Lehet Más a Politikus
Eredeti szerző: Pásztörperc
A Demokrácia és Dilemma Intézet szerint „Minden új párt mindig szétszakad„:
Ezt példákkal illusztrálják, bár levezetésük a Fidesznél és a Jobbiknál megbicsaklik. Az ellenpólusnak leírt MSZP-nél aztán önnön paródiájába fordul: a DeDi felkent szakértői nem veszik észre, hogy abban a két ciklusban, amit a párt szerintük látványos szakadás nélkül csinált végig, a kezdő tagság több mint fele lépett ki, egyebek közt a ’90-es kampány öt vezetője közül három. Most éppen az LMP-ről van szó, annak konkrét szakadását ágyazzák efféle általános keretbe, hogy előkészítsék konklúziójukat, miszerint a „balra nyitás és a középen állás kérdése feszítette szét a pártot” akárcsak 1994-ben az SZDSZ- t.
A DeDi „elemzésében” elköveti jóformán az összes, ilyenkor egyáltalán elkövethető hibát:
* a szervezeten belüli ellentéteket kizárólag a politikai nézetrendszer különbségeiként hajlandó értelmezni;
* a pártot értékelve annak szervezeti kultúrájával még érintőlegesen sem foglalkozik;
* az egyes szervezeteket önmagukról hirdetett képük alapján helyezi el a politikai palettán.
Ez utóbbi egyenes következményeként a Kádár-kor politikai örökségét markánsan képviselő Orbán a DeDi-nél a „jobboldal”, a költségvetés rendbehozására pedig a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok kifosztásán kívül semmit (de tényleg semmit) nem tudó és nem tevő Bajnai pedig a „baloldal”.
A szervezeti kultúra elemzése azért lenne fontos, mert ez az, amiben az LMP markánsan különbözik az összes többitől. Az LMP alulról építkező párt, amelyben a döntések fölfelé kötelező érvényűek — boldogult ifjú korában az MSZP is ilyen volt, és addig népszerű is volt.
Amint ez a jól dokumentált spanyol, portugál, görög rendszerváltás könyvtárnyi szakirodalmából kiviláglik és amint ezt a DeDi is helyesen látja, az új párt megalakulása után abban a céljaik érdekében rengeteget robotoló, arra időt, munkát és gyakran pénzt is számolatlanul áldozó, lelkes amatőrök viszik a prímet. Azok, akik befektetésük ellenében politikai érdekeik képviseletét várják el a párttól. Ezeket az érdekeket azonban nem „a párt” képviseli, hanem konkrét személyek, akiknek ehhez profi politikusokká kell válniuk (gyakran eleve ezért lépnek be afféle második generációs tagokként). Ezek a profik már nem a pártért élnek, hanem a pártból: az jövedelmeik forrása (gyakran nem közvetlenül, hanem felügyelőnek nevezett bizottságok, kuratóriumok stb. közbeiktatásával). A bázisdemokrácia súlyos belső ellentmondása a választók és választottak alapvető érdekellentéte: a bázis, az ún. „mezei tagság” érdeke politikai érdekeinek képviselete, a megválasztott profiké pedig a több és zsírosabb állás.
Ezért mi sem természetesebb, mint hogy a profik megpróbálnak függetlenedni a tagságtól. Ennek triviális módja az, hogy az egykor alulról szerveződött szervezetet rajongó klubbá alakítják, amire nagyszerű példa az MSZP és a Jobbik, egészen szélsőséges eset a sztálini szervezeti elveket továbbfejlesztő Fidesz. Amikor azonban a profik nem lépésről lépésre terelgetik a tagságot új utakra, hanem nyíltan, egy csapásra szembefordulnak annak céljaival, akkor megeshet, hogy a tagok fellázadnak, és elpártolnak korábbi kedvenceiktől. Ez történt most az LMP-ben, és még így sem sikerült volna, ha a profik egységesek maradnak. Néhányan azonban (Schiffer és csapata) megőrizték a politikai racionalitás iránti érzéküket, és nem omoltak pár jobb állás reményében öngyilkos módon Bajnai karjaiba.
Mit is tekintünk itt politikai racionalitásnak?
1. Az LMP célközönsége tipikusan azokból áll, akik egyszerre utasítják el az MSZP-t és a Fidesz stb.-t. Abban a pillanatban, ahogy a párt belép egy olyan együttműködésbe, amelyben e két erő bármelyike részt vesz, elveszti ezeket a szavazókat, támogatottsága 5 % alá esik, és onnantól teljesen ki van szolgáltatva az erősebb partnereknek. Egy ilyen lépés visszacsinálhatatlan: ha egyszer összeálltak az MSZP-vel, hiába szakítanak vele — a választó tudni fogja, hogy ez csak taktikai lépés, és ha már bekaszálták a szavazatokat, ismét hajlandóak lesznek összeborulni. Éppen ezért semmi garancia arra, hogy az LMP belépése egyáltalán hozna szavazókat egy nagy ellenzéki összefogásnak: az elutasítások elég erősek. (Én például biztosan nem szavaznék olyan formációra, amiben az LMP benne van: a Zengőre tervezett radar, a „Kolontár jelentés” és néhány más állásfoglalásuk óta az LMP-t egy rossz célok szakszerűtlen képviseletére létrehozott, szélsőségesen demagóg gyülekezetnek tartom. De itt most nem erről van szó.)
2. A magyar demokrácia legkártékonyabb vonása az a stabil gyakorlat, hogy sosem valamire (politikai célokra, értékrendekre), hanem mindig valami ellen szavazunk. Az utolsó valódi választás itt 1994-ben volt, amikor eldönthettük, hogy az MSZP-vel vagy az SZDSZ-FIDESZ szövetséggel kívánjuk-e az MDF-nek nevezett csődtömeget leváltani. Amióta Torgyán 1998-ban visszaléptette az állva maradt kisgazda jelölteket, itt pontosan két lehetőség van: vagy az MSZP, vagy Orbán. Vegyük ki a sorból 2006-ot, ami előtt Medgyessy visszahívásával az MSZP maga váltott kormányt, és egy kommunikációs trükkel elhitette, hogy az majd jobb lesz. Ezt leszámítva minden választáson az aktuális kormányról mondtunk ítéletet úgy, hogy ez az ítélet mindig megalapozott és mindig negatív volt. Egyre negatívabb. Ez a másfél évtized, 1998-tól mostanáig azt mutatja, hogy ha azért megyünk el választani, hogy elkergessük a régi kormányt, az új mindig rosszabb lesz, mint az előző volt. Még rosszabb. Egyre rosszabb. Schifferék pedig az LMP többségével azt mondják, nem érdemes beszállni olyan összefogásba, amelynek egyetlen célja a kormány leváltása. Semmilyen garanciánk nincs arra, hogy ha 2014-ben feláll egy új Bajnai-kormány, az kevésbé lesz kártékony Orbánéknál. Sőt, ha a tendencia folytatódik, még rosszabb lesz (de erre sincs garancia).
