Az orbánista rektor esete a szólásszabadsággal
Eredeti szerző: jotunder
Koltay András rezsimrektor ideológiai iránymutatást publikált az index.hu-n. A szólásszabadságot félti. Az amerikaiak szólásszabadságát, mivel kidobták Trumpot a Twitterről.
Koltay évek óta Orbán végrehajtója, jelenleg az NKE rektora, aki egy politikai ellenfelét, bizonyos Lattmann Tamást azért bocsátotta el, mert az vicceskedni merészelt a rezsim egyik nőnemű öklével szemben. Az elbocsátást azzal is indokolta, hogy Lattmann kritikus volt egy kormányzai propagandaszervvel kapcsolatban, amelynek egyes alkalmazottai az egyetem munkatársai. Ennyit a szólásról és annak szabadságáról.
Magyarországon az állampárt vezetője kontrollálatlanul uszíthat bárki ellen a közmédiában, az állampártnak saját sajtókonglomerátuma van, és ebben van része Koltay rezsimrektornak is.
Nem tudom, hogy mit gondoljak a Twitter döntéséről. Nyilván ezt is gondolok, meg azt is gondolok. Szeretném azonban kiemelni Koltay egy mondatát.
“A szólásszabadság jogilag védett határaira – amelyeket az elnök soha nem lépett át – és az általa közzétett üzenetek közérdekű jellegére hivatkoztak…”
Az amerikai szólásszabadsági doktrína lényege, hogy nagyon nehéz a szólásszabadság jogilag védett határain átlépni. Ha egy náci a zsidók kiirtásának helyességéről beszél és általános formában fel is szólítja hallgatóit, hogy kezdjenek el gyilkosságokat elkövetni, jogilag védett a beszéde a “clear and present danger” elv miatt. Terminiello kontra Chicago ügyben a Legfelső Bíróság teljesen világosan kimondta, hogy helyi törvényekkel sem korlátozhatók az ilyesfajta beszédek.
Brandenburg kontra Ohio döntésében a Legfelső Bíróság a “producing imminent lawless action”-t tette meg uszítási tesztnek. A beszédnek azonnal ki kell váltania a törvénytelen cselekedetet másokban, ahhoz, hogy szankcionálható legyen.
Trump gyakorlatilag folyamatosan mondhatta el volna Adolf Hitler beszédeit, akár Kristályéjszakáról is álmodozhatott volna, még mindig teljesen védett lenne a beszéde.
Felmerült azonban az, hogy Trump nem ment át a Brandenburg teszten. Imminent lawless action-hoz vezetett a “szólása”. Ezzel nem azt állítom, hogy elítélnék, csak azt, hogy ez valóban felmerült, és aránylag tűrhető érveket lehet mondani amellett, hogy nem volt legalábbis nagyon messze attól, hogy ne menjen át a Brandenburg teszten.
Amikor egy fasisztoid rezsim szolgája krokodilkönnyeket hullat az amerikai szólásszabadságért, eszembe jut pár olyan mondat, amelynek jogi képviselőnk nem nagyon örülne, de ez legyen az én problémám.
Nincsenek tanulságok, csak az undor.
@kemény keleti kommentelő: már rég nem a pasaparkban tanyáznak ezek a kártékony tolvajok, hanem mindenféle nagybirtokokon, szőlőségekben, jacht kikötőkben és kastélyokban.
A főkártékony meg egyenesen a királyi várban. A mi Übü királyunk.
@balmoral: Hú elolvastam az első fél oldalt. Baszdki ezt Sárbogárdi Jolán írta álnéven.
@poszt: amikor a nemzetközi gődények a covid19 kapcsán terjesztenek mindenféle faszságokat, jószerivel ugyanezek az emberek sürgetik a techoligarchákat, hogy óccsák má le valahogy a gyorsan elharapódzó őrületetet. a dallam is ismerős, sok-sok emberéletbe kerülhet, és valószínűleg került is, és a védekezés is ugyanez, a gődények csak a véleményüket mondják, nincsen közvetlen felelősségük. (mellékszál, hogy tramp egy nagyon effektív gődény is volt, nem véletlenül, az a kurva vírus csúnyán belerondított a választási esélyeibe, CSALÁS, KÍNA, COVID! COVID! COVID!, levélszavazó feketék, az összes baja innen jött, a többi bajt elég sikeresen széthazudta épp a twitteren.)
