Krausz Ferenc ijesztő mondatai (szomorúposzt?)
„Olyan döntés előtt álltam, hogy itt maradok, és legjobb esetben középszinten tudok kutatást végezni, vagy megragadom a lehetőségét annak, hogy keressek egy olyan helyet, ahol megvannak a feltételek a világszínvonalú kutatáshoz. Igazából a kutatásnak csak akkor van értelme, ha megvan a lehetőségünk, az elszántságunk és az akaratunk is arra, hogy világszínvonalon tegyük. A középszerű kutatásnak nem sok értelme van.” (interjú Krausz Ferenccel)
” A középszerű kutatásnak nem sok értelme van. ” Krausz valójában azt mondja: nincs sok értelme annak, hogy az ember középszerű kutató legyen. Nem tudom, hogy igaza van-e, de félek, hogy igen. Persze, nem olyan világos, hogy mit is jelent a középszerűség. Talán azt, hogy az ember soha egész életében nem indul felfelé a hegyen, mármint úgy, hogy azért valamennyi esélye is legyen arra, hogy feljut a csúcsra. Itt nem a Nobel-díjról van szó, azt az ember pontosan tudja, hogy mi a csúcs és mi az, ami csak kedélyes kis túrázás, esetleg kellemes kilátással, időnként pár fárasztóbb emelkedővel. Azt pontosan tudja az ember, hogy mikor fogy el a levegő.
Ez a mai magyar világ nem arra tanít, hogy fel kell menni a hegyünkre, az is elég, ha veszünk egy csinosabb túrabakancsot, ha ismerjük a megfelelő elvtársat a Pártból, ha megírunk a Pártnak valamilyen bátor ideológiai kiskátét, ha leleplezzük a Párt ellenségeit, ha tanítunk a Pártiskolán, nem nagyon változnak azok az idők.
Valahogy ki kell zárni az ember életéből a mai magyar világot, mert akkor esély sincs a hegyre, akkor az ember a Facebookon fog okoskodni vagy középszerű kutató lesz, majdnem pont ugyanazt jelenti, kockázatmentes életet, kockázatmentes kutatást, Q1-ezést. Ja, a Q1-zés középszerű, több mint az alibizés esetleg sokkal több, valamennyi munka bele van téve, és tulajdonképpen több mint a semmi, csak nem sokkal. Akkor meg minek.
Annyi nevet írtam itt már le, akik csak álmodhattak a középszerűségről, most a Krausz nevét írom csak le, és az ijesztő mondatait.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16530938-6750f813132f7' data-src='https://widgets.wp.com/likes/#blog_id=192691293&post_id=16530938&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16530938-6750f813132f7' data-name='like-post-frame-192691293-16530938-6750f813132f7'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Én nem értem, mi az ijesztő ebben. Már a költő is megmondta, hogy bűn a középszerűség. („Naggyá nem lenni – gyalázat. Mind naggyá legyetek!”) És hivatkozhatnék Bohumil Hrabalra is. Világbajnoknak kell lenni.
@vattablz: „Világbajnoknak kell lenni.” ez az ijesztő.
@jotunder:
“Világbajnoknak kell lenni.” Szerencsére nem ezt mondja.
Világbajnok csak egy lehet – de hogy ő az lehessen, ahhoz kell még sok kiváló.
Írók, írjatok remekműveket – nagyjából ezt mondta…
És miért nem gondolhatnánk azt, hogy amíg fizikusként az általános relativitáselméletet és a kvantummechanikát nem hozta valaki össze, addig középszerűsödött, Nobel ide vagy oda…? Ugyan már…
És minden tisztelettel az iránt a teljesítmény iránt, amit még irigyelni se tudok, annyival van fölötte mindennek, amit pl. én magam el tudnék érni, és totálisan elfogadva/hirdetve, hogy Krausz nyilván kitűnő fizikus, fantasztikus munkát tett bele, de meglehet, nála is igaz Lakatos mondása: némely tudós annyit ért a tudományhoz, mint a lenyűgözően úszó halak a hidrodinamikához.
