Mi százezren
Eredeti szerző: Kettes
A magánnyugdíj-pénztári szektor fölött elült a lőporfüst, a Nemzeti Dúlás kormányának seregei épp más vidékeken menetelnek dicsőségesen a semmibe. Március 31-ével lejárt a magánnyugdíj-pénztárakban maradt, alig százezernyi tag törvényi határideje az állami nyugdíjrendszerbe visszalépésre. A kormány előzőleg megígérte (már amennyiben a kormány ígérete bárkinek is jelent még valamit), hogy a tagok a pénztári tagságuk idejére teljes jogú állami nyugdíjjogosultságot szereznek. Ez egyrészről nemes gesztus, mert közénk is lövethettek volna, másrészt viszont próbált volna Matolcsy György teljes járulékfizetés után részleges nyugdíjat ajánlani…
Egy dolog viszont kiderült: Orbán Viktor és kormánya végig hazudott mindenben.
Hazugság volt a szektor rossz befektetési teljesítményéről megfogalmazott vád, mivel maga az állam még rosszabb befektetési eredményt produkált a lenyúlt vagyonon.
Hazugság volt az egyéni számla ígérete. Másfél éve megmondtuk, és úgy is lett: az Orbán-kormánynak esze ágában sincs egyéni számlás nyugdíjrendszert bevezetni.
Hazugság volt, hogy az elvett vagyont kizárólag nyugdíjakra és adósságcsökkentésre használják, mivel folyó kifizetésekre és pénzügyi befektetésekre is költöttek belőle.
Hazudtak hárommillió példányban, amikor azzal próbálták rávenni a tagokat az átlépésre, hogy a magánnyugdíj-pénztári ág megszűnik. Nem szűnt meg, még mindig létezik, bár ebben a formában tényleg semmi értelme.
Hazudtak az Országgyűlés fideszes többsége által elfogadott politikai nyilatkozatban az állami nyugdíjba befizetett pénz értékállóságának garantálásáról. Ilyen garanciát a magyar állam azóta sem adott. Sőt, a járulékot is átkeresztelték adónak, hogy alkotmányos alapja se legyen a járulékfizetés ellenében elvárható nyugdíjnak.
Mondtak egyáltalán valamiben igazat? Közel hárommillió embert vertek át, és csalták ki előre megfontolt szándékkal az öregkori nyugdíj-megtakarításaikat. Oké, lépjünk túl rajta: nem lehet véletlen, hogy ez a húsz éve a hazugságai meghazudtolásának megúszásából élő maffiapárt teljhatalmat kapott Magyarországon — eszerint pontosan erre van igénye a választóknak.
Egyrészt voltak azok, akiket átvertek, és morogva, vállvonogatva vagy kifejezetten a párt dicsőségét zengve visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe. És voltak azok, akik jogfenntartó nyilatkozatot tettek a Stabilitás Pénztárszövetség ajánlása alapján. A nyilatkozatban említett hátrányos jogkövetkezmény meg fog szűnni, amint a parlament elfogadja a T/7414 számú törvényjavaslatot, amivel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben módosítják azt a részt, amellyel a magánnyugdíjpénztárak tagjait kizárták az állami öregségi nyugdíjból, függetlenül attól, hogy egyébként tb-járulékot (oppardon, „szociális hozzájárulási adót”) fizet utánuk a munkáltató. Ezt a botrányos rendelkezést nem az Alkotmánybíróság törölte el, mivel ők inkább reszketni méltóztattak, és addig halogatták a döntést, amíg legnagyobb megkönnyebbülésükre a pártállam parlamentje el nem vette tőlük a kérdés vizsgálatának jogát. Nem, a kormány saját elhatározásából engedi szabadon túszait.
Fogalmam sincs, mi oka lehetett erre a Fidesznek. Megbízható ökölszabály, hogy ha az ember nem látja át elsőre az Orbán-kormány valamilyen lépésének célját, akkor vagy nagyon ki akarnak cseszni valakivel, vagy egyszerűen csak lopni akarnak. Legyünk résen, de azért az a legkevesebb, hogy mind a Stabilitás, mind a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete felkarolja az átvert és megkárosított volt pénztári tagok állammal szembeni kártérítési pereit.
