Ha sportkishatalom lehetünk, akkor…(megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Magyarország egy hét után tizedik az olimpiai éremtáblázaton. Kizárólag nagy és erős országok előzik meg, az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Japán, Dél-Korea, Németország, Oroszország, Franciaország és Ausztrália. Magyarországon a vívásnak, az úszásnak és a kajak-kenunak olyan hagyománya van, amihez nagyon kevés dolog mérhető az országban. Amit a magyar sportolók már elértek világraszóló teljesítmény, alig felfogható.
Magyarország huszonhét évvel a rendszerváltás után Európa egyik legszegényebb és legfejletlenebb országa, és nem látszik sok esély arra, hogy ötven évvel a rendszerváltás után sokkal jobb helyzetben lesz. Nagyon sok jel mutat arra, hogy rosszabb helyzetben lesz, mint ma.
Szingapúrnak egyetlen aranyérme, Izraelnek két bronzérme van a riói olimpián, Ausztria még egyetlen érmet sem szerzett. Ezek az országok kisebbek Magyarországnál, és nagyságrenddel fejlettebb, erősebb, és perspektivikusabb országok. Szingapúr és Izrael szegény országok voltak (Dél-Koreáról mit sem szólva, amely ország egészen konkrétan nyomorban élt), Ausztria az első világháború után reménytelen országnak tűnt, egy birodalom jelentéktelen maradványának, a második világháborús borzalmak után az ötvenes-hatvanas években erősödött meg, és ma a világ egyik leggazdagabb országa. Ausztria idén 13 ún. „advanced” európai kutatási grantot nyert el, Izrael kilencet, Magyarország egyet sem. Szingapúr két legerősebb egyeteme a QS World University Rankings-ban a 12. és 13. helyen van a világon, Ausztria és Izrael két-két legerősebb egyeteme a legjobb kétszázban van, az első ötszázban nincs rangsorolva magyar egyetem.
Ez részben elhatározás kérdése. Magyarországnak nemcsak a vívásban, az úszásban és a kajak-kenuban vannak hagyományai, még vannak bizonyos létező intellektuális hagyományai is, amelyekre elvileg felépíthető lenne egy olyan ország, amelyik nincs ugyan a legjobb tízben a tudományos/technológiai versenyben, de jelen van. Ma Magyarország nincs jelen a világban, nincs jelen Európában, Magyarország sehol sincs.
De lehetne… És erre pontosan a sportsikerek hívják fel a figyelmet. Komoly munkával, komoly befektetésekkel, komoly hagyományokra építve, komoly eredményeket lehet elérni.
Jézusom, de szájbarágós ez az egész. Csak úgy tűnik, nem megy máshogy, amíg a nacionalista-populista magyar kormány sokkal kevésbé hisz ebben az országban, mint én.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518873-6ae09d13b0b29' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518873&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518873-6ae09d13b0b29&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518873-6ae09d13b0b29' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: Ha nincs szerencsénk és megkapjuk a 2024-es olimpia rendezési jogát akkor Magyarország valószínűleg megismétli, vagy eléri a 1952-es olimpián elért teljesítményét. Az 1988-as és 1992-es olimpián az öcsém egy angliai egyetemen dolgozott kutatóként. A tanszéki faliújság táblájára minden nap kitette a magyar győztesek és érmesek fényképét, amelyeket nem sokkal utána szorgos angol kezek gyorsan le is szedtek. Amikor egy-két angol kollégájával erről beszélgetett volt aki azt mondta neki: miért van úgy oda ezekben a sehol sem jegyzett sportágakban elért magyar érmektől, hol van pl. Magyarország krikettben, vagy lovaspólóban, mosolyogtak rajta felsőbbrendű angol mosollyal?
A 2012-es saját olimpiájukra az angolok komolyan készültek és nem átallottak pl. ezekre az addig náluk „sehol sem jegyzett sportágakra” is áldozni, és kellő alázattal fölkészülni, akár úgy is, hogy magyar edzőket szerződtettek (pl. öttusa).
Egyébként nagy kár, hogy örökös (magyar) egymást mardosásunkban kevesen gondolkoznak el azon, ami a poszt végén írtál:
„Ez részben elhatározás kérdése. Magyarországnak nemcsak a vívásban, az úszásban és a kajak-kenuban vannak hagyományai, még vannak bizonyos létező intellektuális hagyományai is, amelyekre elvileg felépíthető lenne egy olyan ország, amelyik nincs ugyan a legjobb tízben a tudományos/technológiai versenyben, de jelen van. Ma Magyarország nincs jelen a világban, nincs jelen Európában, Magyarország sehol sincs.
