Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled
Eredeti szerző: jotunder
Dánielfy Zsolt harmadosztályú színész/önkormányzati képviselő nyalta fényesre gazdája seggét nagy nyilvánosság előtt a debreceni kampányzárón. Ahogyan szavazott, úgy bántak vele. Felesége megkapta n-edik büféjét az önkormányzattól. Ő maga érdemkeresztet kapott.
Meg kellene ijedni tőle, hiszen mégis csak arról zeng itten dalt üde, mámoros ajakkal, hogy aki nem lép egyszerre, ahhoz nem megy ki az orvos, a tűzoltó. Ez a baromarcú valószínűleg így is gondolta ripizés közben. A valóság az, hogy a rezsimnek nincs energiája a Kubatov-listákon E-vel jelölt személyek baszogatására. Vagy mondjuk, nem nagyon… A dánielfyk , schmidtmarik és társaik felhizlalására van ideje és energiája. Ez a rezsim erre alapoz.
Láttam én már dánielfynél nem sokkal jobb színművészt pisszegni az MTA dísztermében, mert egyesek kuncorásztak a gazdija beszéde alatt. Ő speciel Kossuth-díjat kapott. Az a rezsim sem volt nagyon másra alapozva. Mintha az ország lenne a dánielfy-gazdi viszonyra alapozva.
Tehetségesnek lenni, és egy életet feltenni arra, hogy az ember a tehetségét kibontakoztassa — mondjuk úgy, elég macerás. Tízezer óra. A pszichopata Kótzián Rudolf versét elnyalni három perc. És az utóbbi fizet jobban. Akkor pedig…. Ha egyetlen diszkrét nyalintás egy élet munkájával ér fel, akkor ki lesz az az idióta, aki a munkát választja?
Nem biztos, hogy Orbán elől menekülnek el a legtehetségesebbek Amerikába, Nagy Britanniába, Svájcba. Lehet, hogy ezt a viszonyulást, a dánielfyzést nem tudják bevállalni. Ők azt szeretnék, ha a tehetségük alapján ítélnék meg őket és nem a „szavazatuk” alapján. Mindenkinek jobb lenne persze, ha a dánielfyket kihajtanák a legelőre, és a Cambridge-be, Zürichbe, Bonnba távozott fiatalok hazajöhetnének, de vannak más szempontok is. Mindig vannak, ez a más szempontok földje.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519591-6ae7e874469bd' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519591&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519591-6ae7e874469bd&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519591-6ae7e874469bd' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ennyit tudsz mondani, hogy nem tehetséges ?
Ez egy fenyegetőzés a fidesz részéről.
És lehet, hogy te úgy gondolod, hogy csak játék, de a nézőközönség helyeselt,
és ez Debrecen,
és Debrecenben már alakultak csoportok máskor is arra, hogy rágyujtsák ismeretlen emberekre a házukat politikai okokból.
És meg is haltak ott emberek.
És a fidesszavazók pont a falusi cigányság voltak, ugye,
, akikre ezt a rágyujtást már egyszer megtették a debreceniek.
Szóval egy fenyegetőzés, amit értenek az emberek.
És a fideszkormány nem ér rá rágyujtani a házakat,
de vannak önként vállalkozók,
és elég, ha a tűzoltők, orvosok nem segítenek,
mert a cigánygyilkosságoknál is a szétlőtt fejű kisgyerekre megállapították
a füstmérgezést a spontán gyulladó házban.
http://www.youtube.com/watch?v=ZLa65o1nok8
És akkor most: hiszti. Három és.
Talán kiegészíteném azzal, hogy ez a rendszer erre IS alapozva van. A másik pedig jól körülhatárolható ellenség, aki hamarosan nem a határon kívülről érkezik, hanem már belül is van rajta.
Most mi a baj!? Például egy csapásra megoldódott a „cigányhelyzet”.
Úgy szavaztak nem?…
Nincs ebben semmi különös, a szokásos falka-fenyegetőzés, amit természetesen követni is fog a falka-tett, mert mindig lesz olyan a falkában, aki hűségét azzal akarja bizonyítani, hogy meg is teszi.
