A norvég jobboldal esete Orbánnal (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Norvégiának jobboldali kormánya van. A kormányfő Erna Solberg a Konzervatív Párt elnöke. A magyar kormány elleni éles kritikát megfogalmazó miniszter, Vidar Helgesen is konzervatív, ő talán a Lázár Jánosnak felel meg Norvégiában, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter, aki még az uniós ügyekért is felel. .
A norvég kormány kisebbségi pártja a Haladó Párt. Ez a párt nagyon erősen jobboldali. A párt mutat bizonyos hasonlóságot Haider Szabadságpártjával. Egyszemélyes (Anders Lange volt ez a személy) libertariánus pártnak indult, majd jobboldali populista irányba mozdult. Erősen bevándorlás ellenesek, van egy kis „Isten, haza, család” tripjük, nem kicsit atlantisták és Izrael-pártiak. Az őrült tömeggyilkos Breivik egy ideig a párt tagja volt, ami nem tett jót a Haladó Párt nemzetközi megítélésének.
A budapestihez hasonlóan az oslói amerikai nagyköveti poszt is megüresedett, és oda is egy nem igazán professzionális diplomatát jelöltek, aki kongresszusi meghallgatásán nem egészen pontosan emlékezett Norvégia államformájára. George Tsunis gyakorlatilag gyűlöletet köpködő pártnak nevezte a Haladó Pártot (itt hallható a meghallgatás ezen részlete, érdemes meghallgatni McCain utolsó megjegyzését, nem akármi). Ennek nem örült a norvég jobboldal, és akkor még elég finom voltam.
A norvég konzervatívok pontosan tudják, hogy milyen az, amikor tájékozatlanul nyilatkoznak országukkal kapcsolatban, kétszer is meggondolják, amit egy másik országról mondanak. Egy legendásan civilizált államról van szó. Az, hogy a magyar kormánynak a norvég konzervatívokkal sikerült összerúgnia port, egészen figyelemreméltó dolog.
Orbánt nem a baloldalról támadták meg, itt most valami egészen újszerű baromságot kell kitalálni az önjelölt spindoktoroknak. Magyarország szégyenletes helyzetbe került. Vállalhatatlan és teljesen értelmetlen lépések sorozatával érte el Orbán, hogy Európa szemetének nézzék az országát.
Ami valamikor, egy kicsit, a mi országunk is volt.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519383-6ab41201418bc' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519383&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519383-6ab41201418bc&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519383-6ab41201418bc' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Szelid sunmalac: ugyanmàr.A szoci kormànyok ugyanùgy leszartàk az ellenzèket.
Ugyanùgyvleszartàk a szabad mèdiàt.
(Aki szabad mèdiàt akar, az vegyen magànak..)
ők is 30%-alatti eredmènnel nyertek 2/3-ot, na az nem vòt gond, az teljesen rendben van..
hagyjuk màr.Ebből a szempontbòl nem volt ott semmiben sem màs.
@Szelid sunmalac: Nem emlékszem hogy egy-két alkalmat kivéve egyeztettek volna bárkivel is. Sőt, kimondottan a balliberósok mondása volt, hogy a békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat.
@Sexual Harassment Panda: Mindenesetre ha mondjuk az enyem nem is serult volna, attol meg mase igen. Es ezen nem segit az sem, hogy a kotmanyt vagy a torvenyeket atalakitjak ugy, hogy ami korabban torvenytelen volt, azt azutan kvazi „torvenyesen” meg lehessen tenni. Ha pl. holnaptol torvenybe iktatjak, hogy a szokek nem szavazhatnak, attol az meg egy demokraciaban torvenytelen marad.
@$pi$: pontosan.
Mivel nem eu-tag, de tagja az euròpai kereskedelmi tàrsasàg nak, köteles bizonyos összeget fizetni a tagorszàgoknak.
Aztàn most be vannak sèrtődve, hogy lebuktak, hogy ellenzèki „független” szervezeteket tàmogattak..
@Szelid sunmalac: sajnos èn nem vagyok jogàsz, te biztosan igen.
De ha akkora diktatùra lenne, az et, ensz, stb mièrt nem tud ròla?
