kakasbabja pörkölt
Eredeti szerző: Csubakka Mrozsek
Persze létezik valami férfiszolidaritás is, de úgy alakult nálam/nálunk ez a kakasherére (babjára) nem vonatkozik. Történt, hogy pár jézuskával ezelőtt gergiöcsémmel 24.-én elkeveredtünk a vörösmarty térre valami utolsó utáni ajándékot beszerezni, inni hozzá egy forralt bort és harapni hozzá valamit. A valami végül is kakashere pörkölt lett, meggyőző illata le tudta győzni a természetes viszolygást amit péniszhordózók éreznek eziránt az alapanyag iránt. Egy hatalmas lapos tepsiben rotyogtatták egy pb gázpalackról. Hegedű nem volt a háztetőn, de elhatároztuk, hogy ebből hagyományt csinálunk. Most tehát újra kimentünk, 3x körbejártuk az összes potenciális helyet (még a Bazilikáig is átsétáltunk), de kedvencünk nem volt : ((
Így történt, hogy párom ma reggel munka előtt kiugrott a bosnyákra és vett nekünk herét. kakast.
A recept semmi extra, vörös boros pörkölt alap, amibe fél – 1 kiló kakasbabját rakunk, aztán jó lassú tűzön megrotyogtatjuk. Fokhagyma sok kell, fontos ízösszetevő, fűszerezni férfi szájra kell. A neten fellelhető receptek 10 – 15 perc főzést írnak, de szerintem az ízeknek jóval több idő kell, hogy rendesen összeálljanak. A legkisebb gázrózsa legkisebb lángján több mint egy Winettou filmnyi ideig rotyogtattam.
A nyefegők meg gondoljanak bele, mit is esznek amikor rántotta kerül az asztalra.
már még az is lehet hogy nyefegő vagyok. de nem eszek vesét, mert húgyszagú,aztán biztos hosszú főzéssel és kellő pucolással egy anuspörkölt is ehető, de szintén kihagyom, és hát ezt is. pusztán a környék…… hogy is mondjam…kissé túl aromás volta miatt. a tojás az más. valahogy arról nem asszociálok ezen helyekre. pedig hát……namindegy. az undorok se logikusak.
ez így van és szerintem ez rendben is van így. évekig így voltam én is, és ha nem futunk bele azokba az illatokba, talán ez is marad. amit még most sem tudok elképzelni az a szalontüdő.
kölyök koromban a pacal is rettenetesen riasztott, mostanra egyik kedvencem lett..
hát nem tudom, én 30 évig viaskodtam a húslevessel, míg rájöttem hogy az nekem nem való. így már sokkal könnyebb, családi ebéden nekem külön leves van. a pacal, meg here meg ilyeneket ki sem akarom próbálni annyira undorítanak.
nem értem miért kell undorító dolgokat enni, annyi jó kaja van
és faszért kell a herét babnak mondani? gecit esztek bazmeg
@Dr. Csubakka Mrozsek: szalontüdőt soha…..az irtó büdös. és állati gusztustalan. viszont a pacalt mindig szerettem, mert egyrészt finom, másrészt nyersen olyan, mint egy totál higiénikus frottírtörölköző. ………azt hiszem az emésztés kezdeti szakaszától nem undorodom.
remek kaja, igazi energiabomba a velő után rögtön!
@mangorlo: hát most hadd ne magyrázzak…de a g betűs dolog az nem csak a herék terméke….
no lássuk csak… ettem már csigát, békát, kígyót, rákot, mindenféle tengeri gezemicét, tejeskannában(?) sütött(főzött?) birkát, a pacalt imádom, a herepörkölt az egyik kedvencem… nem nagyon tudom megérteni a „fúj, miből készült??” hozzáállást.
a fene sem törődik azzal, hogy egy étel, ha jó, akkor miből készül.
ha ízlik megeszem, ha nem akkor felőlem aranyrögből is készíthetik – otthagyom.
@tyto: „…pacalt mindig szerettem, mert egyrészt finom, másrészt nyersen olyan, mint egy totál higiénikus frottírtörölköző…”
és láttad már eggyel megelőző állapotában is ?
(de főleg, szagoltad..?)
@nandras01: persze hogy láttam. mindenféle állatot boncoltam. békától emberig. de mivel azt is tanultuk, hogy a gyomor olyan bevonattal van ellátva, amitől még az eléggé jattos emésztőnedvek se tudják kikezdeni, belátható, hogy eléggé védett a dzsuva ellen. na meg peroxidos kezeléssel teszik fehérré, ami komoly fertőtlenítőszer, tehát minden szuper. mondtam hogy nem logikus az undorodásom. kolbászt is eszem, pedig a bél amibe töltik szerintem veri az undorlista bármely tagját.
A kakahere pörkölt akkor az igazi, ha fele mennyiségben taréjt is főzünk bele. Finom zaftos lesz.
A pörköltalapnak kell hosszú fövés, maga a here 10 perc alatt megfő. Arra kell sok idő, míg az abálás után az ember lehártyázza.
@molaris: Úgyúgy! Tarajával ötcsillagos!!!
A kakas heréjét megenni pont olyan undorító dolog, mint megenni egy növény magját, mondjuk a búzáét. Abból lesz a pici növény, jézusom. 🙁
@Kettes:
szerinted az, aki ártatlan répákat, salátákat, káposztákat, paradicsomokat, krumplikat és sorstársaikat képes meggyilkoltatni, csak hogy büszkén vegetáriánusnak hívathassa magát, az visszariad bármitől is?
