A színpadi lét
Eredeti szerző: zsazsu4
Már a 2006-os önkormányzati választás utáni, 2010-ben súlyosbodott színházi kinevezésekkor elkezdtem gyűjteni az adatokat a színházigazgatók kinevezéseiről. Aztán a VI-os kategória körüli Vidnyánszky-haláltánc után belekezdtem egy posztba a színházi kultúra és a politika kapcsolatáról és annak beláthatatlanul káros következményeiről. Aztán jött Csáki Judit megrázóan jó írása itt:
Majd szintén a Mancs szerkesztőségi cikke, ami nem annyira a színházról, mint a kultúra irányításáról szól.
Ezek mind sokkal jobb írások, mint amit én valaha is adatokkal alátámasztva leírtam volna. És a mai hír, miszerint Dörner György lesz az Új Színház igazgatója, választott intendánsa pedig Csurka István. A főváros nem indokolta a választást és a kinevezést.
Hát kedves fővárosi vezetés, itt egy indoklás nélküli választói vélemény a döntésetekről:
<
p style=”text-align: justify”>Gebedjetek meg! És adja a magasságos, hogy soha jobb darabokat ne lássatok, mint amiket az általatok kinevezett, tehetségtelen, talpnyaló senkik csinálnak.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521807-68021afd28e80' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521807&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521807-68021afd28e80&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521807-68021afd28e80' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@maroz: Nagyon egyetértek veled, de az általad „értelmiségnek” még szüksége van pár arcraesésre a fentiek felismeréséhez.
Konkrétan a színházkérdéshez: Mo-n axiómaként kezelik a színházbajárók, hogy az államnak kutya kötelessége támogatni a színházakat, mert „kultúra”, a vita pusztán azon folyik hogy a támogatott intézményeket ki irányítsa. A gondom ezzel az hogy mindezidáig nem hallottam olyan erős érvet, amivel egy hajdúsági apróvárosban élőt, aki 45 percre van legközelebbi a színháztól kocsival (tömegközlekedéssel 90 percre), és a család havi jövedelmének 5-10%át vinné el egy színházbamenés, tehát nem mennek, szóval őt meg tudnám győzni arról hogy az ő adójából színházat támogatunk. És igen, lehet hogy kántortanító lesz a vége, ezen a fázison át kell majd esni, nem minden megkerülhető.
@maroz: menjünk már tovább. miért is az „elit” kultúráját, műveltségét, világképét kérjük számon az iskolában, miért nem a „populus”-ét ? világos, hogy sokkal többet költünk általános és középiskolai irodalom, nyelvtan („elit” ráerőszakolja a nyelvét a „populusra”, ne hagyja, hogy úgy írjon, ahogy akar, pedig szinte tökmindegy, hogy csinálhatjuk vagy csinálhassuk, muszáj vagy muszály), történelem, vagy akár a biológia (biztos, hogy a „populus” hisz az evolúcióban?) mint színházra. plusz ugye támogatjuk a tudomány művelését és a felsőoktatást is, ami szintén nem a „populus” világa. azok az országok, amelyekre hasonlítani szeretnénk, szintén támogatják a kultúrát az adóból, de…. nincs éles elit-populus dichotómia. a skandináv országok, németország, hollandia.
@jotunder: Lassan itt sem lesz dichtómia, csak nálunk unortodox módon az elitet nyomják lefelé.
@tollaszerge:
hálistennek vannak még, akik a kultúrát nem vetnék alá teljesen a gazdasági logikának:)
viszont kíváncsi lennék, ha a mondjuk a legalább érettségizett vagy nem de azért színházba járó embereket arról kérdeznénk hogy pár dokumentum(munkásság, díjak stb) és egy-egy interjú alapján ki a szimpatikusabb, kit gondolnának inkább a nemzeti színház élére, ki nyerne. tippem szerint nem alföldi.
pláne hogy van a fővárosban jópár színház, nem ez az egyetlen.
@Vortumnus:
azaz a vesztes fél bárhol másutt is lehet igazgató elvben, a vereség nem jelent a színházi vezetésből való végleges távozást, a színházi életből meg végképp nem tűnne el
@jotunder:
off
Tökéletesen fölösleges válaszolnom, mert ha azt írom, hogy tizenkettő akkor te rávágod, hogy de miért kék???
Meg különben is, mintha azt írtad volna, hogy részedről ezt a témát „befejezted”.
+o.
Az én szellemi színvonalam már leesett.
Boldog Új Esztendőt Mindenkinek!
…bár én szkeptikus vagyok azért.
@Kettes:
Lehet, hogy unja. Lehet, hogy nem unja.
De NEM a döglött lovat üti, ha értem én, hogy mire gondol ő.
És ha nem is értem, legalább gondolkodva olvasom. És gondolkodásom eredménye: lehet, hogy igaza van. És a világ nem olyan egyszerű, ahogy itt fent @jotunder: dichotómiájából (valójában elitizmusából) kitűnik.
Szóval én itt @maroz: szövegére szavazok. Jó, persze ez csak egy (1) szavazat. De mégis.
Azt persze, gondolom, már nélkülem is többen észrevették a fentiekben, hogy nem Alföldiről és nem is a Nemzetiről van szó. Akkor tehát?