@Sexual Harassment Panda: Az ellenzékről megint kiderült, hogy annyira „demokratikus”, hogy pénzért bárkinek az érdekeit képviseli. 🙁
@Sexual Harassment Panda: @midnight coder: No, akkor most alljunk meg egy pillanatra! Tegyuk fel igy volt. Ha jol veszem ki a hozzaszolasokbol, akkor ez egy mocskos szemetseg volt a reszukrol, mitobb, antidemokratikus. Ha viszont a fidesz ugyanezt csinalja, akkor rendben van. Hat kurvara nem. Azert, mert a masik is ugy csinalta, az meg nem menti fel az egyiket. A fideszt azert valasztottak meg, mert lattak, hogy az mszp szar. Valtozast akartak. Most meg mentegetitek ugyanazt a szart, csak mert a masik is azt csinalta. Ezzel kvazi ti legitimaljatok az mszp-t is!
@Sexual Harassment Panda: Mert egyelore a kozeputon vagyunk. Meg nem diktatura, de mar nem demokracia. Inkabb amolyan latszat demokratiukus autokrata katyvasz, ami egyelore a diktatura iranyaba tart. Hogy hova jut, azt meg nem tudni. Mindenesetre a lelkes tapsikloas melle sokat mutat a magyar neplelekrol.
„Lazítani! Próbálj meg lazítani!” – mondanám O.V.-nak, ha szóba állna velem. Vagy akárkivel.
@Szelid sunmalac: Àllj +.
Èn mentegetem a fideszt?
Hülyevagy????!@!!
Az èn csalàdom olyan szinten fideszellenes, amilyet te mèg nem làttàl.
Megmondom neked, ìgy 4szemközt mit utàlok a dem.ellenzèkben:
1.Rettenetes diktatùra van, mert nem mi vagyunk hatalmon.
2.rajtunk kìvül mindenki nàci
3.Orbàn kivezeti MO-t az eubòl (bàrmit is jelent)
Semmilyen alternatìvàt nem mutatnak, csak az egyèni èrdekek szàmìtanak, semmi màs.
Mit utàlok a fideszben:
1.Ùgy karistol a gyorsnaszàd, hogyha nem kapaszkocc, bevered a fejed a korlàtba!
2.mindenki minket màsol!
3.ùgy harcolunk a zàllamadòssàg ellen, hogy egyre több!
4.tiszteletet … (bàrmit is jelent)
5.qrvaannyàt az eunak/nincs alternatìvàja a tagsàgnak/a kilèpès öngyilkossàg lenne. (Igen, ezek ìgy egyszerre)
@Sexual Harassment Panda: Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) egyáltalán nem kötelezi a tagjait arra, hogy más országoknak bármit is fizessenek. Lásd: Svájc!
Norvégia és az EU kapcsolatait az Európai Gazdasági Térség (EEA)
megalakításáról szóló egyezmény szabályozza, amely 1994 január 1-je óta van hatályban. Ezen túl számos uniós egyezményt aláírtak. Nem csatlakozásuk egyik fő oka, hogy jelentősen többet kellene befizetniük, mint most adományoznak. Ezeket a pénzeket egyébként kétoldalú szerződésekben szabályozva fizetgetik.
@Szelid sunmalac: abban igazad van, hogy OV, ha tehetnè, lebontanà a jogàllamot, ès valòban Oroszorszàg 2-t csinàlba, csak sajnos nincs se pènze, se nagy orszàga tele energiahordozòval.
Tisztàban van vele hogy akkor fogjàk leolrani mint a villanyt, ha elèr egy bizonyos ingerküszöböt.
Sajnis a rossz hìr, hogyha az eu meg is mozdul, ès pl felfüggeszti a szavazari jogàt, ès monnyuk befagyaszt pàr1000milliàrd tàmogatàst -amitől a pannon puma kurva gyorsan megàllna pihenni- a leghamarabbus okyan kurva lassù, hogy minimum 3-4-5èv, ami rohadt messze van mèg.
Szal èn utàlom a kibaszott fideszt, ès 3zt a harcot nem nyerheti meg, de addìg sok kàrt fog okozni.ezabaj.
@RontoPal: hm…èn meg voltam győződve, hogy Norvègia azèrt fizet, hogy kereskedhessen az eu-s orszàgokkal!
