A konzervatív bakancs
Eredeti szerző: jotunder
„A queer talán arra méltó, hogy a távolba tekintve, gőgösen rápöccintsük a szivar hamuját, és bakancsunk sarkával rátapossunk. (Szilvay Gergely, a Mandiner főszerkesztő-helyettese)”
A queerek emberek. A queer-theory pedig emberekről szól. Olyan emberekről, akik nem ártottak senkinek. A rezsimegyetem ifjú rezsimideológusának, Pócza Kálmánnak, a tanítványa jó rezsimkonzervatívként taposna mondjuk Annamarie Jagose-re, akiről le is írja, hogy nem igazán nőies jelenség. Jagose, akinek egyetlen könyvét többen idézték, mint a pázmányka aktuális férfitanszékének összes hihetetlenül férfias jelenségét, nem akar tetszeni Szilvay Gergelynek, annak a Szilvay Gergelynek, akinek egy nő mindig olyan legyen, hogy gyorsan le lehessen csatolni a nadrágszíjat, aztán hegyibe (ide be akartam linkelni egy bili képét, amelybe éppen készül belelógni egy roppant férfias konzervatív kéz, de az Olvasó ezt biztos magától is el tudja képzelni). Nem, Jagose leszbikus, és valószínűleg egy nőnek akar tetszeni, de lehet, hogy senkinek sem akar tetszeni, megfelelni, csak saját magának.
Szilvay leírja, hogy mit gyűlöl, mit akar megtaposni, megsemmisíteni; a „többszörös iróniát”, a „sokzárójelességet”… örülünk, Vincent? Mindent, ami nem szép gömbölyű, ami nem egy kedélyes kövérkés piliscsabai savonarolában végződik, aki megmondja, hogy merre van az arra, miközben diszkréten stíröli egy tizenkét éves ministránsfiú seggét, fuck you very, very much.
Már írtam arról az amerikai kollégiumról, ahol 1989 őszén laktam. A konyháról, ahol a többi sráccal beszélgettünk, a horvát-amerikai futballistával, aki könyvet akart írni a konzervativizmusról, a kenyai papnövendékkel, aki Lukács Györgyből írta a doktoriját és közben megnyerte a kínaiak előtt az egyetemi pingpong bajnokságot, és a kubai-panamai kollégával, aki egy kicsit mindennap kitekerte Fidel Castro nyakát. Akkor hallottam először Allan Bloomról és a Closing of the American Mind-ról. Minden este úszni mentem és az uszodából hazajövet bementem a bölcsészkönyvtárba olvasni. Akkor olyan voltam, ma már nem vagyok olyan, akkor azt gondoltam, hogy ez része lesz az életemnek, aztán kiderült, hogy nem lesz része, és talán jó is, hogy így alakult. Az embernek meg kell találnia saját magát, de legalább is próbálkoznia kell a kereséssel, ami persze borzasztóan oravecznórásan hangzik, de én hiszek benne.
Bloom mélyen megvetette az amerikai liberális egyetemi világ felületességét, a relativizmust, az amerikai fiatalok kultúráját, a Rolling Stones-t és a walkmant, a szexuális forradalmat és a feminizmust, valószínűleg sokkal mélyebben vetette meg, mint amilyen megvetésre egy szilvay egyáltalán képes. Bloom személyisége elleni támadásként és súlyos vereségként élte meg a klasszikus szövegek, a klasszikus megközelítések, a klasszikus ízlés, a klasszikus nézőpont, a klasszikus egyetem elveszítését.
Pár évvel azután, hogy a könyvét elolvastam, Allan Bloom meghalt. AIDS-es volt. Igen, jól értik.
A magyar értelmiségi konzervativizmus egy kevéske pénzről és egy kevéske hatalomról szól, a sok pénz és a sok hatalom a habonyoknak és a vajnáknak jut, akiket sokkal jobban érdekelnek a fülöp-szigeteki fitneszmodellek és a malibui villák, mint Leo Strauss. A magyar értelmiségi konzervativizmus úgy hódolt be a falusi lókupecnek, mint Houellebecq párizsi liberális entellektüeljei a Soumission Ben Abbas-ának. Ennek a behódolásnak a része a szánalmas bakancssarok, a hasznos idiótaság rituális megvallása. Abban reménykednek, hogy a kevéske pénzzel és a kevéske hatalommal kivásárolhatják magukat a középszerűségből.
Még soha senkinek sem sikerült.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519117-6ae65f4ba64a5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519117&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519117-6ae65f4ba64a5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519117-6ae65f4ba64a5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@(postOn)post: Nahát, ennyi szót szaporítani…
„Are there any queers in the theater tonight?
Get them up against the wall!” 😉
Szivar, meg bakancs… phűűű 🙂
@ricardo: ne hoborogj, nyusziful. mivel van scholar.google profilom, kb,. huszonot masodperc munkaval megtalalhatsz. a sajat dolgaimrol nem irok a vincenten.
