hozzá közel.
G.Fodor nem hülye párszor már írtam. Most hogy omladozik a váz, ami az egész rendszert alátámasztja, más országokban gerincnek is hívnak, szóval a mi G. Fodorunk belefingván a lisztbe, azt mondja, hé, olyan nincsen. Kamu az egész.Aztán mindeközben kiderül, jobboldali értelmiség sincsen, csak harmadrendű kép adományozó L Simonok vannak meg rossz újságírók . Simicska válaszlépései boritékolva. Kényelmes fotelunkban helyezkedjünk el , karamell lattenk-hoz adjunk némi maple syrupot….
Nincs magyar jobboldali értelmiség! …… van egy rendkívül korrupt, haszonleső fölkapaszkodott hatalmat pénzért kiszolgáló réteg de ez nem jobboldali és nem értelmiség. …egy Habony vagy egy mészáros Éőrinc vagy egy Mráz vagy Lánczi esetleg Pröhle G vagy Schmidt Mária mitől lenne értelmiségi? Némelyeknek papírja sincs róla – némelyeknek az erkölcse nem olyan.
NINCS MAGYAR JOBBOLDALI ÉRTELMISÉG!
@búvár kondér: Hogyne lenne? Orvosok, gyógyszerészek,történészek, tanárok, jogászok, gazdasági emberek, bankárok, mérnökök, informatikusok, építészek, gépészek, művészek, sajtómunkások, egyházak.
Inkább úgy kéne mondani, hogy az értelmiség egyben fideszes.
Nem csak azért, amit ezek műveltek az elmúltnyolcban meg az elmúltötben, hanem főleg azért, mert aki nem fideszes közülük, azt egy kézen meg is lehet számolni.
@búvár kondér:
Azért mert maga is lehunyt szemmel nézelődik. Nyissa ki! Legalább az ablakot, hogy legyen elég levegője, oxigén az agynak… legalább.
Úgy bírom:
-Nincs jobboldali értelmiség….
-Miért ne lenne?
-Mert én mondom, b+ 🙂
-Jaaa?!
@parti_giano: Viszont Szt Ilonáig lehet alkotni egy s mást. Ha leszabadulnak a dolgok, az új-régi vegyes vezetés tombolni fog: szó szerint kasszát űrit, forintot dönt, utcára viszi a B közepet v azok utódjait, s ha lesz ideje, szemrebbenés nélkül államcsőd közeli állapotba tolja az országot.
értelmiségi = rendszerfüggetlen, szabad gondolkodó
a magyar viszonyok között:
jobboldali = orbán seggnyaló, kitartott
hogy jönne össze a kettő ?
sehogy
Jogtanácsosunk üdvözletét küldi Szerzőnek a szívkórházból, egyúttal gratulál, hogy sikerült elkerülnie a lámpavas használatát.
Edit: a lámpavas kifejezés használatát.
Ugye milyen jó kis interjú?:-)
@h.kovacs: Úgy jön össze a kettő, hogy van egy elképzelt rendszer a fejükben, ami összehozza.
Az elképzelt rendszerükben egy zsidó világösszeesküvés az egész világrend, és ehhez képest aki Orbán buzgó seggnyalója, az egy rendszerfüggetlen szabadgondolkodó.
@jotekony koc: @h.kovacs: …. hmm.Tényleg lehet jobboldali értelmiségi Magyarországon. Élőben még nem láttam őket csak a szobrukat.
Olyan emberformának voltak ábrázolva s az egyik a fülét fogta be a másik a száját s a harmadik a szemét.
Talán ezek lehettek a jobboldali értelmiség csapata.
@Kettes: nem tudom, de en a lampavasrol a tiborcz gyerekre asszocialok. nagyon paranoias vagy, kettes.
Orbán Ottó MACHIAVELLI KAMPÁNYFŐNÖKÉHEZ
„Nincs vérengzőbb dúvad a széplelkű értelmiséginél –
ha ez tüzes tekintetében égő rögeszméivel,
a sors szeszélye folytán hatalomra jut,
kitör belőle az ámokfutó, és őrjöngve fürdik a csirkevérben…
Nem éhségből vagy nyereségért, Isten és a közerkölcs nevében öl.
