Az érdem zsarnoksága avagy kiáltvány a meritokrácia ellen
Eredeti szerző: jotunder
Szeptember elején jelent meg Michael Sandel, az egyik legismertebb kortárs politikafilozófus könyve:” Az érdem zsarnoksága” (The Tyranny of Merit). Sandel még nem volt harmincéves, amikor megírta híres liberalizmuskritikáját a Liberalizmus avagy az Igazság határai-t, mely munkáját sokan kommunitariánusként írták le, erre válaszul, könyve második kiadásához „Mi a baj a kommunitarianizmussal? ” címmel írt előszót. A Vincent-en én azt írok le filozófiáról, amit csak akarok, hiszen nem értek hozzá, teljesen kivülállóként azt gondolom, hogy az Érdem zsarnokságának megközelítése nagyon hasonlít arra, amit én a kommunitarianizmusról- nyilván végtelenül naívan-gondolok.
Ha az Olvasó esetleg megdöbben azon, hogy Sandel elveti (mert elveti) a meritokráciát, mely kifejezést szinte kizárólag pozitív értelemben használjuk, érdemes felidézni, hogy a meritokrácia szót Michael Young, brit baloldali szociológus, eleve egy negatív disztópiába ágyazva konstruálta meg, és igen csalódott volt, amikor később Tony Blair beszédeiben pozitív kontextusban jelent meg.
Sandel részben a meritokratikus elvek bukásának tulajdonítja a populizmus, különösen pedig a trumpizmus sikereit. Ha az Olvasó esetleg össze akarja rakni a könyvből az Orbán Viktort, nem lesz könnyű, legalábbis nekem nem sikerült, Trumpot annál inkább.
Az arisztokratikus rendszerben az ember beleszületik egy osztálystruktúrába, és az lesz belőle, ami az apja vagy a nagyapja volt. Ha cipész családból származik, azt várja el tőle a társadalom, hogy a lehető legjobb cipész legyen, ne vágyjon többre, egészen pontosan, maradjon a kaptafánál. Aki jó családba született, behozhatatlan előnybe került azzal szemben, akinek a szülei a társadalom alsóbb rétegeibe tartoztak.
A meritokrácia ezt az igazságtalanságot akarja felszámolni azzal, hogy az Elitbe, tehetséggel és a kemény munkával megszerzett tudással és nem születési előjogokkal lehet bejutni. Érdemesnek kell lenni, és az érdemesség jutalma az Elithez tartozás. Az Érdem a lényeg, nem az Előjog.
Sandel, miután körüljárja azt, hogy miért is korrelál a meritokratikus siker a jó családi háttérrel, felveti, hogy mi lenne akkor, hogyha kiküszöbölnénk ezt a korrelációt, és a nyers tehetséget keresnénk a fiatalok között (Kínában, ahol egyébként Sandel nagyon népszerű, pontosan ez történt). Elfogadja, hogy ez esetleg lehetséges, majd amellett érvel, hogy a tökéletes meritokrácia is igazságtalan.
Azt próbálja megmutatni, hogy Bill Clinton és Obama szlogenje a ” segítünk neked kibontakoztatni a tehetséged, hogy valóban az legyél, aki lehetsz” is mély szakadékot épít, de nem a felső és alsó osztályok, hanem a „smart” és a „dumb” címkéjű emberek között. Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez, megalázottabbnak érezheti magát annál, aki alacsony társadalmi rétegbe született egy arisztokratikus társadalomban.
Luther Márton és a korai reformáció éppen azzal támadta a katolikus egyházat, hogy az Isteni gondviselést az érdemekhez kötötte (adott esetben ugyanúgy meg lehetett vásárolni a gondviselés kegyét, ahogy bizonyos egyetemekre lehetett bekerülni azzal, hogy a szülők bőkezűen támogatták az intézményt). Luther az eleve elrendeltség dogmájával, az Érdem helyett Isten tiszta és feltételek nélküli elfogadását követelte meg, szerinte a Mennyek országa nem érdemelhető ki. Csak a puritánok hozták vissza a providencializmust, azt, hogy Isten szeretetét ki kell érdemelni, a kemény munkával szerzett vagyonra bátran lehet büszke az ember, hiszem Isten akaratát szimbolizálja. Sandel (számomra) egyik legérdekesebb érve éppen lutheri. A meritokrácia kiöli a győztesekből az alázatot, ez pedig végzetesen gyengíti meg a társadalmi kohéziót és szolidaritást.
És itt térünk vissza a Limit of Libertyhez, Sandel nem fogadja el azokat az igazságelméleteket, legyenek azok bármely tetszetősek, amelyek nem a valóságos társadalmi viszonyokra épülnek, nem hisz a Tudatlanság Fátylában, és bizony abban a kanti elvben sem hisz, hogy előbb a Right és csak utána a Good, vagy másképpen, előbb a Szándék utána a Következmény. Sandel, a Következményetikát képviseli (ezt a szót is a lockdown alatt hallottam először, lassan csak kikupálódom), a Deontological Ethics-t támadja(hú, de megy ez nekem ma este), odáig megy, hogy az elit egyetemek felvételeinél a sorsolást használná. Attól fél, hogy az Ész és a Tehetség felsőbbrendűsége ugyanolyan károkat okoz, mint a faji felsőbbrendűség (ez a gondolat egy az egyben jelenik meg egy másik hasonló könyvben, amit nem olvastam el, de azért nézegettem, Freddie DeBoer: The Cult of Smart), valódi, mérhető társadalmi károkat. Az is kárt okoz, ha a Piac szabja meg az emberi értéket, és az is, ha a Tehetség birtoklása.
