Breaking News: Lovász László Abel-díjas!
Eredeti szerző: jotunder
Lovász László és Avi Wigderson kapta az Abel-díjat.

Örülünk, Vincent?
A Vincent blog hazatér

Eredeti szerző: jotunder
Lovász László és Avi Wigderson kapta az Abel-díjat.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
@Tamáspatrik: @jotunder: Úgy tudom, egyelőre a vírusterjedésre a kompartment modellek (a mögöttes differenciálegyenletekkel) a nyerők.
Egyszer hallottam erről Röst Gergőt előadni, és két valamennyire gráfokkal kapcsolatos megjegyzésére emlékszem. Az egyik az, hogy mielőtt a kompartment modellt ráereszted a társadalomra, az embereket beosztod csoportokba, mert bizonyos csoportok között az érintkezés statisztikai értelemben erősebb, mint mások között (tudom is én, például a 35-40-éves korosztály többet érintkezik az 5-10 évessel, mert abban vannak a gyerekeik, mint a 20-25 évessel, ahol úgy általában véve senkijük sincs). És ezt valóban valamiféle súlyozott gráffal lehet leírni, de amíg a társadalmat legfeljebb 10-15 csoportra bontod, addig ez egy 10-15 csúcsú súlyozott gráf, hálózatelméleti értelemben egy semmiség. Sokkal több csoportra meg nem tudod bontani a társadalmat, mert egyrészt hogyan, másrészt meg ugye utána meg kell oldani (egy k állapotú kompartment modellben, c csoporttal) egy k*c egyenletből álló differenciálegyenlet-rendszert, ami nagyon is limitálja, meddig mehetsz el c-ben. Másképpen szólva, az ehhez használt gráfos input minimális. Röst Gergő ezen a ponton emlékeim szerint nem is használta a gráf szót, csak én társítom hozzá.
A másikat pedig, hogy az előadás utáni kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy a hálózatos megközelítésben nem annyira hisz. Mert a betegség nagyon sokszor úgy terjed, hogy egy fertőzött felszáll egy gépre, utazik vele néhány órát, és közben megfertőz néhány másik utast, akikkel soha az életben többé nem találkozik. És hogy ez a fajta terjedés a hálózatban nem látszik.
Nyilván elképzelhető, hogy lesz egyszer jól használható gráfos megközelítés, akár az is lehet, hogy lenyomja a kompartment modellt.
@jaegtoer:
majd az fog jönni, hogy Norvégia a maga szégyenlős módján így ismeri el Orbán Viktor migrációügyi helytállását, a kereszténység megvédését, és a járvány birkózószőnyegre szorítását.
Éljen a Párt!
UP meglehetösen JT-kompatibilis Szerdát huzott fel Lovász Lászlóra. Kár, hogy nem nyilvános. Nem nagyon tudok mit kiemelni belöle. (Tedd ki, Péter!)
@wulfer: A kommented nem hagy nyugodni, több szempontból sem.
1/ Vegyük az egyszerűbbet: „Orbán és Palkovics a pokolban”. Hívő (tehát tépelődő, bűnös, abszolút nem magabiztos) katolikusként ott az a nyamvadt példabeszéd a szőlőmunkásokról (már említettem, nem a főnök fiát lezúzók, hanem a csak egy órát dolgozókról). Ergo nem zárható ki, hogy ez a két mocsadék a halál előtt egy órával megtér, és zummm, nyílegyenesen a mennybe jutnak. És bármilyen gonosz bűnös g*cik mindketten most, az elmúlt 20 évben és még amennyi adatik nekik, lehet, hogy ők majd az örökélet során tolják a szarvashúsos pizzát ( kritikustomeg.org/film/1696/the-last-boy-scout-az-utolso-cserkesz-1991/idezetek/ ), én meg simán a pokolban leszek, ami persze nem kénköves fazék ( napirajz.hu/surgos-fozes/ ), hanem egy olyan lelkiállapot, amikor mindentől félsz, minden bizonytalan, minden idegőrlő, minden nyugtalanító (Jelenits anno így magyarázta, a híres hotel + kávéházi jelenettel, belém égett örökre). Szóval, még simán befigyelhet egy parola nekik a szentekkel meg a boldogokkal.
