Mi a zsidó? Ki a zsidó?
Eredeti szerző: Pásztörperc
„A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy a rendszerváltás alkalmából egyszer már elutasított kísérletet — a zsidóság nemzetiséggé nyilvánítását — bárki ismét szóba hozza” — kezdi nyilatkozatát „a magyar zsidóság nemzetiséggé visszaminősítéséről” huszonegy, önmagát mértékadónak kikiáltó magyar értelmiségi — köztük Heller Ágnes és Ormos Mária (pártunk egykori országgyűlési képviselője).
Mi lehet az az ok, ami miatt szellemi életünk ilyen kiválóságai képesek összeállni még a Lányi András-féle megélhetési zöldekkel is, és nem röstellik a nevüket ilyen iszonytató, zsarnoki mondatok alá kanyarítani? Alighanem a félelem, és aligha önmagukat féltik — de lépten-nyomon találkoznak, lépten-nyomon találkozunk azokkal a magyarokkal, akik Csurkát, Kövér Lászlót és Orbán Viktort hallgatva is egyre jobban félnek. Rettegnek attól, ahogy a többi magyar rájuk mutat, rettegnek attól, ahogy megkülönböztetik őket, és arról álmodnak, hogy a múlt században is így kezdődött. Így hát sokan betegesen félnek attól, hogy „hivatalosan” is zsidónak minősítsék őket. Attól tartanak, hogy az ilyen megkülönböztetést kérők önként mennek a vágóhídra — hiszen erre is láttunk már példát.
Erről azonban nem írnak. Odatolt valaki az orruk alá egy tiltakozó nyilatkozatot, és ők aláírták, mert úgy vélték, mindent meg kell tenniük az újabb megkülönböztetés ellen. Mindent — még az efféle szörnyűségeket is. El se gondolkodtak azon, hogy van-e realitása félelmeiknek — de hisz miért is tették volna: a nyilatkozatban félelmekről szó sincs. El se gondolkodtak azon, hogy mindez kinek az érdeke — de hisz miért is tették volna: a nyilatkozatban érdekekről sincs szó. Pedig van… naná!
Ember és (huszonegy) felsőbbrendű ember
A nyitó mondatban voltaképpen benne van minden: a többi már csak ront rajta. Összeáll huszonegy ember, akiket senki erre meg nem kért, akiket senki erre fel nem hatalmazott, és jogot formál arra, hogy megmondja: miről beszélhetünk, miről gondolkodhatunk — mi, többiek, úgy tizenkétmilliónyian (mert hát a szervezők nem feledkeztek meg arról, hogy határon túli magyar is legyen az aláírók között). Önmagukat legitimálják, és azonmód le is szögezik, hogy ez többet ér, mint akárhány ember akarata, mert az az akárhány ember az nem ők, tehát nem is számíthat. „Nemcsak a kétes értékű aláírásgyűjtés és annak elfogadása ellen emeljük fel a szavunkat — az ugyanis ellenőrizhetetlen, hogy ki és milyen indíttatásból írja alá — hanem az álkérdés médiumokban történő erőszakolt sulykolása ellen is” — folytatják a nyilatkozók. Akárhányan aláírhatnak akármit, az nem számít és nem is számíthat egészen addig, amíg egyenként el nem mondják a fölkenteknek, hogy miért akarnak aláírni: ők bölcs mérlegelés után eldöntik, melyiküket hallgatják meg egyáltalán, és ezek közül melyik szándéka méltányolható. És nem csak azt döntik el, hogy mely kérdésekről szabad beszélni, hanem azt is, hogy egyáltalán, mik a kérdések. A burzsoá áltudományokról… ööö, izé: álkérdésekről… pedig, mivel azok nincsenek, a továbbiakban szó ne essék. Ugye, milyen ismerős? Kísértet járja be a Dohány utcát: a múlt kísértete.
A „történő erőszakos sulykolás” csak afféle hab a tortán. Kérdezzük meg az önmagát költőnek minősítő Bella Istvánt és Röhrig Gézát, az önmagát írónak tartó Csordás Gábort, Kőbányai Jánost, Láng Zsoltot és Temesi Ferencet: „történő sulykoltak”-e már valaha valamit? Egyáltalán: hogyan lehet valamit „történő sulykolni”? Nem, kérem: ne tessék itt sunyi, alattomos mondatokkal azt sugallni, hogy itt senki nem csinál semmit, de hát van ugye, ez a sulykolás, ami csak úgy „történik” — a hó esik, az évek múlnak, a sulykolás történik. Na ne! Hazamegy a nevén nem nevezett gonosz a napi aljaskodás után az anyjukhoz, és boldogan újságolja: ma megint történő sulykoltam egy jót! (Vagy miszösz.)
A Sztálin–Hofi vonal
„Az ötlet a holokausztban elpusztított magyar zsidóság emlékének meghamisítása” — kezdik a második bekezdést. Szóval, az ötlet. Mert hát végiggondolt koncepciója, távlatos világlátása persze csak a szellemóriásoknak lehet — amit más ember javasol, az „ötlet”. Eszébe jutott a kis butuskának. Nem aranyos? Simogassuk meg a buksiját — de aztán pakoljuk vissza a járókába, nehogy má’ elkanászodjon itten szerteszét! Ebben mondatban a kulcsszó: a „zsidóság”! A szerzők azt állítják, hogy a népirtók (akiket szintúgy nem neveznek meg), nem zsidókat gyilkoltak le, hanem a zsidóságot (jól nyomjuk meg a hangsúlyt a -ság képzőn!) pusztították el: azóta zsidóság (zsidó közösség) nincs. Ez tehát az érvelés alapja — emlékezzünk majd erre alig pár mondat múlva, amikor az ellenkezőjére hivatkoznak!
Addig meg emlékezzünk valaki másra: Hofi Gézára, a Kádár-kor visszásságainak serény elemzőjére! Ő figyelt fel a társadalom sajátos tagolására: „hivatalosan” volt az osztály (a munkások), volt a réteg (az értelmiségiek) és volt még a „ság”. A magát a munkások képviselőjének hirdető rendszer őket osztályba sorolta, egyféle a torz rangot adva ezzel. Éppen ezért megtagadták ezt a státuszt az értelmiségtől, nehogy a vezetők fejére nőjön. Maguk a vezetők persze munkások voltak — a miniszterek is, a vállalatok vezérigazgatói is: erre találták fel az „eredeti foglalkozása” kategóriát. A parasztokat a munkásosztály szövetségeseinek kellett tekinteni, de nem nevezhették őket is osztálynak, mert ezzel mintegy egyenrangúvá tették volna a két csoportot. „Rétegbe” se suvaszthatták őket, és nemcsak azért, mert az a szokásos szövegkörnyezetekben dehonesztáló volt, de azért se, mert az osztályelmélet alapjait kezdte volna ki a társadalom olyan tagolása, amelyben a lakosság nagyobbik része osztályhoz nem tartozó rétegek tagja. Így alakult ki a „ság”: a munkásosztály, az értelmiségi réteg és a parasztság hármas egysége. Mindez persze nem magyar találmány volt, hanem Sztálin „rabócsij klassz, intyelligéncija, kresztjánsztvo” szentháromságának szolgai átvétele. Mi pedig Sztálin és Hofi óta tudjuk, hogy -ság olyan, meghatározatlan csoport, aminek meghatározása doktrínáink alapját ásná alá. A nyilatkozók pontosan tudják, hogy egyesek a zsidó identitásúakat tekintik zsidónak (és akkor ez nemzetiség), mások a zsidó vallásúakat (és akkor ők egy vallás hívei). Éppen a nemzetiséggé minősítés ellen tiltakoznak — tehát ezt nem fogadhatják el. Az általuk zsidónak ismertek többsége (így például több nyilatkozó) nem vallásos, tehát ezt sem fogadhatják el. Marad a jól bevált -ság: Sztálin eszméi újra élnek.
Hol nem volt, hogyan nem volt?