Sandel fő motívuma a társadalmi szövedék felfeslésétől való félelem. Azoknak az embereknek az indulatától fél, akik az utóbbi negyven év hipermeritokratikusnak tűnő amerikai társadalmi rendszerében elveszítették az Amerikai Álmot. Felidézi azt a könyvet, amelyben először írták le az Amerikai Álmot, és nem úgy, mint egy tiszta és igazságos versenyt, amelyben csak a győztesekre vár ez az álom. Hanem egy olyan Amerikát álmodtak meg, amelyben minden tisztességes amerikai nyertes lehet, ahol az alacsony státuszú emberek ugyanolyan tiszteletet kapnak, mint a kiemelkedettek, ahol az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban : ” a székeken csendes olvasók ülnek, idősek és fiatalok, gazdagok és szegények, feketék és fehérek, igazgatók és munkások, tábornok és közlegény, híres tudós és iskolás fiú, mindannyian a saját könyvtárukban olvasnak, amelyet a saját demokráciájuk biztosított számukra (James Truslow Adams: The Epic of America) „
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517968-6ae3b7544c6d5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517968&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517968-6ae3b7544c6d5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517968-6ae3b7544c6d5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: Kantot nem ismerem és igazából a példát sem értem. (De ugye nem aláztok meg érte?). Nekem az esik le, hogy az igazságosság nagyon is relatív dolog. egészen mást ért rajta a barát és mást a gyilkosok. A kívülálló meg nem mindíg rendelkezik elég információval, hogy ezt eldöntse.
Ez valahol olyan, mint Magyarországon a megvalósult kommunizmust támadni. Nyilvánvaló, hogy az amcsiknál sincs meritokratikus rendszer, ahogy az is, hogy önmagában egy esélyegyenlőséget biztosító meritokratikus rendszer hosszútávú létrejötte igencsak valószínűtlen. Az amcsikról annyit, hogy nyilván egy egyetemet végzett, külvárosi kisházat tulajdonló, mondjuk marketinges, hibrid kocsit vezető családfő gyerekei nagyságrendekkel jobb eséllyel indulnak neki az oktatásnak, mint az egyedül maradt szülő által nevelt, apuka börtönben, anya takarít bronxi néger gyerekek. Még ha a rassz szerinti megkülönböztetést ki is hagyjuk, ugyanez lesz a helyzet a Kentucky kukoricát termesztő farmer gyerekével is.
Még ha a többi helyen a verseny – tehát a meritokrácia hatványozottan működik is, ezt a kezdeti torzítást nem tudta és nem tudja kiküszöbölni az amerikai rendszer sem.
A teljesen meritokratikus társadalom ugyanúgy elképzelehetetlen és az emberi természettel ellentétes, mint bármi más extrém társadalomrendezési elképzelés. Ugyanis az ember felfogta azt, hogy nem él örökké, illetve, hogy családja van. Ennek a családnak pedig jó startpozíciót akar biztosítani az életben. Az ember bizony ennek megfelelően fog eljárni egyes rendszerekben, ha meritokratikus rendszerben előre jutott, úgy fogja átalakítani ezt a rendszert, hogy ezt az alapvető törekvését minél kevésbé sértse meg.
Érdemes ebből a szempontból történelmi analógiaként megnézni az arisztokrácia kialakulását. A szó jelentése ugye a legjobbak uralma. A nemesek, arisztokraták valaha kitüntették magukat, főként harcbban, ők voltak a legjobbak. Azonban szinte minden társadalomban a középkorban azt látjuk, hogy az arisztokrácia döntően vér szerint öröklődik, nem pedig azzal, hogy a tehetséges parasztgyerekek küzdik fel magukat a vezető rétegekbe.
A másik fontos tényező, hogy a gazdag általában könnyebben hozzájut az egyes javakhoz, így az oktatáshoz is. Ez ma egyre hatványozottabban érvényesül, számos kutatás kimutatta, hogy az olyan országokban, ahol tandíj stb. van, ott egyértelműen csökken a társadalmi mobilizáció, a vezető szerepet, a diplomákat, a képzettségeket is az ehhez tőkével jól elláttott felső- és középrétegek szerzik meg.
Magyarországon a 6 vagy 8 osztályos gimnáziumokról ugye nagyon gyorsan kiderült, hogy „elitképzők”, ahová hamar felvételizni kell, ezekre a felvételikre pedig csak fizetett különórával lehet felkészülni. Ezzel kizárva gyakorlatilag azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem tudják maguknak megengedni a különtanárt.