Mindeközben a kormány folytatja kisded játékait a pénztárak kriminalizálására. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal három pénztár jelentett fel az ott tapasztalt visszaélések gyanúja miatt. Blogunk szellemiségétől távol áll, hogy folyamatban lévő rendőrségi, bírósági és ideggyógyászati vizsgálatokat kommentáljunk — kivéve, ha mondanivalónk van róluk. Ezért csak néhány apróságra szeretném felhívni a figyelmet. Egy: a KEHI — és tágabb értelemben az államigazgatás — belső revizorai nincsenek tisztában sem a vállalati pénzügyek alapjaival, sem a gazdasági társaságok számvitelének sajátosságaival. Ez nem szemrehányás: valójában nincs is szükségük erre a tudásra. Mármint amíg nem akarnak befektetési döntéseket minősíteni. De akartak, és csak utólag ismertté vált piaci információk fel nem használását kérik számon az alapkezelőkön. Hülyék. Kettő: a menedzsment esetleges visszaéléseinek, törvénytelen személyi összefonódásainak feltárásához ugyanakkor van megfelelő szakmai kompetenciájuk — mint ahogy a PSZÁF-nak is. Semmilyen szakmai indoka nincs tehát annak, hogy Orbán nem Szász Károly embereire bízta a vizsgálatot, hanem a közvetlen kormányirányítás alatt álló KEHI-re. Hacsak nem pont ez.
A magánnyugdíj-pénztárakban maradt alig százezer lánczi andrási értelemben vett polgár körül közben tovább fogy a levegő. Tagsági díjat csak az adózott jövedelmükből fizethetnek, az ebből a pénztár működtetésére levonható költség egyenlő a semmivel. (Számoljunk utána: mire elég egy ötezer fős pénztárnál az ötezer forintos átlagos tagdíjbefizetés 0,9 százaléka? A PSZÁF felügyeleti díjára? Arra ugyan aligha.) A kormány szándéka egyértelmű (lásd a fenti ökölszabályt): a magánnyugdíj-pénztárakat meg kell fojtani. A tagok nem vihetik át a pénzüket önkéntes pénztárba, nem vehetik fel (még akkor sem, ha esetleg elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt), és vissza sem léphetnek az állami pillérbe (hogy honnan vette ennek az ellenkezőjét a DK, azt nem tudtam megfejteni). Ennek megfelelően elindult a szektorban egy összeolvadási és megszűnési hullám. Néhány pénztár (Erste, Honvéd, Dimenzió, Generali, Aegon, Quaestor) már bejelentette, hogy jogutód nélkül megszűnik, illetve beolvad egy másik pénztárba. Ezeknek a tagjai vagy átléphetnek egy olyan pénztárba, amely jelezte szándékát a folytatásra (ING, Allianz/Szövetség, Budapest, MKB, Pannónia, OTP, Aranykor, Budapest), vagy automatikusan visszakerülnek az állami rendszerbe.
A magyar magánnyugdíj-rendszernek befellegzett. Orbán Viktor és Matolcsy György hiúsága, korlátoltsága és gátlástalan túlélési ösztönei nyírták ki. A legközelebbi poszt-orbáni kormánytól a legjobb esetben is csak az ágazat rendezett kivezetése várható el: a meglopott és becsapott tagok részleges kártalanítása, a pénztárak mellett kitartó tagok megtakarításainak átterelése hosszú távú magán-megtakarítási formákba, önkéntes alapon, és a meghurcolt pénztári dolgozók megkövetése.
Addig ki kell tartania a százezernek, ki kell tartanunk. Nemcsak magunkért, hanem azokért is, akikben nem volt elég erő, hogy ellenálljanak az erőszaknak.
@V mint…: Vak tyúk is talál…?
@sörtelen: A manyupokra való ráeresztésnél azért volt nagy riadalom a KEHI-sek részéről, hogy hát ezt meg most hogy. Hogy lehet találni valamit, ami nem lép rá a Pszáf tyúkszemére, nem égeti – túlságosan, de akár – a manyupok könyvvizsgálóit és valahogy mégis sikeresnek magyarázható eredményszerűség lehet belőle NER-poilitikailag.
@sörtelen: „jobb, ha elmegy kukoricát címerezni (vagy mi)”
Van olyan, de erőteljesen idénymunka. Persze lehet, hogy ez épp előny. 🙂
@maroz: „Ha úgy vesszük, hogy a nyugdíj nem egy biztosításos jogviszony alapján kőbe vésetten járó juttatás, hanem inkább az állam jóléti szolgáltatása, akkor talán lehet érvényesen érvelni amellett, hogy ha mások, más csoportok jobban rászorulnak arra a jóléti juttatásra és kurvakevés az elosztható pénz, akkor bizony igazságosnak tűnik a nyugdíjak rovására támogatni az egyéb juttatásokat.”
Csak épp ilyen felvetést nemigen lehetett olvasni. Olyannal lehet találkozni tucatszámra, hogy a nyugdíjak rovására támogatni az alsó meg a felső középosztályt (csökkenteni a terheiket, effélék), ami nagyon más tészta.
@Interlock: „Tudnék támogatni egy olyan elképzelést, ami kiszámítana egy, a tisztességes, emberhez méltó megélhetéshez szükséges összeget, és alapból az járna minden nyugdíjasnak (vagyis átcsoportosítás fentről lefelé), ha ez azzal járna, hogy az összességében kifizetendő összeg csökkenthető.”
