Madzsarisztán esete Ísza prófétával
Madzsarisztán legfelső sharía bírósága megállapította, hogy megsértette az igazhitűeket az istentelen Népszava, mert Ísza prófétát (béke legyen vele) nem megfelelő módon ábrázolta. Amikor Madzsarisztán egy igaz egyházának képviselői a felső madzsliszban egymás után két zsidótörvényt szavaztak meg, akkor nem sértettek meg senkit, amikor kinyalták Yahia al-Qadarnak az ő nemelejét, akkor nem sértettek meg senkit, amikor az imámok kara rászólt a tanárokra, hogy imádják az ajatollahot , akkor sem sértettek meg senkit, amikor a ministráns fiúkat nem egészen rendeltetésszerűen használták, akkor nem sértettek meg senkit. A szólásszabadság Madzsarisztánban nem a Sátán Országa, hanem az iráni Iszlám Köztársaság szellemében értelmezik. Nem jog, hanem kötelesség a szólás a dzsamahírijában.
Big JC-vel sem szabad ezentúl viccelődnöm, hogy megette a vaníliáskarikám és mi a véleménye Orbánról és az ő struccáról. Azért itt benn a fejemben hadd gondoljak érdekeseket az igen tisztelt alkotmánybíróságról, a Szent Alaptörvényről meg a püspöki karról úgy általában.
A 80-70 évvel ezelőtt történeteket miért kell mindig felemlegetni?
Nem tudsz továbblépni?
Megbocsátás?
Tudom, nehéz. Az enyéimet “csak” 56-46 évvel ezelőtt verték agyon elbeszélgetés közben, mégsem emlegetem minden egyes kommunista-szocialista-vörösterror-stbstbstb témában.
Megbocsátottam azoknak, akik elkövették.
De ez nem jelenti azt, hogy feledném.
Viszont azt sem, hogy minden egyes alkalommal fel kéne emlegetnem.
Te miért csinalod?
@kettoskereszt:
Nem érzem öncélú sérelemfelemlegetésnek. Inkább övön aluli, de megérdemelt ütésnek jobbra. “Folytonos utódai vagytok azoknak, akik ezt tették, és tudjuk, hogy ti is megtennétek, ha volna rá módotok, köcsögök.”
Szóval az Alaptörvény szerint nem szabad lerajzolni a prófétát ?
Vagy a Nyunyókát nem szabad lerajzolni ?
Vagy a kettőt együtt ?
Van valami indoklás is, hogy kinek a lerajzolása sérti a fidesz közösség érdekeit ?
Vagy csak a pénzbüntetés a lényeg, mint a Kövér Lászlónál ?
Minél több büntetést osztanak ki politikai okokból, annál inkább kuss van ?
Hiv.: @kettoskereszt:
Nem olyan könnyű a feledés.
Amíg Kövér László Hóman Bálintot avat a Nemzeti Múzeumban,
és az egyéneket megint a közösségek erejével akarja eltörölni,
addig nincs feledés, csak ismétlik önmagukat a szálasista tömeggyilkosok.
https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/kover-laszlo-a-nemzeti-muzeum-a-szellemi-honvedelem-erodje-254634
“Kövér László elmondása szerint a magánhatalmakkal szemben kizárólag az öntudatos közösségek tudnak szembeszállni, erre pedig a családi, a vallási vagy a nemzeti közösségeknek van a legnagyobb esélyük.”
…
Öntudatos közösség száll szembe a magánkarikatúrákkal.
@kettoskereszt: a megbocsátást nem lehet elvárni, kikövetelni. Ha így teszel, csak tetézed az áldozat fájdalmát.
sőt, kedves kettoskereszt, ha el tudnánk engedni a veszteségeket, akkor végre koncentrálhatnánk az események pozitív hozadékára is, alázattal
A címbéli Madzsarisztánból kimaradt egy té. Csak az utókor kedvéért, nehogy azt higgyék a kedves leszármazottak, hogy volt egy ilyen ország (vagy micsoda) is.
@vattablz: jav. kösz.
Tudom, nem arról van szó, hogy jó-e a karikatúra, mégis innen kezdem.
A legrosszabb szóviccek primitív asszociációit idézi. Volt, aki Királyhegyivel védte (“akinek van humorérzéke, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes”). Nem hiszem, hogy ebben Királyhegyi akár nyomokban is humort fedezett volna fel.