2/ Ne válasszuk szét a tudóst és az embert. Gyakorlatilag Nobel-díjas zseniről beszélünk, aki azért, amikor kellett, nem átallott lehajolni az olyan porbafingó kutatók támogatásáért, mint én, amikor aláírásokat gyűjtött az EU-s pályázatokból hazaérkező pénzek közbeszerzési mentességéért (aztán persze egy autoreply köszönömre sem futotta), és bizony talán nem én vagyok az egyetlen, aki egyszer segítségért fordult hozzá (nem magamnak kellett volna, hanem a fiatalabb kutatóknak, pont ugyancsak közbeszerzési ügyben), és egy „ki vagy te, hogy e-mailt mersz nekem írni, tapette” visszajelzést sem kaptam. És bizony mondhatjuk, hogy Palkóka feltörölte vele a padlót, de már elnézést, itthon élt 2010-2018 között, mégis, most akkor vak volt, vagy vak volt, vagy csak süket? Hány kokit meg sallert osztott ki a két hörcsög (Orbán és Palkó) a felsőoktatásban és a tudományban itthon addig, hogy felkészülhessen arra, ami várható volt? Ez nem naivitás volt, hanem nemtörődömség a részéről, aztán pedig ott állt, mint a kisfiú, akit leköpött a bukott osztálytársa. Hogy ez bűn volt-e, mármint a felkészületlensége? Nem, csak hiba. emberi hiba, amit a legnagyobbak, mint ő is, elkövetnek olykor.
@frissen regisztrált troll:
A norvég sorosisták Nobelt adtak Lovasinak.
Volna ezzel kapcsolatban néhány megjegyezendő.
30.1. 1. Ádegy. Hogy mostanában szokott dagadni büszkén (hisz, mi, identitásunkban megidentitult magyarságteljesítők büszkén büszkélkedünk) a honfiúi kebel a nyolcvan uszkve száz évvel ezelőtt korszakos eredményeket elért magyar tudósok nevei hallatán, hogy Neumann, Wigner, Szilárd, Gábor, Teller satöbbi, csöppet megfeledkezve talán arról, hogy ezeknek a korszakos tudósoknak jelentős része (majdnem mind), hát hogy is mondjuk, el lett innét így-úgy üldözve annak idején, nem egészen függetlenül bizonyos büszkeségtényezőktől. (Az angolban remekül rímel is: white pride.)
30.1.2. A Pólya-, Wolf-, Kiotó-, Knuth- és mostmár Abel-díjas (a satöbbiket hagyjuk, betelne az oldal) Lovász Lászlót tíz, húsz, negyven, ötven év múlva kábé ugyanúgy emlegetik majd, ahogyan most a fentieket.
30.1.3. Már ezért is nagy ötlet volt a miniszterelnöktől, hogy pont két éve gyakorlatilag fölmosta a padlót az egyik legnagyobb élő magyar tudóssal, aki éppen az Akadémia elnöke volt.
30.1.4. 2014-ben éppen azzal győzték meg az egyébként amerikai katedrára készülő Lovászt, hogy az ő tekintélye mentheti meg az Akadémia kutatóintézeti hálózatát. Elvállalta az MTA-elnökséget, bár soha nem volt tudománypolitikus, ilyen ambíciókat sem mutatott.
Tudományos pályája alatt valószínűleg sosem találkozott olyan viselkedéssel, olyan gesztusokkal, olyan arroganciával, cinizmussal, sunyisággal, mint amivel 2018 végétől rárontott az orbánizmus. Látszott, hogy nem is érti, mi történik vele. És nem azért nem érti, mert képességeiben korlátozott volna, hanem számára egyszerűen nem volt értelme ennek a viselkedésnek. (Az értelmezési tartományán kívülre esett.)
