Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled
Eredeti szerző: jotunder
Dánielfy Zsolt harmadosztályú színész/önkormányzati képviselő nyalta fényesre gazdája seggét nagy nyilvánosság előtt a debreceni kampányzárón. Ahogyan szavazott, úgy bántak vele. Felesége megkapta n-edik büféjét az önkormányzattól. Ő maga érdemkeresztet kapott.
Meg kellene ijedni tőle, hiszen mégis csak arról zeng itten dalt üde, mámoros ajakkal, hogy aki nem lép egyszerre, ahhoz nem megy ki az orvos, a tűzoltó. Ez a baromarcú valószínűleg így is gondolta ripizés közben. A valóság az, hogy a rezsimnek nincs energiája a Kubatov-listákon E-vel jelölt személyek baszogatására. Vagy mondjuk, nem nagyon… A dánielfyk , schmidtmarik és társaik felhizlalására van ideje és energiája. Ez a rezsim erre alapoz.
Láttam én már dánielfynél nem sokkal jobb színművészt pisszegni az MTA dísztermében, mert egyesek kuncorásztak a gazdija beszéde alatt. Ő speciel Kossuth-díjat kapott. Az a rezsim sem volt nagyon másra alapozva. Mintha az ország lenne a dánielfy-gazdi viszonyra alapozva.
Tehetségesnek lenni, és egy életet feltenni arra, hogy az ember a tehetségét kibontakoztassa — mondjuk úgy, elég macerás. Tízezer óra. A pszichopata Kótzián Rudolf versét elnyalni három perc. És az utóbbi fizet jobban. Akkor pedig…. Ha egyetlen diszkrét nyalintás egy élet munkájával ér fel, akkor ki lesz az az idióta, aki a munkát választja?
Nem biztos, hogy Orbán elől menekülnek el a legtehetségesebbek Amerikába, Nagy Britanniába, Svájcba. Lehet, hogy ezt a viszonyulást, a dánielfyzést nem tudják bevállalni. Ők azt szeretnék, ha a tehetségük alapján ítélnék meg őket és nem a „szavazatuk” alapján. Mindenkinek jobb lenne persze, ha a dánielfyket kihajtanák a legelőre, és a Cambridge-be, Zürichbe, Bonnba távozott fiatalok hazajöhetnének, de vannak más szempontok is. Mindig vannak, ez a más szempontok földje.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519591-6ae7dba1de04d' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519591&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519591-6ae7dba1de04d&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519591-6ae7dba1de04d' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
az mitől van, hogy mintha egyszerre széles körben vált volna szimpatikussá a győztes? Ennyire fontos a nyerő oldalon állni?
(Igen, hiszti. Annak szántam)
@Érvsebész: Ilyet érzel? Én mondjuk nem vettem észre ezt, de nem is figyeltem, meg amúgy is tökmindegy, az „egymilliárd légy…” effektus nem változtat semmit a fideszmaffia bűnein.
A magyarázat az ember „szociális lény” természetében rejlik. Nagyon kevés olyan ember van, aki a különböző jelenségeket saját kútfőből tudja megítélni, elemezni. Ez már csak azért is lehetetlen, mert mindenki csak kevés dologhoz ért igazán. A többit kénytelenek vagyunk elhinni valakiknek. Hol a tekintélyes szomszédunknak, hol a TV-ben beszélő politikusnak, holy egy nagyon okos tudósnak… Eme effektus része a „sok ember kisebb valószínűséggel téved, mint kevés ember”. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha már így esett, akkor amögött csak van valami „okság”, ami magyarázza. Tehát a tömeg véleménye elbizonytalanítja, és befolyásolja az embert, akkor is, ha amúgy előtte mást gondolt.
@Fisk: amennyire tudom, igen.
@aronsatie: Blaskó Péter sokkal jobb színész, mint Gálvölgyi. Nem egy kategória.
@labrys: Magyarország ebben a pillanatban nincs csőd közelében. Az elkúrás ma a csődöt jelenti. Talán észrevetted, hogy rettenetesen utálom Orbánt és elmentem az ő országából. Ergo, nem kell magyaráznod, hogy rémes egy rendszer épít.
