„Konzervatív” oktatás avagy hogyan árulta el magát az MCC (UPDATE !!!!!!!!!!)
Setényi János az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője válaszolt az őt ért kritikákra az index.hu-n. Korábban Orbán Balázs miniszterelnöki politikai főigazgató és Constantinovits Milán (jogi képviselőnk résen volt a jelzős szerkezet megfogalmazása előtt) fiatalember is írogatott erről, de Setényi a „szakember” (ő néhány évvel ezelőtt lelkes liberális volt, és utálta a poroszos iskolarendszert, és hirtelen felfedezte magában a konzervatívot, ez egy ilyen ország, ahol időnként felfedezik magukban a konzervatívot emberek, főleg, ha ez a felfedezésnek pármillió oka is van, mondjuk havonta).
Setényi írását nyilván senki nem olvasta el, pedig sok mindent meg lehet tudni belőle a rezsimértelmiségről. Ezt a két mondatot egészen biztosan nem olvasták el.
„Spence, Arrow, Stiglitz és más közgazdászok az oktatáshoz kicsit másként közelítenek. A „szűrőelmélet” szerint az iskolarendszer fő feladata az, hogy a tanulás és tudásszerzés folyamatában dőljön el, hogy ki hová kerül majd a társadalomban. „
A kontextusból teljesen világos, hogy Setényi szerint is erről van szó.
A „szűrőelmélet” a „screening theory” és Stiglitz vonatkozó híres cikke a „The Theory of „Screening,” Education, and the Distribution of Income.”
Stiglitz egy jelenséget vizsgál, egy valós jelenséget. Cikke bevezetőjében elmagyarázza a „screening” fogalmát.
„The identification of these qualities we call screening and devices that sort our commodities
(individuals) according to their qualities we call screening devices (for example, egg
sorters).”
Azok akikre „commodity”-ként azaz árucikként hivatkozik Stiglitz: különböző korú iskolások, későbbi munkavállalók, akikről a munkaadóknak „imperfect information”-je van, és a munkaadóknál költségként jelentkezhet az, hogy eldöntsék, hogy egy adott munkavállaló a „more able” vagy a „less able” kategóriába tartozik (a konzervatívok ezt biztos nagyon szeretik olvasni) Valójában persze a saját képességeivel esetleg többé-kevésbé tisztában lévő munkavállalónak is személyes haszna származhat abból, ha a jobb képességei valamilyen módon kiderülnek. Persze, a kevésbé jó képességűek számára ez hátrányt jelenthet. A „screening” mechanizmusok tehát részben a munkavállalóknak adnak bizonyos információt a saját képességeikről, részben a munkadóknak a munkavállalók képességeiről. Az iskolarendszer a stiglitzi értelemben allokációs/szelekciós mechanizmust jelent.
Az ógörög nyelv szerepe ebben a mechanizmusban nem az, hogy a későbbi munkavállaló majdan képes legyen eredetiben olvasni Platónt. Általaban lényegében maradéktalanul el fogják felejteni a nyelvet, mivel gyakorlatilag sohasem fogják gyakorolni, de…A munkaadó esetleg joggal gondolja azt, hogy az a diák, aki ilyen nehéz dologban kiválónak mutatkozott nagyobb értékkel bír számára, mint az, aki a különösebb extra energiát nem igénylő tanulmányokat folytatott, az, hogy pont micsodák ezek az extra tanulmányok a munkaadólat egyáltalán nem érdeklik, egyáltalán nem, Setényi úr… Stiglitzék amúgy nem állítják azt, hogy valamilyen magasabb értelemben jó a szelekciós mechanizmust szolgáló iskolarendszer, ők egyszerűen egy létező jelenséget vizsgáltak tisztán közgazdaságtudományi szempontból.
A kompetenciaalapú iskolarendszert is a modern piacgazdaság igényei alapozták meg, akár tetszik ez az MCC-nek. akár nem. Itt egy valóságos vitáról lehetne szó. A valóságos vita kialakítása Magyarországon lehetetlen, itt az orbánbalázsok és setényik pénzéről és hatalmáról van szó, minden áldott napon. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy mindig Setényi ellenfeleire kellene hallgatnunk, hogy a progresszív liberális véleményeket nekem mindenképpen el kellene fogadnom (nem fogadom el), az emberek közötti egyenlőtlenséggel meg kell tanulnunk együttélni, de úgy, hogy az lehetőleg mindenki számára élhető társadalmat eredményezzen. Azt viszont gondolom, hogy Setényi, Orbán Balázs és Constantinovits összevissza beszél, és első sorban azért, mert megtehetik.
UPDATE: (Nem akarok erről két posztot írni, ezért inkább kiegészítem)
- Setényi teljesen világossá tette, hogy az általuk preferált iskolarendszer lényeges tulajdonsága a szelekciós/allokációs jelleg. Ezt nem hiszem, hogy Orbán Balázsék és az MCC nyilvánosan vállalná.
- Az MCC által favorizált Nicholas Tate, vagy Scruton, soha nem hivatkoznak az iskolarendszer szelekciós/allokációs jellegére. Az antik nyelvek vagy az euklideszi geometriai bizonyítások tanításának egészen más a screening funkciója, mint az érték megörző funkciója. A screening rendszerben semmiféle különös önértéke sincs a mechanizmusban közvetített tudásnak. Nem ugyanarra való.
