Hatvannyolc?
Eredeti szerző: jotunder
Török kolléga Árok Kornélban és Kónya Péterben véli felfedezni az antielitista politikai ellenzék új kulcsfiguráit. Kedves Olvasó, tudja Ön, kicsoda Georges Seguy? Az idén 84 éves Seguy volt 1968-ban a legismertebb szakszervezeti vezető, a CGT főtitkára. Kommunista ellenálló, mauthauseni fogoly. Nem Árok Kornél kaliber. Ahogy a vele szemben álló Tábornok sem volt persze egy Orbán Viktor.
A francia jobboldal az 1962-es választásokon a szavazatok 54-55 százalékával szerzett kétharmados többséget, ez valamelyest emlékeztet a magyarországi helyzetre. A kettős állampolgárság körüli identitás-játszmánkat azonban nem mérhetjük Algéria ügyéhez, ahogy a Deák téri csatát sem az 1961-es párizsi kétszáz halotthoz. És persze a BGF-et sem a Sorbonne-hoz…
1968 tavaszán Párizsban nem narancsdobozokból építettek barikádokat, hanem felborogatott autókból. De Gaulle tábornok pedig nem meccsre ment, hanem Massu tábornokhoz menekült Németországba — felesége, Yvonne sem lábasjószágot főzött vacsira, hanem a családi ékszereket próbálta biztonságba helyezni.
Álljunk meg egy pillanatra Massunál. Ő egy valódi tábornok volt, nem egy pizsamás bürokrata. 1958-ban kész volt Párizs ellen vonulni, ha a Tábornok nem lesz elnök, és pár év múlva de Gaulle-lal is összerúgta a port. Massu 68-ban a németországi francia csapatok főparancsnoka volt. Nem kétséges, hogy a francia hadsereg órák alatt rendet tudott volna csinálni Párizsban, nyilván nem elhanyagolható véráldozat árán, és az sem kétséges, hogy ez egy opció volt 1968 májusában. A magyar hadsereg körülbelül a tanktolvaj nyuggerbácsival vehette volna fel a harcot 2006 október huszonharmadikán, és az is kétesélyes lett volna.
1968-ban a diákok nem a Zöld Pardon bezárása miatt tiltakoztak másfél órát, hogy még hazaérjenek VV Böbe és VV Pöpi nászára, hanem elfoglalták az egyetemeket. Ahol nem Dániel Péter ketchupozott, hanem Jean Paul Sartre, akit le is tartóztattak egy időre, és személyesen de Gaulle engedte ki azzal, hogy mi nem csukjuk le Voltaire-t.
Az 1968 júniusi választáson a francia jobboldal négyötödös győzelmet aratott…
Önök pedig vélhetően most hallanak először Georges Seguyról. Pedig 1968 követelései sokkal komolyabbak, sokkal alapvetőbbek voltak, mint a bohócforradalmároké, 1968 fogalommá vált, a Kossuth téri orbántakarodjozásra pedig már ma sem emlékszik senki.
Az a legtragikusabb, vagy inkább legtragikomikusabb, hogy Török Gábornak akár még igaza is lehet. Egy Árok Kornél esetleg tényleg tényező lehet a politikában. Félreértés ne essék, én nem akarok gúnyolódni Árok Kornélon és Kónya Péteren, teszik a dolgukat, tisztességesen, de a közelében sincsenek Georges Seguynek. A Szolidaritással pedig aztán végleg ne keverjük össze rosszkedvünk őszének hőseit: Jaruzelski tábornok és Lech Walesa sem látványpékek voltak a Rottenbiller utcában.
A mi dühünk, a mi kis polgihábink, a mi bayerzsocáink és gréczybubujaink, a mi fontos posztjaink és kommentjeink megkapták azt a bizonyos vajszínű árnyalatot, amiért Kelet-Közép Európát annyira szeretjük.
Az euró éppen ebben a pillanatban nem kérdezte meg Matolcsy Györgyöt, hogy merhet-e 297 forint 59 fillér lenni.
<
p style=”text-align: justify”>Most kellene egy sallerkoki poén, de már ezerszer elsütöttük. Mi poénokat sütünk el, nem puskákat, de mi tudunk a legnagyobbat toppantani a lábunkkal a világon. Igen, lehet, hogy igaza lesz a Török Gábornak.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521811-6ae34ce4188ab' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521811&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521811-6ae34ce4188ab&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521811-6ae34ce4188ab' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@maroz:
Te csak ne rivalizálj velem pesszimizmusban; kikérem magamnak!