De lehetne… És erre pontosan a sportsikerek hívják fel a figyelmet. Komoly munkával, komoly befektetésekkel, komoly hagyományokra építve, komoly eredményeket lehet elérni.”
Jelen vagyunk, itt vagyunk ez ezen a kormányos nélküli az egyik vitorlát hátszélre a másikat ellenszélre és mindkettőt ugyanabban a pillanatban bontó „bolondok hajóján”, a kocsiba fogott gebék több irányba húznak…
Épp az úszódöntők közvetítésére várakoztam, és hogy az időt múlassam valami könyv után néztem a polcon: a Thomas Mann 1918-21 éa 1933-38 között írt naplóiból készült válogatás akadt a kezembe. meghökkentő volt pl. amikor ilyen és ehhez hasonlókat olvastam az 1918-21 közötti évekből:
‘még soha egy népet sem aláztak meg annyira, mint a németet’ (ezt a nagy háború utolsó hónapjaiban, a bolgár hadsereg összeomlása körüli időkben írja, vagy hogy mennyire utálatos számára a győztes hatalmak „demokrácia-export tervezete”, amit a romantikus német lélekre akarnak rákényszeríteni.
Aztán: ‘azt nem akarhatja komolyan ez a ‘tudós férfiú’ [az akkori amerikai elnök], hogy az osztrák állam (következetesen csak az osztrákokról beszél az akkori politikai katonai vonatkozásokban) megszűnjön, mert abban az esetben az osztrákok is a német birodalmat erősítenék.’
1918-21 között kevés a magyar vonatkozású részlet. Lukács György írásait azért távolról is követi (Varázshegy), majd a későbbiekben is megmarad az iránta való érdeklődése .
1933-38 között több szó esik a magyarokról, Baumgartner, Théreyné, a budapesti előadások…, a magyar zene…
Tegnap gimis osztálytalálkozóra tartottunk. Útközben – az olimpia miatt – a Kossuth rádiót hallgattuk. A Szent-Jobbról beszélgettek. Azt hittem nehezen fogom kivárni a sporthíreket, sok lesz a kenetteljes szöveg, de szerencsére egészen érdekes visszaemlékezés volt a háború utáni, a rendszerváltásig eltelő évekről, a pártállam puhulásáról. a katolikus egyház és az egyházügyi hivatal tárgyalásairól, levelezéséről, hogy az államalapító születésének halálának évfordulóin legalább hosszabb ideig is bemutathassák az ereklyét. Legérdekesebb azonban az volt, amiket Réthelyi Miklós mesélt, Szentágothai és a saját vizsgálatairól, amelyeket az erklye szállíthatóságával kapcsolatban – felkérésre – végeztek. Az interjú végén a riporter megkérdezte Réthelyit, hogy a vizsgálat közben felmerült-e valami kétely is benne, hogy ez a megmaradt ökölbeszorított kéz valóban István király keze -e. Réthelyi azt válaszolta: ő az egészet a természettudós, az anatómus szemszögéből nézte, nincs meg hozzá a felkészültsége, meg a felkérés nem is arra irányult – meg erre ma már nincs is nagyon lehetőség, hogy genetikai vizsgálat alapján megállapítsák az eredetiséget – hiszen nehéz lenne leszármazott összehasonlítható referenciaanyagot találni, de szerinte egy ilyen – a hívőkben századokon átörökített – hitbéli hagyományt értelmetlen dolog lenne természettudományos alapon szétfoszlatni.
Igen ‘felülről nézvést’ – ahogy Ady mondta a maga idejében – ‘még megvolna az
ország’… azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy akik toldozzák-foldozzák, azok nem a Werbőczi utódok, nem a politikusaink, mostani és eljövendő undokaink, hanem az áramló jelenlétünkbe merített indikátorpapíron néhány fennakadó, kivillanó – mint aranymosó rostáján az a kevéske aranyszemcse a sok átmosott homok között – kultúra és emberi viselkedéstöredékünk…
„Jelet hagyni” . Ilyen címmel jelent meg a hetvenes években Kondor Béla verseskötete.
@ATCG: @jotunder:
Az osztálybulin, ahova utaztunk jófajta italok és ételek mellet a beszélgetés fonala egyszer csak síkos talajra tévedt. O., aki a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Jénában tanult, majd dolgozott szeretettel beszélt egyik ottani német kollégájáról. ‘Tartjuk a kapcsolatot’-mondja O. ‘a minap is felhívott és azt mondta: Merkel egy agyalágyult éls a napjai meg vannak számlálva2. ‘barátom Pegida tag és azt üzenték a kormánynak nemrég, hogyha egy bizonyos menekültszállító vonat megáll a városukban, akkor ott vér fog folyni’. ‘A vonat nem mert megállni, lassan áthaladt az állomáson’ – tolmácsolta diadalittasan O. barátja szavait.