A tudomány kismestereire ugyanúgy szüksége van, mint az óriásokra, nem is szólva az egyetemi oktatásról. Ez a q1ezés, korábbi impaktozás persze alkalmas arra, hogy azt eredetiséget és relevanciát kellően kipusztítsa (főként a humánoknál). Hogy a legjobbra kell törekedni, ami csak elérhető? Persze. Hogy ehhez a lemotiváló környezte nem alkalmas. Persze. (vagy éppen megacéloz, lásd Karikó.) DE az ELI nem lesz ott mindenkinek és a nagy ötlet se jön mindenki agyából. Én ma tartottam egy töktó órát, olyasmiket és olyanmód hallottak tőlem a hallgatók, amit msékülönben nem és ettől az életük, a szakma művelésük is jobb lesz valamennyire – miközben dégcsak középszerűnek sem vagyok minősíthető a szakmámban a publyikéácós stb. mércék szerint, nem vagyok naprakész a Mindból stb. Akkor hagyjam abba, a jövő heti órámat mondjam le? Vagy frusztráltan és szégyenkezve csináljam? Komolyan, érdekel, mi legyen a stratégia.
Szerintem meg pont azt mondja, ami le van irva: nincs lehetoseg, sem anyagilag, sem muhelyileg, sem sehogy vilagszintu kutatast vegezni itthon (ha ugy tetszik: itt abszolut megjelenik a kis orszag, kis foci, es meg merjunk is kicsik lenni hozza). Gyanitom, hogy a legtobb fizika-biologia-kemia vonalon mozgo hallgatoval ez legkesobb a phd jelentkezesukkor szembejon.
Nem tudom értelmezni a „középszerű kutatás” kifejezést. Pontosabban, egymásnak ellentmondó jelentéseket tudok neki tulajdonítani, így aztán „Reginam occidere”-szitu van. Már nyilván annyi különbséggel, hogy Krausz — Merániai Jánossal ellentétben — valószínűleg nem akart mismásolni.
Szvsz. a pont @Geo olvtársnál van: „Világbajnok csak egy lehet – de hogy ő az lehessen, ahhoz kell még sok kiváló.”
Ami „K und K”-t illeti: sajnálom, tüskét a középszer legfőbb éltetői nem orvosolnak. De majd rájöttök (vagy nem :-().
@fortin2: nem, nem ezt mondja. ez az egész „kismester” egy kibaszott illúzió, sorry. kismester a cimabue, ahol a „nagy” a giotto. a kismester nem középszerű, csak nem giotto. nem, szó nincs arról, hogy aki nem einstein vagy von neumann az középszerű. a középszerű az, aki soha nem is vágyott arra a hegyre, ahol elfogy a levegő. de ha vágyott is, no chance, csak úgy megvan, él abból, hogy aránylag okos. ez messze az alibizők vagy pláne a manifeszt kóklerek, nullajulcsik felett van, és az valóban túlzás lenne, hogy az ő életük szart sem ér, de itt az „érdemesség”-ről van szó. az emberek általában nem kapnak nobel-díjat, ez nem százméteres síkfutás, nem erről szól ez az egész. de a kismester dumcsi illúzió, sajnálom, totál illúzió. ha ez ember sohasem rakhatja magát oda, hogy fáj, hogy hónapokig flow-ban van, akkor nem nagyon csinált semmit a tudományában. ez a helyzet. attól még lehet jó egyetemi oktató, de tudományt középszerűen csinálni, valahogy tényleg nem érdemes. csak hatalmas öncsalás lesz belőle. én nem egy olyan embert ismertem, akik egészen fiatalon olyasmit produkáltak, amire nem sokan képesek az egész életükben, és megijedtek attól, hogy ezt a szintet kell hozni folyamatosan és otthagyták az egészet a francba, ez a világ nagyon kegyetlen tud lenni, és én egyáltalán nem pártolom a kegyetlenséget, nagyon nem. de középszerű tudományt csinálni… minek. ha te azt gondolod, hogy ez engem nem kavar fel, akkor tévedsz. nyilván felkavar.
