Nyílt levél Orbán Viktorhoz és a magyar kormányhoz (Lendület-csoportvezetők)
Eredeti szerző: jotunder
A „Lendület”-csoportok vezetői nyílt levelet írtak az Akadémiával kapcsolatos rémisztő tervekkel kapcsolatban. Az index.hu ma már szemlézte a szöveget, de talán jobb, ha a teljes levél is megjelenik valahol. (kézzel copy-paste-oztam, a béna tördelés az én érdemem)
Itt nem a politika által kitartott nullajulcsikról van szó, hanem olyan emberekről, akik nélkül ez az ország mérhetően kevesebbet érne. És nem, nem Orbán-ellenes csoport írt a kormányfőnek, hanem kiváló tudományos kutatók, akik között bevallottan jobboldali kötődésűek vannak, egyikük konfliktusáról bizonyos balliberális értelmiségiekkel még a Vincenten is írtam. Szó nincs róla, hogy a Lendület-csoportvezetők azt gondolnák, hogy a kormánynak egyáltalán ne lehetnének olyan legitim céljai, amelyek érinthetik a tudományos életet. Itt olvasható a helyzetelemzésük. Nehezen vádolhatnának azzal, hogy különös szimpátiát érzek Orbán Viktor iránt, de azt gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy a miniszterelnök közvetlenül tárgyaljon az Akadémia elnökségével és a Lendületes csoportvezetőkkel. A Lendületes csoportvezetők korábban is képviseltették magukat a tárgyalásokon, és olyan üdítően professzionális módon álltak hozzá a vitához, ami ebben az országban, sajnos, rendkívülinek mondható.
Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnökhöz és Magyarország Kormányához
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Kormánytagok!
A „Lendület” kutatási kiválósági program tudományos csoportvezetőiként teljes
értetlenséggel olvastuk a Palkovics László (ITM) által beterjeszteni kívánt törvénytervezetet,
amely a magyar tudományos kutatást – ezen belül a Magyar Tudományos Akadémiát és
annak kutatóintézet-hálózatát – kívánja az érintettek egyetértése nélkül, kifejezett tiltakozásuk
ellenére átalakítani.
Nyomatékosan kérjük Önöket, hogy ezt az átgondolatlan, szakmai indokokkal nem
alátámasztható és ezért jelen formájában rendkívül káros törvénytervezetet ne támogassák!
Nem szolgálhatja Magyarország érdekeit egy olyan átalakítás, amelyet a magyar tudományos
közösség túlnyomó többsége szakmai alapon ellenez és elutasít. A törvénytervezet sutba
dobja az utóbbi hónapok tárgyalásainak ITM által is konszenzussal elfogadott eredményeit, és
élesen szembemegy az MTA Közgyűlése által elfogadott, a Kormány nyilvánosan
kommunikált szakmai igényeit is figyelembe vevő átalakítási javaslatokkal.
A Palkovics-féle törvénytervezet legproblémásabb elemei a következők:
1. Az átfogó elemzés és hatástanulmány nélkül előirányzott, szakmai érvekkel szemben
erőltetett egyoldalú átalakítás tovább mélyíti a bizalmi válságot, hátráltatja az innovációs
célok elérését, és rombolja a tudományos versenyképességet, tetézve az elmúlt egy év
károkozását.
2. A törvénytervezet kiveszi a kutatások feletti ellenőrzést a tudományos közösség
kezéből. Közvetlen politikai kontroll alá helyezi a tudományos döntéshozást, szöges
ellentétben a nemzetközi gyakorlatban sikeresnek bizonyult, a tudományos közösség
önigazgatásán alapuló tudományirányítási elvekkel (mint a Haldane-elv) és a bevált
nemzetközi modellekkel, mint például a német Max Planck Társaság, vagy a francia
CNRS működési rendszere.
3. A törvénytervezet ellentétes az Alaptörvénynek a tudományos kutatás és az MTA
szabadságát védő rendelkezéseivel, és figyelmen kívül hagyja a magyar tudományos
közösség és az MTA testületi álláspontját. Konkrétan:
a. az NKFIH új irányító testületének (Nemzeti Tudománypolitikai Tanács) csak
egyharmadát, a létrehozandó új Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH)
irányító testületének pedig kevesebb, mint felét adják a tudomány Kormánytól
független képviselői;
b. elveti a Közgyűlés által szakmai alapon elfogadott irányítási formát, ami a
kormányzat, az MTA és a kutatóhálózat egyenlő arányú képviseletét írja elő;
c. elveti a konszenzussal elfogadott köztestületi formát;
d. az intézetigazgatók és gazdasági vezetők kinevezése, önálló intézetek és
központok megszüntetése, alapítása, valamint újak felvétele a hálózatba nem
minősített többségi döntéssel történik;
e. nem rendelkezik az igazgatók kiválasztásánál a nyílt pályázati eljárásról;
f. hiányzik az új intézetek alapításáról, megszüntetéséről és felvételéről
elfogadott 1 éves moratórium;
g. az új struktúra részleteinek kidolgozásában elmulasztja a független nemzetközi
partnerek (pl. Max Planck Társaság) bevonását;
h. a tervezet nem ad garanciát a direkt (nem pályázati) támogatás reálértékének
megőrzésére és az elkövetkező 5 évben történő kiszámítható növekedésére.
4. A törvénytervezet egyoldalú állami jogi aktussal az MTA-t kötelezi (“feladatául írja
elő”) vagyona használati jogának átengedésére, amivel veszélyes és a jogrendet súlyosan
romboló precedenst teremt az államosításra.
5. A törvénytervezet az átlátható és stabil finanszírozási rendszer hiányával
kiszámíthatatlan környezetet teremt. A kiszámítható feltételek és stabil intézményi
környezet elengedhetetlenek a magas színvonalú kutatásokhoz és a kiváló kutatók
megtartásához.
6. A törvénytervezet szerinti átalakítás hatalmas kárt fog okozni a magyar tudományos
kutatás nemzetközi presztízsének, veszélyeztetve a nemzetközi, ezen belül EU pályázati
sikerességet.
A Lendületes kutatók előző levelére írt válaszlevelében Miniszterelnök Úr egyértelműen
kinyilvánította, hogy a tervezett átalakítás során érték nem veszhet el, és a tudományos
kutatás szabadsága nem sérülhet. A törvénytervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti
értékek vesznek el, és már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és
gazdasági károk keletkeznek. Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is
versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével
fenyeget.
