Hogyan jelentette fel az Akadémiát Lentner Csaba… (anyátokposzt)
Az index.hu nevű rezsimbarát izé lehozta Lentner Csaba orbitális brömpike legújabb feljelentőlevelét. En bloc az akadémikusokat jelentette fel benne. A Kedves Olvasó most azt gondolja, hogy a feljelentés kifejezés használata egyfajta hiperbola. De ez komoly feljelentés, géppel írva.
- A jelenlegi akadémikusok közül többen a kommunista rendszerhez kötődtek. Esetükben a nemzetbiztonsági átvilágítást, a III/3-as, III/2-es érintettséget meg kell vizsgálni.
- Az akadémikus tagság és bizottsági vezetők körében az ellenséges, az ország politikai-alkotmányos rendjét megdönteni szándékozó nemzetközi (NGO-) szervezetek és titkosszolgálatok befolyása erős, társadalmi veszélyességük jelentős. A Szuverenitásvédelmi Hivatalt a kapcsolati háló felderítésére, mélységének megállapítására haladéktalanul fel kell jogosítani.
A Kedves Olvasó most azt mondja, hogy Lentner Csaba nem csak brömpike, de höpény is. Mármint totál höpény. Nem vitatkozom a Kedves Olvasóval.
Nem fogom elemezni ezt höpénység gyűjteményt, csak egy nagyon idegesítő részt. Ami éppen a brömpikeségről szól. Azt írja Lentner, hogy Magyarországon kisebb a közleményvolumen (azon Kedves Olvasók között, akik a közleményvolumen kifejezést az anyátok picsája idióma használata nélkül készség szinten képesek kimondani savanyúcukorkákat fogunk kisorsolni) növekménye, mint Szaúdi Arábiában, Malajziában vagy Iránban. Az egész világ arról beszél, hogy milyen masszív brömpikék publikálnak ezernyi szart ( a szar legyen szar) mindenféle lapokban a fenti országokból, mivel ez kibaszott (a kibaszott legyen kibaszott) egy csomó predátor kiadónak. Egész üzletág alakult erre. És Magyarországon is megjelentek ezek a brömpikék, nevük is van, csak jogi képviselőnk mérsékletre int. Hát Lentner az egyikük. Citation millekről írnak, és arról, mely lapokban, milyen mintázatról lehet felismerni ezt. És, ja.
Annyira utálom ezt a bandát, akik éppen porrá alázzák az édes hazát, ami egyre lefordíthatatlanabb szójáték, EP mennyire hiányzol te ennek az országnak. Nagyon szomorú smiley.

Like this:

Like Loading...

Nem kell ezt tulragozni. „Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség!” Nincs uj a nap alatt.
Hej, ha ezt a nagy liszenkoistáink megérhették volna!
Már Lukács György is megmondta, hogy az akadémia a reakció egyik fellegvára.
Kivételesen megnyitottam, pedig index linket nem szoktam. Ez a csekélyképességű, feketén-fehéren kiírja packeba, hogy zuhan az ország versenyképessége, kiemelve, hogy „gazdasági fajlagos teljesítményekben a 8. helyről a 41. helyre zuhantunk.”
Mindegy, hogy mit delirál arról, hogy ennek az akadémikusok lennének az okai. A feleősség a kormányé.
Amúgy a kipellengérezett tudósok helyében rámutatnék, hogy mennyit javult és milyen előkelő helyen van az ország a jövőképességi index rangsorában és ezt az eredményt az akadémikusok sikereként könyvelném el. Aztán lássuk, ebből mit hoz ki a brömpike.

Nana! (Nem a Zola-regény!) Hátrább az agarakkal!

Irigylitek Lentner Csabát, ezt az ambiciózus, minden lehetséges lyukba az orrát beledugó (a Vincent jogi képviselőjének tanácsára maradok ennél a szemléletes képnél) ürgét? Nézzetek utána a Wikin; én megtettem. Ha jól számoltam, 63 különféle főállású és egyéb tisztséget töltött be 1990-től máig. És számos kitüntetést is begyűjtött. Emellett vendégeskedett Londonban, Washingtonban, Pekingben, Párizsban vendégkutatóként vagy vendégprofként.

Namármost három mozzanatot kiemelnék a pályafutásából, amelyek a szemembe ötlöttek:

1.) Jövőkutatónak nevezte ki magát, és beválasztották valamilyen jövőkutatói grémiumba. Na ennél a pontnál vesztette el a szememben a hitelességét. (Az egyéb szakterületeihez nem értek; azokat nem tudom megítélni. A futurológiához sem, de arról azért van véleményem.) Aki ugyanis jövőkutatónak vallja magát, az egyéb gazemberségekre is képes.