@aronsatie: Elég rossz véleményem van a balliberális sleppről. Nem annyira rossz, mint a jobboldaliról, annál azért sokkal jobb, de azért elég rossz.
@RontoPal: szerinted miért írtam ezt a posztot?
@Kuviklacz: még egyszer, utoljára. én nem gondolom azt, hogy a két oldal ugyanolyan. egészen példátlanul undorítónak tartom, amit ez a dánielfy csinált, és nem tudnék hasonlót mutatni a másik oldalon. azt nem tudom kibírni, hogy ne szóljak be egy kicsit a „mieinknek”.
@jotunder: Ezt becsülöm benned.
@jotunder:
Ez jó módszer. Ha valaki netán még habozna, és elolvassa – pl – a fenti „beszólásodat”, ( azt persze már nem biztos, hogy elolvassa, hogy közben ezt gondolod: ” egészen példátlanul undorítónak tartom, amit ez a dánielfy csinált, és nem tudnék hasonlót mutatni a másik oldalon”)
annak rögtön megszűnik a habozása. Mert nem tudod megállni, hogy be ne szólj a ‘tieidnek’. Na ettől vagytok károsabbak, mint a Mandiner pl. vagy a kurucinfo.
Ha „egészen példátlanul undorítónak tartod, amit ez a dánielfy csinált, és nem tudnál hasonlót mutatni a másik oldalon” akkor tulajdonképpen miről szól a poszt?
Az alapvető gond az, hogy idehaza a politika mocskos mód beleette magáta a hétköznapi dolgokba – olyanba is, amivel kapcsolatban nem arról kellene szólni, hogy Gyurcsány vagy Viktor.
Az a helyzet, hogy Gálvölgyi (bácsi) – mert hozzá kell tennem, hogy 30-40 évvel idősebb nálam – szóval, Gálvölgyi tehetséges és jó színész. Az volt régebben is, tévében és színpadon is. És erről kellene szólnia a Kossuth/akármilyen díjnak, nem pedig arról, hogy ki kit és mennyire szeret. Értem, hogy ő jobban szerette Gyurcsányt, és Viktor meg jobban szereti akárkit, de alapvetően már ne fordítsuk meg emiatt azt a tételt, hogy valaki jó/tehetséges-e. Ha már ilyen méregetést tartunk, akkor már legalább egy Eperjest említsünk Gálvölgyivel egy szinten, ne pedig valami harmadik vonalbeli local herot, aki talán lehetett volna valaki, de igazán mégsem lett. Ja, de helyi szinten még képviselő is.
Nincs Gálvölgyivel poszterezve a szobám fala, meg nem vagyok „rajongója”, és mindenkinek lehet ízlése/véleménye, de banyeg, 45 éven át a hátszél nem tart a pályán, pláne nem ismerten. 40-50 (tv)film, 8 különböző színházban végzett munka. Értem, hogy mindenki a Broadway-re jár szórakozni, de ebben az országban mégis a Jóban-rosszban/Barátok közt megy minden este, a maguk tehetségeivel…
A posztban említett színész előadásáról szóló videó nem azért üt; hanem mert milyen lelkesen tudja tolmácsolni a költő mondandóját. Ami persze egy picit más témában íródott – de mutatja azt, hogy hol jár az ország egy részének az agya. Ahol a legnagyobb támogatottságú (és kormány) párt vidéki központjának rendezvényén egy ilyen demokrácia és (szabad) véleménypárti költemény a főműsor részét képezi.
Egyébként ki a t.k.met érdekli, hogy a költő/akárki milyen ügyből kifolyólag fogalmazott meg egy ilyen remekművet?
Az ilyet én sajnos nem tudom semmilyen mszp-s bohócsághoz hasonlítani; még a „legsötétebb” Gyurcsányos tüntetőszemkilövős pillanatokban sem kívánták a pokolba a másik oldal szavazóit, legalábbis nyíltan, politikai, kampány rendezvényen nem.
