Dúsgazdag környezetrombolók

Eredeti szerző: Pásztörperc

<

p style=”text-align: justify”>A Greenpeace aktivistái csütörtökön Almásfüzitő határában, a VII-es vörösiszap-tározón vászoncsíkokból nagy STOP feliratot raktak ki, mert információjuk szerint a Duna közvetlen közelében lévő tározót veszélyes anyagokkal fedik le — www.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_vorosiszap-tarozonal_tiltakozott_a_greenpeace_almasfuziton/2242517/. „Mérget raknak méregre” — fogalmazott Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse.

Olyankor, amikor valaki egyáltalán nem bizonyítja állításait — márpedig ilyesmire egy sajtónyilatkozat egyáltalán nem alkalmas — leginkább bizalom kérdése, hogy hiszünk-e neki. Nézzük meg hát, ki is ez a Tömöri Balázs, aki azt követeli, hogy jobban higgyünk neki, mint a zöldhatóságnak és a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nek! Könnyű dolgunk van: Tömöri B. Greenpeace-es bemutatkozása nyilvános: greenpeace.hu/kapcsolat/i17

Földrajz-angol szakos tanár végzettsége van, de tanult szakmájában nem dolgozott egy percet se: ehelyett különböző zöld szervezetek főállású aktivistája — először katonáskodás helyett, mint polgári szolgálatos, azóta munka helyett, mint „környezeti tanácsadó, kampányos és nemzetközi kapcsolattartó”. Az, hogy környezeti tanácsadónak egyáltalán alkalmazhatnak olyan embert, aki a gimnázium óta soha, semmilyen természettudományt nem tanult, egyszerre minősíti az ilyesmiért fizető szervezetet és az ilyesmiért a pénzt felmarkoló aktivistát. A hulladékokról (leginkább az újrahasználatról és a hulladékégetésről) a Hulladék Munkaszövetségnél (HuMuSz) tanult „nagyon sokat”.

Miután tisztáztuk, ki beszél, nézzük meg azt is, hogy mit mond! Legelőször az tűnik fel, hogy a „nagyon sok” tanultba nem fért be az az egyszerű igazság, hogy a veszélyes hulladékot vagy újrahasznosítjuk, vagy közömbösítjük, vagy lerakjuk. Ha a hulladék újrafeldogozásán van haszon, arra gyorsan rácuppan valaki — ippeg ezért hívjuk ezt a műveletet újrahasznosításnak. Fogadjuk el, hogy Almásfüzitőre olyan hulladékokat szállítanak, amiket olcsóbb lerakni, mint feldolgozni! A közömbösítésről itt most azért nem beszélünk, mert az ez elleni küzdelem a Greenpeace egyik fő csapásiránya — sátoros ünnep az olyan hónap, amikor nem akcióznak éppen valamelyik hulladékégető stb. ellen. Nos, ha a veszélyes hulladékot szűz, érintetlen területre rakjuk le, azzal tovább csökkentjük a természeteshez közeli állapotú területeinket — jé, éppen ez a mostani kampány célja: nem akarják olyan helyre rakni, ahol már amúgy is hulladék — ahogyan mélyen alulképzett Balázskánk fogalmaz: méreg — van. A Greenpeace azért kampányol, hogy a veszélyes hulladékokat érintetlen, zöld területekre rakjuk le. Nem mellesleg Balázskánk legalább azt megtanulhatta volna a közelmúlt kolontári katasztrófájából, hogy a vörösiszap nem méreg. A vörösiszap az európai jogban nem veszélyes hulladék: a vörösiszap talajjavító anyag.

A zöld szervezet úgy véli, hogy a tározókból „jelentős mennyiségű” (sok), mérgező anyagokat tartalmazó csapadékvíz szivárog a talajvízbe és a Dunába. A terület közvetlenül határos a Dunával, a tározó oldala egyben árvízvédelmi gát is. Információik szerint a gátak anyaga és stabilitása kétséges.

Súlyos vádak ezek, úgyhogy nézzük meg, mi igaz belőlük:

1. Az, hogy a gát „anyaga kétséges”, egyrészt értelmezhetetlen, másrészt baromság. Egyrészt ismert, hogy miből van a gát, másrészt mindjárt látni fogjuk, hogy ez szinte mellékes.

2. Az állékonyságról: fél kilométer vastag gát akármit kibír, ide értve a hidrogénbomba robbanását és a Mercalli 10-es földrengést is. Ez a gát ippeg olyan vastag, mint amilyen széles a tározó — lévén a tározóban (vörös) iszap van, és a gátat arról az oldalról akármi ellenében megtartja. Nem, kedves Balázska, ezekben a kazettákban nincs nátronlúg, ami elfolyhatna: csak az a szép, állékony iszap van. Mondhatnók, az egész Dunának (a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig) nincs még egy olyan szakasza, amelyen árvíztől kevésbé kellene tartani.