Off továbbra is. Egyszer társaságban Bach Máté-passiója 17. (?) jelenetének/tételének gyönyörűségéről beszélgettünk. (Krisztus szenvedése a keresztfán.) Felrótta nekem valaki, hogy megveszekedett ateistaként ugyan mit tudok én ebből átérezni?! Csak azzal tudtam védekezni, hogy ott, akkor az (jó)embert feszítették meg, nem az istenséget, ebből következően talán én is megérthetek belőle valamit.
És akkor ON. Persze, hogy nem rohangálnék bíróságra ilyen ügyben. Az primitív provokatív válasz a primitív provokatív karikatúrára. Persze nem akartak (egyelőre) senkit karóba húzni, csak némi büntetést kiszabatni, hogy lehetőleg ne burjánozzanak el a hasonló rossz “viccek”. Értem én, hogy szólásszabadság, meg hülye fetisizmus, de azért kíváncsi vagyok Vidor Ferike véleményére – aki többször megjegyezte itt, hogy hívő -, sértőnek érzi-e valamennyire is ezt a karikatúrát és egy kicsit egyetért-e azzal, hogy egy ilyen sértés járjon valamiféle elmarasztalással – ha már egyszer bíróságra terelte valaki. Én megérteném az igen választ, persze lehet, hogy ideológiailag nem vagyok elég képzett.
Hiv.: @darnoknew:
Krisztus szenvedését nem lehet karikírozni kétezer év távlatából, de a bombával gyilkolt ukránok mai szenvedését lehet bombás plakátokkal poénkodva elviccelni, ugye ?
Nekik nem jár a tisztelet a szenvedéseikért. Akik két napos csecsemőket bombáznak le a szülőszobán, azokat védeni kell a szankcióktól bombás óriásplakáterdővel és hirdetésekkel, ugye ? Mer az nem rossz vicc, hanem micsoda ?
https://vasarnap.hu/
Elsősorban a megjelenő hirdetésre gondoltam.
@annokkk:
Egyetértünk, azt sem szabadna.
Ja, és ezek szerint a Hírtv , vagy a gazdái lehallgatják Tordai Bence képviselő telefonját.
https://vasarnap.hu/2022/12/09/hangfelvetel-bizonyitja-hogy-politikai-szervezetek-iranyithatjak-a-tanitanek-mozgalmat-tordai-bence-parbeszed-hirtv/
A lehallgatás miatt a Hírtv-t bezáratnám, mert bűncselekményeket követ el folytatólagosan.
Hiv.: @darnoknew:
De hát látod, hogy szabad.
Sőt. Százmilliárdokat költ a kormány erre a kampányra közpénzből természetesen.
A halállal viccelni kormányzati munka. Még minisztérium is van, ami dolgozik rajta, hogy eleget vicceljenek a mások mártírhalálával.
@kettoskereszt:
Az azért lényeges különbség, hogy ma nincsenek kommunisták hatalmon. A baloldal nem állít rákosi- és gerő-szobrokat, csak azért, hogy froclizza a jobboldalt, és összekacsintson a sztálinista szélsőséges söpredékkel, hogy azért még most is utáljuk ám mi a kulákokat, csak nem illik kimondani, de azért szavazzatok ránk. Ezzel szemben, ugye, a mai magyar jobboldal jelentős része éppen úgy gágog és totyog mint egy kacsa.
@kettoskereszt: : Én mindig jót mosolygok, amikor @Big JT – meglátva egy Friendship márkájú barna inget 😉 – posztol egy dörgedelmeset. Másokat – belátom – bosszanthat ez a szokása.
Viszont az “aranyhal emlékezet” ellen nem lehet elégszer ismételni :-(.
@szazharminchet: : “úgy gágog” Érdekes hibrid ;-). Ahogy a magyar “jobboldal” is :-D.
Senki sem adott hivatkozást, ezért nem tudom, konkrétan miről van szó, gondolom, vmi blaszfémia ügy.