Ez a rendszer tehát okos gazdagokat, valamint szegény(ebb)eket és butá(bba)kat gyárt. Az okos sajátja viszont, ahogy már korábban írtam, hogy konzerválja a saját és családja előnyeit, helyzetét. Pontosan ezért fontos, hogy a „buta” (képzetlen) emberek is képviselthez jussanak a demokratikus folyamatban, mert enélkül a felsőbb osztályok szinte csak a saját rétegüket preferáló döntéseket hoznának.
@MEDVE1978:
Olvastam egy sci-fi regényben, ahol államok részvénytársasági alapon működnek, egy naiva megkérdezi, hogy a szegényeknek miért nincs szavazati joguk. A válasz egyszerű, ha lenne, megszavaznák maguknak a magas szociális juttatásokat és csődbe vinnék az államot/részvénytársaságot.
A klasszikus közgazdaságtani tételek szerint 6% alatti munkanélküliség már káros, a teljes foglalkoztatottság meg még inkább, mert akkor már egy csomó feladatra nem találnak megfelelő embert. Ugyanez lerontja a teljesítményt, mert a rosszul teljesítőket nem rúgják ki, a kirúgástól való félelem nem motiválja az embereket.
A kapitalizmus csak akkor működik, ha az alul lévők nyomora és ambíciói tolják előre.
Félművelt (inkább nyolcad) főmmel én Sandel (nem olvastam, csak hallgattam a beszédét) véleményében sok erős pontot látok, kifejezetten egyetértek a random sorsolással bizonyos keretek közt, mint a kormányzás bármilyen formáját „megkavarni”, de.
Mint sok más kurrens társadalomkritikia gondolat, úgy Sandel kontextusa is az Egyesült Államok. Mivel sokan ott hasonlóan néznek ki hozzánk, keresztény alapokra építkeztek és angolul beszélnek, könnyű abba a hibába esni, mint a britek is estek, hogy nekünk, Európaiaknak releváns referenciapont, hogy az ottani trendek és viták az itteni trendek és viták. Mély meggyőződésem, hogy nincs így, ez szimplán az amerikai katonai-politikiai-gazdasági-jogi-média imperializmusának egyik következménye. A BLM-esek sem bírják észrevenni, hogy az intézményi rasszizmus másodrendű probléma. Az elsőrendű probléma a társadalom és rendőrség elképesztő erőszakossága, az amerikai igazságügyi rendszer egy névgúnyolás, a megmerevedett társadalmi egyenlőtenségek lehetőségekben. Nagy Britanniában is van rasszizmus, de nem igazán szoktak feketék belehalni ok nélkül. Értelmezhetetlen számomra a BLM amerika partjain túl, mégis sikeresen exportálták.
Reálpolitikával szemlélve Sandel nagyokat vetődik egy délibábra. Mi itt tudjuk, hogy a metritokrácia általános megléte egy hazugság, az amerikaiak többsége viszont nem tudja, hogy ez a hazugság náluk a legnagyobb. Számokból, mint társadalmi mobilitási mércék, tudjuk egy ideje, hogy az amerikai álom nem működik társadalmi léptékben, talán sose működött, és azt is sejthetjük, hogy a borzasztó mentálhigiénés állapotokhoz nagyban hozzájárul ennek a hazugságnak a sulykolása, lásd opiát katasztrófa, erőszakos bűnözés, több mint 2 millió bebörtönzött.
Aztán persze közli, hogy ha a meritokrácia el is érhető, az akkor sem jó. Ide már nem tudom Sandel gondolatmenetét teljesen követni, nem látom a belső logikai koherenciáját. Az, hogy a győztesek nem is tudhatnak jól, alázattal győzni, az egy gyakorlati megfigyelésnek tűnik, nem elméleti lehetetlenségnek. Sem azt nem értem, hogy miért nem tárgyalja a siker definícióját többet, hogy esetleg ott van a gond.
Itt ismét bezavar a toxikus amerikai társadalmi ágy: a siker definíciója mennyiséget ismer csak, minőséget nem (pénz-hírnév-hatalomkultusz), ráadaásul perverz módon ez a fajta siker önmagát igazolja, ezért további sikereket vonz (sikergravitáció?); a nullához közelítő szociális háló és a harmadik világbeli életminőségi mutatók; és mindez az amerikai álom és America is number one propagandagépezetének elképesztő nyomása alatt.
Erre még rájön az affermative action tébolydája, ahol a kapcsolatokkal rendelkezők bejutnak az Ivy League-be (új arisztokrácia), az ázsiai migránsok gyerekeinek jó része bejut teljesítmény alapon de teljesítményarány alatt (részleges klasszikus meritokrácia, de oda is születni kell tudni), a feketék bejutnak teljesítmény és affermative action kombóval (teljesítmény felett), a fehér közép és alsó osztály gyerekei pedig viszontlátásra, majd értesítjük (mélyen arány alatt). És vannak a pénzesek.
És akkor, ahogyan mondod, összeraktuk Trumpot és a szavazótáborát.
A mostanság divatos disztópiák (surveillance capitalism, Social Dilemma stb.) szerint a hipermeritokratikus elit a digitális technológiákkal fogja pacifikálni a dumb plebset. Eszerint Sandel félelme a társdalom szétszakadásáról megalapozott, de ez a szétszakadás nem biztos, hogy fenntarthatatlan, polgárháborús helyzetet eredményez. Ehhez Harari még azt is hozzáteszi, hogy a géntechnológiák fejlődésével az elit akár egy új fajjá is átalakíthatja magát, ami könnyedén dominálja majd a sima homo sapienst.