„A magyar zsidóság soha nem szerveződött kisebbségként vagy nemzetiségként” — írják, és végre egy mondat, amiben tárgyszerűen minden igaz. „Kisebbségként” vagy „nemzetiségként” ugyanis azok szerveződ(het)nek, akiknek a törvény ilyen jogokat ad. A magyar jogrendben ilyesmi a XX. századig nem volt, tehát ilyen szerveződések se lehettek — így hát nem is voltak. Természetesen volt számos szervezete a zsidóknak, mint ahogy a tótoknak, oláhoknak, ruszinoknak, szerbeknek, bunyevácoknak, sváboknak, szászoknak és a többieknek, de „nemzetiségi” jogaik épp úgy nem lehettek, mint azoknak se. A gondolat folytatása azonban nemcsak veszélyes, de közönségesen hazug is. „Történelmi hagyománya abban az irányban bontakozott ki, hogy ereje, munkája, kapcsolatrendszere a magyar nemzet és kultúra dominanciáját erősítse — éppen más, Trianont érlelő igényekkel szemben.” Ne fárasszuk magunkat e vellával összehányt szóhalmaz mondattani elemzésével! Ne próbáljunk értelmet találni az olyan, bizonnyal emelkedett stílűnek szánt szóvirágokban, mint a hagyomány irányának kibontakozása stb.! Ha ezeket lehántjuk, nagyon egyszerű állítás marad mögöttük: a szerzők szerint a magyar történelemben a zsidók fő szerepe a nemzetiségek elnyomása, a magyar hegemónia kierőszakolása volt. Itt álljunk is meg egy pillanatra az olvasásban, és ki-ki minősítse ezt a tézist történelmi és társadalmi ismeretei alapján… aztán minősítsük azokat is, akik ilyesmiket leírnak!
Továbbra is a két mondattal korábban elpusztítottnak nevezett zsidó”ság”ról szólva a szerzők leszögezik, hogy „Nyelve egyértelműen és visszavonhatatlanul magyar”. Itt nem annyira a „nyelve” kifejezés az érdekes: a magyar nyelvvel érezhetően sikertelenül birkózó szerzők bizonyára a magyar zsidók anyanyelvére próbáltak ezzel utalni (a zsidó egyházi nyelv például nem magyar). Az érdekes a történelem, a nemzetközi tapasztalatok teljes tagadása. Volt idő, amikor az írek anyanyelve az angol volt, és a világ íreinek (ha jól emlékszem) kevesebb, mint 5 %-a beszélt egyáltalán írül. Most az ír kultúra virágkorát éljük — és igencsak hasonló a helyzet a baszkokkal, a katalánokkal és még több, önálló államiságát csak részben, vagy egyáltalán ki nem harcolt néppel. De beszélhetünk a török iga lerázása után újraalkotott görög, vagy (ha már zsidókról van szó) az Izraelben kifejlesztett ivrit nyelvről is — csak arról nem, hogy egy közösség nyelve „visszavonhatatlan” lenne.
„Ezt a történeti irányt a tragikus pusztulás ellenére sem másíthatja meg senki, és nem fordíthatja visszájára” — zárják szerzőink e sajátos ömlengést. „Ez lezárt történet, aminek az emlékét meg kell őrizni, s tanulságait levonni” — szabnak nekünk újabb normákat. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem elborzaszt az az önkény, ahogy mondatról mondatra változik a szerzők nézőpontja. Az ég szerelmére: ha a „zsidóság” története „lezárt”, azaz vége van, mert a nácik és nyilasaink a zsidókat kiirtották, akkor miről beszélünk, mi ellen tiltakozunk — és egyáltalán, kik akarnak itt nemzetiséggé szerveződni? Ha viszont vannak Magyarországon zsidók, akkor a történetük sem érhetett még véget!
Irgum-burgum
Álláspontjuk ilyetén… hm… megalapozása után jó magyar módon, azzal nagyjából azonos terjedelemben apokaliptikus víziót vázolnak arra az esetre, ha bármi is máshogyan történne, mint azt ők, huszonegyen akarják: „A nemzetiségi biznisz azonban a szembesítést, a gyászmunkát tereli el olyan végezetesen megosztó irányba, ami a magyar zsidóság teljesítményének még az emlékét is eltörölné. Egyúttal felment a kultúrába szervítés lehetősége és felelőssége alól. Különösen elítélendő egyes médiumok tüsténkedése a rosszul értelmezett liberalizmus nevében. Meggondolatlan „tájékoztatásuk” a nemzeti azonosság még végzetesebb megosztását szolgálja”.
Itt ismét külön kell választanunk a leírt szavakat a kimondani kívánt gondolatoktól. A leírt szószerkezetek (sőt, néhol maguk a szavak is) nem fejeznek ki semmit: nincs a szembesítésnek iránya, az irány nem töröl és nem oszt meg, az azonosságot nem lehet megosztani, prózában nincs „gyászmunka”, és még költői műben sincs „kultúrába szervítés”. Ezeknek a kifejezéseknek egész egyszerűen nincs jelentése (a „gyászmunka” összetétel versben felruházható valamilyen alkalmi tartalommal, de a köznyelvben értelmetlen). Ami mögöttük van, az egyrészt egy program: mi az, amit a (megmaradt) zsidóknak csinálniuk kellene, másrészt néhány ordas hazugság, harmadrészt a kizárólagosság igénye. A szerzők szerint a zsidóknak (mint zsidóknak) egyrészt az elhunytakat kell gyászolniuk, másrészt emléküket kell ápolniuk, harmadrészt pedig azon kell igyekezniük, hogy eleik teljesítményét a magyar kultúra szerves részévé tegyék. Ebben a harmadik pontban ismét a már-már szokásos kettősséget fedezhetjük fel: szorgos váteszeink (a liberalizmus mibenlétének kizárólagos tudorai) egyrészt azt állítják, hogy soha nem volt a magyartól elkülönült magyarországi zsidó kultúra (ez ugyebár nem igaz), másrészt azt, hogy nevezett magyarországi zsidó kultúrát be kell építeni a magyarországi magyar kultúrába. Az ordas hazugságok sorát a „nemzetiségi biznisz” kifejezés alkalmazásával nyitják meg: ebben a szövegkörnyezetben ugyanis ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy valakik anyagilag jól akarnak járni a zsidók nemzetiséggé szervezésével, ez ugyanis eléggé természetes (nagyon kevés az olyan, nemes cél, amiért emberek teljesen önzetlenül, egyéni érdektől mentesen dolgoznának). A hazugság az, amit nem mond ki, csak érzékeltet: az, hogy a nemzetiséggé szerveződés elutasítása nem hoz nagy pénzeket másoknak. De még mennyire hogy hoz! A nemzetiséggé szerveződés elutasítása épp úgy üzlet, mint a szerveződés — sőt, mint látni fogjuk, jóval inkább az. Hazugság továbbá, hogy „egyes médiumok” a liberalizmus nevében tüsténkednének, amikor tájékoztatják nézőiket, olvasóikat a nemzetiséggé szerveződés igényéről. A dolgukat végzik, amikor tájékoztatnak. Ezért fizetünk. Ha nem tájékoztatnának, nem fizetnénk, és tönkremennének. Nem az a liberalizmus, ha az embereket tájékoztatjuk arról, amit őket érdekli, hanem az a cenzúra, ha ezt megtiltjuk. A megosztást, ember ember ellen (magyar magyar ellen) hangolását nem a „tájékoztatás” szolgálja, hanem a cenzúra — a mindenféle idézőjel nélküli tájékoztatás tiltása.
Mit akarnak?
„Felhívjuk a kormányzat s minden felelős társadalmi szervezet tagjainak figyelmét, vizsgálja meg ki-ki a maga területén: a holokauszt, az egypártrendszer, majd a legutóbbi 15 év milyen anyagi, demográfiai és társadalmi változást idézett elő a zsidóság életében, ami a zsidóság képviseletének az előző rendszerben kialakult rendjét túlhaladottá tette. Kezdeményezzenek sokszínűbb, új demokráciánknak megfelelőbb zsidó képviseletet, amely a zsidósággal kapcsolatos partneri viszonyt magasabb színvonalon, hatékonyabban képes ellátni. Hangsúlyozzuk, hogy ez nem elsősorban állami feladat, hanem a magyar társadalom minden szegmenséé. Azé a modern, most újabb erőpróbája előtt álló magyar társadalomé, amelynek fejlődése az itt élő zsidóság lététől elválaszthatatlan.