„Figyelmeztetés ez mindenkinek, aki Derridát reggelizik: Jó étvágyat a Semmihez.” írja Szilvay, itt egy kis Derrida Szilvaynak vacsorára:
A 3.sz irodalom itt: Jacques Derrida: Grammatológia (Első rész)
[Magyar Mühely/ÉLETÜNK , Bp. 1991. fordította Molnár Miklós]
„Az algebra: arkánum ás transzparencia” [3. sz. irodalom 60. old.]
„Megképzik előttünk az információ bőségétől és újdonságából, valamint az információ kezeléséből táplálkozó grammatológia, még ha az utat törő művekben a konceptualizáció gyakran meg is torpan a merész és magabiztos áttörés előtt.” [3. sz. irodalom 66. old.]
„amit Leroi-Gourhan „mitogrammának” nevez: olyan írás, amely többdimenziósan tagolja jelképeit; itt a jelentés nincs alávetve az egymásutániságnak, a logikai időrendnek, vagy a hang irreverzibilis temporalitásának. Ez a többdimenziójúság nem bénítja bele a történelmet az egyidejűségbe, a történelmi tapasztalat egy másféle szintjének felel meg, [End p. 129] ezzel szemben a lineáris gondolkodást a történelem redukciójának is tekinthetjük. Igaz, hogy talán más szót kellene használnunk: a ‘történelem’ szóhoz kétségtelenül mindig a jelenlét legombolyításának lineáris sémája társult, ahol a jelenlét vonala a végső jelenlétet a kezdeti jelenléthez kapcsolja az egyenes vagy a körvonal pályája szerint. Ugyanebből az okból a többdimenziós szimbolikus struktúra nem található meg az egyidejű kategóriájában. Az egyidejűség két abszolút jelenlévőt szervez egybe, a jelenlét két pontját vagy pillanatát, és ekkép linearista fogalom marad.” [3. sz. irodalom 67. old.]
„Több mint egy évszázad óta észlelhető ez a nyugtalanság a filozófiában, a tudományban, az irodalomban — ezeknek a területeknek minden forradalmát úgy értelmezhetjük, mint a lineáris modellt fokozatosan leromboló megrázkódtatásokat. A lineáris, azaz az epikus modellt. Ami manapság elgondolható, azt nem írhatjuk le a vonalhoz és a könyvhöz igazodva, legföljebb ha azt az eljárást követnénk, amely a modern matematikát golyós számológéppel óhajtaná tanítani. Ez a meg nem felelés nem modern, de manapság nyilvánvalóbb, mint valaha. A több dimenziójúsághoz és a delinearizált időbeliséghez való közeledés nem egyszerű reg-[End p. 131]resszió a ‚mitogramma” felé; ellenkezőleg a lineáris modellnek alávetett egész racionalitást a mitográfia egy újabb formájaként és újabb korszakaként kell megmutatni. Az a meta-racionalitás vagy meta-tudományosság, amely ily módon nyilvánul meg az írásról való elmélkedésben, ennél fogva többé éppúgy nem zárható be valamilyen embertudományba, mint ahogy nem is igazodhat a tudomány hagyományos eszméjéhez. Egyazon gesztussal hagyják maguk mögött az embert, a tudományt és a vonalat.” [3. sz. irodalom 68. old.]
„Derrida kérdezési stratégiájának jövőt formáló ereje egyelőre beláthatatlan.”
[3. sz. irodalom 8. old. A könyv fordítójának, Molnár Miklósnak a megjegyzése]
@jotunder: Ezek szerint a posztok nem a saját dolgai. 🙂 Egyébként nem hoborgok, nyusziful.
@Késes Szent Alia: Ezt rosszul feltételezed. Egészen más a helyzet. Elmondom, hogy mi.
Egy politikai ideológia belső koherenciájának, pláne konzekvenciájának mértéke egyszerűen értelmezhetetlen fogalom. A koherencia azért, mert az ideológiák annyira összetettek, sokrétűek, hogy az egyes elemeik nem, vagy nem szorosan függnek össze egymással, a konzekvencia meg azért mert ezek nem axiomatikus deduktív rendszerek, hogy a kezdetektől a logikai szabályokkal levezethetőek lennének. Az ideológiák állításai, összefüggései közti cement nem logikai jellegű. Ez persze nem jelenti azt, hogy illogikusak lehetnek, vagy feltűnően, érzékelhetően ellentmondásosak. Csak annyit jelent, amit fentebb is írtam: mivel a szervezőelvük nem (csak, és főleg nem) a logika, hanem egyrészt a szintetikus jellegű tapasztalatból levont következmények, másrészt meg a morális, és pragmatikus alapú vágy-elképzelések („ez lenne jó”), így nem is az igazságértékük a kérdéses, hanem a „helyességük”. Ez egy nagyon fontos dichotómia.
