Állampolgári bigámia avagy a Mandiner tökéletes időzítése
Eredeti szerző: jotunder
A mai Mandinerről tudjuk, hogy John Fonte elvtárs, az amerikai konzervatív mozgalom élharcosa, a Konzervatív Internacionálé főtitkára Pesten ad elő a globális kormányzás lehetséges szörnyűségeiről és más időszerű ideológiai kérdésekről. Lesz sok úttörő, kisdobos, VOR-öltöny, a Központi Bizottság több tagja is megjelenik a jeles eseményen. Ő aztán tudja, hogy the fucking potato soup should be a fucking potato soup.
Csillog a sok kis konzervatív szem, egy az utunk néppelpárttal, jelszavunk a munkabéke, apuci reménye bennünk.
Pontosan kilenc éve tartották a népszavazást a kettős állampolgárságról Magyarországon, még az elnyomó Gyurcsány-rezsim idején. John Fonte elvtárs a kettős állampolgárság szakértőjének számít a a baráti Egyesült Államokban. Van egy saját kifejezése, olyan mint Bogár László elvtársnak a globaloböllér. „Civic bigamy”. Állampolgári bigámia. Bizony, ennek nevezi a kettős állampolgárságot. És bigamistának a kettős állampolgárokat. Pártszerű, építő kritika.
Fonte elvtárs hosszasan magyarázza azt, miért nem fogadható el a kettős állampolgárság. Miért jelenti ez az állampolgári lojalitás megtörését, miért ellentétes a burkeista-hamiltonista konzervatív elvi síkkal.
Vajon Rajcsányi Hőscincér neki is el fogja-e magyarázni, hogy ő nem felejt, nem, nem, soha? Vagy csak engedelmesen szájába veszi a… ceruzáját, és megírja, hogy miért nem szabad megengedni, hogy felénk kerekedjenek a Martin Schultzok. Akik egyébként kurvára felénk akarnak kerekedni. Éljen Vidnyánszky elvtárs, éljen Fonte elvtárs, éljen konzervatív centrális erőteret építő népeink barátsága. Az állampolgári bigamizmus esetében pedig Edmund Burke elvtárs halhatatlan munkássága és történelmi úgyalakultságunk viszonya lesz az irányadó.

Like this:

Like Loading...

@sárospataki lány: „az más, hogy a Fidesz saját törvényét (amelynek csak szimbolikus köze van a népszavazáshoz) ilyenre csinálta”
Pedig hogy fogadkozott volt európai szinten, hogy erről szó se nincs, ld. néggyel feljebb.
@in Tyler we trust: Jotunder is válaszolt neked, és én is csak azt tudom mondani, hogy a pártok pillanatnyi adópolitikája nem írja felül az elveket, hiteket, hagyományokat, amiért pont azt a pártot választja valaki. Ezt a tényektől, gazdasági helyzettől független érzelmi választást pontosan láthatod a Fidesz választóin most. Csak a kallódó, nem elkötelezett, nem tájékozott szavazókat lehet a pénztárcáikon keresztül megszólítani.
@sárospataki lány: És ha netán nem ismernéd:
http://www.youtube.com/watch?v=qKnioQ5n-F0
A végén található politikai hirdetéstől kéretik eltekinteni, itt csak a mikolás mondat az érdekes.
@sárospataki lány: Mesélj bennfentes, ez hogyan is történt?
„A Fidesz ugyanis kényszerűen állt bele az igen-kampányba, mivel tudta, mi lesz a kimenetele, és azt is tudta, hogy Ferenc ezt a ziccert nem fogja kihagyni, de egyszerűen nem maradhatott semleges”
Csak nem úgy, hogy a korunk zsenije elment egy rendezvényre, ahol az orra álá tolták az aláíró ívet, azt se tudta hol van és miről szól (mert nem homályosítotték fel), csak aláfirkantott és közben nem volt senki aki elmondja neki, hogy öööö, talán…? És a Fidesz azóta is korunk zsenijét védi az álatlad közölthöz hasonló legendákkal, aki ugye egyszerűen hülye volt? Mert az MVSZ soha nem gyűjtött volna elég aláírást, ha a Fidesz nem áll melléjük, vagyis nem igaz, hogy nem tehettek mást.
@Wolff: véleményem (és nem inszájder információim) szerint a fidesznek minden szimbolikus tartalma mellett a káp törvény azért volt olyan fontos 2004 után, mert ezzel szopatta be Ferenc. Én egyébként örülök annak, hogy a Fidesz bele lett kényszerítve ebbe a lépésbe, mert ez a hosszas tökölődést lerövidítette, és olyan helyzetet hozott létre, amelyet politikai tőkevesztés nélkül senki sem tudja megváltoztatni (ezt hívják útkényszernek). Itt nem általában, hanem speciálisan a kápról beszélek.