Budapest, 2019. május 29.
Aláírta a Lendület-pályázat nyertesei közül (május 30-án délig):
Abért Miklós, MTA Rényi Intézet, Lendület Csoportok és Gráfok, 2012
Ablonczy Balázs, MTA BTK, Lendület Trianon 100 Kutatócsoport, 2016
Abonyi János, Pannon Egyetem, MTA-PE Lendület Komplex rendszerek figyelemmel
kísérése kutatócsoport, 2017
Adamik Béla, MTA NyTI, Lendület Számítógépes Latin Dialektológiai Kutatócsoport, 2015
Andics Attila, MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport, 2017
Bajnok Zoltán, MTA Wigner FK, Lendület Holografikus Kvantumtérelmélet Kutatócsoport,
2012
Báldi András, MTA Ökológiai Kutatóközpont, Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás
Kutatócsoport, 2011
Barta Zoltán, MTA-DE Lendület Viselkedésökológiai Kutatócsoport, 2012
Bárth Dániel, MTA-ELTE Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoport, 2018
Batáry Péter, MTA ÖK Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport, 2018
Beke-Somfai Tamás, MTA TTK Lendület Biomolekuláris Önrendeződés Kutatócsoport, 2016
Benczúr András, MTA SZTAKI, Lendület Big Data, 2012
Bíró Anikó, MTA KRTK, Egészség és Társadalom Lendület csoport, 2018
Biró Péter, MTA KRTK KTI, Lendület Mechanizmustervezés kutatócsoport, 2016
Csanády László, Semmelweis Egyetem, MTA-SE Lendület Ioncsatorna Kutatócsoport, 2012
Csonka Szabolcs, MTA-BME Lendület Nanoelektronika Kutatócsoport, 2017
Csörsz Rumen István, MTA BTK ItI, Lendület Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820
kutatócsoport, 2017
Dalos Anna, MTA BTK ZTI, Lendület 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és
Kutatócsoport, 2017
Demeter Tamás, MTA BTK, Lendület Morál és Tudomány Kutatócsoport, 2017
Dénes Ádám, MTA KOKI, Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoport, 2016
Derényi Imre, ELTE-MTA Lendület Biofizikai Kutatócsoport, 2011
Dombi Péter, MTA Wigner FK, Lendület Ultragyors Nanooptika Kutatócsoport, 2014
Domokos Péter, MTA Wigner FK, Lendület Kvantummérés Lendület Csoport, 2011
Dóra Balázs, MTA-BME Topológia és Korreláció Lendület Kutatócsoport, 2018
Dosztányi Zsuzsanna, MTA-ELTE Lendület Bioinformatikai Kutatócsoport, 2014
Enyedi Balázs, MTA-SE Lendület Szöveti Sérülés Kutatócsoport, 2018
Erdélyi Gabriella, MTA BTK TTI, Lendület Családtörténeti Kutatócsoport, 2017
Fuxreiter Mónika, MTA-DE Lendület Fehérjedinamikai Kutatócsoport, 2012
Geiszt Miklós, MTA-SE Lendület Peroxidáz Enzimek Kutatócsoport, 2011
Gyurcsányi E. Róbert, BME Lendület Kémiai Nanoérzékelők Kutatócsoport, 2013
Hájos Norbert, MTA KOKI, Lendület Hálózat-Idegélettan Kutatócsoport, 2012
Hangya Balázs, MTA KOKI, Lendület Rendszer-neurobiológia Kutatócsoport, 2015
Harcos Gergely, MTA Rényi Intézet, Lendület Automorf Kutatócsoport, 2017
Hettyey Attila, MTA ATK NÖVI, Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport, 2012
Homolya László, MTA TTK Enzimológiai Intézet, Lendület Molekuláris Sejtbiológiai
Kutatócsoport, 2012
Horvath Peter, MTA SZBK, Lendület BIOMAG csoport, 2018
Jakus Zoltán, Lendület Nyirokélettani Kutatócsoport, 2014
Józsi Mihály, MTA-ELTE Lendület Komplement Kutatócsoport, 2012
Juhász Gábor, MTA SZBK, Lendület Drosophila Autofágia Kutatócsoport, 2014
Kállay Mihály, MTA-BME Lendület Kvantumkémiai Kutatócsoport, 2013
Katona István, MTA KOKI, Lendület Molekuláris Neurobiológiai Kutatócsoport, 2013
Katz Sándor, MTA-ELTE Lendület Rácstérelmélet Kutatócsoport, 2012
Kele Péter, MTA-TTK, Lendület Kémiai Biológia Kutatócsoport, 2013
Kern Zoltán, MTA CsFK, Lendület Paleoklíma 2ka, 2012
Király Ildikó, MTA-ELTE Lendület Társas Elmék Kutatócsoport, 2017
Kiss Farkas Gábor, MTA-ELTE Humanizmus Kelet-Közép-Európában Lendület
Kutatócsoport, 2014
Kiss László, MTA CSFK, Lendület Exobolygók és Asztroszeizmológia, 2009
Kiss Viktória, MTA BTK RI Lendület Mobilitás Kutatócsoport, 2015
Kóspál Ágnes, MTA CSFK Lendület Korong Kutatócsoport, 2014
Kovács Tamás György, MTA Atomki, Lendület Rács Kvantum-színdinamika Kutatócsoport,
2011
Legeza Örs, MTA-Wigner FK/Erősen Korrelált Rendszerek Lendület Kutatócsoport, 2012
Lengyel Balázs, MTA KRTK, Lendület Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok
Kutatócsoport, 2017
London Gábor, MTA TTK Lendület Funkcionális Szerves Anyagok Kutatócsoport, 2018
Lugaro Maria, MTA CSFK CSI, Lendület AGB Nukleáris Asztrofizika és Csillagpor
kutatócsoport, 2014
Lukács Ágnes, BME, MT-BME Lendület Nyelvelsajátítás Kutatócsoport, 2018
Makara Judit, MTA KOKI, Lendület Idegi Jelátvitel Kutatócsoport, 2011
Markó Alexandra, MTA-ELTE Lendület Lingvális Artikuláció Kutatócsoport, 2016
Mátés Lajos, MTA SZBK Lendület Tumor Genom Kutatócsoport, 2015
Mócsai Attila, Lendület Gyulladásélettani Kutatócsoport, 2013
Mosonyi Milán, MTA-BME Lendület Kvantum-információelmélet Kutatócsoport, 2018
Muraközy Balázs, MTA KRTK, Lendület Vállalati Stratégia és Versenyképesség, 2013