@Vortumnus: Ez nem gazdasági logika, ez kérdés egy transzferről: meg lehet-e indokolni egy olyan állami támogatást, ami jó eséllyel a gazdagoknak kedvező? Jelenleg a kérdés amúgy nem nagyon vetődik fel, szóval senkinek sincs oka aggódni akinek a jelenlegi helyzet tetszik. Jelenleg azt a kérdést lehet feltenni, hogy kik kerüljenek pozícióba a támogatás szétosztásakor („kultúrharc”), magát a transzfert nem sokan kérdőjelezik meg, maga a kérdés nem nagyon fér bele a szokásos liberális-konzervatív játszmába.
@HaKohen: „nem Alföldiről és nem is a Nemzetiről van szó”
Valóban nem.
Az utóbbi hetekben több témakörben ugyanaz került elő: az ország meglévő civilizációs hátránya. Minden téren, de a sokaság számára legfájóbban és legnyilvánvalóbban gazdaságilag.
Ami nem olyan nyilvánvaló, és a magyar társadalomról való reflektív gondolkodásban Bibó és Szűcs Jenő óta (tudtommal) nincsen is továbbvezetve, az a magyar társadalom tagolatlansága. A nyugatias társadalom tagolt, az egységeknek van önállósága, az önállóságot szerződések garantálják, és korlátozzák. Minden egységben a kisebbektől a belőlük formálódó nagyobbakig garantált jogok, és (azok fejében) önként elfogadott korlátok sűrű-sűrű rendszere (a szabadság apró körei). Ez a társadalom nem nagyon átlátható, de épp ezért a szerződés (jog) nagyon komolyan van véve, a polgárok legjobb tétje (tehát nem a puszta erényesség, ha a felszínen ekként is jelenik meg) a jogkövetés, a saját köreik érdekében.
A magyar társadalom rettenetesen tagolatlan, gyakorlatilag csak egy megfellebbezhetetlen egység van, a „nemzet”, itt még a „civilek” is az állami támogatáson marakodnak, a „ballib” is magyar ballib, amelyik azért sír, hogy „elveszik tőle” (kisajátítják) a „nemzet színházát”. Ez bizony vicces, maroznak tele van a töke vele, a leggyakrabban nekem is.
Ez azonban nem ok arra, hogy a „ballibet” (amely kétségkívül nem sokal nívósabb, mint a jobbkonzerv) undorral eküldjem a picsába. Ez egy ország, amelyben azokkal kell zöldágra vergődni, akik vannak. Ez a tévedés abból fakad, hogy ez is hülye, az is hülye, ergó mindkettő baromságot beszél.
Ez egyszerűen nem igaz, csak arra jó, hogy az alátámasztottabb (történelem, tudomány, művészet) állításokat sikerrel tegye ugyanarra a szintre, mint amin a legbrutálisabb agymenések állnak, nagyjából annyit tételezve, mintha ízlés és szimpátia dönthetne minden kérdésben. Ez az a pont, ahol struktúrálisan is szükség van, vagy éppenséggel elpusztítandó ellenséggé válik a tudás. (Az utóbbi idők felszínre került újabb ütközéspontja: a fidesz hosszú időre biztosítja a leszakadást a tudás infrastruktúra leépítésével.)
Szóval én marozzal sok mindenben egyetértve azt gondolom, hogy ebben az egyik kutya, másik eb dologban súlyosan téved. És a ballib jobbkonzerv kérdésben van itt nekem ez a kettős választóvonal:
– melyik az, amelyik a tudásra (azaz az emberiség valamelyest igazolt státusú tapasztalatára) épít,
– melyik az, amelyik (legalább az ideológia szintjén) a társadalom tagolódását (és ami ezzel jár, jog, megállapodások, szerződések, tűrhető együttélés) látja a társadalom szervező erejének, avagy kinek a számára szervező erő egy pár ezer éve élt bizonytalan fajú madár, és egy állítólag csodát mívelt úr, valamint az őt szülő hölgy szakrális (bár elég zagyván összekapcsolt) megerősítése (amely megerősítést bemondásra el kell higgyem, és a Kárpát-medencére kiadott kizárólagos licenszet jelent).
Megjegyzem, ez a két kérdés még csak azt sem dönti el, hogy ami mellett döntök, az a nyugati értelemben véve bal vagy jobb. Ez egy évszázados probléma. Kompország ballib-jobbkonzerv ellentéte még csak nem is hasonlít a nyugatias bal-jobb ellentéthez. Ott az ehhez fogható ellentét az együttes bal/jobb vs széljobb ellentét, és a franciák (a politikai társadalom), ha muszáj, elmentek befogott orral Chiracra szavazni.
@tollaszerge:
de bizonyos gondolkodásmód szerint ha már ez a szempont felmerül a kultúrával kapcsolatban, akkor már itt a vég, a gazdasági logika mindent befed:)
(csak te nem igazán érdeklődsz pl. szélsőbaloldali elképzelések iránt, gondolom:) )
(én sem különösebben )
@incze: „Szóval én marozzal sok mindenben egyetértve azt gondolom, hogy ebben az egyik kutya, másik eb dologban súlyosan téved. „
Én nem gondolom, hogy a kutyaság és az ebség a bal/jobb – jelentsen bármit is ez – mentén tagozódna. Pláne nem gondolom, hogy ezekről az értelmetlen, de mégiscsak létező kategóriákról, illetve az ezen kategóriákba besorolt emberekről általánosan kéne véleményt mondani.