2019 nyarára végeztek is: kellőképpen megalázták, átverték, a kéjes nyögések még hetekig hallatszottak a miniszterelnöki hivatalból. Más értelme az egésznek nem nagyon volt: a kutatóintézeti hálózat „átláthatóbb finanszorízásából” azóta sem látszik semmi, nem is nagyon történt semmi, azon kívül, hogy Lovászt legyalulták.
Big win.
(Nem kelletett volna kiállni a CEU mellett vagy ilyesmi.)
30.2.1. Ád kettő. Szerdán, amikor bejelentették Lovász Abel-díját, éppen Gerőcs Lászlóval, a Treffort legendás, két éve nyugdíjba vonult matektanárával beszélgettem. (Stay tuned.) A magyar matematika Lovász-, Szemerédi-, Babai-, Bollobás- (és még lehetne folytatni a sort egy oldalon át) -szintű csúcsteljesítményei a világszínvonalú középiskolai matematikaoktatás alapjain épültek fel. Ahogy a XX. század első felének világhírű magyar természettudósai a hazai középfokú intézményekben kaptak egészen kitűnő alapképzést. Biztos mindenki hallotta minden idők legnagyobb gimnáziumi matektanárának, Rátz Lászlónak a nevét, aki a Fasori Gimnáziumban három Nobel-díjast is tanított: Wigner Jenőt, Neumann Jánost, Harsányi Jánost (meg még egy tucat nemzetközi kaliberű, de éppen nem Nobel-díjas tudóst).
30.2. 2. Lovász László pedig Pósa Lajossal, Laczkovich Miklóssal és Pelikán Józseffel együtt a Fazekas első matektagozatos osztályába járt, itt nyertek három egymás utáni évben aranyat a matematikai olimpián. (Egyébként ezen a versenyen az aranyérem nem azt jelenti, hogy az illető megnyerte. Ez nem sportverseny. Aranyat többen is kapnak.)
Rábai Imre tanította őket.
(Rábai 1945-ben, 19 évesen alig élte túl Dachaut és mühldorfi munkatábort. 1958-ban lett a Fazekas vezető tanára. Varga Tamás viszont, aki a matektanárképzés megszervezője volt az ötvenes-hatvanas években, hadapródként mentett meg zsidókat a háborúban. Fejér Lipótot, minden idők legnagyobb egyetemi matematikatanárát, Erdős Pál, Turán Pál, Ottlik Géza, Pólya György, Hajós György, Kalmár László, Rényi Alfréd, Lánczos Kornél, Neumann János, T. Sós Vera mesterét kis híján belelőtték a Dunába, állítólag egy honvédtiszt tanítványa ismerte föl, és emelte ki a sorból.)
30.3. Engem gyerekkorom óta lenyűgöz a magyar matematikaoktatásnak ez a hihetetlen teljesítménye, ez az elképesztően magasra nőtt és terebélyes családfa, amelynek gyökere Fejér Lipót, törzse Erdős Pál, koronájában több tucat világszínvonalú, brilliáns tudós.
Néha csak úgy magában kattingatom a csodálatos Mathematics Genealogy Project oldalait.
Ha valamire, erre lehetnénk büszkék, például, nem a Nélküledre.
30.4.1. Lehetnénk, ha rohadna ez is éppen széjjel.
A csúcs, az elitképzés még úgy ahogy tartja magát: a Fazekas és egy-két vidéki gimi. Még jönnek érmek a matekolimpiákról. (Persze az összesítésekben már nem kerülünk top 10-be, talán 15 éve volt olyan utoljára. De az is igaz, hogy a verseny sokkal nagyobb lett, mint volt mondjuk a hatvanas években.)
