Orbán Balázs vs. Magyar Péter.(mindazonáltalposzt)
Orbán Balázs, akiről a nyugati újságírók annyit szoktak tudni, hogy nem rokona Orbán Viktornak, közepes képességű végrehajtó, a putyinista janicsárképző főnöke, a konnektivitás nevű halandzsa atyja. Egy nagyranőtt Kohán Matyi, csak sokkal több hatalommal és gátlástalansággal, még kevesebb tehetséggel. Az orbáni pártértelmiség Lánczi Andrástól Schmidt Máriáig, minden szinten orbánbalázsokból áll, ők teszik tönkre éppen egy vagy kettő generáció életét, és nagyon nehezen tudok megegyezni jogi képviselőnkkel abban, hogyan kezeljem ezt a problémát. Majd igyekszem.
Orbán Balázs ki akarja hívni Magyar Pétert a hóra, vitázni akar vele, mint a Gazda képviselője. Az Olvasó most esetleg arra gondol, hogy. Mármint, hogy két-három évvel ezelőtt. És igen, a kedves Olvasónak lennének bizonyos igazságai. Mindazonáltal van itt egy mindazonáltal. Magyar Péter az ellenzék vezére és nagyon remélem, hogy nem fog leállni egy szolgával vitatkozni a rezsimtelevízióban.
Magyar Péternek nincsenek orbánbalázsai, nincs értelmisége, nem látszik semmi az ígéreteiből, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez olyan nagy baj (kicsit azért gondolok ilyesmire). Ez egyelőre egy one man show és nem a kiemelkedően intellektuális fajtából. És ha valaki azt mondja, hogy Magyar Péter egészen a legutóbbi időkig csak olyan teljesítményeket mutatott fel, amire nem lehet büszke, nem tudom mit mondanék, esetleg ne is tessék ilyeneket mondani, mert megzavarna a kognitív disszonanciámban. A Tisza Párt belátható távolságba került a FIDESZ-től , ez az ő teljesítménye és ez most nekem elég, később meg ki tudja, ez is olyan kis mindazonáltal, mindazonáltalok nélkül nem lehet ma élni Magyarországon.
Magyarország züllött csatlósállamnak néz ki bizonyos távolságból, Orbán pártértelmisége, beleértve néhány, kisujját diszkréten eltartó, helyenként tight upper lippel távolságtartást imitáló akadémiaibb jellegű értelmiségit is , páratlan teljesítményhiánnyal került oda ahová éppen, a kis kastélyba, a kis intézetbe, a kötcsei kondérok közelébe, Scruton kávézókba, MCC-s kislányok csillogó szeme elé, Maldív-szigeteki fiozófiai szeánszokra, és ez bocsánatossá tesz néhány mindazonáltalt.
Magyaroszág egészen közelről sem tűnik sokkal jobbnak, talán kevésbé veszélyesnek, de annyival szánalmasabbnak. Abból a nagyobb távolságból Orbán Balázs és a többiek veszélyes machinátoroknak tűnnek, akik diktátorokhoz kötnék ezt a szerencsétlen országot, közelebbről csak pénzéhes senkiknek, akiknek egyetlen öröme, hogy a kedves Olvasó gyereke elmeneküljön ebből az országból.
Jobb lenne ezekkel nem szóba állni. Nem kell velül leülni asztalokhoz, pogácsákhoz, aszpikos vaddisznómájhoz, delfinszusihoz hitvitákra, elég ha csúnyán nézünk rájuk. Érezzék, hogy nem fogunk nekik megbocsátani soha. Sem Orbán Balázsnak, sem Lánczinak, sem a többinek.
MP… ne beszélj ezekkel.
Nagyon jó írás, megint egy jótündéri klasszikus. Egyébként nem fog. Hogy miért, az nagyjából mindegy is. (Mellesleg a közszolgálati rettenet nem élőben adta volna a beszélgetést, hanem megvágva, felvételről. Ezt senki, azaz senki nem vállalná. Propagandának azért megteszi, mert lehet ordibálni, hogy Magyar milyen gyáva.)
(x) Nagyon jó írás! Nekem az jutott eszembe ma reggel a nem sokkal korábbi MP-beszólásról, miszerint…
“Orbán Viktor fél a vitától, de súgógépet hozhat, sőt, használhat mesterséges intelligenciát is”. …hogy érzésre ez elegáns és blickfangos és ugyanakkor “sas nem kapkod legyek után” alapon fel sem merül benne, hogy Orbán Balázzsal akárcsak szóba álljon.