Tehát a kérdés nem az, hogy egy ideológia (politikafilozófiai rendszer) igaz-e (ez értelmetlen kérdés), hanem az, hogy helyes-e, vagyis ha „úgy lennének a dolgok, akkor az jó lenne-e”. Máshogy is mondom: az ideológiák nem közvetlenül a tényekről szólnak (közvetetten persze számos tényt tartalmaznak). A tények objektív dolgok, az igazságértékük egyértelműen (bár sokszor nehezen) felderíthető, és eldönthető. A tervek, jóslások, vágyak, kívánalmak viszont, amelyek lényegében az ideológiák lényegi tartalmát alkotják, ott értelmetlen az „igaz”-at keresni. Ezért is annyira vitatott dolog ez, és ezért nincs benne megnyugtató konszenzus.
A harmadik bekezdésed eléggé zavaros. A lehető legjobb szabadságeszmény így szól: minél több szabadságot mindenkinek, egészen addig, amíg ezek a szabadságok nem ütköznek egymással, nem kezdik korlátozni egymást. Ugye az világos, hogy egy társadalomban a szabadságok mértéke nem végtelenül sok? Hiszen az emberek érdekei lépten-nyomon ütköznek egymással, és ha az egyiknek bármit szabad, akkor az már csak ezzel elveszi, vagy korlátozza a másik ugyanarra a dologra vonatkozó szabadságát. Ezt könnyű belátni.
Továbbá a szabadság nem csak önmagát kell hogy kordában tartsa, de más egyéb, amúgy nagyszerű eszményekkel is szembe kerül. Ilyen pl, az egyenlőség eszménye.
A konzervativizmussal mint ideológiával egyszerűen az a baj, hogy nem elég jó. Van jobb, helyesebb ideológia. Hogy ezt hogy lehet ellenőrizni annak csak egy módja van, már amennyiben a nagy léptékű általános elemzések terepéről leszállunk a földre: Először is definiálunk általános emberi, sőt „élőlényi” (nekem a macskák élete, és jó érzése is számít) értékeket. Ezzel foglalkozik az etika. Utána megnézzük, hogy az egyes politikafilozófiákból következő, levezetett gyakorlati megoldások milyen válaszokat adnak a való élet különféle problémáira, hogyan oldanák meg azokat, majd ezeket a válaszokat, és következményeiket visszavezetjük, a tételezett etikai értékekre. És megnézzük, hogy melyik fajta válaszok felelnek meg azoknak jobban.
Röviden ez ennek a mesének vázlata.
@ricardo: A posztíró és a cikkíró nem ugyanaz a személy. Nem pontosan ugyanaz. Mindkettőnek vannak „dolgai”, amelyeket csak részben birtokolnak közösen. Nem olyan nagyon bonyolult.
@ipartelep: Egyetlen nevet sem írtál le, egyetlen konzervatív művet, egyetlen konzervatív gondolkodót sem neveztél meg. Leírtál pár egészen méretes közhelyet, amivel már Taktaharkányban sem lehet csajozni. Annyiban különbözöl Szilvaytól, hogy ő viccesebb, amikor a bumfordi ujjacskáit eltartja a bögréjétől.
@ATCG: Nagyon mérges leszel, ha azt mondom, hogy ez nagyrészt halandzsa? 😉
Már rájöttem hogy a filozófia bonyolítja túl a világunkat .
@jotunder: Szívesen vitába szállnék veled (a nagy nemlétező látja a lelkemet) ha vitaképes lennél. Te nem vagy az.
Abba ne hagyjátok a vitát, igen színvonalas, és még el se kezdődött! 🙂
@ipartelep: Az említett koherencia nehezen mérhető, inkább valószínűsíthető mértékű, de hogy értelmezhetetlen, s pont az összetett mivolta okán…?
@ipartelep: you know….
@jotunder: Gondolom, az a legfőbb különbség a cikkíró és a posztíró között, hogy az egyik nem olyan bátor.
@ipartelep: Nem leszek mérges, mert nem értek annyira hozzá, hogy Derrida (nyelv)filozófiájának igazságtartalmát fenti könyvének százoldalnyi magyar fordításából megítélhessem. Amit viszont a dekonstruktivista építészeti irányzat „teoratikusainak” – Derrida után Derrida tudatos vagy nem tudatos félreértelmezései nyomán – született műveiből valamennyire is felfogok, az jelenti számomra azt a „mélyértelműséget”, amelyre egy az elmélet minősítésére igényt tartó rendszerben semmi szükség nincs, mert többnyire csak az alkotóik számára értelmezhetőek.