Meg par ilyen vers es a kolteszet orszaga leszunk.
1. Nem to-kolnek tovabb a fiatalok es az oregecskedok es one way ticket-el kiviszik a munkaerejuket es a szurkeallomanyukat kulfoldre fiadzani.
2. kikolnek a felto szeretettel ovott kisnacik es tovabb oregbitik Orbanisztan hirnevet.
3. folkolnek az itthonmaradottak es feldiszitik a lampaoszlopokat nemzetiszinu maszlagnyaloncokkal.
Ez utobbi ponthoz az kell, hogy a halk zugolodoas elnyomja a hangos begetest.
Jo lenne ha a masodik pontig sem jutnank el, de sajnos a fityisz azt mondta folytatjuk…
A nem a mostani eseményre íródott vers jelenlegi alkalmazásából az derül ki, hogy az egykulcsos nemzettársainktól való megtagadása az égő házban/áradó folyóban/stb. való bennhagyásukkal azonos. Ez, mondjuk, nem lepett meg, olvastam/hallottam már cifrábbakat is, a meglepő az a hit, amely sugárzik az előadásból. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy, bár az előadó hivatásos, ezt így nem tudná csak eljátszani, ergo ez valódi. Kövér szövegeinél szoktam egyértelműen érezni azt a virtigli végsőkig feszülést, és mivel ő még csak nem is hivatásos, az övé pláne valós kell legyen. Nem merném mondani, hogy Torquemada érezhetett így, de az engesztelhetetlenségi szint akkor is elég magas.
Mikor az ember egy-egy műve működni kezd, mégpedig úgy, ahogy elképzelte, vagy lejön a pályáról egy nehéz ellenfél elleni győzelem után, akkor diadalittas örömet érez, megelégedettséget, a saját teljesítménye pozitívumait. Legalábbis én. Ők nem ezt érzik. Szerintem hívei a jelenlegi exodusnak. Az is egy megoldás, gondolhatják, ha már a mái világban „ezeket” agyonütni nem lehet.
„A valóság az, hogy a rezsimnek nincs energiája a Kubatov-listákon E-vel jelölt személyek baszogatására. Vagy mondjuk, nem nagyon…”
?????
Ez talán az első felvonásban még úgy-ahogy. De itt a második felvonás, még alig gördült fel a függöny, már alapoznak a Szabaság-téren és megindultak az erőgépek, beszánják Kis-Hantost… ne csapd be magad, Jótündér!
@puszt:
A „cigányhelyzetre” tényleg megoldás a közmunka, ugyanis valós munkahelyekkel a cigányság és a magyarság legalsó rétege nem menne sokra.
Ami elismerendő, azt el kell ismerni.
@Kettes: Hofit idézve (továbbgondolva?): „ló…” hiszti. Okádás se, cak méla undor. D.Zs. még Keleti Pista bácsi tanítványa volt, kedves fiú. És nem volt tehetségtelen. A félelmetes az, hogy ez lett belőle.
A kérdés az (ebben megoszlanak fentebb a vélemények), hogy tényleg hiszi-e, hogy ők a megváltók, és mindenki, aki nem arra szavaz, Annás és Kajafás szolgája, de legalábbis Júdás, vagy csak törleszkedik. Vajon ha nem Debrecenbe kerül, hanem jobb vidéki vagy netán pesti műhelybe, akkor is ez lenne?
„Nem biztos, hogy Orbán elől menekülnek el a legtehetségesebbek Amerikába, Nagy Britanniába, Svájcba. Lehet, hogy ezt a viszonyulást, a dánielfyzést nem tudják bevállalni”
Nem nagyon értem a különbségtételt. Orbán, a dánielfyk és a tapsoló tömeg, ők egy szív, egy lélek. Egyik sem létezhetne a másik kettő nélkül. Azzal sem értek egyet, ismét csak nem, hogy akinek ezzel a gyűlöletverssel gondja van, az csak hisztizik. Nagyságrenddel több munkahelyet teremtettem már mint Schiffer, két munkahelyteremtés között viszont még egy csomó mindenre futja a kapacitásomból.