tramp a twitteren nem a véleményét mondta. van egy kitűnő axios sorozat – “off the rails” -, amely jó ízelítőt nyújt abból, hogyan épült ki a semmiből a nagy hazugság, amit ma a republikánus szavazók bő kétharmada, és a független szavazók harmada minden bizonyíték nélkül mindmáig hisz, és ami van olyan mérgező, hogy érte akár fegyvert kelljen fogni, mert aközben szabadságharcosnak és alkotmányvédőnek gondolhatod magad, aki pedig mást mond, azt lepuffantható manipulátor ördögnek. (http://www.google.com/search?q=off+the+rails+site%3Aaxios.com – eddig öt rész jelent meg, de lesz még)
a twitter (facebook, és tsai) ráadásul nem szimpla gépezetek, nem üres táblák, amire bárki írhatja a magáét, hanem profitgépek, érdekeltek a hatalmas gyülekezetekben, mechanizmusok vannak beépítve a gyülekezetek dagasztására, programozói interfészek, beépített tapsolók, robotok vannak a dagasztás további manipulálására, a publikum kívánt tábla elé lökdösésére, aktivizálására. és ezeket használják cégek, politikai erők, vallások, mindenféle szervezetek és kampányok, akiknek csak van pénzük a gyanútlan tömegek egyéneinek adatait megvenni. az igazság az, hogy ezt a részét senki sem ismeri és érti, és senki sem uralja, a platform gazdája sem, a manipulátorok sem. mérnek, szabályoznak, manipulálnak, mérik a hatást újra szabályoznak, újra manipulálnak, folyamatos és intenzív agygyúrás megy a háttérben egyre ügyesebbn. a vigéckedésben sincs sok új, de az inernet, ahová mindenki be van kötve, és a tömegadatokat rendező és bányászó szoftverek irdatlan elérést és rálátást, tömérdek újféle lehetőséget biztosítanak minden eddigi tömeghülyítéshez képest.
a szólásnak a klasszikus világban a felszínre kell vergődnie sok-sok áttételen, szűrőn keresztül, hogy nagyobb publikumhoz jusson, itt csak eleresztik, és tömegeket ér el gombnyomásra, szinte azonnal. az is, hogy covfefe. a szólásszabadság elve ebben a tömeggépezetben olyan, mint a midász legendában az arany, minden megszólalás (bármilyen hazug, igaz, okos, vagy teljesen értelmetlen, szelíd, vagy uszító) azonnal válik princípiumok által védett entitássá, arannyá. és egyre több az arany, és egyre kevésbé marad mit emészteni.
ezt az egészet nem értjük, és még mindig a technológia bővül gyorsan és láthatatlanul, a szereplők a maguk tárgyi világából építkezve viszonyulnak valamihez, amiben minden egész másként, és egyre inkább másként történik mint gondolják. a populációgenetika (benne a niche construction) sokkal jobb fogalmi keret ahhoz, ami zajlik. az ember az effélékkel nem sok mindent tud kezdeni, az invázív fajokat irtják,a fertőött háziállatokat leölik (a kurva életbe), a rákot kivágják, vagy megkemózzák. a twitter ökoszisztémában terjeszkedő trampokkal szemben karantén van, oltakozás egyelőre nem nagyon.
@Ménkűnagy Bundáskutya: “a gyakorlatvezető fb-n keresztül kommunikált ” és kötelezővé tete az ezen túlmenő használatát is?
@fuhur: relative kevesen olvasnak úgy újságot/portált/egyéb médiát, mint a pszichopata bérgyilkos a filmben, aki kikeresi az apróhirdetések között a kockalámpás Lada jeligéjűt, a többi meg olvasatlanul kuka.
@incze: Én már várom azt a szép új világot, amikor techcégek/valakik eldöntik, hogy mi az invazív hülyeség. (Szerintem amúgy például a FB. 🙂 Majd amikor 10 év múlva kitiltanak egy hungarocell Orbánfej-rugdosós videó megosztásáért, akkor elgondolkodik az ember, hogy a házmesterkedést akkor sem kell támogatni, ha épp a házmesterrel értesz egyet…
Amúgy a modern demokrácia válságban van, ez tény. Tulajdonképpen evolúciós szemmel nézve csak idő kérdése volt, hogy mikor tűnnek fel ezek a hatékony “invazív politikusok”… És nekem sincs fogalmam róla, hogy mi a megoldás. Jobb lenne, ha okosabbak és jobbak lennének az emberek, de mi a teendő egy demokráciában, ha nem azok? Hitler szerintem ma megnépszavaztatná a holokausztot…
Na összevissza hülyeségekre kalandoztam. Rossz kedvem van. (És azt még le sem írtam, hogy egyre inkább úgy gondolom, hogy Orbán simán behúzza 2022-t is.)
