Az érdem zsarnoksága avagy kiáltvány a meritokrácia ellen
Eredeti szerző: jotunder
Szeptember elején jelent meg Michael Sandel, az egyik legismertebb kortárs politikafilozófus könyve:” Az érdem zsarnoksága” (The Tyranny of Merit). Sandel még nem volt harmincéves, amikor megírta híres liberalizmuskritikáját a Liberalizmus avagy az Igazság határai-t, mely munkáját sokan kommunitariánusként írták le, erre válaszul, könyve második kiadásához „Mi a baj a kommunitarianizmussal? ” címmel írt előszót. A Vincent-en én azt írok le filozófiáról, amit csak akarok, hiszen nem értek hozzá, teljesen kivülállóként azt gondolom, hogy az Érdem zsarnokságának megközelítése nagyon hasonlít arra, amit én a kommunitarianizmusról- nyilván végtelenül naívan-gondolok.
Ha az Olvasó esetleg megdöbben azon, hogy Sandel elveti (mert elveti) a meritokráciát, mely kifejezést szinte kizárólag pozitív értelemben használjuk, érdemes felidézni, hogy a meritokrácia szót Michael Young, brit baloldali szociológus, eleve egy negatív disztópiába ágyazva konstruálta meg, és igen csalódott volt, amikor később Tony Blair beszédeiben pozitív kontextusban jelent meg.
Sandel részben a meritokratikus elvek bukásának tulajdonítja a populizmus, különösen pedig a trumpizmus sikereit. Ha az Olvasó esetleg össze akarja rakni a könyvből az Orbán Viktort, nem lesz könnyű, legalábbis nekem nem sikerült, Trumpot annál inkább.
Az arisztokratikus rendszerben az ember beleszületik egy osztálystruktúrába, és az lesz belőle, ami az apja vagy a nagyapja volt. Ha cipész családból származik, azt várja el tőle a társadalom, hogy a lehető legjobb cipész legyen, ne vágyjon többre, egészen pontosan, maradjon a kaptafánál. Aki jó családba született, behozhatatlan előnybe került azzal szemben, akinek a szülei a társadalom alsóbb rétegeibe tartoztak.
A meritokrácia ezt az igazságtalanságot akarja felszámolni azzal, hogy az Elitbe, tehetséggel és a kemény munkával megszerzett tudással és nem születési előjogokkal lehet bejutni. Érdemesnek kell lenni, és az érdemesség jutalma az Elithez tartozás. Az Érdem a lényeg, nem az Előjog.
Sandel, miután körüljárja azt, hogy miért is korrelál a meritokratikus siker a jó családi háttérrel, felveti, hogy mi lenne akkor, hogyha kiküszöbölnénk ezt a korrelációt, és a nyers tehetséget keresnénk a fiatalok között (Kínában, ahol egyébként Sandel nagyon népszerű, pontosan ez történt). Elfogadja, hogy ez esetleg lehetséges, majd amellett érvel, hogy a tökéletes meritokrácia is igazságtalan.
Azt próbálja megmutatni, hogy Bill Clinton és Obama szlogenje a ” segítünk neked kibontakoztatni a tehetséged, hogy valóban az legyél, aki lehetsz” is mély szakadékot épít, de nem a felső és alsó osztályok, hanem a „smart” és a „dumb” címkéjű emberek között. Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez, megalázottabbnak érezheti magát annál, aki alacsony társadalmi rétegbe született egy arisztokratikus társadalomban.
Luther Márton és a korai reformáció éppen azzal támadta a katolikus egyházat, hogy az Isteni gondviselést az érdemekhez kötötte (adott esetben ugyanúgy meg lehetett vásárolni a gondviselés kegyét, ahogy bizonyos egyetemekre lehetett bekerülni azzal, hogy a szülők bőkezűen támogatták az intézményt). Luther az eleve elrendeltség dogmájával, az Érdem helyett Isten tiszta és feltételek nélküli elfogadását követelte meg, szerinte a Mennyek országa nem érdemelhető ki. Csak a puritánok hozták vissza a providencializmust, azt, hogy Isten szeretetét ki kell érdemelni, a kemény munkával szerzett vagyonra bátran lehet büszke az ember, hiszem Isten akaratát szimbolizálja. Sandel (számomra) egyik legérdekesebb érve éppen lutheri. A meritokrácia kiöli a győztesekből az alázatot, ez pedig végzetesen gyengíti meg a társadalmi kohéziót és szolidaritást.
És itt térünk vissza a Limit of Libertyhez, Sandel nem fogadja el azokat az igazságelméleteket, legyenek azok bármely tetszetősek, amelyek nem a valóságos társadalmi viszonyokra épülnek, nem hisz a Tudatlanság Fátylában, és bizony abban a kanti elvben sem hisz, hogy előbb a Right és csak utána a Good, vagy másképpen, előbb a Szándék utána a Következmény. Sandel, a Következményetikát képviseli (ezt a szót is a lockdown alatt hallottam először, lassan csak kikupálódom), a Deontological Ethics-t támadja(hú, de megy ez nekem ma este), odáig megy, hogy az elit egyetemek felvételeinél a sorsolást használná. Attól fél, hogy az Ész és a Tehetség felsőbbrendűsége ugyanolyan károkat okoz, mint a faji felsőbbrendűség (ez a gondolat egy az egyben jelenik meg egy másik hasonló könyvben, amit nem olvastam el, de azért nézegettem, Freddie DeBoer: The Cult of Smart), valódi, mérhető társadalmi károkat. Az is kárt okoz, ha a Piac szabja meg az emberi értéket, és az is, ha a Tehetség birtoklása.