És hogy hogy történt? Viktor nem buta, pontosan vágta, hogy itt nem lesz elegendő igen, de egy ilyen felvetés mellé jobboldali pártként oda kell állnia, nem maszatolhat. Ennél ez nem volt bonyolultabb, mégha izgalmasabb is valami konteót, vagy bérmi mást látni mögé.
@sárospataki lány: Kötözködnék: ilyen felvetés mellé nem jobboldali pártként, hanem nacionalista pártként _kell_ odaállni.
Az „útkényszerben” mi a saját jogú érték, örvendetesség? Ez csak a „történelmileg így alakult” új neve, szerintem.
@Counter: ” nem jobboldali pártként, hanem nacionalista pártként _kell_ odaállni” – ez ne haragudj, de a náci kártya egyik alesete. Ilyenkor az inverz náci kártyát kell alkalmaznom, azaz elutasítom a diskurzust arra hivatkozva, hogy ez náci kártya. Bocs, de ez van 🙂
Az útkényszer mint szó létjogosultságát vitatod, vagy? Pedig ez létezik, az itt lenézett politológusok használják jól. Az olyan jelenséget nevezik így, amikor X kormány bevezet valamit, amit egy későbbi Y kormány már nem tud arcvesztés nélkül megváltoztatni, önmagában ez nem minőségi kategória. Útkényszer mondjuk a 13. havi nyugdíj, hogy mondjak egy negatív példát is.
@sárospataki lány: Szerintem a „nacionalista” kifejezés használata nem nácizás, így a nácikártya vádjára teljesen értetlenül nézek, hogy ez most mi. Inverz PC?
„Én egyébként örülök annak, hogy […] ez a hosszas tökölődést lerövidítette, és [útkényszert] hozott létre…”
Erre kérdeztem rá, hogy ha ebben önérték nincs, akkor mi ad okot az örvendezésre?
@jotunder:
Nem értelek. Európa leggazdagabb országában dolgoztál, most pedig az angolszász kultúrkör bölcsőjében tartasz előadói körutat.
Miért foglalkozol még mindig a jobboldali értelmiségi klientúrával? Matematikus létedre meglehetősen intenzív érdeklődést mutatsz a humánpatológia bizonyos fejezetei iránt….
@legeslegujabbkor:
ugy latszik ideznem kell sajat magam: ” aki jobb foglalkoztatáspolitikát, hatékonyabb adóbehajtást, kiszámíthatóbb adórendszert és ÉRTELMES, átgondolt alternatívákat hirdet a meglévő, rosszul funkcionáló rendszerek helyett”
ha a fenti mondatot ugy ertelmezed, hogy engem azok erdekelnek akiket rovid tavu „alamizsnaval”, a penztarcajukon keresztul lehet ilyen-olyan iranyba lokdosni partszimpatiak kozott, nem igazan ertetted meg az eredeti felvetesemet.
Ertem amit mondassz, de en egyaltalan nem errol beszeltem.
mindegy is… utopia az egesz 🙁
@sárospataki lány:
„mikor azt a Magyarok Világszövetsége nevű ludovikás öregdiák-egylet, és nem a Fidesz ránotta össze? A Fidesz ugyanis kényszerűen állt bele az igen-kampányba”
hulyet azert ne csinalj magadbol ilyen latvanyosan. Vagy bennunket nezel annak?
@szempontpuska: Nem megy. Egyszerűen nem.
@Counter: hagyd… Erre nincs érvényes válaszuk, azért maszatol.
Patriotism is the willingness to kill and be killed for trivial reasons. /Bertrand Russell/
Patriotism is your conviction that this country is superior to all other countries because you were born in it. /George Bernard Shaw/
Nationalism is an infantile disease. It is the measles of mankind. /Albert Einstein/
Patriotism, the virtue of the vicious. /Oscar Wilde/
Patriotism is a kind of religion; it is the egg from which wars are hatched. /Guy de Maupassant/
It is lamentable, that to be a good patriot one must become the enemy of the rest of mankind. /Voltaire/
Nangyonnagyonnagyon sőtdepláne mégannálisjobban tisztelt „_MAGYARABB_” olvtársnők és olvtársak, a KÁP népszavazással mindössze annyi volt a prücök, hogy olvasni és az olvasottakat _ÉRTELMEZNI_ tudó IQ80 feletti pógár kizárólag nemmel felelhetett a föltett kérdésre. Emlékeztetőül:
„Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy _A MEGALKOTANDÓ TÖRVÉNYBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB MÓDON_ igazolja?”