Nagy Laszlo, MTA SZBK, Lendület Gomba Genomika es Evolucio Kutatocsoport, 2014
Nemes-Incze Péter MTA EK, Lendület Topológia Nanoszerkezetekben, 2017
Novák Zoltán, MTA-ELTE Lendület Katalízis és Szerves Szintézisek Kutatócsoport, 2012
Orbán Gergő, MTA Wigner, Lendület Komputációs Rendszerszintű Idegtudományi Csoport,
2012
Ősi Attila, ELTE, Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport, 2011
Pál András, MTA CSFK Lendület Légyszem Kutatócsoport, 2012
Pál Csaba, MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Lendület Számítógépes Rendszerbiológiai
Kutatócsoport, 2012, 2017
Pálffy Géza, MTA BTK TTI, Lendület Szent Korona Kutatócsoport, 2012
Pálvölgyi Dömötör, MTA-ELTE Lendület Kombinatorikus Geometria kutatócsoport, 2017
Papp Balázs, MTA SZBK, Lendület Számítógépes Rendszerbiológiai Kutatócsoport, 2009
Pásztor Gabriella, MTA-ELTE Lendület CMS Részecske- és Magfizikai Kutatócsoport, 2015
Reményi Attila, MTA TTK, Lendület Fehérje Kölcsönhatás Kutatócsoport, 2013
Simon Ferenc, BME-MTA Lendület Spintronikai Kutatócsoport, 2015
Stipsicz Andras, MTA Renyi Intezet, Lendület Alacsony dimenziós topológia, 2010
Surányi Balázs, MTA Nyelvtudományi Intézet, Lendület Kvantorhatókör Kutatócsoport, 2011
Szabadics János, MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Lendület Celluláris
Neurofarmakológia, 2009
Szakács Gergely, MTA TTK EI, Lendület Membrán Fehérje Kutatócsoport, 2010
Szegedy Balázs, Rényi intézet, Lendület Strukturák limesze Kutatócsoport, 2013
Székvölgyi Lóránt, Debreceni Egyetem, MTA-DE Lendület Genomszerkezet és Rekombináció
kutatócsoport, 2015
Szilágyi Róbert, MTA-ELTE Lendület Kémiai Szerkezet és Reaktivitás, 2015
Szöllősi Gergely János, ELTE, MTA-ELTE, Lendület Evolúciós Genomika KCs, 2016
Szüts Dávid, MTA TTK Lendület Enzimológiai Intézet, Genomstabilitás kutatócsoport, 2011
Takács Gábor, MTA-BME Lendület Statisztikus Térelméleti Kutatócsoport, 2012
Takács Károly, MTA TK, Lendület RECENS Kutatócsoport, 2012
Tapolcai János, BME, MTA-BME Lendület Jövő Internet Kutatócsoportja, 2012
Tarczay György, MTA-ELTE Lendület Laboratóriumi Asztrokémia Kutatócsoport, 2018
Tardos Gábor, MTA Rényi Intézet, Lendület Kriptográfia csoport, 2009
Timinszky Gyula, MTA SZBK, Lendület DNS károsodás és sejtmagi dinamika kutatócsoport,
2017
Török Péter MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport, 2017
Tóth Szilvia Zita, MTA SZBK, Lendület Molekuláris Fotobioenergetikai Csoport, 2014
Tóth Zsombor, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet, MTA BTK Lendület Hosszú
reformáció Kelet-Európában (1500-1800) Kutatócsoport, 2018
Tusnády Gábor, MTA TTK Enzimológia Intézet, Lendületet Membránfehérje Bioinformatika
Kutatócsoport, 2012
Vankó György, MTA Wigner FK, Lendület Femtoszekundumos Spektroszkópiai
Kutatócsoport, 2013
Varga Dezső, MTA Wigner FK, Lendület Innovatív Detektorfejlesztő Kutatócsoport, 2013
Varju Márton, MTA TK, Lendület-HPOPs, 2014
Varró Dániel, MTA-BME Lendület Kiberfizikai Rendszerek Kutatócsoport, 2015
Virág Bálint, MTA Rényi Intézet, Lendület Véletlen Spetrumok, 2016
Weisz Boglárka, MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport,
2015
Werner Norbert, MTA-ELTE Lendület Forró Univerzum kutatócsoport, 2016
Zaránd Gergely, BME-MTA Lendület Egzotikus Kvantumfázisok Kutatócsoport, 2011
@Bourbaki: ebben nem értek egyet veled. Szerintem a társadalom dinamikusan változó közeg, amelyet igenis lehet formálni, elég sok eszközzel (markáns & közeli bizonyítékát adja ennek pl. az orbáni propaganda elsöprő sikere).
Az egyik legfontosabb ilyen eszköz pedig a nevelés; és minél nagyobb a szociális respektusa egy rétegnek/személynek, annál erőteljesebben képes hatni a társadalomra. Ki más lehetne egy egész társadalom „nevelője” (par excellence is), ha nem az értelmiség?
@Bourbaki: Csak annyi megjegyzéssel, hogy az a szűklátókörű nyomoronc embertömeg alaposan jobboldali, és ez alatt azt érti, hinni akar valakiben, hogy szereti, ha vezetik, megmondják neki, mit gondoljon és tiszteli a rangot, hivatalt, tévében látott beszélő fejet, meg az erőt, ami végigver rajta.
Ebből a szempontból nézve a lovak közé vetett gyeplőt nehéz megmagyarázni.
@kemény keleti kommentelő: Azért vannak nemzeti sajátságok, irányzatok stb. Engem itthon kinevettek, amikor elmondtam (jó régen), hogy a lakáskiadásból származó jövedelmem után adózom, sőt Amerikában is bejelentem, illetve hogy szólok az adóhivatalnak, ha a javamra tévedtek. Amerikában pedig azon szörnyűlködtek, amikor az itthoni bliccelésről (pl. tömegközlekedésen) vagy puskázásról (pl. érettségin) meséltem. A magyar egy elég elcseszett nép, megérdemli, ha eltűnik a Föld színéről pár száz év múlva. Ne érts félre, nagyon szeretem a hazámat, hazajöttem az USA-ból, pedig maradhattam volna.