Szóval, ebben a szakadásban nem a baloldalról, a jobbról meg a középről van szó, hanem arról, hogy mi legyen más. A „bázis” azt mondja, hogy a politika legyen más, és az ő képviselőik az ő álláspontjukat képviseljék. A kiszakadt profik azt mondják, hogy a politikus legyen más: ők akarnak beülni azokba a székekbe, amelyekben most Orbán mamelukjai melengetik a feneküket.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520391-69886b8133983' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520391&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520391-69886b8133983&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520391-69886b8133983' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@álomkor: Ha szabad beleszólni… Az idézett Maroz-féle mondatban, az az „én ügyeimnek” kitétel, azért elgondolkodtató. Arról gondolkodtat el, hogy miféle szemérmetlen, és nyílt önzés kifejeződése ez. Ugyanis, ha politikáról, közéletről beszélünk, akkor ált. még a legmegátalkodottabb ember sem csak a saját ügyei szempontjából formál véleményt, pontosabban, a gyakorlatban attól igen nehezen tud elvonatkoztatni, de legalább ad a látszatra. És azt fogja mondani, hogy hát véleményem szerint az ország, a nép érdeke ez meg az, így és így lenne jó az országnak. De nem arról beszél, hogy a saját érdeke micsoda. Mert hiszen, pl. mi az én érdekem? Momentán az, hogy nagyon gyorsan válasszanak meg istenkirálynak, természetesen az azzal járó vitathatatlan, és korlátlan hatalommal, és persze 365 fős háremmel, satöbbi. De ez az én magánügyem, magánérdekem, és nem adhatom elő úgy, mint valami közérdeket.
Persze, azt mondhatjuk, hogy Maroz legalább őszinte volt. És nem tökölődött holmi „országérdekkel”, egyszerűen elmondta, hogy az ő ügyeinek az Orbán rezsim túlélése kedvez. Egészségére.
Persze… no persze, tudom én jól, hogy ezt Maroz sem úgy gondolta, ahogy írta. Hanem ő is úgy gondolta, mint ahogyan azt itt bárki megszólaló gondolja, vagyis, hogy az „ügyekben” van valamiféle igazság, vagy ha az nincs, akkor van valamiféle helyes eljárás (a kettő különbségének, és természetének felfedezése mély belátást igényel), és mind a kettő objektív a maga módján, és ez az igazság, vagy eljárás, vagyis ennek felismerése, ill. végrehajtása nem személyes ügy, hanem a köz érdeke lenne. Csak rosszul fejezte ki magát csöppet. Ilyen meg van néha. 😉
@dr Brcskzf Gröőő: Apróságok: mitől lesz ebben az országban annyi liberális demokrata, aki fenn bír tartani egy liberális demokráciát? Mitől lesz itt procedurális demokrácia, mitől lesznek itt olyan emberek, akik igazságos eljárásokat keresnek, majd az abban lefolyt procedúrák eredményét magukra nézve kötelezőnek fogadják el?
Huszonhárom évvel ezelőtt ráírtuk egy papírra, hogy itt liberális demokrácia van és procedurális köztársaság. Közben meg mit láttunk? Hogy félfeudális viszonyok vannak, olyan társadalommal, melyet penetránsan átjár a törzsi viselkedés, a procedurális szabályok akarása és elfogadása helyett Európa egyik legvadabb mácsókultusza, az együttműködés helyett a mindenáron való győzni akarás, a döntő autoritások döntéseinek az elfogadása helyett a kijátszás, a betartás, jobb esetben a teljes ignorancia. Gazdaságpolitika helyett a permanens válságmenedzselés, társadalompolitika helyett a kegyes hazugságok és a szar szőnyeg alá söprése, közben hatalompolitika, hatalompolitika és még több hatalompolitika.
És akkor most nekem újból bíznom kéne abban, hogy ugyanebben az országban, közel ugyanazokkal az emberekkel megint pontosan ugyanazt kéne csinálni, mint 23 évvel ezelőtt, újból ráírni egy papírra, hogy itten kérem liberális demokrácia és procedurális köztársaság van.
Az, hogy az Orbán elképzelései, az ő társadalompolitikai víziója számomra nem rokonszenves egy dolog, más dolog az, hogy legitimek-e az ő víziói. Mert ha igen, akkor egy demokratának illik elfogadnia legitimnek, és szidhatja ugyan, meg rezsimezheti, meg maffiázhatja, csak arra figyeljen, hogy ezek valójában szitokszavak, érzelmeket kifejező megnyilvánulások, és ezek nem igazán valóak arra, hogy belőlük egy komolyabb stratégiát alkosson az ember.
A ballib – illetve kaptam TGM-től egy jobbat: – a mainstream ellenzék jellemző narratívája: minden szar, és minden Orbán illegitim rezsime miatt szar, és ebből következik a stratégiájuk is: Orbánt elzavarni, bármi áron, és ettől jobb lesz.
A jobboldali beállítottságú beszélgetőtársaim jellemző narratívája: öhmmm, hát, ez így, ahogyan Orbán csapatja nem fog menni, és ebből következő stratégiájuk: nézzük meg, hogy milyen mélyebb, strukturális okai vannak ennek a „nemmenésnek” és lássuk, mi az, amit tenni lehet. Például mi az, amit tenni lehet azért, hogy legalább idővel több legyen itt a liberális demokrata. Hogy minél több ember legalább ismerje meg, hogy a permanens bunkósbot suhogtatás mellett léteznek más, például kooperatív stratégiák is. És így tovább.
A ballib felsőbbrendűségi komplexusa abban áll, hogy ő – pars pro totoként – saját magát teszi a társadalom helyébe: ha saját magáról azt hiszi, hogy érti és támogatja a liberális demokráciát, akkor ez neki már elég, ő, a társadalom kiválasztott ereje és ha ő felismerte, akkor annak úgy kell lennie, pont. Tehát a részéről nincs is más dolog, mint felmutatni ezt a felismerést, kizárni minden vitatási kezdeményt, kreálni egy olyan diskurzuskeretet, amelyikben ők azok, akiknek volt egy nagy-nagy igazságuk és a többiek azok, akik ezt galádul elorozták tőle, és aki galádul eloroz az ellenség, legyőzendő ellenség, bármi áron és bármilyen eszközzel. Magyarán ugyanaz, mint az orbánizmus, csak más hangszerelésben. A mainstream ellenzék szerint tehát az orbánizmus minden bajára a megoldás a még több orbánizmus. Ezt kéne nekem most szeretnem. 🙂
@maroz: Nem ezt hívják ányékbokszolásnak? 😉
@Montefiore: Rejtő felejthetetlen alakja Nagy Levin is így készítené el.
@tollaszerge: Eszméletlen szövegek mennek itt továbbra is. Ez tényleg valami teszt lehet, ahol az olvasóközönség hülyeségtűrését tesztelik. Vagy mégsem? És ez komoly? 😉
Hát miféle helyzetértékelés az, amely nem veszi észre, hogy mit művelt az országgal ez a „gonosz bácsi”? A ténykedése még nem eléggé közismert, vagy mi van, tessék mondani? Vagy ennek az értékelésébe csúszik hiba? Talán nem is olyan gonosz az a bácsi, talán jó bácsi?
Azon az áron tanulja meg a nép a demokráciát, meg az érdekérvényesítést, hogy ezek a gazemberek azt el akarják venni tőle, meg korlátozni akarják? Micsoda eszméletlen, kifacsart logika ez? Attól lesz jó, hogy rosszabb lesz?
Ehh, mégiscsak teszt ez…
@maroz: Igen, azt hiszem a „szték-úton” közelednek az álláspontok.
