Magas rangú közéleti személyek kérték
Eredeti szerző: jotunder
„Nem akartam botrányt csinálni, de magas rangú közéleti személyek is kikérték magunknak az előadást.” (Eperjes Károly színművész a lemondásáról )
Eperjes Károly hülye. Erre nincs jobb szó, a derék Szamóca egy hihetetlen nagy hülye, egy érzékeny, tehetséges, és a világgal való kapcsolatát teljesen elveszített hülye. Láttam párszor színpadon, ő valóban a legnagyobbak közül való, akinek igenis el lehet nézni, hogy hülye.
Valószínűleg nem azt mondta, hogy „magunknak”, hanem inkább azt, hogy „maguknak”, de ez így még jobb is egy kicsit. Áll az Eperjes az erős gyógyszereivel meg a fél vodkával, vagy tán egészen azzal, és jön a magas rangú közéleti személy és kikéri magunknak az előadást.
Ugye itt azokról a magas rangú közéleti személyekről van szó, akik nem kérték ki magunknak azt, hogy egy abált szalonnán szocializálódott tapló stadiont építtet a budija mellé. Ezen magas rangú közéleti személyek azt sem kérték ki magunknak, hogy valami egészen minősíthetetlen izét kakkantott valaki (na ki) a Szabadság tér közepibe. Nem, ők a Silviu Purcarete rendezését kérték ki magunknak, mert micsoda dolog, hogy itten férfiszerepet játszik egy nő, nem buzeráns ez a Purcarete — sőt, lehet, hogy román?
Magas rangú közéleti személy nálunk az mindig kikér. És általában magunknak kér ki. Azért magas rangú közéleti személy ő, hogy eligazítsa Eperjes Károlyt a színházművészetben. Simán elmagyarázza a Lovásznak, hogy „Elnök úr kérlek szépen, kikérem magunknak, hogy az a gráf csak négy színnel színezhető, amikor a nemzet élethalál harcát vívja, akkor az a gráf legyen három színnel színezhető, és egyáltalán miért kell ezeket a gráfizéket színezni, amikor jól el is lehetne venni a magánnyugdíjukat”. Mert ő magas rangú közéleti személy. Ő odainti magához a nemmagasrangút, összemirnyákolja a szemöldökét, és huss, mond valami baromságot. Mert tudja, hogy soha senki sem fogja úgy seggbe rúgni, hogy zúgva szálljon.
Ezek a magasrangúságok ugye ott kezdődtek, hogy az ipse szerelte az Orbán kerékpárját, főzött neki hagymás babot, épített neki jacuzzit a kemence mellé, aztán a következő pillanatban már ott ült a VIP-páholyban, és próbálta értelmezni a lesszabályt. Most meg már kikér. Értelmez. Irányt mutat. Pofát vág. Bököd az ujjával.
Félre ne értsen a drága Olvasó, én tudom, hogy az édes haza a magas rangú közéleti személyekre szavazott, kétharmaddal, ütemesen tapsolva, én tudom, hogy az édes haza igényli, hogy valaki végre kikérje magunknak, az édes haza egyetlen vágya, hogy magas rangú közéleti személyek rendezzék a darabokat, építsék a részeg sast a transzvesztita almaárussal, az édes haza azt szeretné, hogy az egész kurva életét a magas rangú közéleti személy iránymutatása alapján élhesse le, a spenótot is megeszi az édes haza, ha a magas rangú közéleti személy azt mondja.
Ismerem én ezt az édes hazát, amelyik olyan szabadságharcosan tud zsidózongorát rekvirálni, mint amennyire szabadságharcosan Kádár Janit tudja ünnepelni 1957. május elsején. Én is egy vagyok az édes hazával, már az ükapáimnak is kikérte valaki magunknak, én is ezt láttam a tévében mindenkitől, amíg nem jött érte a Dagobert bácsi.
Egy nagy színész picsog, mint egy fürdős kurva, hogy a magas rangú közéleti kikérte magunknak a színdarabot, amit ő hat hétig próbált. Nem nyomta le a torkán a magas rangúnak a vékonybeléig a kikérést, nem harapta ki a veséjét, nem, ő csak picsogott egy nagyot. Ide jutottunk.

