A reumakérdés megoldása
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Purdékoromban nem értettem, hogy az öregek mit rínak annyit,
itt fáj, ott hasogat, jön a front, meleget rá, hideget rá, fájdalomcsillapítót,
de hát még csak el se estek, ki érti ezt?!? Idővel persze elkezdtem érteni, és nem csak a reumát, hanem az összes
többi nyomort is. Nagyszüleim háza egy domboldalban volt, valami egészen
izgalmas altalajon, legalábbis ami a talajvizeket illeti, mert összesen két
opció létezett: vagy nem volt a ház előtt lévő kútban sem semmi víz, vagy dőlt
belőle orrán-száján. Volt olyan év, amikor a talajvíz a házban bent tört fel, a
domb felőli résznél volt egy kamraszerűség, onnan indult és egy szabályos kis
erecske végigcsobogott a tornácon, majd a bejárati ajtó alatt rést erodálva
magának elindult az utca felé. Akkor még – mentség: fiatal kor – úgy éreztem,
hogy ha bármi kizökkent, akkor azt helyre kell tolni, lehetőleg nekem és minél
inkább azonnal.
Az öregek meg csak vonogatták a vállukat, nem lehet itt mit
tenni, ez van, próbára tesz minket az Isten, mert szeret, és minél inkább
próbára tesz annál inkább szeret, hát bassza meg, milyen isten ez az Isten, hogy
gyúlna meg a kaporszakálla, mekkora egy pöcs, miért pont ezekkel a
szerencsétlen öregekkel emberkedik, kóstolgasson inkább engem, aki visszaütök,
de akkorát, hogy kurvaélet. Az öregek meg csak vonogatták a vállukat, nem lehet
itt mit tenni, ez van, tanulj meg tűrni te is, és jobban tennéd, ha Isten nevét nem vennéd hiába
a szádra.
tenni, ez van, próbára tesz minket az Isten, mert szeret, és minél inkább
próbára tesz annál inkább szeret, hát bassza meg, milyen isten ez az Isten, hogy
gyúlna meg a kaporszakálla, mekkora egy pöcs, miért pont ezekkel a
szerencsétlen öregekkel emberkedik, kóstolgasson inkább engem, aki visszaütök,
de akkorát, hogy kurvaélet. Az öregek meg csak vonogatták a vállukat, nem lehet
itt mit tenni, ez van, tanulj meg tűrni te is, és jobban tennéd, ha Isten nevét nem vennéd hiába
a szádra.
Elkalandoztam, vissza hát a reumakérdés megoldásához.
Valamiért úgy alakult, hogy mi emberek mostanság mindent meg
akarunk oldani. Lehetőleg véglegesen. Endlösung der Rheumafrage. Holott ha
jobban megvizsgáljuk mit látunk? Hogy bármennyire is szomorú és kegyetlen, de
időnként van az úgy, hogy egy problémának egészen egyszerűen nincs megoldása.
Ilyen a reumakérdés is. Nincs megoldása. Ezzel kéne tudni szembenézni. Ami
viszont cefetül nehéz, mondhatni szinte lehetetlen.
akarunk oldani. Lehetőleg véglegesen. Endlösung der Rheumafrage. Holott ha
jobban megvizsgáljuk mit látunk? Hogy bármennyire is szomorú és kegyetlen, de
időnként van az úgy, hogy egy problémának egészen egyszerűen nincs megoldása.
Ilyen a reumakérdés is. Nincs megoldása. Ezzel kéne tudni szembenézni. Ami
viszont cefetül nehéz, mondhatni szinte lehetetlen.
Szerző is megkötötte a maga fausti alkuját a patással (nem,
most nem rá gondoltam, hanem arra a másikra), csak éppen nem a lelkét ajánlotta
fel, hanem az ízületeit. Mefisztó teljesített, szerző megkapta a maga tíz perc
boldogságát és most zokszó nélkül fizet. (a maroz család különvéleménye: Francokat
zokszó nélkül, időnként hangosabban óbégat, mint féltucat halottsirató öregasszony.)