(kiemelés tőlem)
Tehát a szar a palacsintában:
…a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon…
Horresco referens, a színes csokornyakkendősök pártja koalícióra lép a keszeglövők és a bogáncstereasztők pártjával, az egy képviselős többségükkel kormányt alakítanak és megalkotják az állampolgársági törvényt, miszerint várakozási idő nélkül magyar állampolgárságot kap mindaz a személy, aki megesküszik Allahra és a Próféta szakállára, hogy ezentúl mindig a SZCSP-ra fog szavazni.
És ne mondjátok, hogy ez nonszensz, az elmúlt három és fél évben ennél debilebb törvényeket is hozott a T. (ébolyult) Ház.
@Bretschneider detektív: Ó yes.
Nem emlékszel, mekkora traumaként élte meg – állítólag Fejtő Ferenc világosította fel -, hogy ő nem lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mert nem ott született?
Szerintem ezért kekec azóta is a szerencsétlen amerikaiakkal. Nem látták meg az ő nagyságát, szívjanak!
@Evezős: En ugy tudom, hogy elsos egyetemistakent hallotta. Egesz nap nagyon szomoru volt.
@jotunder: és miért is kéne mindenben egyetértenünk Fontéval? A Danubius Institute idehozta, írtunk róla mert érdekes figura. De gondolom te sem értesz egyet mindenben mindenkivel, akivel szimpatizálsz. Ha meg igazi liberális vagy, akkor támogatod a kettős állampolgárságot.
@dobray: 1. nem egyeterteni kell, hanem tiltakozni, kifutyulni, hiszen bigamistanak nevezte a kettos allampolgarokat. ha a romanok komolyan vennek, amit fonte allit, akkor el kellene venniuk a roman allampolgarsagot a magyaroktol.
2. Nem vagyok igazi liberalis. Valamelyest liberalis vagyok, bizonyos kerdesekben a labourral szimpatizalok, bizonyos kerdesekben a libdemmel, bizonyos kerdesekben a torykkal. egy nagyon fontos kerdesben a torykkal.
3. Magyarorszag, konkretan Orban Viktor elozo kormanya, alairt egy dokumentumot, ami nem osszeegyeztetheto az allampolgarsag tomeges megadasaval. Tessek a rohadt eletbe elolvasni az 1997-es allampolgarsagi egyezmenyt.
4. Kedvenc konzervativotok (en is kedvelem amugy) Boris Johnson viccelodott az Angliat elaraszto erdelyeik satraival. Ennek lehet esetleg relevanciaja a kesobbiekben.
5. Mivel NEM vagyok igazi liberalis, NEM ellenzem a formalis kettos allampolgarsagot, ha ez az erdelyi magyarok szamara valoban olyan nagyon fontos. Azt ellenzem, hogy szavazhatnak a magyarorszagi valasztasokon. (es en pl. nem) De tudod mit, lassan ezt is leszarom.
@dobray: Bocs, hogy közbekérdezek, de miért kéne egy igazi liberálisnak feltétlenül támogatnia a kettős állampolgárságot? Abban az esetben pedig még inkább jogosnak érzem a kétkedést, ha csomagban adják a választójoggal. Mert azt csak a nagyon hülyék nem tudták, hogy ez egy egyet fizet kettőt kap akció.
@dicey: dobray nagyon duhos szokott lenni, amikor masok tudjak jobban, milyen az igazi konzerv. erre elmeseli milyen az igazi liberalis :)))))))))))))
@incze:
„amiktől bizonyos farkak többé-kevésbé automatikusan merevednek, mert azt sokan simán beveszik, hogy ezt így dobta ki a SORS”
Félreérted a (fidesz)hatalom természetét.
Az ilyen „sorsvetésekben” (félmillára pont Böjte jött – isteni jel!!…) nem az az igazán izgató, hogy hehe, milyen sokan elhiszik – hanem hogy nagyon NEM hiszik, sőt nyílt, szándékos provokációnak tekintik.
És mégse tehetnek többet, mint fogaknak csikorgatása.
Na ETTŐL állnak a (fidesz)farkak. A bármitmeghetekveledtől.
@panelburzsuj:
nagyon NEM hiszik = nagyon sokan NEM hiszik
@jotunder: „Azt ellenzem, hogy szavazhatnak a magyarorszagi valasztasokon. (es en pl. nem) De tudod mit, lassan ezt is leszarom”
Korrigálj, ha rosszul tudom: szavazhatnál te is, ha épp itthon lennél aznap, vagy ha jelzed, hogy ideiglenesen külföldön vagy, jelzed, hogy hol, és elmész a megfelelő konzulátusra.