egy magáncég kimoderálta a fickót, tényleg jó kérdés, hogy ezzel nem sértették-e a jogát (vagy ő a magáncég világképét) ahhoz képest, hogy mifelénk állami pénzből futtatott bármilyen médiumba nem jut be az ellenvélemény, ez tényleg liberális véleményterror. csak máshol van az inerciarendszer nullája
@fuhur: Értelemszerűen jobb esélyei voltak azoknak a hallgatóknak, akikhez a segédanyag eljutott, és ezért mindenki facebookozott. Szigorú értelemben persze nem volt kötelező, csak a következményekkel kellett számolni.
Szigorú értelemben a természeti törvényeken kívül semmi kötelező nincsen. Nem muszáj neked a facebookra regisztrálni, csak a vizsgán esetleg rosszabbak az esélyek, ha nem teszed. Adót fizetned sem muszáj, csak nagyobb eséllyel büntetnek meg, ha nem teszed. A természeti törvényeket muszáj csak betartani.
És hogy egy valóságos, onsite órához a segéd-pdf-ek facebookon keringtek X évvel ezelőtt (a feleségem esete), az a hangya bokáján a pattanás. Van itt ez a jó kis világjárvány, komplett kurzusokat tartanak a zoom platformon. Én is ezt csinálom, de közben nem mesélem be magamnak, hogy a diákjaimra nem kényszerítek rá semmit.
Egyébként a zoom vagy a huawei termékei esetében a háttérben levő, áttekinthetetlen kínai szálak miatt a szabad világ átérzi a helyzet súlyát.
@combo: Jogos, hogy előbb nem akarták meglépni és ez sokat elmond a Twitterről. De hát korábban is ütötték a faszit, amennyiben alaposan kommentelték a posztjait. Pechére pont most jutott oda az ügy, hogy a Capitoliumi szarakodás előtt beszélt a hívei felé és van egy csomó része a beszédnek, ami alkotmányosan nagyon aggályos. (Link itt: apnews.com/article/election-2020-joe-biden-donald-trump-capitol-siege-media-e79eb5164613d6718e9f4502eb471f27)
1. Legfelsőbb bíróság fenyegetése
2. A választási szervek és azoknak republikánus tagjainak gyalázása
3. Az elfogadott választási eredmények megkérdőjelezése (10 egyedi alkalommal, ezek közül 5 helyi jellegű, 4 szövetségi, 1-ről nem tudom megállapítani), az elfogadott eredmény hitelesítésében résztvevők gyalázása (“csalás”, “külföldi hírszerzési akció”, “ellopták a szavazatokat” stb.stb.)
4. “Big tech” fenyegetése, Twitter konkrét fenyegetése
5. A médiaszervek gyalázása (“résztvettek a választási csalásban”)
A szövegben 20 alkalommal szerepel a “fight” kifejezés, tehát egyértelműen nem csendes ellenállásra buzdít.
Az inkriminálható mondat szerintem ez lehetett:
“And I say this despite all that’s happened. The best is yet to come.
So we’re going to, we’re going to walk down Pennsylvania Avenue. I love Pennsylvania Avenue. And we’re going to the Capitol, and we’re going to try and give.”
Ez tekintettel arra, hogy egy felfegyverzett tömeghez beszélt és közismert volt, hogy a törvényhozás aznap délután ül össze hitelesíteni az eredményt, elég egyértelmű.
Okés most egy pillanatra álljunk meg: tegyük fel, hogy Orbán Viktor elbukja a 2022-es választást és ezt már meg is állapították, és a képviselők eskűtétele és az új parlament megalakulása előtt elhangzik egy ilyen mondat a részéről:
“Annak ellenére, ami az elmúlt hetekben történt, szerint a java még hátravan.