(x) Kívülről nézve Orbán Balázs egy komolyanvehetetlen, primitív, végrehajtó senki, akit még Orbán Viktor sem tisztel, akármilyen magas polcon van (Tusványoson szólt be neki, asszem).
Szerintem MP-nek már az elején közölnie kellett volna ob-vel, hogy vele és hasonlókkal minek, miről. Nem mondta, ezt eltolta. Ezzel együtt sem kell szóba állnia vele és más janicsárokkal sem.
Blamázska egyike a vitya reflektorfénybe (is) merészkedő embereinek. Érdekes, de ezek között a fazonok között mintha túltengene az a típus, akire a “fején is látszik, hogy terhelt szegény” (szlengben “nem százas”) kifejezést szokás használni. Gulyigeritől kiskedvencem marcsellóig bezárólag elég hosszú a névsor (hölgyeket tiszteletből kihagyom). Na mindegy. Csak annyit akartam mondani, hogy esetükben kicsit bizonytalan vagyok, ami a “megbocsátás”-t illeti. Lehet, hogy nincs mit/miért (keresztényi “szlengben”: nem tudja szegény, mit csinál) ;-).
Btw. ezt a “hölgyet” viszont nem, mert “Ő kezdte” :-).
https://telex.hu/belfold/2024/09/23/schmidt-maria-xxi-szazad-intezet-identitas-mint-politikai-fegyver
“Nyugaton egyre kevesebb a szex – ecsetelte Schmidt Mária”
Ez a téma most az éhes izé makkal álmodikból, vagy valami másból indult ki? (@barki, @allofarku… : ahogy jeleztem, nem én kezdtem). A keresztényi vonal magaslabdáját most ki is hagynám.
Aszondja hogy “a szexuális forradalom igazi haszonélvezői a felsőosztálybeli férfiak”. Ő már csak tudja ;-).
Na jó, lenne még pár pikírt gondolatom (büszkén vállalva a mocsok, hímsoviniszta disznó jelzőt), de a lényeg, hogy a “komcsy örök”, és láthatóan képtelen túljutni az egykori “mi aztán minden szempontból felette állunk a Coca Cola mámorban fetrengő, hanyatló nyugatnak” sehova se vezető mantráján (és persze gondosan kerüljük, hogy kiteregessük a szennyest). Csak ez az egész valahogy olyan “övön aluli” színvonal már :-D.
@poszt Ps: “beleértve néhány, kisujját diszkréten eltartó, helyenként tight upper lippel távolságtartást imitáló akadémiaibb jellegű értelmiségit is” Köszönöm.
@tahonoli: Tusványoson azért szólt be neki, mert túl komplikáltan halandzsázik, a nép egyszerű pörköltfogyasztó gyermeke nem érti a konnektivitást, legyen inkább csülköspacal.
Miért nem vitázik ez az Orbán nemrokon egy Magyar nemrokonnal. Ha csak druszák vitája, annak lenne értelme is. Lehetne sztárbox. Kék sarokban Orbán nemrokon, piros sarokban Magyar nemrokon. Az évszázad mérkőzése. Megvághatnák úgy, hogy mindig csak Orbán nemrokon ütne.
.
@K Zoltan:
.
Dehogynem mondta. Múlt hét végefelé, amikor kezdett homokot lapátolni, szólt, hogy O. Balázzsal a tévében nem vitatkozik, hanem csak O. Viktorral. Balázst közös homoklapátolásra hívta az időpontot is megjelölve, hogy versenyezzenek homokzsáktöltésben, és közben akár vitatkozhatnak is. Persze O. Balázs nem ment el. Sem lapátolni, sem vitatkozni.
.
@jotunder:
.
Amint fentebb is jeleztem, MP nem áll le vitázni O.Balázzsal. És ezt nem feltételes módban közölte. Ugyanis a bizonyítottan legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként elvárja, hogy a Fidesz elnöke és minelnöke vitatkozzon vele. OVi a szokásos propagandahalandzsával ezt többször is visszautasította. A következő idézet MP ma (szept.23.) délelőtt felrakott posztjából vétetett:
.
“Orbán Viktor menekül a vita elől. Immár 18 éve. Ma reggel megerősítette, hogy nem hajlandó nyílt, élő vitában részt venni a hazánk sorskérdéseiről.
Homályos célzást tett arra, hogy majd egyszer, talán, a választásokhoz közeledve. Illetve arról is beszélt, hogy szívesen válaszol az óellenzék kérdéseire a Parlamentben. Ezt mondjuk nem csodálom.
Miniszterelnök úr,
Miért bújik a propagandájuk mögé 14 éve? Megválasztott miniszterelnökként miért menekül a vita elől?