Ezért csak elvileg: az emberi érzékenység és a szólásszabadság egyensúlya folyamatosan vitatott kérdés, éppen Schanda Balázsnak van erről több jó tanulmánya (http://real.mtak.hu/122311/1/AH_2015_6_Schanda_Balazs.pdf, https://www.researchgate.net/publication/351992072_A_vallas_es_a_vallasi_tisztelet_targyanak_vedelme_a_magyar_jogban stb.). Nem magától értetődik, hogy minek tulajdonít a jogalkotó és jog-érvényesítő éppen nagyobb védelmet. És mivel ez egy tőről fakad a gyűlöletbeszéd, a political correctness és a Holocaust-Lüge, a Ruanda-effektus jogelméleti problémáival, nagyon különböző felfogésok léteznek erről viágszerte.
É személy szerint igen tágra hagynám itt a szólásszabadság határait, lényegében a clear_and_present-ig, de teljesen érthető a társadalmi gesztusok ügyében sztem zsidó polgártársaink Hóman-érzékenysége, némely keresztények antiklerikálisreakcióellenes érzékenysége stb. És persze egy-egy ilyen gesztus sose magában áll, az is fontos, hogy milyen trendbe illeszkedik A széljobb iránti nyitottság és nem is olyan látens antiszemitizmus légkörében nyilván mást jelent horthy-révületben lenni, mint a jelenleg már és még nemlétező baloldali templomgyalázók hiányában félteni a kereszténységet (mondjuk GyF némely félrészeg tátogásai a forró sütőlapra ültetendő egyházakról azért már lehetne határeset…)
“Senki sem adott hivatkozást, ezért nem tudom, konkrétan miről van szó, gondolom, vmi blaszfémia ügy.”
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/A14EBCEBB31DB495C12588BE005AEB16?OpenDocument
Friss döntés (előadó pont Schanda Balázs). A karikatúra öncélúan sértette a “vallásos érzékenységet”, ezért Vejkey Imrének (és bárkinek, aki perel arra hivatkozva, hogy keresztény) jár a sérelemdíj.
Hiv.: @grundigg:
Hány millióan is vannak a körösztények ? Muszáj látniuk is a rajzot, vagy elég perelni a pénzért ? Mennyi is az ?
400.000 forint
Hiv.: @darnoknew:
Attól függetlenül (merthogy itt nem ez a lényegi kérdés), hogy a szóban forgó karikatúra vicces-e (nem igazán vicces, de a karikatúra műfaja nem is mindig a viccességről szól), az azért érdekes, hogy ezek az álszent idió… jóemberek, mennyire érzékenyek lettek a vallásukat érő vélt, vagy valós támadásokra. Támadásokra a francot: legfeljebb gúnyolódásra. Azt ugye tudjuk, hogy ebben a műfajban a muszlimok járnak az élen, akik az ilyen esetekben egyből kést ragadnak. De most már ezek a mogyoró álszent idió… jóemberek is? Még az a szerencse, hogy ezek a töküket a nyakuk felett hordják, és késük sincs. Baj lenne, ha ez nem így lenne, hova vezetne az ugye?
A lényegi kérdés itt az, hogy szabad lehessen-e egy vallással viccelődni, vagy gúnyolódni? Megjegyzem, hogy az újság, és a karikaturista szándéka még csak nem is ez volt, hanem legfeljebb csak az összevissza beszélő ostoba Nyunyóka kifigurázása volt a szándékuk. Ez nyilván nem jött át az idió… jóembereknek, hiszen ők olyanok, mint a közmondásos bikák, egyből vöröset látnak, ha keresztet látnak egy karikatúrán. (“– Következő!… Kereszthalál? – Igen. – Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!… Kereszthalál?”) Vazze, teljesen meg vannak hülyülve ettől a kereszthalálos emberábrázolástól, mindent kidekorálnak vele, óriási propagandát csapnak neki (de nem ám csak most, már 2000 éve), de amikor valaki azt mondja, hogy hát ez kissé nevetséges, akkor gyilkolnának, ha lenne késük (meg tökük).
Hát ez nevetséges.
Lehet, hogy az inkriminált karikatúra nem vicces, de az ítélőtábla ítélete kész röhej.
Hiv.: @vattablz:
Remélem, nem csak a körösztény Magyarország, de a történelmi Magyarország területe is perelhet, meg a 28 millió román is.