Egy vilàg omlott össze bennem!
Akkor mièrt fizet?
Hamàr szòba került az EEA, az nem lenne szàmunkra kedvezőbb?
Nem fizetünk/kapunk lòvèt, nem mondjàk meg merre görbüljön a zuborka, csak kereskedünk velük, a vàmùniòn belül.
@Tehéntőgy: 1950!
@Szelid sunmalac: „Mert egyelore a kozeputon vagyunk. Meg nem diktatura, de mar nem demokracia.”
Mármint a németeknél? 🙂
Mert állítlag ott élsz már egy jó ideje…
@tisztapista: stadiont, trafikot hej!
@Sexual Harassment Panda: Van ez a globális félreértés, ti. hogy egy fejlett technológiával rendelkező gazdag országnak fizetnie kellene azért, hogy egy fejletlenebbel és szegényebbel kereskedhessen, gondolom, vámmentesen.
Finoman jelezném, hogy a szocializmus idején kiterjedt vámrendszer volt, de annak leginkább mi ittuk meg a levét.
Az EFTA amúgy szerződésben van az uniós tagállamokkal.
Norvégia élvezi egyéb uniós együttműködések – schengen, stb. – az előnyeit.
Ez az uborka dolog elég szánalmas, mondjuk azokra, akik ezzel foglalkoznak. Az Unió lényege az, ami: a szabad tőke-, munkaerő vándorlás, nyitott piacok. Az, hogy a Bizottság hoz szatírába illő döntéseket is, szerintem belefér. A magyar jogalkotás százszor rosszabb minőségű.
Mondok egy példát, amit természetesen az uborkázós Unióra szoktak kenni, de hazug módon. A Bizottság előírja, hogy a termőföld minőség megőrzésére a tagállamnak a felsorolt 15 kritériumból legalább 5-öt alkalmaznia és ellenőriznie kell. Erre mit csinál a mi államunk? Mind a 15-öt átemeli a jogba. Ez van.
@Sexual Harassment Panda:
Tudod mikor volt az első NER alapú választás?
A Paradicsomban!
Amikor az Úr megteremté Évát és szóla Ádámnak: Eredj fiam és _VÁLASSZ_ magadnak feleséget!
@profilo: A tizedikről kidobott fószer is megemlítette a hatodiknál, hogy még közelebb vagyok a tetőhöz mint az aszfalthoz.
@RontoPal: Na most Ön mondott valami èrdekeset.
” Unió lényege az, ami: a szabad tőke-, munkaerő vándorlás, nyitott piacok.”
Pontosan.
Ez a lènyeg.Az èrtèkközössèg, meg a többi rizsa baromsàg.
Mièrt nem vàlasztjuk mi is inkàbb az EFTA-t?
Ugyanùgy kereskednènk, szabadon munkavàllalnànk, ès kèsz.
Asszem a lyobbik pont ezt szorgalmazza.
@RontoPal: ja, ès az eu-nak nincs köze schengenhez.
Ergo ha kilèpünk az eubòl, nem jelenti azt hogy a schengeni tagsàgunk is +szűnik.
@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Igen? Es mit akarsz mondani? Meselj! Hogy nincs allampolgarsagom? Hogy nem tajokozodhatom? Hogy nem eltem ott 30+ evet? Hogy nem fizettem tobb adot, mint masok egy elet alatt? Hogy nem ott el a csaladom? Hogy nem szerethetnek visszamenni es normalis orszagba? Mit? Mire akarsz kilyukadni? Hogy te szabnad meg, ki mondhat, mikor, mit? Hogy kinek lehet velemenye? Miert? Egybkent te kulonben ki vagy? Mivel foglalkozol? Mennyit keresel? Mennyit fizetsz? Mit teszel a kozossegert?
@profilo:
A tízemeletes tetejéről lehajított fószer is megjegyezte a hatodiknál, hogy „Közelebb vagyok a tetőhöz mint az aszfalthoz!”
@alte trottel:
És milyen igaza volt!