Elfogadja, hogy a reuma az egy olyasvalami, amivel együtt kell élni, nincs rá
végleges megoldás, tehát azt kell keresni, hogy hogyan lehet elviselni. Csak
ugye ez az elfogadás, ez az, ami igen nehezen megy. Például azért is, mert
vannak nagyon sokan, akiknek súlyosan érdekükben áll azt terjeszteni, hogy
igenis van megoldása a reumakérdésnek. Gondoljunk csak bele, hogy a mindenféle
varázsszereket, homeopátiás izéket, napkristályt árulók, a természetgyógyászok,
a ráolvasók és a mindenféle vajákosok mondhatnának mást? Hát ki a fene venné
meg a nem éppen olcsó portékáikat-szolgáltatásaikat, ha csak annyit ígérnének,
hogy egy egészen icipicivel jobb lesz tőle? A kutya se. Nekik életbevágó annak
sulykolása, hogy a reumakérdés igenis megoldható, forduljunk csak hozzájuk
bizalommal, és kergessük el azokat a kóklereket, akik azt állítják, hogy nem
lehet megoldani.
most nem rá gondoltam, hanem arra a másikra), csak éppen nem a lelkét ajánlotta
fel, hanem az ízületeit. Mefisztó teljesített, szerző megkapta a maga tíz perc
boldogságát és most zokszó nélkül fizet. (a maroz család különvéleménye: Francokat
zokszó nélkül, időnként hangosabban óbégat, mint féltucat halottsirató öregasszony.)
Elfogadja, hogy a reuma az egy olyasvalami, amivel együtt kell élni, nincs rá
végleges megoldás, tehát azt kell keresni, hogy hogyan lehet elviselni. Csak
ugye ez az elfogadás, ez az, ami igen nehezen megy. Például azért is, mert
vannak nagyon sokan, akiknek súlyosan érdekükben áll azt terjeszteni, hogy
igenis van megoldása a reumakérdésnek. Gondoljunk csak bele, hogy a mindenféle
varázsszereket, homeopátiás izéket, napkristályt árulók, a természetgyógyászok,
a ráolvasók és a mindenféle vajákosok mondhatnának mást? Hát ki a fene venné
meg a nem éppen olcsó portékáikat-szolgáltatásaikat, ha csak annyit ígérnének,
hogy egy egészen icipicivel jobb lesz tőle? A kutya se. Nekik életbevágó annak
sulykolása, hogy a reumakérdés igenis megoldható, forduljunk csak hozzájuk
bizalommal, és kergessük el azokat a kóklereket, akik azt állítják, hogy nem
lehet megoldani.
Mi pedig lelkesen
elkergetjük, mert mi azokat a megmondókat szeretjük, akik pontosan azt mondják
nekünk, amit hallani szeretnénk.
elkergetjük, mert mi azokat a megmondókat szeretjük, akik pontosan azt mondják
nekünk, amit hallani szeretnénk.
Van olyan is, hogy ez a megoldhatatlanságról szóló érv
kifejezetten hülyén van interpretálva. Akinek fáj, aki szenved az teljesen érthetően
kap hisztériarohamot attól, ha megpróbálják bebeszélni neki, hogy a reuma az végső
soron egy kifejezetten remek valami, és nemhogy reumakérdés nincs, hanem inkább
mindenki aljas, aki olyasmit állít, hogy a reuma az fájna. Á, ugyan, az nem is
egy fájdalmas valami, hanem inkább habcsók. Egyenesen szeretni kell. Anyádat,
azt.
kifejezetten hülyén van interpretálva. Akinek fáj, aki szenved az teljesen érthetően
kap hisztériarohamot attól, ha megpróbálják bebeszélni neki, hogy a reuma az végső
soron egy kifejezetten remek valami, és nemhogy reumakérdés nincs, hanem inkább
mindenki aljas, aki olyasmit állít, hogy a reuma az fájna. Á, ugyan, az nem is
egy fájdalmas valami, hanem inkább habcsók. Egyenesen szeretni kell. Anyádat,
azt.