Pápai Gábor karikatúrája Covid Cecíliát gúnyolja és nekem tetszik. Ide linkelem, döntse el mindenki maga…
https://media1.hu/2021/06/23/fordulat-a-birosagon-masodfokon-elvesztette-a-nepszava-azt-a-pert-amelyet-jezus-neveben-egy-kormanyparti-politikus-inditott-ellene-az-operativ-torzset-kigunyolo-karikatura-kapcsan/
Miközben tudjuk, hogy a világban itt-ott (legjelentősebb mértékben persze a még megmaradt kommunista diktatúrákban) valóban üldöznek keresztényeket (adott esetben: is), ez itthon, meg általában Európában röhej. Ennek ellenére van nálunk is egy réteg, amelyik mindent elkövet, hogy bármiből üldöztetést és áldozati pózt fabrikáljon magának. Ha nincs, gyártanak, ha bármi sekélyre ráfoghatják, ráfogják, hiszen ez most a mai “a Nyugat felszámolja a keresztény gyökereit, mert a neo-kultúrmarxisták átvették a hatalmat és mindenkiből gendert csinálnak” korszellem része, amibe olyan szépen illeszkedik.
@aerduloensamtonight:
Hihetetlen, és egyben kibaszottul elkeserítő, hogy még az itteni közönség egy része is azon vitatkozik, hogy vicces-e meg izléses-e az inkriminált karikatúra, lehet-e JC-vel vitzelni, és senkinek nem esik le, amit te is mondasz: itt JC csak statiszta. A rajz Ceciliát, meg az egész járványkezelést karikirozza, ebben JC-nek semmi szerepe nincs. Ez semmilyen módon nem róla szól. (Gy.k.: “ezek annyira hülyék, hogy még Jézusra is képesek lennének ezt a klisét alkalmazni!”) Mert az, hogy a tákolmánybíráknak sem esik le, az szinte elvárható. Hogy néznénk ki, ha tudnának elvontan gondolkodni is! De hogy itt is…. sírok, bazdmeg, sírok… nincs remény….
@DarthVader: : Elkeserítőnek elkeserítő. Ők azt mondják: jogállam. Ami tkp. igaz, elvégre pl. a Charlie ügyét nem a Kúria, hanem egy másik K bíró tárgyalta :-(. Halleluja :-(((.
@grundigg:
Tessenek Cristopher Hitchens-t olvasni/hallgatni. Elég jól kifejtette, hogy miért nem kell a vallást tisztelni, hogy miért káros, immorális, és infantilis.
A másik: teljesen nevetséges, hogy valakit sért valami, amit nem kell elolvasnia. Ez olyan, mint a viccben, hogy közszemérem-sértő a szomszéd, mert az asztalt a szoba közepére tolva, a rárakott létrával a tetőablakon kimászva látom, hogy meztelenül napozik. Egyébként az én érzékenységemet a keresztek sértik, az egy kivégzőeszköz. Szedjék le!
A harmadik, amit mondani akartam, szintén Hitchens: Blasphemy is a victimless crime.
Volt itt valami apropó ami nelem ki maradt. Valaki segít, hogy mi az?
@fuhur: Valaki már fentebb linkelte az AB döntést is meg a karikatúrát is amiről szól.
Mint hívő keresztény mondom: engem nem sért semennyire a karikatúra. Egy hivőnek nem az a ‘feladata’ hogy ilyen ostobaságokban emelje fel a hangját. Mert ennek egyenes következménye, hogy akik magikat ateistaként határozzák meg, magas labdát kapnak, (és jogosan) sérelmezik az eljárást. Aminek kapcsán valóban születnek olyan kommentek, amik bántóak. És ezzel már célnál is vagyunk…
Kedvem lenne a megnyitni a lenti termék magyarországi üzletét.
https://normalbob.com/store/jesus-dressup-magnets/
@DarthVader:
Nekem aztán secko jedno, de ha már belekezdtem…
Pl. humorosnak találom a “ja, pék a csávó, azt hittem artista” végződésű viccet, de itt fogalmam sincs, hogy jön a képbe JC (szó szerint), és mennyiben segíti a járványkezelés karikírozását. Butának és öncélúnak találom. Ugyanilyen butaság bírósághoz fordulni az ügyben. A kérdésem az, hogy ha már bíróság elé került, kell-e, lehet-e a bíróságnak érzékenységet mutatnia a vélt sérelemmel kapcsolatban? Nem azokra gondolok, akik ebből tőkét és üldöztetést kovácsolnak, hanem a Vidor Ferikékre. Az is lehet, hogy ők ezen jót nevetnek és akkor én itt maradtam magamban. Na bumm.