Trump valószínűleg elveszíti az elnökválasztást, és ezzel a deplorable téma lekerül a napirendről. Az elmúlt négy év maximum egy kísérlet volt az ellenforradalomra, arra is csak leginkább szavakban, de DT nem elég okos ahhoz, hogy ténylegesen is nyerhessen a vele szembemenő társadalmi-gazdasági folyamatokkal. A demográfiai tendenciák miatt pedig az ilyen ellenforradalomról álmodozók valószínűleg többet már nem lesznek elegen egy választási győzelemhez.
Mégvalami. Fredrik deBoer javaslata a teljes kimeneti (outcome) egyenlőségről ugyanolyan szélsőpont, mint a tökéletes meritokrácia. A disztópiákat félretéve, egy meritokratikus(abb) társadalom mindig összekapcsolható valamennyi kimeneti kompenzációval, ez egy hatékonyság/fenntarthatóság trade-off, amit a politikusok menedzselnek. Vannak hullámok, ciklusok és trendek abban, hogyan értékeli a társadalom a trade-offot, de ez ritkán jelenti a teljesen szélsőpontos megoldások össztársadalmi preferálását. Sandel randomizálási javaslata nem ennyire szélsőséges egyébként – függetlenül attól, hogy komolyan gondolja-e vagy sem.
@TG69: Magyarországon egyáltalán nincs benne a köztudatban, de Reagan mire elnökjelölt lett, nemcsak a színészi karrierje volt mögöttem, hanem 10 év sikeres kaliforniai kormányzóság is – Kalifornia pedig nem Nógrád megye, ott lenne a világ tíz legerősebb hatalma között, ha önálló ország lenne. Ezért IS volt a halálom már négy éve is, amikor Trumpot hozzá hasonlították (meg másért is)
Nem olvastam a könyvet, de a posztból és a hozzászólásokból sokat tanultam. Két gondolat ötlött fel bennem. Az első: Thomas Edison – akit az Ameriai Álom tipikus képviselőjének, mintaképének tartanak – valójában egy szemét alak volt. Nikola Tesla pedig igazi zseni. Na és mégis ki csapott be kit? Ki lett ikon kettejük közül? Egy igazi meritokratikus rendszerben Edison lett volna a középszer és Tesla az abszolút sikeres?
A másik gondolat – olvasva a diskurzust a kínai meg az amerikai kiválasztási rendszerekről – az, hogy vajon Magyarországon a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek létezett szocializmusa mennyire volt meritokratikus? Jobban vagy kevésbé, mint a rendszerváltás utáni Magyarország? Jobban vagy kevésbe mint a mostani?
@Szőrös Kaméleon: Ezt most komolyan kérdezed, vagy tényleg nem tudod?
Komolyan kérdezem. A véleményetekre vagyok kíváncsi.
A középiskolai naplóban sokak neve mellett ott virított a piros F betű, mintegy pozitív diszkriminációt sugallva, de pont az ellenkezőjét érve el. Ma ilyen nincs, van viszont tandíj helyette. Ezért nem tudom eldönteni a kérdést, de az érzésem az, hogy a ’60-as, ’70-es évek Magyarországa közelebb állt a meritokratikus felfogáshoz, mint a mai.
@velőtanya: Én még emlékszem rá, amikor Reagant komplett hülyének állították be egyes elszólásai miatt. Ma pedig repülőgép-hordozót neveznek el róla, szobrot kap és az egyik legnagyobb amerikai elnökként tartják számom. Ennek fényében Trump megitélése is változhat ám…
@Szőrös Kaméleon:
Kádárék realizálták azt, hogy gyorstalpalón képzett munkáskáderekkel nem lehet működtetni a létező szocializmust. Belefeccöltek hát egy csomó erőforrást az oktatásba és szélesre tárták a kapukat mindenki előtt. Ott tényleg mindenki, aki teljesített eljuthatott egy diplomáig és egy viszonylag jó szociális pozícióig, de a melósokat sem hagyták az út szélén és persze az ő gyerekeik előtt is ot volt a lehetőség. Persze megvoltak a kiskapuk, meg a csókosok, de nem volt zárt a rendszer egyáltalán.
Az így kinevelt új generációs elit viszont felismerte, hogy ebben a struktúrában nem tud feljebb jutni a panel /lada/telek kombónál és ez ágyazott meg a rendszerváltásnak.
Viszont azóta az igények növekedtek, az oktatás meg nagyon is alulfinanszírozott lett és a státusza is brutálisan leesett.
@jotunder: Szerintem ez nem filozófiai – hanem pszichológiai/szociológiai kérdés (már hogy milyen iai, az a legkevésbé fontos 🙂 )
„Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez, megalázottabbnak érezheti magát annál, aki alacsony társadalmi rétegbe született egy arisztokratikus társadalomban. „
A kérdés az, hogy ha valaki tisztában van a saját tehetségével, képességeivel, akkor képes-e arra, hogy ennek megfelelően tűzzön ki célokat magának, s nem érzi megalázottnak magát. Ehhez persze a család, az oktatás, a társadalom „együttműködése” kell, ez utóbbira példa az átláthatóság is, hogy valaki milyen úton-módon érte el a sikerét.