Látod Montefiore is felajánlotta a civil(mozgalom)szféra szerepére vonatkozó sakkjátszmában a döntetlent. Tényleg örülök neki.
Gimiben – ezer éve – a padtársam, barátom néha a vita hevében – ellenérve elfogyván – azt vágta a képembe, hogy olyan megalkuvó vagy, mint egy magyar paraszt.
A vitának, amelyik játék, de a mögöttes dolgok miatt nagy a tétje lehet győztes-győztes, vagy inkább úgy mondom 0:0 a kimenetele.
Ipartelepet egyszer kicsit meghökkentettem, amikor azt írtam itt neki –
azt hiszem a 30 év, vagy melyik posztodnál – hogy úgy is belemehet a egy vitába valaki, hogy nem akarja a maga igazát ráerőltetni a másikra, hanem az a cél vezérli, hogy együtt jussanak el a vita végén oda, amit már mindannyian úgy éreznek, hogy ez talán a megtalált igazság.
@ATCG: Kedves ATCG, kát különböző jelenségről beszélsz te most itt, és nem jó keverni őket.
Az egyik jelenség a „dolgok állása”, vagy természete. Az a „fenomén”, hogy vajon, amiről szó van, abban a kérésben létezik-e objektív igazság. Ez nem triviális kérdés, hiszen egy csomó olyan téma van, ahol nincs objektív igazság. Persze a népek ezt nem tudják, és általában minden témában azzal a hittel vitatkoznak, hogy nekik van igazuk, vagyis ők fogják erősen az igazság lábát. Tehát nem árt tisztázni a „dolgok természetét”, mielőtt… És van olyan, hogy igazság, akkor azt fel kell fedni, kimondani. Akár még azon az áron is, hogy azt „ráerőltetjük” a vitapartnerre – bár, fogalmam sincs, hogy azt hogyan lehetne megtenni.
A második témád a konstruktív vita természete. Igen, elméletileg lehetséges az is, hogy az elején egyik sem tudja jól, vagy pontosan, és egy jó vitával, egy közös gondolkodással kihoznak valamit belőle, ami már helyes lesz. Csak nem gyakori az ilyen. Ezernyi akadálya van, hadd ne soroljam.
Amúgy, soha ne keverjük a szezont a fazonnal: A vitapartner stílusát, a mondandója tartalmával. Ne befolyásoljon az első, és figyeljünk a másodikra. Már ha van ott érdemleges tartalom.
@Vortumnus: Orbán egy reflektor, amelyik mintegy magától, bármiféle ráirányítást szükségtelenné téve rávilágít arra, hogy milyen üszkös állapotban van kicsiny hazánkban a liberális demokrácia és a procedurális köztársaság társadalmi támogatottsága, elfogadottsága.
Az az alternatíva, amelyik a mostani, rendelkezésünkre álló darabkákból összerakható (és itt egy kis zárójeles Szanyizás jönne) vélelmezhetően csak valamiféle fásliszerűség lenne, kötszer, amelyikkel ellepleznénk az üszkös sebet, és megpróbálnánk úgy tenni, hogy minden rendben van, mindaddig, amíg a rothadás újból mintegy szükségszerűen ledobná magáról ezt az amúgy is kétes tisztaságú és minőségű fátylat.
(Elnézést a képes beszédért, ma fogorvoshoz kell mennem és ilyenkor líraibb a hangulatom.)
@Késes Szent Alia: Na tessék, most aztán hogyan süssem én a „belga”?
(Minap a Kékesen a cudar időben egy mosolygós belga férfi megkért, hogy fényképezzem le az ország legmagasabb pontjánál.
A férfi Budapesten franciát tanít, vallonnak mondta magát. Elég jól beszél magyarul. Magától mesélte el, hogy karácsonykor amikor az ünnepekre visszautazott Belgiumba, így mondta visszautazott, ott azt mondta az övéinek ismételt Budapestre utazása előtt, hogy megyek haza Magyarországra. A párom jól beszél franciául, kértem, hogy mondja el a férfinek az „ide álljanak a flamandok, oda a vallonok, de hova álljanak a belgák?” kérdést. Elmondta. A belga nevetett. Igen, mondta ezt már sokszor hallotta. Szélsőségek mindenütt vannak, tette hozzá. Megkérdezte, hol sétálhatna és ehetne itt a csúcson? Mutattuk, hogy hol ehet, és hol ihat forralt bort. Nevetett. Nem szabad, berúgok. (busszal ruccant le Pestről, és volt még néhány órája a visszaindulásig.) A messzire sétától óvtuk, mert tényleg rossz volt az idő.)
@ipartelep: Értem én a Te „érted haragszom”-odat. Csak sokkal jobban szeretném, ha úgy zajlana az egész, amit te az én „második témámként” emlegetsz.
Amúgy meg, messze nem vagyok olyan vitakészséggel felfegyverkezve, mint Ti, de látod Maroz is most már „zárójelesen Szanyizik”, vagyis még úgy se.
@ipartelep: Magyar viszonylatban Széchenyit, Eötvös Józsefet, Arany Jánost, Illyés Gyulát, Szekfű Gyulát, Deák Ferencet, Ady Endrét hová sorolod? Tudom már megint a „szezon és a fazon”, de ez úgy kikivánkozott belőlem – mindannak ellenére, hogy én baloldali érzelmű vagyok.
@maroz: Magyarországon 1848-ig volt jobbágyság. Az ország félgyarmati állapotban volt a tizenhatodik század elejétől a tizenkilencedik század közepéig. A huszadik század első felében belesodródott egy népirtásba, aztán majd félévszázadig egy kommunista birodalom tartozékává vált. Orbán talán teljesen adekvát módon egy közép-ázsiai jellegű oligarchikus rezsimet vezetett be, ahol mindent a barátai, azok családtagjai és üzlettársai intéznek (hány ország van a világon, ahol egy kollégium adja az államfőt, a kormányfőt, és a Parlament elnökét?). Erre mondhatod, hogy lám, még se zavarják el. Nem is fogják. Orbán populizmusát nagyon pontosan elmagyarázta Bogár elvtárs. Az alsó harminc százalékot ott kell hagyni az út szélén. Ez történik. Az alsó harminc százalék nem szavaz. A maradékban pedig akár többsége is lehet a kedvezményzettebb rétegeknek. Elképzelhető, hogy Orbán ennek ellenére megbukik, de ez nem a vincent, de még csak nem is bajnaigordon miatt lesz itt, hanem mert úgy alakul a gazdasági helyzet. Ez egy ilyen állapot, és erről az állapotról beszélnek az emberek mindenfélét. Megpróbálják értelmezni. Szerintem, ezerszer írtam le, aki teheti menjen el innen, mert nagy valószínűséggel nem olyan élete lesz, mint amilyet szeretne.
@ipartelep: Tévedsz, én ebben az esetben pontosan azt mondtam, amit mondani akartam.
Mert ez a lényeges különbség.