@Bourbaki: Sztem nem fikázok. Másképp látjuk a dolgokat. Sokáig kutattam egy akadémiai intézetben, igaz nem most volt, nejem most is ott dolgozik. Eléggé követjük, h miként viselkednek az Orbán-rezsim alatt. Nem mondom, h nem csináltak semmit. Azt mondom, h ez nem elég, nagyon nem.
Ja, és nem csak bosszúról van szó. Készítik elő a terepet az újabb lopásra.
@bvian: OK.
@Bourbaki: De amelyik magyar kimegy, az tud alkalmazkodni – legalábbis van, aki tud – a rendhez is. Amelyik külföldi bejön, az meg tud alkalmazkodni a kupihoz.
Lehet, hogy nem az embereken múlik. Azért is kapálózik a geci az európai morál ellen.
Mert meg tudnánk szokni, csak mi egy ilyen szemétdombon héderelünk éppen.
@kemény keleti kommentelő: Az embereken múlik, de fontos a kritikus tömeg fogalma. Pontosan az van, amit mondasz: alkalmazkodunk a többséghez, a szokásokhoz, a hagyományokhoz stb. A tömeg lassan változik, az egyén gyorsabban.
@Bourbaki: Hasonlítsd akkor azt is össze, hogy mennyire vesznek részt pl. Amerikában a közügyekben, és mennyire itthon. Ahogy te leírtad a helyzetet, az adott helyzetben kialakult (csoportos) önképedet, az inkább a hazai mintát mutatja – nem azt, hogy tök egyértelmű, hogy az ember megy és csinálja, amit kell a szűkebb-tágabb közösségében. Aszerint nem is különbözteti meg, hogy melyik inkább vagy kevésbé a feladata, hanem mindkettőnek alapértelmezésben megvan a helye.
Nagy vonalakban persze, például a tök egyértelműt vedd úgy, hogy ennél a leírtnál észrevehetően tökebb egyértelműbb.
És ne érts félre, nem azzal van vitám, hogy mit lehetett vagy mi sikerült vagy mennyit tudsz te róla és mennyi derült ki belőle a nagyközönség számára. Kizárólag a szemlélettel, hogy pont ennyi az annyi, és nem másvalamennyi.
@Bourbaki: Ez a kritikus tömeg az iskolai szegregáció melletti érvrendszer.
Valójában, ha így lenne, az emberiség még mindig a fán csücsülne, mert először csak egy mászott le, és a tömeg fenn maradt volna.
Inkább egyesek húzzák magukkal a tömeget. Kezdve a családtól az iskolán át a gazdaságszervezésig vagy a politikáig.
Oktatás, vezetés. Maradjunk annál, hogy a nyáj hiába van többen. Követi a kolompost.
Sajnos nálunk a kolompot falusi tolvajbanda kongatja, de ez nem szükségszerű, csak nagyon nagy volt a hátszelük.
@kemény keleti kommentelő: „..de ez nem szükségszerű, csak nagyon nagy volt a hátszelük.”
Sztem nem hátszelük volt, nagyon keményen dolgoztak rajta. Ellenzéki pozícióból!
A politikához kell egyfajta agresszivitás, keménység. Ez hiányzott a demokratikus oldalból, de az is lehet, h egyszerűen csak nem ismerték fel a veszélyt, s mikor igen, már túl késő volt.
@bvian: Meg kellenek a titkosszolgálati támogatások és a médiajelenlét.
Azért, ha megnézed a korai felvételeiket -mert őket már iskolás koruktól vette a tévéhiradó- láthatod, hogy nagyon nyuszkómuszkók voltak kiskorukban.
Csak a törvények felett állás, a büntetlenség megtapasztalása, a hátuk mögött álló erő eléggé fejükbeszállt időközben.
@bvian: Itt még nem tűnik nagyon agresszívnak és keménynek.
Orbán Viktor. 1988. :
http://www.youtube.com/watch?v=caHnCP_C3Ro
Még itt sem túl nagy az egója, de már a sokadik szereplése a hallhatóan pártállami médiában. (Brezsnyevi pangás hangja van).
http://www.youtube.com/watch?v=6yFNn4cwuJY
@kemény keleti kommentelő: Akkor még lehet, h nem. De 2002-től, mikor elvesztette a választásokat? Meg 2006-tól?
@bvian: Napok teltek el a büszke úttörő és a szuronyos forradalmár között…
Úgy értem, ilyen gyors jellemfejlődés nincsen.
http://www.youtube.com/watch?v=8l9OWr5YreU&t=18s
@kemény keleti kommentelő: Most nem teljesen értem mit is akarsz mondani. A két videó semmit nem mond Orbán 2002 utáni agresszív ellenzéki munkájáról. Az, h milyen volt, ebből a szempontból érdektelen. Egyébként amennyire én tudom mindig is aggresszív volt.
http://www.facebook.com/atlatszo.hu/videos/370430300253832/?hc_location=ufi
A tüntetés
@kemény keleti kommentelő: Nem ismerek egy országot sem, ahol a matematikusok lennének a kolomposok. Én már most úgy érzem, hogy a kelleténél nagyságrendekkel többet politizálok. És így érzik a külföldi kollegáim is, mert nekik nem kell ennyit politizálniuk (mondjuk külföldön is van szívás, Putyin, Trump, brexit, stb.). Azért, mert nem olyan tömeg veszi őket körbe, mint minket. Ennek az országnak a történelme szívások sorozata. Ne mondd már, hogy erről az értelmiség – köztük a magamfajta matematikusok – tehetnek! Egy fikarcnyi restancia-érzésem sincs. Sokat teszek ezért az országért „hivatalos” és „magán” minőségben is.
@Bourbaki: Hmmm… én nem a politizálást hiányolom, hanem a viselkedést. Például, ha profoknak (& al) nem barnul a nyelve, az már egész jó kezdet (lett volna) viselkedésmintának 😉
@ijontichy: Az ún. értelmiség morális szempontból semmivel sem jobb, mint a teljes népesség. És hát a legtöbb ember gyáva és megalkuvó, igen. Sőt, valamennyire talán mindenki az, de nagyok az egyéni különbségek.