(Egyébként pár órával korábban már betettem a linket, de annak csak örülök, hogy poszt is lett belőle)
Van rá energiájuk…
„a tegnap reggelre beidézett Lovas Zoltán példáját követve – a nap folyamán többen üzeneteket fújtak a kordont borító műanyag lepelre, és őket is mind beidézték hétfőre az ötödik kerületi kapitányságra. Mégpedig falfirkálás, rongálás bűntette miatt.” | gepnarancs.hu/2014/04/kriminalis-kordon/
@trombitagomba: nemcsak orbánnak voltak és vannak dánielfyjei.
@jotunder: De van-e köztük olyan, akinek esélye van a következő x évben tizedannyi hatást gyakorolni az életemre, mint nekik?
@jotunder:
Igaz. Ott van például a Kossuth-díjat kapott Kern. vagy a Nemzeti Színházat kapott Alföldi. Csak szegény Dániel Péter nem kapott semmit.
@jotunder: Szóval: van-e a többiek között olyan, akinek esélye van a következő x évben tizedannyi hatást gyakorolni az életemre, mint Orbánnak és az ő dánielfyjainak?
(Huhh, az az utolsó szó:D)
@trombitagomba: nem tudom. azt sem tudom, hogy orbán valójában milyen hatást gyakorol.
@jotunder:
Nem is lett volna elviselhető ezt a poszt, ha nincsen benne oldalrúgás.
Hátha megharagszik a …ki is?
Ja, nem! Az Obersovszky Olgáért mindent meg fognak neked bocsátani …
@Evezős: tényleg azt gondolod, hogy csak orbánnak voltak dánielfyjei? :)) tényleg azt gondolod, hogy nem szarom le ki haragszik meg rám?
@jotunder: Nehéz ma úgy élni Magyarországon, hogy ne gyakoroljon nagy hatást. Pedig én még sokkal jobban állok, mint mondjuk a tanár vagy közalkalmazott ismerőseim.
Szerintem ez már akkor is így volt, amikor még te is itt éltél. Ha tényleg érdekel még a dolog, ne nekem higgy, kérdezd meg azokat a barátaidat, akik még nem léptek le. Amíg még van kit.
@trombitagomba: van akire hat, van akire nem. a többségre nyilván nem. én ettől teljesen függetlenül utálom OV-t, mint a szart, mert egy mocskos despota. nem kell ezt túlírni :))
@jotunder:
Mint mindannyian tudjuk, a fő kérdés nyilvánvalóan nem az, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a hatalomhoz, hanem hogy a hatalom hogyan viszonyul a törleszkedőihez, fenti okból a dánielfyk mindenoldali létezését nem kérdőjelezte meg senki. A létezésük ugyanis a./ törvényszerű (mindig volt, mindig lesz), és b./ teljesen független a hatalom birtokosaitól.
Meglátásom szerint viszont abban lényeges különbség van, hogy a kétfajta hatalom hogyan viszonyult és hogyan viszonyul ezekhez.
@jotunder: A tehetségesek az orbánizmus elől menekülnek, amelynek egyik eleme a dánielfyzés.
@vakapad: ez most egy sokkal nagyobb hatalom. ennyi az egész.
a ballib dániefyjeinek általában nagyobb volt az arcuk, legtöbbjük elhitte, hogy ő valóban megérdemli a jutifalit.
@Pelso..: az én személyes döntésemben komoly szerepe volt az orbánizmusnak, azt nem hiszem, hogy a huszonévesek többsége úgy gondolkozik, mint én. elvileg elképzelhető persze.
@jotunder:
Aha. Ezek is elkúrták, azok is, ezek is lopnak, azok is loptak, ezek is seggnyalásra osztják a kitüntetést, azok is seggnyalásra osztották. Nincs különbség, mondta 40 %.