Elküldtem önnek előre a kérdéseket, súgógépet is használhat. Legyen férfi, álljon ki vitázni, ne bújjon a nők szoknyája és a janicsárjai mögé!”
.
A tegnapi posztjában pedig azt is közölte OVi-val, hogy egye fene, ha akarja, hozza magával O. Balázst is.
.
.
@ijontichy:
kösz a linket, megneztem az XX honlapon. övön aluli őrület…
sok sok sok sok sok és még több pénzért….
G. Fodor záróelőadás címe: Szex/politika !!!!!:DDD
https://www.xxiszazadintezet.hu/az-identitas-mint-politikai-fegyver-konferencia/
:
Sokan mondják, hogy MP azért nem lesz jó a Fideszt elzavaró mozgalom élére, merthogy maga is kompromittálódott a Fideszben. Én meg azt gondolom, hogy pont ezért lesz jó: ugyanis a magyar szavazók zöme, így vagy úgy, kompromittálódott a Fidesszel. Hitt benne, szavazott rá, egyetért vele ebben-abban, elfogadta tőle az szja-kedvezményt, a babavárót stb. Rengeteg ember van, aki leválna a Fideszről, de nem arra van szüksége, hogy Hadházy-tisztaságú grál-lovagok adjanak neki erkölcsi leckét. Hanem hogy mocskosan, exfideszesen elfogadják őt. Az ilyen embereknek szerintem éppenhogy vonzó MP életútja, mert a saját útjuk validálását látják benne.
“Magyar Péternek nincsenek orbánbalázsai, nincs értelmisége, nem látszik semmi az ígéreteiből, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez olyan nagy baj (kicsit azért gondolok ilyesmire). Ez egyelőre egy one man show és nem a kiemelkedően intellektuális fajtából.”
ok, látjuk mije nincs..
és azt is kb., hogy mije van (pld arca)
https://magyarnarancs.hu/belpol/folytatodik-a-box-hadhazy-es-magyar-kozott-271209
@hakohen: “Megválasztott miniszterelnökként”
remek legitimáció
@ijontichy:
nem azért, mert nem te kezdted, hanem mert nem reflektálatlan a szexizmus, és ide akartunk eljutni így elsőre, és lám, most itt vagyunk
Nekem az rémlik, hogy arról panaszkodott hónapokon át Magyar Péter, hogy nem hívják be a köztévébe, és korábban még azt mondta, Deutsch Tamással – a Fidesz EP-listavezetőjével – leállna vitázni ott, de most már Orbán Balázzsal – akit Magyar azon kevés ember közé sorolt, akivel Orbán Viktor a döntéseiről egyeztet – nem hajlandó kiállni.
Mindenesetre a visszaszólása a súgógépről és a mesterséges intelligenciáról szellemes volt, és ezen a ponton már jobban teszi, ha Orbán kihívójaként mutatja be magát (a hazugságok meg be nem tartott ígéretek eddigi tapasztalat alapján úgyse ártanak neki, az ellenzéki szavazók támogatják mert benne látják azt a karizmát, erőt és lendületet ami véget vethet 16 évnyi Orbán-egyeduralomnak).
“Magyarország züllött csatlósállamnak néz ki bizonyos távolságból … egészen közelről sem tűnik sokkal jobbnak …”
Magyarország úgy toyog, mint egy diktatúra; úgy hápog, mint egy diktatúra; úgy néz ki, mint egy diktatúra stb.
Hiv.: @martonbalint19904935:
Ez nagyon viccesen hangzik, hogy ” …akit Magyar azon kevés ember közé sorolt, akivel Orbán Viktor a döntéseiről egyeztet – nem hajlandó kiállni.”
Hogy ez az állam úgy működik, hogy csak szóbeszédből lehet tippelni , hogy kivel egyeztet a diktátor a döntéseiről. Gondolom, ez változó, mert régebben Simicska meg Habony nevű nemrokonok voltak a szóbeszéd tárgyai.
Kétségkívül közel állhat Orbán B. is Orbánhoz, mert három év alatt jut el a Corvinusban a tanársegédségtől a kuratóriumi elnökségig két egyetemen is egyszerre. Ezt még Bese atya is megirigyelné.
@obeszel: : Hát nem tűnik jobbnak. Olvasom, hogy WCkefe külügyér épp Kína elektrongyos autóiparát védi. Azért ha jól láttam nem BYD-del, vagy hasonlóval rohangál a pacák. Snassz.
“Ezek” összeloptak mindent és mindenkitől, kisbajszostól csaun át a csubakkavédelemig. Lényegük a lopás, legyen szó szellemi, vagy tárgyi eszközről. “A hatalommegtartásához jól jöhet? Lenyúljuk!”
