Kerényi Imre és az Alkotmány
Eredeti szerző: jotunder
„Azért csinálom ezt a két példányt, mert előttem van az Egyesült Államok alkotmányának diákok számára készült zsebfüzet-változata, ezt Lánczi úr, a kitűnő filozófus hozta haza, és gyönyörű kiadvány, Washington képével díszítve, és ezt minden amerikai iskolás megkapja alanyi jogon. És képzelje el, hogy Amerikában az iskolai órák azzal kezdődnek, hogy az alkotmány bizonyos mondatait zsolozsmázzák.
(Kerényi Imre)
Kerényi Imre egykori MSZMP alapszervezeti párttitkár kiváló április negyedikei ünnepségeket szervezett Moszkvában még a napfényes szovjet rezsim idején. Innen csak egy lépés, hogy Alaptörvény Asztalát rendezzen, ezt értem. Lánczi András a kitűnő filozófus, aki a kommunista-keresztény párbeszédről írt fontos cikkeket ideológiai lapokba a rendszerváltás előtt és filozófusként nem szennyezte be a kezét idegennyelvű publikációkkal, ami — gondolom — az egyetemi professzorságának egyik fontos feltétele volt, zsebfüzetet ad hozzá Kerényi elvtársnak, ezt is értem.
A zsolozmázást nem értem.
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányából nehéz lenne zsolozmázni, ugyanis jogi szaknyelven van írva, kivéve a preambulumot, ami azonban az alkotmány megírásáról szól, és igen komikus lenne ha a gyerekek csillogó tekintettel a „do ordain and establish the Constitution of the United States of America”-t recitálnák minden áldott reggel.
Valójában, az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban az iskolai órák előtt a Pledge of Allegiance-t mondják fel, az én kislányom is felmondta. A Pledge of Allegiance-nek nincs köze az amerikai alkotmányhoz, egy Francis Bellamy nevű baptista lelkész írta 1892-ben. Bellamyt egyébként szocialista nézetei miatt elbocsátották az állásából. Ez aztán tényleg nem tartozik ide, de vicces.
<
p style=”text-align: justify”> Ennyi. Kommunista kutyából lehet demokratikus szalonna, de kommunista nyaloncokból sajnos csak demokratikus nyaloncok, kommunista középszerű senkikből pedig csak demokratikus középszerű senkik lesznek. Az élet ilyen kegyetlen.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521886-6ab244304b556' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521886&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521886-6ab244304b556&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521886-6ab244304b556' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Érdekes ősz elé nézünk. Sajnos nem úgy, mint a legutóbbi system meltdown kezdeménynél, ~55 éve.
kerényit csak megtévesztették az ördögi kommunista agitátorok, mint ahogy pl. hoffmann rózsát és társait. szerencsére orbán viktorék felnyitották a szemüket és azóta megvilágosodtak. persze az is lehet, hogy nem vették észre a rendszerváltást és úgy ítélik meg, hogy még mindig a hatalom seggnyalása a legegyszerűbb módja az egzisztenciális kiteljesedésnek. vagy csak szimplán imbecillisek. nem tudom melyik verzió a szerencsésebb.
Pedig tök mókás elképzelni ahogy az amerikai gyerekek zsolozsmáznak olyan szakaszokat, mint pl
„This Constitution, and the Laws of the United States which shall be made in Pursuance thereof; and all Treaties made, or which shall be made, under the Authority of the United States, shall be the supreme Law of the Land; and the Judges in every State shall be bound thereby, any Thing in the Constitution or Laws of any State to the Contrary notwithstanding.”
Ezek olyan zsolozsmázható, kiskönyvecskébe való szövegek, easy reading.
Az is szuper hogy a magyar jobboldal szellemi holdudvarában sikeresen felépült egy kifestőkönyv-szintű USA-kép, zsolozsmázott alkotmánnyal és egyéb vicces dolgokkal. Innen mindig lehet meríteni, legfeljebb nem lesz igaz. Fel sem merül hogy tanulni is lehetne ettől az országtól, különösen annak aki konzervatívnak gondolja magát, a mese érdekesebb, mint a valóság.