Nekem vannak ügyeim, vannak értékeim és érdekeim. Jó, hülye vagyok, de talán nem annyira, hogy ne bírnám felismerni és megtalálni azokat, akiknek úgyszintén vannak ügyeik, értékeik, érdekeik. Ezek között lesznek olyanok is, akiket hajt valamiféle kényszer hogy ezeket az ügyeket, értékeket és érdekeket valamilyen módon manifesztálják. Btw, akár én is lehetek ilyen, de ha mégsem, annak aztán tényleg semmi akadálya nincs, hogy mintegy becsatlakozzak azokhoz, akik manifesztálnak. Egyikhez, másikhoz, harmadikhoz, mert nekem nem egy ügyem van (höhö, nem vagyok együgyű), hanem több. Ha becsatlakoztam, akkor elkezdünk közösen manifesztálni és megpróbáljuk elmondani azt, hogy a mi ügyünk jó ügy és ha minimálprogramként elviselik, eltűrik azt, hogy mi ezt a jó ügyünket próbálgatjuk sikerre vinni, akkor ettől az országnak nem lesz rosszabb, hanem inkább jobb, mert az ország én is vagyok és azok is, akikkel sok-sok keresés után találtunk közös ügyet, és ha nekünk jobb, akkor egyúttal az országnak is jobb. Ha sikerül elfogadtatnom azt, hogy az én ügyeim nem a köz rovására vihetőek sikerre, ha sikerül meggyőznöm minél több embert arról, hogy ezekben az esetekben a stratégiám egy win-win kimenetelre fókuszál, akkor nyertem, ha nem, akkor jöjjön a következő, próbálja meg ő, hátha neki jobban fog menni, hátha ő már tanul az én hibáimból, esetleges eredményeimre pedig épít, és akkor majd!
Pontosan az a rosszabb, ha valaki őszintétlenül a saját ügyeit közügyként próbálja meg eladni, idézek: „Az a logika ugyanis, amely szerint a magántermészetű ügyek erkölcsileg önmagukban nem, hanem mindig csak a nemzeti ügyekkel való azonosulás jegyében igazolhatók, fordított irányú következményekkel is jár: a magánérdekek korlátlanul beszűrődnek a nemzeti ügyekbe.”
@ipartelep: az ,,utána jobb lesz” állításban van egy kicsi, de jelentős csúsztatás azt illetően, hogy mire vonatkozik: én személy szerint attól tartok, hogy az ,,Orbán után” nem jelenti automatikusan az ,,Orbán-rendszer után”-t, főleg amiatt, amit @maroz: ír (ezúton kösz): hiába szeretnénk néhányan liberális demokráciát, szubszidiaritást (továbbá és főleg a tudás elismerését), amíg ilyen kevesen vagyunk, addig úgyse lesz. pár éve még úgy képzeltem, hogy egy generációnyi idő alatt ezt megtanulhatják elegen (próbálom tanítani, de valahogy nem haladok), most már több generációt saccolok (igen, Orbán működéséből legjobban a közoktatási reformot rühellem).
@jotunder: „Szerintem, ezerszer írtam le, aki teheti menjen el innen, mert nagy valószínűséggel nem olyan élete lesz, mint amilyet szeretne.”
Mondod, és közben meg írod a „Kemény” c. posztot.
Az ott „most a maradás, vagy a menés melletti” döntést erősíti-e?
(költői kérdés volt, mindenki érzelmi-és értelmi beállítottsága és életkora szerint dönt így, vagy úgy).
@ATCG: Még meg se kell találni, bőven elég az, ha körüljárjuk a témát és megismerjük egymás álláspontját. Egymást meggyőzni az kínkeserves munka, arra itt úgysincs esély, valamint nincs egy közösen elfogadott döntő autoritás sem, aki egy kiadós vita után győztest hirdetne, ezért a vitának a szó szorosabb értelmében nem is nagyon van értelme. Olyan szép magyar szó az a pertraktáció, nem is értem, hogy miért nem használjuk gyakrabban…
A szték, na, az a meggyőzés útja! Gondold végig, hogy mennyi interakció kell addig, amíg az ember megtalálja azt, hogy számára milyen húsból, milyen módon elkészített szték okoz valódi élvezetet. Gondold végig, hogy milyen módon tudja az ember elérni azt, hogy időnként hozzá is jusson ehhez az élvezethez. Ha csak magamban morgolódnék a koncon, akkor jó eséllyel soha nem jutna földrajzilag is közelebb hozzám ez az élvezeti forrás, és itt nyilván nem arra gondolok, hogy legyen nálunk is olyan, mint amit Észak-Olaszországban tapasztaltam, hogy egy fostos kis háromszáz lelkes faluban három hentes is kínálja a tényleg kiválóságait, nem, nekem az is elég lenne pár éven belül, ha legalább egy megyeszékhelyen elérhető lenne mindez. El tudod te képzelni, hogy milyen iszonyatos mértékben irigylem azokat, akik egy borongósabb szombat délelőtt a karjukra akasztott kosárkájukkal, álmos tekintettel végigcammognak a Nagycsarnokban és morfondíroznak, hogy akkor most mi is legyen, puhahátszín?, ribeye?, bárány?, vagy inkább halból valami, mondjuk egy laza toszkán suppa di pesce?
Mit tehetek, ha én is szeretnék ilyen szombat délelőttöket magamnak?
Meg kell próbálnom meggyőzni minél több embert a környékemen arról, hogy ez egy jó dolog. Például áthívni minél több barátomat, ismerősömet és letenni eléjük egy olyan sztéket, amelyikről úgy gondolom, hogy jó lenne sűrűbben olyant enni. Majd a szték fölött morgolódva elmondani, hogy meddig jutottam én a gasztronómiai önképzés útján és ráirányítani a figyelmet azokra a helyekre, azokra a közösségi találkozási és önszerveződési pontokra, ahol ez a tudás egyrészt megszerezhető, másrészt pedig ahol azon vannak, hogy ezt a tudást bővítsék és terjesszék. Aztán ha jól csinálom ezt egy idő után megfigyelhetővé fog válni valamiféle furcsa részecskemozgás, atomok jönnek-mennek hónuk alatt egy lábosnyi osso bucco, kis doboznyi rillette, egy tányér a durvajól sikerült kocsonyából, ésatöbbi, és ezek az atomok addig hozzák-viszik egymáshoz ezeket a dolgokat, addig beszélgetnek róla, osztják meg a megszerzett tudást és információt, amíg ki nem alakul egy olyan közeg, amelyikért már idővel meg fogja érni a hentesnek is újragondolnia azt a nagyon határozott „NINCS!”-et. És ugye ez még csak az egyik része a dolognak, a másik része arról szól, hogy ha nem mi magunk akarjuk elkészíteni az ételt akkor hová menjünk, ahol úgy készítik el, ahogyan azt mi szeretjük. Így lesz hát apránként a sztékből liberális demokrácia, és én azt nem látom, hogy miként lehetne ez fordítva: hogy hozná közelebb hozzám a sztéket az, ha ráírnánk egy papírra, hogy mától itt liberális demokrácia van, pont!