De még annak sincs könnyű dolga, aki elismeri, elfogadja,
hogy a reumásnak fáj és hogy a reumás ennek nagyon nem örül. Mit pofázik maga,
hogy ezzel meg kell tanulni együttélni, bezzeg lenne maga reumás, fájna
magának, rögtön nem lenne ennyire sztoikus! És úgy teljes lelki nyugalommal
erre se nagyon van mit válaszolni. Igen, én könnyen beszélek, mert nekem nem
fáj, de ettől még lehet igazam. Ja, lehet, csak akkor már legyen jó tüskés és
dugja fel az igazát a seggébe, mondaná a reumás. Patthelyzet.
hogy a reumásnak fáj és hogy a reumás ennek nagyon nem örül. Mit pofázik maga,
hogy ezzel meg kell tanulni együttélni, bezzeg lenne maga reumás, fájna
magának, rögtön nem lenne ennyire sztoikus! És úgy teljes lelki nyugalommal
erre se nagyon van mit válaszolni. Igen, én könnyen beszélek, mert nekem nem
fáj, de ettől még lehet igazam. Ja, lehet, csak akkor már legyen jó tüskés és
dugja fel az igazát a seggébe, mondaná a reumás. Patthelyzet.
Pedig előbb-utóbb csak el kéne jutni oda, hogy szembe
merjünk nézni a ténnyel: a reumakérdésnek nincs megoldása. Tünetileg lehet valamelyest
kezelni, meg lehet tanulni együttélni vele, gondolok itt olyasmire, hogy egy
reumás figyel arra, hogy ne fázzon meg, ne kapjon huzatot, ne erőltesse meg hirtelen
a problémás alkatrészét és effélék. De a reumát elmulasztani nem lehet.
merjünk nézni a ténnyel: a reumakérdésnek nincs megoldása. Tünetileg lehet valamelyest
kezelni, meg lehet tanulni együttélni vele, gondolok itt olyasmire, hogy egy
reumás figyel arra, hogy ne fázzon meg, ne kapjon huzatot, ne erőltesse meg hirtelen
a problémás alkatrészét és effélék. De a reumát elmulasztani nem lehet.
Lehet és érdemes arról vitatkozni, hogy mi okozta a reumát,
mert hátha a tanulságok a következő generációkat segítenék úgy építgetni az
életüket, hogy nagyobb eséllyel kerüljék el idősebb korukra a bajt. Mondhatta volna nekem is a szülőm azt,
hogy fiam, ne tedd ezt, mert nem lesz jó vége, ja, jut eszembe, mondta is, de
én nem hallgattam rá. Fiatalok ritkán hallgatnak ugyanis a nettó tiltásra,
nekik célszerűbb alternatívát kínálni, de olyan alternatívát, ami tényleg
elérhető és tényleg valós választási lehetőség. Számomra nem nagyon volt
alternatíva. Bocsánat, pontosítok: nagyon nem volt. Persze ezt is nehéz
elfogadtatni, mert sokan ezt sem hiszik el, dehogy nincs alternatíva, az mindig
van, lám, XY-nak is sikerült olyant találnia, ez is azt bizonyítja, hogy aki
nagyon akar, az talál. Hát hogyne, csak arról kell megfeledkezni, hogy ha teszem
fel egymillió emberből három XY-nak sikerül mégis, az nem rendszer, az nem egy
valós és bárki számára elérhető lehetőség, hanem a kivétel. Maga a csoda. De
nekünk rendszer kéne.
mert hátha a tanulságok a következő generációkat segítenék úgy építgetni az
életüket, hogy nagyobb eséllyel kerüljék el idősebb korukra a bajt. Mondhatta volna nekem is a szülőm azt,
hogy fiam, ne tedd ezt, mert nem lesz jó vége, ja, jut eszembe, mondta is, de
én nem hallgattam rá. Fiatalok ritkán hallgatnak ugyanis a nettó tiltásra,
nekik célszerűbb alternatívát kínálni, de olyan alternatívát, ami tényleg
elérhető és tényleg valós választási lehetőség. Számomra nem nagyon volt
alternatíva. Bocsánat, pontosítok: nagyon nem volt. Persze ezt is nehéz
elfogadtatni, mert sokan ezt sem hiszik el, dehogy nincs alternatíva, az mindig
van, lám, XY-nak is sikerült olyant találnia, ez is azt bizonyítja, hogy aki
nagyon akar, az talál. Hát hogyne, csak arról kell megfeledkezni, hogy ha teszem
fel egymillió emberből három XY-nak sikerül mégis, az nem rendszer, az nem egy
valós és bárki számára elérhető lehetőség, hanem a kivétel. Maga a csoda. De
nekünk rendszer kéne.