Sandel fő motívuma a társadalmi szövedék felfeslésétől való félelem. Azoknak az embereknek az indulatától fél, akik az utóbbi negyven év hipermeritokratikusnak tűnő amerikai társadalmi rendszerében elveszítették az Amerikai Álmot. Felidézi azt a könyvet, amelyben először írták le az Amerikai Álmot, és nem úgy, mint egy tiszta és igazságos versenyt, amelyben csak a győztesekre vár ez az álom. Hanem egy olyan Amerikát álmodtak meg, amelyben minden tisztességes amerikai nyertes lehet, ahol az alacsony státuszú emberek ugyanolyan tiszteletet kapnak, mint a kiemelkedettek, ahol az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban : ” a székeken csendes olvasók ülnek, idősek és fiatalok, gazdagok és szegények, feketék és fehérek, igazgatók és munkások, tábornok és közlegény, híres tudós és iskolás fiú, mindannyian a saját könyvtárukban olvasnak, amelyet a saját demokráciájuk biztosított számukra (James Truslow Adams: The Epic of America) „
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517968-6ae3c3667e8aa' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517968&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517968-6ae3c3667e8aa&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517968-6ae3c3667e8aa' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
„Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére –
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.”
J. A.
A héten volt egy közel kétórás meetingem egy oxfordi kutatóval aki (bevallom, genetikából az utóbbi időkben (cca 5 éve) átkalandozván) fejlődő országokban kutatja a capability building lehetőségeket (ez az Amartya Sen féle capabilities cucc). Közös projekten dolgozunk néhány más angol developmentalistával, a lényeg az, hogy pont ezt a könyvet ajánlották nekem. Még nem sikerült beszereznem, ezért kérdem, hogy ugye nem ő nevezi az amerikai társadalmat hipermeritokratikusnak és nem ő mondja azt, hogy a ténylegesen létező nyugati társadalmak meritokratikusak hiszen az elitbe való bekerülés nem mediált a családi háttér szerint (miközben ennek a szöges ellenéte az igazság)?
Vagy azt, hogy „A meritokrácia ezt az igazságtalanságot akarja felszámolni azzal, hogy az Elitbe, tehetséggel és a kemény munkával megszerzett tudással és nem születési előjogokkal lehet bejutni. Érdemesnek kell lenni, és az érdemesség jutalma az Elithez tartozás. Az Érdem a lényeg, nem az Előjog.”
Mert ha ő mond ilyeneket, akkor lemondom a bookdepository-t de kurva gyorsan. Mondjuk ha csak a második része igaz a posztnak, ti.: hogy sorsolással kellene kiosztani az egyetemi helyeket hülyék és tehetségesek között, akkor is lemondom.
Szegény hülyék a világon mindenütt el vannak nyomva. Ez tűrhetetlen.
.
images4.alphacoders.com/771/77118.jpg
Érdekes gondolat. Nem ismertem.
Köszi!
@harmadikszem: nem, ő azt mondja, hogy az amerikai társadalom éthosza hipermeritokratikus, valójában nagyon erős a korreláció a jó családi háttér és a kiváló tanulmányi eredmények között.
hosszasan ír arról, hogy mennyire őrült lett a verseny a harvardon, ennek milyen következményei vannak. azt javasolja, hogy a legjobb harmincezer jelentkező közül (úgy tűnik azokra gondol, akik eleve 1400 feletti SAT-ot írnak, ami a felső hét százalék most éppen) sorsoljanak ki a harvardra kétezer embert (szerintem matematikában óvatosabb lenne). ez egy filozófiai jellegű javaslat, nem gondolja komolyan, hogy megfogadnák. az indoka az, hogy az Ivy League Elittel annyira elszalad a ló, annyira érdemesnek érzik magukat, ami már sok.
a harvardra nyilván bekerül egy csomó kedves geek, aki tizenkilenc évesen már doktorálhatna algebrai geometriából, ha nagyon akarna, hát ő nem rájuk gondolt, hanem azokra, akiknek a szülei dollártízezreket költenek prep schoolra. ő így gondolja, én meg sehogy.
@labrys: sandel elég komolyan gondolja azt, hogy olyan embereket „dumb”-olnak le, akik teljesen alkalmasak arra, hogy a közjóról szóló vitákban részt vegyenek. hogy ha valaki nem fancy munkakörben dolgozik, hanem mondjuk nővér vagy esetleg húsipari munkás, akkor úgy érezheti, hogy ő mélyen le van nézve, és ha nem csilivilik a nézetei, akkor esetleg bekerül a basket of deplorablesba. ebben is van igazság. nyilván más igazságok is vannak, ez sandel igazságosság fogalma, és ő igazságosságban utazik.
@jotunder:
Na igen:
http://www.bbc.com/news/amp/world-us-canada-47963633?espv=1
@Muad’Dib: A könyv (de a Freddie DeBoer könyve is) ennek a botránynak a leírásával kezdődik.
Amerikában nincs meritokrácia, aki mást mond, az dumb. Már a kis Bush 8 éves elnöksége idején is gyanús volt a dolog, de Trump megválasztása óta már tuti így van.