„Én egy pici történettel hadd fejezzem ezt be, én most jártam Bostonban egy konferencián, ahol megismerkedtem egy német professzorral, nagyon erős lesz, amit mondani fogok, de nagyon is idetartozik. Elmondta nekem, hogy milyen nehéz volt németnek Amerikában ösztöndíjasnak lenni. Mindenki gyakorlatilag ki nem mondva, kiközösítették, merthogy ő német, tehát fasiszta. De azt mondja, hogy ennél sokkal nehezebb volt az, amikor a különböző professzorok elsugdosták nekik, hogy mit gondolnak a zsidókról. És azt mondta ez a német ember, hogy ez volt a legnehezebb. A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom.” (Lanczi Andras)
A Nagy Tanito mesel a tavoli Amerikarol. Zsolozmaznak ezek mindent.
@jotunder: A következő rész tartalmából: a hajóút Bostonba 3 hétig tartott, a végén elfogyott a kétszersült és egymást ették. Útközben láttak egy tengeri kigyót, ami egész picit hasonlított Tudjukkire, a kapitány három ágyúlövéssel riasztotta el. A fedélzeten megismerkedett egy arab szőnyegárussal, aki számos történetet mesélt el neki…
@tollaszerge: tanszekvezeto egyetemi tanar, a Szazadveg Alapitvany elnoke a FIDESZ nemhivatalos foideologusa.
a magyar szellemi elet csucsa azert megiscsak ez a hir
http://www.borsonline.hu/news.php?fekete-magia-pusztit-az-operaban&hid=46270
Fekete magia pusztit az Operaban, allatokat vagnak le es voodoo.
Nem Haiti egy tavoli falujaban, hanem a Magyar Allami Operahazban.
addig tudja ezt csinálni, amíg az emberek egy ilyen dummancs után be nem írják a google translatorba, hogy boston egyetem pletyka, onnan angol, onnan googleba, onnan meg vissza google translatorba a találatokat, ha esetleg nem tudnak angolul. A pletyós információtöbblettel való kereskedés úgy fog eltűnni, mint a zenekiadók.
@remiz: De miért írná be a gugliba az, akinek ez tökéletesen beleillik a világképébe?
@jotunder: Gondolom volt már a kezedben National Enquirer, vagy ha nem is, legalább láttál címlapot az áruházban a pénztárnál. Ugyanez a niche.
@remiz: ez az egesz egy baromsag. lanczi ugy adja elo mint valami amerikara jellemzo dolgot, hogy ott a nemeteket uldozik, de persze az egyetemi professzorok meg antiszemitak is (erdekes, hogy ezert Lanczit antiszemitizmussal vadoltak, nem pedig idiotizmussal)
@jotunder: NEM FEKETE hanem VÖRÖS MÁGIA!!!! ne keverjük igenis vörös mágia pusztított az Operában !!!! … de jön Ókovács és elűzi az ördögöt!!!!
Szentelt vízzel teli kis tányérokat helyeznek ki meg Mao idézeteket no meg állítólag szereztek a Gyurcsány hajából is egy levágott csomót … Na ezt fogják egy vörös csillag felett elégetni közben meg a NENYI-ből és az Alkotmányból zsolozmáznak!!! … de úgy tudom például Tokody Ilona beszerzett egy Internaciónálét tartalmazó bakelit lemezt is és azt fogja összetörni miközben a NENYI-t olvassa fel!!!
Úgyhogy igymár biztosan vége a vörös mágiának!!!
Igaz állítólag van olyan vélemény a vörös ördögöt nehéz kiűzni az emberből főleg ha előtte komcsi volt!!!
igen, de a National Enquirerben, amikor megjelenik Elvis arca egy melegszendvics tetejen, akkor mindig egy kisvarosi csehoban latjak, es aki nyilatkozik az egy szazhatvan kilos kamionsofor a hasonsulyu nejevel akik eppen pankracioversenyrol jottek haza Alabama-Felsorol. nagyon ritkan szolnak az ilyen hirek a Carnegie Hallrol.