Mi nemmagasrangúak lassan már csak egyvalamit kérünk ki maguknak: az útlevelünket.
„Erős gyógyszereket kellett ugyanis szednie újból, mert azok az értékek, amelyeket a pályázatukban leírtak, számára nem mindig jelentek meg a színházban.”
egy igazi szívművészeti múvészszív (ami most szív).
fegyelmezem magam és nem röhögök.
(egyébként vissza lehet keresni, én megmondtam, hogy komoly botráháhány lesz abból a szamárfaszból..)
@OoOoOo: a múlt héten megnéztem az Őrült nők ketrecét a Stohl Andrással (zseniális), Eperjes nyilván belehalt volna.
És most miből fog szegény megélni? A gyógyszerek is drágák… Szamóca egy áldozat. Vezérigazgató-helyettest csinálnak belőle, és úgy érzi, hogy ezért valamit teljesítenie is kell, meg felelős is valamiért. Hát innen is látható, hogy nem érti ezt az egészet. Minek ez, a végtelenségig elnézegetnénk neki való karakterszerepekben, csak példálózok. Eljátszhatná pl. Lenint, Hamletet, Szent Johannát, III. Richárdot. Einsteint nem.
Szamóca meg szerintem nem nagy színész, viszont tényleg hülye.
És boldogan dörgölődzik a magas rangú közéleti senkikhez.
@jotunder: szikkadt fapofával kéne tolnia, mint Blackete Gyuri bátyánk. Csak így élhet tovább a „nemzeti apácisztikus kulturerény” sátánpajtás korunkban.
Na de mit fog ehhez szólni Holger (Nemantal) úr?
Ne feledd „ézös Magyarországunknak” jóval több mint egyharmada nem szavazott rájuk. 1957 május elseje előtt azért volt egy MUK is, meg 56 október huszonharmadika is. Eperjes talán elindult a megvilágosodás felé, régi indián törzsbeli társa CsehTamás pedig az égi vadászmezőkről figyeli útját. l
Én a hagymás babot kérem ki magamnak. A hagymás bab nem bizonyos hazai magas rangú közéleti izéktől híres, sőt azokhoz semmi köze. Színművészetileg.
szamóca nem hülye. bolond, a szó orvosi értelmében, egy megszállott, küldetéstudatos bolond.
és színésznek is csak egyféle szerepben jó -igaz, abban nagyon. pontosan annyira bolond és egyarcú színész, mint volt anno latinovits- csak latinovits valószínűleg péklapáttal verte volna agyon a magasrangú akárkit, ha az bele próbált volna szólni a mitbe és a hogyanba.
és ez lényeges és minőségi különbség a két egyarcú színész között, pontosabban az ember és az emberféle között.
@nandras01: Dehogynem bolond, minek lehet nevezni azt, akinek nem tetszik, hogy az eljátszott szerep eredetije öngyilkos lett?
@RontoPal:
azt mondtam, hogy „nem hülye”, hanem bolond. a szó orvosi értelmében…
Amúgy mi a farkam az a „szakrális színház”?:-)
@RontoPal:
azt nem tudom, de hogy baromira emelkedett, meg unalmas, az biztos 🙂
@RontoPal: nagyjából a farkad a legjobb definíció.
Szoktam néha színházban járni, a nézőtérről levenni valami ezzel körülírható dolgot nem lehet.
@Dr. No: nem a privát elek kajája volt a hagymás bab?
a részeg sas a transzvesztita almaárussal nekem eléggé stimmel.
magas rangú közéleti személyeink az ántivilágban is voltak (vö. illetékes elvtárs), de általában sokkal-sokkal szerényebbek. ezek itten most egyszerűen berúgtak és megszűnt a veszélyérzetük, nem érzékelik a korlátokat, így azt gondolják nincsenek is, ami „több mint bűn, hiba”. ma még évi ötezer gumicsizmás kormányhatározattal elmegy a rencer, de a tempó gyorsul, mindenütt egy buzgár, átszivárgás, ahol meg kiöntött, azt kineveztük víztárolónak és föl is szenteltük, de az a kurva folyó nem marad nyugton a seggén.