- A screening mechanizmus tipikusan fenntartja az egyenlőtlenséget és növeli a hatékonyságot. Az értékkonzervatív rendszer valamennyire képes arra, hogy csökkentse az egyenlőtlenséget és irreleváns hatékonysági szempontból. Ezt ki kellene mondani, és hát nem őrült meg az MCC, hogy kimondja, hiszen a rezsim a plebejus rétegek szavazataira épít.
- A szociális konzervatív beállítottságú polgárok hajlamosak arra, hogy támogassanak egy értékkonzervatív iskolarendszert, mert úgy érzik, hogy az ő értékeiket közvetíti. Mivel a modern társadalmakban a szociális konzervatív beállítottság korrelál az alacsonyabb iskolai végzettséggel ez egyfajta generációs feszültséget fog okozni. A szociálisan konzervatív polgár örömmel látja, hogy a fiának memoritert tanítanak, esetleg azt is, hogy klasszikus euklideszi geometriát (Angliában egy ideig ez így volt, aztán teljesen kivették a bizonyításokat a tantervből, ez még Thatcher idején volt). A gyereke az, aki nem érti, hogy neki miért kell memoritert tanulnia és miért kell klasszikus euklideszi geometriát, ami nehézséget okoz neki, hiszen nem szerzett olyan skilleket a családjában (egészen kicsi korában), ami ebben segítené
- A liberálisabb beállítottságú, státuszukat tekintve inkább az elithez tartozó szülők azok, akikben a feszültséget az okozza, hogy ők maguk a nagyobb egyenlőség hívei, de a gyermekük érdekének tartják azt, hogy az iskola beteljesítse a screening funkcióját.
- A modern államnak érdeke az, hogy az iskolarendszer jelentős része kompetencia alapú legyen, és az is érdeke, hogy az iskolarendszer egy nem elhanyagolható részében érvényesülhessen valamiféle screening funkció, lehetőleg a különböző szintekre való belépésnél.
- Az, hogy az illiberális Magyarországon a lojalitás, az oktatás katonai/hivatásrendi jellege domborodik, nagyon sok kárt okozhat.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16531369-67d7deceeaeed' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16531369&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16531369-67d7deceeaeed&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16531369-67d7deceeaeed' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: Azt hiszem a screening értelmét, szerepét értettem elsőre is, de kösz, hogy ismét összefoglaltad.
Azt is értem, hogy neked, mint az elitképzés korábbi kedvezményezettjének, most művelőjének a buborékjában ott közép-Angliában ez központi kérdés.
De itt Magyarországon, ahol egy 3 éves (hároméves!) gyerek óvodaválasztásánál (óvoda!!!!) mérlegelni kell, hogy melyik oviból veszik majd fel a melyik általánosba, ahonnan majd a tuti gimibe, hogy onnan dobbantani lehessen majd egy külföldi egyetemre, akkor az egész annyira, de annyira érdektelen, értelmetlen, életidegen szócséplés.
Mint azon vitázni, hogy a Trabantba ABS vagy tolatóradar kellene inkább.
Nem gondolom, hogy a 70-es, 80-as években a magyar oktatás tökéletes lett volna, de az biztos, hogy akkoriban az oktatás szinvonala sokkal sokkal egyenletesebb volt mint manapság. Akkoriban, – amint az köztudott – a székefehérvári Teleki Blankából is lehetett menni a jogi karra. Volt persze pár elit gimnázium (én is olyanba jártam) de én oda egy újpalotai általános iskolából mentem, különtanárok nélkül. Az a pár elit gimnázium azért elérhető volt a tehetséges gyerekeknek, nagyjából bárhonnan. Nyilván Ózdról vagy Rücskössimáról valamivel több tehetség kellett hozzá, de nem volt lehetetlen. Az ötödik kerületi általános nem volt annyivel jobb mint az ózdi, vagy a békásrekettyei. Ma tényleg olyan szintű szétszakadás van, hogy a minőségi gimnáziumokba bejutás élet-halál kérdése, mert aki nem oda jut be, az ugyan mehet egyetemre, mindenki mehet egyetemre aki le tud érettségizni, csak hát nem mindegy, hogy hova, mire. Erre a rendszerre mondani, hogy a screening funkcióval kell foglalkozni az mérhetetlen cinizmus. Ez a rendszer tényleg az óvodától kezdve mást se tesz, csak szűr. Mondjuk nem tehetség alapon, hanem elsősorban vagyoni alapon, de azt le kell szögezni, hogy a szűrés az nagyon megy.
@nyulambator: Ez, hogy “a székefehérvári Teleki Blankából is lehetett menni a jogi karra” ez eleg rossz pelda. Pont abban az idoszakban volt olyan, hogy a (nem spec matek) OKTV elso harom helyezettje harom osztalytars volt, pont a Teleki Blankabol. Az akkori ertelemben az egy elitgimnazium volt.