@fuhur: : Szvsz. az egészséges személyiségfejlődés csúcsa, a magasan fejlett, kifinomult humorérzék (ami a “mit és hol lehet” témkörét és Cyrano-t is magában foglalja, de ez most nem tartozik ide). A másik, hogy a művelt (nyugati?) keresztények tisztában vannak a saját vallásukkal (incl. annak khmm… nem épp szeplőtelen momentumai).
Folyomány, hogy eszerint a magyar bíróságokon, fejlődésben visszamaradott és/vagy műveletlen bírák (is *) ülnek. A “legszebb” házmester lelkületű hagyományokat ápoló feljelentőt talán hagyjuk is…
Igen, ez felettébb elkeserítő :-(.
( * JT jogi képviselője egészsége érdekében)
@darnoknew: : Pont Big JC figurájának felhasználásától üt ez a karikatúra igazán. Nem csak Nyunyókáról szól ám ez így, hanem az egész álszent, köcsög bagázsról. Gondold végig.
@fuhur:
A pólója is kurvajó.
@ijontichy:
Próbálkozom, próbálkozom.
Ez az “álszent, köcsög bagázs” olyan eszméket, jelképeket használ fel, sajátít ki céljai eléréséhez, amelyekhez semmi köze. Miért tegyünk hasonlóképpen?
@darnoknew:
Na figyelj. Csecsilia asszonyék minden nap bemondták az elhunytak számát, honlapon megjelent, dátum, életkor ÉS alapbetegség. Covidban csak úgy, magától a covidtól nem halt meg senki. Legalábbis eleinte. Mindenkinek volt valami alapbetegsege, amelyik hozzájárult, hogy meghalt. Ha más nem, mentális retardáció, vagy struma. Az volt a stájsz, hogy a covid csak arra halálos, akinek valami alapbetegsége van Ami természetesen ordas fasság. És nem is volt tartható akkor, amikor már naponta százával haltak, és 180 fokos fordulat jött a vakcinációval. Erre született a karikatúra, hogy tkp Jézus halálát is alapbetegség okozta. Mármint Csecsilia szerint.
Sapienti sat, nem vagyok hajlandó tovább magyarázni. Aki még most se érti – a karikatúrát is, meg azt az irgalmatlan bornirtságot, amit előhozott – az így járt.
@DarthVader:
Köszönöm, hogy vetted a fáradtságot! Tévém nincs, a netről igyekszem tájékozódni, olyankor nem Cecíliáról, Cecíliától olvasok. Annyi, hogy tudom ki ő.
A poén jó, Jézudhoz és a valláshoz semmi köze, Vidor Ferike is tiszta lelkiismerettel nevethet rajta. Tudatlanságom áldozata lettem.
Hiv.: @fortin2:
A társadalmi béke érdekében kellene a vallási érzékenységet megsértő tartalmakat korlátozni a szerző szerint. Európában ezt teszik.
De pont mondod, hogy Magyarországon a társadalmi feszültség érdekében a kormány és kormánypárti politikai aktorok előre megfontolt szándékkal szítják a társadalmi feszültségeket. Horthy szobrozással, Hómanozással, vagy turulszobrok áldozati sírokra építésével például.
Ebben az országban a jelképeket feszültségek szítására használják.
Itt nem a társadalmi béke az alkotmányos cél, hanem az érzékenységek megpiszkálása.
Ahogy ezzel az itélettel is csak egy nemlétező feszültséget akarnak felszítani.
Mert ugyan eddig nem volt még nálunk karikatúrista elleni pereskedés, de feldobtak 400 ezer forintot mindenkinek, aki hajlandó beperelni a rajzolót.
Ez nem a blaszfémiáról szól, hanem uszítás.
@annokkk:
Helyesebben tették. Ugyanis az értelmesebb országok sorban szüntetik meg a blaszfémia-törvényeiket (Ausztrália 1995, Dánia 2017, Kanada 2018, Franciaország 1881 (kivéve Elzász, 2016), Görögország 2019, Izland 2015, Írország(!) 2020, Málta 2016, Hollandia 2014, Új-Zéland 2019, Norvégia 2009, Romániában nem volt, Svédország 1970, Anglia és Wales 2008, Skócia 2021, USA alkotmányellenes lenne, soha nem volt).