Szóval a tegnapi “legjobb dolog a világon magyarnak lenni”-re visszatérve: roppant kínos, hogy épp most igazolják Vonnegut szösszenetét, miszerint “Nincs szükséged ellenségre, ha van magyar barátod” :-(.
Ha leall “vitazni” ezzel a rezsimtacskoval, akkor meg az is kiderulhet, hogy MP nem is olyan tehetseges politikus, mint tavolrol tunik.
Ezt nagyon egyertelmuen kene kommunikalnia, hogy szolgakkal, allamparti kamuideologusokkal, “sajtos”/propaganda lenin fiukkal neki nincs dolga. Ennyi erovel vitazhatna valamelyik megafonos fogyatekossal is. (vegulis egy iskola).
Na, most én leszek a fidesz-bérenc. Karácsony Gergelyről nincs semmilyen véleményem (innen vidékről nem annyira ismerem, a megszólalásai pedig untatnak), de ő többször belement olyan vitákba, amikkel csak veszíthetett. MZP-vel szemben is, Vitézyvel szemben is. És veszített is. A többkulcsos adó bevállalásával is (az előválasztási vitában). Ám ez nekem akkor is szimpatikus, ha önsorsontó. Pedig elvileg a Karácsony az a minden hájjal megkent politikai állat is, aki párt nélkül is valahogy mindig ott van az első sorban, és hát az a hangfelvétel se volt az igazi.
Itt van vele szemben ez a Magyar Péter, akiről csak annyit tudunk, hogy eddig jól megélt a NER-ből, és a fő politikai üzenete a kobranadrágja, az olcsó populizmus és az arrogancia, és hát most éppen népszerű (bő két év megszorítás után), plusz már legalább egy, de inkább több elég éles hazugságon lett már rajtakapva (“nem ülök be az EP-be”). De ennek most örülni kell, milyen na ő végre dörzsölt, és nehogy véletlenül kiderüljenek a szerényebb képességei. (Az már eleve szerény képességekre vall, hogy először az árvízre hivatkozva nem vállalta a vitát.) Nekem már a gumicsizmás képei is rossz emlékeket idéztek fel. Hát akkor ide jutottunk.
Hiv.: @excombo: Gondolom, itt az a kérdés, hogy ha az ellenzéknek van végre egy echte fideszes feje, ahogy az álmoskönyvben meg volt írva, hogy eljön majd egyszer, … nos akkor mire várt az a lelkes tömeg, hogy mi fog ekkor történni ?
Hogy kivont karddal elpáhol egy Orbánnal azonos nevű nemrokont ?
Ezt az egyet biztos, hogy nem várta az ellenzék leendő vezérétől senki.
Neki be kell teljesíteni a vágyakat.
@steinerzsiga: Igen, ez szerintem is tényező, legalább részben. Volt itt két évtizedes árokásás, emberek egymásnak vadítása, pontosan abból a célból, hogy az egyszeri választópolgárok ne kelhessenek át az árok túlsó partjára, merthogy ott az ‘ellenség’ él. MP viszont pont nem az árok túloldalán áll, hoppá!
Hiv.: @Grrr:
Ezt inkább ne gondoljátok tovább, mert nálam az árok túloldaláról átment az ország másik fele is a fideszbe, amitől az árok körül körbeért a fidesz, és mostantól a nemfideszes részt már kútnak hívják.
Hát ezzel most nem értek egyet… MP letarolta az elenzéki oldalt. A DK-tól elszipkázta, akit lehetett, a Kutyák se lesznek ezután többen, arra ott a Tisza. Ebből kormányváltás nem lesz. Az akkor lesz, ha a Fidesztől szed el. Ahhoz pedig az kell, hogy a KÖZTV-ben (!! ezt nézi a birka) mindenki számára érthetően bemutassa a NER-t. Tényszerűen, artikuláltan, minél többször, minél hangosabban És ehhez teljesen mindegy, hogy ki ül az asztal másik oldalán. De MP szemmel láthatóan nem akarja a birkákat meggyőzni. Azt hiszi, hogy ha Orbán despotával vitázik, az majd meggyőzi őket. Hát nem. Orbán attól rutinosabb, és a birkák tőle fognak elájulni. Ha Orbán csinovnyik hebegne-habogna, az jobban megingatná őket. MP tudja, hogy Orbán soha nem ül le vele vitázni. Igy aztán bátran hivogathatja, nem fenyegeti a veszély, hogy komolyan bele kell állni.