Fontos distinkció ez, mert más cselekvési stratégiákat
alakít ki az ember egy olyan problémára, aminek van megoldása, mint egy
olyanra, amelyiknek nincs. Ha – bármennyire is berzenkedik ellene minden
procikánk – mégis elfogadjuk azt, hogy nincs megoldás, akkor talán el lehetne
végre töprengeni azon, hogy hogyan próbáljunk meg együttélni a „kérdéssel”,
hogyan próbáljuk meg elviselni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy
kibírhatóbb legyen. Mit tehet az, aki nem érintett, de űzi a tettvágy, valamint
arra is lehetne jobban figyelni, hogy a mostani fiatalok kapjanak valódi, számukra
is látható és elérhetőnek látszó alternatívát. Amitől persze úgyszintén nem
oldódna meg, csak esetleg egy kicsit elviselhetőbb lenne.
alakít ki az ember egy olyan problémára, aminek van megoldása, mint egy
olyanra, amelyiknek nincs. Ha – bármennyire is berzenkedik ellene minden
procikánk – mégis elfogadjuk azt, hogy nincs megoldás, akkor talán el lehetne
végre töprengeni azon, hogy hogyan próbáljunk meg együttélni a „kérdéssel”,
hogyan próbáljuk meg elviselni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy
kibírhatóbb legyen. Mit tehet az, aki nem érintett, de űzi a tettvágy, valamint
arra is lehetne jobban figyelni, hogy a mostani fiatalok kapjanak valódi, számukra
is látható és elérhetőnek látszó alternatívát. Amitől persze úgyszintén nem
oldódna meg, csak esetleg egy kicsit elviselhetőbb lenne.
De azzal a mítosszal, hogy a reumakérdés megoldható le kéne
végre számolni.
végre számolni.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522117-6adeaaaf39d36' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522117&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522117-6adeaaaf39d36&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522117-6adeaaaf39d36' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
most mi f…t csinájjak? maroz én szeretem amitet írni szokol…
@Baresi Boriska:
f…t ne csinájj! Mert az csak műf… lesz. És mihez kezdesz azzal akkor?
@maroz:
„Száz év és úgyse fáj…” – írta volt Faludy György kiváló versében. Bár kétségtelen, hogy nem reumaügyben.
Most ezt értsem úgy, hogy a reuma -ahogy írod- az egy magatehetetlen természeti csapás, mint a feltörő talajvíz?!
Vagy rosszul értem?
Jó hírem van a számodra: az európai reuma stratégia elindítása a magyar uniós elnökség legfontosabb prioritása.
Nincs a frászt nincs megoldása, ha más nem, akkor rá lehet lőcsölni másra. Ezzel a módszerrel aki a legjobban utálja a reumát, az fog vele a legkevesebbet találkozni, és aki kimondottan szereti, sőt tutujgatná, az kapna belőle még repetát is.
Vajon miért van, hogy egy adott kistérség egyes falvaikban ismeretlen fogalom a reuma kínző gyötrelme, míg a szomszéd faluban kisgyerektől az aggastyánig mindenki szenved tőle?
Miért van az, hogy Gyöngyöspatán nem tud végigmenni úgy az utcán vagy a hídon a fehérember, hogy ne nyilallna a végtagjaiba a reuma, míg az onnan pár kilométerre fekvő gyöngyöstarjániak csak a tudományos magazinokban találkoznak a reumakérdéssel?
@Kicsit Karcos:
„Nincs a frászt nincs megoldása, ha más nem, akkor rá lehet lőcsölni másra.”
Lesz itt rend! – mondta a nagyi és besöpörte a szart a szőnyeg alá.
@maroz:
Lehet, hogy most van a szőnyeg alatt.
Végülis mi végre élnek emberek segélyvégre fogva, rezervátumokban a vidék mélyén ?
Endlösung dem Rheumafrage
@maroz:
Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem most pl. az áthallásommal van baj.