3. A „jelentős mennyiségű” csapadékvíz bizony kevesebb, mint amennyi a tározóra hullik — méghozzá azért, mert a növények párologtatnak belőle. Ezért van az a bizonyos komposztálás, hogy fásíthassanak.

4. Marad az az állítás, miszerint a tározóból a Dunába szivárgó víz „mérgező anyagokat tartalmaz”. Ennek példájaként a megfigyelő kutakban észlelt „molibdén- és fluortúllépést” említette meg. Ez közvetlen szakterületem, úgyhogy nézzétek el nekem, de itt egy kicsit dagályosabb leszek.

A geokémia úgynevezett főtörvénye, amit megfogalmazójáról Vernadszkij törvényének is neveznek, imígyen szól: „A földkéreg összes természetes képződményében a periódusos rendszer összes természetes eleme megtalálható.” Mindenben van minden: csak olyikban ebből van több, a másikban meg abból.

„Túllépésről” beszélve arra gondolunk, hogy az adott anyag (molibdén, illetve fluor) koncentrációja az adott közegben (esetünkben ez a felszín alatti víz) több, mint az erre megadott határérték. Ezt a határértéket (szennyezettségi küszöbértéket) annak alapján határozzák meg, hogy az illető anyagból az adott közegben természetes körülmények között mennyi szokott lenni. Ennek a határértéknek semmilyen egészségügyi relevanciája nincs: pontosan ezért van az, hogy egyes, a környezetvédelmi törvényben meghatározott esetekben ettől eltérünk, és az adott helyeken a hatóság egyedi határértékeket állapít meg. Ha ezt nem tennénk, egyebek közt fajok ezreit irtanánk ki: azokat a fajokat, amelyek az ilyen körülményeket tűrik. Ezeket más, életképesebb fajok minden „normális” termőhelyről kiszorítják, ők azonban elviselik azokat az extrém viszonyokat, amiket a „kiszorító” fajok nem.

A molibdénnél és a fluornál azonban kimondottan nem erről van szó, hanem arról, hogy Magyarországon ezekből kevés van. A fluor ugyanis nem „mérgező anyag”, hanem a legalapvetőbb esszenciális elemek egyike. Szerepe főként a vázrendszer (mármint csontjaink) felépítésében fontos. Nem múlik el úgy nap, hogy ne hirdetnének a tévében valamilyen fluoros fogkrémet; több országban mesterségesen adagolják az ivóvízhez, mert a szárazföld belsejében túl kevés van belőle. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy akár a fogkrém, akár a víz fluoridtartalma beépül, abban azonban igen, hogy a környezetvédelmi felügyelőség vizsgálata megalapozott. A molibdén története kísértetiesen hasonló, csak ez nem nekünk alapvető esszenciális elemünk, hanem a legtöbb növénynek — beleértve a termesztetteket is. Magyarország úgynevezett középső (2.) geokémiai nagytája (ide tartozik mind Kolontár, mind Ajka környéke is) durván molibdénhiányos; az ország mintegy harmadán rendszeresek a növények molibdén-hiánybetegségei. A vörösiszap leglényegesebb talajjavító hatása éppen a molibdén kioldódása. Mindezek a Dunában a kimutathatatlanságig fölhígulnak.

Nagyjából ennyit Balázskáról és az ő mérgező anyagairól. Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy Tömöri Balázska szép, fehér műanyag kampányruhácskájában is van molibdén — fluor pedig aztán végképp rendesen van benne. Ezek a kampányruhácskák egyébként a kőolajfeldolgozás termékei — no és akkor most elérkezünk ahhoz a kérdéshez, amivel egy átfogó értékelést kezdeni illik: kinek az érdeke?

Kinek az érdeke fenntartani egy olyan szervezetet, amelynek egyetlen nyilatkozatában se fedezhetni fel se a szaxerűség, se a gimnáziumi szintű környezeti ismeretek, se az elemi logika elemeit se? Egy olyan szervezetet, amelynek munkatársait, tisztségviselőit mondhatni, féltő gonddal úgy válogatják, hogy egyáltalán ne értsenek azokhoz a kérdésekhez, amelyekről osztják azt észt amúgy fennhangon? (Hadd emlékeztessek itt a szervezet magyarországi igazgatójaként a kolontári katasztrófáról nyilatkozó hajógépész üzemmérnökre…) Nem csekély támogatásról van szó: ahhoz, hogy valakik ilyen ordas, ordenáré hülyeségekkel „le tudják nyomni” a szakembereket a sajtóban, borzasztóan sok pénz kell — már eleve az kell a Tömöri Balázshoz hasonló kampányaktivisták megfizetéséhez. Mit is olvashatunk a bemutatkozása fölötti toborzóban?