Hiv.: @DarthVader: Talán úgy gondolod, hogy mint az előző gengszterváltásnál a kis Orbán Viktor, majd bejár Magyar Péter is a Naptévébe, és megszokják a népek a pofáját, és elhiszik a magabiztosságát, és híveket szerez az új egypártrendszeréhez, hogy aztán a képernyőről lelépve a falvakat járva fűzze szorosra az üzleti kapcsolatokat a pálinka fölött.
Vótmá. De szerintem még ügyeket keres, amivel mozgásban tarthatja táborát, mint a vízlépcsőt ellenző fidesz, vagy az olimpiát akaró fidesz.
Mert azt nem lehet, hogy az egyszeri sutyerák 10 másodpercnél tovább koncentráljon valami vitára a tévében. Persze, ha a diktátort látnák, arra odafigyelnének. Orbánt nem véletlenül zsírleszívják. El fog jönni az idő, hogy meg kell mutatnia magát a kis harmonikanadrágjában.
@DarthVader: : “Ebből kormányváltás nem lesz.” Annak nem is volt esélye (legalábbis ’26-ra nézve wishful thinking).
“Az akkor lesz, ha a Fidesztől szed el.” Na ja. Csak az nem biztos, hogy a Tisza szedi el (ja, és nem is a “valaha létezett” ellenzék). MP nem egy “lézerjani”, belőle inkább kinézem, hogy “második dudás” lehet a csárdában. A kérdést úgy tenném fel, akad-e még egy-két (ön?)dudásjelölt megbújva a fideszben? Persze ’26 után (ha a Tisza nem lesz tesze-tosza ( * ), és elég jó eredményt ér el, ti. minimum!!! huss 2/3). Elvégre egy éve még a név említésére azt kérdeztük volna: “who the fuck is MP?”. Igen, a vityaklán uralta fidesztől nehéz “szipkázni”, amíg egyben van. ’30-ra is egyben lesz ( * )?
@hakohen: Nem akar ő vitázni senkivel (tényleg max Orbánnal) taktikai okokból, az EP-vita alól is ki akart bújni. És már eljutott oda a magyar közélet, hogy örülnek a hívek, hogy a kedvenc politikusuk hazudik. “Nézd már, milyen ügyes taktikus, ő biztos nem mondaná Gulyás Marcinál az egyetlen erkölcsileg vállalható dolgot a NATO-ról, mint MZP.”
A liberális értelmiség meg eljutott oda, hogy annál, hogy hiteltelen emberek képviseljék a felvilágosult gondolatokat (pl. elkényeztetett momentumosok), még az is jobb, ha senki nem képviseli azokat. Na.
Ui.: A kommentem úgy nyer értelmet, hogy eléggé meg vagyok győződve róla, hogy ezt a bandát nem lehet választáson elzavarni.
@DarthVader:: Csak a valóságban valószínűbb, hogy Magyar Péteren ütközne ki a természete (ahogy az történt akkor is, amikor kirohant az ATV-ből vagy amikor részegen bulizott), mint hogy Orbán Balázs hebegne-habogna.
Na meg ahogy mások is mondták, Magyar Péter most már Orbán Viktorral akarja magát egy pozícióban mutatni, nem pedig Orbán egy emberével.
.
Tulajdonképpen igen tiszteletreméltó, hogy a t. kollégák ennyi tücsköt-bogarat hordtak itt össze kommentjeikben. Nem mindenki rendelkezik ennyi fantáziával, és nem mindenki ilyen más fejébe látó, mint ti.
.
Megint csupa lényeges és fontos dologgal foglalkoztok. Mint pl. hogy Magyar Péter bulizott (atyavilág, hogy mer egy fiatal politikus bulizni? Sanna Marin egykori finn miniszterelnök is kapott hideget meleget, mert bulizni mert poltikus létére. Schrecklich!). És hogy gumicsizmában ment homokot lapátolni árvíz idején. Mér, talán lakkcipőben kellett volna? Na és persze azt a t. kollégák nem vették észre, hogy a kormánypárti politikusok is gumicsizmában ropták a gáton. Ideértve szeretett vezéreteket, OVi-t. (Róla inkább olvasgassátok Jótündér legújabb posztját.) Orbán Balázs pedig nem hogy vitatkozni nem volt hajlandó homoklapátolás közben Magyar Péterrel, de még csak ki sem ment oda, hogy legalább a gumicsizmáját mutogassa. Gondolom, szerintetek ő az igazi legény a gáton, nem Magyar Péter, aki csak OVi parancsait hajtja végre. És aki hazudik, mert megválasztott képviselőként mégis be mert ülni az Európai Parlamentbe. Micsoda erkölcsi fertő!