Ebben a szösszenetben írok erről: szazad21.blog.hu/2017/01/14/elet_a_matrixban_az_embereket_lelovik_ugye
@Szőrös Kaméleon: Nálam mindig nagyon távol lesz a megítélésük, ennyit tudok garantálni..
De mi a fene az a „piros F betű”??
@velőtanya: A fizikai munkás származást jelölték meg vele. Proletárdiktatúra volt ugyanis, „népi demokrávia” és nem a mai, jelző nélüli „demokrácia”.
Amikor látok egy guildet a World of the Warcraftban (tényleg láttam, amikor még játszottam, több éve), aminek az a neve, hogy
Skill is a virtue
és bizony számos hiperreflexes kis szaroson éreztem is ezt az attitűdöt, akkor ez hipermeritokratikus gondolkodás volt a részükről?
Ott is, itt is ugyanaz a hozzáállásom: én csak egy öregedő, lassú fasz vagyok, aki bizony nem a legélesebb szerszám a fiókban, de nem is azért jöttem, hogy jobb legyek nálad, csak azért, hogy jól érezzem magam addig, amennyi időm még van rá, és közben azért a magam lehetőségeihez mérten hasznos legyek.
Off: @Szőrös Kaméleon: a kor sztenderd repub politikájának reagani formában történt megvalósulása szinte felmérhetetlen (közép-hosszú távú) károkat okozott közvetlenül az Államoknak, illetve közvetve az egész világnak.
A köznépi/pártpolitikai szempontú megítélés viszont propaganda kérdése, egyik sem bír valódi minősítő erővel.
Vulgárisan: yah, Reagan seggfej volt, függetlenül attól, az utókor hasonszőrűei hány szobrot állítanak neki, vagy hány könyvtárat, anyahajót & zacskóstej-márkát neveznek el róla.
@Szőrös Kaméleon: Te akkor nyilván nem éltél a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek proletárdiktatúrájában, vagy nem láttál középiskolai naplót. Az én időmben az egy főre jutó jövedelmet tartották számon (ez a téesztagok gyerekeinek kedvezett, mert ott a hivatalos fizetés egészen alacsony volt), és az alapján adtak menzát, kollégiumot, ösztöndíjat. Valamiféle előnyt biztosan jelentett a fizikai dolgozó gyerekének lenni, de nem lényegeset, nem annyit, hogy a szociokulturális hátrányt kompenzálhatta volna. A naplóban pedig nem volt F betű, legalábbis Püspökladányban és Debrecenben nem. A jövedelem se sokat számított, egyrészt mert nem voltak olyan nagy különbségek, másrészt különóra nélkül is sikeres felvételit lehetett tenni. Egy dologhoz kellett szerencsés, vagy gazdag családba születni, ha idegen nyelvet akart valaki megtanulni. Gyakorlatilag a külszolgálatban iskolába járt gyerekeknek sikerült, vagy a vegyes családokba születetteknek, vagy a nagyon nagy nyelvtehetséggel megáldott keveseknek. De a különóra sem volt még megfizethetetlen.
Javaslom, módosítsuk a modellt, és tekintsünk az érdemre úgy, mint egy örökölhető dologra. Ekkor az arisztokratikus idea nem áll feltétlen ellentétben a meritokratikussal.
Ha például valaki átlagos képességekkel azért tud a Harvardon tanulni, mert a nagyapja annak idején jól kereskedett az olajjal, akkor ez érdemen alapszik. Az érdemet két generációval korábban szerezték, majd öröklődött.
@vgab: „Bush gimijét egyébként valószínűleg (nem néztem utána) nem érdemes „elitgiminek” nevezni, az inkább egy nagyon drága közepes gimi.”
Philips Exeter Academy, (Andover, MA). En benne vagyok a bizottsagban, aki az IMO-ra valogatja az amerikai csapatot, es ugy tunik, hogy onnan rendszeresen vannak diakok, akik bekerulnek.
@Strawdog: Ha föltételzzük azt, hogy nem egy milliárdos családba születik, akkor föl kell tételeznünk azt is, hogy hogy nem egy súlyosan terhelt családban kell fölnőnie. Nem kizárt, hogy ugyanaz a csecsemő egy viszonylag normális családban fölnőve maga is egy viszonylag normális emberré fejlődött volna.
@Ménkűnagy Bundáskutya: Sandel elfogadná azt, hogyha egy gyerek szülei nagy összeggel támogatnák az egyetemet, akkor kapjon kétszeres súlyt a sorsolásnál 🙂 (azt hiszem ezzel tényleg ironizál egy kicsit, de leírta)
Kicsit off. A vita bántóan alacsony színvonalú volt. Persze nem a Biden-Trump szerzőpárostól vártam a covid terjedésének kohomologikus interpretációját, de azért, na…
A @balmoral:
A kádári elitbe tartozás nem pénzt jelentett, hanem egy kapcsolati hálót. Az orvos soron kívül behívta a tanárt, az elnézőbb volt a gyerekével, a boltvezető pult alól adott banánt a tanácsi előadónak, cserébe jobb bérlakásért etc.. Az orvosnak jobb esélyei voltak, hogy eljuttassa a gyerekét egy jobb egyetemre, de a boltvezető is ott volt valahol a mezőnyben.