Pontosítanék: „… Purcărete kérésére férfiként női szerepet kellett eljátszania…” vagyis nem „itten férfiszerepet játszik egy nő”.
@OoOoOo: Most úgyis témánál van a nagypolitika: a turulmadarak berepülte Szent Magyar Ég alatt Gábriel arkangyal Szűz Máriába karolván elégedetten szemléli, ahogy a miniszterelnök úr szájon át csatlakozik az orosz vezetőre, miközben az ijedten menekülő német sasra az új atomerőmű hűtőtornyaiból pusztító gőzbombák lövellnek.
@tyto: A hagymás bab Bud Spencer kedvence volt a Különben dühbe jövünk- ben
🙂
Off:
A portugál kisgyerekek lebombázták Orbán Lószar Viktor kegyeltjeit. Baszki.
On.
Jajj tetszek magamnak… :))))
@fátum: Akkor pontosíts, ahogyan kell :
„a rendező Purcărete kérésére férfiként női szerepet kellett eljátszania – ami nem lett volna baj, hiszen ez Shakespeare idején is így volt, ám ebben a rendezésben a férfi szerepeket viszont nők játszották, és így egészen más értelmet nyert Orlando és Rosalinda csókja”
A Bud Spencer-Terence Hill féle csihi-puhi westernekben chilis babot kajálnak szakmányba. Privát Elek Gorcsevet a Szilvakék paradicsomba hagymáshúsra invitálja, nem babra. Mert – bár az egy szolíd polgári hely – ott nem babra megy a játék.
Én megtippelném a magasrangú közéleti személyt, amelyik Eperjeshez fordul a kétségeivel.
Eldiskurálnak az… erkölcsi elhajlásokon.
Wittner Mária ?
„Mit csinálnak maguk, Ecsédi? – folytatta Sas elvtárs. – Már Sólyom elvtárs is haragszik. Vagy … azt akarják, hogy Karvaly elvtárs foglalkozzon az ügyükkel? Mert kezd már odáig duzzadozni az akta!”
@RontoPal: amit írsz, arról az jut eszembe (a berepülésről), hogy amilyen ez a fideszes csapat, el tudnám képzelni: egy népnemzeti repülőnapon az lenne a fő attrakció, hogy a Besenyei (vagy valaki, nem akarom bántani) átrepül egy nácisas alakú repülővel az az emlékmű oszlopai között. Vagy egy nácisas alakú helikopter repül rá a Szabadság téren felfújt gumiországalmára. Hogy biztos átjöjjön az üzenet. Közben a berendelt nézők Eperjes rendezésében szakrális tapstáncot járnak. Vannak itt még lehetőségek sajnos.
(meg még erről a posztról az jut eszembe, ezt nem hagyhatom ki, hogy azért bírnám, ha Vidnyánszkyt saját elvtársai nyírnák ki. Az tényleg „hátradőlés&pattogatottkukorica”-pozitív dolog lenne)
Csortos jut eszembe. Kolléga? Mióta vagyok én kurva?
„…épített neki jacuzzit a kemence mellé…” :DD
És egyébként is 10/10.
Ennyi „gyenge ember”-t aki itt megszólalt …..(gyurcsótánytól idézve)
Ti fikázók ! csak ez megy felétek – ballibesek, bibsik – a munka az büdös
Elárulom, elég a határon a szem.igazolvány is
hajrá előre, bomlasszátok kint a kapitalizmust!
esetleg irány palesztína-vagy jidisföld
off
@OoOoOo: Biztos nem láttad felállítva, csak képen.
Olyan pici az a a sasos Gábriel , hogy legfeljebb kicsiny repülőmodellek férnek át rajta, közte.
Bár veszélyes hulladékként elég nagy.