@netukki: a meritokrácia nem arról szól, hogy ne lehetne bárki (G.W.Bush messze nem volt akkora tahó, mint aminek beállították, én emlékszem Dan Quayle-re, na őt szétszedték, mert volt néhány vicces elszólása, ő sem volt ám annyira vészes, hát Donalddal tényleg vannak problémák) elnök. és Amerika a legmeritokratikusabb országok egyike (Kína a legmeritokratikusabb).
@jotunder: ja jó, akkor nem mondom le! Köszi 🙂
@jotunder: Hardcoverben 6500 forint, így zsákmányol ki az oxfordon doktorált gazember egy kelet-európait.
@jotunder: akkor, ha jól értem, Sandel igazából azt panaszolja – trükkös és különös módon a „hipermeritokrácia” kifejezést használva a jelenségre –, hogy (például) az amerikai társadalom nagyon _nem_ meritokratikus (a szó köznapi értelmében), hiszen a társadalmi háttere rengeteg embernek nem engedi meg, hogy valóban azonos feltételek mellett mérethesse meg/bontakoztathassa ki magát?
Az, hogy ki, mikor, kit jogosult(?) vagy szokott ledumbozni (smartozni), szerintem gyökeresen más kérdés. Fölösleges a fentiekbe belekeverni.
Az pedig, hogy ki vehet részt a „közjóról” szóló vitában, egy harmadik, ugyancsak gyökeresen más kérdés, és szintén fölösleges a fenti kettővel keverni.
Persze ez csak az én véleményem, és én dumb vagyok. 🙂
.
Szakirodalom:
http://www.scribd.com/document/478223615/Harrison-Bergeron
@jotunder: G. W. Bush okossagat illetoen sokat ingadozott a velemenyem. Eloszor egyutt nevettem az ujsagirokkal, akik kifiguraztak a rosszul alkalmazott kifejezeseit.
Untam, hogy mindig mindenre az volt a valasza, hogy „let’s give tax cuts to small businesses”. Aztan amikor 2004-ben minden velt es valos hulyesege ellenere ujravalasztottak, egy-masfel evig azt hittem, hogy tulajdonkeppen lehet, hogy o okos, es rajott, hogy jol jar azzal, hogy ellenfelei lenezik, a csak az o szotaraban letezo szoval „they are misunderestimating him”. Aztan jott 2005, a Katrina nevu hurrikan, amikor egyszeruen ugy viselkedett, mint egy idiota. Ezt nem lehet mashogy mondani. Bennem van egy hobbiszintu erdeklodes az idojaras irant, es meg en is napokkal elore lattam, hogy ott iszonyu nagy baj lesz. Bush nem hasznalta az elnoki pulpitust arra, hogy figyelmeztesse az embereket.
A FEMA (Federal Emergency Managament Agency) igazgatoja akkor, Bush jovoltalbol, Michael D. Brown volt, aki korabban nem dolgozott semmilyen hasonlo munkakorben semmilyen szinten. Ugyved volt, utana egy nemzetkozi, lovakkal foglalkozo szovetsege elnoke.
en.wikipedia.org/wiki/Michael_D._Brown.
Ilyen emberre csak egy idiota biz ra ilyen allast. Brown vicclapba illo baromsagokat kovetett el a Katrina elott, alatt, es utan, akit erdekel, konnyen utananezhet (es persze nem vicces, mert kb 1200 ember halt meg).
Csak hogy osszehasonlitsam GW Bush szemelyzeti politikajat mas, normalisabb emberekkel, nezzuk meg, ki volt Brown utodja 2009-tol 2017-ig. Ugy hivtak, hogy Craig Fugate. Itt volt nalunk a megyeben katasztrofa-elharito fonok tiz evig, utana a republikanus kormanyzo, Jeb Bush kinevezte egesz Florida katasztrofaelharito fonokeve, (ez FLoridaban nagyon komoly allas), ott lehuzott nyolc evet, es onnan tette meg Obama 2009-ben orszagos FEMA igazgatova. Igy is lehet.
en.wikipedia.org/wiki/Craig_Fugate
(Off: jo szonok, nalunk mondott beszedet diplomaosztaskor. Az o nevehez fuzodik a Waffle House Index, ami a fenti Wikipedia cikkben is benne van.)
Szerintem G.W. Bushban volt erzelmi intelligencia, jo humora is volt, de arra egyszeruen keptelen volt, hogy tullepjen olyan hitelvein, mint hogy a kormanyzat az egy szukseges rossz, es az ilyen hivatalok, mint a FEMA nem fontosak, es minel gyengebbek, annal jobb. Bankfelugyelet ugyanilyen, lasd 2008.
[Talan idetartozik, talan nem, hogy az elitgimiben, ahova jart, nem volt a legjobb 60%-ban. Egy eletrajzirojanak azt mondta, hogy mint egyetemista, a Yalen „komolyan vette az orait es kemenyen dolgozott”, de nem emlit egyetlen tantargyat vagy tanart sem, aki nagy hatassal lett volna ra.]
@poszt: most nem a fő gondolathoz (meritokrácia), hanem néhány szakmai pontosítás: „Sandel, a Következményetikát képviseli (ezt a szót is a lockdown alatt hallottam először, lassan csak kikupálódom), a Deontological Ethics-t (hú, de megy ez nekem ma este), odáig megy, hogy az elit egyetemek felvételeinél a sorsolást használná.” A deontologai etikák (keresztény etika, Kant stb.) a kötelesség-etikák, a következmény-etikák (pl. utilitarianizmus) éppenhogy szemben állnak ezzel. Luther eleve elrendelés (predestináció) tana? Az inkább Kálvin. Luther valóban elvette az érdem szerinti kegyelem római karolikus tanítását, ehylett mondta: Sola Gratia.