Azért mert vannak, akik egy opciót reálisnak látnak, még nem azt jelenti, hogy az az opció nem reális. Majd meglátjuk. (Vak is azt mondta.)
Az önégetés szerinted szimbolikus tiltakozás? Neked legyen mondva.
@HaKohen: Ha a kereszthalál az tudott lenni, akkor a tűzhalál miért nem?
Ugyanabban az értelemben szimbolikus: maga a tett nem old meg semmit, de szerencsés esetben olyan jelképpé tud válni, hogy még évezredek múlva is harangoznak miatta.
@HaKohen: Akkor nem értünk egyet.
Minden olyan posztot – amihez lehet kommentelni – én csak vitaindítónak tekintek, stílustól függetlenül. Azért, mert azt állítják, hogy az az igazság, még nem tekintem annak és Te sem, ha vitába szállsz vele.
Úgy vagyok vele, mint a nyugtatót szedő, inkontinenciás öregúr: néha zavar, de kit érdekel? 🙂
@HaKohen: A kategórikussal semmi baj nincs. Aki teljesen biztos az igazában, az attól még nem „észosztó”. Ahhoz az is kell, hogy csak kijelentsen, minden érv nélkül, vitatkozni se legyen hajlandó, és lehetőleg mihamarabb sértődjön meg.
@komment1: Én nem tudom, hogy radikalizálódok-e, és erről nemrég posztot is írtam. Összetett ez, nagyon.
Emocionálisan perszehogy. A közérzetemet nagy mértékben javítaná, ha megdobálnám kicsinyég Orbánt záptojással, de hát ez olyan lenne, mint amikor idegességünkben belerúgunk valamibe, és csak rosszabb lesz, mert a lábunk is fájni fog.
Az a baj, hogy értelmét nem nagyon látom a radikális tiltakozásnak. Mit követelhetnék? Oké, Orbán takarodjon, ismétlem, ez erősen javítana a közérzetemen, de mit oldana meg?
Vannak-e egyáltalán olyan közös értékeink, amelyeket elvettek, vagy veszély fenyegeti, hogy elveszik és mert számunkra nagyon fontosak ezek az értékek bátran és határozottan vállaljuk érte a radikális kiállás kockázatait? Én azt látom, hogy nem igazán vannak. A szabadságunkat örömmel adjuk oda bármelyik jöttment szélhámosnak, aki megígéri, hogy cserébe kapunk gondoskodást. Az igazságosság akkor fáj, ha minket szívatnak, de ha mi szívtunk mást, akkor már cseppet sem. A szolidaritásról meg kábé annyit tudunk, hogy azt zászlóra lehet írni.
Az nekem a bajom, hogy ezeket az attitűdöket ilyen takaroggyozós demonstrációkkal nem nagyon lehet megváltoztatni. Lett volna most Orbánéknak egy igen ritkán előforduló kegyelmi állapot, megvolt a politikai támogatottságuk ahhoz, hogy a környezetet alakítsák úgy, hogy egy megváltozott környezet a szörnyűséges attitűdjeink változását előmozdítsa, de érzésem szerint ezt nagyon elkúrták. Vajon mennyi idő múlva lesz újból egy ilyen lehetőségünk? Újabb húsz év? Franc se tudja, csak azt tudom, hogy nekem már nincs olyan sok újabb húsz évem…
@jotunder:
„Árok Kornél … kicsit a a Cser Ágnes és a Seres Mária szerelemgyerekének tűnt.
Megbuggyantál? Nem gondolod, hogy ez súlyos mértéktévesztés? Cser Ágnes főleg. Atyaúristen! Ráadásul jellegzetes csőlátás, amit eddig főleg kedves közös konzis barátainknál tapasztaltam.
Bár nem voltam jelen – eléggé el nem ítélhetően maroz által, pláne hogy még benzint sem locsoltam magamra – a Kossuth téren, de láttam felvételeket, előtte és utána interjúkat. És van szemem, hogy lássak – bár bocsánat, ha ez önfényezésnek tűnne. Legmélyebb pesszimizmusom ellenére látok reményt, és legalábbis egy számomra kívánatos opciónak tartom, amit Árok, Kónya és Székely és a mögöttük állók elkezdtek. Ráadásul számomra az is világos volt, hogy itt a civilség nem jelent amatőrizmust, hanem vérprofi indulást. Nyilván vannak akik segítenek e profiságban, nem tudom, kik, de momentán nem is érdekel.