„Dolgozz velünk! Keress pénzt! Szerezz barátokat! Változtass!” — így, ebben a sorrendben. (Gyere hozzánk, ha buta vagy és tudatlan: adunk neked sok pénzt, jó kapcsolatokat, és pályára állítunk!)

Ennél több pénz már csak a rendezvényekhez, kampányokhoz kell: azok az egyszer használt ruhácskák nincsenek ingyen, azok a láncok, amikkel az atomerőmű kerítéséhez erősítik magukat, nincsenek ingyen, no meg persze a sajtótájékoztatók sincsenek ingyen (az újságíró falánk népség). A legtöbbe azonban messze nem ezek kerülnek, hanem a nemzetköziség. Ebben az (elképesztő hírverést kapott) akcióban hét ország húsz aktivistája vett részt. Volt, aki „csak” Ausztriából jött, volt, aki Hollandiából, aki Lengyelországból, de olyan is, aki Új-Zélandról. Nomármost talán nem köptök le, ha bevallom: ha a Greenpeace felajánlaná, hogy tiltakozhatok a pénzükön egy újzélandi atomerőmű ellen, egyáltalán nem biztos, hogy elutasítanám őket. Valószínűleg elfogadnám: Új-Zéland gyönyörűnek tűnik, és én közalkalmazott vagyok. Meg hát jó buli: barátok, kapcsolatok…

Tényleg, atomerőmű: az ellen is rendszeresen tiltakoznak. Ha már az a kérdés, hogy kinek az érdeke, vegyük sorra, mi ellen is szokott a Greenpeace tiltakozni? Sok minden ellen, és ezek között ki-ki találhat olyat, amivel egyetért. Én pl. a tengeri emlősök védelme miatt sokáig rokonszenveztem velük, csak hát én is úgy vagyok ezzel, hogy a tengeri emlősökhöz nem értek, a vörösiszaphoz meg igen. Most, hogy végigfuttattam itt emlékeimet, olybá tűnik, hogy a rendszeresen leginkább erőművek ellen tiltakoznak. No de milyenek ellen? Azt már tisztáztuk, hogy tiltakoznak a hulladékégetők ellen, azt meg mindenki tudja, hogy tiltakoznak az atomerőművek ellen. A Dunaszaurusz-ügyből emlékezhetünk, hogy tiltakoznak a vízierőművek ellen, és talán kevésbé ismert, hogy kis hazánkban hevesen kikeltek a szélerőművek ellen. (Mert hogy a szélkerék „nem tájba illő”, infrahangot kelt, és lecsapja a madarakat — amint ezt mesmeg valamennyien tudhatjuk, Hollandia madárvilága a soxélkerék miatt már a középkorban teljesen kipusztult… öööö… vagy mégse?)

Mi ellen nem tiltakozik a Greenpeace? Milyen erőmű ellen nem szerveztek még soha, sehol, semmilyen akciót? (Mármint emlékeim szerint: tévedhetek és lehetek alulinformált — mindkét esetben megköszönném segítségeteket.) Nos, a gázturbinás erőművek ellen nem tiltakoznak. A globális felmelegedés ellen igen, no de hát e kettő között csak az talál kapcsolatot, akitől nem kéne visszavenni az érettségit. Hát a szénhidrogéniparban aztán tényleg sok pénz van.

Némely környezetvédő szervezetek fennen hirdetik, hogy magánszemélyek támogatásaiból tartják el magukat. Érdekelne, hogy a Greenpece költségvetésében mekkora az olajvállalatok vezetőitől, illetve strómanjaiktól kapott támogatás aránya? Azt hiszem, sohasem fogom megtudni… de hát ugye ez nem egy elemző írás, csak afféle figyelemfelkeltés. Elemezzen ki-ki magának — de amikor elgondolkodik, hogyan is vannak a dolgok, kérdezze meg újra és újra:

Mégis, kinek az érdeke?

Megjegyzés: holnap kiegészítem eredeti képekkel a füzitői tározóról és Magyarország geokémiai nagytájairól.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521812-6ae341e626ed6' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521812&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521812-6ae341e626ed6&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521812-6ae341e626ed6' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>