@jotunder:
” A meritokrácia kiöli a győztesekből az alázatot, a győztesek alázata pedig végzetesen gyengíti meg a társadalmi kohéziót és szolidaritást. „
biztos ez akart lenni a mondat? nem a győztesekből eltűnő alázat gyengíti a társadalmi kohéziót?
Azért minket mégis orbán és az orbanizmus érdekel leginkább. A NER nem jellemezhető sem valamiféle arisztokratizmussal, sem a meritokrácia jelenségével. (Talán ezért nem vezethető le semmilyen politikai filozófiából.) A NER maffiokrácia. A „fides,-ei f” egy érdekes latin szó, sok jelentése van, melyek közül számunkra a következők relevánsak: hit, hűség, oltalom, bizalom, menedéklevél. Ha vége lesz, érdekes könyveket fognak belőle írni az erre hivatottak.
A meritokrácia olyan mint a demokrácia, nem a legjobb, de az összes másik opció sokkal rosszabb. Tisztán nem érvényesülhet sehol, de ahol egyáltalán nem érvényesül, ott olyan emberek kerülnek pozícióba, akik teljesen alkalmatlanok a feladatukra. Ez jelentősen lerontja bármilyen rendszer teljesítményét és nem csak annak sokkal rosszabb, aki amúgy tehetséges és feljebb juthatna, de annak is aki magától nem jutna feljebb, csak éppen az az adott pozíció is szar lesz ahol aktuálisan van a rosz vezetés miatt.
Tipikus példák erre XVI. Lajos és Franciaország, vagy II. Miklós cár és a birodalma.
@kiazmarmegint: „[Talan idetartozik, talan nem, hogy az elitgimiben, ahova jart, nem volt a legjobb 60%-ban. Egy eletrajzirojanak azt mondta, hogy mint egyetemista, a Yalen „komolyan vette az orait es kemenyen dolgozott”, de nem emlit egyetlen tantargyat vagy tanart sem, aki nagy hatassal lett volna ra.]”
Nagyon is idetartozik. Ha tényleg meritokrácia lenne (lett volna) az USA-ban, a fickó nyilvánvalóan nem járhatott volna a Yale-re. Ez a szöveg, hogy „komolyan vette az óráit es keményen dolgozott”, egyszerűen röhejes. Normál körülmények közt valószínűleg egy közepes egyetemet sem tudott volna elvégezni még akkor sem, ha keményen dolgozik. Komolyan vette. Igazán rendes tőle. Az egyetemi felvételik (nem a csalásokról beszélek) remekül megmutatják, hogy mennyire semmiféle meritokrácia nincs: http://www.nytimes.com/2020/09/15/books/review/selingo-korn-levitz-college-admissions.html. Amúgy az amerikai egyetemen a felvételinél az ember beadja az anyagát és kap egy értesítést, hogy felvették-e, mindenféle pontszám, sorrend, (érdemi) indoklás nélkül. Nem veszünk fel, mert csak.
Adalék: az ázsiai hátterű diákok növekvő súlya a STEM területeken részben annak köszönhető, hogy a magas státuszú családok gyerekeinek ezek a területek nem érik meg a befektetett energiát: sok tanulás, (számukra) alacsony fizetés.
Érdemes megnézni mondjuk a matek olimpiai csapatok összetételét (http://www.imo-official.org/countries.aspx) nem csak az USA-ban, hanem mondjuk Kanadában, Ausztráliában is. Ha (nagyon) jók a képességeid és rohadt sokat dolgozol, akkor kis szerencsével lehet közepesen jó állásod is akár.
Bush gimijét egyébként valószínűleg (nem néztem utána) nem érdemes „elitgiminek” nevezni, az inkább egy nagyon drága közepes gimi. Elitgimi a Fazekas, az Eötvös, a Révay, a Zrínyi, stb. Persze ezekbe is családi háttér által erősen determináltan lehet bekerülni, de legalább van felvételi.
Nagyon sokáig bősz meritokratikus voltam, magam is ennek a rendszernek a haszonélvezője vagyok. Az említett urat, Hararit, Fukushimát, stb, ezeket én kevésbé olvasom, viszont Vonnegut Kékszakáll c könyve nagyon ütött rajtam. Kicsit más megközelítés, inkább művészetfilozófiai oldalról járja végig, és mélyen empatikus és emberséges.
Átugorva jópár mondatot és bekezdést, a meritokrácia jó, ha kiépültek a társadalomban az ezt lehetővé tevő mechanizmusok, de a tiszta meritokrácia boldogtalanná tesz. Meritokratikusan ugyanis folyton versengened kell, és a versengés olyan, mint a Hegylakó – a végén csak egy maradhat. Nyilván ez túlzás, de ha megnézzük a popzenét, mondjuk, vagy az irodalmat, akkor 5-6 milliárd embernek vagy 1 darab Michael Jacksonja. Ő a legjobb, és tekintsünk el nüanszoktól, és fogadjuk el, hogy ő a legjobb, és a megérdemelt helyén van.
Ezzel ellentétben, ha nem meritokrácia lenne, hanem arisztokrácia, akkor minden faluban, városban lenne egy zenészdinasztia, amelyik vegyes kasztrendszerben (hiszen van belső kiválasztás) kitermeli a lokális zenészeket, és azok, jobb híján akár sikeresek a saját közösségükben.