Nem tudom azt sem, mi lesz belőle, de végre valakik abbahagyták (vagy el sem kezdték) a szájkaratét és a tettek mezejére léptek – hogy ezt a szép közhelyet használjam. Ja és kifejezetten üdítő volt a kontraszt a regnáló egyéb szakszervezeti mamelukok és celebek borzalmával szemben.
@maroz: Bocs: az öngyilkosság és a mártírium között minden kultúrában abszolút egyértelműen különbséget tettek, de a zsidó-keresztényben aztán pláne. Gyakorlatilag egymás inverzei, a legérzékletesebben ezt pont a fán lógó Júdás és a keresztre feszített Jézus közötti kontraszt mutatja be (van is kifejezetten ilyen ábrázolás).
De ezt mind csak zárójelben jegyzem meg, mivelhogy szóba hoztad, mert amúgy az önfelgyújtás ötletét egész nyilvánvalóan humorheroldi megnyilvánulásnak értelmeztem, de javíts ki, ha tévedésben lennék.
@maroz:
Húsz év? Szűken számolt egy nemzedéknyi idő.
Mondtam már, hogy ne rivalizálj a pesszimizmusommal! Szerintem minimum két-három nemzedék, és akkor most nagyon optimista voltam.
@komment1: Persze, irónia lett volna, és azt takarná, hogy szerintem most nem nagyon van olyan radikális szimbolikus cselekvés, aminek értelme lenne. Leginkább azért, mert nincs aki érdemben rezonáljon rá.
Én például Árok Kornélékkal se nagyon tudok mit kezdeni, mert az, amiért ők demonstrálnak számomra se túl rokonszenves. Az a mód, ahogyan az orbánizmus intézni kívánja a rendvédelmisek ügyeit roppant ellenszenves, de ettől még magát a problémát, tehát hogy a rendvédelmi dolgozók kivételezett nyugdíj- és egyéb jogosultságait is újra kéne gondolni még nem tartom annyira az ördögtől valónak. Egyedüli kohéziós tényezőnek én még mindig csak az orbántakaroggyot látom, és az hát izé, nem túl sok, még akkor sem, ha, de ezt már leírtam az előbb.
@maroz: Érdekes, amit írsz. Önmagáért való takarodjozásnak én se látom értelmet, sőt semmilyen takarodjozásnak. Egyébként érdekes volt anno a konform (nem csúnya gyújtogatós) Gyurcsány ellenes tüntetésen, hogy lehurrogták, csitították a néhány takarodjozót, legalábbis ott, ahol én voltam. A stílus tényleg számít, mondjon bárki bármit. Ettől eltekintve viszont a lényeg tényleg az volt, hogy mondjon le. És szerintem abban nagyon is igazad van, hogy ez Orbán esetében is roppant kevés. Orbánnál ráadásul én is úgy éreztem, hogy végre van valakinek egy nagy lehetősége a normális építkezésre – Sólyom László (nekem egyéni etalon) üdvözlő beszéde is erről szólt, ő is bizakodott, nem csak a póri milliók. Éppen azért vagyok olyan dühös Orbánékra, mert tényleg elbarmolják ezt a páratlan lehetőséget, gyakorlatilag első perctől (nekem már az betett, hogy Sólyom helyett Schmitt Palya kellett).
