A Vincent helyreigazít a Hoffmann Rózsa-dokumentumok ügyében
Az Örülünk, Vincent? blog helyreigazítást közöl a Hoffmann Rózsával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nevű Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárával foglalkozó korábbi, blogunkban már nem olvasható írásról.
Ahogy azt Dobi Ágnes, Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács egykori elnökének nagymamája helyesen jegyezte meg, valótlanul híreszteltük, hogy Hoffmann Rózsa 1947 június negyedikén Rose Hoffermann névre kiállított ír útlevéllel lépett be az Egyesült Államokba Staten Islanden. Valójában Rose Huffermann névre kiállított brit útlevele volt.
Valós tényt hamis színben feltüntetve állitottuk, hogy Rose Huffermannként titkos megbeszéléseket folytatott Salvatore Lapazzával, a Castellammarese klán fejével. Valójában véletlenül reggeliztek egy időben ugyanabban a kávézóban.
Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Hoffmann Rózsa egy menetrendszerű buszjárattal utazott volna Nevadába. Valójában a New York-i főpályaudvarról vonattal utazott oda, érvényes jeggyel, ami már akkor is megfelelt a Nemzeti Együttműködés Rendszere elvárásainak.
Hamis volt az az állításunk, hogy négy nap múlva Las Vegasban Lapazza öccse, Tito és Lucky Luciano fogadták — a pályaudvaron valójában Lapazza bátyja, Joe „The Butcher” Lapazza jelent meg.
Nem bizonyítható, hogy Luciano egy Beverly Hillsbe szóló buszjegyet és egy M1 carbine mintájú félautomata fegyvert adott át Hoffmann Rózsának.
Teljes mértékben híresztelésen alapul az az állítás, miszerint Hoffmann négy napig figyelte Bugsy Siegelt, aki akkor Virginia Hill nevű szeretőjének lakásában tartózkodott. Elismerjük, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében minden polgár joga ott sétálni, ahol éppen kedve tartja.
A legeslegnagyobb mértékben elhatárolódunk attól a kijelentésünktől, hogy 1947. június huszadikán este 10 óra harminc perckor a 810 Lyndon Drive-on található lakás ablakán át Hoffmann Rózsa összesen kilenc lövést adott volna le Bugsy Siegelre. Vélelmezhetően Hoffmann Rózsa egészségügyi sétája közben figyelt fel egy mókusra Hill lakásának közelében, és teljesen természetesnek tartjuk, hogy magával vitte nagyobbacska hegedűtokját, amelyben mókuseledelt tartott.

Like this:

Like Loading...