A másik: ki az a III/3-as agyú, spicli tetű, aki bepereli? Nincs kétségem, hogy van ilyen, sőt, arról meg végképp nincs, hogy az egyházakban van, nem véletlen, hogy őket nem világították át. Békepapok, köpni kell.
@annokkk:: De vajon mit lehet kezdeni a jelenlegi abnormális állapottal? Továbbmenni a feszültségek útján, vagy ahol és amiben lehet, normálisan gondolkodni, beszélni, cselekedni, jó érveléseket a közéletbe bevinni stb.? Hogy maradjon valami fogódzó a majdani/valamikori jobb időkre.
Hiv.: @fortin2:
Ez egy kiszorítósdi.
Megszüntették a szabad sajtót, és megszüntetik a szabad gondolkodást is. A karikítúrák és humor ellen sem ez az első jobboldali támadás. Elsők között szüntették meg a Ludas Matyit, és Orbán 2000-ben felszámolta a Magyar Nemzetet egy karikatúra miatt.
Épp támadják az ATV-t, mert ellenzéki embereket enged be évente 8-szor a stúdióba.
A Népszava meg tudom, hogy miért van célkeresztben.
Nincs megállás. A jövőben már senki sem fog emlékezni, hogy valaha volt szabad humor és szabad gondolat, vagy érvelés pláne. A totális agyhalál a cél, és jól haladnak.
@fortin2:
“jó érveléseket a közéletbe bevinni” Ez szép lenne. MIlyen fórumon? Annokkk megírta.
Jesus and Mo
[@annokkk:](#comment-322590: “A jövőben már senki sem fog emlékezni, hogy valaha volt szabad humor és szabad gondolat, vagy érvelés pláne.”
Ugyan. Bődöcs, KAP, Gulyás Marci, az összes egyetemi órám, a kollégáim órái, az összes konferencia, ahol voltam itthon az elmúlt tíz évben, a hallgatóim, a professzoraim stb stb stb. Nagyon nincs arra hatalma ennek a rezsimnek (sem), hogy ennek akár a közelébe is kerüjön. Kellemetlenkedni tud, szakmai pályákat szűkíteni tud, kontraszelektálni tud, de hogy bármekkora hatalam lenne a humor és a gondolatok fölött, no, az nincs.
Hiv.: @fortin2:
Az egyetemi beszélgetéseket nem hallom, ahogy más sem.
De Bödőcsről meg Gulyás Marciról inkább ne is beszéljünk.
Szerintem láttam KAP-ot már, de nem mondanám, hogy bármi megfogott volna benne.
Tudom, hogy vannak humorból élők az országban, csak ezek fideszes humorok. Gyurcsányozás, kertibudi, szőkenő, kaki-pisi, meg gyerekkori emlék anyákról.
Látod, ismerem őket. Ha ilyen a professzori traccsparti is, akkor szerintem ez már az agyhalál.
Megnéztem Bödöcs legújabb gyurcsányozását.
Nem véleményezném.
Csak van benne egy eltávolított sajtómunkás, aki nem keveset dolgozott a politikai és közéleti médiában, és egy rúgással szüntették meg az évtizedes nagyon népszerű műsorát Orbánék.
Na, ez a médiaszemélyiség , Kálmán Olga, Bödöcsnél a seggrázással van ábrázolva.
Ezt valahogy nem tenném a gondolat- és sajtószabadság példájává.
Kirúgott közéleti embereken és médiamunkásokon gúnyolódni diktatúrában, a diktátornak bepucsítva szerintem nem a kultúra és gondolat tiszta búvópatakjának fel-felbukkanása, hanem a dögszag áradása az agyhalottbó..