Nekem konkrét bajaim vannak, és küszködök, hogy elmondjam őket. Nyilván, hogy itt inkább azt mondom el, ami bajom nekem azon emberkékkel van, akikre inkább jellemző az a felületes, lényegében véve hamis, de mégiscsak meglévő jelző, hogy ballib. És azért, mert valahol mégiscsak ez az a csoport, amelyiket – a szükséges fenntartásokkal, persze – a legközelebb érzek magamhoz. Olyan édicuki ez az én kis kultúrliberális ingroupom, megkönnyezi Adyt, hogy lám, milyen remekül tudta ostorozni a sajátjait, de az ostobái nem értették ezt meg és kiközösítették, de ha ma próbál meg valaki valami hasonló szenvedéllyel ostorozni, ugyanúgy kiközösítik, mint az általuk ünnepelt Adyt a kortársai. Eszem ágában sincs magamat Adyhoz hasonlítani, de a szituációt egy kicsit analógnak gondolom. Baszhatom én a meglátásaimat, mert ha finoman mondom a kutya sem figyel rám, ha hangosan és provokatívan abból balhé lesz, szóval így is, úgy is mindegy, akkor meg legalább legyen botrány. 🙂
Tehát gondolta a fene, hogy egyik kutya másik eb. Én leginkább azt gondolom, hogy nincs is kettő, csak buta szerepek vannak, mint írtam fennebb kutyák vagyunk, Konrad Lorenz kutyái, akikre annyira ránőtt egy-egy szerep, hogy már nem is bírnak elszakadni tőle.
@maroz: írtam az indexnek, úh kérésemnek megfelelően freudhalottot ezután is blogketrec tetejére teszik. úh megfogadtam, amikor csak észreveszem átólcettig (és még tovább is) olvasom:))
freudhalott.blog.hu/2012/12/31/szilveszter_alfoldivel_es_zombikkal?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_01&utm_campaign=index
teccett neki a ‘Robi’:))
„A tőle megszokott penetráns káromkodások, férfiszerelem és lightos félmeztelenkedés persze nem hiányozhattak, de csak elviselhető mértékben. Robi kezdi megtalálni, kitapogatni a jó ízlés határait.”
de:
„a kormány erősen rendpárti és lehetne nagyobb szabadság, de a nácik hatalomra jutását összemosni a Fidesszel-gusztustalan és ízléstelen. Igazságtalan a mai magyar vezetéssel szemben, lejáratja hazánkat és meggyalázza a holokauszt mártírjainak emlékét. Ők örültek volna, ha a mostani Magyarországon élhetnek.”
:))
@tyder: Fő, hogy fogod a lényeget.
@maroz: ne haragudj, de nincs lényeg.
nem vagyok népnevelő, népboldogító, közügyek megoldója, vagy társadalmi problémák filozófusa. egyrészt műveltségem, tudásom sincs ezen a kocsmai ‘együttgondolkodáson’ túl, másrészt 0 befolyásom van ezekre a történésekre. és nem gondolom, hogy ha ‘adna az isten hivatalt, majd adna hozzá észt is hozzá’. nem sokaknak adott Mo-n. lsd LSimon.
láttam pár ötletet a kultúra beépítésére az emberek életébe, hogy átérezzék a fontosságát: kulturportálok, színházi digitalizálás, könyvtrailerek, ekönyvek ugye ezek alapja: internet mindenhova; vagy gyerekkönyvek felfutása, ami jót fog talán tenni a köv. generációnak stb. amiket én támogatandónak gondolok, sztem ilyen dolgokkal lehetne leérni a „köz”-ig. teríteni a termékeket. ezek mennek: amennyire tudják, nyomják.
annyi a befolyásom, hogy az általam jónak tartott kulturális dolgokért (elég sokat) fizetek. meg próbálom iróniával fogadni az ökörség demhedését.
@tyder: Ha nincs, hát nincs.
Művelgessük kertjeinket, húzzuk egyre magasabbra a kerítést, szeánsz-szerűen rángassunk be a saját portánkra egy-egy idiótát, mutassunk rá jó didaktikusan, hogy né, itt egy idióta, látjátok? Ugye, hogy milyen jó, hogy mi nem vagyunk ilyen idióták? Örülünk, hogy mi különbek vagyunk ezeknél az idiótáknál? Naná, hogy örülünk, Vincent. És ennyi elég is, minek is ide lényeg?
@incze:
Érdekes, amit a tagolatlanságról mondasz. Ez is egy szempont lehet, bár bizonyos események gyökerét lehet éppen a (konkrét) tagoltságban látni. No de ez a vita nagyon túllépné egy (jelen) blog kereteit.
Viszont azt kell mondanom, hogy amíg fentebb azt írtam, hogy az élet nagyon bonyolult, most az írom, hogy más szempontból viszont nagyon egyszerű. (Ugye, csak az ökör következetes…)
Vagyis én az egészből és főleg @maroz: szövegéből arra asszociáltam, hogy valamikor 1927-ben megjelent egy bizonyos Julien Benda „Az írástudók árulása” c. könyve.