@DarthVader: majom
@jotunder: Szerinted. Színházi kérdésekben távolról sem járatlan házi szakértőm szerint meg rosszabb, sőt, egyenesen izzadságszagú. Bevallom, saját véleményem nincs, ritkán járok színházba.
@jotunder: Ez rendben is van. A jó véleményt ki is kellene érdemelniük. De amit most csináltál, pl. Kálmán Olgával, az súlyosan igazságtalan. Mondom én, pedig Kálmán Olgát nem nagyon szeretem.
Viszont azt igenis „ballib” betegségnek tartom, ha az ember ösztönösen is azzal próbálja a hitelességét megteremteni vagy megóvni, hogy kiegyensúlyoz, akár úgy is, hogy a „saját” oldalinál a szálkát is gerendának nézi. A szerencsésebb túloldalon ilyen gátlások az égvilágon senkit sem gyötörnek.
@aronsatie: A Kossuth díjról beszélünk. Egy állami díjról, amit normál esetben lesz@r a művész- de tényleg. Átveszi- nem veszi, ha átveszi, mit jelent neki, nem tudjuk.
Őszintén remélem, hogy az általam jó művésznek tartottaknak nem sokat. Tényleg.
De ha már, akkor Blaskó valóban sokkal jobb színész, mint Gálvölgyi. Járok színházba, látom, láttam őket. Gálvölgyi utoljára az Alku c. darabban volt színész- mondjuk, abban nagyon.
@Pelso..: 2008-ban nagyon sokan indultak, de szerintem akkor még inkább, aki megtehette. Majd 2010-ben azok, akiknek nem volt más választásuk. Exodus.
@aronsatie: Dehogynem kell járniuk. Illetve, amíg kereskedelmi tv-ben dolgoztam Magyarországon, addig a fő arcoknak járniuk kellett. Azóta eltelt 9 év, megváltozhatott a gyakorlat.
@zsazsu4: Ám legyen. Úgysem fogjuk egymást meggyőzni. Blaskót is lehet nem szeretni (házi szakértőm pl. nem szereti), és Gálvölgyit is. Mindkettejüknél kaptak már jóval méltatlanabbak is. Ámbár én Blaskónak az átnemvevős-leveles performanszáért a díj helyett inkább egy lófaxt adnék a seggébe, az élet azonban sajnos elég igazságtalan.
@tucano: Azelőtt is minimum kétlem, hogy általános lett volna.
@tucano: Jut eszembe, miféle fő arcokra gondolsz? Kilenc éve maga a róla elnevezett Pálffy is fő arc volt még. Neki valóban járnia kellett volna, pl. a Nyírőbe. Pszichológushoz vagy máshoz.
@jotunder: illetve sose ismerik be, hogy valamit is elkúrtak, ha igen, akkor is a másik oldal a hibás
@aronsatie: Elviszem ezzel a poszt témáját egy picit, de én nem a szeret- nem szeret körben mozgok.
Pl. Hegedűs D.-t ábszolúte nem bírom szeretni.
Géza ezt pont lesz@rja és olyan színészi alakításokat nyújt az elmúlt tíz- tizenöt évben, hogy a lélegzetem is eláll tőle.
Ez van.
@Pelso..: a hatalom célja a hatalom maga ..
Ugyan már! Úgy csinálsz, mintha ez csak a gonosz „fidesznácik” alatt működne így.
Mer’ ha az összefofás nyer, akkor aztán minden szép és jó lenne. Még véletlenül se próbálnának tehetségtelen huszadrangú senkik a politikán keresztül érvényesülni.
Akkor bizony eljönne a kánaán, egy igazságos szép új világ, ahol hozzád hasonló óriási tehetségek jutnának lehetőséghez…
@zsazsu4: Jó, akkor cseréljük le a „szeret” szót a „jónak tart” kifejezésre. A színészi nagyság amúgy is nehezen mérhető. Ki mernéd jelenteni, hogy Blaskó és Gálvölgyi színészi teljesítménye között mérhető különbség van, amit minden színházba járó és ahhoz értő embernek érzékelnie kell?