Nyilván ezek a zenészek véletlenül lehetnek olyan jók, mint MJ, de valószínű, hogy nem lesznek. Na és? Városonként lesz egy boldog zenész, aki ki tudott teljesedni, ellentétben az előző modellel, ahol a világon van 1 db boldog zenész. Ráadásul a közösség is boldog, jól funkcionáló, hiszen a saját zenész közösségformáló hatással is bír.
A meritokráciához kell a karriervágy, és mi van, ha valaki nem akar karriert, hiába 160 az IQ-ja? Hat gyereket akar, és a naplementében meginni egy pohár bort esténként, nem akar gyarapodni. A modern világ egyik válsága a folyamatos növekedés-kényszer, ennek ez egyik hajtóereje a meritokrácia.
Szóval valószínűleg a kevert rendszer a jó, de ez csak tipp.
Sandelnek, ha komolyan venné saját magát, otthon kéne ülnie, és a legsötétebb sarok felé fordulva bambulni. Könyvének létrejötte, amelynek gondolatai nyilván valamiféle érdemek (értelem, szorgalom) talajából szökkentek szárba, önmagában cáfolja állításait.
Ugye, van az a mondás, hogy az elit olyan, mint a női lábak. Nem kritizálni kell őket, hanem bekerülni közéjük. Neki ez a csajozós dumája, ennyi.
@Hálátlan Gazember: Fukuyama?
@Podvinecz Marsall: óbaz, igen, ő 😮
@Hálátlan Gazember:
Az amerikai társadalom egésze a nagyon szélsőséges versengése épül. Már az iskolában sem abszolút ostályzat van, hanem rangsor. Sok vállalatnál és a hadseregben komolyan veszik és alkalmazzák az elvet, hogy ha nem vagy jó és nem léptetnek elő, akkor kifelé vezessen az utad.
Viszont akárhány amerikaival találkoztam, egyik sem tett mély benyomást a képességeit illetően, pedig volt egypár.
Ezt viszont beépítik a saját vállalati kultúrájukba. Felfogadják a legjobb embert a feladatra, az kitalálja, hogy mit kell csinálni, aztán kiadják hogy mindenki betű szerint ugyanúgy csinálja. Általában működik, de néha nagyon be lehet fürödni vele. A probléma az, hogy számos pozícióra nem lehet előre megmondani, hogy ki és milyen tulajdonságokkal lesz a nyerő választás. Tipikus példa, hogy nem az lesz a legjobb katonai parancsnok, aki legjobban tud engedelmeskedni és emiatt halad előre a ranglétrán.
@savaz: így van, és én azt látom, hogy az amerikaiakban van egy ilyen ideál arról, hogy ki a jó képességű, stb, és ha nem tudsz megfelelni ennek hozott anyagból, akkor gyakorlatilag 16-20 órákat fogsz dolgozni, rettenetes hatékonysággal, de excellent work ethic-kel. Ez utóbbi annak dícsérete, hogy saját magad csavarod ki saját magadból az utolsó cseppet is, ráadásul büszkén.
Amiről te beszélsz az előléptetéssel, az inkább viszont a Peter-elv, azaz mindenki azért promótáltatik, amit a jelen pozícióban elért, és nem azért, amire a promótált pozícióban képes lesz (ezért aztán mindenki a saját inkompetenciáján reked meg). Erre a szofisztikált cégek többkörös promóciós folyamatokat építenek ki, az egyszerűbbek megoldják un. mexikói promócióval.
Asszem össze van itt keverve pár dolog. Nem két front van, hanem legalább három.
A kialakult meritokráciák ugyanis nem a tehetséget vagy eredetiséget vagy emberi értéket mérik, hanem valami egész mást. Erre példa a klasszikus (régi) kínai hivatalnok-rendszer is, ahol iszonyú bonyolult vizsgákon kellett átmenni és annak megfelelően kapták a besorolást. Kifejlett OCD nélkül nem sok esély volt a top hivatalnoki pozíciókra.
Amikor egy mérési rendszer bemerevszik és objektivizálódik (ami konkrétan annyit jelent, hogy egy alacsonyabb szinthez kötődik), mint pl a Harvard, akkor elkezd erre hasonlítani, és természetesen egyre átjárhatóbb lesz az egyéb születési illetve pozíció alapú elitek számára is. Kialakulnak a belső tehetetlenségi bugyrok és a rendszer önvédelme, és ettől elkezd elkorcsosulni a teljes teljesítmény is.
Hogy ez a könyv pontosan mit képvisel ebben a többfrontos harcban, azt persze nem tudom.
@fortin2: OFF egy szó kimaradt abból a mondatból. de már benne van.
Nekem megint beugrott egy régi vicc, lehet, hogy elég lenne csak a számát ideírni. Eredetileg spanyol, de magyarítottam, tulajdonképpen mindegy. A poénját nem írom ide, azt ki lehet találni. Egy cég irodájába titkárnőt keresnek, a jelentkezőknek adnak egy kéziratköteget, melynek a közepébe elrejtettek egy húszezres bankót és beküldik egy kis irodába, hogy próbaképpen gépelje le az egészet. Az első jelentkező megtalálja a húszezrest és zsebreteszi, majd befejezi a gépelést, és mintha mi sem történt volna, átadja azt a megbízónak. A második megtalálja a pénzt, félreteszi, majd amikor készen van, szó nélkül átadja a kész iratot és a pénzt is. A harmadik amint megtalálja a bankjegyet, felháborodottan kirohan és méltatlankodik, hogy miféle rendetlen hely ez, ahol húszezresek hevernek a kéziratokban. Na most melyiket fogják alkalmazni?