🙂
@Sexual Harassment Panda: A Schengeni Egyezmény az uniós tagállamok megállapodása, ehhez csatlakozott kívülről Svájc és Norvégia. Nagy Britannia egyébként nem részese. Nem hinném, hogy kilépésünk másnapján ne veszítenénk el a schengeni tagságunkat is. A jobbik egy kártékony hülye a kiemelt orosz barátságával, már megbocsásson…
@midnight coder:
„Amúgy a norvégoknál speciel a konzervatívok is szélsőliberósok.”
közalkalmazott amatőr közgazdász fideszes! miért nem folytatod a sort: nálunk meg utolsó, alja tolvaj cigányok…
@Szelid sunmalac: „Hogy nem fizettem tobb adot, mint masok egy elet alatt?”
Lárifári! 🙂 Akkora ász voltál öcsém, hogy amikor kib*sztak a melóhelyedről – a saját bevallásod szerint -, sehova se kellettél. Úgyhogy kicsit szerényebben…
Qrvára nem vagy hiteles!
@RontoPal: pedig nincs köze a schengeni tagsàgnak az eu-tagsàghoz.
Arra sincs vàlasz mi lenne ha kilèpnènk.Ön szerint mi lenne?
Valòban kivonulnànak a multik?
Valòban megfeleződne a gdp?
Valòban drasztikusan csökkenne az èletszìnvonal?
Mi lennènk Svàjc, ahogy a jobbik, vagy inkàbb Koszovò, ahogy a fidesz mondja?
Mi lenne pl a kint dolgozò magyarokkal?
Egyàltalàn, ha kilèpünk, miből fizetjük vissza az addìg felvett eu-s tàmogatàsokat?
@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Melletrafaltal ocsem! Vissza pofadbol te hazaarulo senkihazi!
A feltett kerdesekre valaszolj! Ahhoz nincs kurazsid mi? Csak a pofad jaratod, hogy vedd az istened! Hulye gyerek!
@Sexual Harassment Panda: Mondom, a schengeni egyezményt az uniós nagyfejűek találták ki az uniós országokra. (Az EU felépítéséről, szabályozásáról, működéséről elég sokat lehet olvasni a neten. Persze uborkázni egyszerűbb.)
Mi lenne? Semmi. Gyorsabban kerülnénk a kukába.
@RontoPal: Èrtem.A gond csak az, hogy mind2 oldal kamuzik.De mi az igazsàg?
Az 1-ik szerint ki kell lèpni, mert csak veszìtünk rajta. (Jobbik)
A màsik szerint öngyilkossàg, mert csődbemennènk. (Fidesz)
De mi a valòsàg?
Règebben volt 1 eu portàl, ahol sok okossàg volt, pl az, hogy az eubòl nem lehet senkit kizàrni, kilèpni viszont igen.
Ès volt 1 apròsàg, amiről senki se beszèl, nevezetesen, a kilèpèskor a felek elszàmolnak a tagsàg ideje alatt felvett/befizetett összegekkel, ami a mi esetünkbe annyit tesz, hogy (ha ma lèpnènk ki) be kellene csengetni kb 8.0000milliàrd ft-ot..
De sajnos az oldalt töröltèk, màr nincs fent.Ès nem talàlok erről infòt.
Ön mit tud erről?
Vagy mi lenne a kint dolgozòkkal? Erről sincs semmi.
@Sexual Harassment Panda: nekem a tulajdonhoz való jogom sérült, amikor a magánnyugdíjpénztári megtakarításomat kiszedték belőlem azzal az ígérettel, hogy létrehoznak egy számlát az állami nyugdíjrendszeren belül és a megtakarításomat ott jóváírják.
Rajtam kívül még 2 millió ember alapvető joga sérült így, cirka 3ezer milliárd forint értékben.
@Szelid sunmalac: „Melletrafaltal ocsem!”
Kikeressem neked, hogy – állításod szerint – csak a közmunka lett volna neked alternatíva?
Kis bérrettegő! 🙂
@Alvarez: „magánnyugdíjpénztári megtakarításomat kiszedték belőlem (…)”
Vetted volna előbb ki Te! 😀
Ja, hogy az nem ment? Ez ilyen játék volt. Kár ezen már keseregni.
csak néztem ki a fejemből, hogy mi a rák történt, hogy nagyhirtelen ennyi hülye jelent meg errefelé, aztán leesett.
index címlap.
hiába, a nagyság átka 🙂
@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: az már mondták neked, hogy a nyugdíjmegtakarítás a nyugdíjaskorra szól? Én még aktív dolgozó és járulékfizető vagyok.
