A rezsimsajtó esete a tehetséggel (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
GFG egyik rímhingyója, bizonyos Bohár Dániel kezdte mocskolni az SZFE diákjait, a prostisrácok.hu-n. Az SZFE Facebook oldalát kezelő új egyetemi vezetés, végtelen konzervatív értékrendűsége okán, megosztotta ezt a primitív, aljas, gusztustalanságot. Mára már levették.
A Mandiner verőemberei a CEU Demokrácia Intézetét kezdték ki, hogy a Bozóki András is oda fog menni, aki Gyurcsány minisztere volt.
Bozóki egy nemzetközileg elismert politikatudós. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a munkáit rengetegen idézik külföldön. Ezzel szemben Lánczi András főideológ műveit kutya sem olvassa. GFG is politikatudósnak indult, és hát megbukott, senki sem hallott róla a világban. Békés és Megadja pedig fel sem tud mászni arra a bizonyos trambulinra, hogy legalább a medencébe tudjanak pisikélni.
Bohár, Szilvay, a prostik és a mandik pontosan azt csinálják most, amit 1945-ig az elődeik. Tehetséges embereket próbálnak tönkretenni. Hát az ölés már nem fér bele. Ez az igazi hungarikumunk, a császárkörte ízesítésű alkoholos itallal és azzal a ténnyel együtt, hogy a választópolgárok ütemes tapsa kíséretében ellopták Borsod-Abaúj-Zemplén megyét.
Én csak annyit tudok mondani erre, hogy fogom még azokat a színművészetis srácokat színpadon látni a Katonában, kibaszott maszk nélkül, utána sör azon a kis helyen, amikor Vidnyánszky Sancho Panzája Szarvas Józsi tajtrészegen egy lecsoffant kocsmában fogja magyarázni a helyi alkeszeknek, hogy ő igazából jót akart. És senki, de senki nem lesz rá kíváncsi.

Like this:

Like Loading...

@fuhur:
24.hu/belfold/2021/01/27/ujranyitas-ujhelyi-kovacs/
Ha Újhelyi javaslatait kicenzúrázza a fidesz kormány a hírfolyamból, akkor miért ne cenzúrázna ki bármit, amiről sokkal kevesebben tudnak ?
Eddig a lopásaik ezermilliárdos tételeivel nyűgözték le a tolvajnépet a médiában,
nem a gyilkosságaik számával. De attól még lehetett.
Szarvas Józsinak a lecsoffadt viszáki kocsmában mindig lesznek hallgatói, akiknek persze fogalmuk sincs miről beszél a művész úr, a nagyritkán betérő őrségjárók meg majd inkább egy másik falu műintézetében isszák meg a sörüket.
” Én csak annyit tudok mondani erre, hogy fogom még azokat a színművészetis srácokat színpadon látni a Katonában, kibaszott maszk nélkül, utána sör azon a kis helyen, amikor Vidnyánszky Sancho Panzája Szarvas Józsi tajtrészegen egy lecsoffant kocsmában fogja magyarázni a helyi alkeszeknek, hogy ő igazából jót akart. És senki, de senki nem lesz rá kíváncsi. „

ÁMEN!