@barki: az egyensúlyi probléma a központi kérdés. egy erősen szelektív gimnázumi rendszerben a kevésbé törekvő/motivált/whatever gyerekek konkrétan szenvednek, és ők vannak többen. ez teljesen igazságtalan, a kérdés az, hogy az obligát káposzta és a mégobligátabb kecske viszonyát hogyan lehetne rendezni.
@kiazmármegint: Akkor legyen az, hogy aki Alcsútdobozon, Vértesacsán és Felcsúton végezte általános iskolai tanulmányait, az is bejuthatott a Teleki Blanka elitgimnáziumba. A lényeg ugyanaz. A késő-kádárkorban még volt annyi maradványa az egyenlősdinek, hogy tényleg lehetősége volt szinte bárkinek, hogy szinte bármi lehessen. Ha nincs ez a fránya rendszerváltás, Orbán ma pártfőtitkár lehetne.
Hiv.: @nyulambator: Ez nem egyenlősdi volt. Az elit koleszokban nem fogadnak budapestieket, csak vidékit.
Tényleg. Ha a koleszok csak a vidékieknek vannak, akkor hogyan jutott be a nem is jóképességű, de budai lakos Deutsch Tamás a nem annyira elit gimijéből oda ?
@nyulambator: : „volt annyi maradványa az egyenlősdinek” Csak a teljesség kedvéért (korok és változások): Anyósom még a felmenőknél nyomokban fellelhető „hétszilvafás” kutyabőr miatt nem mehetett egyetemre (+ egy „jóindulatú” házmesterlélek súgása – amiről jóval később értesült csak). Az „én időmben” (vitya ideje is), az előbbi tkp. eltűnt. Ami maradt, az a „pozitív diszkrimináció”, aminek viszont volt olyan eleme is, mint „apu-anyu pártfekvése”. Ergo vityának akár ilyen hátszele is lehetett (@Big JT plííz, ne gyere az obligát „jóeszű srác volt” dumával (akár lehetett is), ebben a kázusban a „matematikai teljesség” most nem játszik).
Gimis tanerőm (egyben a suli párttitkára, de jófejű) egyszer úgy harmadiktáján mondta (felhang nélkül, csak a tényt) egy „hogyantovább” csevej alkalmából (tanerőink szoktak velünk dumcsizni) X-ről (évfolyamtársunk), hogy neki a felvételi formalitás. X’s „apu-anyut” ismertük. Egyébként X teljesen normális srác volt (amúgy „apu-anyu” is, persze úgy felületesen ismerve), és szvsz. tanulmányi eredményei alapján „nagykabát” nélkül is vette volna az akadályt.
@annokkk: : Ami a koleszt illeti, nem tudok nyilatkozni. Egy ismerősöm sem volt, aki – Budapestiként – koleszéletre vágyott volna. Még csak érintőlegesen sem foglalkoztatott a kérdés.
Hiv.: @ijontichy:
Ahogy a mellékelt példák mutatják, – nálunk – nem a döntéshozó elit, aki a legjobb tanuló a legjobb iskolában. Nem is az, akinek már az apja, nagyapja is a legjobb tanuló volt a legjobb iskolában. Nem is az, aki elit családba született. De azért lehet tudni, hogy kik lehetnek azok és hogyan jutottak oda.
@ijontichy: Hát persze, protekció az volt; némelyek egyenlőbbek voltak a többieknél, de ezzel együtt is igaz, hogy falusi iskolából is lehetett jó gimnáziumba kerülni (mert a falusi iskola se volt annyira lerohadt mint ma) és az egyetmen jó helyekre se csak az elit gimnáziumokból lehetett bejutni (mert az átlag gimnázium se volt olyan lerohadt mint ma). Akkoriban a szakközép, szaki-muki volt olyan zsákutca, ahonnan nemigen volt már kiút. Állítólag manapság a szakképzés ebből a szempontból sokkkal jobb. Egyrészt a szakképzésben magasabbak a pedagógus-fizetések mint a KLIK iskolákban, másrészt az egyetemek sokkal szélesebbre nyitották a kaput, szóval szakképzésből ma nem lehetetlen eljutni a diplomáig.
@annokkk: Ő a Bibó Szakkollégumban volt, nemde? Az azért más mint egy egyszerű lakóhely-kollégium.
Hiv.: @Grrr:
Itt vannak például az elit iskolák a világban. Bentlakásosak. A kapcsolatok értéke felbecsülhetetlen. De nem zárják ki a nagyvárosi fiatalságot a kollégiumból. Ha bekerült az iskolába, akkor bárhonnan is kerül be, jár a kolesz meg vele a kapcsolatépítés lehetősége.
Szerintem ez számít, hogy Magyarországon lakhely szerint szelektálnak. Akár múlhat ilyen apróságon egy ország elitjének talajgyökér szerkezete is.
Nem csak iskolai jegyeken múlnak a dolgok.
A tanult városiakkal szemben ott áll fel egy monolit tömb a szoros kapcsolatrendszerével, és csinál az országból egy törzsi kultúrát.
@annokkk: : Francba a tribalizmussal :-/.
@annokkk: te tényleg úgy gondolod, hogy magyarországon előnyt jelent az, ha valaki egy kistelepülésen születik? milyen törzsi kultúráról beszélsz? jézusmária.