@jotunder: Azért ebben gondolatmenetben akad némi ide-oda csúszás. Az a bizonyos hegyre menés, flow stb. bőven megtörténik egy egyetemi szemináriumi dolgozatnál is, ha úgy csinálja az ember, rengeteg kutatás lehet ilyen, ötlettel, iszonyú sok munkával, érdekes eredménnyel. Ha ez a nemközépszerűség, akkor OK.
De ez mitől is nem volna érdemesség, meritum? Sose feledem, amikor egyetemistaként belebotlottam Varga János egy tanulmányába a Somogy Megyei levéltári Közleményekben, ami a a 48-as forradalom fontos részeit hozta új interpretációba és világos volt, hogy elképesztő munkát tett bele. Felzaklató élmény volt olvasni, ahogyan Ruzsa modális logikáról szóló előadásai is megremegtetőek voltak – előbbiből „csak” a témakör magyar kutatói tanultak meg valami nagyon szemléletformálót, utóbbi (amennyire rálátásom volt/van) a szimbolikus logika világát Hintikkáig megérintette (nyilván elég töredékesen fogtam csak fel a jelentőségüket).
Nyilván, abban egyetértek, hogy az minőségi különbség, darálod vagy játszod a focit. És igazából azt lehet is tudni valakiről, nem kell hozzá rangsor. Csak óvatlan dolog a középszerű szóval így játszani ahogy a Krausz-nyilatkozat megjelent (meglehet, nem is így mondta). Kell a nagy dobásra való törekvés mindenkitől, aki kutat, kell a nagy dobásba befektetett munka, kell a nagy dobás bátor kísérlete is. Ha ezt nem próbálja meg, nem érdemes csinálni, ha ez a középszerűség, akkor igen, ez jó mérce.
.
@jotunder:
.
Az egész csak terelés, önámítás és önigazolás.
.
Vagyunk néhány milliárdnyian (persze nem csak kutató elmék, akik magasabbrendűnek képzelik magukat mindenki másnál), akik középszerűek vagyunk – az itt kommentelőkkel és veled egyetemben.
.
Most akkor néhány milliárdnyian legyünk öngyilkosok vagy lövessük magunkat a Dunába (Missisipibe, Innbe, Jangcebe, Kámába stb.)?
.
Akkor maradna a néhány zseni, Nobel-díjas, Abel-díjas és Oscar-díjas (hihihi!), valamint a többi milliárd senkialfonz, nyomorult, szegény, ostoba stb.
.
Na most akkor mondd meg, hogy mire mennénk a zsenikkel és a milliárdnyi még csak nem is középszerű, hanem fizikailag, ill. szellemileg szerencsétlennel? Te tudod a választ?
.
(Most nagyon dühös lettem.)
.
@jotunder: „nem nagyon csinált semmit a tudományában?” Akik megpróbálják reprodukálni a nagy garral bejelentett eredményt, akik összehordják a mérési eredményeket, amiken állva aztán valaki majd elér a csillagokig, azok semmit se érnek? Akik éveken át fotózzák az eget, számolják a fehérjék pöndörödését, a müonok pattogását, széljegyzetelik a középkori városi magtár adókönyveit azok semmit se csinálnak a tudományban?
Nagyon kevés olyan eset van, ahol a nobel díjak, a nagy, tudományrengető felismerések elérhetőek a tudomány kulimunkásainak eredményei nélkül. Még tán nálatok is sok-sok kis tétel és részeredmény áll össze egyszercsak az arra képes ember kezében egy nagy bizonyítássá.
