Orbán új ideológusa egy náci bolond (rettegőposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Tellér Gyula, az újfideszes ideológia atyja egy közönséges náci bolond. Valójában az lenne a meglepő, ha nem lenne az. Az orosz tellérgyula, Aleksandr Dugin, a putyini ideológia atyja, az állami duma elnökének tanácsadója, a Krím-félsziget annektálásának hirdetője, az orosz náci párt egyik alapítója volt, a kilencvenes évek elején azonban még a Zsuganov-féle kommunista párt programját írta. Tellér Gyula a kilencvenes években, sorry to say, az SZDSZ programját írta, jelenleg a miniszterelnök tanácsadója.
Dugin eurázsiai ideológiájának alapja az, what a surprise, hogy az Amerikai Egyesült Államok gazdasági-ideológiai terjeszkedésének gátat kell vetni, nem szabad hagyni, hogy a „demokrácia,” a „liberalizmus”, az „emberi jogok” eszméit kényszerítsék a Nyugaton túli világra. Érdemes elolvasni egy friss írását az ügyben. Nagyon nehéz újat alkotni ebben a műfajban, Tellérnek (Orbánnak) sem sikerült.
(Ripp Zoltán írt egy kiváló esszét Tellér Gyula színeváltozásáról a kéktől a barnáig. Én a tartalomjegyzékben szereplő Tellér-cikkekből fogok most idézni.)
Nagy kedvencem a Professzorok Batthyány Köre konferenciáján (hát hol máshol) előadott Tellér-mű.
” A versengés itt is — akárcsak a belső oldalon — a felajánlások, a lojalitás-nyilatkozatok, az anyagi ígéretek és teljesítések formáját öltötték /Izrael: egyes csoportok jeleskedése magának a függésnek létrehozásában és kiszélesítésében, az MTI és a magyar hírközlés teljes izraeli érdek-vonalra állítása Palesztina és a közel-keleti konfliktus ügyében, kapunyitás a korlátlan izraeli ingatlanfelvásárlás és ‘ingatlanfejlesztések’ előtt, lapítás a Peresz-nyilatkozattal kapcsolatban, holokauszt-múzeumok állami pénzből, újabb és újabb kárpótlások, bizonyos körök folyamatos antiszemitázásának tolerálása, állami feladatok állami pénzen való kiszervezése izraeli tulajdonú vállalatok számára, a magyar fizikai ütőerő felszámolása stb.; USA: teljes lojalitás Irak ügyében, támaszpontok átadása, ellenőrizetlen átrepülések tolerálása, részvétel békemissziókban, afganisztáni szerepvállalás, az izraeli tanácsra aggressziót elkövető Grúzia támogatása az orosz-grúz összecsapásban, Nabucco-pártiság, versengés az amerikai elnöki mosolyért; EU: súlyos fejlődés-áldozat a kritériumok teljesítéséért, a magyar piacok kiszolgáltatása, Magyarországnak úniós erőforrás-tartalékká alakítása például a mezőgazdaság önkéntes lepusztításával, az agráripar felszámolásával, a (blablablablablabla)”
Itt az Izrael szó egy mondatban leírásának világcsúcsát próbálja megdönteni Orbán Viktor tanácsadója, miközben a finom polgári jobboldal elégedetten mosolyog.
” ……. például a rendszerváltás rendszerére vonatkozó jelen tudásnak szigorú cenzúra alá vetése, kollektív hamis tudat kialakítására való törekvés a rendszerváltó háború mindkét elitje részéről, amint azt — mondjuk — Csurka István sorsa mutatta a 2001. szeptember 11-i toronymerénylettel kapcsolatos, méltányolható nyilatkozata után. „
Méltányolható taps.
A FIDESZ új ideológusa egy korábbi művében már megnevezte az amerikai-izraeli-izraeli-izraeli beszivárgás honi segítőit. Ha az Olvasónak problémája van elképzelni egy tekintélyes heftijű, diszkrét kaftánt és jarmulkét viselő, jiddisül flódnireceptet cserélő beszivárgássegítőt, akkor Tellér testvér ebben is tud segíteni:
„Magyarnak lenni nevetséges, ostoba dolog. ‘Magyarok voltunk’. Voltunk. Hogy nincs magyar állam. Hogy Magyarországot ki kell találni. Hogy van Magyarországon egy genetikailag elkülönülő csoport, amelynek tagjai átlagban magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek, mint a többiek. Hogy méltányos, ha ezek az emberek vezetik a társadalmat. S hogy politikában ‘immár mi leszünk a baloldal, a balközép, a közép, a jobbközép és a jobboldal is’ — mondják. — ‘Magyarországot pedig előbb-utóbb felvásároljuk. Inkább előbb, mint utóbb. Sőt, már fel is vásároltuk.”