@jotunder: Szerintem arra próbál utalni, hogy a NER elitben némiképp alulreprezentált a nagyvárosi értelmiség. A belső párt egy kollégiumi közösségre vezethető vissza.
Hiv.: @nyulambator: Nem csak. Lehet, hogy már középiskolában is kollégiumban élnek. Fiú közösség férfi nevelőtanárok, egymással foglalkoznak, gyakorolják a vezérkedést, a kicseszéseket, a csoportos szexualitást, a bandázást, népszerűséget, hatalmaskodást.
Ha nálunk ez nem is téma, de az angolok, amerikaiak eléggé körüljárták a fiúkollégium társadalmi életét. Azért lehet sejteni.
Míg a nagyvárosi gyerekek családi életet élnek otthon, kockulnak, szórakozni járnak, szimpátia barátságokat kötnek, randiznak,
addig a koleszosok egymáson gyakorolják a többségben rejlő erő alkalmazását és az érdekszövetségeket, a meghunyászkodást, hierarchiát, erőszakos szexet, húséget, árulást, itélkezést, és csak egymáshoz kötődnek.
Aztán egy kész kapcsolati háló rántja be őket a politikába, ahol úgy avatkoznak az ország életébe, ahogy egymáséba a koleszban, és úgy vihognak a kárvallottak szeme közé, ahogy kiröhögték a csicskát a koleszban, és ezt a fiúkommuna neveltetést sosem hagyják el, hiszen felnőtt korukban is a kötelék ad nekik erőt. Csoportkohézió. A civil élet az idegeneké, az ellenség élete. Egy harcias törzs áll fel a civil ellenséggel szemben.
De ez csak egy ötlet. Hogy nem őrültek, sem pszichopaták, csak egy más világban nőttek fel, ami mássá tette őket.
És Magyarország vezetését már régen a falusiak adják. Talán ezért olyan erősek és kegyetlenek. A fiúközösségük miatt.
Nem voltam kollégista. Nekem meg arról nincs sok tapasztalatom.
Mondjátok, hogy hülyeség.
Hiv.: @annokkk:
Nem hülyeség, csak nincs így. A diktátorságnak, a vezérkultusznak, a bűnszervezet-építésnek nem sine qua non-ja (elengedhetetlen feltétele) a koleszosság, vagy a vidékiség. Ez nem erről szól. Hitler sem volt koleszos… Hanem egyszerűen arról szól, hogy van egy igen erőszakos, ambiciózus, törtető, gátlástalan pszichopata, aki – vidékről, vagy nem vidékről, mindegy – bandát gyűjt maga köré, – mint a Lókupec – (vagy átvesz egy félkész bandát – mint Hitler), azt bűnszervezetté alakítja, átmossa az emberek agyát, „demokratikusan” átveszi a hatalmat, majd többnyire élete végéig úgy marad.
Hiv.: @ipartelep: Asszem most nézzük éppen élőben, hogy a tömeg diktátorigénye időnként kitör. Sírnak egy diktátorért, aki megmondja nekik, hogy merre van az előre.
De egy budapestinek nincs többszáz cimborája, akik vér és dac szövetségben holtukig őrzik a titkaikat. Egymásra bízzák a milliárdjaikat, megosztják a hatalmukat, egymáson itélkeznek, kívül állhatnak a társadalmon, mint egy fiúkommuna egy lakatlan szigeten, és hír se jönne róluk harminc évig.
Ez a magyarpéterkedés egy igényre előjöhet. Akár mint Napóleon, egy birodalmat is elvezet egy népszerű hadvezér. De nem maffiát. Gondolom. A maffiához kell egy bizonyos társadalmi háttér. A gyerekbanda.
@annokkk: Vučić belgrádi, a Kaczyński-ék varsóiak (voltak). A román klepotkraták közül is bizton sok volt a bukaresti. Másrészt Meciar és Fico nem pozsonyi születésűek.
A Fidesz különleges történetű politikai erő, hiszen elsősorban valóban egy szűk kollégiumi csapat indította és irányítja azóta is. Nyilván elképzelhető, hogy pont ez az előtörténet segített bizonyos belső problmeatikus szervezeti kultúrának a létrejöttében, de a lényeg mégiscsak az, hogy a társadalom, az elitek nem álltak ellent, amikor ellent kellett volna állni. Magát okolhatja az ország.
Hiv.: @ipartelep: Hitlerről az jut eszembe, hogy ő még börtönben is ült. A pártépítést hatalmon kívülről kezdte. Egy antitézise volt a létező demokráciának.
De Orbánék nem az utcán szerveződtek, hanem a létező hatalom politológia elitképzőjében, és a létező hatalom tagjainak gyerekeiből. Egy hatalmi inkubátorban. Első munkahelyük a Parlament. Első lakásuk kiutalt tanácsi. Első pártházuk kiutalt palota. Nem a tehetségre támaszkodtak, hanem Soros pénzekre és Finkelsteinre. És mintha azóta is bizonyos nagyhatalmak a hónuk alá nyúlnának. A nép meg imádja a sikert. Ha már van. És nekik csak úgy volt.