@aronsatie: gálvölgyi hosszú évek óta kizárólag kommersz darabokban játszik.
@aronsatie: te ezt nagyon nehezen akarod elhinni, pedig tényleg így van.
Nem az téveszt meg, hogy miket csinálnak, amikor lejönnek a színpadról? Mondjuk a televizsönben? Miket nyilatkozgatnak a baráti tívínek meg lapnak? (Ez a politika természete inkább, hogy szereti ha sportolók, színészek stb állnak körülötte. Jól fest.)
Amúgy a színpadi teljesítmény eléggé mérhető (elmész először párszor, aztán meg bemész rápillantasz, látod), bár Vidnyánszky elvtárs is valami új, általa kiadott papírhoz kötné a kritikusságot (felvetődött egy ilyen ötlet, amikor nem szépet írtak róla a mocskos balliberális vérsznobista vidékfóbiás antimagyar kulturfölény kulturélvezői).
A cikkben semmilyen olyan új jelenség nincs, amit a baloldal korábban ne követett volna el. Ha valakinek a figyelmét elkerülte volna, akkor (képletesen szólva) mindkét fél ugyanabból a szokás- és mentalitás-alomból származik, az egyik kutya, a másik eb. Az urak mégis mi a fenének nem gondolkodnak? A baloldal kezdett itt legelőször klientúra-építésbe, ennek nagy hagyományai voltak, hiszen a korábbi elitet egyszerűen megsemmisítette, kifosztotta és ellehetetlenítette. Ne tessék hivatkozni arra, hogy ez rég volt, mert ennek a következményeit ma is viseljük a rengeteg káder beágyazódása, karrierje miatt. Nos, a baloldal kezdte valójában ezt a hűbéres-vazallusi klientúra-építést, és emberei kifizetését a társadalom kontójára. A többi párt már eleve ebbe a trendbe született, és ha ezen változtatni akart a struktúra alapjainak változása nélkül (mert azért ez jó üzlet és finanszírozható is kb. egymillió ember részére), akkor egyszerűen fordított módszert alkalmazott. Tehát a Fidesz fogta magát, új klientúrát épített, a műbaloldalit kiszorította, és innentől maga építette fel a saját klientúra-és javadalmazás-rendszerét. Mindenhova beépíteni a saját embereket, akik a párt meghosszabbított szemei, fülei, agya és öklei – valójában bolsevik találmány. Mindegyik párt bolsevik utódpárt, csak a Fidesz jóval tehetségesebb a hatalomtechnikában a műbaloldalnál. Szóval ne tessék már itt nekünk megint kettős mércézni, hogy „én sose fingottam, de ha mégis, akkor a másiké a büdös, az enyém rózsaillatú!” Sőt. A szitu inkább arra emlékeztet, mintha a 40 rabló méltatlankodna Aladinnak, hogy ő miért lop, és ha lop, akkor miért ilyen ügyes. Szóval a lényeg: a módszerváltás óta mindegyik elitünk kifosztja a társadalmat, létdeficitje árát velünk fizetteti meg, közpénzen építi a klientúráját, és mindezt közügy-csomagolással fedi, vagy már azzal se, mert megteheti. Emlékszünk még Horn Gyuszika „Na és?”-erkölcsi útmutató cölöptáblájára, amelyért most szeretne a velejéig szétrohadt, totál impotens és dilettáns műbaloldal dísztermet elnevezni róla Brüsszelben. Ugye milyen tragikomikus ez az eset, ez a példamutatás? A szavaknak, tetteknek már mintha semmi értelmük nem lenne, mert elkoptatták a valódi jelentést, tartalmat. Teljesítmény alig van, csak a lehúzásban és átverésben, az itt mindig jól ment, de mindkét oldal egymást licitálja túl a hazug külsőségekben, amelyek hű tükrei a valóság meghamisításának és szétesésének: emlékművek, elnevezések, ilyen napok, olyan díjak, szlogenek, tirádák, pofázások, kis jattok, parasztvakítások, figyelemelterelések, és közben helyben topogás meg mutyi, és rohad minden. Ezek vannak ezerrel. Egy Gyurcsány egy öszödi beszéd és más bénázásai után nem hogy politikai-morális hulla, hanem még az ő hőbörgéseivel van tele a sajtó. (Képzeljük el, hogy egy MOL elnöke bejelenti például, hogy évek óta nem csinált semmit, elqúrta, és hazudott éjjel-nappal. Egy óráig nem maradhatna a helyén, de lehet, hogy még az iparágban sem.) Szóval egy vicc az egész, nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „liberális kapitalista demokráciának” vége. Szétrohasztották a semmittevések és a kibaszások, amelyek szarcunamija a társadalmi piramist ki nem dumálható módon borítják már be, az elit is már csak a nyakát nyújtogatva tud levegőt venni. Ebben a jelenségben a jobboldal csak a baloldal tanítványa volt, és a tanítvány mára túlszárnyalta mesterét, és hatékonyabban működteti egy darabig a Nagy Átverések Rendszerét. A RENDSZERHEZ ugyanis senki nem mer hozzányúlni.