@naebneerG: Na jó, ezt igy pont nem akartam, de most már mindegy, akkor tegyük be a végét is:
„A PISA-felmérések szerint viszont ijesztően romlik az átlagos magyar középiskolás matematikai teljesítménye. Ami még ijesztőbb: óriási (és egyre nő) a szakadék a legjobbak és a leggyengébbek között. És ami a még ijesztőbbnél is félelmetesebb: elég nyugtalanító összefüggés mutatkozik a matematikaoktatás teljesítménye és az országok jövedelemtermelő képessége között. (Ahogy erre Győrffy Dóra közgazdász Qubiten megjelent cikke is rámutatott. Aki kihagyta, nézze meg, tanulságos.)
30.4.2. Saját példámon is tudom, mit jelent egy jó gimnáziumi matektanár. Aki képes megtanítani, hogyan gondolkodj.
És tanár nincs. Alig akad. Évről évre kevesebb. És gyengébb.
Lovászék idejében tudományos fokozattal és -munkássággal rendelkező, kivételes képességű matematikusok tanítottak középiskolákban is. Ma már csak mutatóba maradt egy-kettő. Tíz év múlva nem lesz egy sem.
30.5. Rábai Imre 2019 szeptember elején halt meg, pont akkor, amikor egykori tanítványa, Lovász László MTA-elnök miniszterelnöki megalázása teljessé vált.”
@frissen regisztrált troll: Így gyakorlatilag ketten idéztük.
koincidencia vagy szinkronicitás?
http://www.youtube.com/watch?v=Mpc8cK-JN_Y&list=OLAK5uy_kmwOS0f8hEXHrl4aj-HUorHnQUCPbRnTw&index=4&ab_channel=Bikini-Topic
Grat, grat!
Na de hol van ez Bayer lovagkeresztjéhez vagy Nagy Feró Kossuth-díjához képest?
@naebneerG: @frissen regisztrált troll:
Ha ez vigasztal, a magyar csúcsmatematika is hanyatlik. Legalábbis Lovászék generációja után elég nagy űrt érzek… Talán Tardos Gábor még a fiatalabbak közül, akire lehet azt mondani, hogy világszínvonal. De örömmel veszek más neveket, nem ismerek mindenkit. 🙂
@combo: Erdős Laci két hete kapott Schrődinger díjat Bécsben.
Lovász elindította a gráflimesz elméletet, ami ha nem is magyar témakör, de azért elég erősek vagyunk benne, ERC-k is mutatják. Világszínvonalú embereink igenis vannak, talán Lovász szintű nincs, de ez egy másik struktúra, egy másik korszak.
@combo: A francokat vigasztal…de ezt a magyarok kétharmada, vagy még több, lesz*rja. Mellesleg nem csak a csúcsmatematika hanyatlik, de már felsorolni sem merem, miről gondolom, hogy már a top 10-ben sem vagyunk még az EU-n belül sem.
@naebneerG: Matematikában azért a Top10-ban vagyunk csúcsmatematikából az EU-ban.
@jotunder: Ez nagyon jó hír akkor. Amire én látok rá, ott a nyugatiakon túl már a csehek és a lengyelek is megelőztek minket, és per pillanat a románokkal és a szlovákokkal küzdünk. Persze, „győzhetünk”, de k*szottul kínos, hogy a „lengyelpiacos népség”, akiktől a 80-as évek végén kabátokat meg szovjet ébresztőórákat vettünk a „lengyelpiacokon”, már így előttünk vannak (kémiai és egyes biológiai ágakról beszélek – nem mindenről, mert úgy látom, metagenomics területén még tartjuk a lépést, nem írok le magyar cégeket dél-magyar régiókból, ez nem a reklám helye, lényeg, hogy színvonalban top 5 az EU-n belül).
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Norvégia (a norvég állam) éppen most finanszírozza meg a ner hagymázas katonai költekezését, egy zsíros megrendelésért cserébe:
nepszava.hu/3113413_most-a-norveg-allam-fele-adosodtunk-el
Ugynanaz az opportunista szar, mint a németeknél meg mindenhol, csak kicsit többet riszálnak az összeborulás előtt.