Tellér Gyula buzgó olvasója Bogár Lászlónak. Ebben a cikkben méltatja kedvenc OPNI-szökevényünk delirálását a globalosakterek (becstelen, ki rosszra gondol) háromezer éves nagy összeesküvéséről a szakrálmagyar világegész ellen. Tellér rájött arra, amit a nagy amerikai filozófus Robert Downey Jr. úgy fogalmazott meg, hogy sohasem szabad fullba nyomni a kretént. Ezért jár szegény Bogár László metrón nájlonszatyorral és nem a Seychelles-szigetekre Orbán különgépének hátsó, de még mindig kellemes traktusában.
A cikk elején említett Dugin kicsit túltolta a T-55-öst, ezért vélhetően nem lesz már intézetvezető, de Tellér Gyula tét nélküli hadoválására nem kell megváltoztatni a NATO-csapatok kelet-európai elhelyezkedését. A magyar miniszterelnök biztos kézzel választ elmebetegeket tanácsadónak. Amikor Hegedűs Zsuzsa közli, hogy a világ tíz legjobb konfliktus-kutatóinak egyike, és kétszáz kilót nyom fekve, amikor Kerényi Imre lebuzizza a teljes magyar pitypangpopulációt, az otthonosság édes érzése tölti el az embert. A náci bolond ideológustól sem kell félni. Inkább képzeljük el szegény Lánczi Andrást a Századvég irodájában ülve, amint szomorú arccal majszolja a belugakaviárt és a miniszterelnöki repülőgép kondenzcsíkját nézi az égen. Arra gondol, hogyha kicsit kevesebbet idézi Leo Strausst, kicsit kevesebbszer vág pofát az arcába köpködött szotyola miatt, kicsit bátrabban ismeri fel az ellenség orrméretét, most ő lehetne Machiavelli a Herceg mellett, és most miatta tiltakozna a New York Times.

Like this:

Like Loading...

@wantaan:
Mussolinihez hasonlítani egy fokkal jobb, mint Putyinhoz.
Mussolini mégiscsak egy lézengő ritter volt, egy nagy szám, egy ripacs,
talán egy fölbérelt ripacs …

Putyin meg egy sótlan katona, fegyverrel a kezében.
@én már a fény gyermeke vagyok: Azért ezt a válaszodat gondold át. Összehordasz itt hetet-havat, nemzetiségi alapon osztod ki, hogy ki hogy viselkedik, belekevered Merkelt is ebbe.
Talán józanodj ki, aztán irogass.
@én már a fény gyermeke vagyok:
Fröcskölődés helyett:
us.yhs4.search.yahoo.com/yhs/search?p=magyarorsz%C3%A1got+felv%C3%A1s%C3%A1roljuk&fr=sfp&fr2=&type=__alt__ddc_linuxmint_com&hspart=ddc&hsimp=yhs-linuxmint&iscqry=
@balmoral: Te sem tudod, akár @Herbert_West: , hogy miről szól a poszt.
Akkor segítek mindkettőtöknek.
Nem Orbán a náci, hanem az ideológusa, Tellér. Ez egyébként a poszt címe is, ez talán megkönnyíti, hogy megértsétek:
„Orbán új ideológusa egy náci bolond”
@Megfontolt: Jesszusom! És akkor te írod, hogy fröcskölődés helyett?!
Hát amit ide pottyantottál, az a legnagyobb fröcskölődés, te szánalom kupac.
@aritus:
Valóban szánalmasak vagytok ezzel a visszataszító gyűlölet hadjárattal ,amik szinte kivétel nélkül kitalált hazugságok ,félremagyarázások rágalmazások.
Jobb lenne a tényekre alapozni a vitát mint ahogy a társadalom többsége így is teszi , talán nézz bele bármelyik linkre amit megjelöl az internet ,hiszen a valóságot ott találod !
@aritus: Dehogynem tudom, de attól, hogy Tellér náci, még Orbán is fasiszta. Nem mindig a cikkre reagálunk, néha a mások megjegyzéseire is. Ahogy fentebb már megjegyeztem, az, hogy valaki bolond, sajnos nem mentő körülmény.
@aritus:
Teller, Fritz, Schmitt, Mádl, Schmidt, Áder, Stumpf, …
…sorolhatnám még a német anyanyelvieket, ugye tudod…Sólyom, Balogh,
Ha hozzáveszem a zsidófaló retorikájukat meg a nyilas rokonokat, akkor …
mi marad a fidesz értelmiségből ?