Ez most egy sokkal nagyobb hatalom, ennyi az egész.
@vakapad: ezek nem kúrták el. még. vagy ha elkúrták, akkor ez még nem látszik. az sem világos számomra, hogy az előző garnitúra elkúrta- abban a értelemben, ahogy ezt illik gondolni manapság.
@jotunder: Emlékszem, említetted néhány szóval.
Egy ilyen elhatározásnak nagyon sok oka lehet, -sok csepp a pohárban, de a kilátástalanság okai szorosan összefüggnek az orbánizmussal.
@vakapad: nincs különbség, mondta a 40% – pontosan. És ezért ki a hibás, hmmm?
@jotunder: Nem, nem csak ennyi. Ez a hatalom egészen más eszközöket használ. Szervilisen pisszegni a nézőtéren nem ugyanaz, mint a színpadról nyíltan uszítani – egy különleges személyes adatok mentén kijelölt csoport ellen.
Példát statuálnak, uszítanak, fanatizálnak, átnevelnek, történelmet hamisítanak, kifosztanak, elfoglalnak, szerzett jogokat vesznek el, visszamenőleges és személyre szóló törvényeket hoznak, mi kell még?
És nem mentség az, hogy nincs energiájuk a teljes ellenzék csesztetésére. Ha majd lesz, akkor mit mondunk?
@poszt:
” Láttam én már dánielfynél nem sokkal jobb színművészt pisszegni az MTA dísztermében, mert egyesek kuncorásztak a gazdija beszéde alatt. Ő speciel Kossuth-díjat kapott.”
Rákérdezhetek? Gálvölgyi?
Tetszik egyébként ez a jó pár, egymás után, egyenlítősdi alapon megírt poszt. Az ez is olyan, mint amazoknál a másik. Visszavontam. Nem tetszik. És nem csak azért, mert nem igaz.
@aronsatie: mi az, hogy egyenlítősdi? szerinted gálvölgyi a közelében van a kossuth díjnak? tudod, hányan kaptak habókra díjakat fletótól? tudod, hányan kaptak kicsi pénzeket azért, mert édesek? nem annyian, mint most, de azért még éppen elviselhetetlenül sokan.
nem írhatom le azt, hogy dánielfy, ha nem gondolok mellé még pár nevet. mert ott vannak azok a nevek. anélkül a gondolatom saját magam előtt lenne hiteltelen. azt meg ugye érzi az ember. azt le kell szarni, hogy mások erről majd mit fognak gondolni.
@stefan75: nem állítottam, hogy X-ék nem nagyobb gazemberek, mint Y-ék. azt viszont állítom, hogy nem akkora a különbség, mint amilyennek te most itt bemutatod. én azt gondolom, hogy az Y oldali gazemberségek egy része mögött bizonyos naivitás és hülyeség is állt, nem csak gazemberség, a másik oldali gazemberségek mögött, szinte csak gazemberség áll.
@jotunder: Az az egyenlítősdi, amit éppen csinálsz. Nem ritka betegség. Lehet, hogy te másnak látod, de én nem, és erre pont annyi jogom van, mint neked mindenáron szar színésznek látni Gálvölgyit. Nem az, és ebbeli véleményemben bizony ismeretségi körömben arra hagyatkozom, aki színházi kérdésekben jó eséllyel szakembernek mondható. A pisszegés, ha röhejes és helytelen is, semmiképp sem mérhető az elmebeteg fenyegetőzéshez. De ezt már megírta más. Kálmán Olga sem mérhető Obersovszkyhoz, még akkor sem, ha éppen szakmai hibát vét, mint a minap Schifferrel. Meg ugyanis nem őrült, csak kicsit elszaladt vele a ló. Gyakori betegség ez képernyősöknél, a jobbaknál elmúlik.
@aronsatie: a kossuth díj és a szar között vannak finom átmenetek. gálvölgyi politikai okokból kapott kossuth díjat. és az nem annyira jó dolog.