Eperjes a szakrális színház híve (hívője – bocs). Zúg az orgona, a bíboros-püspök a szószéken magasra emeli kezeit, mindenki leborul. Az angyal leszáll. A helyzet tiszta és világos, mindenki tudja, mi a helyes és mi a rossz, kétségnek helye nincs. Szexualitásnak meg pláne, az mintegy belerondítás a helyzet emelkedettségébe. Nem ezért gyűltünk össze, híveim!
Ahogy hallottam, bizonyos Alföldit azért váltották le onnét, mert nem ezt a vonalat követte. Hogy kik váltották le? Magas rangú, közéleti személyiségek. Hogy kik tették oda a jelenlegit? Ugyancsak ők. Éshátkérem az eredmény má’ megin’ nem az. A magas rangú közélet személyiségek tévedtek.
Ez különösen a hívőknek lehet elkeserítő, napéldául Eperjesnek is. Nem csoda, hogy erős gyógyszereket szed, ha a templomban a korábban fecskében prédikáló papot leváltják, ám a frissiben kinevezett új pap tangában prédikál, az ilyen következményekkel szokott járni. A felháborodás jogosságát pedig az ember igazolni is szokta, például azzal, hogy ez nem csak az ő véleménye, hanem mások is ezt mondják. És nem akárkik ám!
Eperjes tehát nem hülye. A hülye logikátlanul cselekszik, Eperjestől viszont (ismervén habitusát) hajszálpontosan ez volt várható, és az érvelése is ehhez illeszkedik. Megdöbbenésnek helye nincs. A művészi teljesítmények megítélése nem az én tisztem.
@nerángass: Jó, majd utánanézek a „Hogyan pontosítsunk úgy, hogy senki ne kössön bele” c. kézikönyvben.
Nem akartam bő lére ereszteni, de úgy látom muszáj. Amit te írsz, az is csak egy idézet. A fenti cikk ezen részlete helyesen úgy szólna, szerintem, bár az is lehet, hogy én értettem félre valamit, hogy „… itten női szerepet játszik egy férfi, nem buzeráns ez a Purcarete …”.
@fátum: te sem néztél utána…. udvaros dorottya játszott férfiszerepet, ezen bukott ki eperjes, nem azon, hogy neki kellett a rusnya parasztlányt eljátszania.
@zsazsu4: Nem csak a Különben dühbe jövünk-ben (sőt, ott pont nem; inkább az És megint dühbe jövünk-ben http://www.youtube.com/watch?v=9iu4rLwbnsg).
És még: http://www.youtube.com/watch?v=BI2c2ZhkMNs
Eperjes azóta hülyült meg mióta lecserélte a kokaint a szentháromságra.
SZVSZ azóta nem is olyan jó színész. Pl. a hídemberben minden elképzelést alulmúlt.
@fuhur: A beszűkült pénzéhes zsírparaszt mindig nagyon jól állt neki.
Nem kellene mást játszatni vele.
Vannak egytémás szinészek.
@sielfis: És mondd, kedves, te tudsz valamit érdemben, a fentiek ellenében, cáfolataként, akármi, vagy te is csak egy „fikázó” vagy a másik oldalról?
Mondjuk le tudod írni a magad egyszerű szavaival, hogy miért tartod ennyire felháborítónak az itt leírtakat? Én olyan kíváncsi vagyok a te saját véleményedre! (Csak arra ügyelj, kérlek, hogy egy kicsit összeszedettebben használd a magyar nyelvet, mert így elég nehezen érthető, amit közölni akarsz.)
@velorex-vezető:
Eperjes a téma csórikám.
Az egy ember.
Nem emlékmű.
Olvasni tudol ?
… Ctrl F … beütöd a kockába, hogy emlékmű,
és né… egyszer fordult elő.
Nem kell végigolvasni.
Itt azért most (SzVSz) több dolog keveredik.
Egyrészt, azt már régóta tudjuk, hogy a Szamóca hülye. Jó színész, de intellektualice egy hülye.
Na most, akkor ezen nem lehet segíteni, csak annyit lehet tenni, hogy a szakmájában kell hagyni. No de azon belül, mi legyen? Színházi vezérigazgató helyettes? Mivel rutinos színész, éppenséggel érthet is ahhoz. No de mit is beszél? Ezt: „az igaz művészet mindig szakrális”. Oké, akkor ez sem megy… De azért színész az még maradhat, annak jó lesz, ott már bizonyított.