Az egyszerű melós, akinek nem volt kapcsolati cserealapja, az persze szívott, de nem indult a gyereke leküzdhetetlen hátránnyal, csak kb 50%-al kevesebb hely jutott neki a csókosok miatt így nem az Elte jogra jutott be csak a Miskolci egyetemre, de ott volt a perspektíva, hogy a gyereke viszont már sokkal előrébb lesz nálla.
Mostanra ezek a kapcsolati elemek jelentősen leredukálódtak, és sokkal jobban előtérbe kerültek a pénzes illetve a családban megszerezhető tudáselemek. Itt elsősorban azt értem, hogy én le tudok ülni és segítek a gyereknek az angol leckében, vagy a deriválásban, de egy melós ezt nem tudja sem otthonról megoldani, sem a külsős megoldásra nincs pénze.
@jotunder: „…maga a társadalom ne legyen vesztesekre és győztesekre bontva…”
A társadalom saját magát bontja győztesekre és vesztesekre. Mégpedig azért, mert ezt szeretik a zemberek. Ez is emberi konstrukció, mint minden társadalmi ügy.
A jó hír az, hogy az, hogy ki a győztes és ki a vesztes eléggé változékony és kevéssé jósolható, ugyanúgy, ahogy a dumb és smart sem goldstandard.
Aki 42-ben pengőt halmozott fel, az dumb volt, vagy smart? Mondjuk 46-ban? És aki pénz helyett ingatlanba fektetett 42-ben? Tegyük fel, hogy nem bombázták ki. 48-ban dumb volt, vagy smart?
Aki elhajtotta Brint és Paget az ötletével, az dumb volt, vagy smart? MOST már tudjuk a választ. Aki bitcoinba fektetett 14-ben?
Nálam most éppen egy dr. jogász szereli a vizet és a fűtést. Ő most dumb vagy smart? Akkor volt dumb, amikor a római jog szigorlatára készült, vagy akkor amikor a vízszerelő vizsgájára, amiből jelenleg él?
Szóval összességében minden jól van úgy, ahogy van.:)
@balmoral: De, éltem a ’70-es-’80-as években, láttam középiskolai naplót és az én nevem mellett is ott virított a piros F, mert az anyám munkásnő volt. És igen, megerősítem, semmilyen valós elöny nem származott belőle, de a „proli” stigmát én is megkaptam azoktól, akik valamiféle elithez tartozónak vélték magukat – maszek „vállalkozók” voltak a szüleik vagy ilyesmi. Szellemi elithez nem tartoztak, az biztos. És a rendszerváltás után, főleg az egyetemi tandíj bevezetésével ez a szakadék tovább mélyült.
A kérdést eredetileg azért tettem fel, mert foglalkoztat a gondolat, hogy a mai viszonyok között hasoló eredményt el tudnék-e érni? Végezhetnék-e egyetemet? Egyáltalán érdemes lenne-e ebbe fektetni pénzt és energiát? Azt gondolom, hogy nem. Ezzel nem a létezett szocializmust akarom felminősíteni, hanem a mai körülményeket le. Még az a kis társadalmi mobilitás is megszűnt/megszűnőben van, ami fellelhető volt.
@AdvocatusDiaboli: Volt egy ilyen, súlyosan etikátlan kísérlet, hogy három ikertestvért direkt három erősen különböző státuszú családba adtak örökbe és követték a fejlődésüket. Nem lett jó vége a dolognak.
168ora.hu/kulfold/pszichiatriai-kiserlet-miatt-valasztottak-el-harmasikreket-veletlenul-derult-feny-a-borzalomra-ami-veluk-tortent-144595
@Szőrös Kaméleon: Tehát olyat kérdeztél, amire tudod a választ.
@TG69: „Ronald Reagan sem volt túl okos és mégis elég jól vezette az USA-t.” Vajon milyen ismérvek alapján? Mert vitathatatlanul elég népszerű volt, de ott kb. meg is állok, mert nem nagyon van tovább. És Orbán is elég népszerű, de attól még nem vezeti elég jól az országot. Reagan rengeteg kárt okozott, máig érezhetően. A valaha ált legrosszabb (legkárosabb) elnöknek is nevezték, bár tramp óta ez nehezen védhető álláspont (kivéve, hogy neki és RR ágyazott meg).
@balmoral: Írtam, hogy a hozzászólók véleményére voltam kíváncsi. Van véleményem, de érdekel, hogyan gondolják mások. Köszönet azoknak, akik válaszoltak és véleményt nyilvánítottak, elsősoban @savaz: -nak.