A rémesen gyenge költemények közé hoztam egyet:
A gazda
Idetéved, lehajol,
övét nyakamba köti,
s mosolyog pár furcsa szót:
„Jobb otthonod lesz, blöki!”
Ez itt a tiéd, mondja
(kolbászt tart kezében),
és nem lesz többé gondja
senkinek, ha serényen
vigyázom a házat.
Fontos, hogy akarjam.
A felelősség alázat,
de húzzam be a farkam.
Végül a kocsma elé köt,
– teli holdak, üres napok –
s csak akkor les ki, ha
nem érti miért ugatok.
A pult mellett büszke rám!
„Végigvernénk a világot!
Hisz´ a miénk győztes fajta,
s ott vagyunk minden kupán,
a szponzortól kapunk tápot!”
Végre érzem, itthon vagyok,
hát sorra végigjelölöm,
ott szaglok én minden utcán,
szobron, parkon, térkövön.
Csóválom én bárkinek,
cupákért cserébe,
bár kutyába se vesz, de
nincs korbács a kezében.
A kölykeimmel pózol,
s nem is töpreng, furcsa!
hogy eladja őket, vagy
a folyóba fojtsa.
@DarthVader: @aronsatie:
+1
@Hohenstaufen_újratöltve:
„A cikkben semmilyen olyan új jelenség nincs, amit a baloldal korábban ne követett volna el. „
Csak nem azt akarod mondani, h a versmondó pajtás előzőleg ugyanígy fellépett a baloldali rendezvényeken, vagy esetleg más kívánta nyilvánosan, hogy a fideszszavazó házát ne oltsa el a közszolga tűzoltó?
@Hohenstaufen_újratöltve: a baloldalt szidod végig, a fidesz szegény nem tehetett mást, mert ebben a rendszerben kellett felnőnie, csak ők nem töketlenek, hanem tehetségesek és túlszárnyalták a mesterük.ez a sztorid lényege. a fideszmaffiát sima mindenkieztcsináljával véded.
Kedvenceim:
1) MOL elnököt felhozni példának…… képzeljük el.
2) „nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „liberális kapitalista demokráciának” vége.” jó, nyilván ebben semmi új nincs, szokásos duma, nem tudom miért, most mégis nagyon teccik.
ÖrülünkVincent elvtárs!
Belőled most csak az irigység beszél. Te sem vagy különb annál a nemtudomkinél, csak a te tetteid gazdáid nem tudják honorálni trafikkal sem.
@Érvsebész: Igen, ez érezhető. Most, hogy már biztos az újabb négy év kétharmad, vannak akik elkezdték keresni a pippantási lehetőséget. Az eddig is pippantók pedig rákapcsoltak.
@imres: Honorálva a fentiek szerint Dánielfy van, meg a dánielfyk szerte az országban.
nol.hu/kultura/cserhalmi-gyorgy-gyonyoru-koztarsasagot-eltunk-1456339
@aronsatie: Tudod,hogy mennyi mindent ki merek én jelenteni? 😉
A kérdésedre: Kijelentem. Hogy ezt minden színházba járónak érzékelni kell, azt már csak te teszed hozzá.