Megátalkodottságában képtelen minden alkura,
másszóval élet- és tárgyalásképtelen, mert ugyan mi az élet,
amico mio, ha nem az igen és a nem alkudozása?
De ő nem és nem. Ő a megtestesült elv. Robbanjon csak föl a Föld!
Fegyverhordozóul válassz inkább cégéres gazembert,
akiről lerí, mit akar, de tudja, hol van a határ, ameddig elmehet,
mert realista, mint magunk. Vele elbánik a Fejedelem;
meggyőzi, korrumpálja, tőrbe ejti, kitünteti – kinél mi hatásos.
Én mondom, inkább száz eretnek, mint egy szent az Inkvizíciótól!”
*
az 1995-ös Kocsmában méláz a vén kalóz c. kötetből
@búvár kondér: Élőben is léteznek, akik jobb értelmiség szerepben tetszelegnek, de szájukat nem fogják be, hiszz a nyelvre bármikor szükség lehet, valamint beböffenéseikre a pártnak úgy kellenek, mint egy falat kenyér.
@búvár kondér:
Egyszer egy ‘kisgrófó-ákos közöskoncerten majdnem találkoztam az egyikkel,de nem mentem oda:))
@Pelso..: csak „tetszelegnek” ….de azok nem értelmiségiek! Azok csak pojácák. Lásd …. húúú nem elég a karakter!
Nem is írok senkit se mert még valamelyik megsértődik
„jeles politikai gondolkodó”
Kizárólag az óvodai jelére tudok asszociálni.
Kérdési: már akkor is volt gé pontja?
@gazoló: Te is csak „majdnem” találkoztál eggyel!!!! A jobboldali értelmiségi szerintem olyan lehet mint a búvár hencser, most én nem írom le de Nagy Lajos részletes jellemzést ad a búvár hencserről! Érdemes elolvasni. ….na én olyannak képzelem a jobboldali értelmiséget.
@búvár kondér:
🙂
@jotunder:
–
Ki következik?
Felkészül Szun-ce?
No azért segítek.
” A BÚVÁR HENCSER
Háromlábú állat, melynek a bal szárnya hiányzik. Az émelyítőek családjához, s a patáscsőrűek alcsoportjához tartozik. Csak vad állapotban ismeretes, előfordulási helye ismeretlen. Rendes nagysága két arasz és három hüvelyk, de a fejlettebb példányok olykor a húsz-harminc litert is elérik. Csőre barna, tollazata ezüstszürke, hupikék pettyekkel, csupasz bőrét pikkelyek borítják, homlokán dudor, feje tetején búb van, hosszú nyaka ellenben meztelen. Táplálékát füvek képezik, úgymint alma, gesztenye, beléndek és bolondító csalmatok, de megeszi a kölest és higanyt is, sőt egyéb híján a füstölt pörköltet és áfonyát. Hosszú csőre miatt eledelét vékony alakú Palugyay-üvegekből szedegeti, vagy pedig hosszú és széles nyelvét kiöltve nagy tálcákról nyalja föl.
Igen tanulékony állat. A tudósok megfigyeltek egyszer egy búvár hencsert, amelyik tizenöt éven át csúszott a sötétben mindig ugyanazon az úton, s minden alkalommal úgy beleesett egy gödörbe, hogy kitörte a lábát, farkát és a nyakát – a tizenhatodik évben azután egyszer csak elkezdte a gödröt kikerülni; igaz, hogy a gödröt épp ebben az évben temették be, de a búvár hencser mindenesetre kiáltó jelét adta tanulékonyságának.
A búvár hencser egész nap tápláléka nyomozásán fáradozik, amiben feltűnő hasonlatosságot árul el a pesti emberhez. Este azután fáradtan tér meg fészkébe, melyet elhagyott jegenyefák tövében üt föl, hosszas és gondos munka után, mely a fészeképítő művészetnek oly remeke, mely még az elefánt és a szamár fészkein is túltesz.