A rendszerváltás hajnalán magyarként és zsidóként felléptünk már ilyen visszaminősítés ellen. Ezúttal nem zsidó honfitársainkat is csatlakozásra kérjük, mert ezt az újabb kísérletet a nemzetiséggé nyilvánításra a magyarságról való leválasztásnak, s a mindeddig elmaradt gyászmunka végső elutasításának tekintjük” — foglalják össze szándékaikat, amik megértéséhez már megint primitív zagyvaságok rétegeit kell lehántanunk a gondolati magról. Természetesen nem „a zsidóság élete” tette túlhaladottá a zsidók képviseletének (meg nem nevezett!) rendjét. Természetesen nincsen „a zsidósággal kapcsolatos partneri viszony”, és ha lenne ilyen, azt aligha valamiféle „zsidó képviselet” láthatná el, bármit is értsenek e tisztázatlan tartalmú fogalmon. Magyarországon legutóbb Hitler és Szálasi állt a zsidósággal kapcsolatos partneri viszonyban, és ezeket az időket nem kívánjuk vissza. Pláne nem magasabb színvonalon és hatékonyabban. A zsidókat nem lehet nemzetiséggé „visszaminősíteni”, mert soha nem minősítették őket „oda” — ama bizonyos „partneri viszony” idején például vallási alapon különböztették meg (zsidó vallásúaktól származtatták) őket. Dolgokat épp úgy nem lehet „való leválasztani” egymásról, mint ahogy „történő erőszakolni” sem lehet őket. Egyúttal hadd konstatáljuk, hogy a szerzők ismét csak az „itt élő zsidóságról” beszélnek — mint tudjuk, ez az, amit a szöveg korábbi részeiben kiirtottak, és aminek története véget ért.
Ebből a ködgomolyból annyi azért elősejlik, hogy a szerzők elfogadnak a nemzetiséggé nyilvánítást kezdeményezők álláspontjából annyit, hogy szükség van a zsidók valamiféle képviseletére. Elismerik, hogy a jelenlegi képviselet (tehát van ilyen!) „túlhaladott”, és nem fogadják el a nemzetiségi szerveződést, de semmi pozitívat nem hajlandók állítani arról, hogy milyen képviseletet tartanának kívánatosnak. Az egyetlen, kihüvelyezhető igény, hogy ez ne legyen egységes: legyen „sokszínű”, meg „új demokráciánknak megfelelőbb” — és ezzel vége is az egésznek.
Ha már képviseletről beszélünk, nem kerülhetjük meg annak tisztázását, hogy kiket képviselnek ezek a bizonyos képviselők — nos, ez az, amivel az önjelölt cenzorok meg sem próbálkoznak. A teljes szövegben egyetlen félmondat erejéig sem foglalkoznak annak tisztázásával, hogy kicsodák, mifélék is azok a bizonyos zsidók? Alapvetően ez lehet a megfogalmazások bántóan durva magyartalanságának fő oka is: ha nem tudjuk, kiről, miről beszélünk, nem tudhatjuk azt se, hogy mit mondunk.
Vizsgáljuk hát meg: kik is azok a zsidók?
Az igazi magyarok
Amikor őseink belovagoltak ide a Kárpát-medencébe, a különböző becslések szerint mintegy 5–10 százalékuk zsidó vallású volt (ez volt a kazár birodalom államvallása). Némileg mást és máshogy ettek, mint a többség, ha tehették, nem vasárnap, hanem szombaton pihentek meg, és nem a szellemek jóindulatát kérték, hanem egy istenét, de attól még együtt legeltettek, együtt kalandoztak, együtt nyilaztak, együtt itták a kumiszt a többiekkel, és ezek a különbségek nem zavartak senkit. Az ősi magyar kultúra fáján sok hajtás nőtt egymás mellett: az egyik ilyen, a másik olyan.
Így is maradt mindez a kereszténység felvételéig: a zsidó magyarok ugyanis (jellemzően) nem tértek át. A keresztény térítők tűzzel-vassal-vérrel ránk erőltették az új hitet, és gyökeréig lerombolták a „pogány” kultúrát, akár volt köze a valláshoz, akár nem (már ez a megkülönböztetés is értelmetlen: akkoriban mindennek volt köze a valláshoz). Csak a zsidók maradtak magyarok: a többiek „pogány magyarokból” „keresztény magyarokká” váltak. Zsidó magyarok nélkül mondhatni, csak tárgyaikból következtethetnénk őseink szokásaira, hitvilágára: az első feljegyzések már azok emlékét se rögzíthették volna.
Később persze tömegesen települtek be hozzánk zsidók — mint ahogy keresztények is. A zsidók magyar hagyományai épp úgy elenyésztek, a zsidó világhagyományba olvadtak, mint a keresztény magyaroké a keresztény világhagyományba.
A megkülönböztetés
A keresztények szerte Európában utálták és mindenféle aljas módokon kirekesztették a zsidókat, a korszellem pedig előbb-utóbb betört hozzánk is. Utóbb. A kulturális értelemben vett Európában mi vezettük be utolsónak és talán legenyhébben a zsidóellenes törvényeket (II. András a beregi döntéssel és az Aranybullával, amiről ezt valahogy elhallgatjuk a tananyagban). IV. Béla még visszacsinált ebből egyet s mást, de a lejtőn már nem volt megállás: a többség mindig és mindenhol igényel magának egy bűnbakká tehető kisebbséget, és a zsidók erre nagyon alkalmasak voltak. A kifosztható, megverhető, megalázható kisebbség a többségi öntudat fényezésének fontos eleme, tehát a kifosztható, megverhető, megalázható kisebbséget meg kell különböztetni. A fegyverforgatástól és a földtulajdontól eltiltották, „szégyenruha” viselésére kötelezték, mindenféle módon megalázták és alacsonyabb rendűnek minősítették őket. A Budát „felszabadító” keresztény hadak pogrommal ünnepelték meg fényes győzelmüket, de a zsidók kifosztása a kisebb-nagyobb anyagi gondok megoldására is kézenfekvő megoldásnak számított.
Nagyon fontos tehát, hogy megértsük: a zsidók mindig a többi kisebbségi csoporttól eltérő, negatívan kivételezett szerepben voltak. Ezért a zsidó identitás minőségileg más, mint a szerb, az oláh vagy a bunyevác. Szerb, oláh vagy bunyevác az, aki annak tartja magát: zsidó az, akit annak tartanak. Ennek szélsőséges példájaként küldtünk haláltáborba kifejezetten antiszemita politikusokat, akiknek sejtelmük sem volt arról, hogy a felmenőik közt akadt zsidó is — hétköznapi példának pedig itt vannak önjelölt „fajmagyarjaink”, akik odamondogatnak mindenkinek, aki fekete kabátban és kalapban merészkedik ki az utcára. Zsidók tehát nemcsak voltak és vannak, de ha nem lennének, újratermelnénk őket, hogy a primitív bunkóknak legyen kit utálniuk.
Nos, ezt az utálatot nem enyhíti a „gyászmunka”, ez ellen nem hat semmiféle „való szervítés” vagy „történő integrálás”. Ez ellen csak a primitív bunkók megszüntetése hat: az oktatás és a nevelés, a tájékoztatás és felvilágosítás, az összes kérdés „kibeszélése”, a tabuk ledöntögetése — szóval, pont az ellenkezője annak, amit a nyilatkozat szerzői szeretnének. (Mit szeretnének? Követelnek!)
Képviseleti rendek
A jelenlegi magyar jog tudomásul veszi, hogy Magyarországon van zsidó kisebbség (élnek zsidónak tartott emberek), éppen ezért támogatja is őket, mint minden más kisebbséget. Elismeri továbbá, hogy a holokauszt nemcsak egyénileg volt tragédia a magyarországi zsidóknak, de az volt a hazai zsidó közösségnek is, ezért (kárpótlás és egyéb címeken) külön támogatja is azt. Hasonképpen a zsidó közösség kapja azokat a kárpótlásokat, amiket külföldi bíróságok ítélnek meg jogutód nélkül elhunyt magyar zsidóknak, a zsidó közösségre hagyja a vagyonát sok, örökös nélkül elhalálozó honfitársunk, a zsidó közösség kap pénzt a magyarországi zsidó kultúra ápolására, intézményeinek fenntartására, és még nagyon sokféle módon, különféle normatívákból, céltámogatásokból és ki tudja, hányféle módon. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy kik képviselik ezt a közösséget, egyáltalán nem mindegy e közösség jogállása.