@frissen regisztrált troll: +1 (hajdani fazekasosként elég jól látszik a trend…:((()
@velőtanya: döntsd a tőkét, ne siránkozz! 😀
Egyébként meg ez a véleményem a Kossuth-díjról:
youtu.be/r09zc_L5W9M
@jotunder: Tudom, hogy OFF, de most, hogy ma lezárulnak az OTKA leadások (pl. a szlovén SNN-21), most ugrott be az a sok ÖV kommentelő, akik széttéptek, mert fel mertem vetni, hogy a MCC vezető kutatói között nagyítóval kell keresni azokat, akiknek van védett PhD hallgatójuk, nos vajon mi a *t töltenek át ezek vezető zsenik az OTKA pályázati felületen a doktori.hu-ról a „Kutatóképzés” fülbe?…Aztán rájöttem, mekkora fütyi vagyok 🙂 OTKA, 12 milliárdos éves költségvetés, oszt’ a MCC kapott 320 milliárdot :-)))))) Fognak is OTKA-t pályázni, vágod :DDDDDD
OFF OFF
@Mister Gumpy: Kaphatnak a határon túliak, állampolgárság sem kell hozzá. Pl. Kányádi Sándor 1993-ban kapott, amikor még nem volt kettős állampolgárság, legalábbis nem úgy mint most. Evvel együtt nem hiszem, hogy lett volna magyar állampolgársága.
@frissen regisztrált troll: Kösz szépen!
444.hu/2021/03/18/bezik-formulaz
Nem tudom mennyire örült ennek LL:
telex.hu/belfold/2021/03/18/orban-viktor-gratulalt-lovasz-laszlonak-az-abel-dijhoz
@frissen regisztrált troll: kösz, hogy megkérted.
@frissen regisztrált troll: köszönöm
@ikaruss: Szerintem ehhez nem elég hosszú pocak lábfeje. 🙂
hirhugo.hu/2018/10/02/hatalmas-szettrollkodjak-azt-az-orban-kepet-melyen-labujjhegyen-tipeg-az-uszono-mellett/
@rdos: Na, eddig tartott Jakabos Zsuzsa karrierje…
@naebneerG: Nem tudom, én is a rád törő falkában voltam-e, nem emlékszem, írtam-e végül, de valóban feltűnt az enyhe PhD-témavezetési fétised, és esetleg annyit szóltam, hogy az elég sokszor nem egy döntő szám. Pld Lovász iskolateremtési munkásságának szerintem nem a PhD-diákjai a legékesebb bizonyítékai (bár most, hogy nézem a math genealogyt, több nagyszerű embernél is meglepődtem, hogy LL diákok voltak). Jótündérnek meg szerintem nemrég végzett az első diákja.
Mindezzel persze nem vonom kétségbe, hogy az MCC mindenféle teljesítménye nulla, a kapott pénzük végtelen, szóval az egy Ft-ra eső teljesítményük az duplanulla.
@wulfer: Reiman tanar ur szokott gunyolodni a „legoptimalisabb”, „legmaximalisabb”, „legminimalisabb” kifejezeseken.