2.) 1997 és 1998 között a Budapesti Temetkezési Rt. felügyelőbizottságának elnöke. (Gondolom, a jövőkutatás jegyében.)

3.) 1997-ben a MIÉP országos elnökségének tagjává választották. Az 1998-as országgyűlési képviselő-választáson pártja budapesti listájáról szerzett mandátumot.

Hát nem elég ez nektek, pernahajderek?

Most látom, a prof félmunkát végzett. Nem került be a szövegbe az akadémia totális méltatlansága a székházához. Ez tarthatatlan, megengedhetetlen.
@hakohen: Azt a részt kihagytad, amikor a Dunabank győri fiókjától három hónap után alkalmatlanság miatt kirúgták.
Hiv.: @hakohen:
A „jövőkutatás” nem hülyeség. Nem Nostradamus-féle jóslásokról van szó. Nem a szó szoros értelmében vett „ténytudomány” (nyilván), de van értelme, haszna. Hogy micsoda? Pl. az hogy előre lehet gondolkodni a jövőről, annak alakulásáról lehetséges veszélyeiről, és azokról a célokról, ami felé menni érdemes. Bármely fajta intellektuális tevékenység koltátozása káros, önsorsrontó butaság. Erről (a futurológiáról) mondjuk már Lem is írt egy igen érdekes könyvet, „Summa Technologiae”-címmel, érdemes elolvasni, kissé megelőzte a korát. De a sci-fi sem hülyeség, a filozófia sem hülyeség, ezek mind hasznos értelmes, szórakoztató dolgok. Ami hülyeség, az pl. az, hogy ezek a magukat tudósnak álcázó fideszes ostoba gazemberek miket csinálnak, és mondanak. Hogy a Lentner nem „jövőkutató”, azt el tudom képzelni, na hallod, ezzel az intellektussal, ami neki van… De ha mégis kutatja a jövőt, akkor a horizontja legfeljebb addig terjedhet, hogy merrefelé nyílnak meg számára az egérutak, ha a gazdája rajtaveszt.
A jövőkutatás témájába vág, nézd meg pl. ezt: https://www.youtube.com/watch?v=OB6Vzgwt7ac

@ipartelep:

Magad írod le azokat az érveket, amelyexerint a futorológia lényegében nem tudomány (ahogy pl. a közgáz vagy a szociológia az, nem is beszélve a termtudokról).

Azt elfogadom, hiszen igazad van abban, hogy értelmes és szórakoztató. Na de hogy hasznos lenne, azt már nem!

Hiv.: @hakohen:
Neked csak az a hasznos, ami tudomány(os)? És milyen tudomány? Mindenféle? Vagy csak a természettudomány? A társadalomtudományokkal mi a helyzet? Azok sokkal kevésbé egzaktak, kevésbé tényleírók, kevésbé objektívek mint a természettudományok. És mi a helyzet az analitikus (tehát nem szintetikus) tudományokkal, úgymint logika, matematika? Hasznos-e a filozófia, ami ugye nem tudomány? Hasznosak-e a művészetek, bármilyen művészet, az irodalomtól a filmen át a festészetig?
Miben áll neked a „haszon”? Abban, hogy az eredmény pénzre váltható? Vagy valamilyen közvetlen produktumra? Eléggé szűken értelmezed te ezt a „haszon”-dolgot, nemdebár?

@ipartelep:

Most akkor kivel vitatkozol? Mert velem ugyan nem.

A művészetekről pl. egy szót sem szóltam; te hoztad ide. A többi általad említett tudományt pedig hasznosnak tartom – és nem csak pénzhozó értelemben. Szóval, ne adjál a számba olyat, amit nem mondtam.

Két dolgot tartok az említettek közül haszontalannak (és nem, nem hasznot hozónak!). Az egyik a filozófia, amelyet joggal tarthatok bárminek, mivel az első diplomámat ebből szereztem.

A másik a futurológia, amelyet minden értelemben haszontalannak tartok. Még akkor is ha értelmes és szórakoztató.

@ipartelep:

Ja, és mert korábban csunyán összevesztünk (ha jól emléxem, MP és Tisza-ügyben), azért ne gondold, hogy teljesen ostoba vagyok.