A társaság a Pegida szóra felfigyelt és ekkor azt mondtam O.-nak, hogy inkább kortyoljunk egyet a vörösborból, mert kezd a beszélgetés síkos talajra tévedni.
‘Miért lenne ez síkos talaj?’ heveskedett O. ‘én igenis félek tőlük, a fegyvereiktől, a vallásuktól’. ‘Mitől félsz te szerencsétlen – támadtak rá többen – attól a nemlétező városlakonyi szerencsétlentől, aki esetleg majd itt akarna letelepülni pusztán csak azért, hogy elvegyék a munkád vagy elvágják a torkod?’ ‘megjegyzem nem is lenne olyan nagy kár érted’ tette hozzá egy másik O. – viccesnek szánva, de nagyon is -durván.
Az iszlámtól félő O. erre megsértődött.
Vállára tettem a kezem és mesélni kezdtem mikről beszélgettem diákmunkásként Fóton ideiglenes otthont kapó afgán diákmunkásokkal. Milyen életük volt, hogyan szóródtak szét a világban, hogyan menekült pl. többük családja az oroszok Afganisztánba történő bevonulása után Perzsiába, hogy aztán – cseberből vederbe – az iraki-iráni háború közepén találják magukat. Meséltem X-ről.aki boldogan beszélt arról, hogy Afganisztánban élő anyja most választotta ki neki a menyasszonyát, és ő nagyon izgatott, mert mielőbb látni szeretné azt, aki a felesége lesz. Ugyanő (X) meghívott, hogy látogassam meg a karácsonyi ünnepek alatt a Gyerekvárosban, és meghívott a Bartók Béla úti mecsetjükbe is, hogy közvetlenül láthassam, érzékelhessem, hogy ők nem azok a véreskezű fenevadak, akiknek itt lefestik őket.
‘Neked ezt elhiszem’- békélt meg O. – és dohogva kortyolt a borából – ‘de tőlük nem fogadom el’ intett fejével az őt támadó osztálytársaim felé.
Később azt mondtam a beszélgetés csendesebb mederbe terelődése után egy másikunknak:
‘Tudod azt csinálnám, hogy az összes népszavazásra buzdító kék plakátra ráragasztanám holnaptól Szent Istvánnak a fiához szóló – idegenekkel kapcsolatos – intelmeit. Mert hiszen az ő országa vagyunk, vagy mi a fene. A saját fegyverüket fordítanám ellenük. Mária országa, olyan szelíd olyan befogadó, olyan keresztény…’
-‘István intelmeinek teljes szövegét kitennéd?’ – kérdezte beszélgetőtársam.
‘Ki’. válaszoltam.
Felülről nézvést még megvolna…
A könyvesboltokban ezernyi jó könyv.
http://www.europakiado.hu/konyv/743721/a-marslako-lanya/
Párom délelőtt az egyik áruházban hosszasan elbeszélgetett egy fiatal lánnyal, aki kinyitotta neki az összezáródni készülő liftajtót.
A lány hét évig élt Angliában (Birmingham). Diplomás létére nem segédmosogatóként dolgozott és lakott egy többekkel megosztott albérletben, hanem egy kis garzonlakást bérelt – meglehetősen sok pénzért – és menedzserként dolgozott a Bosch cégnél, de…
Mára elege lett az angolokból. Neki hiányzik Magyarország, Budapest, a szülei.
Itt akar élni.
Nem a kormány hívó szavára jött vissza, hanem saját szabad akaratából,
„toldozni-foldozni”.
@ATCG: egy fiatal lánnyal: egy fiatal nővel
@jotunder:
a világ minden részéről bevándoroltatták a jó edzőket!
Kézi, öttusa MO- ról
Az ORF 1
éjjel nappal közvetíti az olimpiát ,Ausztria egy érmét szerzett, vitorlázásban.A nyári sportokban nem jeleskednek,bár javultak.
A ping pong és a vitorlás szövetség elnöke bevándorolt magyar, értelmiségi !
(A vízilabda Bundestrainer Steinmetz Barna)
S eszembe Lillehammer olimpiája ,ahol egyetlen téli aranyukat Hunyadi Emese szerezte….