A búvár hencser rendszerint párosával él, mégpedig mindig két hím vagy két nőstény együtt, melyek aztán átlátogatnak egymáshoz egy kis barátságos csiripelésre, mert mondanom sem kell, hogy e ritka halmadár hangját, mely hasonlatos a gyári tülkök esti hatórai búgásához, röviden csiripelésnek nevezik.
A búvár hencsernek különösebb szokásai nincsenek, sem szenvedélyei, nem szokott kártyázni, lóversenyre nem jár, nem barátkozik nőkkel, csakis búvár hencserekkel, a zenét sem szereti, verseket nem olvas és nem ír, ellenben, ha álmos, alszik, ha éhes, eszik, ha szomjas, iszik, ha pedig az emberek elfogják és nyúzzák, akkor jajgat, ami gonoszságra és nagy destruktív hajlandóságra vall.
Életkora azelőtt húsz-harminc év volt, ma azonban már ez is egészen bizonytalan kezd lenni.”
Szerintem pont ilyen a jobboldali értelmiségi …… esetleg talán néha nem.
@jotunder: A posztodból. „Már nincsenek titkok.” Azért még akad.
A hajdan itt volt megszálló szojvetekkel kollaboráló hazai? szolgálatok és a „modellváltás” folyamata. Nem módszerváltás, modellváltás. A kollaboráns szolgálatok terminológiája. Jó lesz megjegyezni, jó lesz terjeszteni. 🙂
„Hankiss Ágnes szerint a belügyi szervek igyekeztek kézben tartani az egész rendszerváltás – ahogyan ők nevezték: „modellváltás” – folyamatát, a régi rendszert békés átmenettel hozzáidomítva az újhoz. A filmkészítők konklúziója szerint így nem véletlen, hogy már a rendszerváltás idején ezernyi törésvonal szabdalta szét az ellenzéket, ez máig ható titkosszolgálati aknamunka eredménye.”
…
„A film rendezője szerint a ’80-as években már a leggyakrabban alkalmazott módszer volt, hogy mindenkit egymásnak ugrasszanak. „S ha azt nézzük, hogy miért sikerült ennyire rosszul a rendszerváltás, miért volt ilyen megosztottság, hogy a rendszerváltó ellenzék egy idő után jobban utálta egymást, mint magát a rendszert, amit le akart váltani, akkor lehet azt mondani, hogy nem csak a magyar néplélekben van a hiba, hanem inkább abban, hogy túlságosan jól dolgozott az állambiztonság” – vélekedik az újságíró.”
http://www.atv.hu/belfold/20150222-a-halozat-orok-a-modszerek-osiek/hirkereso
@búvár kondér: Azért írtam. Csak tetszelgők vannak, valódiak nem, persze ez fellelhető más oldalakon is. A krumplileves az nem krumplileves kurvaországban.
Mér régebben jelezni akartam, hogy pl. Orbánnal kapcsolatban helytelen a ” liquido-albuminosa” kifejezést használni, mert abból akár „uomo” is lehet…
(Az én jogi tanácsadóm itt rugdossa az asztalt és követeli, hogy jelezzem: A megjegyzés politikailag értendő, nem dehumanizáló célú.
Még valami trollocska ráreppen…)
Off:
Elmagyarázná valaki, hogy miért nem tudok a poszt megjelenésekor hozzászólni? Még tegnap este próbálta bejelentkezni ez alatt és a mostani belépésemkor már láttam is a szövegablakot.
On
Katona, ugyan már. Ágyútöltelék, ennyi lesz ő, nemsokára, ha kezdenek lőni. Lesz menekülése neki az ELTE-ről a közszolgálatira, bukovics mellé, mert ha ez már Vékáséknak stb. is sok lesz, a másik oldalról pedig a filozófiai szakma maradéka nekiesik a minőség alatti politikafilozófiai ostobaságainak, akkor levegőt nem kap, olyan szintig demonstrálódik, mekkora kis senki is.