.
Na itt abbahagyom a hülyéskedést, mert ennyi hülyeség, ami belőletek jön, még nekem is sok.
.
És ceterum censeo: ki lehet nyírni, meg lehet karaktergyilkolni MP-t és tönkretenni a Tisza-pártot. Hajrá! És akkor marad további néhány kétharmados ciklusra szeretett Orbán Viktorotok. Bebetonozva.
.
És akkor az ellágyult boldogság söpör majd végig a Vincent kommentelőin…
.
.
@hakohen:
Hubaszki! Ütős!
Hiv.: @excombo:
“A liberális értelmiség meg eljutott oda, hogy annál, hogy hiteltelen emberek képviseljék a felvilágosult gondolatokat (pl. elkényeztetett momentumosok), még az is jobb, ha senki nem képviseli azokat. Na.”
Nem most jutott el oda a liberális értelmiség. Hogy 1994-ben, 2002-ben, vagy ötben, esetleg hatban, azt nem tudom biztosan, de a D-209 titkosszolgálati aktát amikor Orbán előkapta, akkor már ott tartott a liberális értelmiség. Aztán fölszámolta magát.
De hogy jön ide a harakirit elkövető liberális értelmiség ? Magyar Péter tudtommal egy jobboldali populista középpártot vagy néppártot visz, nem egy liberális értelmiségi kultúrkört. Mikor mondta, hogy a felvilágosodás zászlóvivője ? Jó, hát nem egy szokott faluszéli tahó, de mégiscsak Varga volt a házastársa X évig, és Varga kerítésszaggató antiliberális kirohanásait azért még a Holdról is lehetett hallani.
@annokkk:
Olvasd el még egyszer, amit excombotól idézel. Igaza van, igazad van.
@hakohen: : Hű, de dühösnek tetszel vanni! 😉
Pedig olyan szépeket írtam a Tiszáról, hogy még Petőfi is csettint. Nehéz a kedvedre tenni :-).
Mondanám, hogy kommentelek a “Tücsök és Bogár”-ba”, de nincs már Lúdas Matyi :-(.
Btw. Sanna Marin már azért is kapott, hogy képes volt e kézműves remekkel mutatkozni:
https://preview.redd.it/0p1w1iwdjma91.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=d14e4bd0423e01df0e8daa61cb4ec064aabe1c7b
(pedig milyen szemet gyönyörködtető ;-))
Hiv.: @darnoknew:
Bár liberális értelmiség helyett magam inkább liberális polgárságot képviselnék, de amúgy egyetértek.
.
@ijontichy:
.
Tényleg szép. Nem csak a nyakékére mondom.
.
Lúdas tényleg nincs. De van Hócipő, benne néha Bartussal. Viszont hozzá közvetlenül is csatlakozhatsz: Amerikai Népszava. Ők örömmel fogadnak minden Magyar-gyalázást.(Bár van egy olyan gyanúm, hogy nem “ők”, hanem csak “ő”.)
.
.
@hakohen:
Lépjünk még egyet előre: aki MP-t gyalázza, az a magyarokat gyalázza!
@hakohen:
Egyébként van itt ez a két fiatal (tudod, övék a jövő, ami úgy volt, hogy a miénk lesz), elég jól összefoglalják, melyek az aktuális gondok MP-vel, és hogyan lehetne ezeken “túllépni” úgy, hogy az ellágyult boldogság ne tudjon majd végigsöpörni a Vincent kommentelőin:
(14:50 – 23:00)
https://youtu.be/cZeVef-z-PA?si=iO9vhK5ENjjvYcVB
@darnoknew:
Nem csak a magyarokat, hanem a Partot is, es szabotalja a magyar nep kozmikus meretu felemelkedeset, es a forradalom ugyet arulja el! Remelem minden kritikus neve felirasra kerul valahova, hogy majd emlekezzunk ra – kik voltak az arulok akik majd akkor dorgolozni fognak -, amikor eljon az ideje.
@hakohen:
Leragott csont, talan nem is tul okos dolog ujranyitni a frontot, de MP eddig egyedul Gyurcsanyt valtotta le (ami abszolut nem problema, csak a magyar demokracia es jogallam helyreallitasa szempontjabol teljesen lenyegtelen esemeny). Tartok tole, hogy ennek megfeleloen o az uj Gyurcsany lesz (es nem az uj Orban), akinek a politikai szerepkore hasonlo lesz: 1-2 vesztes valasztast letudhat, es ucsoroghetnek a parlamentben a part kepviseloi, mint az ellenzek vezeto ereje.