@jotunder: „nemcsak orbánnak voltak és vannak dánielfyjei”
Viszont Orbán 2010-ben, sőt 2006-tól azt mondta, hogy ők majd mások lesznek, ők majd jobbak lesznek. Ehhez képest pontosan ugyanolyanok, mint a másik oldal. Akkor mi a jó büdös francért kellett amazokat elzavarni?
És azzal védeni Orbánékat, hogy „de hát a másik is”…. Az ilyet az értelmesebbje már az óvodában kinövi.
@jotunder:
🙂
Sztem az ilyen nagyszerű emberek számára létre kéne hozni a Kiváló Seggnyaló címet, ami annyira megtisztelő lenne, h minden hivatalos okmányon és iraton kötelező lenne feltüntetni. Persze úgy lenne demokratikus, h le is lehessen mondani róla, az állampolgársággal együtt.
Az isteni Hofi is csak egy szar rendszer bohóca volt, még ha jó bohóc is volt. Csak ezt a ballibek nem írják.
@jotunder: Forza Cserhalmi :-). A gyaszmunkat lezartnak tekintem:-)
@Kayassine:
Ha jól értettem:
Hofi jó bohóc volt.
Egy szar rendszer bohóca volt.
Igen. És? Hol az új gondolat?
@vakapad:
” Ott van például a Kossuth-díjat kapott Kern. vagy a Nemzeti Színházat kapott Alföldi. „
Nagyon , nagyon rossz hasonlat…ezek az urak tudnak is valamit,…attól , hogy a világnézetuk nem egyezik meg a tieddel…
@jotunder: „Magyarország ebben a pillanatban nincs csőd közelében. Az elkúrás ma a csődöt jelenti.”
He? Miért pont a gazdaság? A demokrácia elkúrása az smafu?
@Sárga Pecsenyekacsa:
Talált…sullyed…
@félázsiai nagymagyar:
” Miért pont a gazdaság? A demokrácia elkúrása az smafu? „
Tudod…megérteném , ha a jólétunkert cserébe hajványulna a demokrácia és ezért kéne nekunk a csuti ártány,…DE HÁT HOL A JÓLÉT ???
@jotunder: „Az elkúrás ma a csődöt jelenti.”
Tovább fókuszálva: kinek a definíciója szerint? Az, hogy (még) nincs államcsőd, egy olyan gazdaságpolitika következménye, ami helyett talán jobb lett volna az államcsőd. Akkor ugyanis már túllenénk egy második öszödi beszéden (kétlem, h elmondták volna). A maffiafőnök (nem vagyok hajlandó leírni a nevét) kedvenc hasonlatával élve, a Magyarország nevű lélekvesztő viharos tengeren hánykolódik, az elemek kényének-kedvének kitéve. Eddig kedvezőnek tűnő, de rossz irányba fújó (keleti?) szelek hajtották, az időjárás közepesen problémás volt. De Gaia szeszélyes, rendes hajó nélkül a szerencsénknek egyszerre csak hirtelen vége lehet.
@Rezsicsökkentő Hapcibenő:
Az emúttnégyévben elkezdodott a hívo és szimplán seggnyalonc Orvbán-hívok felemelkedése…a most kovetkezo 4 évben letarolják az országot , mint a sáskák…
Nem irígylem toluk,..engem nem érint,…de kurvára igazságtalan az a rendszer ,ami a rokoni-haveri szálakat erosebben honorálja , …mint a tudást , hozzáértést….
4 év múlva az ország gazdasági , társadalmi , politikai vezetése 100 % – ban Orvbán -hívok kezében lesz,…a maradék népesség meg vagy kozmunkás, vagy folyamatosan harcol a megélhetéséért,..vagy elmegy a korhadó nyugatra…
@dr kíváncsivagyok: Én nem érteném meg. Mondj olyan diktatúrát ahol a szabadság árán létbiztonság van. Ha találsz ilyet, tedd mellé azokat, ahol a szabadsággal együtt mindent elvesztett a nép.