Akkor most végig fogunk sétálni az Alkotmány utcán. Imádom az Alkotmány utcát, akkor most elsétálunk arra és bemegyünk a Parlamentbe és igyekszünk igazságot tenni…”
A fészbuk legalább nem veszi el a diákok féléveit, ha véleményük van, és nem kényszeríti őket, hogy gyűlölködő tévébemondók és bukott fideszkáderek tanítsák őket művészetekre.
hvg.hu/kultura/20210119_Elkezdtek_torolni_az_SZFEhallgatok_korabbi_jegyeit_es_gyakorlati_eredmenyeit
@Podvinecz Marsall: A panasz az volt, hogy nem elkerülhető a használata, mert valaki csak azon keresztül kommunikál. De ez azt, jelenti, hogy az erre való használata nem elkerülhető. Ez olyan mint a posta, én soha sem használom, de mégis van postaláda a kapu mellett. De ettől még nem kell levelet küldenem.
amíg ők szólnak nekünk marad a szabadság.
ha mi szólunk, ugrik a szabadság na.
1×1…
@Ménkűnagy Bundáskutya: Értem én, de a te példádban a facebookot csak erre a kommunikációra és csa a kurzus idejére volt kötelező használni.
Abban egyetértünk, hogy egy ideális világban megengedhetetlen lenne, hogy egy szervezet, pláne egy közigazgatási szerv, egy külső szolgáltató nem auditált, nem szerződés alapján működő eszközét használja hivatalos kommunikációra. Abszolút kötelezővé kellene tenni ezeknek saját fenntartású internetes felületek létrehozását.
Az ezzel járó hardver, szoftver és üzemeltetési költségek miatt van, hogy nem ezt választja az egyetem, de még az állami szervezetek meg a cégek sem. 7/24 ben üzemelő szolgáltatás fenntartása szakértelmet és sok pénzt kíván. Én szívem szerint törvényben tenném kötelezővé minden állami és oktatási szervezetnek a saját 100% ban saját üzemeltetésű kommunikációs felület használatát.
@fuhur: Nálunk az iskola egy kifejezetten erre a célra fejlesztett appal/szoftverrel kommunikál minden ügyben, ami teljesen reklámmentes, más platformmal nem átjárható, adatbiztosított, akkreditált, videotanítás-kompatibilis stb, szülőknek ingyenes (iskoláknak gondolom, nem, de nem tudom a hátteret) és ettől mi jól érezzük magunkat. Ennek kéne lennie az általános normának
@fuhur: jól keresztbeírtunk.
@fuhur: @Podvinecz Marsall:
A megoldás lehetne valóban ilyen. Hogy az iskola, kórház, egyetem stb. a kommunikációjához, napi működéséhez nem használ külső eszközöket, csak saját vagy állami fejlesztésűt. Ugyanakkor a nagy tech-cégek termékei jobbak. Jómagam az egyik (MTA-tól elvett) kutatóintézetben dolgozom, és rengeteget látom azon kollégáimat szenvedni, akik az intézeti levelezőrendszert használják. Mert a rendszergazdák frissítenek ezt-azt, leállítják a szervert, stb. Én gmailezek, és ezeket meg sem érzem. Továbbá ezen kollégáim jelentős része egyébként is tart fenn magának google accountot, mert felhőtárat, zoomot, doodle pollt, stb. kényelmesebb azzal használni.
A cost-benefit szinten őket nálam eggyel kevésbé látja a google, cserébe eggyel kényelmetlenebb a levelezős életük. És az egyik elmozdulás az az, hogy én is az intézeti levelezőrendszert használom biztonsági okokból, sőt, mind lemondunk ezernyi kényelmi google-szolgáltatásról. A másik elmozdulás pedig az, hogy a google-t valamilyen értelemben inkulturáljuk az államba. Szerintem utóbbival messzebbre jutunk, mert a nagy tech-cégek jobbak ebben. Ráadásul úgy látszik, nem is nagyon van választásunk a két opció között, mert bár egy kutatóintézet kétszáz dolgozójára még csak-csak rá lehet parancsolni, de milliónyi közalkalmazottra már nem. Továbbá a közszféra nem egy zárvány az országban. És még valami: ha felmerül egy hirtelen új igény valami virtuális akármicsodára (az online tanítási platformokat a járványhelyzet egyik napról a másikra követelte meg), a tech-cégek fognak először kapcsolni, ők fogják hozni az első megoldást, és mire az állam észbe kap, és saját alkalmazást fejleszt, a nagy tömegek már hozzá lesznek szokva a privátfejlesztett termékhez.
Továbbra sem látok olyan megoldást, mellyel hosszú távon se lenne szükség a gigacégek és a társadalom (állam) megegyezésére. (Egyelőre a gigacégek rendkívül grandiózusak a felhasználókkal, ezt anyagi érdekeik is megkívánják.)