A magyar jog — jelentős részben a mostani tiltakozók ügybuzgalma folytán — a „zsidóságot” nem nemzetiségi, hanem vallási kisebbségnek tekinti. Egyáltalán nem igaz, hogy a huszonegyek és elvbarátaik „a rendszerváltás hajnalán”, azaz a nyolcvanas évek vége felé buzgólkodtak volna ennek érdekében: a politikai rendszerváltás legvégén, az Antall-kormány megalakulása után léptek fel, de ez végülis nem fontos. A lényeg az, hogy sikerrel tették, és ennél fogva az összes pénzt a zsidó egyház kapja, és osztja szét belátása szerint. Ha jól olvasom a híreket, ez nagyjából azt jelenti, hogy a különféle zsidó felekezetek egyikének jár pénz (paripa és posztó), a többinek — és a nagy-nagy többségben élő vallástalan zsidóknak — pedig coki.
Ha valamiben egyáltalán biztosak lehetünk, hát abban igen, hogy a zsidó vallás és a zsidó identitás kapcsolata eléggé egyoldalú: a zsidó vallásúak szinte mind zsidónak tartják magukat, de a magukat zsidónak tartó emberek nagyon kis hányada vallásos (bár ezek többsége zsidó vallású). A különféle zsidó felekezetek együtt is csak a magyarországi zsidóság töredékével állnak kapcsolatban. Objektíven nézve a zsidók Magyarország második legnagyobb nemzetisége.
A zsidó egyház erősen hierarchikus felépítésű; vezetőit nem a közösség választja, gazdálkodását világi szervezetek nem ellenőrizhetik. A nemzetiséggé nyilvánítást igénylők nem többet és nem kevesebbet akarnak, hogy ehelyett egy választott és ellenőrizhető szervezet kapja és ossza el a különféle világi jogcímeken a zsidó közösségnek járó támogatásokat — a nyilatkozók pedig azt követelik, hogy Magyarországon erről még csak ne is beszélhessünk.
Nem csatlakozom a felhíváshoz.
Ja, amint ez magától értetődik, azóta egy rakás dolgot egészen máshogy látunk. Így pl. a „gyászmunka” kifejezés átment a köznyelvbe. Maga a nemzetiséggé nyilvánítás ötlete olyannyira támogatatlan maradt, hogy a „huszonegyek” elleni kifakadásom túl agresszívnek tűnik. Stb. stb.
Változatlan azonban az alapkérdés: kik azok, akiknek zsidóként (érdek)védelemre van szükségük/joguk? Kik a zsidó közösség(ek) tagjai; egyáltalán: miféle közösségeket tekinthetünk „zsidónak”?
Ahogyan előttem már annyian megkérdezték: Mi a zsidó? Ki a zsidó?
@Pásztörperc: „A zsidó egyház erősen hierarchikus felépítésű; vezetőit nem a közösség választja”
Három zsidó „egyház” van. A Mazsihisz, az EMIH és a MAOIH.
A Mazsihisz elnöke az tulajdonképpen a neológ avagy kongresszusi zsidó egyház vezetője. Heisler András, akit bizony választottak.
Engem hihetetlen módon nem érdekel, hogy mi az, hogy zsidó, mitől vagyok reggel zsidó, délután meg esetleg nem. Ez az én dolgom, és elég sokan hoztak borzalmas áldozatot azért, hogy az én privát dolgom legyen. Elfogadom, ha valaki zsidó nemzetiségűként akarja magát definiálni, de az én családom hagyományától ez idegen. Pont.
táguló körök – melyiket választod?
1941-es népszámlálás:
héber anyanyelvű: 5 760
jiddis anyanyelvű: 126 565
zsidó nemzetiségű: 139 455
izraelita vallású: 726 007
zsidó fajú: kb. 861 000
zsidóbarát: nagyon kevés
javítás
izraelita vallású: 725 007
2012, 1%-ot adományozók
neológ: 6 835
Chabad: 1 551
orthodox: 286
@Pásztörperc: Az a baj, hogy a szemantikai szőrszálhasogatás ritkán jár együtt a közlő iránti minimális empátiával, ami egy szöveg megértéséhez szükséges. A levél írói azt állítják, hogy a zsidóság nem nemzetiség, és abban igazad van, hogy nem mondják meg, hogy akkor micsoda (ság). Te meg azt állítod, hogy ez az állítás hamis, anélkül hogy definiálnád, hogy mi a nemzetiség. (Ugyan definiálod, hogy mi a zsidó („akit annak tartanak”), de az nyilván csak tréfa.)
A nemzetiség etnikai kategória, a zsidóság pedig nem az, és ez anélkül is tudható, hogy definiálnánk, hogy mi a zsidó. Ez ilyen egyszerű szemantikailag. A levél írói félnek attól, hogy a zsidó nemzetiség mint jogi kategória bevezetése több veszéllyel jár, mint amennyi előnyt a transzparens, választható, ellenőrizhető képviselet nyújtana, és ebben kurvára igazuk van. Leszögezik, hogy nem a képviselet szükségességét tagadják és nem a jelenlegi képviselet módját védik, és ebben is igazuk van. Ezen kívül hisztisek és bizonyára ingerlékenyek is a témáról szóló diskurzussal kapcsolatban is. Na és?
Értem, hogy van itt egy érdekes elméleti és gyakorlati probléma, de elég egyértelmű, hogy nem lehet megoldani.
@Kettes: Abszolút egyetértek Veled abban, hogy érthető az érintett csoport érzékenysége, és ehhez empátiával kell viszonyulni, akkor is, ha a végkövetkeztetést illeőten nem ért egyet valaki. Abban viszont nem értek egyet, hogy a zsidóság nem etnikai kategória, mert a vallás mellett nyilván az is, még akkor is, ha az anyai leszármazás szabálya szerint ez sem annyira tiszta dolog, mint más etnikai csoportoknál.
Az nyilván egy lényeges kiindulópont, hogy sok ember a származása miatt zsidónak tartja magát, pedig nem vallásos. A származást sok helyen el is fogadják, mint a zsidóságának bizonyítéka, még vállalások is.
Nézzük ezzel szemben, hogy mi van, ha valaki nem zsidó származású de be akar térni? Tény, hogy elvileg bárki betérhet, bár vannak szekták, amelyek nem fogadják el a betérést (vö. egy elég ijesztő, modern ortodox szír zsidó közösség NY-ban,”The Edict intended to close that loophole. It proclaimed, No male or female member of our community has the right to intermarry with non-Jews; this law covers conversion, which we consider to be fictitious and valueless.” http://www.nytimes.com/2007/10/14/magazine/14syrians-t.html?pagewanted=all&_r=0). Pápa híján a betérés elutasítása is a zsidóság egyik ágának létező (bár fura) felfogása. Erről szír közösségről amúgy is nagyon érdekes lehet egy picit olvasni, borzalmas emberek. Minden joguk megvan hozzá, de borzasztóak.
Vallási szempontból közelítve azért játszik szerepet az etnikai hovatartozás, mert ha valaki nem vallásos, de zsidó anyától származik, akkor vallási értelemben zsidó, és pl. ha rájön halála előtt két perccel, hogy aktív zsidó akar lenni, bár addig soha az életében nem foglalkozott vele, akkor is zsidó. És mint olyan minimum a liberélisabb zsidó szektáknál simán lehet a minján része (a kellő számú zsidó egy szertartáshoz), tehát teljesen be van fogadva, méghozzá egy olyan alapon, amit nehéz lenne nem etnikai alapnak nevezni, hiszen az ő esetében a kapcsolat eredete nem a vallásközösség – az nem lehetett egy vallástalan emberrel.
Ha valaki nem zsidó származású anyai ágon, akkor egy igen komplikált betérési folyamaton kell végigmennie, még akkor is, ha vallásilag amúgy sokkal hitelesebb dolgokat tanult, csinál, stb., mint a zsidóságát korábban hanyagoló, de „megfelelő” származású ember.