@mavo: der Rheumafrage
@mavo: @Tikus: Oké, döntsétek el és én a konszenzus után megint javítom. 😉
@naugye!: Nem fogod elhinni: már én is jártam így ezen a blogon. Elolvastam a posztot és nem vettem le az áthallást. Izgi, mi? 🙂
@maroz: A zenei hallásom olyan rossz, hogy nem tudom megkülönböztetni a fékcsikorgást az áriától. Az áthallásom általában sokkal jobb, kényes is vagyok rá. Zavar pl. a disszonancia. A gondolati párhuzam sztem akkor működik jól, ha pontos, fegyelmezett, nem enged a stilisztikai csábításoknak. Ezt kritikának szántam.
@naugye!: Nem. Ami nem enged a stilisztikai csábításnak azt én agyonütöm, dulván és előszakosan! A csábításnak nem engedni óriási meggondolatlanság, mert mi van akkor, ha beduzzog és többet meg se próbál csábítani? 😉
@maroz: Lehet, hogy most rátapintottál, miért nincsenek sikereim a nőknél?
Mekkora fos ez a blogmotor. 🙁
@Kettes:
Ezt most a stilisztikai csábítással vagy a nőkkel kapcsolatban jegyezted meg?
@maroz: te melyik faluban élnél szívesebben, Gyöngyöspatán vagy Gyöngyöstarjánban? Ha hiszed, ha nem, az emberek többségét tökéletesen kielégítené, ha a reumakérdés megmaradna, csak nem őket nyúzná, hanem mondjuk az amcsikat, akik amúgy is többször kinyilvánították már, hogy imádják a reumát. Az amcsi gettókban, vagy a riói favelákban dúló betegségek sem rontják senkinek a közérzetét Magyarországon attól még, hogy vannak, mint ahogy a magyar reumajárvány sem készít ki egyetlen amcsit sem.
Van más megoldása is természetesen a reumakérdésnek, én csak az egyiket írtam. Szőnyeg alá az söpri a problémát, aki évtizedek óta először tudomást sem akart venni róla, aztán mészárosnak bélyegezte azokat az „orvosokat”, akik diagnosztizálták a betegséget, majd amikor ezzel is kiröhögtették magukat, akkor széttárták a kezüket, hogy na jó, van reuma, és nagyon rossz, de nincs mit tenni, el kell viselni, legfeljebb ha segíteni tudunk az elburjánzásában.
@Kicsit Karcos: Oké. Hogyan csináljam konkrétan? Menjek át a szomszédhoz, bazze, nekem fáj, neked meg nem, itt van, fogjad, fájjon inkább neked? 🙂
w.blog.hu/2011/04/29/magyarorszag_proletarjai_egyesuljetek
@Tikus:
természetesen igazad van, tehát der, mert die Frage, de amilyen hülye vagyok, a leírt névelőt figyeltem, és nem a valódit.
Endlösung der Rheumafrage
@maroz:
akkor neked is: Endlösung der Rheumafrage. 1: főnév németben nagy betű, ugye, 2: a Frage nem das, hanem die, a die genitivusa meg der.
átvertél azzal a das-szal nagyon, aztán tíz perce egyszer csak a fejemre csaptam, hogy a Frage az ugyan mitől is lenne das. furcsa az emberi agy működése, ez biztos.
@mavo: Mert én ugyan nem nem beszélek németül, de sofort utánanéztem, hogy a rheuma az semlegesnem, és már nem agyaltam azon, hogy vajon az összetett szó is semleges lesz-e. Azon meg difótból nem gondolkodtam el, hogy létezik-e egyáltalán ebben a formában ez a szó, de hát ez a probléma engem a magyar nyelvben se nagyon szokott zavarni, miért pont a németnél zavarna. 🙂
rheumafrage kisbetűvel leírva fájdalmas nekem kicsit.
@Szindbad: Mindent a kedves vendégért! 😉
@maroz:
összetett szavaknál mindig az utolsó szó névelője játszik. 🙂
@Szindbad:
ne is mondd
@maroz:
wow, de jól néz ki 🙂
@mavo: „átvertél azzal a das-szal nagyon”
Annak a genitivusza sem ‘dem’ hanem ‘des’.
@/tmp:
na még ráadásul kevertem a dativussal
Igazán csak németül lehet nyelvtannáci az ember… 🙂 Mondjuk, jó ezt látni itt.
a beletörődésnél az Endlösung is jobb