És vajon nem valami ilyesmiről van-e szó? Hogy mi mint írástudók (nem egyedileg, hanem kollektíve) a rohadék XX. század eleje óta folyamatosan és nemzedékileg egymásnak átörökítve árulásban vagyunk? (Természetesen már átnyúlva a XXI. századba is.)
És van-e megoldás azon az alternatíván kívül, hogy vagy elárulunk és elárultatunk, vagy művelgetjük kertjeinket idióták berángatásával vagy anélkül?
A fenti dilemmát elsőnek megoldó egyén között idén május 35-én kisorsolok egy verset Pásztörperc tékájából.
@maroz: a srácnak annyira pregnánsan jobbikos a beszédmódja és annyira reflektálatlanul/tisztán használja (használni egy színházkritikában!!), hogy ott nem tudok segíteni.
pl ez a robizás/robertázás is annyira novákelődizmus, hogy én nem okosabbnak érzem magam, hanem tényleg azt gondolom, hogy elég nagysajnos ezt terjeszteni. de kinek kinek lelke rajta.
@tyder: olvasd el még egyszer. ez egyáltalán nem igaz, ebben a pofában semmi jobbikos sincs. a balliberális-ellenesség, mint pozíció nem „jobbikos”. az antiszemitizmus, a homofóbia az, de ez valami egészen más. ez sokkal mérsékeltebb, sokkal, sokkal mérsékeltebb.
@tyder: Vessél meg, de nekem közel nulla fogalmam van arról, hogy a jó színikritikával szemben milyen alaki és tartalmi követelmények fogalmazhatóak meg. Nem vagyok rá büszke, de sajnos úgy alakult, hogy nekem a színházról is közel nulla fogalmaim vannak. De ismétlem, szerintem nagyon nem itt keresendő a lényeg.
Hanem ott, hogy ez a kurva demokrácia elhitette minden repedtsarkú átlagjózsival és átlagmarcsival, hogy szabad nekik is véleményt formálniuk az ilyesmikről. Ezt egyesek katasztrófaként élik meg (lásd a „disznópásztorok és cselédek ivadékai, akik…” kezdetű mantrákat), mások meg egészen egyszerűen leblokkolnak a jelenségtől és rendőrért kiáltanak, ha ezek az ivadékok merik a nekik nem tetsző véleményt nekik nem tetsző módon artikulálni.
Pedig a dolog valahol érthető, magyarázható és talán megoldás is található rá. Érzésem szerint a dolgok ott csúsznak el, hogy nagyon sokan csak statikusan képesek szemlélni ezeket a jelenségeket, holott a magyarázatot csak akkor leljük meg, ha figyelemmel vagyunk arra, hogy ezek valójában folyamatok. Régebben ugye az volt a jellemző, hogy ilyen művészeti izékről leginkább az elit alkotott véleményt, egy fej beszélt öt fejjel a tévében, többnyire olyan időpontban, amikor már az inszomniás kísértetek is régen durmoltak. Úri huncutság, mondta az ivadék, és nem foglalkozott vele.
Ezzel szemben mára eljutott oda, hogy igénye lett nekije a beleszólásra. Plusz eszköze is, lásd az általad citált blogot. És mi ebben a legzavaróbb? Szerintem az, hogy igénye ugyan van, de tájékozottsága semmi. Ami valahol nem is róható fel neki, mert csórikámnak nincs honnan tudnia, hogy tájékozottságnak biza illene lennie, legalább valami alap szinten, minimum annyi, hogy legalább kérdezni tudjon értelmesen.
Mondom, én a színházhoz még csak hozzáugatni sem tudok, de ugyanez a probléma egyéb helyeken is megjelenik, például az építészetben. Ott is valami hasonló nyígás megy, hogy jön ez a sok töklámpás és bele akar pofázni, miközben. Jajj, de szörnyű, sorscsapás, mit vétettünk, hogy ezt kapjuk a nyakunkba. Nos, kábé azt vétettük, hogy nem ismertük fel időben ezt a folyamatot, túl hosszú ideig fogadtuk el a létezőt szükségszerűnek, úgy gondoltuk, hogy úgyis az elit fogja itt mindig is megmondani a frankót, míg a világ. És még manapság is csak igen óvatos, jellemzően a pubertáskori mutálást alig kihevert hangok merik csak felvetni, hogy itt szakmáknak, tudományoknak, művészeti ágaknak lenne súlyos bepótolandó mulasztásuk.
Számolni kellett volna azzal, hogy előbb-utóbb bele akarnak majd pofázni és tenni kellett volna azért, hogy mire elhatalmasodik rajtuk ez a vágy legyen valamicske fogalmuk is az adott témáról. Hogyan is várhatnánk el valakitől, hogy legalábbis vitaképes véleményt fogalmazzon meg teszem azt egy tervezett középületről ha soha semmit nem hallott arról, hogy mi a répa is az a kortárs építészet, miről szól, milyen divatok, irányzatok, áramlatok vannak, hasonlók. Rí a szakma, hogy a közoktatás a hibás, mert nem edukálták meg irányosan a kölkeket a közoktatásban. És ezen még ma sem tud túllépni. Nálunk ugyanis ilyen panaszorientált a hozzáállás, nincs olyan, hogy oké, tekintsük ezt adottságnak és nézzük meg, hogy ilyen feltételek között mit lehetne tenni, á, szó nincs semmi ilyesmiről. Nem lehet, pont. Jó, és akkor mi lesz? Mi lenne, rinya lesz, oszt jónapot.