én azt sem állíthatom, hogy a dánielfy egy szar színész, csak azt, hogy nem komoly színész. elmondattak vele egy wassalbert paródiának sem túl jó verset, és eléggé beleélte magát. és közben önkormányzati elvtárs és kicsi feleség kap büfét.
@Pelso..: Akkor én semmiképpen sem vagyok tehetséges, mert még Gyurcsány és tsai elől menekültem. Orbán meg nem enged vissza. Véletlenül sem vagyok magyar jobboldal szimpatizáns, de ha okot keresek (a kalandvágyon kívül), mondjuk politikait, mert ugye összetett dolgok ezek, akkor mindenképpen azt a seggfejet és bandáját említeném.
@jotunder: 2010. után indultál el? Az első nagy kivándorlási hullám 2008-ban volt! Ami nem azt jelenti, hogy nem menekülnék azonnal, ha még otthon lennénk, csak azt Gyurcsány+világválság+Orbán és az utolsó nem tudja lekapcsolni a lámpát, mert a kiégett izzót is ellopták 🙁
@aronsatie: Nem, a jobbaknak hetente kétszer pszichomókushoz kell járniuk, illetve annak hozzájuk. Olyan óroási nyomás van képernyősökön, ami miatt törvényszerű, hogy torzulnak, mint a fene. Persze ez senkit sem érdekelne(minket nézőket), de a keresk. csatornák tulajdonosai sok pénzt és időt fektetnek egy-egy képernyősbe, vigyáznak rájuk, hogy a felépített „brand” tejeljen szépen, amíg csak lehet. És ha nem bírja elviselni a nyomást, akkor hibázik és az bizony nézővesztéssel jár.
@tucano: az én helyzetem elég speciális. engem aztán tényleg nem bántott senki, de valahogy nekem EZ nem pálya. lehet, hogy AZ sem lett volna az.
@jotunder: Azért a ‘demokrácia ünepe’ okán megfenyegetni a másként szavazókat elég nagy gazemberség…
@jotunder: Nagyon becsüllek azért, mert próbálsz rámutatni mindkét oldal gyengeségeire (ugye milyen szépen mondtam). Ez Schiffernek is jól áll (nem, nem náciztalak le és nem is inszinuáltam, hogy LMP-s lennél).
De nagy különbség van aközött, hogy valaki nyal oszt annyi, esetleg fikázza a másik oldal politikusait és nyilvánosan (és hangosan) megszólaló híveit – mondjuk hisztizik Dánielfy miatt, és aközött, aki nyilvánosan elátkozza a másik oldalra szavazókat. Sőt, amikor azt mondom (nem mondom, de mondhatnám), hogy a birkák szavaznak a FIDESZ-re, vagy agymosottnak nevezem (ezt sem én teszem) mondjuk Vidékit vagy Blogger Gézát, akkor mint noname senki teszem ezt, és az itt és másutt indulatból kommentelők sem választási gyűlésen és nem egy önkormányzati poszt magasságából teszik ezt (és nem társítanak hozzá életviteli következményeket) és nem kapnak érte semmit. ÉS akkor még nem is beszéltem arról, hogy mit csinált ebből az országból materiálisan az, akire szavazni kell D.Zs. szerint, hogy elkerüld mindazt, amivel fenyeget.
Ja, és az ATV-t megbírságolták egymillióra, mert amikor tudósított az ellenzék egy választási rendezvényéről, nem vágta ki belőle a „politikai reklám”-ot. Az, hogy a Kúria is elmeszelte, rendben van, mert ők szigorúan értelmezték a választók befolyásolásának tilalmát akkor is, amikor FIDESZ-es ügyekről volt szó. De a CÖF-öt csak eltiltották (attól, hogy a választások után is választási propagandát folytasson), az ATV meg fizethet is.
@tucano: Távol áll tőlem bárki tehetségét megítélni, főleg ismeretlenül.
Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy a folyamat felerősödött 2010 után, ismeretségi körömben a távozók többsége akkori Fideszre voksoló, okaik pedig elsődlegesen anyagiak.
@Behajtó70: Na most aztán jól megmondtad a Jótündérnek. 😉
@Behajtó70: Akkor talán hiteles lenne, ha elismerné Dánielfy tevékenységét? A te szemedben…?:)
@jotunder: „ezek nem kúrták el. még. vagy ha elkúrták, akkor ez még nem látszik.”
Tehát
~ az államadósság _növelése_ (a manyup 3000 milliárdjának lenyúlása stb. mellett) – kimondottan hosszú távra is (Paks II.);
~ a hitelezés & befektetői bizalom megszüntetése (= a rövid/középtávú gazdasági fejlődés megsemmisítése, a tőkevonzó képesség megszüntetése, ergo a versenyképesség lenullázása);
~ az EU-ellenes háború az IMF-énél _jóval drágább_ piaci hitel felvételével (= adósság növelése);
~ a bankok elleni háború (= lásd Széchenyi: Hitel);
~ a „nonprofit közműszolgáltatás” megcélzása (= az infrastruktúra közép/hosszú távú leépülése);
~ a „rezsicsökkentések”;
~ a gyökeresen elhibázott energiapolitika – Paks II., megújulókra alapuló ágazatok tudatos szabotálása (= hosszú távú eladósodás Oroszországgal szemben + további energiafüggés);
~ az elképzelhetetlen összegeket felemésztő – _minden_ vonatkozó szakértő tiltakozása ellenére végrehajtott – államosítások:
– MOL részvények visszavásárlása: 498 milliárd Ft (jelenleg 110 milliárd Ft-os veszteségen);
– stratégiai gáztározók (fölösleges) megvásárlása: 420 milliárd Ft;
– mobilfizetés, cafeteria, dohánypiac (= trafikmutyi), babakötvény, hulladékgazdálkodás, közműszolgáltatók, felnőttképzés stb.;
– oktatásügyi (KLIK – eddig 60 milliárd Ft-os hiány, működésképtelenség);
– egészségügyi (kb. 110 milliárd Ft-os veszteség az intézményeknek) stb.;
– tankönyvpiaci;
– Antenna Hungária (56 milliárd Ft), stb.;
~ a 2010. előtti ciklusban fideszes önkormányzati túlsúllyal felhalmozott önkormányzati adósságok _teljes_ átvállalása (cca. 700 milliárd Ft);
~ stadionépítések és más kirakatberuházások (cca. 70 milliárd Ft);
~ az oktatásügy tökéletes szétverése (KLIK, „tanári életpályamodell”, felsőoktatásra fordított összegek drasztikus csökkentése stb.)
~ az egészségügy kudarcos „átszervezése”;
~ a demokratikus intézményrendszer szisztematikus megsemmisítése:
– választási rendszer célzatos eltorzítása
– alkotmány Alaptörvényre cserélése
– Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása, felhígítása
– bírói testületek, OBH
– „közmédiák” elfoglalása
– állami ideológia indoktrinációja (kötelező, listázott erkölcs/hittanoktatás)
– egyházpolitika (definitív hatalom állami kézbe vonása)
– antidemokratikus törvényhozás (lex Borkai, lex Szapáry, lex Szász Károly, lex Koltay – lex haverok-jelenség);
– MTI, KSH, ÁSZ stb., stb. elfoglalása;
– a klientúraépítés korábban soha nem látott mértéke (Közgép, pályázatok – cca. 400 milliárd Ft.)