@tollaszerge: jó kérdés, mindenesetre az ilyen attitűdök, hogy pl google-lel leellenőrzöm, amit valaki mond, elég gyorsan el tudnak terjedni, pl mert az ember szeret képben lenni. Én reménykedem.
@jotunder: igenigen, tudtam dekódolni
@jotunder:
Ezeket a derék operásokat már csak a kinevezett kormánybiztos aurája mentheti meg a fekete mágiától.
Ezen fogok erősssen gondolkodni.
@jotunder: Budapest nem egy súlycsoport New Yorkkal. Nem is Alabama-Felső, persze, meg zenében (és matematikában :-P) az ország általános színvonala felett is vagyunk, de attól még Budapest egy periférián lévő ország fővárosa. Simán hívhatnak táltost meg boszorkányűzőt is, belefér. Ha valami vicceskisországról olvasnál ilyen hírt, akkor a szemed se rebbenne. Magyarország pillanatnyilag vicceskisország.
Amúgy nem voltam még nemzetközi szintű operaénekes és valszeg nem is leszek, szóval nem ismerem a viszonyokat, de el tudom képzelni hogy ha egy Carnegie Hall-ba szerződött énekes adná elő Tokody műsorszámát, akkor onnantól szépen csendben nem szerepelne sokat se ott, se más hasonló kaliberű helyen. Ezt valszeg Tokody se merné megcsinálni a Staatsoperben, nálunk meg igen.
@tollaszerge: Nem tudom, feltűnt-e a végén a művésznő reménye a kormánybiztos személyében.
Ez itt most a fidesz világa.
A művésznő beköszönt az új főnöknek.
A módja – agyalágyult.
Vagyis az elvárásoknak megfelelő.
@Whistler anyja: Ennél ez még sokkal abszurdabb. A gonosz varázsló is a Fidesz embere, már régóta.
@aronsatie: Mondjuk, az nem oszt, nem szoroz.
A köszöntő az új főnöknek szól. Azon a nyelven, amit beszél.
@Whistler anyja: Sajnos, itt egy nagyszerű énekes teljes szellemi leépülésének vagyunk tanúi.
@remiz: sokan a második bekezdésig nem jutnak el egy másfél oldalas blogbejegyzésben, mielőtt odaböfögnek valamit a fejükben lévő axiomarendszerből. Kétlem, hogy ők nekiállnak egy olyan háttérkutatásnak, amiben még a google translate is szerepet kap.
@Dömper Ármánd: ok , akkor pontosítok: most olyan szinten van meg az információkhoz hozzáférési lehetőség, mint semikor eddig az ismert történelemben. Tehát akár csökkenhet is a manipulálhatóság szintje, mert hiszen utána lehet nézni tényeknek, adatoknak stb. De lehet, hogy valóban csak naiv vagyok. Mindenesetre én utána fogok nézni, h vannak-e szociológiai kutatások ilyen témába, mert ez így tényleg csak ötletelgetés.
@aronsatie: nem, egyszeruen csak vegzetesen babonas.
P.S hetivalasz.hu/itthon/a-hiszekenyseg-vamszedoi-40713/
o lett kozulunk a legsikeresebb :)). megerdemli, nagyon kemenyen megdolgozott erte. regi szep idok, Jenovel Norvegiaban….
@jotunder: Hol van ebben Tokody? Nem hiszem, hogy mindig ilyen volt. Mint ahogy pl. Papp Lajos sem, aki kitűnő szívsebész létére ma már az influenza oltást is zsidó ármánynak tartja.
@jotunder: Ja, hogy ez régi kolléga? Hiába, gyomor kérdése az egész.
@aronsatie: Tudod, hogy hanyan hisznek a kisertetekben ?? Vannak babonas emberek. Ha Tokody Ilonat megkerdeznek, hogy most komolyan hisz-e a rontasban es a fekete magiaban, akkor magyarazkodni kezdene. Mennyivel rosszabb a rontas mint a horoszkop ? Vagy a homeopatia ?
@jotunder: Semmivel. Az �v�yom�mat azokkal is alaposan fel lehet emelni. De az� �eml�zem valamelyest Tokodyra, kor�r��nem em�zem ilyen sz��.