Én nem nagyon látok más lehetőséget, csak azt, hogy azok, akik érdekeltek abban, hogy a szakmájukról, a tudományukról, a művészetükről a belepofázni óhajtók egy kicsit több fogalommal bírjanak tesznek ezért. A gyerekek például nagyon nyitottak, érdeklődőek és szívesen is vonódnak be ilyesmikbe feltéve, ha sikerül velük elhitetni, hogy szó sincs itt arról, hogy őket most valamire tanítanánk. Ha úgy van az a foglalkozás megkomponálva, hogy az ne a mindenkori Margitka néninek tetsszen, hanem a lurkóknak. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Márpedig ha nem szeretnénk, hogy a jövőnket, pláne a mi gyerekeink jövőjét meghatározó dolgokról fogalmatlan hülyék mondjanak véleményt, akkor én mást nem nagyon tudok elképzelni, mint azt, hogy tenni ez ellen a fogalmatlanság ellen. Szakma, művészet, tudomány, van egy szar hírem, vége annak az időnek, amikor el lehetett lenni azzal a tudattal, hogy ezek a dolgok az elit játékai és a mindenféle ivadékok ebbe nem pofázhatnak bele.
@maroz: (kicsit szarul érzem magam, hogy egyenlőtlen a beszélgetésünkbe beletett karakterszám, de erre most csak annyit tudok mondani, hogy igen vagy hogy)
egyetértek.
(azzal, hogy meg kell nekik mutatni a jót. és látni fogják, hogy az jó.
de esetleg akkor még befejezésül mondok egy példát én is. 2 ünnep közt egyik este kőjobberekkel néztem a tévében Móricz Pillangójának Vitézy László által készített adaptációját. gondolom a név alapján ha nem tudnád is gyanús stb. mindegy is, nem ezt akarom. hanemhogy el akarták kapcsolni. ők. mondom most indul ez a kultúrprojekt, hogy megfilmesítünk irodalmi dolgokat, hadd nézzem má. őket az nem érdekli, ez rossz. (az is volt) há, de mondom Orbán haverja, nemáhogy átkapcsoljunk. de ez rossz. és ők többen voltak, inkább a Kóristák vagy valami lett belőle.
na most akkor én miért magyarázzam ezeknek, hogy mi a jó és a rossz, amikor tudják? a szerintem-akkoris-jobbikos-kiscsávó, aki bedemhed először, elmegy, megnézi a „Robit” és látja, hogy neki szól: tehát teccik= jó. ezt írta le. mit magyarázzak?? esetleg elmondhatom neki, hogy figyelj teccett? az van kiírva a színház tetejére, hogy Nemzeti? Alföldi csinálta? na akkor rakjuk össze.
nem egészen látom a szerepem, mit kéne magyarázni. esetleg a megfelelő mennyiségű anyaghoz való hozzájutásban segíteni.)
@tyder: Félreértesz, én nem azt mondom, hogy neked _kell_ bármit is tenned. Individuálisan ez egy lehetőség, de nem igazán kötelezettség. Úgy gondolom, hogy ez inkább azoknak szól, akik _akarnak_ tenni valamit. És azoknak is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak, de támogatnák azokat, akik akarnak. Kéne ebbe az egészbe egy egészen aprócska paradigmaváltás, mert az, ami eddig volt nem működik.
Valójában huszonkét éve nem működik, és erre sokaknak az a reakciója, hogy még erősebben kéne ugyanúgy csinálni. A ballib vaskos ostobasága abban áll, hogy azt hiszi, hogy elég az, ha ő felmutatja a Jót, rámutat a Rosszra, és már minden meg is oldódott. És itt most szigorúan a ballib civilre gondolok, nem a politikai elit ballib részére. Hosszú ideig a civil ballib, ha nem tetszett neki valami füttyentett a politikai elit ballib részének, és alaposan megugattatta vele a számára nemtetszőt. És változott ettől valami? Igen, rosszabb lett.
Montefiore kollégánk is agyalt egy kurvahosszút ezen, és valami olyasmire jutott, hogy nem elég felmutatni a Jót, nem elég az, ha én értem, ha én felismerem, hanem erről meg is kellene tudnom győzni a többieket is. Ő abban téved, hogy ezt valamiféle nagyon precízen végigvitt vitában kéne, ahol az egyik fél kristálytiszta, Karl Popper minőségű érveinek a hatására a nem túl elfogult szemlélő megvilágosul és belátja, hogy kinek is van valójában igaza. Ha jól értettem. Én azért ezt eléggé másként gondolom, de az alaphelyzetben szerintem egy helyes felismerésre jutott azt illetően, hogy nincs univerzális Jó, hanem vagy egy Jó, amiről én azt gondolom, hogy jó, és az akkor tud működni, ha kellően számos embert meggyőzök valahogyan arról, hogy az én Jóm a jobb.