@ipartelep: : „sine qua non…” Igaz. Ugyanakkor a kialakuláshoz kell a hogyismondjam… „társadalmi igény” 😉 (@annokkk „tömeg diktátorigénye”). Ha a társadalom állapota nem ilyen, akkor hiába az „igen erőszakos, ambiciózus, törtető, gátlástalan pszichopata”, egy fecske nem csinál nyarat.
@Grrr: : „Magát okolhatja az ország”. Ámen. Se tankok se semmi. Tkp . egy picit vicces, hogy a status quo megszilárdíthatóságának fontos eleme az a „jóléti társadalom”, ami a vasfüggöny/cocom/stb. megszűnésével tömegeknek vált elérhetővé (legalábbis jelentős részben). Amit úgy egyébként az alcsóti G ezerrel szidalmaz és a végét vizionálja, holott enélkül (ti. nyugati gazdasági térséghez tartozás) már lehet, hogy kitekerték volna a nyakát a sajátjai (is).
És itt látszik mennyire ostobák (mucsai „ravasz” parasztok) is ezek a kormányzáshoz. ’98-ból, de a 2010-es 2/3-ból simán lehetett volna tényleges sikertörténet. Ők ugyan soha nem fogják kimondani, de ez volt az igazán nagy elqrás. GyF fasorban sincs :-/. A NER ugyanúgy fenntarthatatlan, mint az elődje (létező cucilizmus), csak tovább képes agonizálni :-(. Ami az országnak nem jó. Dehát amilyen az elit, olyan az ország – és az elitek leszerepeltek. De azért lelkesen őrizgetik a látszatot :-(.
Hiv.: @Grrr:
De kik voltak az elitek ? Volt-e köztük olyan, aki nem koleszból jött ?
Volt-e olyan elitünk, amelyik megáll a saját lábán ? Lehet, hogy csak olyan elitünk volt, amelyik ugyanoda volt bekötődve ugyanúgy. Hisz előtte 40 év munkás-paraszt bolsevik diktatúra volt.
Nem tudom igaz-e egyáltalán ez a „vér és dac” szövetség. (Amúgy is szerintem az véd, nem vér de mindegy.) Talán a legbelső mag, 4-5 ember. Pszichopaták nem szövetkeznek, azok tipikusan magányos elkövetők. Szerintem a többi haszonlesésből állt be és zsarolás miatt nem léphet ki, ha akarna se. Mindenkiről megvan a Borkai videó, a vádirat, a videó a Schadl páncéljában. Mármint a videó eredetije Kövérnél meg Rogánnál.
Magyar Péter egy hiba a működésben, egy tüske a köröm alatt, esetleg homok a gépezetben. Valaki biztos meg is üti a bokáját, amiért a kegyelmes asszony ex-férje nem fogható. Gondolom amúgy az összes esetleg túl-informált és eddig nem adatolt házastárs dossziéja most gőzerővel készül.
Hiv.: @nyulambator:
A vér és dac, az a magyar változat, a vérszerződésre hajaz. Vagy lehetnek más testnedvek is.
De a nevük fidesz, vagyis hűség. És alapító iratukban célul a saját maguk érdekeit határozták meg. A kádári államtól kaptak ehhez egy Gellérthegyi kastélyt, ahova különcuccoltak. Nem egyénként, hanem közösségként. A wiki azt írja, hogy volt már akkor és utána is volt pár kommunává szerveződött kollégium.
Miközben …. miközben a gyülekezési törvény még egy mécses körül álló csoportot is rendőrökkel oszlatott szét Budapesten.
Az igazi ellenzék időnként börtönbe került és lakásokon bújkálva osztogatott szamizdatokat, mert jött a házkutatás….
@nyulambator: : Ezek nem pszichopaták (tisztán klinikailag semmiképp). Vityára azt írtam, hogy bűnözőalkatú, hataloméhes, nárcisztikus szociopata, paranoiás vonásokkal. Egy pszichopata szvsz. nem akad ki mint hajszálrugó egy elbukott választáson (2002), és nem kiabál be a parlamentben (mint minap). Persze időnként feltűnhet egy-két pszicho vonás náluk, de nem azok.
Más. MP „sikere” (tömegeket vonz) jelzi, mennyi frusztráció halmozódott fel a társadalomban a cinikus, pökhendi (és leválthatatlannak tűnő) hatalom miatt. Bárhogy is, de tényszerűen az 1/3 (vagy annyi se, elvégre elég jelentős a kényszerített) uralkodik (ill. tart szó szerint uralmon egy szűk réteget) a 2/3 felett. Elég volt egy MP, és tömegek kapták fel a fejüket az apátiából – és nem azért mert „elvették a mobiljukat” :-). Érthető az ingerültség a Várszínházban – és a „gőzerő” is.
Hiv.: @ijontichy:
A Legyek ura tárgyalja azokat a pszicho vonásokat, amik feltűnnek és uralkodnak egy fiúcsoportban, ha kívül élnek a társadalmon.
Én azért nem aggódom MP miatt, mert még egyetlen fenyegetőző fociultra sem került a tüntetők közelébe sem. Pedig pont volt akkor egy színig telt stadion. Amíg így a tenyerükön hordozzák, addig nem félnek tőle. Be van kötve a megfelelő helyre.