Aki tehát zsidó származású, az könnyebben lehet zsidó vallású. Tudtommal egyetlen térítő zsidó szekta van, a lubavicsiak, de még ők is csak zsidó származású emberekre utaznak, ha azok nem elég vallásosak. Ez szinten sokat mond arról a kérdésről, hogy pusztán vallás-e. A többi zsidó szekta meg egyáltalán nem térít, amivel – valamint a betérés nehezítésével – nyilván kifejeznek valamit arról, hogy mennyire kívánatos, hogy sok nem zsidó származású ember vegye fel a zsidó hitet.
Jelentősen lehet árnyalni/komplikálni a képet, ha beveszed az izraeli hivatalos bevándorlási politikát, pár egyéb abszurd törvényi rendelkezést, illetve az ottani mainstream rabbinikus és szekuláris felfogásokat, és aztán végigmész az amerikai zsidók három fő csoportján, a reform, konzervatív és ortodoxok csoportokon. Ez így első pillantásra több ezer vélemény arról, hogy nép-e vagy vallás, vagy mi mennyiben.
A rengeteg vita mellett viszont nagyon kevesen gondolják úgy – és ez igaz még a magukat vallástalan/szekuláris zsidóknak tekintő izraeliekre is, és a vallásos zsidókra még inkább, aki úgy vélnék, hogy a származás az lényegtelen a tekintetben, hogy ki minősül zsidónak (akár nem vallásos zsidónak).
A származást kevésbé hangsúlyozó felfogás talán az, amely az amerikai reformzsidóságban jelenik meg legerősebben, akik amúgy is minden szempontból a legliberálisabban viszonyulnak a zsidó valláshoz.
A nácik egyértelműen faji alapon határozták meg a zsidókat, és ezért faji alapon történő kategorizálás teljesen érthetően veri ki a biztosítékot egyesekben. Ettől függetlenül ebben a konkrét kérdésben a nácik véleménye, miszerint előbb faj, s csak aztán vallás, nem rugaszkodott el különösen a szekularizált zsidóság egy részének önfelfogásától.
A lényeges gondolattal zárva: nem tudod úgy szétválasztani a zsidóság etnikai dimenzióját a vallási dimenziótól, hogy koherens egység maradjon (szerény véleményem erről az, hogy sajnos, de ez van). A zsidóság vallás és etnikai hovatartozás. Önmagában véve ez se nem rossz, se nem jó, bár a gyakorlati következményei tudnak nagyon nyomasztóak lenni. És mint minden akár vallási, akár etnikai alapon szerveződő közösségfelfogás, ez is néha liberális szemmel védhetetlen kirekesztéshez vezet, ld. pl. a fenti szír példát.
A Mazsihisz erős státuszának felszámolása kiemelkedően fontos dolog lenne. Azzal kapcsolatban, hogy kellene-e a magyar szekuláris zsidóknak egy etnikai alapon szerveződő képviseleti szerv én is nagyon szkeptikus vagyok. Alapvetően kevesebb etnikai alapon szerveződő csoportot szeretnék, Magyarországon különösen.
@ulloiut: Ennek az érvelésnek az a gyenge pontja, hogy ugyan az etnikai hovatartozás származási kérdés, de azért, mert valami származási kérdés, még nem feltétlenül van etnikai dimenziója. Például az „alföldi” az egy származási kérdés, de nincs etnikai dimenziója. Biztos nem én leszek, aki megnyugtató módon definiálja, hogy mi a zsidó, de ha ez a vita a Mazsihisz monopóliumának letöréséről szól, akkor tudom javasolni a nyilvánosság erejét, sürgősebb esetekben az ügyészséget. Ehhez azért nem kell céltáblát festeni mindenki homlokára.
@jotunder: Egyebek közt ez változott ebben a 9 évben
@Kettes: Isten választott népéről azt állítani, hogy nem nép… SZVSZ ezen még dolgozhatnál egy kicsit.
@Kettes: Teljesen hamis az az állítás, hogy a nemzetiséggé nyilvánítás festené fel a céltáblát. Kis hazánkban a zsidók soha nem voltak nemzetiség, mégis megtaláltuk őket.
nol.hu/megmondok/20140206-a_kutya_nyavog
Period.
@Pásztörperc: Én? Dolgozzon rajta Isten.
@Pásztörperc: Ez egy teljesen hamis ellenvetés. Azért mert nemzetiséggé nyilvánítás nélkül is kipécézik őket az antiszemiták, még igaz lehet (és nyilvánvalóan igaz is) az az állítás, hogy a nemzetiséggé nyilvánítással csak megkönnyítenénk a dolgukat.
@Kettes: +1
Már csak azért sincs értelme ezt a nemzetiség-dolgot feszegetni, mert — mint a posztból is kiderül, az alatta lévő első hsz-ból meg pláne („a nemzetiséggé nyilvánítás ötlete … támogatatlan maradt”): az érintettek körében, hogy úgy mondjam, nincs erre kereslet.
(„Igény, az volna rá…” — hát erre nem.)
2005-ben azért halt el az ügy, mert nem sikerült összegyűjteni 1000 aláírást.
De még ha egy-kétezren zsidó nemzetiségűeknek vallanák is magukat, és az eddigi szervezetek mellett létrejönne valami zsidó nemzetiségi kisebbségi önkormányzat is, az se változtatna azon, hogy a zsidók (akik ugye azok, akiket zsidónak tartanak) legnagyobb részének nem lenne képviselete.
Ez bizony már így marad; vannak dolgok, amelyeket nem lehet skatulyába gyömöszölni.
@Pásztörperc:
Sárga csillag nélkül is jól megtalálták őket, aztán mégse volt mindegy az se.
@Kettes: @dogfüggő:
Ez egy teljesen hamis ellenvetés. Akkor lehetne némi valóságalapja, ha bárkit is kihagytak volna. De nem: ismereteim szerint így is sikerült összeszedni mindenkit, akit össze akartak szedni. (Sőt: lásd a haláltáborba vitt antiszemita politikusok esetét.)
Ha megvan a politikai akarat a döntéshozókban és az apparátusban egyaránt, akkor nincs kibúvó: ez az, ami számít. Nos, bennünk, magyarokban rohadtul megvolt az a politikai akarat, és most is egyre rohadtabb. Ezen a „papír” meg a „státusz” nem javít, nem ront.
@Pásztörperc: Az ellenvetésem hamisságára adott indoklásod irreleváns. Nem azt állítom (állatjuk), hogy a nemzetiségi jogállással lehet biztosítani az összeírás teljességét, hanem azt, hogy az könnyebbé teszi. Talán nem? Talán könnyebbé kellene tenni?
@Pásztörperc:
Kettes után már csak egy fantáziagyakorlat:
elképzelek egy listát, amelyen szépen sorakozik a magát zsidó nemzetiségűnek valló ezerötszáz ember neve, címe…
És most elképzelem, ahogy ez a lista felkerül (mert felkerül) a Kurucinfóra.
Tovább inkább nem képzelem.
akinek van ÉS-előfizetése:
http://www.es.hu/gyorgy_peter;egy_lehetseges_fordulat;2014-02-05.html
@ulloiut: ,,nem tudod úgy szétválasztani a zsidóság etnikai dimenzióját a vallási dimenziótól, hogy koherens egység maradjon”: dehát nem koherens egység, és nem is cél (nekem legalábbis), hogy az legyen.
@Kettes: +1
@Kettes: Az alföldi egy helymeghatározás. Igy például mondják azt Izraelben, hogy egy adott személy marokkói, lengyel vagy egyéb zsidó. Ebből a marokkói stb. mint a származási hely (ill. adott esetben a kulturális örökség) meghatározása felel meg annak a példának, amit Te írtál (azaz alföldi), a zsidó meg az etnikai származásnak. Ha egy orosz zsidó elmegy Amerikába, ott is zsidóként tekinthet magára – és valószínűleg az Amerikában élő zsidók is annak fogja látni – akkor is, ha a valláshoz semmi köze. Lehet, hogy ez nem etnikai hovatartozás – viszont akkor nem tudom, hogy egyáltalán van-e a kifejezésnek bármilyen operacionalizálható értelme.