Szerintem Krausz se arról beszélt, hogy ezt ne lenne érdemes csinálni. Inkább arról, hogy a kutatást nem lehet a megfelelő feltételek hiányában végezni. Kis kutatást se, nagy kutatást se. A nagy hadronütköztetőből is naponta tucatjával jönnek ki a Q123 részeredmények és csak olykor-olykor a Higgs bozon, de az alagsori mosogató szélén, befőttesüvegben azokat a részeredményeket se lehet elérni, nem hogy a Higgs bozont. Mondhatnám, hogy könnyű a matematikusnak, papír-ceruza van mindenhol, de a szaksajtóhoz hozzáférés nélkül, heti 20 órát megtartva, másodállásban mosógépszereléssel foglalkozva ott se jön annyira az ihlet. Még egy egész kis lemmához se feltétlen.
„középszerű tudományt csinálni… ” azért kell, hogy nagyszerű tudományt is lehessen.
Szerintem (és ha jól értem, a poszt is kb. ezt mondja) Krausz arra gondolt, hogy kutatni csak szenvedélyesen, teljes gőzzel, a saját képességeimet csúcsra járatva érdemes. És ő azért ment Németországba, mert azt, ami őt érdekelte, azt szenvedélyesen, teljes gőzzel, a saját képességeit csúcsra járatva ott tudta csinálni, itthon nem. Szóval szerintem itt nem arra gondol egyáltalán Krausz, hogy csak a legfelső 1 ezrelék, a zsenik zsenijei kutassanak, mindenki más húzza le magát a klotyón. Hanem hogy mindenki a saját képességeit használja ki, és szenvedélyesen csinálja, amit csinál. Hogy egy hülye példával éljek: aki szokott amatőr focizni a haverjaival, nagyon jól tudja, mekkora különbség, hogy teljes erőbedobással, szenvedélyesen játszik, vagy csak alibizik a pályán. És nem az a lényeg, hogy az eredményben ez hogy tükröződik, hanem hogy nekem magamnak melyik milyen érzés, az eredménytől függetlenül. Unottan kedvetlenül lötyögni a pályán kényelmes de szar, szenvedélyesen pörögni, kipurcanni rohadt fárasztó de mégis feltölt, és utána kurvajó fáradtan állni a zuhany alatt. Kutatóként is ismerjük szerintem ezt: amikor annyira izgalmas, amit csinálsz, hogy elfelejtesz elmenni ebédelni. Amikor annyira izgulsz annak kapcsán, amit találtál, hogy már alig bírod elviselni a saját izgalmadat. Amikor annyira erősen gondolkodsz, hogy szó szerint belefájdul a fejed. Amikor alig bírod ki, hogy másnap, hétfőn reggel stb. újra leülhess a gép elé, bemehess a laborba stb.
@steinerzsiga: :-DDD. +sok. De mennyire! Hajnali háromkor hazabumlizni az éjszakai tujajárattal (ifjú titánkánt nyicsta autó, vagy fölös zseton taxira), majd két óra múlva fölriadni, hogy Megvagy!!!, be a zuhany alá, leönteni egy vödör kávét, és irány a tömegközlekedés – addigra már – zsufija (mert no TAF meg internet a szoba sarkából ám), majd délfelé a vámpírfilmek castingjára esélyes szemmel felállni a székből, mell kidülleszt, hüvelykujj beakasztva a nemlétező hózentrógerbe, hogy „Na kisróka! Itthon van az anyád?!??” – óh igen, jól ismert :-))).
Azt, hogy világbajnoknak kell lenni, Bohumil Hrabal írta. Azt jelenti, hogy törekedni kell rá, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Ahogy egykori kollégám mondogatta: nem lehet minden nőt megszerezni, de mindenesetre arra kell törekedni. Igen, nem lesz mindenkiből Nobel díjas, de azért még lehet a legjobb krumplileves, hogy még egy klasszikusra utaljak. A középszerűség pedig nem önmagában okoz problémát, nem a középszerű lesz boldogtalanná, hanem mert a középszer mint attitűd lehúzza magához a tehetséges és szorgalmas embereket, (mit akarnak ezek itt, nálunk le kell szállni a magas lóról!), a középszerűség, mint jelenség maga a pusztító kór. Nem csak a tudományban.