@Ménkűnagy Bundáskutya: grandiózus -> generózus, természetesen.
@Ménkűnagy Bundáskutya: Azt akartad írni, hogy generózus. Az jelenti a nagyvonalút.
@Ménkűnagy Bundáskutya: Megelőztél, pedig igyekeztem résen lenni.
@combo: „És azt még le sem írtam, hogy egyre inkább úgy gondolom, hogy Orbán simán behúzza 2022-t is.”
Hosszú évek óta egészen biztosan tudható, hogy Orbán a következő néhány (orbáni) országgyűlési választást tévedhetetlenül „megnyeri”. Az a szerencsétlen, hülye Mikola már 2006-ban kikotyogta, hogy csak egyszer kell tisztességes módon nyernie Orbánnak (2010.), aztán legalább húsz évig garantált a biztos uralkodás. (El is süllyesztették gyorsan a marháját.)
Az összes „ellenzéki” erő, amelyik hajlandó szerepet vállalni ebben a folyamatban, kollaboráns – ugyanúgy, ahogy kollaboráns volt már bőven 2018-ban is.
…Egyébként pedig a társadalom testét már olyannyira átszőtte az orbánizmus rákja, hogy a különféle metasztázisok miatt egy – racionálisan nézve esélytelen – „ellenzéki győzelem” egyes-egyedül az orbánizmus megerősödött visszatérését eredményezhetné. Nem húsz, hanem minimum ötven évre (vö. [neo]peronizmus).
Vonatkozó viták lefolytatva itt:
orulunkvincent.blog.hu/2018/02/03/miert_szavazol_a_fideszre?full_commentlist=1#comments
@labrys: rövid távú megoldás nincs, illetve csakis drasztikus, _nem_ törvényes módokon lehetséges.
@balmoral: Sajnos egyre hajlamosabb vagyok írásban nyelvbotlani, pedig még nagyon nem vagyok abban a korban. 🙁
A legbájosabb, hogy Varga Juditra hivatkozik – akinek talán egyetlen posztja se mehetne át simán egy fact-checking eljárás során 🙂
(Amúgy valóban nem probléma mentes e platformok moderációja – de még legjobb szándék mellett sem lehetne az.
A fokozatosság tán segítene – s ha javulnak az MI alapú moderációk is. Sokszor találkoztam már értelmetlen “letiltással” – ami adódhatott rendszer-hibából vagy a pontatlan automatizmusból, pl. meztelenség megítélése.
Szükség lenne egy fact-checkingre, ez sem könnyű, de ha politikusok, közszereplőkről van szó, akkor jelzések alapján lehetne akár késleltetni is a megjelenést, amíg az ellenőrzést el nem végzik – s egy figyelmeztetéssel látják el,pl. problémás, hamis, stb
A viták pedig sosem fognak megszűnni – aki járt már az Index fórumon, az tisztában van ezzel…
@látjátok feleim szümtükkel:
Mondjuk az a te bajod, ha nem érted a kommentedre adott észevételt, de azért megpróbálom érthetően elmondani, hogy a politikus ha megjelentik egy netes szolgáltató paltformján, az nem szolgáltatás, hanem szolgálat a részéről. A szolgáltató pedig jogosult eldönteni kinek szolgáltat és milyen feltétellel. A bank is megnézi kinek ad kölcsönt, na jó, van amelyik csak havernak, sógornak és jóbarátnak.
A neten is érvényes(nek kell lennie ) a vállalkozás szabadságának, és az áru/információ szabad áramlásának.
@látjátok feleim szümtükkel: “Azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással.” (Karinthy)
@kemény keleti kommentelő: A törölgetés, amit az SZFE új urai csinálnak, az nem okirathamisítás? A digitális iratokat sem szabad hamisítani…
telex.hu/belfold/2021/01/19/a-rektoroknak-a-miniszteriumban-mondtak-meg-mi-legyen-a-kerelmukben
“A három nagy vidéki tudományegyetem esetében azért is lehet meglepő ez a döntés most, mivel Palkovics László néhány hónappal korábban még (pont az ellenkezőjét mondta)”
Nem értem, ezen mi a meglepő? Az lenne meglepő, ha nem hazudott volna.