Orbán-Kövér-Kósa ?
,… a zsigeri gyűlölet, elemi ösztön meg a pálinkaszabadság ?
@aritus: Még mielőtt félreértenéd, a bolond nem rád vonatkozik, hanem a nácikra. Hitler sem volt normális, mégis elég sokat ártott, mire leállították.
@Megfontolt:
Én úgy tudom, hogy fideszkézben vannak a nagybirtokok, a paloták, a műkincsek,
a jobbágyok, az állam és az adók.
Jahogy ők ingyen kapták, nem vásároltak semmit… az igaz.
@én már a fény gyermeke vagyok: Ez nagyjából olyan, mint a zsidózás. Szerintem nem kéne.
@balmoral:
A németek nem halnak bele a németezésbe.
Úgyhogy nem olyan.
@balmoral:
Amúgy, ha fideszes összetartást kovácsol az idegengyűlölet és a nemzeti összetartás,
Kövér látatlanban nyilatkozhat parlamenti elnökként, hogy a zúgolódó diákok szülei zsidók,
akkor miért nem kéne vizsgálni az ő nemzetiségüket ?
Ha fajvédő retorikát akar az ország kétharmada, akkor ez a pálya.
És nincs más.
@én már a fény gyermeke vagyok: Csak más pálya van. A kövéré járhatatlan.
Nem akar itt semmilyen retorikát semmilyen kétharmad. Milyen kétharmad? A ízsidózásba se halt bele eleinte senki. A tuszizásba se. Csak aztán.
@balmoral:
„A kérdés Adyra és József Attilára vonatkozott, akinek a nevét se tudod helyesen leírni.”
te tényleg ennyire sötét vagy?
@balmoral:
Ahhoz képest, hogy járhatatlan, elég messze jutottak rajta.
Perpill a zsidózó Kövér éppen az országgyűlés elnöke és a totális pártállam egyik oszlopa.
@balmoral:
Amikor a németek zsidóznak, abba milliók halnak bele.
És hát… a németek zsidóznak, csak éppen magyar zászlókkal a hátukmögött.
@mavo: Te tényleg nem tudod leírni helyesen, hogy Attila?
@én már a fény gyermeke vagyok: Na jó, te tényleg ne igyál ma már többet!
@balmoral:
szóval tényleg ilyen sötét vagy. következő „érved” mi lesz?
@mavo: Persze mit várjak egy olyan valakitől, aki Illyést egyenrangúnak tartja igazi költőkkel?
@mavo: Én egyszerű segédmunkás vagyok, félig afrikai, tehát nagyon szeretem, ha lesötéteznek. Mellesleg nagyváltósúlyban kétszer voltam országos ököivívó-bajnok, afféle izomagyú csávó. Tehát nyugodtan gyalázz csak! Én nem mondtam, hogy hülye vagy, csak megkérdeztem, amikor az Illyés nevű pojácát a vlág két legnagyobb költőjéhez volt pofád hasonlítani.l Te állat!
@balmoral:
azon gondolkodom, te vagy az ostoba fasz, vagy azok, akik négyszer is baumgarten-díjat adtak ennek a tehetségtelen hülyének, esetleg akiktől megkapta a költészet nemzetközi nagydíját, a herder-díjat, a knokkei irodalmi nagydíjat, és még sorolhatnám.
nyiván eleve én vagyok a fasz hogy egyáltalán akár egy fél másodpercre is megkérdőjelezem, hogy ilyen ostoba, ízlésficamos amatőrökkel szemben neked, az irodalom megkérdőjelezhetetlen szakértőjének igazad van-e.
én kérek elnézést, bazmeg.
Egyre jobbak ezek az „egyházhoz” kapcsolódó cikkeitek 🙂
@balmoral:
btw ady és józsef attila, mint a világ két legnagyobb költője az üt.
Itt mindenki részeg?
@HToma:
ha igen, akkor én most alaposan kimaradok a jóból. 🙂
@Herbert_West:
százszor megvitattuk már ezen a blogon, hogy nem nácik, hanem fasizták.
gyere gyakrabban.
Ez megvan ? Dugin, élőben, Budapesten, Októberben :
nol.hu/belfold/fajvedo-konferencia-helyszine-lesz-budapest-1478115
@ingyenebed:
Én lemaradtam mindenről. Hogy derült ki, hogy nem nácik, hanem fasizták ?
Léccike. Van, aki még szeretne képeződni.
@nerángass:
Fajvédő konferenciát a nemnáci fasizták rendeznek ?
@nerángass:
mi így adaptáljuk az oktoberfestet. 😉