Orbán Balázs vs. Magyar Péter.(mindazonáltalposzt)
Orbán Balázs, akiről a nyugati újságírók annyit szoktak tudni, hogy nem rokona Orbán Viktornak, közepes képességű végrehajtó, a putyinista janicsárképző főnöke, a konnektivitás nevű halandzsa atyja. Egy nagyranőtt Kohán Matyi, csak sokkal több hatalommal és gátlástalansággal, még kevesebb tehetséggel. Az orbáni pártértelmiség Lánczi Andrástól Schmidt Máriáig, minden szinten orbánbalázsokból áll, ők teszik tönkre éppen egy vagy kettő generáció életét, és nagyon nehezen tudok megegyezni jogi képviselőnkkel abban, hogyan kezeljem ezt a problémát. Majd igyekszem.
Orbán Balázs ki akarja hívni Magyar Pétert a hóra, vitázni akar vele, mint a Gazda képviselője. Az Olvasó most esetleg arra gondol, hogy. Mármint, hogy két-három évvel ezelőtt. És igen, a kedves Olvasónak lennének bizonyos igazságai. Mindazonáltal van itt egy mindazonáltal. Magyar Péter az ellenzék vezére és nagyon remélem, hogy nem fog leállni egy szolgával vitatkozni a rezsimtelevízióban.
Magyar Péternek nincsenek orbánbalázsai, nincs értelmisége, nem látszik semmi az ígéreteiből, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez olyan nagy baj (kicsit azért gondolok ilyesmire). Ez egyelőre egy one man show és nem a kiemelkedően intellektuális fajtából. És ha valaki azt mondja, hogy Magyar Péter egészen a legutóbbi időkig csak olyan teljesítményeket mutatott fel, amire nem lehet büszke, nem tudom mit mondanék, esetleg ne is tessék ilyeneket mondani, mert megzavarna a kognitív disszonanciámban. A Tisza Párt belátható távolságba került a FIDESZ-től , ez az ő teljesítménye és ez most nekem elég, később meg ki tudja, ez is olyan kis mindazonáltal, mindazonáltalok nélkül nem lehet ma élni Magyarországon.
Magyarország züllött csatlósállamnak néz ki bizonyos távolságból, Orbán pártértelmisége, beleértve néhány, kisujját diszkréten eltartó, helyenként tight upper lippel távolságtartást imitáló akadémiaibb jellegű értelmiségit is , páratlan teljesítményhiánnyal került oda ahová éppen, a kis kastélyba, a kis intézetbe, a kötcsei kondérok közelébe, Scruton kávézókba, MCC-s kislányok csillogó szeme elé, Maldív-szigeteki fiozófiai szeánszokra, és ez bocsánatossá tesz néhány mindazonáltalt.
Magyaroszág egészen közelről sem tűnik sokkal jobbnak, talán kevésbé veszélyesnek, de annyival szánalmasabbnak. Abból a nagyobb távolságból Orbán Balázs és a többiek veszélyes machinátoroknak tűnnek, akik diktátorokhoz kötnék ezt a szerencsétlen országot, közelebbről csak pénzéhes senkiknek, akiknek egyetlen öröme, hogy a kedves Olvasó gyereke elmeneküljön ebből az országból.
Jobb lenne ezekkel nem szóba állni. Nem kell velül leülni asztalokhoz, pogácsákhoz, aszpikos vaddisznómájhoz, delfinszusihoz hitvitákra, elég ha csúnyán nézünk rájuk. Érezzék, hogy nem fogunk nekik megbocsátani soha. Sem Orbán Balázsnak, sem Lánczinak, sem a többinek.
MP… ne beszélj ezekkel.
@Grrr:
Itt az a kerdes, hogy a brusszeli tankok es bombak ellen vedekezett volna-e Magyarorszag.
@annokkk: : “vagy már hódoltság vagyunk ?” Háát… talán joggal teheted fel a kérdést, vajon mit boltolt WCkefe külügyér Lavrov haverjával, akihez többször jár, mint más tisztességes ember a kocsmába?
@annokkk: @ijontichy: Én a magam részéről mindig is a ma hajnalban az X határátkelőhelyen az ország megsegítésére bevonult Y barátaink pártján álltam! Éljen a megbonthatatlan Y-magyar barátság!
@thegaben86: Valódi ellenségünkkel, az EU-val szemben azért van egy komoly kártya a kezünkben: szövetségeseink, Oroszország és Belarusz támogatása. Szerintem nem mernek velünk így packázni a brüsszeli gendernácik.
