Freakonomics

Eredeti szerző: maroz

Kigugliztam, hogy a közgazdaságtanban mi is az a komparatív előny. Valami olyasmit értettem meg belőle, hogy ha egy ország nagyon jó valamiben, akkor azt a dolgot inkább csinálja ő, és aki nem annyira jó, az vegye igénybe azt, aki nagyon jó. Elgondolkodtam, hogy mi miben is vagyunk nagyon jók, és arra jutottam, hogy a lúzerségben. Nem mondom, hogy világ-, de talán Európa-bajnokok mégiscsak lennénk, és a világban is eléggé ott vagyunk a legjobb tízben. Ország akkorákat és ilyen kitartóan nem szopott, mint mi az elmúlt pár száz évben. De hát akkor nekünk ezt kéne csinálni, ha ebben vagyunk jók! Fel kéne hagyni azzal a buta hobbival, hogy magunk közül választunk vezetőket arra, hogy elkúrják. Ki kéne adni az országot gebinbe’. Ha egy gazdagabb, szerencsésebb sorsú államnak lenne egy nem ortodox ötlete, az inkább jöjjön hozzánk, és nálunk próbálja ki. Pénzük mint a pelyva, tessék megnézni, hogy az amúgy úgyszintén hisztérikusan eladósodott Egyesült Államok mennyi dollármilliárdot feccöl bele egy-egy újabb kurva bomba kifejlesztésébe! Szerintem ha ügyesen és hitelesen csinálnánk, akkor idővel rájönnének, hogy érdemesebb a meredekebb, vagy egyenesen hülye ötleteket nem náluk, otthon, élesben kipróbálni, mint ahogyan a csodabombázókat sem a LaGuardián próbálják ki, hanem valahol a sivatagban.

Nézzük akkor konkrétan, mi lenne az üzleti modell lényege?

Van tehát egy fizetőképes állam, amelyik kíváncsi arra, hogy egy ki nem próbált, soha, semmilyen könyvben le nem írt, tehát teljesen unortodox modell hogyan működne a gyakorlatban. Elküldené a forgatókönyvét, és mi lejátszanánk neki. Negyedévente számláznánk, a lehető legvastagabban fogó golyóstollunkkal. Lenne két országunk. Ország az országban: magán-Magyarország, itt élnénk, itt töltenénk el a szabadidőnket, és lenne egy díszlet-Magyarország, a Lúzer Művek maga. Na, ezt a díszlet-Magyarországot működtetnénk úgy, a szerint a modell szerint, amit a kedves megrendelő idehozott.

Képzeljük el ennek a dualista országnak egy munkanapját. Kovács Amália a reggeli kocogás után vesz egy frissítő zuhanyt, kertvárosi lakásának a konyháján elfogyasztja meghitt kis reggelijét a családja körében, csivitelnek, szóba kerül, hogy aznap ki mit fog játszani, hová osztották be. Megbeszélik, hogy munka után ki viszi el a gyerekeket szolfézsra és lovagolni, és milyen leosztásban. Kovács Amália szomorúan néz az órára, véget kell vetni az idillnek, beül hát a SUV-jába és meg sem áll a Lúzer Művek öltözőjéig. Itt átvedlik (nem átöltözik, átvedlik, itt ez a helyes kifejezés) Szabó Aranka középiskolai tanárnővé. Felveszi a közalkalmazotti egyenrondát, kitömi némi szivaccsal, hogy a szükséges mértékben elhízottnak tűnjék, a sminkmester rápakolja a koránál tíz évvel öregebb arcot, a fodrász gyűri a fejére a borzalmasfrizurát, közben megy az aprószó.

— Jajj, de unom már ezt a mostani projektet, hogy ki a franc írhatta ennek az idióta orbánizmusnak a forgatókönyvét, és vajon mire neki ez a kísérlet, nem fér a fejembe — mondja Amália/Aranka. És azt is mondja, hogy hú, de itt hagyná a fenébe ezt a céget, de hát nem hagyhatja, mert olyan jól fizet, és hát a gyerekek, ugye. Meg hogy végső soron ez csak egy munka, ma ezt, holnap valami mást, ki tudja, hátha jön valami jobb forgatókönyv is. Néha, nagy ritkán befut olyan is. Babi drága, te elkészültél, indulhatunk? Hónuk alá csapják az uzsitasit, beülnek a kellékesek által már odakészített tizensok éves, lecsoffadt Opelbe, és vastag dízelfüstöt húzva maguk után eltöfögnek az aznapra rendelt helyszínre, az Olajbanfőtt Szent Gvendolinról elnevezett nemzetitudat- és kondásképzőbe.

Az izgágább polgártársaink vállalhatnának rázósabb projekteket is. Például ha egy ország arra kíváncsi, hogy milyen hatása lenne egy lokális lázongásnak, akkor mi arra is kaphatóak lennénk, persze a számlát már nem is golyós-, hanem egyenesen filctollal írnánk meg.

Az extrém sportok kedvelői vállalhatnának időnként fegyveres lázadást is, és lenne az a pénz, amiért időnként igent mondanánk egy forradalom lemodellezésére is. Persze a számla… de hát ezt már nem is kell külön említenem. Plusz a szükséges költségtérítés, mert a forradalom az egy extra kellékigényes jelenet.

Szerintem pár éven belül visszafizetnénk az összes adósságunkat, lenne annyi szufficitünk, hogy idővel területet bérelhetnénk Svájctól, mert mi van akkor, ha a kedves megrendelő valami olyan modellt szeretne velünk lejátszatni, amiben hegyek is vannak. Mi lennénk a lúzernagyhatalom.

<

p style=”text-align: justify”>Mibe, hogy mi még ezt is, az elkúrást is elkúrnánk?

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521606-6ab3d2b3bf5aa' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521606&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521606-6ab3d2b3bf5aa&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521606-6ab3d2b3bf5aa' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>