@Alvarez: Legyél optimista! Majd 20+ év múlva, egy jó kis baloldali kormány visszaadja a pénzedet!
@Sexual Harassment Panda: Jézusom…
Szerény tudomásom szerint a megkötött támogatási szerződésekben nincs olyan, hogy teljesítés esetén vissza kellene fizetni…
Honnan van ez a 80 000 milliárd Ft? 😀 Javaslom, keresse elő a csatlakozási szerződést, biztosan hosszú, de rákereshet benne a ‘visszafizetés’, ‘visszatérítés’ és más rokonértelmű kifejezésekre.
A jobbik – finoman szólva – ismerethiányos társaság…
Kilépéskor felugrana a forint úgy 400-ra, aztán persze lehet, hogy visszamenne egy év alatt.
@nandras01:
És neked mi részed ebből a nagyságból?
🙂
@RontoPal: nemnem.8000, nem 80.000
Ès az is biztos hogy vissza kell fizetni.
@RontoPal: nem teljesìtèskor, hanem kilèpèskor szàmolnak el a felvett/befizetett összegekkel.
@Sexual Harassment Panda: Már mikortól? Belépéstől?
Honnan veszi ezt a hülyeséget? A legtöbb beruházási projekt eredményét 5 évig kell fenntartani, működtetni, utána akár be is lehet szántani.
@Sexual Harassment Panda: maga írt 80 ezret…
Évente kb. 900 mrd Ft pályázható és 400 mrd normatív támogatás jön, ha jól emlékszem.
@RontoPal: hm..akkor mi èrtelme van ennek az egèsz eunak? Akkor valòban ki kell lépni, aztán nem kell foglalkozni hogy „rettenetesen aggòdnak” miattunk.
@Sexual Harassment Panda: Akkor lépjél ki B+! Húzzál a ruszkikhoz! Mi meg maradunk itt Magyarországon az EU tagjaként…
@Szelid sunmalac: Rendben volt vagy sem, de így volt. Ezek után viszon elég vicces hogy sírtok mint a fürdőskurva hogy a FIDESZ lerombolta azt a demokráciát, ami soha nem is volt. Ami egyébként is sántít: a mindenkori kormány arra kap felhatalmazást, hogy azt csinálja amit ő akar csinálni, és nem azt amibe az ellenzék is belemegy. Mert hogy nem az ellenzék lett megválasztva, hanem a kormánypárt. Ennyi erővel, ha minden megegyezéssel történik, akkor felesleges a szavazás is, elvégre majd a pártok úgyis megegyeznek egymás között.
@xyxyxy71: Közalkalmazott soha nem voltam – bár anno tanultam ilyesmit, egy multinál tolom az igát mint informatikus mérnök – és valószínűleg többet tudok a világról mint amit te valaha fogsz. Amúgy egyébként még csak FIDESZ-es sem vagyok, max. szavazó – de leginkább azért, mert még mindig ők a legkisebb rossz.
Szerk – közgazdász sem – bár anno…
@Sexual Harassment Panda: Azért nincs demokrácia,mert a fidesz a kétharmad bírtokában( amit a lakosság 30%-a szavazott meg) azt tesz amit akar.Az intézményrendszer összes vezetője fidesz pártkatpona. az alkotmány egy fidesz kiáltvány. Ha rájönnek,hogy mégsem jó,akkor módositják,akár csak a gombnyomogató házban a törvényeiket. Tehát nincs demokrácia csak olyan mintha lenne. Aki ezt nem látja,az vagy vak,vagy elvakult fideszes,vagy ennek a hatalomnak a haszonélvezője.
@Sexual Harassment Panda: Szerintem is, ki kellene lépni, rövidebb lesz az agónia.
A csatlakozás előtti utolsó békeévben a hektáronkénti földalapú támogatás maximuma úgy 12 ezer forint volt, de az átlag talán nyolc ezer volt. Ma csaknem 70 ezer az alap.