A keresgéléseim közt szereplő 13.sz. irodalom:
Bun Zoltán: Az elmélet és tervezés-módszertan változása a dekonstrukciótól a topografikus gondolkodás felé az ezredforduló építészetében.
(Doktori értekezés, BME 2011)
erről pl. ezt írja:
„..az értelmezés tudománya nem rendelkezik a tárgyiasság és az eredetiség ideáljával, és a biztos-zárt-egyértelmű ideológiai háttérrel. A differencia-filozófiák – ahová Derrida, Deleuze és Michael Foucault munkásságát is sorolhatjuk – ezt a gondolatmenetet követik különböző nézőpontokból: a filozófia történetét képező zárt, integráló, logikus gondolatmenetek és szabályrendszerek, valamint az „azonosító, identifikáló és ezáltal egységesíthető, általánosítható fogalmak” érvényüket vesztették a posztmodernitásban (Orbán 1994, p.49), s ezen túllépve, őket elmozdítva megy végbe az ész uralmának kritikája. A logikus gondolatmenet, a filozófia nem szűnik meg, hanem fikcionálttá (értsd: hangsúlyosan irodalmi nyelvezetté, játékká) válik.25 [13. sz. irodalom 17. oldal]
Eisenman és Koolhaas és
„Mellettük a piszkos elmélet csúcsát – egyben a legnehezebben megérthető 90-es évekbeli építészeti szövegeket – Bernard Cache (1995) és Greg Lynn (1998) írásai jelentik.”…” Közös jellemzőjük, hogy a diszciplinaritás mibenlétével, a különbség témájával és eszközeivel, egyfajta közvetett, „ködösített” gondolatépítéssel (tervezéselmélettel) foglalkoznak.” [13. sz. irodalom 17. oldal]
Felidézhető ezzel kapcsolatban Husserl mondása, miszerint
a mélyértelműség a (keleti) bölcsek dolga, a tudományé a tiszta, világos, pontos, egyértelmű, félreérthetetlen
fogalomalkotás, fogalmazás.
(ez utóbbi négy sor saját gereblyézésem lenyomata Husserl gondolataiból)
Ha az idézett Derrida-részlet jó része halandzsa, mit szólsz például ehhez az Eisenmann szöveghez?:
„amikor megszűnik a különbség ábrázolás és a valóság között, amikor a valóság csak szimuláció, akkor az ábrázolás elveszti jelentésének a priori forrását, és önmaga is szimulációvá válik […] A klasszikus vége azt jelenti, hogy megszűnik a végcél, mint a haladás, illetve a történelmi fejlődés értékekkel felruházott eredményének mítosza. (Eisenman 1984, p. 159. és 169. magyarul: p. 324. és 332.)34” idézi Bun Zoltán a doktorijában,
majd Deleuze-val vitatkozva folytatja:
„A kilencvenes évek második felében sorban megszülető Deleuze- (és Cache-) átiratok, Möbiusz-szalag- és fraktál-alkalmazások széleskörű elterjedése már az adaptációk adaptációit teszik meg elsődleges elméleti forrásokká.154” ” [13. sz. irodalom 64. oldal]
„A tárgy kiterjedése, felülete, a felületének belseje és az ezeket létrehozó gondolat is „redőzött”, állandóan változik, modulálódik, önmaga válik eseménnyé: nem-sztenderd termékké.156” [13. sz. irodalom 66. oldal]
felüdülés ezek között a szintén Bun Zoltán által idézett Framptont olvasni, akinek:
„…kritikai regionalizmusa alapvető „jelentőséget tulajdonít az építési helyszín sajátos tényezőinek, a topográfiától, mint háromdimenziós kapcsolatrendszertől kezdve, melybe az épületet be kell illeszteni, egészen az épületen átszűrődő helyi fényviszonyok játékáig” (Frampton 2007, p. 321. magyarul: p. 430.)” [13. sz. irodalom 93. oldal]
„A „topográfia” és a „fenntarthatóság” olyan gyakorlatokra utal, amelyek bizonyos mértékig ellenállnak a a környezet instrumentalizálásának, a „morfológia” és az „anyagszerűség” ezzel szemben expresszív kifejezésmódokat jelentenek, amelyeket vagy önkényesen határoznak meg a természet biomorf folyamatai vagy az alkotók a felület kifejező erejét hangsúlyozzák. Mindkét tünetcsoport gyakran a tér, a szerkezet és a funkció fogalmaiban felfogott építészeti forma megfelelő artikulációjának kárára érvényesül (Frampton 2007, p. 346. magyarul: p. 455.] .)” [13. sz. irodalom 94. oldal]
Azaz, ha elfogadjuk Fülep Lajos a tárgy és annak formájára vonatkozó megállapításait, a dolog formájának kárára érvényesülő hatások a dolog értékének kárára érvényesülő hatások is.
(ez utóbbi három sor megint a saját értelmezésem betűlenyomata.)