A posztot amúgy éppen az utolsó mondatokért volt érdemes megírni. Mert ennek a szellemi pondrónak a „gondolataival” egy percet sem szabad tölteni, a „jobboldali értelmiség” árulása pedig annyira randa immár jó ideje, hogy az már unalmas. De szólni ezeknek az vezér- és erőkultuszos gnómoknak, hogy jöhet erő velük szemben is, annak éppen ideje volt.
Szlogenek kellettek, a parasztvakításban működő techinkák (pl. sci), gazdasági potenciál hozzá és az az 1 millió csökkent értelmi képességű, akik a másik potenciális megalkuvó 1 millió mellett ezekkel a szarokkal megetethető. Amíg ezek így (dumával, szolgenekkel), vagy úgy (pénzzel lekenyerezve) jól vannak lakatva, addig a másik 7-8 millió nem ellenfél, hisz képtelenek a saját és az ország érdekében összefogni.
amiért felhördült az a pár ember: már évekkel ezelőtt a vezérük szájából hallhatták. „azt nézzék amit teszek, nem amit mondok”. „ideólógia szamárság” (kb idéztem emlékezetből).
Gfg nem akarja Árpádot „varázstalanítani”. de miért jön ki a fényre és „varázstalanítja” a pógári lózungokat? Gfg nem politológus. Hatalomtechnikus. erre baromi büszke. miért jön ki a fényre? nárcisztikus ego? Katonaként írja le magát. ez Eichmannak sem jött be a perben, miszerint „felsőbb parancsra cselekedett”.
@sisszi: Nem jön ki a fényre a GFGábor, hanem csak összekavarja a szavak értelmét, hogy ne tudjuk használni.
Polgár szót kihagyhatjuk a szótárból.
Orwell 1984, vagy mi.
Hogy Hofit idézzünk: U.S. Army? Albán kecskepásztor! Ez ugrott be G. (=ondófolyadék) fodorról, mint katonáról. Azt hiszem, ő a leggusztustalanabb figura, akit valaha ismertem.
A jobboldali értelmiség létezik. A normálisabbakat és jellemesebbeket velem együtt rúgták ki, és ellentétben velem, ezen ők nagyon elcsodálkoztak. Nem elég jobboldalinak lenni, sőt lehetsz baloldali is, csak légy megalkuvó, gerinctelen, korrupt és hülye!
Jobboldali értelmiség között fasiszta és/vagy síkhülye?
Nem között…
Tán elég csak szellemi rohamcsapatként emlegetni a professzorok Batthyány körét. Van még kérdés, ha a jobboldali értelmiség krémjét ők alkotják?
Ja, egyébként helyesebb lenne a jobboldali helyett a fideszes használata.
@jotekony koc: igazad van a szavak értelmének keveréséről. minden definíció tőlünk jön. pont. de elvileg a ezt pl a Deustch, Rogán…. is elmondhatta volna. igaz hogy másképp hangzana, de az eredmény ugyan ez lett volna.
@efhábé:
a profok battyányi köre konkrétan egy SENKIT sem érdeklő gittegylet. a sajátjaik is leszarják őket, ergo az ő esetükben semmiféle krémről nincs szó semmilyen kontextusban.
@mavo: De van. „A szar mindig felúszik” összefüggésben a PBK mégiscsak egyfajta krém. (Jaj de jólesik egy kicsit gyalázkodni!)
@balmoral: A PBK tagok között vannak nagyon komoly emberek: Bor Zsolt, Freund Tamás, Szathmáry Eörs és vannak (többségben) elég durva karrieristák, akiknek a nevét most hagyjuk. Egy baloldali PBK-ban is így lenne…
Akkor most GFG a békemenetelős, mindenhol agitáló, hasznos vidéki fogorvosokat, gyógyszerészeket stb. hülyézi le, vagy a nála másfél generációval idősebb, az MSzMP farzsebéből előbújt régi vágású, rutinos lágygerinceseket? Bár olyan mindegy.