@Mister Gumpy: Adjunktus koromban olvastam egy interjút egy orosz matematikussal a Természet Világában (sajnos a névre nem emlékszem). A férfi kifejtette, hogy kétféle kutató létezik: az, aki annyira magas színvonalon művei a tudományt, hogy szinte automatikusan jön hozzá a pénz, ill. a „megélhetési kutató” (nem tudom, mi lehetett az orosz vagy angol megfelelő, ez volt a magyar fordítás), aki azért pályázgat, hogy középszerű tudásából megéljen, és emiatt nem is méltó pályázati támogatásra. Persze felháborodtam, mert a második kategóriát magamra vettem…hogyan merészeli…ráadásul matematikus, egy számítógéppel meg a táblájával megváltja a világot, nekem meg mosogatni kell a 200 mikroliteres pipettahegyet is, vazze…
Aztán rájöttem, igaza van. Mert mit is tettem tegnap? Feltöltöttem egy SNN-21-es OTKA-t, amely három évre 36 M Ft-t (tegnapi árfolyamon 97560 EUR) ad, ha nyerünk, ebből 55% elmegy rezsire, bérkiváltásra /persze nem így írtuk be, hanem „bérkieg.”nek, de előre szóltak, hogy ugye tudom, ez bérkiváltás lesz/ és Open Access díjra (a b* k* anyját a Palkovicsnak, hogy az EISZ-en reklámozza az ITM, milyen f*szán lerendezte az OA-t a nagy kiadókkal, de közben meg leszív 10%-ot minden OTKA-ból, ami pont 1,2 Mrd Ft ebben az évben, hogy szakadjon meg), tehát azért pályáztam, hogy legyen hol dolgoznom és kutatnom – azt már csak félve teszem hozzá, hogy a szlovén fél a mi keretünk többszörösét kapja, ha nyerünk.
És bizony most ott tartok, hogy a h=20-ammal cakkra ott vagyok, ahol a nálam 10 évvel fiatalabb nyugati posztdokok, tehát nem vagyok zseni, ergo perfect match for the megélhetési kutató.
Mi maradt csak „dicsekedni”? A 10 Phd hallgatóm, akikből kilenc már védett. Szegénységi bizonyítvány.
@naebneerG:
Szerintem nincs igazad. Nem szegény vagy, nagyon is gazdag. Csak nem forinttal mérik. Ha te is azzal mérted volna maga, akkor most nem lenne 10 Phd hallgatód, és nem emlegetnének majd 50 év múlva is, mint arra érdemes oktatót.
@rdos:
Nem gond, a keze most is bele nőtt a zsebébe.
@látjátok feleim szümtükkel:
Vanity is my favourite sin…
http://www.youtube.com/watch?v=Cv9zXUd55Sw
Szóval kérlek ne írj ilyeneket egy katolikusnak…
@naebneerG:
„Azt mondják, mindenkinek van valamilyen őrangyala, de szerintem nekünk valami gonosz ördög jutott.”
A világ pár nagyobb fegyveres konfliktusát személyesen jelenlétemmel éltem át. A poklokról nem kell nekem mesélni, ismerem már a földi életemből is már.
Palkovicsot a BME-ről közelről tapasztaltam meg, Orbánról még egyetemista korától tudok, majd aztán az együtt töltött pár sítáborból – is, – ahol ő maga és a családja is tanult csúszkálni. Évek során heteket töltöttünk együtt.
Így hát róluk meglehetős konkrétsággal feltételezem, ezek nem fognak felmentést kapni a gyehena tüze alól, térjenek meg akár, szó szerint, – számunkra meg mindenképpen – a jobblétre akárhogy. Orbán álkereszténysége eleve ígéretes falattá teszi majd a Belzebub sonka-szobájában lógva – pár ezer éves olajban való tűzi sütögetés után.
Lovász MTA-s tevékenységéről:
De igenis szét kell választanunk a tudóst és embert, ahogy erre az évszázadok alatt több magyarázó példa is volt. Sajnos nem tudjuk azt mondani, hogyha valaki az emberiség tudásához méretes adagot tesz hozzá, az egyben Teréz anyu is. Eleve szem előtt van már egy ilyen ember minden tettével, miért ne szedhetnénk ízekre még a sóhajait is, végképp a tetteit.
Tegyük fel tudjuk mit kellett kiállnia Lovásznak abban a pozícióban – de sztem nem tudja még az sem pontosan, aki mellette volt, mert a fejében kellett volna lennünk ehhez, és még habitusban is azonosokká kell válnunk – ami eleve lehetetlen ugye. Már mi is kaphatnánk Ábel díjat ez esetben.