Dehogy leszek én mérges Derrida minősítésétől, csak gondoltam Szilynek jót tenne egy kis „semmi-vacsora”.
@ricardo: bátor?? hogy jön ez ide?? vagyok én hegymászó??
@ipartelep: „az ideológiák nem közvetlenül a tényekről szólnak … A tervek, jóslások, vágyak, kívánalmak viszont, amelyek lényegében az ideológiák lényegi tartalmát alkotják, ott értelmetlen az „igaz”-at keresni.”
Pedig amit korábban írtál, és amire válaszoltam, az épp a tényszerűséget, a valóságnak való megfelelést kéri számon a konzervativizmuson. Ezt írtad: „A konzervativizmus egy téves, és helytelen világinterpretáció”, valamint „a konzervatív rossz interpretátor”.
Mi mást jelentene a világinterpretáció, mint a világ tényeinek interpretálását?
És hogyan másképp lehetne helyesnek nevezni egy interpretációt, mint az alapján, hogy mennyire képezi le jól a valóságot és annak összefüggéseit (mennyire konzekvens és koherens)?
Én értem, hogy nem lehet koherens, én is ezt mondom, de amit írtál, abból az következett, hogy neked ez az elvárásod.
A harmadik bekezdésem arról szól, hogy a fő eszményként hirdetett „minél több szabadságot mindenkinek” elve miért nem érvényesül akkor, amikor egy másik fontos liberális eszmény, a progresszió előkerül, és hogyan módosul azzá, hogy „minél több szabadságot mindenkinek, aki úgy gondolkodik, ahogy mi azt helyesnek tartjuk a haladás érdekében”.
Az eszmény csodálatos, empirikusan viszont szerintem ebben az esetben megbukik. Azaz a te kritériumod szerint sem mondható helyesnek, hiszen a gyakorlati megvalósulás nem váltja be azt, amit elvileg ígért.
Még erről egy kicsit: „A lehető legjobb szabadságeszmény így szól: minél több szabadságot mindenkinek” – Van ebben egy olyan rejtett feltételezés, hogy az emberek a minél több szabadsággal jobban tudnak élni, boldogabbak lesznek tőle, jobb hely lesz a világ. Szvsz a konzervativizmusnak az az álláspontja, hogy a szabadság az egyén érdekében megszabott korlátokkal boldogabbá tesz, mint anélkül, és ez a korlát nem csupán annyi hogy mások szabadságát ne sértsem.
Itt nem arról van szó, hogy a konzervativizmusnak „nem annyira fontos értéke a szabadság”, hanem hogy a következményekre figyel, nem az elméletben jól hangzó ideálra. Végső soron az emberi természet működését értelmezi másképp, nem a Rousseau-féle inherens jóság szerint. A következményekből pedig azt látja, hogy a szabadság fenntartható élvezetéhez több tilalom vagy legalább óvatosság kell, mint amit a liberalizmus a maga felhőkergető módján vélne.
@Pelso..: Igen… arról van szó, hogy persze, egy összetett „szintetikus” rendszerben (mint amilyen egy ideológia) a koherencia kérdése éppen az összetettség (és persze, mert az állítások között nincs logikai levezethetőség – nem deduktív) miatt gyakorlatilag alig, vagy semennyire nem értelmezhető. De – és ez a lényeg – nincs is értelme a koherenciára hivatkozni, és a konzekvenciára is csak annyiban, amennyiben nincsenek benne túl feltűnő ellentmondások.
Ugyanis, arról van szó, hogy az ilyen szintetikus, sőt, csak az alapjaiban tapasztalati rendszerek (mint jeleztem, az ideológiák nem tények, hanem vágyak, tervek, és jóslások leírásai) állításai sem nem következnek egymásból feltétlenül, sem nincs köztük feltétlen, és „koherens” összefüggés. Csak egy nagyon szabad, laza, tág összefüggés van köztük, de az a témából következik, és nem nevezhető koherenciának.
Sőt, tulajdonképpen az van, hogy a koherencia fogalma még a deduktív rendszerben is értelmezetlen (nem úgy mint a konzekvenciájé), mivel a koherencia nem a logikai következményrelációra, és szabályokra támaszkodik (azokból adódik), hanem egyszerűen csak egy nyelvi- tartalmi összefüggés, ami a jelentésekre támaszkodik. A jelentések pedig nem egzaktak.
Másképp mondva ugyanezt: a koherencia, és a konzekvencia az elemzés formai részéhez tartoznak. De a koherenciának hiányoznak a kritériumai. Ugyanakkor, egy szintetikus rendszert elsősorban tartalmilag kell elemezni, abból derül ki, hogy igaz-e, vagy helyes-e (célszerű, stb), a konzekvencia minden rendszernél minimumfeltétel, a koherencia meg egy hablaty, mindenki azt mond rá amit akar.