@dr Brcskzf Gröőő: „dehát nem koherens egység, és nem is cél (nekem legalábbis), hogy az legyen.”
Oké, csak ez a vita most arról szól, hogy valamilyen szinten próbáljuk meghatározni az amúgy tényleg nagyon nehezen meghatározható fogalmat. Annyit akartam mondani, hogy ha kihagyod a zsidóságból az etnikai dimenziót, akkor rengeteg ember, aki magát zsidónak tartja és akit a külvilág is annak tart, hirtelen nem zsidónak minősül. Ha kihagyod a vallási dimenziót, akkor is kiesnek egy néhányan, akik zsidónak minősülnek, bár kevesebben. Tehát egyiket sem tudod elhagyni, ennyit akartam mondani.
@ulloiut: Pont ezt mondom, hogy a „származásnak” lehet etnikai, földrajzi, családi, antropológiai, kulturális, genetikai stb. dimenziója. Azért, mert a zsidósághoz tartozást családi leszármazási alapon (is) meg szokás határozni, még nem jelenti azt, hogy a zsidóságnak van etnikai dimenziója. Van ahol van etnikai dimenziója (pld. pont Izraelben, csak nem úgy, ahogy te írod, hanem pont fordítva: ott az orosz az pont nem földrajzi, hanem etnikai dimenzió, mert ebben különbözik a többségtől), de szerintem Magyarországon pont nincs. Illetve a felhívás megfogalmazói szerint nincs, és abból ítélve, hogy a kezdeményezés elhalt, a magyar zsidók szerint sincs. Ennél erősebb bizonyítást azért nem nagyon tudok elképzelni.
ha egy ember magát ateista zsidónak vallja, akkor milyen alapon zsidó, ha nem etnikain?
@Kettes: ” abból ítélve, hogy a kezdeményezés elhalt, a magyar zsidók szerint sincs.”
Abból hogy a kezdeményezés elhalt, még nem következik, hogy a magyarországi zsidók közül nem tartják sokan etnikai származásnak (akár kizárólag, akár részben) a zsidóságot. Én sem támogatom a kezdeményezést (és egyébként általában sem szeretem az etnikai alapú kezdeményezéseket), de nem azért, mert ebben tévednek az előterjesztők. Egyébként ha a Mazsihisz fennmaradását annak alapján próbáljuk igazolni, hogy mennyire aktívan vállalnak részt benne/támogatják az itt élő zsidók, akkor az egész gittegyletet fel kellene számolni.
A támogatás mértéke mindenesetre nem perdöntő abban a kérdésben, hogy intellektuálisan megalapozott-e egy adott állítás.
@Deepblue Noir: Egyetértek Veled, erre próbáltam én is utalni. Elvileg elképzelhető nem etnikai meghatározás is – pl. kulturális, a picit nehezen értelmezhető családi dimenzió, amit Kettes mondott – csak szerintem ezek nem képesek úgy meghatározni a fogalmat, hogy ne essen ki sok ember belőle, aki valamiért mégis zsidóként tekint magára.
@ulloiut: Ezzel egyetértek. Ha olyan definíciót mondasz, amiből sokan kimaradnak, akkor az a baj, ha olyat, amibe mindenki beleesik, akkor meg az a baj. Zsidók, ehh… 🙂
@Deepblue Noir: Ha én puncstortának vallom magam, akkor milyen alapon vagyok puncstorta? 😉
hogy ki a zsidó, jó kérdés, nemrég az economist adott erről egy érdekes riportot:
Who is a Jew?
http://www.economist.com/news/international/21593507-competing-answers-increasingly-pressing-question-who-jew
már amennyiben a honi rögöktől elszakadva is érdekes a kérdés, és 490 komment a világ sok tájáról, sokféle embertől.
Nem értem, miért ne vallhatná magát valaki zsidó nemzestiségűnek.
Mint fentebb megírtam, 1941-ben a jiddis anyanyelv, a nemzetiség és a vallás szétvált.
De így volt ez az 1930-as csehszlovák és román népszámláláskor is.
Lehet, hogy ezt valaki szégyelli, más meg büszke rá.
@Kettes: Teljesen egyértelműen van „etnikai dimenziója”, ha már ezt a suta kifejezést használjuk. Egyszerűbben: nemzet, amely a nemzetállamának területén kívül nemzetiségi kisebbség. Ez a történeti és jelenre vonatkozó tudat köti össze Woody Allant Khodorkovszkijjal, és – sajnos – Zoltaival, Moses Mendelsohnnal vagy Maimonidesszel. Ehhez járul, hogy – egyáltalán nem nagy ritkaság ez, csak az univerzalista, térítő vallások közegében okoz értetlenséget – nemzeti vallása van. Ezt lehet követni, tartani vagy nem tartani, ez a nemzeti hovatartozáson mit sem változtat. Meg történeti szempontból színezi a dolgot, de nem változtat semmi jelenleg lényeges dolgon, hogy nemzetállama hosszú ideig létében fel volt függesztve, de a nemzet hagyományaiban és tudatában ennek az időnek legnagyobb részében ezt ideiglenes állapotnak tekintette, minden nap megemlékezvén az egykori és majdani hazájáról.
Ezt lehet nem szeretni, lehet tagadni, lehet megtagadni, lehet félig így, félig amúgy érezni, lehet irritáltnak lenni tőle kívül és belül, lehet megtagadni, lehet nagyon szoros, valójában kulturálisan és érzelmileg erősebb kötődéseket érezni másfelé, lehet tartani a következményeitől, de akkor sem látok pontosabb és teljesebb leírást.
A kérdés összes egyéb megoldása ellentmondáshoz vezet, mint itt is láttuk.
@Montefiore: de hát abban a globális keveredésben, amely manapság fölgyorsulva zajlik (és még gyorsulni fog), az a bizonyos „etnikai dimenzió” egyre nehezebben tartható (nemcsak a zsidóknál) „nemzeti vallási” tiltások nélkül, ami viszont szintén egyre kevésbé indokolható és tartható (részben erről szól az idézett ecomomist cikk).
A másik poszt alól: @Pásztörperc: „a Mazsihisz célja nem lehet más, mint az ortodoxok [neológok – K.Sz.A.] érdekeinek képviselete; a többieket képviseljék saját szervezeteik. Ebben a pillanatban föl kell ismernünk, hogy a zsidónak tekintett magyarok közt erős számszerű többségben lévő nem vallásos zsidóknak e célra semmiféle szervezetük nincs.”
Igen, csakhogy az adott ügyben ez a képviseleti anomália lényegtelen, miután nem vallási témáról folyik a vita, hanem történelemértelmezésről. Ráadásul olyan témában, a holokauszt kapcsán, ami meglátásom szerint a magyar zsidóság identitását jellemzi, amolyan negatív- vagy minimál-identitásként. Én legalábbis azzal a zsidóságtudattal találkozom leginkább, ami úgy írható le, hogy „a fél családomat elvitték ausvicba, engem ne vigyenek, a többi meg nem érdekel”. Ezért azokban az ügyekben, amikor a meggyilkoltak emlékéről vagy a most élők védelméről van szó, a kormánnyal tárgyaló bármely zsidó szervezet kilép a hétköznapi szerepéből, és a minimál-identitás mentén a magyar zsidóság képviselőjévé tud válni. Ez szépen meg is mutatkozik a mostani felháborodásban, amikor vallástalan és amúgy zsidó ügyekkel nem foglalkozó emberek sokasága érzi magát érintve és tartaná fontosnak, hogy a Mazsihisz bojkottáljon, vagy csináljon már valamit. Az a Mazsihisz, amit amúgy, normál körülmények között, nem bízott meg képviselettel.
Úgyhogy ebben az ügyben a neológok vicces módon a vallástalan, asszimilált magyar zsidóságnak bizony a képviselői, ahogy képviselők voltak a kárpótlási pénzek felmarkolása során is, úgyszintén a holokauszt-identitásnak köszönhetően. De lehetne képviselő akár a Zsidó Anyák Hímzőköre is, ha létezne ilyen szervezet és történetesen ők tárgyalnának a kormánnyal.
