Mi az irány?
Eredeti szerző: Vincent vendégszerző
Jelentősen több publicisztikát olvastam el az elmúlt hetek tüntetéseiről (kb. a netadóssal kezdve a József nádor téren), mint amennyit érdemes volt. Most én is leírom a véleményem.
Az utóbbi másfél napban (november 18-a estéje van) egy csomó minden arról szólt, hogy a tüntetők mondják meg, hogyan viszonyulnak az elmúlt 25 évhez, és főleg ne mossák azt össze az Orbán-rendszerrel.
Itt kell megjegyeznem, hogy tegnap (bár szerettem volna), nem voltam tüntetni, és Kuncze Gábor performance-át sem láttam az ATV-n. A 2006 őszi események alatt nem voltam az országban, 1989-re csak homályosan emlékszem, 1956-ra meg lényegileg a szüleim sem.
Tehát mi a viszonya a tüntetőknek a világon mindennel, és miért nincsen programjuk? Nem teljesen világos nekem, hogy ez miért kérdés. Valahogy sehogy se rémlik, hogy az ’56 őszén davajgitárral hadonászó kamaszokon valaki számon kérte volna, hogy nincs egységes álláspontjuk vitéz lófő Dálnoki Miklós Béláról. Pedig fogadni mernék, hogy nem volt. Programjuk meg még úgyse (mármint azon túl, hogy ruszkik haza, de ennyire azért a mostaniak is egységesek). Csak el voltak keseredve, és úgy érezték, hogy élhetetlen, ami van. Az pedig, hogy — legalábbis az elől dulakodók — úgy látják, hogy ebben nem csak Orbán a bűnös, hanem valamelyest az egész, az orbáni — centrális erőtérré eufemizált — diktatúrát létrehozó rendszer, az talán nem az ő hibájuk. Próbálhatjuk meggyőzni őket, hogy Orbán megváltoztatja és nem beteljesíti az elmúlt 25 évet, de ők egyelőre így látják (mellesleg én is így látom), és senkit nem hallottam még ezzel szemben érvelni (mondom, érvelni! a sértődés nem érv).
Szóval úgy tűnik, hogy a leghangosabb álláspont az, hogy az eddigi politikai rendszert kell lecserélni, mert tudjuk róla, hogy hová vezetett (ide!), és az nem tetszik. Megjegyzem, ez egy meglehetősen mélyenszántó álláspont ahhoz képest, hogy tömeghergelésre kell használni, hiszen nem csak a kellemetlen jelenséget azonosítja, hanem narrál hozzá egy mögöttes okot is. Lesajnálni a tüntetőket tehát marhaság. Ugyanakkor — való igaz — ezek a tüntetések önmaguk nem alkalmasak a hatalom megragadására, pláne nem gyakorlására. Ezt hányják a tüntetők szemére, döntően egyébként olyanok, akik szintén nem alkalmasak a hatalom gyakorlására: ezt onnan tudjuk, hogy próbálkoztak vele. Viszont hoznak magukkal egy olyan (ellen-)narratívát, hogy márpedig a politika a hivatásos politikusok dolga, nem pedig az amatőr tüntetésszervezőké, tehát ha elégedetlenek az Orbán-rendszerrel, akkor tessék keresni másik hivatásos politikust, majd az csinál mást.
Nekem ehhez a következő hozzáfűzni valóm van:
- Ha a hivatásos politikus dolga az, hogy politikát csináljon, akkor jelen helyzetben (értelmezésem szerint) az lenne a dolga, hogy a maga javára fordítsa a tüntetéseket, nem pedig fordítva. Fura lenne, ha a paraszt azon picsogna, hogy a krumpli nem kapálta meg magát.
- Ja, hogy onnan mindenki el lett hajtva a malac fülére? Hát, lehet, hogy ez megint csak nem az „amatőrök”. Gondolkozott bárki karrierváltáson?
- Szám szerint egy olyan szónokot azért láttunk az elmúlt hetekben, aki — legalább egy ideig — volt az éltében hivatásos politikus (Gulyás Balázst nem venném ide, ő ugyanis sem főállású, sem különösebben ismert nem volt eddig), ez pedig Vágó Gábor. Róla mit tudunk? Hirtelen kb. annyit, az előző ciklus egyik legkarakteresebb ellenzéki politikusáról van szó, továbbá a magyar mezőnyhöz mérve amúgy ritka autonóm valakiről. Na, őt nem hajtották el a francba. Gondolom, a sértett elmúlthuszönötév nem azon gondolkozik, hogy miért nem, pedig érdekes kérdés.
- Egyszerű válaszom nekem sincs rá, de attól még jó kérdés.