@ipartelep: Az egy vitaképes állítás, hogy konzervatív szerzők konkrét gondolatait is jó lenne megidézned.
@Counter: Részemről azt se tudom, hogyan kell elkezdeni az ilyesmit 🙂
@ipartelep: öreg, te olyan vagy, mint az illatost úti ipartelep.i
@Késes Szent Alia: Csak arra válaszolok, amire még nem.
„Pedig amit korábban írtál, és amire válaszoltam, az épp a tényszerűséget, a valóságnak való megfelelést kéri számon a konzervativizmuson. Ezt írtad: »A konzervativizmus egy téves, és helytelen világinterpretáció”, valamint „a konzervatív rossz interpretátor«.
Nem. Gondosan fogalmaztam, hiszen „téves”-t és „helytelen”-t is írtam. Az első vonatkozik a hamisságra, a második a valamilyen értelemben „rossz”-ra (nem megfelelő, nem célszerű, nem megvalósítható, igazságtalan, stb). Az ilyen dichotómiákra odafigyelek, hiszen ez alap, és nagyon fontos.
Persze egy komplex ideológia (vagy világnézet) nagyon sok egyedi „állításból” áll, és ezen állítások részben (korábbi) tényekre alapulnak, azokból vonnak le következtetéseket, részben tényeket is állítanak (vagy igaz, vagy hamis tartalommal). Tehát az nem mondható rájuk, hogy egyáltalán nincs olyan részük, amely a valósággal (annak tényeivel) összevethető. Persze, hogy van ilyen. Ugyanakkor -már csak ismételhetem magam – egy igen jelentős részük nem a valóságleírással foglalkozik, hanem a „tervekkel”. A tervek nem tények, mert még nem történtek meg, azok csak elképzelések, amelyek az ideológiában arról szólnak, hogy „milyen világ lenne a jó világ”.
Tehát amikor a konzervativizmus helytelenségéről beszélek, akkor én elsősorban nem annak a hamisságáról (a hamis tényleírásáról), hanem a helytelenségéről beszélek. Arról, hogy maga a terv a rossz.
Itt nem az a kérdés, hogy pontosan hogyan lehet megvalósítani a szabadságeszményt (ez technikai kérdés), hanem az, hogy megy ideológia prioritásai mik. És a szabadság a liberalizmus legfontosabb prioritása (olyannnyira, hogy mindenre, a társadalomra, és a gazdaságra is vonatkoztatja, amiben már én sem értek vele egyet teljesen), viszont a konzervativizmusnak nem a szabadság a legfontosabb prioritása. Mert ha neki is az lenne, akkor az nem konzerv lenne, hanem liberalizmus (tudod, a nagyanó, meg a sárga, hosszú, csilingelő példázata).
A liberalizmus valóban nem hisz abban, hogy az amúgy a falig elmenő, de ott megálló, mert egymást korlátozó szabadságok, mellett még egyéb szabadságkorlátozást is be kellene vezetni. A liberalizmus erről azt gondolja, hogy ezek az egyéb szabadságkorlátozások már szükségtelenek, és csak a konzervativizmus önkényét, és korlátoltságát mutatják.
@Késes Szent Alia: Nem. A saját gondolataimmal szerepelek itt és a tieitekre válaszolok.
@taga20: Beszólogató idióta troll, hess innen!
@ijontichy:
nagyon humánus, abban a színházban se lennék ügyeletes tűzoltó
ennyit bírtam ebből az elmeháborodottból.
@taga20:
má bontják
@ipartelep: @Késes Szent Alia: Van itten egy kicsinyke probléma a szabadság ügyével. Sem a liberalizmus, sem a konzervativizmus nem időben állandó. A mai konzervatív irányzat elfogad egy liberális minimumot, ami a XX. század elejei konzervativizmusra nem volt jellemző. A liberálisok sem vallanak annyira korlátlanul szabályozás- és beavatkozásellenes eszméket, mint a XIX. században (és mint néhány blogoló magyar képviselőjük).
Ami a XIX. századi magyar „konzervatív liberálisokat” illeti, elég érdekes lenne gondolataikat a mai konzervativizmussal vagy liberalizmussal ütköztetni.
lehet itt rugdosni valakit, mert nem érti, faszságnak tartja, vagy aljasul kitekeri a queer-elméletet, vélt vagy valós rezsimszolgaságból. lehet sokmindenféléről anekdotázni ezzel kapcsolatban – de egyet nem értek.
hogy jön a képbe Kálmán?
kösz.
@lüke: azé mérget nem vennék rá! :)))
@Késes Szent Alia: Hát ez egy különösen tartalmas és eredményes vita lett. Szerintem a legzaftosabb részekről le is maradtam, ha jól értem a bloggazda reakcióját.
@Kuviklacz:
úgy teszel, mintha
@sárospataki lány: itt nem rugdostak senkit. taposásról volt szó, bakanccsal.