@incze: Az állítás az volt, hogy az „etnikai dimenzió”, magyarul a nemzeti illetve nemzetiségi meghatározás az, amely a legpontosabban írja le a jelenséget. És persze ebben semmi különös nincs, a népkénti vagy nemzetkénti önszemlélet a kezdetektől folyamatosan része a közösség legalapvetőbb vallási hagyományainak, a nemzeti vallásnak is, amely a kulturális identitás egyik megőrzője volt.
Hogy ebből a nemzeti közösségből ki lehet szakadni és lehet individuálisan más utakat választani, az természetes, mint magad is írod, más közösségekben is. És hogy a jövő bizonytalan, ha nem találnak megfelelő válaszokat a „globális keveredésre” (A legbiztosabb válasz, az állami lét, adott.) De ez nem változtat semmit azon, hogy a jelenség létezésének a kezdetektől máig terjedő időszakára egyértelműen a nemzeti definíció a legpontosabb.
@Kettes: „A levél írói félnek attól, hogy a zsidó nemzetiség mint jogi kategória bevezetése több veszéllyel jár, mint amennyi előnyt a transzparens, választható, ellenőrizhető képviselet nyújtana, és ebben kurvára igazuk van.”
Nos, ha kurvára igazuk van, akkor _annál inkább_ szükség van a zsidó nemzeti identitásra, és ennek lehető legnyíltabb formájára. Nem olvasom el a levelet, hogy fizikai vagy milyen veszélyről beszélnek, de mindegy is, bármilyen veszély esetén a rejtőzködés nem az első opció, amit választok, hanem a legutolsó, amikor már semmi más eszközöm nincs az önvédelemre. Önbecsülésből is, és egyszerű pragmatizmusból is: a rejtőzködés a leginkább kiszolgáltatott állapot, elsorvasztja a közösséget és ezáltal a lehetőséget az önszerveződésre, kétségbe vonja az önazonosságot, ezzel az önmagamért való kiálláshoz szükséges erőt, és így tovább, biztos nem kell kifejtenem ezt a vonulatot.
Arról nem is szólva, hogy Izrael Állam megalakulása óta azt gondolni, hogy a közösség veszélyben van és el kell bújnia… Hát, legalábbis ostobaság, de ha valaki azt mondaná, hogy egyenesen a hatmillió meggyalázása, az ellen se tiltakoznék nagyon.
@Késes Szent Alia: „bármilyen veszély esetén a rejtőzködés nem az első opció, amit választok, hanem a legutolsó, amikor már semmi más eszközöm nincs az önvédelemre. Önbecsülésből is, és egyszerű pragmatizmusból is”
ez nagyon tiszteletre méltó álláspont, de csak akkor működik, ha számottevő tábora van az adott közösségben (már amennyiben az egyáltalán létezik), sőt lehetőség szerint többségi minta.
nekem egy csomó „zsidó” barátom van (azért az idézőjel, mert lényegében nem jelenik meg semmilyen módon ez a tény a kapcsolatunkban). azt látom, hogy nem sok kedvük van (lenne) az ő zsidó mivoltukkal kiemelten és szisztematikusan vacakolni, amiképpen nekem sem öröm a magyar politikára figyelni, irtó szívesen leszarnám az egészet, és normál biznisz mellett nagyjából azt is teszem, nem normál biznisznél meg én is zsidó vagyok (mármint a magyar közpolitikai palettán).
@Késes Szent Alia: @Pásztörperc
Amitől itt mindenki nagyvonalúan eltekint, az a magyar törvény a nemzeti és etnikai kisebbségekről – ennek a hatálya alá helyezte volna magát a világi zsidóság, ha úgy dönt, hogy ezentúl etnikai kisebbségként/nemzetiségként határozza meg önmagát.
Kurvára igaz az, hogy a Mazsihisz és társai mi mindenre nem alkalmasak, ki mindenkit nem képviselnek, de vegyétek figyelembe, hogy nem az általatok elképzelt önigazgatási, képviseleti szisztéma volt az alternativa, hanem az, amit az OCÖ-ben vagy a román, örmény stb. önkormányzatiságban megvalósulni láthattunk.
@Bebes: Az önkormányzatiság nem a leglényegesebb eleme a nemzetiségi öndefiníciónak, legfeljebb az állammal való kapcsolattartás szempontjából, és valószínűleg sokkal jobban is lehet csinálni, mint azt a felsorolt kisebbségek teszik. Egyszerűen egy szekuláris és nem valamely szervezeti tagsághoz kötődő, mégis közösségi identitás lehetőségének a megadása. Az örmény vagy román államnál is lehet jobb államokat csinálni, de a román és örmény nemzeti lét aktuális minősége nem érv a nemzeti léttel és a nemzeti állammal szemben.
Az, hogy a Mazsihisz nem alkalmas általános képviseleti szervnek,nemcsak a személyi állománya és rettenetes hagyományai miatt állapítható meg , hanem strukturálisan, lényegi szempontból is. Az érintett közeg túlnyomó része szekularizált, nincs kedve és indíttatása vallási szervezeteken vagy egyéb társadalmi szervezeteken keresztül kapcsolódnia a saját identitásához: pontosan a modern, szekuláris nemzeti(ségi) identitás az, ami ezt a kényszert elkerüli. Meg azt is tökéletesen lehetővé teszi, hogy valaki az egészet elutasítsa, ne foglalkozzon vele, éppenséhggel a pokolba kívánja vagy majdnem teljesen elutasítsa és csak néhanap érezze magát az identitásában megszólítva, míg mások esetleg ebben találhatják meg az életük értelmét és így tovább. A vallási vagy szervezeteken keresztüli „identitásgyakorlás” vagy identitás-szempontú önszemlélet nem ilyen. Nem kell ahhoz még extra semmilyen dán kulturális szervezethez vagy a dán nemzeti egyházhoz tartoznod, hogy a dánságod tényére reflektálhass, és ha kedved van, elmélyítsd, ha kedved van, megtagadd, ha kedved van, naponta átértékeld magadban, ha kedved van, csak bizonyos általad választott, akár naponta változó mozzanatra korlátozd a jelentőségét a magad számára. Itt az alternatíva az „individuális identitás” lenne, és az érintett közeg szekularizált része pontosan ebben az irányban gondolkodik, amit néha pontatlanul „szabad identitásválasztásnak” neveznek, ld György Péter legutóbb, a csapda ebben viszont az, hogy az identitás egyfelől természete szerint kollektív és másfelől csak kollektív formában tartható fönn.
@incze: „csak akkor működik, ha számottevő tábora van az adott közösségben” — De a levélírók (vagy Kettes) nem azt mondják, hogy ha elegen támogatják a kezdeményezést, akkor az már úgy rendben lenne és nem volna veszélyes. Ha ezt mondanák vagy gondolnák, akkor nem a kezdeményezés ellen kéne érvelniük, hanem nagyon is mellette, mindent megtéve a szükséges nagyságú tábor kialakulásáért.
Egyszerűen a veszélyre való hivatkozással illogikus az érvelés, vagyis nekem sehogy nem áll össze.
„nem sok kedvük van (lenne) az ő zsidó mivoltukkal kiemelten és szisztematikusan vacakolni” — Nem látom, hogy a bejegyzett nemzetiséggé válás, ha erről beszélünk, hogyan kényszerít bárkit a zsidóságával való vacakolásra.
@Montefiore: „nemzet, amely a nemzetállamának területén kívül nemzetiségi kisebbség”
Eszerint a cigány, a katalán, a baszk az nem egy nemzetiség???
Nice try, felírom a többi javaslat közé, amit nem lehet ellentmondásmentesen beilleszteni az ismert világegyetembe. Eddig még mindig a -ság az egyetlen ellentmondásmentes definíció, mert az legalább önmagával definiálja a zsidóságot.
@Késes Szent Alia: Ez a te választásod. Mások esetleg nem harcolva akarják megélni az identitásukat. Illetve láthatóan a magyar zsidók többsége nem harcolva akarja megélni az identitását. Lehet, hogy nem is akarja aktívan megélni.