@jotunder: Én is elmondtam ugyanezt ezerszer, de pont azok nem hallgatnak rám, akik számítanak. Buta kalandorok, ők inkább maradnak. Mit tehetek? Megpróbálom én is értelmezni a dolgokat és találni valami kapaszkodót, aztán majd lesz valahogy. 🙂
két gondolatot szeretnék bedobni megfontolásra ebbe az „ilyenek vagyunk, ezt érdemeljük” eszmefuttatásba. most szólok, lehet, hogy butaság, és biztosan nem lesz benne egy gramm megoldás se, csak tűnődés. 🙂
egy:
ha mindig olyan kormánya lenne az országoknak, ami tökéletesen leképezi az átlagjózsik szellemi, erkölcsi és lelki világát, akkor ez elvileg nagyjából ki is zárja bármiféle államigazgatási (vagy kulturális) fejlődés lehetőségét. az idők végezetéig stagnálnánk.
néha be kell csússzon egy kis hiba, egy homokszem, amikor az átlagjózsiknál felvilágosultabb (kevésbé korrupt, tájékozottabb, megfontoltabb, whatever) képviselők kerülnek a kormány közelébe, amit megismerve esetleg felismeri a plebsz, hogy jé! így is lehet. ez jobb, ebből kérnénk legközelebb is.
vagy egy másféle hiba, amikor meg akkora gazemberek kerülnek hatalomba (akár az mszp, akár a fidesz, akár a kriptotrockista nőegylet), amikor meg azt ismeri fel a választó, hogy azért mégsem dobókockával kellene választani menni.
szóval lehetne top-down is építkezni, jó példával elöl járni. mégiscsak ők a tanult népek, nem az átlagjózsi szavazók.
kettő:
szándékosan abszurd párhuzam következik.
a politika, a kormányzás, a gazdaság mind-mind komoly tudomány. vannak benne bonyolult ám hasznos diszciplinák, egy rakat irodalma van, és inkább jót tesz, ha gondolkodunk a művelése közben, mintha nem.
ilyen az pölö orvostudomány is.
ha most az is ilyen képviseleti úton menne (értsd a közvélekedés, átlag intellektus leképezéseként), akkor elzavarhatnánk a hozzáértő sebészeket, onkológusokat, dermatológusokat, és mehetnének a Gyurcsók urak, ezoterikusok, vajákosok a kórházakba.
mi meg itt a blogon széttehetnénk a kezünk, hogy kérem szépen, itt tartunk, ez megy otthon is, erre van igény meg táptalaj.
de ez nyilván(?) hülyeség lenne.
kerülgetem a „rájuk kell erőltetni” kifejezést, de egyrészt nem jut eszembe semmi eufémizmus, másrészt úgyis levágná mindenki, hogy mire akarok kilyukadni.
minden országban idióták nagy átlagban az emberek (vö. mindenkori 100-as IQ), de vannak helyek, ahol korrekt választék van az étlapon, így nagyjából hülyebiztos a választás, vagy minimum egyszer belekóstolhattak egy korrekt, nemharamia rendszerbe. csak úgy összehasonlítási alapként.
nálunk pech, hogy bejelentkezett egy igen rátermett és igen gátlástalan bagázs, akik felismerték, hogy a politikai, gazdasági, jogállami ezotériára igen komoly igény van. (ld maroz teknősleveses viccét valamelyik másik posztban: nem evett még soha demokráciát? akkor van.)
hatalomtechnikai szempontból ez zseniális, ez a dolga egy pártnak, hogy szavazatokat szerezzen! – mondaná Török Gábor meg talán itt is sok szerző.
szerintem viszont az volna a dolga, hogy kormányozzon. egy szebb, prosperáló jövő felé. az igen karcsú, hogy megkaparintották a hatalmat. választóként pont leszarom, hogy akadémiát gründolnak (maguknak), építenek huszonhárom stadiont (maguknak), és a bankszámlájuk is egy helyi értékkel vastagabb lesz. és esetleg, ha nagyon jó napja van, akkor kegyelmes úr engedélyezi, hogy dolgozhasson az idős orvos is.
összefoglalva, szerintem álságos érvelés, hogy nincsen táptalaj a liberális demokráciára, a jogállamiságra és a felelős kormányzásra. így jártunk, haladjunk.
ezzel felmentjük azokat, akik basznak kertet művelni, és az ugarra vetnek, mondván, hogy ezeknek így is jó. ez nem országvezetés, ez nem elit, ez zacc.
de ha valóban így lenne, és rendben lenne így, akkor akként is kell kezelni őket. például a javadalmazásban. vagy a helyettesíthetőségben. ezt az állást így bárki be tudja tölteni. ez így az árufeltöltő szint. közmunkás államtitkár kerestetik!
Apám kedvenc hasonlata a levéltetü. Az egy olyan buta állat, hogy addig eszi a levlet a fáról amíg a fa elpusztul, de vele együtt a levéltetü is. A politikusok sajnos egy szinten vannak a levéltetüvel. Addig csesztetik az embereket, amíg vagy tönkremegy a gazdaság (természetesen a politikus is) vagy az embereknek elegük lesz és elzavarják öket.
Minden bizonnyal vannak kivételek, illetve egy idö után kitermelödik egy politikusi réteg, amelyik csak annyit levelet zabál, hogy a fa ne dögöljön bele. De ehhez idö kell. Szerintem legalább 20-30 év. Ha megnézed szinte bármely elnyomásból szabadult ország történetét Anarchia vagy Diktatúra uralkodik egy darabig. Mindenki „jól” szeretné csinálni, hiszen ahogy volt az nem jó. Elöbb utóbb minden ilyen országban arra a következtetésre jut valaki, hogy itt mindenki hülye és nem látja mit kell tenni, pedig milyen pofon egyszerü. Erre úgy határoz, hogy végigviszi az akaratát akár a többség ellenében is, majd az eredmények igazolják és akkor ö lesz a hös.
És itt jön a fordulópont:
észreveszi-e (belátja-e), hogy amit ö kitalált az semmivel sem jobb (vagy még rosszabb) mint az elözö próbálkozások, illetve ennek tudatában mit tesz?
Orbán még a „majd meglátjátok, hogy igazam lesz” állapotában van,
Gyurcsány legalább már az „elbasztuk valamit tenni kell”-nél járt.
Az idö meg jár, a levél fogy, mi meg azon tanakodunk, hogy melyik levéltetüt válasszuk legközelebb.
@maroz: Valahogy így. Ha erre azt mondom, hogy szerencsések, kiválasztottak, és kiváltságosak a Budapestiek, vagy a Pest közelében lakók (mint én) hogy ott sétálhatnak a Nagycsarnok alagsorában először még üres, azután szépen púposodó kosárral, akkor csak a meglévő vidék-főváros ellentétet erősítem, esetleg belekeveredne egy kicsi népi-urbánus és egyéb lövöldözősdi is. Ha meg még ezt bővítem azzal, hogy meg is kellene keresni a rávalót, akkor meg a gazdagok és szegények közötti ellentétet szítanám. Különben pedig tényleg jó a példád. Képzeld milyen lehetett ez a háború alatt vagy után, még amikor jegyrendszer volt. És az akkori asszonyok, anyák nagyanyák mégis – lényükből fakadó varázserejük révén – szeretteik tányérjába tudták varázsolni a régi ízeket.
@Forgó morgó: „(természetesen a politikus is)”
A politikus a legritkább esetben megy tönkre (hirtelenjében csak három jut eszembe: Solt Ottilia, Krassó György és az olajszőkítők után kutakodó Pallag László, ha jól emlékszem ez utóbbi nevére).