- Akkor most mégis mi legyen? Nekem lenne pl. egy áthidaló javaslatom: arányos választás (mármint országgyűlési, nem szanyikapitány-nyugdíjügyi). Akkor senkinek nincs szövetségi kényszere, nem kell egyezkedni, mindenki annyit kap, ahány támogatója van. Ez speciel megoldaná azt a problémát is, hogy a választók többsége nem szavazott Orbánékra. Nosza nézzük: ér-e az elmúlthuszonötév annyit, hogy bejusson a parlamentbe? Kétszáz képviselővel, küszöb nélkül, az 5 ezrelék. Akkor kiderülhetne végre, hogy ez vajon tényleg a hivatásos politikusok dolga-e, vagy ez a szakma is kihal, mint a kódexmásolóké.
- Tudom, hogy ez így utópia, de ha annyira biztosak magukban, akkor pl. a hivatásos ellenzéki politikusok felvehették volna a programba (mert nekik aztán van!) az előző választásra. Csak valahogy nem sikerült…
@Vitéz Kőbányai Világos: ,,Az arányos képviselet azzal a veszéllyel fenyeget, hogy erősen másodlagos entellektüelek kezdik vezetni az országot”: ráadásul az erős önkormányzatiság még az ezen veszélyből fakadó károkat is enyhíti.
@pont7: “Ezert is felek az “minden regivel le, uj es tiszta embereket a hatalomba” retorikatol.”
Ez egy darab retorika a sok kozul. Van egy olyan “retorika” is, hogy azert ezt nem kellene csinalni. Es van egy olyan “retorika” is, hogy tulajdonkeppen minden rendben van az Orbannal. Es van persze egy radikalis, kicsit vagy nagyon rasszista, durvulo “retorika” is a Jobbiktol.
Olaszorszagban megjelent egy eros anti-establishment mozgalom az Beppo Grille fele Ot Csillag, Spanyolorszagban a Pablo Iglesias fele Podemos hirtelen borzasztoan nepszeru lett, itt a UKIP indult meg az anti-establishment iranyba. Franciaorszagban a mersekeltebb hangot meguto, az antiszemitizmussal szakito, egykori fasiszta part vezet a kozvelemenykutatoknal. Igenis, valsag idejen az anti-establishment mozgalmak megerosodhetnek. 1968-ban a semmibol jelent meg egy ilyen mozgalom, negyvenszer akkora tuntetest szervezett, mint a Kossuth teri, orszagos sztrajk volt, az allamelnok helikopteren menekult el az orszagbol a csaladi ekszerekkel, aztan par het mulva 4/5-ot szerzett a jobboldal a Nemzetgyulesben. Ez Pesten is megtortenhet, mondjuk. Neked szived joga azt mondani, hogy nem szavaznal anti-establishment mozgalomra (mit gondolsz, en szavaznek? nem. en a teljesen eljelentektelenedett Egyuttre szavaznek meg mindig, csak pontosan tudom, hogy ennek a “dontesemnek” kb. mekkora relevanciaja van)
@Counter: „És ahhoz az általánosságban való gúnyolás, gyalázás nem visz közel.”
Tehát, ha jól értem, te úgy látod, hogy most például _én_ gúnyolom és gyalázom a Fidesz (egész) szavazótáborát? Mert aljas, előre megfontolt szándékból, kommentár nélkül továbbközlöm néhányuk véleményét?
Értem.
http://www.facebook.com/orbanviktor
http://www.facebook.com/pages/Civil-%C3%96sszefog%C3%A1s-F%C3%B3rum-C%C3%96F/121642564571312
…Szerintem különben fölösleges aggódnod; a Fidesz szavazótáborának normális, demokratikus érzelmű többsége – mint ahogy eddig is, minden esetben – most is látványosan kiáll majd, és a nyilvánosság előtt önmérsékletre, a kulturált, emberi társalgás szükségességére figyelmezteti magukról megfeledkezett társait, illetve biztosítja az ország többi lakosát, hogy a szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulások _nem_ a Fidesz szavazótáborának véleményét tükrözik. Talán még egy látványos, sok százezres menetet is szerveznek ebből a célból. 🙂
Vagy itt van például a fiatal, konzervatív, értelmiségi, magyar, fiatal, intellektuális, magyar, fiatal konzervatívok oldala, a Mandiner – itt egészen biztosan helyrerakják majd ezeket a szélsőséges megszólalókat:
mandiner.hu/tag/velemeny
@labrys: Úgy látom, hogy kiterjesztve, a teljes 2 milliós (vagy mennyi) szavazó- és szimpatizáns-táborra igaznak találhatod.