@jotunder:
Szerintem minden szakmát lehet (úgy értem: szabad, morálisan elfogadható) különböző hőfokon űzni: igazi hivatásként is, amibe évtizedeken keresztül apait-anyait beletesz az ember, és úgy is, hogy az ember tisztességgel teszi a dolgát, de nem áldozza rá az életét (ha jól értem, ez lenne a középszerű). Én azt hiszem, az az illúzió, hogy ilyen tekintetben (is) a tudomány művelése lényegében eltérne az egyéb szakmáktól és tevékenységektől, mert az valamilyen különös szentség. Az ember környezetéhez hozzáadott értékének annyi minden más dimenziója lehet a szakmáján kívül (pl ez a blog). Egy ma divatos kifejezéssel (ami egyébként nem is baj, hogy divatos lett, valami fontosat tudatosít): work-life balance. Ami nem elfogadható számomra sem a középszerűségben, amikor valaki még csak nem is tisztességesen űzi — és itt nem csak a formális szabályok áthágására gondolok, hanem pl. a tudományban a bullshittingre.
@nyulambator: Tökeletesen egyetértek: nem csak az egyén, és az ő környezete szempontjából nem látom meg- vagy elvetendőnek a középszerűséget, hanem a tudomány ökoszisztémájának szempontjából se, sőt, abban szuperül meg van a helye, pont ahogy leírtad.
@lmate: azt hiszem én valójában az advanced alibizést nevezem középszerűségnek, ha akarod a rafinált bullshittinget. én most három hónapig (jó előtte is volt kettő keményebb, de inkább kilátástalanabbnak nevezném) másztam a hegyet, de szerintem karikó katalin ezt még mindig lustálkodásnak nevezné. tényleg pontosabban kellene megfogalmazni, mi is az a középszerűség, majd megpróbálom.
Krausz biztosan nagyon jó fizikus (erről most már papírja is van), de amit a középszerűségről mond, az egy hülyeség. Nobel díjas-tudós kevés van, nagyon jó tudós egy kicsit több, és kevésbé jó, középszerű tudós meg jó sok. Szükség van a köszépszerűekre is? Határozott igen. Arról nem is beszélve, hogy az ember tudósként is alsószerűként kezdi, aztán tanul, okosodik talán középszerű lesz belőle, és ha szerencséje van, és minden összejön, akkor meg kiemelkedő lesz. Szóval, miről beszélünk? Krausz maradjon meg a kaptafájánál, ahhoz ért, azt csinálja tovább, kiemelkedő szinten, az ilyen kiszólásokat meg inkább hanyagolja.
https://www.turistamagazin.hu/hir/hegyek-tajak-emberek-beszelgetes-szendro-szabolccsal
…
És akkor minek nevezhetnénk Karinthy Frigyest, vagy Rejtő Jenő, Rimbaud-ot, Villont, vagy éppen Rátz Tanár Urat; az Öreg halászt, vagy akár Kondor Bélát, és például azt a vasbetonszerelőt, aki akkor volt boldog, ha minél több sűrűn vasalt, „kacifántosan” meghajlított „vasakkal” tervezett szerkezeti elem „vas”betéteit kellett legyártania és összeszerelnie. Egy pillantást vetett a „mákszemnyi” ábrákkal telezsúfolt tervlapjaimra és már kapta is ki a kezemből, hogy képzeletben előre felkészíthesse a lelkét a megvalósítás és megvalósulás során rá váró élvezetekre. Sajnos már a nevére sem emlékszem a „vasszerelőművésznek”.
Aztán itt van Ady. Móricz Zsigmond egyszer meglátogatta Adyt a szállodai szobájában.