@maroz: “egyetlen aprócska kérésem lenne, hogy ennek az erőnek a Nemzeti Megmentés Frontja nevet adjuk. ;)”
Kétségek által egyáltalán nem gyötörve arra szeretnélek felkérni, hogy ettől tekints el a lehető legrövidebb úton. Köztudott ugyanis, hogy keleti szomszédunk, sok más szabadságáért harcoló néphez hasonlóan, e név és jel alatt, nyomatékosan a megmentésre tevén a hangsúlyt és deklaráltan ideologikus politikai hatalomtól mereven elzárkózva, szabadult meg lacafaszát mellőzve, eladdig hőn szeretett zsarnokától. A nagyobb baj az, hogy rövid úton kiderült, a Front pinkben adta azt a népnek, amit azelőtt vörösben kapott barna irizálásokkal, a mégnagyobb baj pedig az, hogy kiderült, a fránya jóléti – na jó, normális jogállam –kiépitéséhez nincs se recept se rövödités…….))
@tollaszerge: Nincs lejátszva még az sem, hogy az EU-ban egy centrum mellett egyetlen periféria lesz-e vagy több, két sebesség vagy több… Egyáltalán nem mindegy a következő pár évben, hogy ki tudunk-e állítani egy érdemi tárgyalásokra alkalmas adminisztrációt vagy sem (az orbánslepp nem az). És erre most van szükség, nem négy vagy nyolc év múlva, mert az EU nem tudja odáig elhúzni az integrációs-leszakadós válságkezelést.
Amúgy ha jól ítélem meg, azok a nagyvállalatok, amik most még kivárnak a választásokig, egy 2014-es orbán-győzelem után szintén meghozzák a maguk döntéseit, és rövid idő alatt az országra fog szakadni mindennek a következménye, az európai pária-lét és a helyi vállalatbezárások és kivonulások. Nemcsak simán folytatódik, ami 2010 óta van, vagy netán lassul, hanem ellenkezőleg, lesz egy hirtelen zuhanás.
Ezért ez most nem a tanulgatásra rendelt idő, hanem egy durván kiélezett válsághelyzet, amikor egyetlen tényezőn sok múlik, az a tényező meg történetesen Orbán.
Az EU pedig nem a magyar néplélekkel akar együttműködni, hanem a magyar kormányzattal. Nyilván stabilabbnak ítélnék meg a helyzetet, ha nem lett volna a kétharmad meg a birkamenetek, de nem kezelnek azonos értéken egy Matolcsy vezette delegációt egy, mittudomén, Oszkó Péter-féle csapattal.
Ráadásul egy 2014-es ellenzéki győzelmet el lehetne adni, mint afféle katarzist, az összefogás csodáját, a magyar nép 1956-hoz közelítően példamutató lázadását a totalitariánus tendenciák ellen, csak az akkori vereség helyett most végre lerázva a béklyókat. Vagy valami efféle.
Mindez akkor is életbevágóan fontos lenne, ha igaz lenne, amit mondasz, hogy az orbanizmus remekül segíti a demokrácia tanulását, de ez téves állítás, az okait már leírták többen.
@ATCG: Ok, igaz, van aki már a túlélésre gyüjt, ha a fa belehalna.
Legjobb példa az elsö (1990) választás után egy MDF-es képviselö lánya nekiszegezte annyjának a kérdést:
Te Anyu ha így csináljátok tovább, akkor legközelebb nem választanak meg benneteket, nem félsz?
A válasz: Kislányom addigra már annyira gazdagok leszünk, hogy nem érdekes megválasztanak-e mégegyszer!
Ezért van szükség jó 20-30 évre, hogy ne ilyen emberböl legyen a legtöbb politikus.
@Lasombra: „akkor ez elvileg nagyjából ki is zárja bármiféle államigazgatási (vagy kulturális) fejlődés lehetőségét”
De miért gondolod azt, hogy kulturális fejlődés (jelentsen bármit is ez) csak és kizárólag a kormánytól, tehát a szűken vett pártpolitikai alrendszertől jöhet? És hogy ha jön is, akkor az azért jön, mert a kormány (a politikai alrendszer) önnön jóságából származtatva, önkéntesen cselekszi azt, amitől lesz úgymond fejlődés? Erre egészen biztos nem található más aktor is, és egészen biztos, hogy ők nem képesek hatni a fejlődés, bármit is értsünk ez alatt irányába? Vagy mondjuk kényszert kifejteni, hogy a kormány, tehát a szűken vett pártpolitikai alrendszer eszi-nemeszi alapon rá legyen kényszerítve arra, hogy egy minőségibb államigazgatást prezentáljon?
„összefoglalva, szerintem álságos érvelés, hogy nincsen táptalaj a liberális demokráciára, a jogállamiságra és a felelős kormányzásra. így jártunk, haladjunk.”
Írtad, hogy a „a politika, a kormányzás, a gazdaság mind-mind komoly tudomány”. Mit gondolsz, az a diszciplina, amelyik azt mondja, hogy nincsen táptalaj a liberális demokráciára, a jogállamiságra az nem komoly tudomány? Ha azt gondolod, hogy nem, akkor persze bátran leírhatod, hogy álságos az érvelés, de ha mégsem, akkor khmmm… nem lenne számodra előnyösebb, ha megpróbálnád megtudni és megérteni azt, hogy _miért_ is gondolja ez a tudomány azt, hogy nincsen táptalaj? Lehet, hogy rádöbbennél, miszerint bassza meg, ez az érvelés nem is annyira álságos, és ha azt is felimsernéd, hogy miért, akkor még az is lehet, hogy találnál jobb stratégiákat annak a megoldásnak az irányába, amelyik számodra rokonszenves lenne. És akkor talán nem mellékesen azt is fel bírnád ismerni, hogy aki abból indul ki, hogy mégsem álságos az a felismerés és erre építi a stratégiáját az egyáltalán nem az „így jártunk, haladjunk”, hanem sokkal inkább valamiféle megoldás irányába próbál hatni, és vele neked nem a célját, hanem csupán az eszközeit illetően van vitád. Mely vitában – horribile dictu – még az is kiderülhet, hogy nem is annyira rosszak azok az eszközök.
@Késes Szent Alia: Mondhatjuk azt, hogy a képviseleti demokrácia eljárásrendje és ellensúlyainak rendszere komplexebb és rétegzettebb és ellentmondásosabb struktúra annál, mint hogy bármely néplélek azt magából kitermelje illetve magában az erre irányuló igényt átütő erővel felismerje és sodró lendületű mozgalmakban megjelenítse?
És hogy ez a társdalomkénti létezésnek egy kerete, tehát a társadalom belső viszonyai és küzdelmei fölötti metaszint, az alkotmány szintje? Amely jól ismerten részben vagy egészében a képviseleti demokráciákban mindenütt védi önmagát a közvetlen választói akarattól is?
Így tehát mondhatjuk azt, hogy hamis az a vélekedés, amely ezt a komplex struktúrát a nép kebelében kívánná megérlelődni hagyni? Hozzátéve, hogy az alapstruktúra elfogadása és alkotmányba öntése és belepiszkálástól való megvédelmezése nyomán a néplélek kilengéseinek és általában a sajátos nemzeti kedélynek és alkatnak megfelelő kisebb módosításokra lehetőség adódhatnék….