@labrys: én használtam a hipermeritokrácia jelzőt, ő körülírta.
@Hálátlan Gazember:
Igen próbálják kikerülni, hogy a Peter elv csapdájába essenek, de ezáltal pont az általad említett opciókat gyilkolják ki a rendszerből, hogy egy ember egy szinten marad és ugyan azt csinálja egész életében verseny és stressz nélkül és ráadásul jól.
Nem tudom pontosan hogy mit értesz Mexikói promóció alatt, de számos tanulmány kering arról, hogy mennyire nem jók a HR kiválasztási rendszerek, mennyire nem jutnak át a jó szakemberek a szűrőkön, még a véletlenszerűen kiválasztott előléptetés is jobb mint bármilyen hivatalos módszertan.
Ugyanilyen jó példa az említett kínai vizsgarendszer. A résztvevők a rendszerhez alkalmazkodnak. itt sem az igazán jók kerülnek előre, hanem az aki legjobban tud vizsgázni, bírja a stresszt etc.. Nem véletlenül teljesítenek átlag felett ma sem az ázsiai diákok, hanem azért mert nagyon tudnak teszteket írni (is). Az amerikai rendszer, meg az amerikai-focista agresszivitást pártolja, az arab meg a nagy mennyiségű memorizálást.
Summázva, nem rossz az a meritokrácia, de a mai kiválasztási rendszerek nagyon nem működnek tökéletesen, semmilyen kultúrában.
@balmoral: Amelyiknek a legnagyobb a melle 8-).
@labrys: Sandel ír a Harrison Bergeron sztoriról a könyvben. Ő nem azt állítja, hogy nincsenek intellektuális különbségek az emberek között, azt sem állítja, hogy van valamiféle célja, hogy eliminálják ezt a különbséget. Ő csak azt az igazságosság-fogalmat támadja, amire a meritokrácia épül. Nemcsak ő támadja, Rawls és, bizony, Hayek is támadja a meritokráciát, de ő más igazságosság fogalom irányából támadja.
@fortin2: „His
broader point, following Augustine, was that salvation is wholly a matter of
God’s grace and cannot be influenced by any effort to win God’s favor,
whether through good works or the performance of rites. We can no more
pray our way to heaven than buy our way in. For Luther, election is a gift
that is entirely unearned.”
Sandel a protestáns etika kapcsán hosszasan ír arról, Weber hogyan követte végig az Érdem szerepének változását.
@savaz: Egészen konkrétan ír Sandel a saját iskolai rangsorukról, az egyik tanár eleve a rangsor szerint ültette le a diákokat.
@jotunder: Ez egy általános etikai kérdés. Az emberek nem egyformák és van egy elég vastag réteg amelyik nem alkalmas semmilyen komolyabb munkára vagy intellektuális teljesítményre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne akarnának ilyet produkálni, sőt ne akarnák nagyon és ne éreznék abszolút igazságtalannak, ha kiszorítják őket a fontos pozíciókból. Elég csak benézni egy laposföldes, vagy oltástagadó fórumba. A társadalomnak elemi érdeke, hogy ezeket a törekvéseket, valamilyen szinten kordában tartsa. Kb mint amikor a 8 éves gyerekemet nem engedem vezetni, akármennyire is hisztizik, mert kinyírná magát, meg a családot.
Perrsze a kiválasztás és a szintek megítélése itt is problémás, de pl.: ha Trump nem oda születik ahova, kb. minden rendes munkahelyről kidobnák két héten belül és már rég hajléktalan lenne.
@savaz: könyörgöm, aki nem jut be a Harvardra, az még nem laposföldes. én nem vagyok sandel, nem vagyok filozófus, de azt elfogadom, hogy egy normális társadalomban igen széles rétegek érzik úgy, hogy tisztelik őket, elfogadják őket. és ez amerikára tulajdonképpen elég sokáig jellemző volt. ez nem azt jelenti, hogy a szakmai hierarchiák ne meritokratikusak legyenek, hanem azt, hogy maga a társadalom ne legyen vesztesekre és győztesekre bontva, dumbokra és smartokra. ez nem azt jelenti, hogy ne fogadnánk el az intellektuális különbségek létét, csak a következményeket mérsékeljük. de, én nem vagyok sandel, ezt vele kell megvitatni, nem velem.
@savaz: Amúgy szerintem nem lenne hajléktalan. Annál azért több van a fickóban, jóval. De hogy becsületes ember se lenne, az is biztos. Hát így se az 🙂
Érteni vélem a könyv, ill. a poszt logikáját, és ha tényleg ez történne, hogy egy meritokratikus rendszerben kialakul a szépek-okosak és a csúnyák-buták kasztja, az baromi gonosz dolog lenne. De. Nem téved-e a szerző ott, hogy reálisnak lát egy olyan meritokratikus rendszert, ami szerintem csak absztrakció szintjén létezik.