Erre mit lehet mondani?
Az jó, hogy „sunáznám”?
@mahet: inkább a szopatnám most a helyes 🙂
Annyira tudtam, hogy Siegel elő fog kerülni! Miért nem lehet néha eltekinteni az obligát zsidózástól?
Hoffman Rózsa for President!
Valamennyi kommenttől elhatárolódunk. Az ügyvédeink felvették a kapcsolatot azokkal az ügyvédekkel akik ismerik Luciano ügyvédei közül azokat akik Dobi Istvánt védték Bugsy Siegel-lel szemben. Ez egy nagyon komplikált jogi probléma, amelyet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemében kivánunk megoldani.
És Ő az oktatási államtitkár! Hurrááááá!!!!!!
Lassan elkezdek örülni a Fidesz győzelmének… amióta
kormányoznak, naponta szétrögöm magam a blogokon.
A smittpálosak is nagyon jók voltak, de ez a hoffmannrózsás
zseniális. Lassan ennem sem lesz mit,
(devizahiteles lúzer vagyok) de legalább hízom
kicsit a nevetésektől.
(bekészít min. 4 évre való sajtos popcorn-t)
Lassan-lassan beérik a FIDESZ káderpolitikája: mindegy, hogy MSZMP-s, annál jobban lehet zsarolni. A probléma csak az, hogy ezt az elvtársai mindenkinél jobban tudják, még a FIDESZ-nél is jobban. Meg is zsarolják, majd látjuk ennek a következményeit! Ha bezzeg kiállnának, hogy ők anno MSZMP-s pártkáderek voltak, de bezzeg ma…, akkor nem lennének zsarolhatók, de ehhez bátorság és erkölcsi fölény-érzet kell, ami úgy látszik, nem jár automatikusan a 2/3-dal!
Szánalmas, ahogy győztes FIDESZ még mindig az MSZMP rabságában szenved – de ők tehetnek róla…
Még az érdekelne, hogy miután Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának első oldaláról lehagyta Ráhelt, a kicsit, később, ki írta be a nevét…? Még emlékszem a hiányosra, ezek az új betűk pedig, bíz nem az eredeti betűk… Tényleg, ki írhat bele…? Biztos jó ez így…?
http://www.kim.gov.hu/misc/letoltheto/DrOrbanViktor2010.pdf
ki ez a hoffmannrózsa? jócsaj?
@Pszt!:
Nem, inkább csak okos.
@Pszt!:
Helyre kell igazítanom magam: majdnem annyira, amennyire okos!
Tudtam én! Tudtam én! Ha a Fidesz nyer sokat és jókat fogunk nevetni! De valjon nem sírni kellene inkább…?
Hamisan állítottam, hogy:
Dobi Ágnes a HEFMI Oktatási Államtitkárságának sajtóreferensét és
Hoffmann Rózsa kormányszóvivőt, Orbán Viktor Miniszterelnök a szőnyeg szélére állítva megfenyegette azzal, hogy az 50 x 70 cm-es nemzeti együttműködés nyilatkozata és annak nyomtatóegysége, mellé Ők is a falra lesznek akasztva.
Éljen A Párt Éjen az állam ÉLJEN AZ ÚJ PÁRTÁLLAM!!!
A jövő bizonytalan de a múltból okulhatunk! Tanuljunk a mesterektől és modernizáljuk az általuk lefektetett alapelveket!
Sztálin, Rákosi, Kádár, Orbán! Háromszoros Hip-Hip Hurrrá!
Szeretnél a szakmádban elhelyezkedni? Légy Párttag!
Szeretnél állami megrendelést? Légy Párttag!
Szeretnél túlélni? Légy Párttag!
Szeretnéd a közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásod megtartani? Légy Párttag!
Szeretnéd a gyereked jó iskolába iratni? Légy Párttag!
Szeretnél a kórházban 2 ágyas szobát? Légy Párttag!
Szeretnéd, hogy ne kelljen gondolkodnod? Légy Párttag!
22 év után Ismét Hódít a Kommunizmus Újraélesztett Szellemvasútja!
Gyerekek nézzetek be, aztán ha nem döglötök bele, legalább másoknak jó lesz!
NEM KELL A DIKTATÚRA!
EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ::::”

Bocs, azt hittem, ez egy blog.
@dvhr: ez valójában több blog.
Egy írta jobbágy a jobbklikken. Kontextus: médiarugdosás, mert pletykálgatnak a Fidesz édes kis titkairól.
„Az „egy a tábor, egy a zászló” nem egyszerű frázis, hanem a Fidesz legfontosabb stratégiája. A magyar közéletben amely pártok kapcsán megjelent a „belső viták” kifejezés, ott fejek hullottak, frakciók léptek ki, és végül következett az enyészet. A Fidesz esetében ez a szóösszetétel azt jelenti, amit. Van vélemény, döntés, aztán pont az ügy végén és kommunikáció. A Fideszes politikusban nem ölt testet a magánember, állami tisztségviselő és a párttag hármasa. A média alapvetően nem olyan szerencsés, mint az államfőjelölés kapcsán Pokorni Zoltánnal, ezt be kell látni és nem szappanoperát közölni.”
Hát én ebből nem értek egy szót sem a szerző nyelvgyökgörcse miatt. 🙂 Mi az, hogy nem ölt benne testet a micsoda? Hanem akkor mi ölt benne testet, a Szentlélek?