.
@darnoknew:
.
Belenéztem. A jobboldali ürgéről azt hittem elsőre, hogy angolul vagy valamelyik más nyelven beszél. Aztán rájöttem, hogy magyarul, csak ráférne némi logopédiai terápia. Btw. az nem érdem, hogy fiatalok, mert attól még ugyanolyan unalmasak és tutimegmondók, mint az öreg unalmasak és tutimegmondók. Ne fárassz velük, ha kérhetnélek!
.
Viszont van néhány blogger és újságíró, no meg igazi elemző (nem csak olyan aki kinevezi önmagát elemzőnek), akik okosak, lényeglátók és pontosan meg tudják fogalmazni, hogy mi az optimális (nem a legjobb; csak az optimális) megoldás. Ja és miért gondolod, hogy MP-nek földreszállt angyalnak kell lennie? Mutass politikust a palettán, aki földreszállt angyal! Ha mutatsz, akkor…
.
Nem tudom belinkelni, ezért idemásolom az általam régen sokra becsült Vastagbőr tegnapi posztját a szóban forgó témában. Tanulságos és meggondolásra méltó.
.
Vastagbőr
·
“Hadházy Ákosnak azért sem kellett volna beleállnia Magyar Péter diákhiteles szerződéseibe, mert
a, teljesen felesleges muníciót ad a propagandának.
b, Ennyi információ alapján egyelőre az látszik, hogy igazából nincs azokban a szerződésekben semmi törvénytelen, de még nagyon erkölcstelen sem. És ezt kifejtem.
Hétköznapi, hogy az állami vállalatok szűk struktúrával működnek és nincs megfelelő kompetenciával rendelkező beosztottjuk egy-egy munkára – vagy egyszerűen senki munkakörébe nem illeszthető a feladat. A különböző, a piac összetételét és viselkedését felmérő jelentések készítése pont egy ilyen meló, ezért azt ilyenkor kiszervezik külsős vállalkozóknak.
A “Diákhitel valószínűsíthető hatása a nemzetgazdaságra”, valamint egy előrejelzés „a hallgatói hiteltermékek várható gazdasági hatásairól” nekem elég indokolt tanulmányoknak tűnnek.
Hétköznapi, hogy valaki egy munkára alapít egy új céget, ha az a munka nem fér bele a meglévő cége/cégei tevékenységi köreibe. Noha tudtommal Magyarországon nincs korlátozás az egy vállalaton belüli tevékenységi körök számára, nem mindenki szereti a polihisztor vállalkozásokat. Én sem. Ellenben lehetek egy témának szakértője annak ellenére is, hogy nincs mellé egy tematikus vállalkozásom.
Lélegeztetőgépen embereket tartunk, nem cégeket, az hogy ez a cégem csak a Diákhitel központtól kap munkát lehet, hogy a többi sok más helyről is.
Btw ha engem HR feladatokra alkalmaznak két hónapra, mint külsős szakértőt, akkor nem hiszem, hogy az 1,75 millió forintos netto bevételem magyarázatra szorul.
Hétköznapi, hogy ha valakivel gyümölcsöző volt az együttműködés, azzal a későbbiekben is akarok dolgozni. Az, hogy Magyar egy korábbi szerződött vállalkozója ma a Tisza párt alkalmazottja az ég világon semmit nem jelent, maximum azt, hogy megbíznak egymásban.
Az is nem egyszer megtörténik, hogy egy munkát hamarabb kiadunk szóban, mintsem, hogy lepapíroznánk. És ha a partnerek között megvan a megfelelő bizalom, a feladathoz még hamarabb is hozzá lehet állni, mint hogy a szerződés megköttetne. Így könnyen előfordulhat, hogy a szerződés megkötése és a határidő között rövid az időablak.
De még emellett is megugorható két és fél hónap alatt egy 200 oldalas tanulmány egy 22 fős cégnek. Persze az is sok mindent elmond, ha az oknyomozó újságíró a tanulmány neve után odaírja zárójelbe, hogy “sic”, mert egyszerűen nem érti azt a projektnevet, hogy “A Diákhitel Központ Zrt. hitelnyújtási tevékenységnek, mint alaptevékenységnek az újra gondolása egy üzletfejlesztési stratégia és akcióterv tanulmány keretein belül”.
Összefoglalva, Hadházyék nem bizonyítottak semmit, de legalább adtak habosítani valót a szarkavaráshoz. Ezekben az ügyekben akkor lehetne igazságot tenni, ha pontosan ismernénk a részleteiket és az eredménytermékek minőségét is, de ezekre semmi esély nincs ma már.