Mindenki másként éli meg az ilyen szerepeket, leginkább meg különböző döntéseket hozunk még takkra azonos körülmények között is.
Békeidőben, normális kiszámítható körülmények között, a tudományos világban kellhet-e, lehet-e jobb MTA vezető, mint egy ilyne tudós? Honnan a fészkes fenéből lehetett volna kiszopnia, hogy világraszóló címeres gazemberekkel kell bizniszelnie, de szó szerint olyanokkal, akiket jobb helyeken éltfogytig tárolnak szigorúan őrzött körülmények között. (Lásd még: Sárközy ügyei, hogy magyar származékot említsek.)
Szóval értelek, és magam is dűlöngéltem Lovász MTA vezetői idejében, mit is gondoljak róla. Fel kell mentenem. Mert nem lehetett helyes döntést hozni. Csak veszíteni tudott ezekkel szemben. Eszköztelen és meztelen volt a maga egyszerű ember hozzáállásával, magatartásával.
Palkóka nem Lovász Lászlóval törölte fel a padlót, hanem az egész MTA-val, de tovább is megyek.
Az egész magyar értelmiséggel törölte fel a padlót – persze nem ő, hanem rajta kersztül Orbán. És akkor mondjuk ki, ugyanebben az időszakban feltörölte a pedagógusokkal, az orvosokkal, az egyetemi kiválóságoktól (sic!) hemzsegő magyar felsőoktatással. (akiket kihagytam bocs, de hosszó lenne a listám!)
Szóval gondoljuk át, hogyan álltak ki az akadémikusok – többsége – Lovász mellett, és akkor kezdjük szétszedni őt, ha – csak – rajta múlott.
@kiazmarmegint:
A leginkább vicces az volt abban a beszélgetésben, hogy ez a figura matematikus volt, baromira öntel és nagyképű, és amikor elkezdtem neki sorolni a magyar matekos neveket – atomtudósokat kihagytam, – csak a matematikusokra koncentráltam, sokáig csak pampogott. Erdősről pl. azt hitte indiai.
Az meg véletlenül sem zavarta, hogy a nem a legoptimálisabb algoritmus, a konkrét program-mérnöki megoldásunkkal szemben egyenesen gazdaságtalan volt.
Hja és egy pár ezer milliárdos befektetés alap szakmai megmondója ez a figura.
@naebneerG:
Nem látom aktivizálódni a linket, ehhez a megjegyzésedhez írtam a fentit.
@wulfer: „De igenis szét kell választanunk a tudóst és embert” Igen. Ezért van a szememben a Lovász László top level matematikus, meg az a fazon, akit csak „kovboj”-ként szoktam emlegetni (és kurvára nem egy lumen). Azt a leckét, amit az utóbbi – talán – megtanult az utóbbi években, most éppen a „freundpubi” tanulja :-/
@wulfer: Hogy honnan a fészkes fenéből? 2015 a Corvinus feldarabolása, de legkésőbb a CEU 2017-es kinyírása volt akkora jel, hogy felkészüljön. Abban igazad van, hogy az akadémikusok messze nem álltak ki mellette egyöntetűen, mert Palkóka alapvetően az MTA évtizedek óta fel nem oldott belső konfliktusaira épített, tudván, csak fel kell szakítani néhány sebet (ld. „kúrószoba” a SZTAKI-n, tisztázatlan tulajdoni viszonyok a TAKI/NÖVI telken a Herman Ottó úton, reflektorfénybe állítani pár hiteltelen akadémikust a „Stádium 28”-ból, stb.) és azonnal működik az oszd meg és uralkodj elv.