Arra gondolok, hogy a valóságban, még egy meritokratikusnak tervezett rendszerben sem lesz sosem úgy, hogy aki „tehetséges”, annak lesz magas pozíciója, magas fizuja. A tehetség mellett számít a szorgalom, a monotonitástűrés, a kockázatvállalási hajlandóság, a fókuszálás, az elmélyülés képessége, az asszertivitás, az ambíció stb. Rengeteg elképesztően tehetséges ember van, akiben nincsen ambíció vagy szorgalom. És van rengetet talán nem annyira tehetséges ember, aki a tehetség hiányán szorgalommal tudja pótolni. (Most arról ne is beszéljünk, hogy sok igazán tehetséges és szorgalmas ember meg kutatónak áll, és presztízs és fizetés szintjén társadalmilag a béke segge alá kerül.)
Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy szerintem a valóságban nincs olyan, hogy van a genetikailag determinált „merit” (érdem ugye eredetileg), és az szépen kettévágja a társadalmat okosakra és hülyékre, sikeresekre és lúzerekre, és a kettő közt nincs átjárás, mint a katolikus menny és pokol között (ha már teologizálunk 🙂 ).
@jotunder: 170 cm magas vagyok és 60 kg, az pont jó a mai divat szerint. Aki nállam soványabb az anorexiás, aki kövérebb az dagi, de én éppen az ideális vagyok. Árdekes módon ugyanezt gondolja az is aki 80 kg és ugyanolyan magas. Persze nehezményezi, hogy sűk a repülőgép ülése, meg nehezebben kap ruhát etc.
A lényeg az, hogy mindíg lesznek olyanok, akik vesztesnek érzik magukat, függetlenül attól, hogy ténylegesen azok-e, függetlenül attól, hogy hogyan kezelik őket, mert ők úgy érzik, hogy többre hivatottak. Trump azért elég magasra feljutott, de őt is komolyan frusztrálja, hogy a Washington Post nem dicséri minden nap. Nem lehet mindenki elnök és nem dicsérhet mindenkit a WP.
@savaz: itt a „justice”-ról van szó. ez alapvetően egy politikafilozófiai mű, sandel nem gondolja komolyan, hogy tényleg sorsolni fognak a harvardon. a populizmus előretörése, inkább valamiféle illusztráció csak, alapvetően az érdekli, hogyan lehet az igazságosság fogalmát a következmény oldaláról definiálni.
kant a szándék fogalmából indult ki, és pl. (ez sandel egyik kedvence az előadássorozatában, itt fagynak le a diákok), azt tanítja, hogyha gyilkosok keresik egy barátod, aki nálad bújt el, akkor el kell nekik mondanod, hogy nálad van a barátod. nem gondolhatjuk komolyan, hogy kant valóban elárulta volna a barátját egy ilyen esetben.
@jan: az original position vagy a veil of ignorance ezerszer absztraktabb 🙂
@savaz: Ronald Reagan sem volt túl okos és mégis elég jól vezette az USA-t. Ez a könyv nem erről szól, hanem hogy milyen károkat okoz egy ilyen fajta zsarnokság. És az a vicc, hogy itt nincs vége. „A kiégés társadalma” meg azt írja le, hogy a középosztály is ugyanilyen teljesítményelvű és ehhez már külső nyomás sem kell. Minden ilyen hierarchiának megvannak a fenntartói (nyertesei) és ez általában önérdeket szolgál és nem valami társadalmi jót. A végeredmény egy túlhajszolt és/vagy teljesen érdektelen munkát végző önmagát rosszul érző tömeg.
@jotunder: Persze, én csak azt akartam mondani, hogy szerintem nem reális, hogy egy ilyen rigid rendszer kialakuljon, hogy van egy meritokratikus underclass meg overclass, és hogy az underclass tagjai megszégyenültem és szemlesütve járnak, mint Indiában a dalitok.
„Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez”
Na de várjunk, nem egyetlen meritokratikus verseny van az életben, hanem milliónyi. Ha az egyikben nem vagyok jó, attól még jó lehetek a másikban, a harmadikban, az ezredikben. Számtalan olyan közeg van, amiben én segghülye vagyok, de vannak olyanok, ahol viszont nem, ahol valami érdemit hozzá tudok tenni a jó dolgokhoz, és akkor az lesz az én kis saját meritokráciám, és ott relatíve okosnak számítok és viszonylag magasan vagyok a helyi ranglétrán, így aztán nem érzem magam vesztesnek.
Vagy nem így van? Nem relatív dolog az okosság, és inkább vesztesnek kéne magam éreznem? 🙂
@savaz: Helyes a válasz. Tied a szobahangszóró.
@jan: családi hátteret és szocializációt kihagytad pedig ez legalább annyit számít mint a tehetség, szorgalom, ambíció. A tehetséget leszámítva ezek mind osztályhabitusból és konkrét családi héttérből jönnek és ott tudnak kifejlődni, egyébként részben a tehetség is (a marótpusztai cigánygyerek lehet genetikailag iszonyú tehetséges, de sose derül ki, a Harvard alumni szülők pedig preparatory school-okon keresztül a közepesen tehetséges gyerekből is kitapostatják az ambíciót, szorgalmat, minimáltehetséget, és 30 évesen ő fog tehetségesnek tűnni, nem a amrótpusztai cigánygyerek)
@Késes Szent Alia:
Igen ez nem egy egydimenziós játék és ráadásul nem abszolút első helyért játtszák. Nem kell feltétlenül a legjobb lenned, elég ha elég jó vagy. Michael Jackson mellett azért megélt Johny Rotten és Karel Gott is a zenéből.