Összességében a kifizetendő összeget mindig megpróbálják csökkenteni, pl. infláció alatt emelik, ráadásul sávosan (az átlag fölöttieket kevesebbel), így kevesebb pénzből kihozható átlagosan ugyanannyi százaléknyi emelés.
„És értem, hogy alkotmányossági probléma, meg szerzett jog”
Remélem, a szerzett jogot te is jól használod (itt nem derül ki egyértelműen), ez ugye azt jelenti, hogy aktívan tettél ahhoz, hogy az neked járjon. Nem azt, hogy a megfelelő pártra szavaztál aztán az kiharcolta neked, hanem ad absurdum dolgoztál, meg nyugdíjjárulékot fizettél, adott esetben azért van neked nem minimális nyugdíjad, mert vállalkozóként se minimálbérre jelentetted be magad.
És pont ez az utolsó dolog az, amivel nem számolsz, pedig lényeges faktor. Mivel a nyugdíjakat a beszedett járulékokból fizetik (és amennyiben nem, ott is törekszenek rá, hogy minél nagyobb mértékben legyen így), a _befizetőket_ is kívánatos _érdekeltté_tenni_ a befizetésben. Ez ugyan a mostani rendszerben sem igazán történik meg (pl. ha jól tudom, az utolsó 15 év bruttó fizetéséből számolnak átlagot és utána varázsolnak még valamit — az első 25 évben lazán minimálbérezhet bárki minden következmény nélkül), de a te javaslatod azért ezt erősen túlszárnyalja. 🙂 Szerinted hogyan hatna ez a járulékfizetésre?
És igen, tenni kellene a dologgal végre már valamit (ha hihetünk a nyugdíjvédő asszonynak, már egy éve tettek — persze nem), nem ez a kérdés.
@közösperonos átszállás: csak egy kósza tipp volt, egy hozzá nem értő melóstól.
A szerzett jog kérdése elég érdekes dolog. A falu, ahol felnőttem, tele volt olyan öregasszonyokkal, akik életükben szó szerint egy percet sem dolgoztak; bányász volt a férjük, halála (mert hát alig élt belőlük néhány) után járadékot kaptak, és az akkori szabályzás szerint jogosultak voltak erre (nem tudom, mi a helyzet mostanra). Látásból ismertem pár egykori „fejest”, akiket mindenki utált, mert pártirodából, pártvonalon kerestek olyan jól, hogy utána zsíros nyugdíjat kaphattak. És ez mind-mind öregségi téma, nem korkedvezményes (amivel bőven visszaélnek), se nem rokkantsági (dettó).
Ez csupa szerzett jog.
Én 17. éve dolgozom, ebből két hónap ment feketén, minimálbérre bejelentve, de ott is hagytam a maszekot, aki máshogy azóta sem alkalmaz senkit: otthagytam, és eljöttem egy „mocskosmultihoz” melózni, ők intézik a bevallást, a levonások automatikusan történnek, mutyi sehol. Mindent kifizetek, minden bőrt lehúznak rólam, amit a törvény előír, és ha olyan kedvem volna, közben áltathatnám magamat azzal, hogy éppen jogot szerzek – de minek az önbecsapás. Ebből a pénzből én nagy eséllyel egy büdös vasat sem fogok látni, mások pénzéből – 30 év múlva – megint csak semmit nem fogok látni. Tisztelem azt a százezret, akik nem engedtek a kormányzati zsarolásnak, tisztelem őket azért, mert hittek annyira magukban, az igazukban, hogy végül kitartottak; ugyanakkor, 30 évre előre nézve, szerintem nekik ugyanannyi esélyük lehet nyugdíjat kapni, mint nekem. Hogy őszinte legyek: azon kívül, ami pénzt félre tudok tenni, és ilyen-olyan kondíciókkal esetleg fialtatok, azon kívül nem számítok semmire. Általában véve meg semmi jóra.
Ettől függetlenül azt mondom: ne haljanak éhen, ne fagyjanak meg a nyugdíjasok, legyen nekik gyógyszerre való stb. Legyen, mert ők azzal a reménnyel élték le aktív éveiket, hogy lesz. Én, akiből most megélnek, egy adott szintig partner vagyok ebben – de nem a végtelenségig, nem bármi áron: ha marad a „szent tehén” státuszuk, óhatatlanul el fog jönni a nap, amikor abból is oda kellene már adnom, amire a gyerekemnek is szüksége lenne. És akkor én kiszállok, kitapétázhat mindenki a szerzett jogával, ahogy akar.
Na végre, erre vártam évek óta.
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32019R1238&from=EN
Már meg is kérdeztem a manyupotól, tervezik-e hogy PEPP kompatibilissé teszik a terméküket. Csak egy napig legyen az, csak tíz percig percig! Hogy be tudjam adni a hordozási igényem.