@mafi mushkila:
„amikor Kásler a tízparancsolattal jön az egészségügy kapcsán, akkor a tudományos véleménynyilvánítás szabadságán őrködve az MTA nyilatkozhatna, hogy nem, ez nem számít tudományosnak a vélemények körében, és amikor Orbán migránsos plakátokat rendel, akkor a tudományos eredmények társadalmi és gazdasági hasznosulását elősegítve kiadhatna egy közleményt, hogy a legjobb tudomásunk szerint az emberek nagyjából olyanok az egyik, mint a másik.”
Értem, mire gondolsz, de továbbra is úgy érzem, hogy az MTA nagyon is foglalkozik a tudománytalan hülyítéssel, a valódi tények feltárásával.
mta.hu/kozgyules2018/indul-a-tudomanyhu-uj-weboldal-az-mta-tamogatasaval-108701
444.hu/2018/11/13/a-bevandorlok-elutasitasatol-a-kanadabol-hazaerkezo-romakig-az-mta-n-vegigvettek-mit-tud-a-migraciorol-a-magyar-tudomany
444.hu/2018/11/23/a-fidesz-evtizedek-ota-nem-latott-gyulolkodesbe-hergelte-a-magyar-tarsadalmat
tudomany.hu/cikkek/kemenyebb-fellepest-surget-az-mta-az-algyogyitok-ellen-108958
Viszont az MTA tagjai nem egy homogén társaság, nem egyforma se a világnézetük, se a politikai hovatartozásuk. Csak ez utóbbiak alapján, komoly háttérmunka nélkül nem hiszem, hogy testületileg ki kellene állniuk bizonyos elgondolások ellen.
Mivel még EMBER nem létezett, aki betartotta volna egész életében a tízparancsolatot, ezért nehéz cáfolni Kásler idealista felvetését. :o))) Az is tudománytalan lenne. Én pl. nem hiszek Isten létezésében, de tudományosan nem tudom elvetni azt. És senki más sem.
Nehéz kérdések ezek!
„természetesen a lehető legnagyobbra tartom, ha bárki bármit hozzá tud tenni az őrület elleni munkához, a legkisebb hozzájárulás is méltánylandó”
Én is így vagyok ezzel, de attól még nem zárkózom el az értelmes vitától, … ahogy te sem. :o)
„Csak most épp ezen a dolgon füstölgök, nem fejtettem ki az előbb…”
Így is megértettem, mert én is hasonlóan érzek.
@ijontichy:
„ha profoknak (& al) nem barnul a nyelve, az már egész jó kezdet (lett volna) viselkedésmintának „
Előző hozzászólásomban írtam, hogy a profok között is vannak ilyen és olyan világnézetű, politikai beállítottságú, morális integritású emberek. Szerintem mindannyian áltudomány ellenesek, de attól még nem egy homogén csoport. Ahogy más csoportosulások sem azok (pedagógusok, orvosok, vadakat terelő juhászok). Az MTA Közgyűlése és az Akadémiai Dolgozók Fóruma viszont elég nagy összhangban utasította vissza Orbán államosítási törekvéseit, még akkor is, ha akadnak egyesek, akiket ez nem komolyan érint, vagy akiknek ez kifejezetten kedvezne.
@Bourbaki:
„értelmiség morális szempontból semmivel sem jobb, mint a teljes népesség. És hát a legtöbb ember gyáva és megalkuvó”
Így van, ilyen az emberi természet. De az értelmiség kezében vannak azok az eszközök, amelyekkel hatni tudnának a többiekre. Ezt ismerte fel nagyon jól Orbán már az elején. Ezért zaklatja őket folyamatosan, ezért építi le az oktatást, igyekszik elvenni a szabad gondolkodás jogát.
@Attilajukkaja: „Viszont az MTA tagjai nem egy homogén társaság, nem egyforma se a világnézetük, se a politikai hovatartozásuk. Csak ez utóbbiak alapján, komoly háttérmunka nélkül nem hiszem, hogy testületileg ki kellene állniuk bizonyos elgondolások ellen.”
Mint tudósoknak, hivatásukból eredően _kötelességük_ (lenne) testületileg kiállni „bizonyos elgondolások ellen”.
Teljesen igaz: „a tudósok” nyilván a népből vétettek, tehát olyanok is, mint a nép – noha ugyancsak kötelességük lenne jobbnak lenni annál. Értelmiségi létükből fakadóan.
Tudható, milyen történelmi, társadalmi & személyes okok miatt mégsincs ez így – ahogy az is tudható, mi vezet pl. az egyház(ak) kebelén belül a ministránsokat abuzáló papok jelenségéhez. De azért egy igazi paptól mégis azt várjuk, hogy védje és nevelje a rá bízott gyerekeket. Függetlenül attól, hogy a papok társasága sem homogén.
@labrys:
„Mint tudósoknak, hivatásukból eredően _kötelességük_ (lenne) testületileg kiállni „bizonyos elgondolások ellen”. „
És ezt meg is teszik!!!!
„„a tudósok” nyilván a népből vétettek, tehát olyanok is, mint a nép – noha ugyancsak kötelességük lenne jobbnak lenni annál. Értelmiségi létükből fakadóan.”
Nehéz meghatározni, kinek mit jelent a „jobbnak lenni”. Ez a gond.
„Tudható, milyen történelmi, társadalmi & személyes okok miatt mégsincs ez így – ahogy az is tudható, mi vezet pl. az egyház(ak) kebelén belül a ministránsokat abuzáló papok jelenségéhez. „
Nem értem a párhuzamot. Biztosan akad olyan akadémikus is, aki nagyon támogatja az áltudományokat, de ez nagyon nem jellemző az MTA egészére. Amúgy örülnék, ha hoznál 1-2 példát az ilyen akadémikusra.
@Attilajukkaja: „És ezt meg is teszik!!!!”
Ezt írtad korábban: „nem hiszem, hogy testületileg ki kellene állniuk bizonyos elgondolások ellen”.
.
„Nehéz meghatározni, kinek mit jelent a »jobbnak lenni«. Ez a gond.”