A dolog sokkal inkább pszichológiai jellegű. Pontosan hogyan is áll a Maslow piramisom és mit gondolok magamról, hogy hol kellene állnom. Van akinek a pohár félig tele van és ez neki egy megfelelő állapot. Másnak a pohár félig üres és ettől szenvednek.
Szerintem.
– Az USA-ban a mai napig letezik arisztokracia, vegytiszta $$$ alapon merve. Nem olyan merev, mint mondjuk egy feudalis, szuletesi kivaltsagokra epulo, de termeszetesen ez is onmagat ujratermelo (-ni akaro) szerkezet.
– A legfobb kulonbsegtetel is ez alapjan megy loser-winner skalan. Egyaltalan nem veletlen, hogy a legzsigeribb populista Trump is minden masfeledik mondataban winninget iger a rajongoinak.
– Teljesen nyilvanvaloan letezik smart-dumb kulonbsegtetel is, de nem feltetlen ugy, ahogy it sugallva van. Meg ivy leage-es, kifejezetten tehetseges emberkent is kurva gyorsan megkaphatod a dumb jelzot, ehhez semmi mast nem kell tenned, mint az elerheto maximumnal kevesebb penzt keresni. Ha, teszem azt, valaki a Harvardon vegzett, majd elmegy tanitani apropenzert, mert neki az a vagya, meg ha vilagszinvonalu is benne, a tomegek szamara dumb (es loser) lesz. Akademikusok szerint lehet smart, de egyreszt az o velemenyuk nem igazan szamit (a tomegeknek), masreszt ugyanolyan loser marad az illeto.
– Mindeki altal koztudottan az IL egyetemeken nem is feltetlen az oktatas (egyebkent egyaltalan nem megvetendo) szinvonala lesz hasznosithato, hanem a kialakult kapcsolathalok es a kepesseg kapcsolatok kiepitesere. Angol boarding school much?
– Az egyetemi rangsorok es megszerzett kepzettsegek legfontosabb fokmeroje a kesobbi elet soran megkeresett $$$. Lasd elso pont.
– Ebbol kovetkezoen az amerikai meritokratikus berendezkedes nem igazan rendelkezik onallo funkcioval, csak az arisztokraciaba valo bekerulest segiti. Nekem igazabol ez tunik problemasnak.
@Hálátlan Gazember: Kifejezetten orulok, hogy rajtamkivul masnak is Vonnegut ugrott be referenciapontkent, bar en a Kekszakallal szemben inkabb a Harrison Bergeron-t emlitenem, mivel az tenylegesen a tarsadalmi muszajegyenlosegnek szalad neki, amolyan anti-meritokracia gyanant. (Ugyanez elokerult aTitan szirenjeiben is, de ott nem volt igazan hangsulyos az egyeb motivumok mellett.)
@TG69: Reagan elég okos volt ahhoz, hogy hallgasson a tanácsadóira és ezt teljes színészi repertoárjával előadja. Trump szentül meg van győződve róla, hogy mindenkinél okosabb és ezért van abban a folyamatosan sértődött állapotban, hogy őt még így sem akarják elismerni.
Hopp, ugy tunik a kommentmotor megfektetheto nemmondommivel.
Szerintem.
– Az USA-ban a mai napig letezik arisztokracia, vegytiszta $ alapon merve. Nem olyan merev, mint mondjuk egy feudalis, szuletesi kivaltsagokra epulo, de termeszetesen ez is onmagat ujratermelo (-ni akaro) szerkezet.
– A legfobb kulonbsegtetel is ez alapjan mukodik egy loser-winner skalan. Egyaltalan nem veletlen, hogy a legzsigeribb populista Trump is minden masfeledik mondataban winninget iger a rajongoinak.
– Teljesen nyilvanvaloan letezik smart-dumb kulonbsegtetel is, de nem feltetlen ugy, ahogy itt sugallva van. Meg ivy leage-es, kifejezetten tehetseges emberkent is kurva gyorsan megkaphatod a dumb jelzot, ehhez semmmi mast nem kell tennie, mint az altala elerheto maximumnal kevesebb penzt keresni. Amennyiben valaki nem maximalizalja a megkeresett jovedelmet, az az amerikaiak szerint both dumb & loser.
– A legendariumok (es ott vegezett ismerosok) szerint IL egyetemeken nem is feltetlen az oktatas (egyebkent egyaltalan nem megvetendo) szinvonala lesz hasznosithato, hanem a kialakult kapcsolathalok es a kepesseg kapcsolatok kiepitesere. Angol boarding school much?
– Az egyetemi rangsorok es megszerzett kepzettsegek legfontosabb fokmeroje a kesobbi elet soran megkeresett penz alapon van merve. Lasd elso pont.
– Ebbol kovetkezoen az amerikai meritokratikus berendezkedes nem igazan rendelkezik onallo funkcioval, csak az arisztokraciaba valo bekerulest segiti. Nekem igazabol ez tunik problemasnak.
@Hálátlan Gazember: Kifejezetten orulok, hogy rajtamkivul masnak is Vonnegut ugrott be referenciapontkent, bar en a Kekszakallal szemben inkabb a Harrison Bergeron-t emlitenem, mivel az tenylegesen a tarsadalmi muszajegyenlosegnek szalad neki, amolyan anti-meritokracia gyanant. (Ugyanez elokerult aTitan szirenjeiben is, de ott nem volt igazan hangsulyos az egyeb motivumok mellett.)