Vagy – és épp ezért írom ezt a bejegyzést – ha kijelentkezel itthoni címedről, és utána kéred felvételed a választói névjegyzékbe külföldi címeddel. Ez esetben, azt hiszem, megnyílna előtted is a levélben szavazás lehetősége. Az egész persze dupla macera, és lehet, hogy én csak képzelem ezt az utóbbi variánst.
A magyar ombudsman azt a kérdést, hogy a londoni nagykövtség fizikailag nem fogja tudni lebonyolitani a szavazást, nem elvi, hanem technikai kérdésnek tartja. Ez kb olyan, mintha a szavazóurnákat egy 10 m magas fára akasztanák, s azt mondaná, hogy az csak egy technikai kérdés, hogy a nyugdijasok nem tudnak fára mászni.
@nickel head: persze, hogy szavazhatnek. alig hetszaz kilometert kellene hozza vonatoznom, utana egy kicsit sorba allnom. van egy elvi esely arra, hogy pont otthon leszek, mert aprilisban lesznek a valasztasok.
@jotunder: A különbség ezek szerint az lehet, hogy a frissen avatott állampolgároknak lakcímük nincs, onnan kijelentkezniük nem kell. Továbbá hogy állam tudja róluk és nyilvántartja, hogy hol laknak. Közvetlen levélben fordul hozzájuk külföldi lakcímükön, hogy iratkoznának fel a szavazásra. Rólad viszont, ha kijelentkezel is, akkor sem tartja nyilván külföldi lakhelyedet, így aztán törheted magad te magad, hogy felkerülj a választói névjegyzékbe.
@jotunder: „Mit akarnak azzal mondnai, hogy sose voltak az Alfa Centaurin? Az isten szerelmere, emberiseg, hiszen csak negy fenyevnyire van! Sajnalom, de ha magukat ennyire sem erdeklik a helyi ugyek, az igazan a maguk baja!”
@dvhr: Tényleg, nem is kerülne olyan sokba a külföldön tartózkodó itthon bejelentett állampolgárok számára egy urnát kilőni az űrbe 🙂 Persze csak a föld köré, h miután visszaesett, meg lehessen számolni a szavazatokat.
@Counter: a nácikártya nem kötődik a nácikhoz. Bár itt kicsit összecseng, ennek ellenére én nem arra gondoltam, hogy lenáciztad a fideszt. A nácikártya egyszerűen arról szól, hogy valaki megvádoltatik egy morálisan elítélendő tulajdonsággal, cselekedettel, és onnan kezdve a diskurzus arról folyik, hogy a megvádolt ember az-e, amivel megvádolták, és nem arról, hogy az érvei helytállóak-e.
Szóval tőlem a fidesz lehet nacionalista, errefele féltve említem meg, de szerintem az egészséges nacionalizmus sokkal inkább létező (és ezért hasznos) jelenség Európa országaiban, mint az un. európai eszme, európai gondolkodás (ezt az alábbi országokkal folytatott, legalább fél éves viszonyom alapján mondhatom: A, DE, GB, LU, CH). Szóval nekem nincs bajom, ezzel, de paranoiás fórumozóként lehet, hogy néha túlreagálom. Bocs.
@sárospataki lány: ez ügyben szerintem nem rossz tgm elhatárolása: a fidesz nem nacionalista, hanem etnicista (aminek egyébként van konjuktúrája másutt is). az „egészséges nacionalizmusnak” volt egy sor olyan törekvése és vívmánya, amivel a fidesz épp szembehugyozik.
@sárospataki lány: Szóval: mivel vannak, akik szerint a nacionalizmus morálisan elítélendő, ezért ha az én véleményem szerint egy álláspont nacionalista, akkor ezt a véleményemet gyorsan fojtsam magamba.
A kérdésemre pedig ugyanúgy nem válaszoltál, ahogy a helyesbítésemre sem. Nehéz így eszmecserébe bocsátkozni.
@Counter: erdemes osszevetni George Schopflin brit politikatudos egykori munkassagat a nacionalizmusrol, egy Schopflin Gyorgy nevu FIDESZ EU-kepviselo gondolataival. a szavak jelentese is mas.
csakis veletlen nev azonossagrol lehet szo….
@jotunder: Szerintem a szóegyezések és szókülönbözőségek is esetlegesek. Semminek semmi értelme nincs már – a fiókban tartott revolvernek se.