@savaz: Hasonlóan emlékszem én is. Az egyik megyei pártelsőtitkár nem túl okos lányát benyomták valahogy az orvosi egyetemre, és az egyik nehéz vizsga előtt gondosan odatelefonáltak a rektornak, az meg a vizsgáztatónak, hogy S. elvtárs lányát át kéne valahogy engedni. A vizsgázók a folyosón várakoztak, hogy sorra kerüljenek, amikor a szobájából hangosan kiszólt a tanár: Na jöjjön be S., beírom a kettest! Voltak akkor is egyenlőbbek, nem népi demokrácia volt az, meg proletárdiktatúra, csak valami működésképtelen, fenntarthatatlan izé. Mongólia, vagy Románia még rosszabb volt, ez tette valamennyire elviselhetővé.
@Szőrös Kaméleon: Volt errol egy cikk nemregen a NYT-ban. Pontosabban arrol, hogy most azt mondjuk, GW Bush nem is volt annyira rossz, mert Trumphoz hasonlitjuk. Ki lesz az az elnok, aki miatt utolag Trump fog jobbnak tunni? Az ujsagiro valasza az volt, hogy Tucker Carlson. O egyelore azt allitja, nem akar elnok lenni.
@KennyOMG: MathJax?
@poszt:
Kösz, hogy ezt megosztottad. Sok érdekes poszt van a blogon, de az utóbbi időben ez az első, amin igazán elkezdtem morfondírozni.
@kommentelők:
A kommentek is nagyon jók, ezeken is morfondírozom.
@kiazmarmegint: Köszi, érdekes infó. Talán olyasmi lehet, hogy nagy presztízsű hely (mint pl. Eton), erős tanári gárdával (vagy legalábbis olyannal, hogy a tehetségeseket fejleszteni tudják), ahova sok pénzért lehet bekerülni, de kiemelkedő eredményekkel ingyen (vagy olcsón) is. Így vannak nagyon jó diákok és pénz is.
Köszönöm ezt a posztot, kedves Jótündér, én is nagyon hasonlóan gondolkodom a dolgokról.
(Nevezetesen: a tehetség önmagában nem teremt előjogot — szigorúan véve, ha a társadalmi tényezőket lehántjuk, a tehetség egy merőben természeti faktor, és senki sem döntheti el, hogy milyen természeti adottságokkal szülessen — ahogy azt sem, hogy hova, melyik országba, mely társadalmi rétegbe, milyen családba szülessen.
Én abban hiszek, hogy a legigazságosabb társadalom az volna, amelyik a legkedvezőbb feltételeket teremtené az oktatásban és az újraelosztásban ahhoz, hogy mindenki kihozza magából maximumot — a maximumot, amit lehetőségei megengednek. Az a társadalmi rend volna a legigazságosabb, amely maximalizálná az egyén esélyeit a boldog, tartalmas és értelmes életre).
@vgab: Ha olyan peldat akarunk, mint a pesti Fazekas, ami elitgimi es ingyenes, arra ott van a Stuyvesant High School New Yorkbol. Negy Nobel dijas, es igen sok kiemelkedo tudos jart oda (kulon Wikipedia oldal van csak a volt diakjaikrol), de az teny, hogy elnok nem, sot meg szenator sem.
en.wikipedia.org/wiki/Stuyvesant_High_School
en.wikipedia.org/wiki/List_of_Stuyvesant_High_School_people
A társadalom értékrendszere baromi nagy szerepet játszik, ugyanis a legtöbb ember sznob. Az kell nekem mindenből ami a legjobb, sőt mivel nem tudom, hogy nekem igazából mi kell, az kell, ami „menő”, amit a legtöbben a legjobbnak tartanak. A második legjobb már nem elég jó. Emiatt van az, hogy kevés győztest és nagyon sok „próbálkozó” vesztest termel ki a társadalom. Divatok tesznek naggyá egyeseket és dobnak másokat. Ez egy játék az egész, győztes csapat tagja akarok lenni, azonosulni a sztárral, annyira gyenge az önbecsülésem.
A másik oldalról igaz, hogy a sztárság is rossz hatással van az emberekre, sokakat meghülyít és elvész belőlük az alázat. Kezelni kell tudni a sikerességet, hogy ne váljon egoizmussá, amire egyébként fel kellene készíteni a fiatalokat (egyébként létezik olyan tárgy is, hogy „intellectual humility”)
A szerző legalább egy logikai hibát is elkövet, amellett, hogy láthatóan Amerika-centrikusan és szenzációhajhász módon ír (ami lehet egyfajta stílus illetve a kulturális közeg elvárása is). Hiba szerintem a revolucionizmus erőltetése az evolucionizmus rovására. A szélsőségek között tud csak gondolkodni, tehát ha valami nem hozza meg a kívánt eredményt, (meritokrácia) akkor nem javítani akarunk rajta, hanem dobjuk az egészet.
@savaz: Ez még a ’90-es években is működött, sőt. A vállalati ranglétrán nem tudtál gyorsan feljebb jutni a Kádár-rendszerben, mert az öregek domináltak mindent. A ’90-es években viszont eljött a huszonéves menedzserek ideje. A cégek esetében a nyújtott teljesítmény már nagyobb szerepet játszott, ilyen szempontból egészen az ezredforduló utáni évekig a társadalmunkat sokkal inkább „meritokráciának” lehetett nevezni mint azelőtt vagy mint a mostani időkben.