@maroz: csak annyi: náci
@maroz: basszus maroz, mikor mutatott fel a ballib bármilyen Jót ?? ki a jó francról beszélsz, te, de tényleg? amiről beszélsz, az még a te fejedben sem létezik. nem tűnt fel, hogy mindenki mindenféléket mond, ki ezt, ki azt? volt egy kormányzat, amelyiket balliberálisnak neveztek, voltak az ő emberei, ezek időnként mondtak ezt azt, és? hatszázféle dolgot mondtak. most is hatszázféle dolgot mondanak, és te ebből azt hallod meg, ami a pillanatnyi frusztrációdhoz éppen illik. ami egyébként kurvára rendben van, én leszek az utolsó aki ezért megvet. ez az egész rólad szól, nem a ballibről, és ezért pláne nem foglak megvetni. de akkor is erről van szó.
@csársz: És már meg is oldottál mindent, ugye?
Na, ez a legendás ballib felmutatás. Igaz, most nem a Jót, hanem a Rosszat mutatja fel: náci!
És kész. Itt vége. Ennyit tud. Huszonkét éve ennyire jutott, üzembiztosan rá tud mutatni egy valamire és rá tudja mondani, hogy: náci! Változik-e, változott-e ettől valami, igen, romlott, tehát még hangosabban kell rámondani, hogy: náci! Mégis, mire számítasz, miben bízol?
@jotunder: Meghallok én mindent, neked még csak sejtésed sincs arról, hogy mennyire. Például ha nagyon nem értek valamihez, akkor igyekszem keresni egy okos, értelmes embert, akiről bizonyos ismérvek alapján úgy gondolom, hogy ért. Meghallgatom a véleményét és ha nincs komolyabb okom alaposabban belemélyedni a dologba akkor el is fogadom azt. Nézzük például a színházat:
„Sok helyen vannak Magyarországon árkok. Politikai árkok, származási árkok, kulturális árkok, történelmi árkok. Túl sok árok. De van egy jó árok is. Az árok a baromarcúak és a jobb emberek között. L.Simon meg az Alföldi az utóbbi oldalon áll. Jó lenne ha ezt nem felejtenénk el soha.”
L. Simon ma valami miniszterféle, ha jól rémlik, igaz, hogy most másként hívják a hivatalát, de mégiscsak ő lett a legfőbb hazai kultúrpolitikus. Tehát a kultúrával, a színházzal minden rendben, haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló. Ugye?
@maroz: L.Simon akkor is potentát volt. Valószínűleg szívesebben nézné az
Alföldi színházát mint a Vidnyánszkyét. Ahogy egyébként, a hótidióta Kerényi Imre is. Vidnyásznszky egyébként tudna jó színházat csinálni, direkte nem akar, meg is mondta, olyan jó kis csongoréstündés égbemutató szakrális szart akar, mert ahhoz megy jól a lévaianikó kiskosztümje.
Lévai Anikó sokkal nagyobb hatalommal bír, mint L.Simon, és ezeket a döntéseket ő és a férje hozza. és nem, nem a népet kell meggyőzni Magyarországon, hanem a Lévai Anikót és az ő férjét.
Ennek az egésznek alig van köze politikai oldalakhoz és ideológiákhoz. És nyilván egy jelképes ügy. Láttam olyan előadást a Nemzetiben, amitől
nem kaptam levegőt, de az egy holland társulat volt. Magyarország el van maradva az európai színjátszástól, de azért jó pár nemzetis előadás felemelte ezt az országot arra a színre, ahová tulajdonképpen nem tartozunk. Akármilyen politikai ideológiájú vagy teljesen ideológiamentes emberek képesek erre, ha nagyon tehetségesek.
@jotunder: Ja, és jut eszembe, kérhetek konzíliumot?
@jotunder: Értem, tehát ha a te kisded belvárosi hobbid megkívánja, akkor L. Simon jó arc, Kerényi jó arc, Vidnyánszky jó arc, Lévai Anikó jó arc, a férje is jó arc, illetve ha a másik hobbid másként kívánja akkor seggfej náci mindegyik. Aki pedig jó színházat akar az igyekezzen jóba lenni Lévai Anikóval. Szólok is a gyerekeimnek, hogy lépjenek be gyorsan a Fidelitasba, mert jotunder szerint csak ez a megoldás. Okos, értelmes embernek tartanak, egészen biztosan megfontolják a véleményed.
@maroz: Szétmorzsol benneteket a tehetetlenség. Pedig össze kéne, hogy kovácsoljon. Majdnem írtam valamit a liberalizmusomról.
@Szindbad: Így mulat a hiszterolib, mi baj? ;)))))
@maroz: aki színházat akar, konkrétan birtokolni, az igyekezzen jóba lenni L.Anikóval, lásd pl. Játékszín. és nem, nem kell mindenkinek jó arcnak lenni, valójában L.Anikó férjét kell meggyőzni az adott kérdésről. semmi más nem érdekes.
@jotunder: Mindörökké, ámen.
@maroz: nem én mondtam, hogy náci, hanem te
ha meg náci, akkor nem támogatandó
én amellett vagyok, hogy a Mein Kampfot is ki lehessen adni, ellenzem a gyűlöletbeszédről szóló törvényt is
de náci szellemiségű színházat támogatni = nem menő (sőt: tilos)
a sejtetésedből azt érzem ki, azt gondolod, nem tudom megmondani, mi a náci
lehet, ezért elfogadtam, hogy te annak tartod
@csársz: Csodás egy dolog ez a blog. Kap az ember igyen pszichoanalízist, megmondják helyette, hogy mit minek tart, most mondd meg, élünk itt, mint Alízka csudaországban és nem bírunk elég hálásak lenni a sorsnak.