@mavo: Gyilkosok ezek mind.
Na, és mi van a kaviárral, he? Arról nem is beszélve, hogy milyen perverzió már ugyanazon halászlébe főzni az ikrát és a haltejet … tömény nekrofília 🙂
@Kettes: „megenni egy növény magját”
Az még csak hagyján, de a csírazabálók! Rosszabbak, mint Heródes.
@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi: a csíra olyan mint a tojás. abortusz.
a taraját azt nem eszem meg. semmi bajom vele, csak szar az íze.
Még ennyi gyiggyant dumát…… De jó!
kakastaréjba még nem futottam bele sajnos, pedig egy próbát biztos megérne. de az eddig általam látott piacokon nem volt (vagy csak nem ismerem a megfelelő dealert és kódot hozzá)
@molaris:
„A kakahere pörkölt…” Kakahere?
@ásványi répacukor:
A canderellel kevert fruktózt nevezik ásványi répacukornak?
@tyto:
Imádom a szalontüdőt, a legjobbat eccer Ósztriában ettem a Snéberg környékén egy hegyi turistaházban, nem is volt más az étlapon (étlap sem volt), mély tányérban adták, kanállal, kenyérrel, még tejföl sem volt hozzá. Nincs annál jobb, ha jól csinálják, persze más belsőségeket is raknak bele. Sajnos a hazai étkezdékben leginkább a zsemlegombócot tudják elrontani (vö. ágyugolyó), bezzeg ahogy a nagymamámtól tanultam…
A pacalt meg egyszer óvodás koromban próbálták megetetni velem egy gyerekotthonban; szőrös volt, legalábbis nekem úgy tűnt; belémdiktálták, utána aztán minden diktálás nélkül kijött belőlem – azóta sem…
Szóval, ki mitől undorodott meg gyerek(kamasz-, ifjú- közép-, matuzsálem-) korában. És sose egyél jobbat, mint főtt frottírtürölközőt.
ide kapcsolódik a klasszikus kisfilm szalontüdőileg : videa.hu/videok/kreativ/szalontudo-kifozde-magyar-rovidfilm-K8mcCQNH6necMKzq
@Dr. Csubakka Mrozsek: ez a piaci pléhcsárda az újhelyi piacon van, zugló határában, kifele az erzsébet királyné útján. jól ismerem. egy fantasztikus fazon a főnök, sokat beszéltem vele, régebben gyakran jártunk oda. a lánya egy zseniális hárfaművész tényleg az, voltam vizsgaelőadásán is.
délben mindenféle szuper autók állnak meg a piacnál, és valóban öltönyösök jönnek enni. elképesztő adagokat ad a pasi, finom, egyszerű kaják, és állati dumája van. nem is tudtam hogy a czabánék csináltak róla filmet. úgyhogy köszi. (persze hogy megvan-e még a pléhcsárda azt nem tudom, de ha legközelebb arra járok megnézem.)
megvan, néha elugrom ide kajáért. utoljára kb fél éve voltam itt, akkor még bőven megvoltak. viszont itt a piacon két kifőzde is van, egy elől és egy hátrébb. mind a kettő finom, viszont azt a velőt amit az elsőben (valszeg itt készült a film is) csinálnak utolérhetetlennek tartom. öklömnyi fincsi velő! ami mókás, hogy a kajcsikat nejlon zacsiba hajigálják. milyen már, zacskóban hazavinni a hasábot? /utóbbi a hátsónál finomabb/
@Dr. Csubakka Mrozsek: igen. a nejlonzacskó az a special brand 🙂
@Dr. Csubakka Mrozsek: Ezdejó!
Egy volt főnököm tudott megérkezni kolbászra-hurkára a piacra sofőrrel, csúcsaudival. Egyszer szemtanúja voltam egy minősített esetnek, amikor a kiskosztümös titkárnő is ment vele a pulthoz, és gyorsírta ebéd közben az okosságokat, miközben bubimentes vizet kortyolgatott és ájuldozott:D
Mármost én a Hatteras kapitányon, meg a Nemo kapitányon, meg a Robin Hoodon, meg a Három testőrön nőttem fel, így aztán az annó idején igyekeztem megfelelni a klásszikus férfiideálnak. Íjászkodtam, lovagoltam, síeltem és vitorláztam.
Továbbá, vettem vért háromszáz kilós növendék bikától, adtam be intravénás injekciót tonnás bikának, patkoltattam hisztis lovat, megküzdöttem túlhevült klórospalackkal, kiimádkoztam a kést seggrészeg albán maffiózó kezéből, szedtem le bevadult bullterriert a gazdija nyakából.
Szóval, férfimódra küzdöttem elemekkel, emberekkel és állatokkal, de ez a kakasizé-pörkölt (még leírni is borzalom), hát ez kifog rajtam.
Minden elismerésem azon férfitársaimé, aki képesek megenni!
Üdv: Misimisi
Apropó, malacot is heréltem már, a gondozók nylonzacskóval rohangáltak körülöttünk, és könyörögtek, hogy az ég szerelmére, a golyók nehogy belepottyanjanak a trágyába, nehogy egy is kárba vesszen. Esküszöm, már akkor csorgott a nyáluk, hogy micsoda pörkölt lesz ebből…
@misimisi: : ))))) respekt a bika egzecíroztatásért !!