A költő a szokásos hajnalig tartó ivászatos éjszakája után vizes borogatással a fején még késő délután is az ágyban volt, amikor fogadta az írót. Körülötte két éjszakai pillangó sürgölődött:
pátyolgatták a nagybeteget. Mind a hárman nagyokat nevettek közben. Móricz nem sokáig maradt. Eljövet – ezt később megírta valahol – nagyon haragudott Adyra: ‘haragudtam arra az
emberre, aki az ilyen éjszakákon ‘elissza előlünk a későbbi olvasnivalónkat’- valahogy így írta.
Pintér Gyuriról is írhatnék, és annyi sokezernyi, milliónyi, milliárdnyi másról. Nyolcvanas évek eleje:
Gyuri tanársegéd az ELTE Állatszervezettan tanszékén. Biológus és a kémiához is nagyon ért, nevezzük biokémikusnak, mint Katalint. Nemrég nősült, kicsi gyerekük van, albérletben laknak, a felesége még gyesen. A tanszéknek kevés pénze van, a kísérleteikhez, elemző munkáikhoz nagy szükségük lenne egy gáz kromatográfra, de az anyagi szűkösségek miatt az egyetem nem tudja beszerezni azt, amilyen nekik kellene. Gyuri házilag összebarkácsol egyet, de olyat, ami a céljaiknak megfelel. A kromatográf jól működik, néhány napig talán Gyuri is boldog és közben megfeledkezik arról, hogy milyen méltatlanhelyzetben él a felesége, a gyereke és ő maga.
A fizetéséből nem tud jobb életet biztosítani mindhármuknak. Gyuri az öcsém kollégája volt. Hétvégenként hozzánk is eljött
a házunk építkezésére. Betonoztunk, vakoltunk. Jól jött neki az a kis pénz, amit kapott érte.
Sajnos itattuk is, nem tudtuk, hogy azzal vigyáznia kéne. Sovány, gyenge fizikumú ember volt, nyilván tele mindenféle nagy elképzelésekkel, de a kilátástalanság megtörte, az italba menekülés pedig megölte. Nem tudott a sorsa elől nyugatra menekülni, mert nem hagyhatta az elején itthon magára a családját, magával pedig nem vihette őket.
megélhetési botanikusként azt mondom, hogy ez legyen mindenkinek az őbaja. miért léne megszakadnom a szent eszméért, tudományért, ha ezer szelete van még az életnek, amit lehet élvezni? és ha a pénzt közben középszerű kutatással keresi valaki? igen, elvehet egy helyet egy szorgalmas zsenitől, de lehet, hogy az a hely pont nem is egy olyannak való, különös tekintettel a körülményekre. igen, a középszer éltetése is lehet ez. vagy a kicsi taója. mindenkinek ahogy tetszik
@vattablz: Hrabal konkrétan azt írta, hogy „fedett pályás sampion, ász, és világbajnok”, szerintem némi iróniával.
@mecsekijeti: : „ha ezer szelete van még az életnek, amit lehet élvezni” Teljes bizonyossággal kijelentheted, hogy benőtt a fejed lágya :-).
@hakohen: itt nem erről van szó. a középszerűség nem azt jelenti, hogy valaki nem a terry tao. az én értelmezésem azt hiszem steinerzsigáéhoz áll a legközelebb. én valamiféle negatív középszerűséget próbálok körülírni, amit talán megúszásnak neveznék. karikó katalin nem világszínvonalú körülmények között kutatott, gyakorlatilag sohasem volt rendes laborja, nem ismerték el, és simán lehetett volna úgy, hogy ma senki sem ismeri a nevét magyarországon. azt mindenki mindig tudta róla, hogy ő nem megúszásra játszik. egy elég tehetséges ember, aki nem megúszásra játszik, az nem középszerű. krausz sokkal keményebb ember, mint én, ezerszer, kedves hakohen, ezért is szomorúposzt, kérdőjellel. ezek nagyon kegyetlen szavak. a kérdés az, hogy mennyire gondolkozitattak el engem. tényleg nagyon fáradtnak érzem magam. nem fizikailag, nem is szellemileg, valahogy lelkileg. én ilyet, mint most, nem tudom mikor csináltam az életemben. és most keresem a motivációt a továbblépéshez. én is szoktam olyasmit gondolni, mint krausz, de valahogy a kés barátságtalanabb oldaláról…. érted?