@Kettes: A levélírók felléptek a nemzetiséggé válás ellen, vagyis ők azok, akik megakadályoznának más zsidókat az identitás ilyen formájú megélésében. Nem ők vannak akadályozva bármiben…
@Kettes: Nice try, maradjunk ebben: nem allitottam, hogy a nemzetállam léte szukseges feltetele a nezetisegi besorolasnak, es nem gondolom azt sem, hogy egy leiras kizarolag akkor ervenyes, ha a vilag osszes komplex helyzetére es elso pillantásra relevans analogiajara is alkalmazható. Ezt a kovetelmenyt megkérdőjelezhetetlenul joszerivel egy tarsadalmi jekenseg leirasa sem teljesiti. Azt allitottam, illetve arra utaltam, hogy egy nemzetallam lete, meg az, hogy ennek a nemzetallamnak a szuksegsuerusegebe/visszaallasaba vetett magatol ertetodo hit egy adott etnokulturalis közösségben, meglehetosen jo mutatoi annak, hogy a nemzetallami teruleten kivul nemzetisegrol van szo.
@Montefiore: Ha a nemzetállam létezése nem szükséges feltétel, akkor „a nemzetállamának területén kívül” fogalom értelmezhetetlen. Adtál egy definíciót, ami nem működik nyilvánvaló nemzetiségekre, és egyébként tévesen nemzetiségként definiálná például az expat-eket is. Abból indulsz ki, hogy a zsidó az egy nemzet, és ennek a nemzetnek a világ összes zsidója tagja. Nos, szerintem ezt a világ összes zsidója közül sokan vitatnák.
@Kettes: Nem értelmezhetetlen, amennyiben nem kívánunk olyan szigorú definíciókkal élni, amelyekkel a társadalmi jelenségek leírásakor nem szoktunk, illetve amennyiben más jelenségekről szólva értelemszerűen kiegészítjük és módosítjuk azt. Szerintem a „ha van aktuálisan működő nemzetállama” kitétel aláérthető, de ha nem, akkor most beillesztem. Nem gondolható ugyanis, hogy a nemzetállam megszűnése illetve kikiáltása, illetve elszakadása, ami egyszeri közjogi vagy nemzetközi jogi aktus, megváltoztatná a más országok területén élők státuszát az adott pillanatban. Az expat-kérdés megint a jelenség szélein keres ellenérvet a jelenség általános leírására. Nagyon egyszerűen, de tényleg nagyon egyszerűen, ha egy zsidó magára zsidóként gondol, mégpedig egy rajta kívül is létező valamilyen csoport tagjaként, amint az az identitásokkal lenni szokott, akkor a) vagy vallásos alapon teszi ezt , és akkor az van, amit Pásztorperc leírt, azaz hogy a nemzeti vallás egyértelműen népi közösségként határozza meg a zsidóságot, vagy b) nem vallásos, akkor meg mi más lehetne az az aktuális összekötő elem, amiben osztozik azokkal akik magukat vagy akiket mások, alappal, szintén így határoznak meg, min t mondtam, országhatárokon át, Woody Allentől Hodorkovszkijon át Mendelssohn Mózesig, mint a nemzetiség, a maga igen sokszínű etnoszubkulturális megvalósulásaiban. Az meg, hogy hányan vitatnak mit, az nem döntő, márcsak azért is, mert amint a bevezetőben idézett levélben láttuk, sok más ok lehet valami vitatásra, mint a definíciók elfogadhatósága, az a döntő, hogy mik a helytálló leírásai a jelenségnek.
@Montefiore: A szó szoros értelmében nem is „definíciót adtam”, ahogy ez talán korábban is kiderülhetett, tehát a hozzászólásomnak nem az volt az ambíciója, hogy egy igen sokszínű és rengeteg változatban, és rengeteg szélső helyzettel létező jelenséget minden ilyen helyzetre érvényesen és számon kérhetően meghatározzak, ezzel könyvtárnyi irodalmat száműzve örökre a fölöslegesség süllyesztőjébe, hanem az, hogy ezt a konkrét helyzetet a lehetséges leírásokhoz képest koherensebben, és a hasonló, de természetesen nagyon sok változatban és határesettel létező jelenség legfőbb összetevőinek leírásával valamelyes összhangban leírjam.
@Késes Szent Alia:
„azokban az ügyekben, amikor a meggyilkoltak emlékéről vagy a most élők védelméről van szó, a kormánnyal tárgyaló bármely zsidó szervezet kilép a hétköznapi szerepéből, és a minimál-identitás mentén a magyar zsidóság képviselőjévé tud válni. Ez szépen meg is mutatkozik a mostani felháborodásban, amikor vallástalan és amúgy zsidó ügyekkel nem foglalkozó emberek sokasága érzi magát érintve és tartaná fontosnak, hogy a Mazsihisz bojkottáljon, vagy csináljon már valamit. Az a Mazsihisz, amit amúgy, normál körülmények között, nem bízott meg képviselettel.”
Ami a minimálidentitást és az ennek révén „a magyar zsidóság” képviselőjévé válást illeti, ez körülbelül így van. De ami a motivációt illeti, alighanem fordítva: nem arról van szó, hogy a vallástalan zsidók (sőt, nem zsidók) arcátlanul elvárnák, hogy vallási szervezetek most nagy hirtelen képviseljék őket, akiknek amúgy semmi közük hozzájuk, hanem egyrészt az a véleményük – és erre szerintem minden alapjuk megvan, lásd a zsinagógák nyilatkozatait -, hogy e szervezetek a saját közösségüket akkor képviselik megfelelően, ha nem adják a nevüket a kormány ez ügyben folytatólagosan elkövetett szemérmetlen aljasságaihoz, másrészt látni vélik, hogy a szervezetek ilyen jellegű fellépése pontosan egybevágna a maguk – ez ügyben a vallásos közösségekkel mindenképpen azonos – érzülete által megkívánt határozott és egyértelmű szembefordulással. Kérdés, miért lenne negatívum az, ha a zsidóság vallásos és szekuláris része e minimálidentitás jegyében kölcsönösen együttérez és túlnyomórészt hasonló fellépést tartana helyesnek a vallási szervezetek részéről.
@Pásztörperc: @Montefiore: +1
@Kowalski, helyzetjelentést!: „miért lenne negatívum az” — Nem írtam, hogy ez negatívum lenne, a holokauszt-identitást tartom inadekvátnak, amin például a bejegyzett nemzetiséggé válás segítene.
@Montefiore: Igen, ezt én mind értem és nagyjából osztom is, de kétlelkű vagyok. Kétszer volt már erről elég széles körű és hevült vita, amelyben én mindkét tábor racionális (vagy érzelmi) érveit el tudtam fogadni. Egyébként tragikusnak tartom, hogy a magyar zsidó identitás legközösebb alapja a holokauszt, mennyire lélekromboló ez már?
Az önkormányzatot illető optimizmusodat viszont nem tudom osztani. Elvileg persze hogy lehetne jobban csinálni, de a keretek adottak, és nem véletlenül olyan rémes szinte mindegyik kisebbségi önkorm. Akkor már nagyobb esélyt látok a civil szerveződésekben, mint a zsidónegyed rehab, a Judapest, a klubok, körök, színjátszók. Ezek legalább pozitív identitást adnak és a nem zsidóknak is vonzóak.
@Bebes: borzasztóan lélekromboló. Sokan megirjak a mostani aktualitasok kapcsán, én is, hogy mennyire az, mit kellene es lehetne tenni ez ellen es valojaban milyen karokat okoz ez a dolog. Az onkormanyzat meg ebben az esetben masodlagos, nem lehet nyilvan azt alliani, hogy ne lehetne jobban csinálni, mint eddig masok tettek, de nem ez a lenyeg. A lenyeg az, amiben a nemzetisegi ondefincio elesen kulonbozik es jobb a legjobb onkepzokori, hagyomanyorzo, kulturális stb. csoportnal, ezt is megírtam. Itt is. A sajat identitasodhoz a legtagabb ertelemben es legszabadabban akkor viszonyulhatsz, ha nincs kozotted meg kozotte semmilyen kozvetito, partikularis, sajatos ertekrendu szervezet.
@Montefiore: Engem semmi sem köt össze Hodorkovszkijjal. Semmi. Bayer Zsolttal nyilván sokkal több minden köt össze :(((( Én elfogadom a cionizmus létét, de nem vagyok cionista. Pont. És a jideaux-k többsége sem az Magyarországon, whatever jideaux means.