Nem, nem nehéz. Az esetek legtöbbjében nagyon is könnyen meghatározható, melyik politikus mikor (és miért) hazudik, illetve terjeszt tudománytalan hülyeségeket. Különösen, ha valaki a hivatása, a tudomány eszközeit használja ezeknek a meghatározásához.
.
„Nem értem a párhuzamot. Biztosan akad olyan akadémikus is, aki nagyon támogatja az áltudományokat, de ez nagyon nem jellemző az MTA egészére. Amúgy örülnék, ha hoznál 1-2 példát az ilyen akadémikusra.”
Nem az egyes akadémikusokról, a konkrét személyekről beszéltem, hanem az akadémikusok hivatalos testületeiről. (Lásd pl. Professzorok Balfasz Köre.)
De lehet, hogy csak én nem figyeltem az utóbbi években. Meg tudnád mutatni az MTA _hivatalos_ képviselőinek (legalább a PBK állásfoglalásaihoz hasonló mértékűen) széles körben terjesztett _hivatalos_ reagálását mondjuk – csak úgy kapásból – az alábbi témákban?
~ „meg kell őriznünk az etnikai homogenitást” (Orbán Viktor) – …MTA Történettudományi Intézet? …MTA Régészeti Intézet? …MTA SZBK Genetikai Intézet?
~ „a magyarok nyelve… a türk nyelvekkel(sic!) áll rokonságban” (Orbán Viktor) – …MTA Nyelvtudományi Intézet? …MTA Történettudományi Intézet?
~ „a tízparancsolat majdnem tökéletes egészségügyi program” (Kásler Miklós) – …MTA Kísérleti Orvostudományi Intézet? …MTA Közgazdaság-tudományi Intézet? …MTA Szociológiai Intézet?
~ 250 milliárd forint elvesztette közpénz jellegét” (MNB) – …MTA Jogtudományi Intézet? …MTA Közgazdaság-tudományi Intézet? …MTA Politikatudományi Intézet?
@labrys:
„Ezt írtad korábban: „nem hiszem, hogy testületileg ki kellene állniuk bizonyos elgondolások ellen”.”
Így kiragadva félreérthető: nem hiszem, hogy testületileg ki kellene állniuk bizonyos POLITIKAI, VILÁGNÉZETI elgondolások ellen.
„Nem, nem nehéz. Az esetek legtöbbjében nagyon is könnyen meghatározható, melyik politikus mikor (és miért) hazudik, illetve terjeszt tudománytalan hülyeségeket.”
Szerintem meg nagyon nehéz. Főleg a miértjét.
„Különösen, ha valaki a hivatása, a tudomány eszközeit használja ezeknek a meghatározásához.”
Ne értsd félre, az erkölcstelen hazudozást én is mélyen elítélem. Annyit mondtam, hogy tudományosan szinte lehetetlen megcáfolni Kásler állítását a Tízparancsolatról. Mert itt a fő kérdés, hogy miben hiszel. Én abban, hogy Kásler egy veszélyes őrült.
„Nem az egyes akadémikusokról, a konkrét személyekről beszéltem, hanem az akadémikusok hivatalos testületeiről. (Lásd pl. Professzorok Balfasz Köre.)”
A Professzorok Batthyányi Köre egy jó példa arra, hogy vannak teljesen másképp gondolkodó kutatók is, mint amit az MTA képvisel mint köztestület. A PBK amúgy nem egy hivatalos akadémiai testület, kár őket összemosni az MTA-val.
Mellesleg most már ők is kikeltek Palkovics elgondolásaival szemben.
„Meg tudnád mutatni az MTA _hivatalos_ képviselőinek (legalább a PBK állásfoglalásaihoz hasonló mértékűen) széles körben terjesztett _hivatalos_ reagálását mondjuk – csak úgy kapásból – az alábbi témákban?”
Most tényleg azt várod el tőlem, hogy helyetted kiguglizzam a felsorolt témákat? :o)))))))
Végezd el TE a házi feladatot! Biztosan sok találatod lesz.
@Attilajukkaja: „hogy tudományosan szinte lehetetlen megcáfolni Kásler állítását a Tízparancsolatról.” Nem is kell(ene). Egészen addig, amíg áll „Állam és Egyház” elválasztása. Az Állami Egészségügyért felelősök szabadidejükben abban hisznek, amiben akarnak. Munkaidejükben pedig a tudományos ismeretek alapján végzik a munkájukat. Az, hogy egy aljas gazember egy féleszűt kinevez az EÜ felelősének, és mindezt még túl is éli a kormánya… na ez már egy ország minősített hülyesége. És ebben azért van némi felelőssége annak a rétegnek, amelyik tudja, hogy „kétszer kettő az hét” 😉
@Attilajukkaja: „Annyit mondtam, hogy tudományosan szinte lehetetlen megcáfolni Kásler állítását a Tízparancsolatról. Mert itt a fő kérdés, hogy miben hiszel.”
Tudtommal egyetlen tudományterület sem áll lélegzet-visszafojtva addig, amíg Kásler – de legyen akár a Biblia – valamelyik mondását „cáfolni” nem sikerült.
@mafi mushkila:
Most hülyéskedsz ? Káslert nem kell többet kezelni és megcáfolja maga is.
Ilyen idős embernél elég, ha nem kapja meg többet a vérnyomásgyógyszerét.
Tartsa be a tízparancsolatot, hogy nem tesz hamis tanúságot, és hátha meggyógyul.
@ijontichy:
„Nem is kell(ene). Egészen addig, amíg áll „Állam és Egyház” elválasztása. Az Állami Egészségügyért felelősök szabadidejükben abban hisznek, amiben akarnak. Munkaidejükben pedig a tudományos ismeretek alapján végzik a munkájukat.”
Teljesen egyetértek!!!!
„Az, hogy egy aljas gazember egy féleszűt kinevez az EÜ felelősének, és mindezt még túl is éli a kormánya… na ez már egy ország minősített hülyesége.”
Kásler teljesítette azt az egyetlen kritériumot, amit OV támaszt az emberei irányában: szolgalelkű kiszolgálója a hatalmának. A szakmai tudás, a tudományos hozzáállás mikor volt elvárás a NER-ben??????