A kollégium mind igaz, de azt hozzátenném, hogy ugyan volt ott intézetis gyerek is, meg ózdi is, de döntően a falusi párttitkár, a TSz elnök, a pap meg a körzeti orvos gyereke jött be. Legalábbis, amit én tapasztaltam (és igen lett egyikből másikból államtitkár).
De nem feltétlenül azért mert kollégista volt, viszont a viszonyokra, fúrás faragásra azért rá lehetett készülni.
.
@ijontichy:
.
Ne reszelgessük a luftballon héját! Vagyis ne hasogassuk azt a hajszálat.
.
Újabb kutatások (nem M.o.-on) kimutatták az ún „sötét triász” szindrómát. Machiavellizmus, nárcizmus, pszichopátia – ebből a háromból áll. A novum nem ezeknek a fölfedezése, hanem az együttjárásuk bizonyítása.
.
Na most OVi-ra egyértelműen illenek azok a személyiségjegyek, viselkedésmódok, amelyeket a sötét triászról kimutattak.
.
.
@annokkk:
.
Úgye te valahol az Antartktiszon vagy Kamcsatkán élsz?
.
Még hogy tenyerükön hordozzák? Egy alternatív világban, persze.
.
Jézsmáriaszentjózsefésazösszesaprószentek!
.
Hiv.: @hakohen:
Egy újjal se nyúlnak a tömeghez, se a szervezőkhöz. Akárcsak 2006-ban.
Pedig rendőrök vihetnék el őket, mint az aszfaltra ülőket, festőket, a magányos tüntetőt, aki a padon ült, aztán verhetnék is őket öreg nénik, betörhetnék a fejüket, fenyegethetnék savas bácsik, késes kopaszok, vagy csak bemehetnének a provokátorok a tömegbe balhézni, esetleg jöhetnének a bohóckommandók megafonnal, sípolhatnának, kihúzhatnák a konnektorból a hangosítást.
Nem tudok 40 év fideszes utcai támadásairól mindent felidézni, de ezek biztos, hogy voltak. Azért látod, hogy egy fideszes se fordul meg a közelükben, hogy botrányt csináljon, vagy veszélyes legyen kimenni a térre.
Pedig az ellenzéki pártok ilyen fogadtatást kaptak, ha utcára hívták az embereket. Az egyik fiú, aki a fidesszékházhoz hívta a tömeget, pár nap múlva a sineken végezte.
Hiv.: @annokkk:
A viták nagyon nagy része a pontatlan állítások miatti félreértésekből adódik. Mondasz valamit, de az nem írja le pontosan a helyzetet, nem derül ki belőle, hogy pontosan mit jelent, nem lehet tudni, hogyan is kell érteni azt (vagy/és félreérthető) stb. Ez a jelenség természetes, és szinte szükségszerű is (jobb helyeken is előfordul), és teljesen mindennapos akkor, ha nem a végletekig lecsupaszított, leegyszerűsített elemi észlelési tényekről beszélünk – és általában nem azokról beszélünk: („ez itt egy asztal”).
Hogy MP tüntetéseit (egyelőre?) nem kardlapozzák a bűnszervezet rendőrei az egy tény. De az oka többféle lehet, és kb. a legkevésbé plauzibilis oka az, hogy MP-t a „tenyerükön hordozzák”. De ugye, megint csak a félreértések: egyáltalán mit jelent ez a „tenyerükön hordozzák”? Óvják, mint a hímes tojást? Hát azért nem úgy tűnik. Csak éppen fizikailag nem bántják. De tudjuk, hogy kevés kivételtől eltekintve (azok is zavaros ügyek: rendőrautó hátuljában bedrogozva meghalni, osztrák nyugdíjas éjjel az úton elgázol, stb.) nem a fizikai bántás a fő módszerük, mert arra nincs szükségük. A szellemi, lelki bántás a módszerük, amit kíméletlen, harsány, hazug, és gátlástalan propagandával valósítanak meg. És ezt csinálják is. Ennek nem igazán pontos megfogalmazása az „MP-t a tenyerükön hordozzák” állítás.
Hiv.: @hakohen:
A propaganda működése a falvakban hat. Hogy a fidesz szavazóbázisa nehogy ne legyen eligazítva. A középosztályt inkább meggyőzi, hogy MP nem fideszes.
Viszont a tüntetők elleni agressziót, magas büntetési tételeket maga ellen a tüntetés ellen szokták bevetni. Hogy a gyülekezést tegyék veszélyessé.
Ha ezt nem akarják, akkor a kedvükre van. Bármi céllal is akarnak tömeget gyűjteni Magyar Péter köré, az az ő céljuk. A fideszeseké.