@maroz: „Montefiore kollégánk is agyalt egy kurvahosszút ezen, és valami olyasmire jutott, hogy nem elég felmutatni a Jót, nem elég az, ha én értem, ha én felismerem, hanem erről meg is kellene tudnom győzni a többieket is. Ő abban téved, hogy ezt valamiféle nagyon precízen végigvitt vitában kéne, ahol az egyik fél kristálytiszta, Karl Popper minőségű érveinek a hatására a nem túl elfogult szemlélő megvilágosul és belátja, hogy kinek is van valójában igaza. Ha jól értettem.”
Hát, nem egészen jól, biztos bennem a hiba, vagy ha mégsem, akkor abban, hogy a „jó” illetve „jónak gondolt”és a „megvédendő” közötti összefüggést – sokakkal együtt – hajlamos lehetsz valamiféle evidenciaként kezelni. Meg azt is, hogy az ellenfél érveinek popperien kristálytiszta elemzéséből szükségszerűen adódik a ténylegesen alkalmazandó érvek popperi kristálytisztasága. Ez valami szándéketikai beszűrődés, azzal meg közismerten a pokolba vezető út van kikövezve.
Én azt gondolom, hogy végső soron nem fogok tudni eljutni oda, hogy amit én érvényesíteni akarok, az azonos-e a „Jó”-val, vagy hogy van-e egyáltalán „Jó”. Az eljárásom alkalmazása szempontjából teljesen elegendő, hogy eldöntöm, hogy egy adott tézis (értelmezés, narratíva, tételsor) terjedését gátolni akarom, tartalmait pedig hatástalanítani.
Ehhez meg a vitapartner (ellenfél) meggyőzése valójában csak azokban az igen ritka esetekben vezet el, amikor a kooperáció szándéka előzetesen adott. Mondjuk olyankor, amikor az előfeltevések nagyobb hányadában egyetértünk, és csak az ezen túli dolgokon vitázunk, vagy amikor a vitapartner úgy érzékeli, hogy a meggyőzetés több előnnyel jár a számára, mint az ellenállás, mondjuk nagyon tisztel téged, és az egyetértés nyomán részt remél az aureoládból.
A te általad vázolt esetben ez nemigen fordul elő, ezért nem meggyőzni kell, hanem legyőzni, fölé kerekedni, szó szerint, azaz egy magasabb elvonatkoztatási szintről kell ítéletet megfogalmazni vagy sugallani a tézisei tarthatatlanságáról, káros következéseiről, inkonzisztenciájáról, abból a célból, hogy a célba vett tézisnek a hallgatóságra gyakorolt hatását csökkentsük vagy kiiktassuk.
Ennek hatékony kivitelezéséhez a kristálytiszta elemzés szükséges ugyan, de a felszínen megjelenő válasznak egyáltalán nem kell kristálytisztának vagy korrektnek lennie, lehet az hibás, irreleváns, tele lehet nyelvi csapdákkal és így tovább. Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor persze megnyugtatóbb és hasznosabb a tiszta érvelés, mert miután győztünk, jobb, ha a csatatéren kevesebb szenny marad és így könnyebben bevonható a hasznot hajtó művelésbe.
@Montefiore: Hajlamos vagyok, mint mindenki, de legalább küzdök ellene. Amikor azt írtam, hogy „nem elég felmutatni a Jót, nem elég az, ha én értem, ha én felismerem” akkor egy általam megfigyelt és kritika tárgyává tett jellegzetes viselkedési mintáról beszéltem.
Akárhogyan is csűrjük-csavarjuk, ha az ember eljut oda, hogy egy adott tézis terjedését gátolni akarja, és alkalomadtán egy másik tézis terjedését segíteni akarja, akkor ott úgyis az a tömegpszichózis fog megképződni, hogy a kommunikátor az egyik tézist Rossznak, míg a másikat Jónak gondolja. Én hiszek a tömegpszichózisban valamint úgy gondolom, hogy a dichotómiák iránti vágyunk elpusztíthatatlan.
Na, de ez végső soron nem is annyira lényeges, én értem a distinkciót, de azt gyanítom, hogy ez a jelen kontextusban nem annyira lényeges, viszont ami lényeges: tehát jól értem, hogy te a terjedés segítése/gátlása ügyében a kognitív információ alakítgatását tartod fontosnak, sőt, kizárólagosnak. Legalábbis az írásaidból számomra ez jött át. Jól értem?
@maroz: de hiszen te magad mondtad, nem kellett hozzá pszichoanalízis
ha azt kérsz, kaphatsz, szívesen állok rendelkezésedre
de addig nem kell összevissza beszélni, legjobb az egyenes út, és még vissza is léphetsz:
szóval szerinted náci vagy sem?
@maroz: A „Jóval” és „Rosszal” , értelmezhetőségükkel, nyelvi-argumentációs megjelenésüktől független preegzisztens létezésükkel kapcsolatos platonista tévelygések feltárása azért nagyon fontos pragmatikus szempontból, mert azok, akik a maguk téziseit a „Jó” megnyilvánulásaként élik meg, azok szinte bizonyosan kevesebb figyelmet fordítanak az adott tézisek szakszerű tálalására, mint azok, akik tudják, hogy narratívák küzdelmében vesznek részt.