@glorianna: A Vidnyánszkiék ostoba senkik, és nem értenek semmihez, de a hallgatók közt vannak jogászok. Majd ők megállapítják, hogy amit a parasztok művelnek az egyetemük helyén maradt trágyadombon, az jogszerűtlen. Aztán ennyi.
c
@másik különvélemény: ámen. de mit akarsz mondani?
@labrys:
Vonatkozó viták lefolytatva, úgy hogy a megkérdezettek 90%-a ki lett tiltva.
Dehát miért is ne ? Téged tényleg érdekel pl egy Fidesz szavazó véleménye ?
Majd te megmondod miért hülye. Azok meg belátják hogy igazad van, mert szeretik ha hülyézed és cenzúrázod őket, és behúzzák majd Gyurcsányra az ixet.
Vagy nem.
@incze:
Én igazából kérdezek gyorsan amíg nem tiltanak ki.
Szóval most jogos vagy nem jogos a felvetés, hogy a Facebook, és Twitter jobboldali újságokat, és embereket, megszólalásokat, cikkeket cenzúrázik világszerte ?
Merthát megtörtént azt tudjuk. Az meg nem hiszem, hogy alapos indok, hogy hát Hitlert se tiltották volna ki, az alapjogok mentén.
@másik különvélemény: amennyire tudom, kétféle kitiltás van, de egyiknél sem a “jobboldali” a megfelelő jelző a kitiltás okára.
az egyiknél tételesen vizsgálnak egy-egy megszólalást (bejelentásre, vagy az állandó tartalom brigádok működése nyomán). itt a mérce az, hogy ütközik-e (durván) a felhasználási szabályokba. nem sokat tudni erről, de meglepődnél, mennyire törpe kis szelete ennek a folyamatos tevékenységnek politikai beszéd gyomlálása.
a másik kampány jellegű, egyedinek, és vészhelyzetinek tekintett tömeges intézkedés. ilyen a volt covid19 kapcsán, most meg a qanon-nal, itt tényleg hálózatok kapnak pofont, és ha ezekbe a hálózatokba “jobboldaliak”, vagy trampióták esnek zömmel, akkor ez a “jobboldaliság” nem az a “jobboldaliság”, amelyről ekként általában beszélni szoktunk, ezek a figurák még a tudatosabb széljobbnak is nagyon bizarrak. ennek ellenére a qanon a konkrét veszélyessége (ami 0106 után bizonyítottnak van véve) miatt lett kiiktatva, nem az idiótasága miatt.
@velőtanya: Na meg azóta le is mondott, csak nem sikerült neki, mert az olyan bonyolult dolog.
@másik különvélemény:
Te nagyon elkötelezett és vak vagy, ha csak Orsós és Gyurcsány létezik.
OFF: Mikor plakátoltok, hogy vége a ragálynak?
ON:
@másik különvélemény: az alól a poszt alól ki lett tiltva a „megkérdezettek” 90%-a?!? Azta. (Megj.: engem is megkérdeztek ott elég sokan.)
.
„Téged tényleg érdekel pl egy Fidesz szavazó véleménye?”
Személy szerint engem nem érdekel egyetlen Fidesz-szavazó véleménye sem. De abban a posztban nem is fideszes lelkületűekkel vitatkoztunk, hanem egymással.
.
„Majd te megmondod miért hülye.”
Mint mindenki más, én is csak azt tudom megmondani, hogy _szerintem_ miért hülye (vagy okos) valaki. – Természetesen bárkinek szíve joga, hogy ugyanígy véleményt alkosson rólam is.
.
“Azok meg belátják hogy igazad van, mert szeretik ha hülyézed és cenzúrázod őket, és behúzzák majd Gyurcsányra az ixet.”
Egyáltalán nem érdekel, hogy a fideszes lelkületűek hova és mikor szavaznak.
[Mellesleg évek óta fixa ideám, hogy teljesen értelmetlen az orbáni választásokon szavazgatni. Kérdezd csak meg a többieket, mindig ezzel idegelem őket :)]
@labrys: Már elnézést, mikor süllyedt volna el Mikola Pista bácsi?
canberra.mfa.gov.hu/
@msmester: “A szövegben 20 alkalommal szerepel a “fight” kifejezés, tehát egyértelműen nem csendes ellenállásra buzdít.
Az inkriminálható mondat szerintem ez lehetett:
“And I say this despite all that’s happened. The best is yet to come.
So we’re going to, we’re going to walk down Pennsylvania Avenue. I love Pennsylvania Avenue. And we’re going to the Capitol, and we’re going to try and give.””
