Fasisztázni bűn!
Eredeti szerző: szempontpuska
„Úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket.” Gyurcsány Ferenc
„…a leköszönő miniszterelnöknek, az MSZP kongresszusán a bíróságokra tett sértő kijelentéseit nem tudja értelmezni. (Azokat) Visszautasítja és kommentálni nem kívánja„. – Ujkéry Csaba, az OIT szóvivője
Bűnös vagy, Bakács! – ismételte meg a tárgyalóteremben pár perce kihirdetett verdiktet már a Fővárosi Bíróság folyosóján Mészáros Imre, a Gój Motorosok Egyesületének elnöke.
A bíróság jogerősen bűnösnek nyilvánította tegnap Bakács Tibort, mert a Gój Motorosokat egy rádióműsorban fasiszta szervezetnek minősítette.
A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába – közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese miután nyilvánossá vált a kormányfő Andor Lászlót jelöli a posztra. fidesz.hu
Sértőnek és méltánytalannak tartja Kovács Tamás legfőbb ügyész, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP kongresszusán politikai részrehajlással vádolta meg az ügyészséget és a bíróságokat.
Hic Rhodus, hic salta

p style=”text-align: justify”>

Like this:

Like Loading...

Sokat nem tudok-lehet hozzáfűzni.
De, hogy napokig egyetlen hozzászólás se legyen…….