Hoppá, ebből rejtvény lett.
@jotunder: Vajon ez a vuduzás mindenkivel működik?
nepszava.com/2011/09/magyarorszag/istenitelet-meghalt-kepiro-sandor.html
ez a zsolozmázós móka gondolom valami hasonló önigazolós gecizmus, mint a szintén nyilvánvalóan szándékosan terjesztett hazugság az amerikai alkotmányban hemzsegő jóistenről.
„– Nem tudtuk hirtelen eldönteni, hogy ez most csak vicc, vagy tényleg komolyan gondolja mindezt a Közigazgatási Államtitkárság – nyilatkozta lapunknak egy, a nevét nem vállaló jegyző. – Elhelyeztük egy asztalra a dokumentumot, különösebb dekoráció nélkül. Nem gondoljuk, hogy most, amikor az önkormányzatok és az emberek helyzete egyre romlik, ilyenekkel kellene foglalkoznunk. Jobban örülnénk, ha az égető problémáink megoldásához kapnánk részletes instrukciókat.”
Miért ne zsolozsmázhatnák az amcsi alkotmányt? Mert isten csak a keltezésnél szerepel benne? (Egy 1787-es szövegben!)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=467526&referer_id=friss
Egy törvény-szöveg unalmas. Ámde itt van 50 reprodukció és mintegy 50 oldal az Alaptörvény szövege is – párosítsuk a kettőt. Baloldalt a kép, jobboldalt a szöveg. És kész az élmény! Igen ám! De bő ezer évről van művészi ábrázolás, az utolsó bő száz évről nincs. Folytassuk a sort. Adjunk megbízást az A 4-es arány szerint felnagyított, 113x80cm. méretű, álló formátumú táblaképek alkotására, s jelöljük meg a témát.
51. 1867-1914 A dualizmus kora (vagy: Tisza István kora)
52. 1914-1918 Az első világháború
53. 1919 A Tanácsköztársaság
54. 1919-1944 Horthy Miklós kora
55. 1938-1945 A második világháború
56. 1944 A holokauszt
A koalíciós korszak (?)
57. 1949-1953 Rákosi Mátyás kora
58. 1956 Forradalom és szabadságharc
59. 1956-1989 Kádár János kora
60. 1989 Nagy Imre újratemetése
61. 2006 Az őszi események (vagy: Lovasroham)
Vörös iszap
62. 2011 Új alkotmány születik
63. Magyarország jövője (gyermekrajz)
………………..
Uj alkotmany szuletik a Lovasroham utan.
„A kiállított műtárgy a képviselői eskük és az Alaptörvényre való verbális hivatkozások során spiritualizálódik. Ez a példány mindig csukva van. Magas rangú vendégek látogatásakor lapozható.”
Kerenyi Imre a Vincent Kerenyi parodiait parodizalja. Eskuszom, tulspilazta. Az elmenypissoire sohasem spiritualizalodott.
Ha valaki nemcsak forradalmat hirdet Orban mellett mint Kerenyi, de meg le is szopja, akkor mit rendezhet ? A „Harom nover es egy Orban”-t, vagy a Romeo es Labasjoszagot ? Lee Harvey Oswald jut valahogy eszembe, nem tudom miert.
” Valaki leül Rogán úr kerületében az Alaptörvény asztalához. Lapozgat. Aztán kitölti az űrlapot. Beírja a névrovatba: SCHŐNE KÁROLYNÉ. A címrovatba: 1052. BUDAPEST, SÜTŐ U. 2. A dátum rovatba: 2011.06.05. És aláírja a cetlit. A gondozó munkatárs csak nyomtatott nagybetűkkel kitöltött, olvasható és aláírt cetliket fogad el. Aztán számítógépen továbbítja a kérést a megfelelő helyre, a kitöltött cetliket dobozba gyűjti. A begyűlt cetlik alapján HAVONTA statisztikát készít. Az eredményt számítógépen továbbítja a megfelelő helyre. Sajtótéma. És hazafias verseny.”