Mondhatjuk-e azt e szentistváni földön, hogy napjainkban a procedurális alkotmányosság követelménye, ha tetszik, külső követelménye, ha nem magától érik meg a nemzet kebelében a vágy iránta, akkor alkalmazkodási kényszer, a Nyugat diktálta alkalmazkodási kényszer, mint államalapító nagy királyunk idejében a kereszténység, amelyet, ha a történelmi tudat nem csal meg, szintén nem vajákosok és sámánok szubtilis teológiai vitái eredményeképpen és a néplélek spontán, egyben értő áthangolódása nyomán vert gyökeret Mária Országában?
@maroz: ” egyetlen aprócska kérésem lenne, hogy ennek az erőnek a Nemzeti Megmentés Frontja nevet adjuk…”
Nincs kifogásom a névválasztással kapcsolatban, hisz a rózsa, ha másképp hívják, köztudomásúan éppoly illatos. A névhez azonban véres sugallat is asszociálódik, egy katonai helikopterből fázósan előbújó alak, ráadásképpen szőrmegalléros-átmeneti kabátos hitvese, kurzer Prozess, szürke fal, gyors kelepelés… akarjuk ezt? Vagy írjon inkább kurva jó könyveket…?
@Montefiore: Most, hogy kérded: igen, ezeket mind mondhatjuk.
Amit én tanulási folyamatnak gondolok (lehet, hogy nem ugyanaz, ahogy tollaszerge érti), az pontosan ennek a megtanulása, amit leírtál. Az, hogy a „nép” megtanulja elfogadni, hogy ő nem képes kimunkálni a legelőnyösebb társadalomszervezési formákat, és a közvetlen néphatalomra hivatkozó orbánsámán sem tudja ezt megcsinálni, hanem ez mind csak rosszabb lesz, ezért érdemes volna hagyni, hogy az intézmények az „elit” által javasolt rend szerint szerveződjenek.
És a magyar virtus meg a csavaros észjárás vagy mifene ezen a rendszeren belül, lokális ügyekben érvényesüljön, ne a rendszert felborítva.
Szóval lehetne elvileg egy ilyen saját káron való tanulási folyamat, amikor az ország tizenötször a falnak megy, mire végre megérti, és ezt akár még támogatnám is, ha olyan körülmények lennének, hogy a tizenöt falnak menést túl lehet élni, de az nem mostanában van.
Kissé keserűen sz.
A helyzetekből adódóan a procedurális alkotmányosság első verzióit ezen a vidéken a néplélek katarzisként és egy igéretföldje- féle panaceumként fogadta és nem mint belülről oktrojált vagy nyugatról sürgetett modellt. Majdnem kétségtelen, hogy túl hamar, túl sokat várt el tőle, még mielőtt megismerkedhetet volna szerkezetével, logikájával, értékeivel és sebezhetőségével . Az áhitott de precedens nélküli – legalábbis emberöltővel mérve – „új ruha”, még mielőtt a népi kebelben foggal körömmel védendő kinccsé alakult volna, babrálás tárgya lett ( eufemizmus ). A népi lélek megkerülhetetlen része sztoikus, vagy csak néma, vagy csak csalódott a procedúrákban ( talán nem is igen bízott bennük igazán ) másik része meg nettó támogató. Vajon hogyan, milyen narrativával és mennyi idő alatt lehet ( újra ) életre kelteni érdeklődését, vajon mit lehet ( újra együtt ) vele megcélozni és milyen prioritásokban ? Partnerként kell kezelni vagy csak szubjektumként ? És vajon kik csinál(hat)ják ezt ?
@Késes Szent Alia: Lehet hogy igazad van, nem tudom, számomra túl nehezen modellezhető folyamatokról van szó ahhoz, hogy akár közelítőleg meg tudjam mondani mi lesz, és hány falnak menést lehet túlélni. Őszintén csodálom azok magabiztosságát akik erről állításokat fogalmaznak meg.
Csak azért vagyok szkeptikus, mert 1990+4n-ben (n∊ℕ) mindig kénytelen vagyok meghallgatni hogy na, most már nagyon össze kell fogni, félretenni a finnyázást, mert itt az Apokalipszis, az hozzá kapcsolódó Utolsó Esély Hogy Elhárítsuk. Minden Másnak Most Nincs Itt Az Ideje. Majd. Egyszer.
Ezt szokás szerint mindkét oldal előadja, nagyjából rendre ugyanazokkal a szavakkal, szóval önmagában ez se informatív. Honnan tudom, hogy pont most van itt az apokalipszis, és nem a szokásos választási mozgósítást hallom?
@maroz: „…nem lenne számodra előnyösebb, ha megpróbálnád megtudni és megérteni … Lehet, hogy rádöbbennél, …, akkor még az is lehet, hogy találnál…. azt is fel bírnád ismerni,… még az is kiderülhet, hogy nem is annyira rosszak azok az eszközök. „
ha mindenre rá bírnék magamtól jönni, akkor inkább az olcsó, tiszta, hatékony és végtelen vagy megújuló energiaforrásokon törném a fejem, esetleg a rák ellenszerén, nem Orbán Viktoron és rendszerén. 🙂
egyelőre ott tartok, hogy Téged megpróbállak megérteni. mert ebből csak azt látom, hogy nekem mit kellene kitalálnom meg definiálnom (megjegyzem, a saját gondolataimmal kapcsolatban), de hogy ehhez jelen esetben tőled mi az input a kissé dodonai.
ne haragudj, árnyékbokszban pocsék vagyok. ezen elvéreztem. 🙁
de azért köszi a reakciót, lehet, hogy valaki rászáll, válaszol, továbbérleli, meg- vagy kifejti, és akkor nem írtál hiába. és még az is előfordulhat, hogy én is közelebb kerülök a megfejtéshez.
@tollaszerge: Próbáltam megindokolni, hogy miért éppen most tartom a helyzetet kritikusnak:
orulunkvincent.blog.hu/2013/01/28/lehet_mas_a_politikus_513/fullcommentlist/1#c18974070
ezt biztos lehet vitatni, vagy megmutatni róla, hogy miért hülyeség, szívesen olvasnám.
@tollaszerge: én X. 23-án még nem pont ezt hallottam. Bajnai nem kormányzáshoz kérte a Nagy Összefogást, hanem a jogállam / procedurális köztársaság / stb. helyreállításához, ami (az eddigiekhez képest mindenképp) egy elég jól körülhatárolt, véges cél. továbbá mintha elismerte volna, hogy egy ekkora összefogásban túl sok az érdek- és nézetellentét a kormányzáshoz, amiből én nagy örömmel Montefiore programjának azon részére asszociáltam, hogy a lehető leghamarabb előrehozott választások lesznek.
sajnos, amit az utóbbi időkben (pl. a szombati országértékelés beharangozójában) hallok, az sokkal jobban hasonlít a te összefoglalódra, mint az általam fentebb írottakra. 🙁
@én már a fény gyermeke vagyok: Tetszik a fényképe, hogy Buddha helyett őt másoltad ide?
@ATCG: Remélem nem sértelek meg, de én Buddhát sokkal-sokkal jobban kedvelem.