Egy Fidesz kollaboráns intézményrendszer persze szakmányban termeli ki az alkalmatlan bolondokat. Ez természetes, és szükségszerű, hiszen egy őrült rendszerbe, hosszú távon csak őrültek tudnak jól beilleszkedni. (Mondjuk, azt nem tudtam, hogy „erős gyógyszereket” is szed – részvétem ezúton is.)
Egyszerűen, a helyén kell kezelni az ügyet: Szamóca, még ebben a NER-es őrületben, a seggnyalásra berendezkedett focialista-nacionalizmusban sem eléggé alkalmazkodó, mivel túl radikális -legalábbis művészi ügyekben. A kolllaboránsok veszekednek egymással. „Valahol” ez vicces.
@fátum: Megpróbálom újra ( sajnos hosszú lé lesz ). Eperjest láthatólag nem az zavarta Purcărete rendezésében, hogy férfiszínész női szerepet játszik – hiszen Shakespeare idejében is így volt – hanem hogy a rendező tesz bele egy csavart és a férfi szerepeket meg női szinészekre bízza, igy értelemszerüen az Orlando-t alakító nő és a Rosalinda-t alakító férfi csókja „egészen más értelmet nyert” ( Eperjes ). Külön pikáns ( de csak egy kicsit ) hogy ő, Eperjes nem akart „botrányt”, dehát mit tegyen, ha magas rangu közéleti személyek ( tehát nem mondjuk Habony vagy Orbán Gáspár, akik ugye nem azok ) kikérték maguNknak ( tehát neki is, hálistennek ). Előttem rejtély, hogy Eperjes pontosan miféle „egészen más értelemre” gondolt de a fölháborodott közéleti személyek hótiszta szexuális élete és hóttbiztos esztétikai ösztöne a garancia arra, hogy az nem lehet más mint fertő és deviancia, ráadásul nem román –e a rendező ? – ami már eleve gyanús !
JT-nek ehhez pontosan két rövid sor kellett, íme „ ők a Silviu Purcarete rendezését kérték ki magunknak, mert micsoda dolog, hogy itten férfiszerepet játszik egy nő, nem buzeráns ez a Purcarete — sőt, lehet, hogy román?”
@balmoral: Na ne vezetgess…
http://www.youtube.com/watch?v=9iu4rLwbnsg
A legényanya:
http://www.youtube.com/watch?v=s222cJ2d0AM
@muci: És a csapd le csacsiban is jó volt. Kár érte.
@ámbátor:
A szakrális feeling meg volt a végén.
@CsakMintTe: nemcsoda, hogy nem érted!!! bibsikém és még sokan nem értitek „arról az oldalról ! Sajnállak benneteket- tojásdobáló nuggerek és a politikai uszítók , akik most diadalmámorban sétálnak kart -karba öltve, igen ma ezt is megtehetem … a sok lágyfejű ráharapott ! Abban az időben pedig amikor a fater volt a „főnök” csak kussolni lehetett , vagy irány Recsk ! Ma viszont már mindent lehet …!
Ezért írtam nektek lágyagyúak, hogy zsebbe a személyit ( a magyart) -nem a jidist
mert arrafelé lelőhetnek, érthető? Itt meg dobálni és szemetelni, köpködni is lehet
@zsazsu4: És megint dühbe jövünk. A különben dühbe jövünkben főleg sör-virsli volt. 🙂
@wirth6: Jaja, rájöttem már 🙂 Mindegy, Bud Spencer a lényeg
@sielfis: De kedves, én mi rosszat írtam neked, amitől így felment a vérnyomásod? Hiszen én csak a véleményedet kérdeztem, de még mindig csak kiabálsz… Ne kiabálj, árt a szépségednek. Inkább mesélj nekem Szamócáról!
De ismét kérlek, magyarul írj! (Amúgy neked mi az anyanyelved?)