Szerintem most beszéljünk egy kicsit a korai szovjet irodalomról, mielőtt teljesen elharapóznánk. Mi a véleményetek Zoscsenkóról?
@balmoral: :))
…az ember élete annál nagyobb lánggal ég, annál tovább tart, minél kevesebb az akadályozó tényező. Az emberi szervezet nem valamiféle nedűvel teli edény, amelynek tartalma az élettel való találkozások, koccanások során kilötykölődik, pocsékba megy. Nem, ez az edény úgy telítődik, ahogy ürül. Viszont akkor is kiürül, ha nem fogy belőle semmi.
Mihail Zoscsenko: Napfelkelte előtt (önéletrajz)
Na most akkor tényleg mi az a queer?
Valaki aki érti írja már be kérem. De egyszerűen ám! 🙂
@ipartelep:
értelmiségiek – diplomások – szellemi (nem fizikai) munkások. Nagyon nem azonos fogalmak. Jótündér nem hiszem, hogy az első kategóriába sorolná a bilibevalót.
@jotunder: jó, akkor taposásról, nem különösen érdekel, de Pócza úr mit keres ebben a történetben?
@jotunder: mégpedig egy elméletre taposásról volt szó. Olvasd csak el figyelmesen 🙂 Emberre taposásról szó sem volt.
@Letter Force: Dobray szövegeit figyelmesen olvasni olyan, mint zöldségpucolóval fanszőrzetet borotválni: nagy koncentrációt és gyakorlottságot igényel, hogy valami izgalmas kerekedjen ki a dologból, és akkor is legfeljebb perverz örömöket okoz, de mindenképp fájdalmas.
Szerintem amúgy már írja a következő cikkét „miért bogumilok lényegileg a sztálinisták és különösen a homokosabbja”. Mottók és zárógondolatok Szent Ambrus, Ortega y Gasset és Chesterton vonatkozó passzusai, híres, „Idézhető idézetek” című monográfiájukból.
@Tehéntőgy: a lényeg hogy NEM írt emberre taposásról.
@pucros:
„furcsa” >>>
Definições de queer
adjetivo
strange; odd.
she had a queer feeling that they were being watched
sinônimos: odd, strange, unusual, funny, peculiar, curious, bizarre, weird, uncanny, freakish, eerie, unnatural, unconventional, unorthodox, unexpected, unfamiliar, abnormal, anomalous, atypical, untypical, out of the ordinary, incongruous, irregular, puzzling, perplexing, baffling, unaccountable, fishy, spooky, bizarro, freaky
substantivo
a homosexual man.
verbo
spoil or ruin (an agreement, event, or situation).
Reg didn’t want someone meddling and queering the deal at the last minute
ha értesz ángliusul
Queer a XXI. század lidérce? A modern konzervativizmus modern mumusokat igényel, a Confessio Catholica újraértelmezése amúgy is idoszeru.
@pucros: „Queer has been associated most prominently with bisexual, lesbian and gay subjects, but its analytic framework also includes such topics as cross-dressing, intersex, gender ambiguity and gender-corrective surgery. Queer theory’s attempted debunking of stable (and correlated) sexes, genders, and sexualities develops out of the specifically lesbian and gay reworking of the post-structuralist figuring of identity as a constellation of multiple and unstable positions.”
Nem mintha értenék hozzá, de azért póbálkozom 🙂
Asszem úgy nagyon konyha-stílusban kifejezve az elmélet valami olyasmiről szól, hogy a hagyományos viszonyítási pontok és skatulyák, egyben szerepek, a nőiességről, férfiasságról, nemi identitásról és az ezekhez kapcsolódó heteroszexualitásról, de akár a homoszexualitásról is, elavultak és érdemes lenne hagyni őket a fenébe. Mivel az emberek sokkal sokfélébbek ezen tekintetekben minthogy jól illeszkedjenek ilyen szűkre szabott skatulyákba. Bele lehet préselni őket, de az illeszkedés sosem lesz igazán kényelmes, viszont korlátoz. Plusz az emberek identitásai, szexuális vonzódásai időben sem feltétlen állandóak és emiatt is kellemetlen a skatulyázás.
Ez viszont nem az ellen való hogy az embereknek legyen saját, akár nagyon fix identitásuk és kiegyensúlyozott életük, hanem pont annak elősegítése a cél.
(lehet hogy ez most a saját queer-elméletem? Esetleg kicsit hülyét csináltam magamból a szöveggel? Ez van… 🙂 Gondolom utána kellene olvasni rendesen, most ennyire telik… mindenesetre akár van köze a valódihoz, akár nincs, nekem tetszik 🙂 plusz minimálisan beleszagoltam a hivatkozott cikkbe, nem olvastam el csak elkaptam néhány szót, és mintha ilyesmi ellen tiltakozott volna. Hogy mi az hogy a dolgok nincsenek rendesen beskatulyázva. Nem vagyok hajlandó rendesen végigolvasni, ahhoz túl gusztustalan.)