@tele.phone: Harari nem azt mondja, hogy könnyedén dominálja majd a szuper elit a homo sapienst, hanem hogy egyáltalán nem lesz rá szüksége és ez a semmire nem használható tömeg komoly probléma forrása lesz. Az ember is azokat az állatokat dominálja, amikre szuksege van, a többit kiirtja :). Mondjuk a humanizmus végét biztosan jelenti majd és nem lehet tudni mi lesz utána.
@TG69: Ezen nem fogunk összeveszni (már nincs is meg a H. könyvem, kölcsön adtam), de szerintem ennél ő sokkal óvatosabb. Annyira hipotetikus szcenárióról van szó, hogy felesleges is ilyen bizonyossággal állításokat megfogalmazni. Szerintem egyébként az ilyen dolgok viszonylag fokozatosan alakulnak ki, plusz ebben az esetben először szűkebb körben történnek a változások. Illetve a digitális technológiák tömegbefolyásoló hatását már most is folyamatosan tesztelik. Szóval ebből inkább az következik, hogy lehetséges lesz egy simább átmenet.
Sűrű poszt, kell rá a hétvége…
„Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez, megalázottabbnak érezheti magát annál, aki alacsony társadalmi rétegbe született egy arisztokratikus társadalomban.” – Ez, baszki, hú, de új gondolat!
Kár, hogy már leírta Alexis de Tocqueville 180 éve Az amerikai demokráci c. híres művében…:)
Hogy mennyire nem volt igaza – és hogy mennyire nincs most igaza Sandelnek sem – jó mutatja, hogy a leminősített amerikai társadalom lett a Tocqueville utáni 100-150 év világhatalma (ezt nyilván a társadalom miylensége volt képes finanszírozni erőforrásokkal) és hogy ma a világhatalom-státuszra törekvő Kínai is éppen meritikrata elvek alapján akar társadalmat berendezni.
Bírom ezeket a finnyás alakokat!:)
Korai példa a Vail of ignorance- ra és finom utalás a későbbi ( Hayeki) spontaneous orderre
“EVERY step and every movement of the multitude, even in what are termed enlightened ages, are made with equal blindness to the future; and nations stumble upon establishments, which are indeed the result of human action, but not the execution of any human design*. If Cromwell said, That a man never mounts higher, than when he knows not whither he is going; it may with more reason be affirmed of communities, that they admit of the greatest revolutions where no change is intended, and that the most refined politicians do not always know whether they are leading the state by their projects”
Adam Ferguson ( An Essay on the History of Civil Society – 1767 )
@Moin Moin: Hol van az összefüggés? Ezekből a világhatalmi ambíciókból hogyan következik életminőség, vagy fordítva? A világhatalmi potenciál egészséges társadalmat rejt? Elég hihetetlen állítás a történelem árnyékában.
@jotunder: Neked van igazad.
Közben eszembe jutott egy szakállas bácsi mondása:
„Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”
Ez hogyan viszonyul az itt felvetett problémához?
@Hálátlan Gazember: Apró gond, hogy az emberi civilizációt mindig is a növekedés hajtotta előre. Csak régen ez térbeli növekedés tudott lenni, mára azonban a tér elfogyott.
„Apró gond, hogy az emberi civilizációt mindig is a növekedés hajtotta előre. Csak régen ez térbeli növekedés tudott lenni, mára azonban a tér elfogyott. „
Nem igazán. Mai értelemben vett növekedés csak az ipari forradalom óta létezik. A térbeli növekedés (expanzió?) pedig nem minden civilizáció számára volt lehetőség. Komoly civilizációk léteztek érdemi növekedés nélkül évszázadokik vagy akár évezredekig (attól is függően, hogy mit nevezünk „civilizációnak”). Továbbá a „tér” mint olyan korántsem fogyott el. Energia, termőföld, víz, ilyesmi inkább.
@AdvocatusDiaboli: Mondtad. ” Energia, termőföld, víz, ilyesmi inkább. „
6 évvel ezelőtt bejött a szénhidrogén iparba a rétegrepesztéses technika, és eddig gazdaságosan ki nem termelhető készletek rázúdultak az iparra. Palagáz, palaolaj a kulcsszó.
Termőföld nélküli agrotechnikák (hidropónia és aeropónia a kulcsszó) ötven – száz milliárd ember etetésére lenne alkalmas.
Víz. Baromi sok van belőle, menj el egy Föld körüli vitorlás versenyre, megtudod (kulcs szó: óceán). Jó, ma még drága kiédesíteni (fordított ozmózis, lepárlás, miazmás), nincs kétségem afelől, hogy előbb utóbb ezt is megoldjuk. A technikai civilizáció erről szól. 🙂
Vuhani vírus. Eddieg egy vak cina kifejlesztése úgy 5 év volt. Nagy a szükség? Nagy a piaci igény? Lehet hogy 1 év alatt elkészül úgy egyébként tucatnyi fajta vuhani elleni vakcina. 🙂 Fura dolog ez a kapitalizmus, de a kereslet – kínálatnál eddig jobbat senki nem talált ki.
Nem igaz, a negró cukor – a torok kéményseprője számomra jobb, de ez nem lényeges. 🙂
a győztesek alázatÁNAK HIÁNYA pedig végzetesen gyengíti meg a társadalmi kohéziót és szolidaritást.