“a Fidesz szavazótáborának normális, demokratikus érzelmű többsége – mint ahogy eddig is, minden esetben – most is látványosan kiáll majd, és a nyilvánosság előtt önmérsékletre, a kulturált, emberi társalgás szükségességére figyelmezteti magukról megfeledkezett társait, illetve biztosítja az ország többi lakosát, hogy a szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulások _nem_ a Fidesz szavazótáborának véleményét tükrözik”
Ez valóságos hagyománya mindennemű magyarországi szavazótábornak.
Szinte látom, ahogy fideszes fórumokon írogatják, hogy nem szabad belemenni a gyurcsánysátán retorikájába, nem szabad a már bizonyított, a gyurcsánysátánoknál százszor alkalmasabb politikusainkat cserben hagyni, még ha vannak is hibáik 🙂
@Peter Fender:
Jaja… akkorse tetszik ez a sok parhzam. Csak.
Erről ennyit:
m.hvg.hu/itthon/20141121_Ipsos_Csokkent_a_Fidesz_tabora_az_elmult
@labrys: egy nagyon szuk szegmenset latod a fidesz-szavazoknak ezekek az oldalakon. a vincenten is szoktak akkora baromsagot irni ballerek, hogy csak nezek. neha beszolok nekik, neha hagyom a francba. ezek szerencsetlen emberek, hidd el, a legtobbje a sajat eletet gyuloli, es ezt vetiti ki masokra.
@jotunder:
Egyébként is, Churchill híres mondása a demokráciáról nyugodtan update-elhető youtube meg híroldal-kommentekre. Bizonyos káeurópa-specifikus dolgoktól (értsd: zsidózás) eltekintve moderáció hiányában és megfelelő témát választva ugyanazt a szellemi Mariana-árkot produkálja bámelyik ország lakossága, mint amit pl. a Mandineren láthat az ember. meglepő módon még a Facebook-azonosítás és hasonlók sem sokat javítanak a helyzeten.
@labrabbit: dehát valamilyen rendszer kell, vagy nem? Az un. demokrácia is csak egy rendszer.
ez egy négy éves blogbejegyzés
modoros.blog.hu/2010/12/22/befogott_fullel_1
namost nem csak kunczét kéne lecserélni, hanem.
@Érvsebész:
Ugyan mér mennyenek el?
Ez (is) a realitás. Attól, hogy tagadjuk, még létezik.
Na és olvastam én hasonló hitbéli és rajongó meg az ellenfelet mocskoló szövegeket ellenkező tájolású oldalakon. Sajnos.
@Counter: „Úgy látom, hogy kiterjesztve, a teljes 2 milliós (vagy mennyi) szavazó- és szimpatizáns-táborra igaznak találhatod.”
Miből látod ezt így? Konkrétan melyik szavaimból?
@jotunder: mindezzel tökéletesen tisztában vagyok.
Azzal az állítással nem értek egyet, hogy statisztikai értelemben véve az ellentett politikai oldalak hazai híveinek domináns attitűdjei _ugyanolyan mértékben_ szektásak, agresszívek és kirekesztőek lennének.
Nem, nagyon nem ez a helyzet. Brutálisan, extrém módon nem ez a helyzet.
…Mint ahogy a tévészékház-ostromló tömeg csőcselékhányadosa is drasztikusan, nagyságrendileg különbözött például a Budapest Parádé, vagy a melegmenetek tömegeinek csőcselékhányadosától.
@jotunder: antiestablishmentileg egyetértünk.
„Fodor Ibolya pécsi [fideszes] önkormányzati képviselő hazaárulónak, sőt »a gyarmatosítók kiszolgálóinak« nevezte azokat, akik az elmúlt hetekben tüntettek. Utóbb módosította facebookos kinyilatkoztatását… ő nem a tüntetőkre, hanem a tüntetések »felbujtóira« célzott, másodszor pedig nem hazaárulót, hanem »a hazát árulót« akart írni.”
hvg.hu/itthon/20141121_Video_Hazaarulonak_nevezte_a_tuntetoket_e
🙂
A két oldal közötti árok ásását Orbán kezdte el. A háborús uszító retorikájával olyan helyzetet teremtett, hogy egyszerűen gyűlölni kell az ellenfelet. Mondjuk most az ellenzéknek van is oka, mégis a fideszes meg jobbikos hívők a véresszájúak. Pedig ők ugyan úgy a mostani rendszer vesztesei, a frusztrációikat ugyan úgy a szar itthoni helyzet okozza, csak a gyűlölet tárgyát náluk propagandisták irányítják.
Szerintem a jobboldalon Orbánra sokan “kényszerből” szavaznak. Vallásos vagy konzervatív emberek, akik balra soha nem szavaznának, a jobbik meg vállalhatatlan. Itt jön a képbe Semjén, mint fügefa levél. Van olyan ismerősöm aki a fideszre szavaz, de csak azért mert az egyedüli vallásos (inkább annak hazudott) formációnak tekintik, plusz az Erdélyből korábban emigráltak, akik nincsenek kevesen.