@jotunder: és @jotunder:: azt hiszem, ez az, amit mások mintha-tudománynak neveznek: távolról hasonlít rá, mint a bálna a halra, de mégsem az.
Persze, ilyenekkel az istenített q1 cikkek között is lehet találkozni.
.
@jotunder:
.
Kedves Jótündér!
.
Fáradtnak érzed magad. Nekem mondod, Öcsike? Na de ugorgyunk!
.
Nagyjából érteni vélem, amit írsz. Persze nagyon kevéssé ismerem a helyzetedet, a motivációdat, a szakmádat, téged magadat ahhoz, hogy tényleg értselek. Próbálok empatizálni, részben sikerül is, már csak azért is, mert nagyon régen becsülöm a bloggeri tevékenységedet. De lényeges információk hiányát nagyon nehéz empátiával pótolni.
.
Ami a középszerűség témáját illeti, végülis igazat adok neked. A baj az, hogy megint csak összemaszatolunk (én és a kollégák is) két fogalmat.
.
Abban nem kell visszakoznom talán, hogy a magyar (és minden más) társadalomban mindig vannak és lesznek nagyon magasan képzett, nagyon tehetséges, kiemelkedő emberek, köztük néhány zseni is. És vannak és lesznek nagyon képzetlen, csekély tehetségű vagy éppen tehetségtelen és buta emberek. Olyanok, akiket a legjobb iskolarendszer sem tudhat bejuttatni a jobbak közé. (Más kérdés, hogy vannak országok, ahol a – mondjuk – alsó és felső decilisek közti távolságot csökkenteni és van ahol növelni igyexenek.) Ezért mindig és mindenhol (legfeljebb különböző mértékben és arányban) lesznek olyan középszerű emberek, akik tisztességesen teszik a dolgukat a genetikailag és szocializációsan megalapozott képességeik szerint. Akik nem zsenik, de még csak nem is a szellemi elithez tartoznak; de nem is buták, fogalmatlanok, analfabéták. Ez ügyben tehát továbbra is tartom az előző kommentemben kifejtett álláspontomat.
.
Amiben viszont teljesen igazat adok neked, az a középszerűség eluralkodása a magyar társadalomban. És nem csak az utóbbi 13 évben.
.
Néhai első feleségem (legyen neki könnyű a föld!) soxor szomorkodott azon, amit kamaszkorában személyesen is megtapasztalt. Mármint a vidéki zsidóság százezreinek deportálását, majd többségük elpusztítását. Azután a mintegy kétszázezer (svábnak nevezett) német kitelepítését a II. vh. után, ismét az akkori állam politikai indíttatású túlbuzgására. Azon szomorkodott, hogy azokat tüntették el az országból, akik a népesség – mind etnikai, mind szellemi, mind képességbeli – színességéhez járultak hozzá, és kényszerű távozásuk vagy megsemmisítésük után a maradók sokkal szürkébbek lettek, mint korábban. Vagyis maradtak a középszerűek.
.
A többi szürkítést, középszerűvé tételt már ismerjük; itt is erről cserélünk rögeszmét. Ezeket az érveket nem szeretném ismételni. Csak leszögezni, hogy ebben teljesen igazat adok neked.
.
„Ezért mindig és mindenhol (legfeljebb különböző mértékben és arányban) lesznek olyan középszerű emberek, akik tisztességesen teszik a dolgukat a genetikailag és szocializációsan megalapozott képességeik szerint.”