…..
Sajtotema… Az….
@jotunder: De jó ez a Pálinkás-évnyitó, mindenre lehet belőle idézetet hozni:
„Nincs elvesztegetni való idő”
Hátja.
Tegnap éppen Patakit -Edda- kaptam el a tv-ben kapcsolgatás közben, gondoltam meghallgatom. Éppen a bankrendszert égette volna porrá mivel tartozik pár millával. Aztán a jóságról, szeretetről etc papolt. Komolyan, mintha tavaly a világ összes barmát rászabadították volna az országra…
@tarackos:
amihez szorosan hozzátartozik, hogy patakinak zálogháza volt (van?). aminek ráadásul enyhén szólva furcsa körülmények között lett az egyedüli tulajdonosa, konkrétan a két volt tulajdonostárs szerint veréssel fenyegette meg őket, hogy „önként” átadják neki a tulajdonrészüket.
Itt a tudományos magyarázat:
hartland.blog.hu/2011/09/05/egy_rejtelyes_dokumentum
Vigyázat, elborult rétegposzt!
@Holger Hartland: :-))
@mavo: Meglehet. Akkor olyan ember papolna szeretetről aki mások nyomorából profitál. Ez a mai jóerkölcsös világban mondjuk nem meglepő…
egy valódi elpet rögvest megvilágosodik, ha megmondják neki felntről:
„Ha bemegyek egy szolgáltatóhoz vagy bármely céghez, amely nem egyedi megállapodások alapján szerződik az ügyfeleivel, elvárom, hogy álljon rendelkezésre az általános szerződési feltételek leírása. Azt is elvárom, hogy ne rongyos saláta, összefirkált, kitépett lapú gyalázatot adjanak a kezembe.
Ugyanígy elvárható, hogy közhivatalokban az Alkotmány,a mindannyiunk életét szabályzó alapdokumentum rendelkezésre álljon. És elvárható, hogy azt méltó környezetben helyezzék el.”
kiváló rezsimszolga lenne belőle, ha ugyan már most nem az.
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=88385:egy-egykor-csillogo-elme&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben ( http://www.facebook.com/pages/Peter-Marshall-Nincs-helyed-a-temetőben/122442191108360) „A történet bizonyos hányadában egy elmegyógyintézetben játszódik. Szereplői, bár orvostani szempontból kétségtelenül kortani esetek, mégsem tudjuk rájuk könnyedséggel kimondani az esetenként durvának tűnő „őrült” ítéletet. Gondolataik – úgy érezzük nemcsak az írók tollából eredendően -, kétségtelenül minőségi problémafelvetésekről tesznek bizonyságot, bár egyértelműen gyakori bizarr késztetéseik és cselekedeteik különös dimenziójú tükrében.”
@IGAZ MAGYAR; @Whistler anyja:
A bolsi (veresliberálisfujjabelemjönki) szellem azonnali és végleges kiűzéséhez elég, ha az új főhajjakend kiáll a színpadra eldallani a nagyáriát:
„So höre und hört ihr alle: Lóhering ist mein Name! „
A szellem visítva menekül…
@jotunder: Nem tudom, mennyivel rosszabb a rontás a homeopátiánál, mindenesetre az előbbit a másikkal ellentétben nem tanítják az orvosi egyetemen.
@Egyedi nicket kell megadnod: Elég ciki, ha a homeopátiát tanítják egy orvosi egyetemen…
Az orvosoknak nem ciki. Egyébként más nem is alkalmazhatja Magyarországon, csak akinek orvosi diplomája van.
Miért lenne ciki, pénzt kap érte. Csak ilyenkor olyan rosszul néz ki az a tudományegyetem titulus.
@Egyedi nicket kell megadnod: Akinek ez nem ciki az nem orvos. Ez ilyen egyszerű. A homeopátiának csak placebo hatása lehet, hiszen olyan oldatokkal dolgozik amelyben egyetlen molekula sincs abból az anyagból amit eredetileg az oldatba belevittek. A ráolvasás esetén is ugyanannyi molekula kerül az oldatba, de az legalább viccesen néz ki.