Angolul tudok és a wikipédia szócikk is megvolt, ennek ellenére nem értettem.
Ami lejött, aszerint mindenki queer, ha hagyja magát nem konformistának lenni. Ez így van?
Ha valaki tök véletlenül pont megfelel valami konformizmus szerinti sztereotípiának, arra a queer theory nem mondhatja, hogy nem queer, hiszen mivel nem ismeri el ezeket a sztereotípiákat, ezért észre se tudja venni ezt a meglepő egybeesést.
Az olyan ismérvek, mint „bizarr”, vagy „furcsa”, szintén nem használhatók a queerség körülírásában, hogyha tényleg nincs prekoncepciónk arról, hogy mi nem az.
Mindez áll az egyén magányos dolgaira, és persze nemcsak a nemi identitással kapcsolatosakra.
A sztereotípiák a szociális lényünk miatt lesznek mégis fontosak a queer theory szemszögéből, minden előítélet-mentessége mellett is.
Főleg (de nemcsak) a nemi ügyekben vannak mindenféle mélyről jövő elvárásaink, vágyaink azzal kapcsolatban, hogy mások hogyan viszonyuljanak hozzánk – meg hogyan ne. Ha ez nem klappol a társadalom sztereotípiái szerinti protokollokkal, akkor egyszerűen nem fog jönni senki, aki úgy közeledne hozzánk, ahogyan szeretnénk, viszont sokszor jönnek oda úgy, ahogy az számunkra bosszantóan tolakodó.
Akkor kell némi bölcsesség ebbe beletörődni, megúszni a frusztrációt, sértettséget.
@pucros: Jó személyt kérdezel, az egészet most találom ki… szerintem a molylepkék párzási szokásairól többet tudnék mondani, pedig nem vagyok biológus. És most sajna elfoglalt is vagyok, szóval ezután ki is szállnék…
most gugliztam egyet és az első ami szembejött az egy nlcafe cikk, ahol azt mondja hogy „Mit is jelent pontosan az LMBTQ? Leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer (ide azok az eltérő szexuális irányultságú személyek tartoznak, akik az előzőekhez nem tudják, vagy nem akarják besorolni magukat) közösség: a „megszokottól”eltérő szexuális identitásúak. „
Szerintem a kulcsszó itt a „nem akarják” dolog. Lehet hogy nem is tudják, persze, és nyilván ez akkor válik fontos kérdéssé, ha egyik közösségbe sem passzol az ember. Annak ellenére hogy már külön kategóriák vannak a nemi identitásra és a szexuálisra és sokkal több igazodási pont van mint régen.
..Egy queer esetleg akkor is elutasítja a kategorizálódást és a kapcsolódó elváráshalmazt, ha némelyiknek, vagy a többségnek pont megfelel?… És nem foglalkozik a besorolással, igyekszik nem címkézni magát sehogy, és úgy élni ami a legjobban megfelel annak aminek érzi magát?
..vagy nem, és teljesen mellékvágányon vagyok.
..innen én L, bocsi, olyan témába szóltam bele amit max érzek valamennyire, de nem ismerek. És minél többet magyarázok utánanézés nélkül, annál nagyobb butaságokat fogok leírni.
@pucros: Már megint olyasmibe szólok bele amihez nem értek, de a társadalmi protokollok úgy tűnik hogy elég változékony dolgok. Már most sokkal lazábbak, mint mondjuk 150 éve, nem látom okát hogy miért állna meg pont most ez a lazulás. A lazulás meg gyakorlatban azt jelentheti hogy egyre többféle variáció lesz elfogadott, annak ellenére hogy minél többfélék az emberek, annál jobban különböznek a körülöttük lévőktől.
De ez nem kell hogy gond legyen, pont ebbe az irányba megy a modern világ, mondjuk a 19. századhoz képest. Így sokkal bonyolultabb az élet, ugyanakkor sokkal kellemesebb is, kinek mi a fontos. A kategorizálást nem ússzuk meg mert mindig lesznek akik másokat akarnak követni, róluk venni a szerepmintát, de lehet a világ kellemesebb a nem annyira követő típusúaknak is. Úgy tűnik, ez nem valami nullösszegű játszma, egyszerre lehetne jobb mindenkinek.
@Tehéntőgy:
holott simán levezethetné egy bzionyos roger waters ismert dalszövegéből is. get them up against the wall. amitől a buzik tökéletesen kihalnának, hiszen heterónak nem lehet buzi gyereke.
@mavo:
ez mar régi nóta,tegnap is valaki betette,
éberség!
Voilà
@mavo:blog.hu/user/25929