Kíváncsi lennék arra, ha Orbánt jobbról kezdené ki egy formáció, mint Lengyelországban a PO a PIS-t.
@Vitéz Kőbányai Világos: Szigoruan formailag ertettem. Az alkotmanyos szabalyoknak megfeleloen lett kancellar es kesobb az alkotmanyos szabalyoknak megfeleloen (ketharmaddal) valtoztattak meg ugy az alkotmanyt, hogy lenyegeben korlatlanul uralkodhasson. Hatalomban maradasahoz rendszeres idonkozonkent meg valasztasokat is tartott valami nepszavazassal egybekotve, csak mas part azon nem indulhatott (mert azokat – immar korlatlan – alkotmanyos hatalmaval betiltotta). Formailag az is alkotmanyos lett volna, ha eltorli a valasztasokat. Mint ahogy formailag az is alkotmanyos lenne, ha Orban a ketharmadaval egy alaptorvenymodositas kereteben a negyeves ciklust eletfogytiglanira valtoztatna, es csak a lemondott vagy meghalt kepviselok helyett kene ujat valasztani. (Lenyegeben ezt tette Polt hivatalaval.)
Nem probaltam azt mondani, hogy amit Hitler a felhatalmazasi torveny elott avagy utan tett az barmilyen ertelemben demokratikus hatalomgyakorlas lett volna.
na, lengyel barátainknak sikerült elkúrniuk egy egész helyhatósági választást. :(((
@Counter: akkor, mikor a politikai kaszt – ne firtassuk érdemtelenül, vagy sem – kábé teljesen elveszti a bizalmat, akkor nem nagyon van más megoldás, mint átmosni legalábbis a társadalommal, és erre nem nagyon látni békésebb megoldást mint egy arányos, és az újabb kéviseleti formációk szóhoz jutását segítő választást. utána pesze évtizedes rumli jön, de legalább megalapozódik, tényleg lesznek informális hatalmi központok – de azt azért megkockáztatom, hegy e téren sem tudná a nert alulmúlni (a mai magyarországon az egyes számú informális hatalmi központ maga a kormányzat, amely ráadásul a közhatalmi eszközöknek is korlátlan ura, és azokat abszolúte nem a formálisan bejelentett ügyek érdekében működteti).
A blogposztra:
Az Orbán-rendszer demokratikus leváltásának (nekem jobban tetszene az AK-47-es módi, de az valószínűtlen) egy fő feltétele van (ez persze triviális): A közvéleményben olyannyira erodálni, hitelteleníteni a bandát (nyilvánvalóvá tenni, hogy bűnözők, és hazaárulók), hogy legegyszerűbb ember számára (kivéve a fideszvallásosokat, rájuk nem lehet hatni semmivel) is világos legyen eme élősködő maffia káros volta. Ennek a következménye lenne a váltáshoz feltétlenül szükséges, általános “rendszerváltó hangulat”, amely akkora politikai válságba torkollna, hogy az általa kikényszerített választáson a fidesz-valláskárosultak akkor már csak 1-1.5 milliós tömege kisebbségben lenne.
A probléma másik része a “nincs kire szavazni”. Ezért első lépésben egy antifideszes (ez lenne a fő vezérmotívum) _egységfont_ kellene, amely az alapvető közjogi- (alkotmány-tisztítás, jogállam helyreállítása, fideszbűnözők megbüntetése), és gazdasági rendbetételt végezné el egy hangsúlyozottan, és valóságosan is “szakértői kormány” felállítása után.
Hogy ennek mennyi az esélye, azt inkább nem mondom meg.
Ja igen, és a “hogyan”: Nincs más mód, folytatni kell a támadásokat, leleplezéseket, tüntetéseket. A nép ingerküszöbe és fásultsága már nagyon nagyfokú, erre legjobban már csak minél nagyobb utcai tüntetésekkel lehet hatni. Orbán rossz stratéga (és mint tudjuk, rossz politikus is -csak egyesek hiszik ennek az ellenkezőjét, akiknek fogalmuk sincs a politika “terjedelméről”), a fideszbűnözők valójában csak egy gátlástalan ostoba banda, akik a minél nagyobb nyomás alatt mind több hibát követnének el (mint ahogy ezt most is teszik a minden egyes napra jutó, és kiderülő valamilyen gazemberségükkel). Ezért folyamatos nyomás alatt kell őket tartani, nem leállni a tiltakozásokkal. Ha nem csinálunk semmit, belenyugszunk, hogy ez adadott, akkor még Orbán unokája is uralkodni fog felettünk.