Természetesen nem gondolom azt, hogy eldönthetném a nominalizmus-vitát, sőt, azt gondolom, hogy ez az egyik tipikus példája a rosszul feltett kérdések körüli „örök vitáknak”, amelyek amúgy az értelmiség végtelenített önkifejezésének kitüntetett terepeként értelmezhetők: a megjegyzésem ezúttal is szigorúan aktuális, Oakeshott szép szavával „kontingens” szempontokat jelenít meg.
„…jól értem, hogy te a terjedés segítése/gátlása ügyében a kognitív információ alakítgatását tartod fontosnak, sőt, kizárólagosnak…?”
Kizárólagosnak nem, fontosnak, talán a legfontosabbnak igen. Abból látom jónak kiindulni, egyébként a politikaelmélet számos, hozzám közelálló, a modern és posztmodern között imbolygó képviselőjével együtt, hogy a politikai és tágabban a közéleti tevékenység kitüntetett terepe kognitív, önmagát nyelvileg konstituáló közeg, magyarul – részben a szereplők intencióitól független, a közegre jellemző módon koreografált – duma. Ezzel nem azt mondom, hogy a „mélyben nem zajlanak objektív folyamatok”, vagy valami ilyesmit, hanem, megint igen pragmatikusan, csak azt, hogy a politikai közeg nyelvi-argumentatív leképezéseiben minden megjeleníthető és minden megváltoztatható, szakértelem és elszánás kérdése az egész. Ebben a tekintetben az „igazságot és hazugságot” csak az különbözteti meg, hogy az utóbbit bizonyos („szakpolitikaibb”) kontextusokba nehezebben, több lépésben, más politikai kontextusokba („identitásnarratívák”) pedig éppen ellenkezőleg, sokkal könnyebben lehet beépíteni.
A „mélyben zajló folyamatok”, még ha a külső szemlélő számára egyértelműen értelmezhetők is, nem önmagukban, bekövetkezésüknél fogva jelennek meg a politikai küzdelmeket eldöntő kognitív térben, hanem csak akkor, ha narratívákba szerveződnek, akár maguktól, igen lassan, ha – mint esetünkben – az ellenzék pancser, akár pedig professzionális tálalásban, gyorsan, ha az őket magába emelő „keretezés” szakszerű. Nehéz szabadulni a Friedrichstrasse sarkán a Nagynémet Birodalmat negyvenöt májusában a végső győzelem reményében védelmező tizenötéves flakhelfer mélyen metaforikus képzetétől, akit aztán csak a totális és véglegesen megsemmisítő vereség ejt gondolkodóba, ha egyáltalán, s csak addig, ameddig vagy egy másik narratívába ugrik, vagy összeesküvéselméleti transzformációval racionalizál. Ha viszont tisztán látjuk a „csodafegyver” argumentációs megoldásának működését, akkor jó leképezését tudjuk adni a viselkedésének.
Volna még tovább, de mélyen felettes énembe integráltam zsazsu4-et.
@Montefiore: Köszönöm, így már valamivel jobban értem, és ha elmúlik a frusztrációm, akkor majd megpróbálom valahol, valahogyan, összeszedettebb formában leírni, hogy mi az, amit én másként gondolok.
Aki meg akarja érteni az Új Színház ügyet, még Parától is vehet leckét:
„Az önmagát beteges következetességgel nemzetinek nevező oldal képtelen megbékélni azzal a ténnyel, hogy a kultúra mellett dilettánsok közreműködésével létrehozott – ún. – nemzeti kultúra csupán szórakoztató önámítás, mivel kizárólag azoknak nyújt játszóteret és sikerélményt, akik kevesek voltak a kultúrához, akik képtelenek lennének érvényesülni nagypályán, ezért aztán létrehoztak maguknak egy zárt kultúrgettót, ahol kitüntetik egymást, díjakat osztanak, veregetik egymás vállát, és ha hatalomra kerülnek, azonnal megpróbálják suttyó értékrendjüket ráerőltetni az országra, hogy aztán az elkerülhetetlen választási vereség után helyreálljon a rend, és megint a kultúrát nevezze kultúrának egy ideig. Nem arról van szó tehát, amit ezek a szerencsétlenek próbálnak szerény eszközeikkel állítani, hogy amikor az operett-konzervatív tábor uralkodik, jogosan nyeri a Miss Hungary (rovásírással) címet Szaniszló Ferenc, hiszen a bal-liberálisok alatt Kiszel Tünde bitorolta ezt a címet, hanem egyértelműen kibontakozik a ciklusok váltakozásán végigtekintve, hogy itt vagy kultúra volt vagy nemzeti kultúra, ahol a „nemzeti” egyértelműen fosztóképzőként viselkedik.”
hvg.hu/velemeny/20130103_ParaKovacs_Imre_megertett_muveszek
nol.hu/kult/20130302-horror_az_ujszinhazban
„A tizenegy felnőtt előadásból, amelyet az új igazgatás bemutatott vagy máshonnan áthozott, hetet Pozsgai Zsolt írt, átírt és/vagy rendezett. De ő rendezte a Pöttöm Pannát is a kicsinyeknek. Szóval Csokonait és Vörösmartyt, Illyést és Sütőt, meg a ki sem írt pályázat nyertesét, sőt még Ibsent is mind a színház művészeti vezetője csaknem egyedül helyettesítette.”