Amit viszont fentebb írtam a civil mozgalmak potenciális megerősödéséről, azt totál komolyan gondolom. Szerintem ez lehet most a nagy lehetőség. Egyrészt arra, hogy az „oldalazáson” túllépjünk: szerintem az tesz be totál az országnak, hogy mindkét oldalnak gyakorlatilag legfőbb célja a másik kinyírása. Ez szerintem tarthatatlan. Másrészt hatalmas lehetőség, ha tényleg beindul az alulról szerveződés, pontosan az a folyamat, amikor felelősséget vállalunk saját magunkért, a közösségünkért, nem pedig felülről irányítanak minket. Momentán Esztergomban pont ilyesmi indult el, a polgárok maguk csináltak mindent, mert Meggyesék direkt semmiféle közterület fenntartásra, fűnyírásra, szemétszedésre, stb. nem szavaztak meg semmilyen pénzt, hogy fulladjon a város burjánzó gazba, mocsokba. Pont ezek a dolgok, meg egyáltalán az önkény elleni tiltakozás indított be személy szerint mindenkit, hogy tegyen a közös dolgokért. Ugyanez indul országszerte, az első volt a milla, amit egyértelműen civilek „alulról” szerveztek. Enélkül az alulról szerveződés nélkül minden közösség halott. Most ilyen mozgolódás ez a szakszervezeti ügy – egyébként ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy volt azért nekünk ebben is saját hagyományunk, hiszen a háború előtti mozgalmak, egyletek mellett voltak 1956-ban is munkástanácsok. Szóval én meg ilyesmiket gondolok a mostani helyzetről.
@komment1: Komoly etalon. Kezet fog Marjaival, de nem fog kezet Feketével.
@aronsatie: Nekem etalon. Ezen nem vitatkozom, neked biztos más. Egyébként ezzel a véleményemmel általában nem vagyok népszerű, de nem izgat.
Na, jó éjszakát mindenkinek!
@HaKohen: tűn(t)…. Árok Kornél alapított egy helyiérdekű pártot valahol Pilisfőcsakrán. Aztán a Kónyával együtt elkezdtek nem félni. Ez emeli ki valójában őket a többi közül, azt lehet róluk gondolni (én azt gondolom), hogy a kormány bérgyilkosai nem képesek megfélemlíteni őket, sőt egy Salát Gergely vagy egy Torkos Matild, esetleg el is gondolkozik azon, hogy mi történik, hogyha fordul egy kocka. Ákos Kornél egy tűzoltó, aki látott már félelmetesebb dolgot a Mandínernél meg a Magyar Nemzetnél. Valójában ez az amiért én egy kicsit azért bízom abban, hogy Töröknek igaza lesz.
@jotunder:
Végülis OK. Torkos Matild állítólag (nem olvastam, csak hallottam ismertetni a rádióban) olyasmi címmel írt a tüntetés másnapján, hogy: Bagatell. És hozzátette, hogy a kormány helyében nem becsülné le vagy mi.
Most még utólag a poszthoz magához:
1. ) Innen tudtam meg, hogy te nézed a kertévét, sőt a Való Világ 5682-dik szériáját.
2.) Persze hogy Fransziaország még mindig egy nagyhatalom, Ajrópa oszlopa stb. – ha már nem is a régi, de azért… Magyarország pedig egy provincia, akárhonnan is nézzük. Ezért az összehasonlításaid kétségtelenül helytállóak, ugyanakkor éppen a fentiek miatt nem vezetnek messzire. (Legfeljebb némely ágaskodók provincializmusához – de itt nem Árokra és társaira gondolok.)
3.) Massu – ha jól csal emlékezetem – az ejtőernyősök elitcsapatának a parancsnoka volt, és Algéria feladása miatt rúgta össze a port a Tábornokkal. Vagyis megint oda jutunk, hogy lásd az előző pont.
4.) Georges Seguy nyilván Szegi Györgyként született valahol a nyóckerben.
@HaKohen: 68-ban egy egymilliós antigaulle-ista tüntetésre 800000-es de gaulle párti tüntetés volt a válasz. Attól tartok, hogy most a „tízezres” ellenzéki tüntetésre „százezres” kormánypárti demonstráció lesz a válasz. Orbán meg akarja mutatni október huszonharmadikán, hogy ő az úr. Én nagyon remélem, hogy iszonyúan pofára esik, de sajnos ennek kicsi az esélye.
@jotunder:
Igen, csak az a helyzet, hogy (a) nem látunk előre, mert nem vagyunk előrelátók; (b) nagyon a közepében vagyunk, ezért nincs olyan történelmi távlatunk, mint a 68-as események megítélésénél; (c) érthető módon türelmetlenek vagyunk, ezért elviselhetetlenül hosszú időnek észleljük azt az alig több, mint három hetet, amely október 1. és 23. között telik el. Bármi is történt e rövid időszak elején és bármi is fog a végén – a dolgok hosszú távon dőlnek el. Ami bármi is lehet, akár tetszik nekünk, akár nem.