@balmoral @jotunder: A PBK nagy része azért inkább gerontológiai osztályra emlékeztet, mint az értelmiség krémjére.
@jotunder: Teljesen igazad van. De nem ezek a felsoroltak szoktak megnyilatkozni. És kell, hogy rájuk is vonatkozzon a cikkben említett dichotómia. Egy nagyon komoly tudós is lehet politikai értelemben nagyon hülye, erre saját ismerőseim köréből számos példát említhetnék, de nem fogok. Baloldali PBK meg nincs, nem is lesz, ez is jellemző. Baloldali tudós számára természetes a baloldaliság, nem érzi, hogy ezzel hivalkodnia kellene, vagy falkához kellene csatlakoznia. (Meg persze sokan szégyellenék, ha az emeszpével összefüggésbe hoznák a nevüket.)
@balmoral: khmm….. azért ne gondold azt, hogy a baloldali-liberális értelmiség cukikákból áll, és egyiket sem vette meg lábon pl. Ferenc. ne gyerekeskedjünk azért. és igenis van baloldali-liberális PBK, csak máshogy működik (konkrétan is létre akarták hozni, azt is tudom, hogy kicsoda, és hát igen, érdekes elvtárs volt ő is)
@jotunder: A PBK-ra gfodorg a maga leninista (mert persze dehogyis machiavellista ő, az egy fontos politikafilozófiatörténeti innováció volt a szakterület paradigmájának kialakításában a teológia, az etika és kirányintelmek összekavarodásából) hanghordozásban azt mondaná: hasznos hülyék. Ezen mit sem változtat, hogy a Kör elég sok valóban komoly tudóst és komoly professzort is a listáján tudhat, de ez nem egy szervezet, mégcsak hálózatnak se mondanám, inkább egy valamikori állásfoglalás és öndefiníció úgymaradt lenyomata, egyeseknek karrierépítő és érdekérvényesítő hátteret kínálva. Néha pedig a hatalom oldaláról időnként használt transzmissziós szíj (Lenin).
@Papageno68: Szerintem a polgári kormányzást számonkérő jobboldaliakat említi.
Vagyis a megrögzött antikomcsikat.
Főleg azokat, akik a putyinozást , orosz csatlóskodást nem tudták lenyelni.
Ezek mostanában a neten zsibongó poénkodók, bloggerek, újságírók és olvasótáboruk, meg főleg aki nem olvas semmit, csak zárt ajtó mögött szégyenkezik.
GfGábor ad egy érvkészletet a kezükbe, hogy hogyan magyarázzák meg legalább maguknak, de bárkinek, hogy antikomcsiból putyinpincsi lettek.
@jotunder: Pallas Páholy, aztán a NAK (Notórius Aláírók Köre), a pénzosztó bizottságok sora (amíg ők voltak benne), stb. Perszehogyvan.
@fortin2: pontosan. csak a balliberális értelmiségi megengedhette magának, hogy miközben tömték a zsebét, szimultán fikazírozta Ferencet meg a barátait. a jobboldali értelmiségi meg csendben van ha tömik a zsebét. what a fuckin’ difference :)))
@jotekony koc: Hát igen, ez az egyetlen épkézláb magyarázat. Majd hosszú távon eldől, hogy megérte-e kikukázni a régi gárda tagjait. A Vezér nagy szerencséje, hogy a Jobbik is Putyin hátsójából osztja az észt, különben a frissen lehülyézett/fasisztázott harcosok már Vonát éltetnék.
@jotunder: Nem gondolom, hogy cukikák. Még azt se, hogy különbek. Csak mégis mások. (Vagy csak úgy gondolom, hogy én más lennék?) Az egyetemi tanár (nyilván nem mindenki, csak átlagban), a legolcsóbban és legkönnyebben megvásárolható emberfajta. A hatalom emberei szívesen élnek a tenyérből etetés üdvös eszközével, de ezt már úgyis tudja mindenki, vagy legalábbis feltételezi, emiatt a professzori véleménynyilvánítások teljesen devalválódtak.