@annokkk:
ez valid érv. csak azért nem bizonyító erejű, mert nem minden tüntetésen vetik be, hanem ötletszerűen, hogy bizonytalan fenyegetés alá vonjanak minket
érdekes módon arra, hogy ezzel a fenyegetettséggel mégis újra és újra összeállnak tömegek és megkockáztatják, arra senki sem mondja, hogy mennyire bizonyítja a nép elégedetlenségét és szabadságvágyát, de még azok sem, akik maguk is a kétségbeesésükben rendszeresen az utcára vonulók között vannak. nekünk ez nincs megengedve, a létező ellenzék civilestül és pártostul azt a szerepet kapta a közbeszédben, hogy neki egyszerűen ez a tevékenysége minden következmény nélkül
bezzeg a ner-berkekből frissen feltűnő mp. ő pár szóban egy kalap alatt le is írja mindezeket a szervezeteket, tömegeket, akaratokat, de ha neki csápolsz a ner-karrierje alatt megszerzett vagyonodból szervezett eseményen, ugyanolyan felbuszoztatott falvak között, mint egy békemeneten, akkor forradalmár vagy
nem tudom, hogy a hübrisz vakítja el, mert azt is már túl sokszor láttuk ahhoz, hogy elvetethessük a lehetőséget, vagy a kapott feladatát végzi, de nem is kell tudni ahhoz, hogy lássuk, az ellenzéket rombolni – együttműködési kezdeményezések helyett kitalált kényszerpályákba becsatornázni – az nem a mi érdekünk
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Szerintem nem rombolni akarják az ellenzéket. Az 1000 fős DK rendezvényen látszik, hogy nincs már rajta mit rombolni.
Szerintem éppenhogy építeni akarnak egy ellenzéket. Mert az utolsó választáson kissé túltekerték a számlálót, és Magyarország összeomlott a kudarcok súlya alatt. A mostani szavazásra két okból jó, ha építenek egy új ellenzéket. Egyrészt a megerősödött ellenzéki önkormányzati arcok alól kihúzhatják a szavazóikat. Ezzel az elmúlt önkormányzati ciklust lehet szarrá verni, másrészt a szavazási részvételi adatok lenullázódásától is lehet tartani MP nélkül, hiszen ha az ellenzék lenullázódik, akkor a fideszesek sem aktivizálhatók, hiszen őket csak a harc élteti. Meg egy megélhetési válság előállásakor nehéz mással motiválni őket, mint az ellenséggel.
Szóval kell egy ellenség. És nem tudni, hogy csak erre a választásra, vagy tovább is gondolják-e. Lehet, hogy még ők sem tudják. De MP nyitva hagyta a lehetőséget egy fideszesekkel való kormányszövetségre, úgyhogy akármi lehet. Majd Rogánék kiagyalják menet közben.
Én nem kétlem, hogy jószándékú reménykedők gyűlnek a zászlaja alá, de 15 millió fasisztából nem lehet mást építeni, csak tankot.
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Szerintem azért is képlékeny MP helyzete, mivel ezt senki nem láthatta előre, hogy ekkora tábort tud majd lelkesíteni az unalmas birka fejével.
Eleinte az Orbán családról akarták elterelni vele a figyelmet, a Bicske féle száz szálon Orbánhoz kapcsolódó botrány miatt.
Aztán jönni kezdtek a rajongók, és továbbgondolták. Majd menet közben eldől, hogy mire lesz jó. Lehet, hogy még az eu pénzeket is kisírja. Vagy eltűnik, ahogy jött, a keleti széllel.
@annokkk:
lehet, hogy nem jól teszem, de az én célom az, hogy ne kelljen tudnom mp milyen zászló alatt hajózik valójában, ahhoz hogy értsem, mi a nekem megfelelő álláspont a helyzet egészéről, regardless
én nem akarok ebbe belezavar(od)va lenni, úgyhogy nem táplálom a zajt, ami sztem nem segít nekünk
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Idáig meg csönd volt, és az se segített nekünk. Kicsit azért reménykedhetnél, hogy a mennyiség átcsap minőségbe. Még ki is rúghatják MP-t, mint Schiffert. Elméletileg megvan rá az esély.
@hakohen: : „Ne reszelgessük…” Isten ments! Végül is ami elsőre róla – laikusként – eszembe jut, annak köze nincs se pszichiátriához, se bármilyen tudományhoz.
De szerintem találó: „kártékony” ;-).
@annokkk:
te is azt nevezed csöndnek most, ahogy a torkunk szakadtából kiabálunk 14 éve az utcákon meg próbálunk bekerülni a hírekbe legalább a nem neres felületeken. hogy kétmillióan szavaztunk a megvalósult együttműködésre szemben a fidesz hárommilliójával, ami nem egy akkkkora különbség, hogy az egyikre azt mondd, nem is létezik érdemben
de mégis ez a közmegegyezés… és ebből kéne további terveket szőni? én a reménykedéssel nem tudok mit kezdeni, csak a tervezéssel és cselekvéssel
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Igen. Csönd az, amikor nem tudunk bekerülni a hírekbe. Amikor milliók nem tudnak megnevezni egy ellenzéki pártot, amikor az nevezi függetlennek magát, aki a kormányra szavaz és Orbán képére élvez. Amikor aki utálja a politikusokat, az szereti a kormányt. Amikor aki utálja a kormányt, az Gyurcsányt utálja. Ezt a helyzetet, amikor a hülyék közt is csak a leghülyébbek ugatnak a politikába a maguk kétszavas módján. És az ellenzéki szavazók fű alatt közlekednek. Amikor minden botrányra Orbán tesz pontot. Ezt csöndnek nevezem.