@annokkk:
igen, egyrészt a kiszorítás is kiszorítás. másrészt az is, ahogy öntik a csövön kifele az agendáikat és kénytelen-kelletlen mindenki arra reagál. a belefullasztás is kiszorítás, mert közben számtalan dologról nem beszélünk, amiről amúgy kellene. (pont ahogy a szemkilövetőzésnél is mondtad, hogy egy dologról van megengedve gondolkozni és beszélni, és a többire csak legyintenek)
mindenki el tudja szavalni, hogy hol zsarnokság van ott zsarnokság van, de amikor arról van szó, hogy a saját közéleti tevékenységünkben felismerjük a jeleit, az már nem megy olyan jól. némelyik téma egyébként egyáltalán nem volt rossz, hogy felmerült és miközben polarizálta az álláspontokat, aközben csiszolta is (mármint azt, amit én egyáltalán legitim álláspontnak tekintek, ami más, mint a hatalom szavának lesése), az ránk fért. akiben megvan, abban magasra csap a demokrácia szenvedélye, a jogvédelem szenvedélye, a humanizmus szenvedélye. de én fel sem tudom mérni, hogy mennyit vesztettünk közben mindazzal, amit nem beszélünk meg. mert nincs szó róla, és én sem tudom. és ami az igazán ijesztő, hogy a médiából például nagyon úgy tűnik, hogy ezt az irányított témaválasztást ezt különösebb megjegyzések nélkül elfogadjuk magának a közéletnek
Mondjuk a kritikák szerint kimondott cél a dékások bosszantása, de akkor a következő paródia a kirúgott tanárokat fogja ábrázolni valami szexuálisan túlfűtött helyzetben, vagy a kirúgott diákokat, vagy valaki mást, akit ledarált a diktatúra ? Jót lehet nevetni Zalaegerszegen.
Talán ezt nevezem fideszes humornak. Olyan csendőrhumorféle.
Szélsőségesen nem pesti vicc.
@darnoknew: , @DarthVader: : A NER nem tiszteli az életet. Ezért jó a karikatúrában JC felhasználása. JC a szakrális, a “feltámadás és az élet”. NerNyunyóka ezt alacsonyítja le éppen. Nyunyóka itt a NER megtestesítője. “NerNyunyóka” épp blaszfémiát követ el. Az egésznek együtt van egy komoly kritikai vonala, amit egy groteszk, ám mégis poénos helyzetbe csomagolt a karikaturista. Avagy “a magasan fejlett, kifinomult humorérzék”. No offense, de basszus, ha ezt magyarázni kell… :-(.
Orbánéknak ilyen nincs, bár vitya ráérzett ennek hiányára.
(ld. az erőltetett dakota viccek – na az az ő színvonaluk. “nehogymánehogynelegyek vicces. Elvtársak! Én értem a tréfát, DE NEM SZERETEM!!!”.
vö: anno a zongorázó kislány, Darvas Iván “Nem Dé Ef, Esz Dé Esz!” finom, habkönnyű csippentés, tkp. nincs benne semmi bántó, nem harc, nem háború, csak verseny és ÖTLETESSÉG. Csak a fafejű, ostoba, műveletlen baromnak nem húzott mosolyt az ajkára, még ha épp nem szadesz párti volt is, mert ami jó, az jó.
Ezzel szemben Sinkovits “húdekomoly-komor Isten-haza-család-párt”, na neee ez lenne az élet? az életigenlés??? OK. a múltunk tele jó sok búval, olyan a Himnuszunk is, de a jövő nem kéne, hogy ilyen legyen. hé! miért “keresi” a magyar a pénzt? az angol miért “csinálja”, a német miért “megszolgálja”, a francia miért “nyeri”? jövő? rábízni egy primkó, kibaszottul felelőtlen, komolykodó alcsúti zugügyvédre és bandájára???)
Ez nem tanulható, mint mondtam volt, a személyiségfejlődés része. Nyilván megfelelő környezet nélkül sosem alakul ki. Isten óvja egy NERcsalád burkában felnövőket :-(.
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Igen, az irányított témaválasztás. Én már nem akarok itt senkit az őrületbe kergetni a kedvenc irányított témaválasztóm napi ügyködésével, a 444-el.
Hogy a kormány témáinak kiplakátolásán túl már kizárólag külföldi kis színesekkel tölti meg a lapot. Kancsal kutyákkal és felborult asztalokkal kábé. De jókat vitáznak rajta, és mindig van véleményük.
Én nem vagyok egy kimondottan falusimogató tipus, de az utóbbi időben ez a videó valahogy elémkerült, és nem tudok tőle szabadulni.
Nem kéne tudnom, hogy hol tart ma Magyarország éppen. Én se merek már semmibe belegondolni.
A felcsúti vőé lett a Gellért szálló. Hurá.