„És ebben azért van némi felelőssége annak a rétegnek, amelyik tudja, hogy „kétszer kettő az hét” ;-)”
Talán vannak olyan szélmalomharcok, amelyekbe nem érdemes beleállni, annyira nevetségesek. Még a mélyen katolikus anyósom is azt mondta erről, hogy a Tízparancsolat betartása valóban csökkenthetné bizonyos megbetegedések gyakoriságát, de hogy 80-90%-ban, az még ő is röhejesnek tartotta.
Szóval nem tudom, hogy az a tény, hogy az MTA erre nem reagált hivatalosan, valóban akkora hiba volt-e.
@mafi mushkila:
„Tudtommal egyetlen tudományterület sem áll lélegzet-visszafojtva addig, amíg Kásler – de legyen akár a Biblia – valamelyik mondását „cáfolni” nem sikerült.”
Igazad van. Az MTA legfeljebb annyit reagálhatott volna, hogy Kásler „tényszerű” kijelentése mellőzi a tudományos alátámasztást, mert ilyen tanulmányok egyelőre nem készültek, … vagy valami hasonlót. Nem tudom, hogy egy ilyen MTA ellenes közhangulatban ezt hogy csapódott volna le. Lovász nyilván lavírozott, mert Kásler agymenéseinek eredményeként egyelőre csak a Magyarság Kutatóintézet (így hívják?) megalakítását nyöghetjük, amúgy nem sok vizet zavart.
@Attilajukkaja:
Nincs MTA ellenes közhangulat szerencsére:
„A kutatás eredményei alapján az MTA-körüli ügyekkel valamennyire is tisztában lévő állampolgárok közel hattizede (59%) egyetértett a tüntetők követeléseivel,”
adf2019.com/2019/02/26/hatarozott-nem-az-mta-tervezett-kormanyzati-atalakitasara/?fbclid=IwAR2-6U9uArUpnxykJEtRzvqi8gLLkJ1E7_1DEn-85E4zH0GrjHsEU2uNARA
A tízparancsolatos duma (amúgy ezt nem konkrét feladványnak szántam, hanem csak egy emlékezetes példának a sok közül a kormányzati/kormányközeli eszementségekre) kb. egy évvel ezelőttinek tűnik, az én sejtésem az, hogy az ismertsége valószínűleg nőtt az MTA-nak azóta, de a támogatottsága nem lehetett rosszabb.
„Ha én lennék az MTA”, meg mernék szólalni ilyen közönség előtt. Persze ha én lennék az MTA, akkor eleve úgy gondolnám, mint ahogy a magam nevében gondolom, hogy nem szabad megúszásra játszani se a hatalom, se a nagyközönség felé. De ezzel megint csak ne azt akarom megítélni, hogy mennyit és eleget tett-e az MTA, hanem csak azt mondom, hogy nem értek azzal egyet, hogy mit és miért nem kéne csinálni.
„a Magyarság Kutatóintézet (így hívják?) megalakítását nyöghetjük, amúgy nem sok vizet zavart. „
Ja, egy fecske nem csinál nert, csak azt is vedd hozzá, hogy ez a Fidesz alapvető stratégiája, hogy sok kisebb, egyesével akár ártalmatlannak is tűnő részletből építi össze a nagy gusztustalan egészet. Egyrészt mindenhol folyik ki a közpénz, másrészt meg minden elem a nagy körbehivatkozási rendszer része: támogatja, legitimálja, valós szereplőnek/intézménynek tünteti fel a többi elemet. Harmadrészt meg persze a kaotikus viszonyok fenntartását is szolgálja mindegyik. A tartalmától, működésétől teljesen függetlenül minden intézménynek lényege, hogy a szorgos munkálkodás látszatát keltik, miközben megalapítódnak, átszerveződnek, összevonódnak, szétválasztódnak, beszántódnak, amiben sem a köznép, sem a csókosok nem ismerik teljesen ki magukat. Bármi jöhet, semmi sem komoly és végleges. Egy intézmény? Mi az a gazda egy legyintéséhez képest? Ezért az én szememben nincsenek kisebb ügyek – persze ez csak akkor számítana, „ha én lennék a bíró is” 🙂
Várja az aláírókat :
24.hu/kozelet/2019/06/06/mta-magyar-tudomanyos-akademia-nyilt-level-manfred-weber/
@kemény keleti kommentelő: Sajnos azt nem írták bele, hogy a kormányzati eröfeszítések célja az EU R&D pénzek jellegének megváltoztatása.
@mafi mushkila:
„Nincs MTA ellenes közhangulat szerencsére”
Örülök neki, és köszönöm a linket. Nekem úgy csapódott le, hogy sokan örülnek az MTA bedarálásának azzal az indokkal, hogy mert megérdemelték, csak lógatják a lábukat és felveszik az óriási fizetéseket. :o))))
„ha én lennék az MTA, akkor eleve úgy gondolnám, mint ahogy a magam nevében gondolom, hogy nem szabad megúszásra játszani se a hatalom, se a nagyközönség felé.”
Lovász egy kiváló matematikus és egy ügyes politikus. Az elődei (Pálinkás József, Vízi E. Szilveszter, stb.) is elismert tudósok és jó politikusok voltak. Ha valaki egy ilyen szervezet élén áll és ekkora támadásnak van kitéve, akkor szerintem MUSZÁJ a megúszásra is játszania. Tisztelem Lovászban, hogy amíg kis fideszes seggdugaszok alázzák meg nyilvánosan, addig ő nem veszti el a hidegvérét és mindig szem előtt tartja az MTA érdekeit. Úriemberként viselkedik, ami a fideszesek között ma már szinte egy ismeretlen fogalom.
„Ja, egy fecske nem csinál nert, csak azt is vedd hozzá, hogy ez a Fidesz alapvető stratégiája, hogy sok kisebb, egyesével akár ártalmatlannak is tűnő részletből építi össze a nagy gusztustalan egészet.”
Igen, észrevettem. De Kásler szerintem nem húzza sokáig. A nertársak is észrevették, hogy egy nevetséges pojáca.
„A tartalmától, működésétől teljesen függetlenül minden intézménynek lényege, hogy a szorgos munkálkodás látszatát keltik, miközben megalapítódnak, átszerveződnek, összevonódnak, szétválasztódnak, beszántódnak, amiben sem a köznép, sem a csókosok nem ismerik teljesen ki magukat.”