Amint én sem gondolok rólad ilyet; sok megnyilvánulásodat nagyra tartom.

Hiv.: @hakohen:
Pedig veled vitatkozom, hiszen azt mondtad, igencsak sommásan, hogy a „jövőkutatás haszontalan”. Erre hoztam különféle példákat (tudomány, művészet), amik azt mutatják, hogy (1) az intellektuális tevékenységek egyike sem haszontalan, és (2) a „haszon”-nak nem csak anyagi, kézzelfogható, azonnal realizálódó értelme van. A „haszon” több minden lehet (pl. a szórakozás is az), de az intellektuális tevékenységek haszna legfőképpen a tudás (az egyéni, és a kollektív is) gyarapítása. Hogy ezt éppen egy filozófiát végzettnek kell magyaráznom az kissé meglepő.
Hogy régebben te összevesztél velem (és nem én veled), az azért volt, mert a jelek szerint igencsak mélyen kötődsz érzelmileg a Tisza-párthoz vagy/és MP-hez, és minden ez irányú kritikát nagyon rossz néven veszel. Ez ügyben talán egy kicsit lazítanod kellene, hiszen (1) nem várható el értelmes emberektől, hogy kritika nélkül szemléljék a közéletet, és ha van kritizálni való, akkor tegyék. (2) Én magam sokszor elmondtam már, és vitáztam is ez ügyben az ellenzőkkel, hogy minden ideológiai ellenérzésem dacára, természetesen arra a pártra kell szavazni, amelynek esélye van elzavarni a bűnbandát a halálfa nevezetes szárára, és ha az a Tisza párt, akkor egyértelműen arra. Sőt, régi jó szokásomhoz híven, ezt a véleményemet még indokoltam is, hasonlóan a fenti „hasznosság”-indoklásomhoz, mert én már csak ilyen kommunikatív gyerek vagyok.
@hakohen: A közgáz az miért lenne tudomány? A gazdaság intézményeinek működés ismeret, nem tudomány. Néhány alapelv, mint a megtakarítások vagy a versengés fontossága inkább csak józan paraszti ész. Komolyabban használható modelleket meg nem alkotnak. Amit alkotnak azok idővel falnak mennek és még utólag sem tudják sokszor megmondani miért. Ez így nem tudomány. Még legtöbbször a jelen állapotot sem tudják maradéktalanul leírni.
@Thalész: Renegát vélemény, nagyon renegát 😀

@ipartelep:

Hogy régebben te összevesztél velem (és nem én veled), az azért volt, mert a jelek szerint igencsak mélyen utálod érzelmileg a Tisza-pártot vagy/és MP-t, és minden ez irányú pozitív véleményt nagyon rossz néven veszel. Ez ügyben talán egy kicsit lazítanod kellene…

@Thalész:

Persze, hogy nem tudomány, vagyis de, tudomány. A filozófia sem tudomány, vagyis de, tudomány. A matek természettudomány, vagyis nem, nem természettudomány. A szociológia sem tudomány, csak társadalomismeret, vagyis mégis csak tudomány…

Ezt a teljesen értelmetlen köldöknézést végtelenül unalmasnak tartom. Ezért aztán a te gondolatmenetedet sem óhajtom követni, ha megengeded. (Ha nem engeded meg, akkor sem.)

Hiv.: @hakohen:
Ez viszont a valóság csúnya meghamisítása, mellesleg egy dedós, óvodás „visszavágás”, ami méltatlan hozzád. Bárki, aki itt kommentel, tudja, hogy amikor itt bármilyen kritikát fogalmazunk meg a Tisza-pártal, vagy MP-vel szemben, akkor arra te szoktál ugrani, nagyon gyakran személyeskedve. Erre elég sok példa volt a közelmúltban.
És nem, én egyáltalán nem utálom sem a Tisza pártot, sem MP-t. Nem is szeretem őket, a szeretetemet szűken szabom, és másoknak. Viszont a nem szeretet még nem jelent utálatot. Sőt mi több, egyenesen üdvözlöm azt, hogy 15 év után végre van egy olyan párt, amelynek talán, esetleg lenne esélye legyőzni a bűnbandát – de ezt is világosan, és sokszor leírtam már.
Úgyhogy most már nem csak lazítanod kellene, hanem nagyon összeszedni is magadat, ha komolyan vehető választ akarsz produkálni, mert az eddigiek csak „hallucinációk” voltak.
Ja, és rád sem haragszom persze, sőt nem is utállak.