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Végülis meg lehet próbálni meglovagolni ezt a tömegmozgalmat. Amit nem tudsz legyőzni, annak állj az élére. Még az LMP-be is bejutottak igazi civilek. Toborzáskor megvan rá az esély. Csak én Szicíliát nem tudom elképzelni a maffia nélkül. De ez az én problémám.
@annokkk:
az igaz, hogy el lehet téríteni dolgokat
@hakohen:: „Machiavellizmus, nárcizmus, pszichopátia: OVi-ra egyértelműen illenek azok a személyiségjegyek, viselkedésmódok, amelyeket a sötét triászról kimutattak”. Tévedsz. A machiavellizmus az 100%-ban ott van, de OV csak minimálisan nárcisztikus (nála sokkal nárcisztikusabb figurák vannak a politikai porondon, köztük MP), és a pszichopátiából csak a kíméletlenség és az amoralitás jellemző rá.
Hiv.: @valamár: Az országértékelő fasziról beszélsz ?
Ha itthon nem mer már az utcára se kimenni, akkor kitüntetéseket vesz át és konferenciákat szponzorál, hogy valahol előadhassa magát a világ csodálatára. Ha egy média nem dicséri, akkor megveszi, vagy bezárja.
@valamár: Én azért látok ott még faktorokat.
Felületesség/rábeszélőképesség/felületes báj – pipa
Felsőbbrendűségi érzés – pipa
Beteges hazudozás – pipa
Fortélyosság/ravaszság/manipuláció – pipa
Megbánás és bűntudat hiánya – pipa
Sekélyes érzelmi tapasztalatok (a valódi érzelmek rövidek és öncélúak) – nem tudni
Érzéketlenség/empátia hiánya – duplanagy pipa
A saját tettekért való felelősségvállalás megértésének hiánya – nem tudni
Ingerekre való igény/hajlam az unalomra – pipa
Élősködő életvitel – tripla pipa
Gyenge viselkedési gátlás – talán nem
Reális hosszú távú célok hiánya – talán nem
Lobbanékonyság – talán nem
Felelőtlenség – pipa
Fiatalkori bűnözés – nem
Korai viselkedési problémák – talán nem
Feltételes szabadlábra helyezés visszavonása – nem
Szabálytalan, válogatás nélküli szexuális partnerek – nem tudni
Sok rövid házastársi kapcsolat – nem
Büntetőjogi sokszínűség – hát ha Polt nem lenne, ezt is ki lehetne pipálni.
Nyilván rendesen szekember tudná elemezni, de csak abból, amit tudni lehet róla és csak egy igen-nem skálán értelmezve is volna ott mit elemezni még.
@nyulambator: : …és ami a „kötelezettségeket” illeti, nyilván azt mondja, hogy ő a jogi karon végzett, nem a kötelezettségin ;-).
@nyulambator:: „rábeszélőképesség/felületes báj – pipa”
😄
Hiv.: @nyulambator: Jó, de mivel mind ilyenek, talán mégis maradok a fiúbanda-maffia szocializációnál. A galerik belső törvényeiről mit mond a szakirodalom ? Hogy állnak az empátiával és az önreflexióval ?
@labrys: Engem se bájol el, ha erre gondolsz, de a fél ország nagymamájának a vitrinjén kint van a képe, mindjárt Loyolai Ignác és a lourdes-i szűzmária képe között. Erdélyben öt háztartásból négyben. Megvan a trükkje, hogy a törzsközönségét elbájolja, még így hízottdisznóként is a kedvenc unoka szerepét vegye fel.
@annokkk: A pszichopata magányos gyilkos. Akiket társaknak nézel (és akik társnak gondolják magukat) mind csak eszközök, akiket bármikor eldob, ha már nem hasznosak. Láttad, hogy a két kegyelmesasszony, vagy a Józsi milyen ívben repült, Pokorni ment polgármesterkedni és most tán vissza a katedrára. Áder kolesztárs volt, és most pecázhat és kussolhat mindhalálig. Kifizeti (a közös kasszából), de eldobja és sakkban tartja őket ha már elhasználódtak.
Hiv.: @nyulambator: Igen, de ők is ugyanazokat a tüneteket mutatják- minden fideszes. A belátás hiánya, empátia hiánya, lelkifurdalás, bűntudat nulla, meg a többi.
Csoportlélektan ez.
De különben tényleg érdekes, hogy a hagyományos jobboldali polgári értékek szószólói – Varga a legnagyobb pofájú – hogy eltűnnek egy tollvonással, mintha sose lettek volna. A nyugati jobbosok, keleti jobbosok azért még nem tűnnek el, mint a kámfor, mert a „barátjuk, pártjuk éskormányuk” kínosnak találták egy botrányukat. Azért még jobbos megmondók maradnak, ha előtte azok voltak.
De ezek a mieink duplanullák. Csak egy pódiumra kiküldött betanított majom mindegyik. Önálló értékük nullával egyenlő. Orbán is eltűnne, mint szürke szamár a ködben, ha egyszer fény derülne a titkára,, amitől annyira fél.