A tudományos értelemben vett középszerűségről volt szó, nem arról, hogy valaki tisztességesen teszi a dolgát és közben nincsenek vagy nem fejlődtek ki különösebb képességei. A tudományos értelemben vett középszerűség (az én értelmezésem) tényleg valamiféle bullshittelést jelent, igazából leszarja az illető, hogy mi van, meg akarja úszni az életét. Az, hogy valaki nem kiváló tudós, de azért hasznos ember, az az első értelemben középszerű, valamilyen pozitív értelemben.
@jotunder: „tényleg pontosabban kellene megfogalmazni, mi is az a középszerűség, majd megpróbálom” OK, én érdeklődve várom (komolyan). Olvasom, amit alább írsz (itt @jotunder: meg itt @jotunder:), és asszem kb értem, és egyetértek, de azért még nem érzem azt, hogy igazán megvan, miről is van szó.
En igyekszem elkerulni az ilyen kerdeseket, hogy “középszerū vagyok-e én”. Megpedig azert, mert a valasz total attol fugg, hogy hogyan definialom a kozepszeruseget. Azonos okbol nem tartom tul erdekesnek az olyan kerdeseket, hogy “diktatura-e Magyarorszag, rasszista orszag-e az Egyesult Allamok, lehetnek-e feketek rasszistak” , satobbi, satobbi. Rengeteg kerdes van, ami nem fogalomfuggo, peldaul, mi az autizmus vagy a prosztatarak ellenszere, hogy lehetne megoldani az eppen aktualis kutatasi problemamat, mik a zeta-fuggveny gyokei, van-e vegtelen sok ikerprim, igaz-e, hogy P=NP, hogy lehetne kornyezetbaratibb repulogepeket tervezni, es meg sok mas kerdes.
Egyáltalán ki a kutató? Egyáltalán kutató-e az, aki munkássága során semmilyen kutatási területén nem hoz létre egy morzsányi originálisat sem, nem tesz hozzá egy morzsányit sem?
Úgy értem @jotunder középszerű kutatóját, aki tudatosan kibekkel: nem akar létrehozni, nem akar hozzátenni. Olyan, mintha kutató lenne, de nem az.
Mintegy mellesleg teszem hozzá, hogy Karikó is mondott valami egészen hasonlót, még a Nobel előtt jóval: „Arra jutottunk, hogy ha maradunk [Magyarországon], akkor valószínűleg panaszkodó, középszerű kutatók lettünk volna.” Üt ez is, mint egy Ady-vers: bántóan túlzó és mégis velőnkig hatóan pontos.
https://g7.hu/elet/20200331/ha-magyarorszagon-maradok-panaszkodo-kozepszeru-kutato-lettem-volna/
JT: „A tudományos értelemben vett középszerűségről volt szó, nem arról, hogy valaki tisztességesen teszi a dolgát és közben nincsenek vagy nem fejlődtek ki különösebb képességei. A tudományos értelemben vett középszerűség (az én értelmezésem) tényleg valamiféle bullshittelést jelent, igazából leszarja az illető, hogy mi van, meg akarja úszni az életét.” már bocsánat, de ebben az értelemben miért van különbség a tudományos és a NEM tudományos középszerűség között? A Tud jobban fáj, drágább, elveszi valamitől a zsét, lenyom valakit, vagy… ? Mert ha nem, akkor – szvsz – éppen úgy nincs különbség, mint pld attól a pénztáros/jegyeladó/mérnök és sorolhatnám-tól, aki csak úgy meg akarja úszni, ha nem is életét, de a napot, nem akarja jobban/egyszerűbben/javítva munkáját elvégezni (az is lehet, nem az ő hibája, többször kapott akár leszúrást, akár többletfeladatot, mert „okoskodott”, és már „sánta” volt, h egyik alapviccemre utaljak. Alap, mert én is „az” vagyok:) Szép estét:)
@Morp65: : „egyik alapviccemre utaljak” Nesze sánta, itt egy púp?