Jó, mondjuk a “fight” szócskát elég gyakran használják a politikusok, és nem szó szerint értik… Egész biztos vagyok abban, hogy Trumpnak eredetileg nem volt célja, hogy a követői megtámadják a Kapitóliumot, hiszen mondta is a beszédében nekik, hogy “peacefully and patriotically make your voices heard”.
Viszont a Twitterről való kitiltása ettől függetlenül eléggé érthető, egyszerűen azért, mert ettől drasztikusan csökken a dezinformáció mértéke, amely dezinformáció – ahogy bebizonyosodott – erőszakot szül.
A “nemzeti” fosztóképző, au utána következő működésképtelenségét és inkompetenciáját fejezi ki.
@ez is egy vélemény 2:
És mi van, ha nem akarunk mindenkivel mindent megtárgyalni? Számtalan kapcsolódási pont van életünkben, ahol bőven nyílik alkalom gyökeresen eltérő vélemények megvitatására, vagy akár csak kényszerű megismerésére.
A Vincent menedék, azon kevés helyek egyike, ahol nem szükséges minden pillanatban körkörös védelemre berendezkedve, nagyon sokszor kilátástalan, a megértésre törekvés leghalványabb jelét, vagy az egymás tiszteletét nélkülöző vitákat folytatni.
Nem tetszik? Végtelenül sajnálom, de akkor minek vagy itt?
Minden koszos disznó megtalálja a maga dörgölődzőfáját. Jelentsen ez bármit is a pártállamban betöltött státuszokat tekintve.
@Measurer: elnézést, korrektálva sztendelek: a pontos megfogalmazás az lett volna, hogy ‘már rég nem hagyják olyan jelentős kesztyűbábként /áthúzva/ tótumfaktumként nyüzsögni, mint agyatlan kotyogását megelőzően’.
(Egyben részvétem Ausztráliának.)
aa
@balmoral:
Igazából írhatná Tromfnak, idegen szóval Adunak is. 🙂
Milyen hülye egy ország, ahol egy Tromf nevű ember után egy Akkorra (by then – biden) nevű pacákot választanak elnöknek, nem? 🙂
(Lehet, hogy szar szóvicc, de bocs, nem hagyhattam ki.)
@balmoral: Egyre gyorsabb pörgetésben nyomtam végig félórában. Olvastam már hasonlókat gyerekkoromban a pöttyös és a csíkos könyvekben. Vagy inkább nem is, hanem a Fürge Ujjak lányoknak szóló irodalmi mellékletében. Azóta sokat romlott a befogadóképességem. Ma már a szervezetem nem bírja úgy az ilyesmit.
@Kukubenko: Megnéztem a hozzászólásaidat. Neked nagyon nyomorult lehet az életed, hogy ilyen súlyos pszichopata vagy.
@combo: Trump mint döglött oroszlán? Tiltakozom az összes macskaféle nevében.
“The voter fraud allegations to discredit the U.S. 2020 presidential elections are likely to form one of the most consequential misinformation campaigns in modern history,” assert researchers at the Social Technologies Lab at Cornell Tech and The Technion in a paper accompanying the release of VoterFraud2020, a data set of election fraud claims on Twitter between October 23rd and December 16th last year.
techpolicy.press/researchers-release-massive-twitter-dataset-of-voter-fraud-claims/
és ez csak dec. 16-ig, ami után (nem tudván megakadályozni az elektori kollégium fölállítását) tramp padlógázt adott még önmagához mérten is (természetesen korábbi igéretét, miszerint ekkor elismerné biden győzelmét, megszegve). ez önmagában döntő faktor, a mourning consult felmérése szerint a választási csalás hívői (még mindig a választók 30-40%-a) elsősorban (55%) magától tramptól tudják, amit tudnak, és a köreikben megsokszorozva, variálva és kiszínezve a saját agymenéseikkel visszhangzott az elnöki bömbölde üzenete.
amikor szólásszabadságról van szó, a twitter nemcsak egy olyan technikai eszköz, amely alkalmas a szó kimondására (eszköz a szólásszabadságra), hanem egyben olyan is, amely a többi szó elnyomására, elsöprésére is használható megfelelő technikákkal (eszköz a szólászsabadság ellen), és ez utóbbira a (privilegzált) tramp-accounttal elég durván felhasználták.
@incze: morningconsult.com/form/tracking-voter-trust-in-elections/