@ATCG: Buddha helyett: Buddha helyére
@Lasombra: Látod, én meg azzal ültem be a fogorvosi székbe (brrr…), hogy milyen jó kis konkrét kapaszkodót tudtam neked adni. Erre fel tessék! Hálátlan! ;))))
Pedig a helyzet megértésének a kulcsa tényleg ott van a felvetéseidben. Csak próbáld meg őket kérdésként megfogalmazni, és ne állításként, és ha ez megvan, akkor már sokkal könnyebb lesz választ keresni rájuk. Például ne állítsd azt, hogy „nincs táptalaj a liberális demokráciához”, hanem kérdezd. Van-e? És ha már lett kérdésed, akkor gondolkodj el azon, hogy kitől, és kábé hol kaphatnál erre igényes választ. Hol vannak azok a helyek, ahol ezekre a kérdésekre úgyszintén keresik a válaszokat és ezt olyan minőségben teszik, amire már érdemes odafigyelni? Persze az teljesen korrekt hozzáállás a részedről, hogy neked ilyesmire nincs korlátlan időd és kapacitásod, tehát olyan helyet kéne keress, ahol nem csak hogy tudnak számodra válaszokat adni, de azt olyan formában tudják, amit te a pont diszponibilis idő- és energiamennyiségeddel meg is tudsz korrekt módon érteni.
Ha esetleg arra jutnál, hogy nem nagyon vannak ilyen helyek, akkor bátran bazdmegelj egyet, mert minden alapod megvan rá.
@maroz: a leírásod alapján egyelőre GFG blogja a legjobb kapaszkodó. oda annyi pénz megy el, hogy ott kell lennie a megfejtésnek. 🙂
@maroz:
na de kérdés az hogy hogyan lehetne begyógyítani azt a sebet?
HA marad márpedig szerintem jó eséllyel marad a magyas munkanélküliség, alacsony átlag és mediánjövedelem (elvárásokhoz, nyugati jövedelmekhez, európai szintű megélhetéshez képest), vágnak majd az inaktívak juttatásain is, hány embert fognak érdekelni a fennkölt politikai elvek…liberális demokrácia, procedurális köztársaság vs. a lehető legkevesebbet veszítsek a jövőben…
egy orbáni reakció tkp. ésszerű a jelenlegi helyzetre, még ha kiderül hogy hosszú távon nem a legcélszerűbb is.
nem látok megoldást.
most látom hogy jótündér is hasonló jövőképet vázolt…
Vigyázó szemetek Prágára vessétek, mert láss csudát:
lehet más a politikus
http://www.komment.hu/tartalom/20130205-karel-schwarzenberg-es-a-benesdekretumok.html
@ATCG: Kár, hogy nem magyar
@Vortumnus: Két-három generáció, és ha minden jól megy, akkor talán. 🙂
@tollaszerge: „Csak azért vagyok szkeptikus, mert 1990+4n-ben (n∊ℕ) mindig kénytelen vagyok meghallgatni hogy na, most már nagyon össze kell fogni, félretenni a finnyázást, mert itt az Apokalipszis… …Honnan tudom, hogy pont most van itt az apokalipszis, és nem a szokásos választási mozgósítást hallom?”
Az apokalipszis folyamatosan történik. (Emberek vagyunk, ember. A legelső civilizációs találmányunk – a nemi erőszak mellett – a másik törzsbe tartozó /= hosszú disznó/ élve kibelezése.)
És igen: itt, most, nálunk is megtörtént az utóbbi időben egy kisebb. (Megint.) Csak persze nem olyan diszkóritmusban, ahogy azt az a patmoszi drogos pasi olyan szépen megföstötte abban a könyvben. Mert az _igazi_ apokalipszisek nem úgy szoktak volt megesni.
Hanem úgy, mint nálunk: szürkén, kicsinyesen, unalmasan, több évtized szorgos – bár öntudatlan – közös munkálkodása eredőjeként manifesztálódva.
Kicsi is, savanyú is, de a mienk, hogy a klasszikusoknál maradjunk.
…Változás? Civil kezdeményezés? Ejráérünkarramég? Nem is olyan rossz ember ez a Herr Jagoda kápó, csak nem szabad szemtelenül beszélni vele, és meg kell próbálni megérteni az ő szempontját is? Nyitottság és párbeszéd, feleim, ez a lényeg?
Járt a tisztelt, vejmározásra rezzenő orrcimpájú urak & hölgyek közül valaki mostanában mondjuk torrentoldalakon? Vagy más, igazán „közösséginek” titulálható szájtokon? Olvastak-é az ún. fiatalabb nemzedékektől statisztikailag is értékelhető számosságú hozzászólást _bármilyen_ kicsit is történelmi-politikai témában?
Igen tanulságos.
@vrátja: Torrentoldal??? Egy diktatúrába hajló apokalipszis vagy egy apokalipszisbe hajló diktatúra környes közepén??? Ejjj, már, vejmár!
@maroz: „Miért nem lehet? Mitől lesz a jövőben kevésbé lehetséges? Mi az, ami például számodra konkrét akadály?”
Számomra konkrét akadályt jelentenek például azok az intézkedések és tettek, amelyekkel a jelenlegi rezsim az elmúlt ötven-hatvan év elhibázott és többnyire kudarcos oktatáspolitikáját és -irányítását megfejelte. Számomra ez azt jelenti, hogy jó pár évtizeden belül _semmi_ esélye az országnak – nem a felemelkedésre, de még a régióbeli felzárkózásra sem.
(…De hej, semmi gond, mert ha lenne vizünk, meg húsunk, meg zöldségünk, akkor sem főzhetnénk húslevest, mivel még egy tökéletes oktatáspolitika sem lenne képes érvényesíteni a hatásait egy végletekig lerabolt /state capture/ országban.)
Számomra konkrét akadályt jelent a nyomoron tenyésző, gyomorforgató szélsőségesség, BAZ megye időzített bombája, és az ötvenes évek visszaköszönő tömegpszichózisa (hosszan tartó, ütemes taps; jelentem, a baloldali elhajló Buharin kiretusálva a tévéhíradóból).
Számomra konkrét akadályt jelent, hogy az elmúlt húsz évben sem bal-, sem jobboldali politikust nem láttam itthon. Mármint olyat, aki _tényleg_ az volt. Pláne nem párbeszédképeseket.
Számomra konkrét akadályt jelent, hogy az egyik – ha nem a legfőbb – politikai erő Bayer-szinten kommunikál. És ami még sokkalta rettenetesebb akadályt jelent, hogy az említett erő tömegbázisa vevő erre.
Mi értelme sorolni?
@maroz: igen, mosolygunk. Igazad van: ahol torrent, ott szabadság és jólét. – Tényleg ez ment át a posztomból? Szomorú.
@vrátja: Azt mondtad, hogy nem lehet civil tudatot építeni. Én arra próbáltam meg rákérdezni, hogy téged, konkrétan miben, tehát milyen konkrét próbálkozásodban (feltételeztem, hogy ez a „nem lehet” úgy jött ki, hogy megpróbáltad és lehetetlennek tűnt) mi akadályozott, konkrétan.
@vrátja: Nem, ott apokalipszis van és diktatúra, te mondtad, már elfelejtetted? 🙂
@maroz: itt valami félreértés lehet. _Te_ állítottad, hogy civil kezdeményezés és a haza fényre derül etc. – Neked illene bizonyítanod, amit állítasz, nem nekem kell megmutatnom, hogy az üres halmaz 🙂
(Én nem hiszek abban, hogy a civil szerveződés megsegít bennünket.)
Egyébként pontosan hol is írtam le azt, hogy diktatúra?
Az apokalipszist (ismét: nem biblikus formában) tartom.