Akkor meg mi értelme volt?
A Szabad Europa cikkét berakom kommentbe. Ennél azért tudnak ők jobbat szerencsére.”
.
.
@thegaben86:
.
“Tartok tőle…” – hát ez aztán a bombabiztos érv. Gratula!
.
Erre csak azzal a közhellyel tudok válaszolni, hogy “majd meglátjuk”.
.
.
@darnoknew:
.
Azt azért a javadra írom, hogy ismered Sándor György humoralista bonmot-it.
.
@hakohen:
A szalafista magyarpeterizmuson kivul toled se nagyon lattunk eddig mast, erveket aztan plane nem.
Minden jogos vagy jogtalan kritika ellen, ami az eljovendo nagy vezert eri, erzelmes valasz posztokban kelsz ki, tobbnyire a kommenttars szemelyet probalod diszkreditalni, arulozas, hulyezes, idiotazas, hagyjalmarozas. Mint egy elkotelezett szovjet PB tag 1937-ben. Gratula!
@thegaben86: jézusmária… 🙁 ilyeneket azért nem kellene.
Esetleg arra játszunk hogy a Fidesz a rengeteg kávérendelés következtében koffeinmérgezésben fog kimúlni? 🙂
@jotunder:
Jogos, kicsit elragadtattam magam, sry.
Igazabol csak annyit kellett volna kerdeznem, hogy mikortol lehet kritizalni MP-t? (nem mintha akarnam valaha is, sose tennek ilyet, aki jol ismer, tudja!)
.
@thegaben86:
.
Nahát, nem gondoltam volna, hogy ilyen vicces vagy. Kurvajól szórakoztam a nekem címzett riposztodon.
.
Btw. feltevésekkel, fantáziálásokkal, jóslatokkal szemben nem tudok és nem is akarok érvelni.
.
Fogadóirodánk jelenleg 47 : 38 arányú odsszot kínál a Fidesz Original : Fidesz Light mérkőzésre. (De fenntartjuk a jogot az esély előzetes értesítés nélküli megváltoztatására újabb „barátnő”, ürgebőrbe kötött mészároslőrinc, eredeti kőbánya-hangfelvétel, csádi orgiavideó stb., stb., stb. felbukkanása esetén.)
Disclaimer: fogadóirodánk hivatalosan is elzárkózik a ‘Ki a fasz az az Orbán Balázs? Valami másodunokatestvér…?‘-jellegű kérdések megválaszolása elől.*
* Ti. mi sem tudjuk, ki ez a fasz. (De nem is érdekel bennünket.)
@hakohen:
Azért szoktam ránézni a jólvanezígy produkcióra (186 E feliratkozó), mert ők közvetítik a kritikus információkat a közélet iránt érdeklődő, igencsak megcsappant számú fiatal felé, és ennek mikéntje érdekel. Szeretem a humorukat is. A konkrét ügyben javaslatuk tisztességesebb, mint Vasatgbőré, aki úgy tűnik, egy kő alatt élt eddig, ahogy mondani szokták, nem Magyarországon.
Máris érdemes Orbán Balázzsal vitatkozni.
https://444.hu/2024/09/26/orban-balazs-magyarorszag-ukrajnaval-ellentetben-nem-vedekezett-volna-egy-orosz-katonai-agresszioval-szemben
@annokkk: Mi a gond már megint? Szerintem igazat szólt. Ezeknek a ballibeknek soha semmi se jó.
Hiv.: @Grrr:
Nincs gond. Ezen lehet vitatkozni. Védjük-e Magyarország határait, vagy harc nélkül adjuk át országunkat az első jelentkezőnek ? Ha utóbbi, akkor minek van hadseregünk ? Felkínálkozásnak szánta-e a behódoló kijelentést, vagy már hódoltság vagyunk ? Melyik országnak adná legszívesebben Magyarországot az Orbán kormány, ha több is jelentkezik ? …felmerül pár körüljárható kérdés.
@Grrr: : Virágokkal várta volna a csapatokat a Felvonulási téren, és leporolta volna a legjobb székünket. Van ez így. Lásd 22-es csapdája, vén olasz kurvapecér (többször utaltam rá, nem keresem meg az oldalt). Csak ezek után nevezhetem a naggyon harczias röfögéseket hallató, “szuverenitás mindenekfelett! vezénylő tábornokát” szájhősnek? Bambalázskát meg a gazdi lába közül vicsorgó pincsinek? Amúgy a gazdija se adott soha legalább egy őrséget a Bakonyban, szóval pofájukat lehetne befogni! Egyvalamijük van: teflon arcbőrük :-/.