Egyetértek. Volt valaha egy zsidó vicc, ami zanzásítva arról szólt, hogy Grün egy nagy zsákkal jön, amit folyamatosan ráz. Kérdi Khon, hogy mi van a zsákban és miért rázza olyan vehemensen. Mire Grün azt válaszolja, hogy patkányok vannak benne és azért rázza, hogy ne rágják ki a zsákot.
Kb. ezt érzem a NER-rel kapcsolatban is: folyton rázzák a patkányokkal teli zsákot, hogy senki ne vegye észre, hogy egy büdös zsák fogja.
„Egy intézmény? Mi az a gazda egy legyintéséhez képest? Ezért az én szememben nincsenek kisebb ügyek – persze ez csak akkor számítana, „ha én lennék a bíró is” :)”
Van, aki szerint a legkisebb ügyek a legfontosabbak, mert abból keletkeznek a nagyok.
@Attilajukkaja:
„Ha valaki egy ilyen szervezet élén áll és ekkora támadásnak van kitéve, akkor szerintem MUSZÁJ a megúszásra is játszania. Tisztelem Lovászban, hogy amíg kis fideszes seggdugaszok alázzák meg nyilvánosan, addig ő nem veszti el a hidegvérét és mindig szem előtt tartja az MTA érdekeit. Úriemberként viselkedik, ami a fideszesek között ma már szinte egy ismeretlen fogalom.”
Úriemberségért +1000 Lovásznak, természetesen. De a hozzáállás – ha valóban a leírtak vezérlik – szerintem tévedés. Az MTA-nak mára nincs külön érdeke a társadalom egészének érdekétől. Sajnálom, ha ez rosszul hangzik, és csak azért tömbösítem vagy masszásítom így egybe az egészet annak ellenére, hogy nem vagyok kommunista, vagy nem hiszek általában abban, hogy mindenkinek egy közös érdeket kell valahogy megtalálni, mert a jelen önkényuralommal szemben egyszerűen nincs már értelme a válogatásnak, részletezésnek. Ezt a rezsimet kell megbuktatni, és onnantól lesz megint tere annak, hogy ki-ki az ennél specifikusabban megragadható saját érdekét képviselje. Hogy úgy mondjam, itt nincs MIT megúszni, nincs valami különálló veszedelem, ami elkerülhető. Illetve… ha Lovász tud olyat, hogy pont addig tudja kibekkelni az MTA-van együtt, amíg valakik-valahogy bedöntik a rendszert ezalatt, akkor mégis igaza van (feltéve, megint, hogy így látja).
„A nertársak is észrevették, hogy egy nevetséges pojáca.”
Hát ez sztem senki nem zavar. Vagy ha cserét láttunk, eddig még mindig minőségi csere volt – egy még rosszabbra.
A zsákos sztori stimmt! (Zárójelben, hogy a „foglya” a jó alak ide.)
@mafi mushkila:
Ha valakit fog a zsák, akkor őt a zsák fogja. 🙂
@mafi mushkila:
„Úriemberségért +1000 Lovásznak, természetesen. „
Így van! :o)
„Az MTA-nak mára nincs külön érdeke a társadalom egészének érdekétől.”
SOHA nem is volt. Nem is értem a felvetésedet. Szerinted Széchenyi gróf annak idején önös érdekből hozta létre az Akadémiát, ráadásul a saját vagyonából? Szerinted azóta az MTA nem az ország érdekében tevékenykedik? Vagy mire utalsz???????
„a jelen önkényuralommal szemben egyszerűen nincs már értelme a válogatásnak, részletezésnek. Ezt a rezsimet kell megbuktatni, és onnantól lesz megint tere annak, hogy ki-ki az ennél specifikusabban megragadható saját érdekét képviselje. „
Hogy ez a rezsim Magyarország legnagyobb szégyene az elmúlt 50 (?) évben, az nem kérdés. Mielőbb buknia kell. De Lovász akkor is kiállt amellett, ami az Akadémia lényege. Jól tette, hogy ebből egy tapodtat sem engedett. Látta a CEU-val szembeni eljárásnál, hogy nem érdemes. Orbánt semmi nem fogja meggyőzni, ha valamit el akar söpörni. De önként nem tette a fejét a tiló alá, és ebben az MTA dolgozói is teljes mellszélességgel támogatták. Büszke vagyok rá és rájuk! Az egyéni győzelmek is győzelmek, még akkor is, ha elveszítik a háborút.
Egy filozófus azt mondta a napokban, hogy a legkisebb győzelmek szoktak a legfontosabbak lenni. Hátha igaza van. :o)
„itt nincs MIT megúszni, nincs valami különálló veszedelem, ami elkerülhető.”
Ja, ja. Értem, mire gondolsz, de a részeredmény is eredmény lehet. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy Lovász mindenképpen győztesként került ki eddig minden értelmes vitában.
Ez a tegnapi is mi volt a parlamenti kulturális Bizottságban? Miután megtörtént a bizottság beszámolója és a meghívott Lovász is hozzászólt, beviharzott egy Cseresnyés Péter ITM-államtitkár azt hangoztatva, hogy Lovász hazudik, és berekesztette az ülést. Mi van? Ki ez a Cseresnyés, hogy hazugnak nevezzen egy világhírű matematikust, aki ráadásul az MTA elnöke?
És Lovász itt sem veszítette el a hidegvérét. Basszus! :o)
„Lovász tud olyat, hogy pont addig tudja kibekkelni az MTA-van együtt, amíg valakik-valahogy bedöntik a rendszert ezalatt, akkor mégis igaza van (feltéve, megint, hogy így látja).”
A végsőkig próbálkozik.
„Hát ez sztem senki nem zavar. Vagy ha cserét láttunk, eddig még mindig minőségi csere volt – egy még rosszabbra.”
Ja!!!!!
„Zárójelben, hogy a „foglya” a jó alak ide.”
Elírtam? :o)
(Mentségemre szóljon, hogy autodidakta vagyok. Soha nem tanultam magyarul írni egy iskolámban sem. Még a latin betűket sem. De azért igyekszem! Bocsi!)
@mafi mushkila:
Picit korrigálnék: Nem Cseresnyés rekesztette be az ülést, hanem az általa utasított Fidesz bizottsági tagok. Ez így korrekt.