~ a munkaerőpiac PR-okokból végzett, mind közvetlen (szegénység konzerválása), mind távlati hatásaiban (munkavállalói átstrukturálálódást gátló) káros átalakítása (= közmunka);
~ a szélsőjobb egyes programpontjainak megvalósítása és az országban mérhető vagyoni különbségek drasztikusan nyíló ollója mellett a népesség kb. egyharmadának rohamosan romló helyzete (= hárommillió koldus);
~ az eleve vékony középosztály mind jobban gyorsuló lemorzsolódása;
~ a rossz demográfiai adatokhoz (szülésszám, várható élettartam, betegségek, abúzus etc.) vezető társadalmi vektorok negligálása, vagy kimondott erősítése;
~ a szélsőjobboldal (és eszméinek) korábban soha nem tapasztalt (közvetett és közvetlen eszközökkel végzett) megerősítése;
~ a korábban csak a XX. század első évtizedeiben tapasztalthoz mérhető („menekülő”) migráció kiváltása;
stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb.
Tehát minden mérhető területen leszakadtunk a visegrádi régiótól, a(z érdemi) rövid-, közép- és hosszú távú gazdasági növekedésünknek annyi, a hosszú távú fejlődésnek (oktatás, energiapolitika, államosítások stb.) annyi, a demokráciánk átalakult kvázidiktatúrává, a jogbiztonság megszűnt, a _reménytelen_ szegények hárommilliós tábor _folyamatosan_ (és az előző ciklusokban nem látott mértékben!) nő, az EU-val harcolunk és keleti despotikus irányokba nyitunk, az ország és vezetői külpolitikai értelemben páriáknak minősülnek, a szélsőséges pártok és formációk további erősödése várható – de még nem látszik az elkúrás.
.
Azt szeretném kérdezni, hogy
1) miből kellene látszania annak, hogy „most el van kúrva”, ha a fentiekből nem?
2) amennyiben az „elkúrás” értelmetlen/üres kifejezés, akkor mit jelent ez a két mondat: „ezek nem kúrták el. még.”?
3) melyik az a terület, amelyen összemérhető a II. Orbán–Simicska-rezsim tevékenységének káros hatása _bármelyik_ korábbi kormány tevékenységének káros hatásaival?
+
bónusz kérdés A.: hol van az a határ, amelyen túl az orbáni „jobboldal” tevékenysége már nem ellensúlyozható ’viszont a Gyurcsányék/a „ballibek” meg azt csinálták, hogy’-jellegű mondatokkal?
bónusz kérdés B.: hogyan lehetne jellemezni azokat az embereket, akik számára az A kérdésben szereplő határ nem létezik?
@jotunder: Nem vetted még észre, hogy jóformán mindenki politikai okból kap Kossuth-díjat, a rendszerváltás óta alighanem még sokkal inkább, mint azelőtt? Pont a Gálvölgyié a skandallum? Ha a kevéssé vagy annyira sem vállalható Kossuth-díjasokat próbálom számbavenni, Gálvölgyi nemhogy az első húszba, alighanem az első ötvenbe se férne be. Olyan ez már nálad, mint Pásztörpercnél Gyurcsány. De ha párhuzam kell, hát legyen. Ott van Blaskó Péter, aki Gyurcsánytól hősiesen visszautasította (alighanem habókra kaphatta, ahogy mondod), majd még hősiesebben vette át Orbántól. Engedelmeddel Blaskó rosszabb színész Gálvölgyinél, gesztusa (ti. hogy neki Gy-től nem kell, pláne a Gyuriczára utaló hasonlat) meg soha le nem törölhető szégyenfolt.
@labrys: Értelmezhető ily módon: számunkra elkúrták ugyan, (ki mikor hajlandó szembesülni tényekkel, már ha egyáltalán, egyéni probléma) de önmaguk számára nem, hisz hatalomban maradtak. Aki szerint számít bármi más az utóbbinál, – nos, nem kívánok megbántani senkit.
@tucano: Dehogy kell járniuk, tán viccnek szántad? A torzulás viszont valóban törvényszerű. Az a mondás járja, hogy az még rendben van, ha egy képernyős arcnak pattanás nő a seggén önnön fontosságától, a baj akkor kezdődik, ha el is vakarja.
„Tehetségesnek lenni, és egy életet feltenni arra, hogy az ember a tehetségét kibontakoztassa — mondjuk úgy, elég macerás. Tízezer óra.”
Malcolm Gladwell: Outliers?