Működött, és azóta is működik, ld. Freund álszent és vérlázító riportja (mta.hu/sajtoszemle/freund-tamas-a-magyar-katolikus-radioban-111234 ). A hajó elment, az intézetek már nem kerülnek vissza, és Orbán meg Palkó simán a mennybe juthat, hiszen a katolikus egyház szerint még az öngyilkosok is oda kerülhetnek, mert a halál beállta előtt érheti őket akkora kegyelem, hogy őszintén mindent megbánva üdvözüljenek. Akkor mi a fenéért ne kaphatna ilyen kegyelmet ez a két hörcsög is, nemdebár.
A francba az egésszel.
Megpróbálom a linket még egyszer:
napirajz.hu/surgos-fozes/
@naebneerG: Engem az döbbentett meg igazán ennél az egyetemek lapítványosítása történetnél, hogy még mindig vannak az egyetemi / akadémiai életben olyan emberek, akik naivitásból / ostobaságból / pártszolgaságból bíznak a fideszben. (És nem „odarakott” emberekről beszélek, hanem olyanokról, akik már engem is tanítottak / taníthattak volna, és szakmai teljesítményük is van.)
Nem értem. A politika tényleg drukkermentalitás, nem egyéb. 🙁
@jotunder: Igen, abban is van igazság, hogy a kivételes tehetségű Lovász-Szemerédi-stb. generáció jó időben, jó témával kezdett foglalkozni. Mivel ott voltak az extremális kombinatorika „születésénél”, tényleg lehetett is maradandót alkotni (a képességen túl): A világ összes (valamirevaló) extremális grafelmélet kurzusán említenek minimum kettő magyar matematikust. (Persze te ezt tudod, a többieknek írom.)
Szóval nem csak a született tehetségen múlik persze (ahogy semmi), de ott is problémákat látok. Ma már tényleg marhára nem nyilvánvaló Magyarországon, hogy az egyetemen is kiemelkedő tehetség a tudományos pályán maradjon (pl. menjen PhD-zni), és ne az iparba menjen Palkó nagy örömére… És őszintén, mit lehet mondani a PhD előtt álló tehetségnek? Hogy igaz, hogy keresni nem fogsz, meg lassan már leköpik itthon az értelmiségit, de legalább nem fogsz unatkozni szellemileg, és van MÉG némi szabadság is?
Na mindegy, inkább örüljünk Lovásznak. 🙂
@combo: „A világ összes (valamirevaló) extremális grafelmélet kurzusán említenek minimum kettő magyar matematikust” Ha valamirevaló, akkor azért lesz az öt is 🙂
@combo: A túrót. Kapard meg a felszínt, és előbukkan náluk egy ÚNKP, vagy egy másik, nagy részben pofára adott csicskajatt (tisztelet a kevés kivételnek).
@jotunder: Turán, Erdős, Szemerédi, Lovász. Kire gondoltál ötödikként (több is lehet)? 🙂
@combo: Talán Katonára gondolt jotunder ötödiknek, de nem vagyok benne biztos.
@Ménkűnagy Bundáskutya: Vagy Bollobásra.
Vagy T. Sósra.
Vagy talán nem is gondolt senkire, csak beírta, hogy öt, most meg kacag rajtunk.
@naebneerG:
Én is katolikus, de a többit még soha nem mondtam el senkinek.;D
@jotunder: uploads.disquscdn.com/images/f5e42f7ac07f9d77d1c393bd7e20985d015e2bf238f2abb75492d32d31c65c6b.jpg
Egyébként meg ennyit arról a híres matematikáról:
uploads.disquscdn.com/images/429684d4ae3c184397e1b636d73df15713c3b628c031bcacbfb78e86a61ec93b.jpg
@Ménkűnagy Bundáskutya: több az mint öt, találomra választottam kettőt, mondjuk a második ha jól látom extremális hipergráf survey. nagyon meg lett ez nyomva a magyar matematikában.
orion.math.iastate.edu/rymartin/ISU608EGT/S12/EGTbook.pdf
http://www.maths.qmul.ac.uk/~keevash/papers/turan-survey.pdf