@steinerzsiga:
Ügyes kis érvelés, talán a legügyesebb, amit olvastam eddig a témában. Hogy hát szegény fideszszavazók elhullanának keszonbetegségben, ha túl nagy lépésekben kellene távolodniuk és leválniuk, és egyébként is az ő kellemes közérzetük és lelki komfortjuk – az éppen aktuális Nagyon Fontos Taktikai Megfontolásból – mindig sokkal előbbrevaló, mint annak a minden oldali rohadékjaink által örökké rugdosott, kigúnyolt és megvetett törpe minoritásnak a közérzete és komfortja, akik – hogy, hogy nem – csak valahogy emberek, sőt tisztességes emberek (vagy legalább mérsékelten tisztességtelenek, hogy egy klasszikust idézzek) tudtak maradni a ner fullasztó közegében is valahogy. Csakhogy komoly baj van ezzel az érveléssel: amit esetleg nyerni lehet vele, az igencsak kétséges (= teljesen bizonytalan, hogy hány ilyen embert lehet ezzel a módszerrel leválasztani – főleg tartósan vagy legalább jól időzítve – de hogy nem “rengeteget”, ahogy te írod, abban biztos vagyok), ellenben iszonyatos ára van, amit viszont biztosan megfizet(t)ünk máris. Ezt hamarosan igyekszem majd kifejteni, de külön hozzászólásban, mert itt úgy jönne ki, mintha személyesen neked szólna, pedig nem (legalábbis azt hiszem, aztán kiderülhet még, hogy rosszul értem a te pozíciódat)
@velotanya: Nekem személy szerint abszolút nem szimpatikus Magyar Péter, idegesít a stílusa is, meg a politikai üzeneteire sem vagyok vevő, nem szavaztam a Tiszára, nem is tervezek, annak örülnék, ha a Tisza mellett maradna a porondon mondjuk egy Momentum-szerű párt, akire szavazhatna az általad törpe minoritásnak nevezett csoport, akihez amúgy én is magamat sorolom. De emellett az is egy realitás, hogy azzal az alapállással, ami nekem szimpatikus (egyenes és elvhű beszéd orosz-ukrán, EU stb. kérdésekben), egészen biztosan nem lehet választásokon legyőzni a Fideszt, mert sajnos még az ellenzéki oldal jelentős része is EU-szkeptikus, Zelenszkij-szkeptikus stb. Erre persze lehet azt mondani, hogy eleve ostobaság abban reménykedni, hogy majd választáson győzzük le a Fideszt. Csak akkor meg hogyan? Válaszom nincs erre természetesen. Szóval összefoglalva, szerintem: akinek a világlátását nem torzította el tizensok év Fidesz-propaganda, az természetesen szavazzon egy elvhű ellenzéki pártra, akiknek viszont igen (és ilyenek milliónyian vannak), azok inkább szavazzanak a Tiszára, mintsem (i) a Fideszre vagy (ii) a MiHazánkra vagy (iii) maradjanak otthon a szavazáskor.
@steinerzsiga: “Csak akkor meg hogyan?”
Nagyon egyszerű: minden intézmény elveszti működőképességét, majd’ mindenki nyomorba süllyed, végképp lerohad minden, és megvalósul maga a cél, hogy O1 és pereputtya kivételével (ők elegánsan elvonulnak a rablott holmival a naplementébe, mi meg maradunk a sz@rban) mindenki rába@@on, az ország pedig elfoglalja méltó helyét a nyomorult latorországok között. És mindez nem állandó viták során, hanem a maga természetességével lesz a következmény.
Hiv.: @obeszel: Miért vonulnának el ? A lerohadt ország majd kap segélyeket, amikből királyosan élhet a szaporodó pereputtya. Minél rosszabb nekünk, annál jobb nekik.
Sosem adják ki a kezükből. A kis unokaöcs éppen most túrja ki Karácsonyt a városházáról a Magyar Péter hátán visszamászva. Szívósak ezek, mint a teveszar.
@annokkk: Ha buknának, elvonulnának. A nyilvánosságból biztosan.
Ha nem is Moszkvába, vagy a Bahamákra, de legalább Hatvanpusztára, hiszen ezért épült.
@velotanya: : “módszer” és “leválaszt”… vajh miért a kiváló Mr. Pierrepoint frankó frank “kollegája” jut eszembe ;-)?
@steinerzsiga: : “egészen biztosan nem lehet…” Na látod. E felismerés már félsiker. Elvégre nem célszerű makacsul újra és újra ugyanazzal próbálkozni, és más eredményt várni :-/.
@obeszel: : Azért egy dácsa Moszvához közel… :-).
Hiv.: @obeszel:
Azt hittem, azt a lehetőséget már kizártuk, hogy bárhogyan is buknának.
X éve rendeleti kormányzásban élünk egy putyini bábkormány alatt, és most még belengették az orosz megszállást is arra az esetre, ha szükség lenne rá.
Azt meg nem tudjuk, hogy Hatvanpuszta miért épült. Lehet, hogy egy kincstárnak, de az is lehet, hogy katonai objektumnak. Nem gondolom, hogy a számüzetés helyének.
Hiv.: @ijontichy:
Nem leválasztja, hanem egyben tartja a fidesz kárvallottjait és veszteseit. Olyan, mint az LMP és a Jobbik 2010-ben. Ha ezek a fideszen kívülállókat nem tartották volna egyben, hol lenne ma a második felcsútbasznádi királyság ?
@annokkk: : A kiváló Mr. Pierrepoint frankó frank “kollegája” tuti nem tartott egyben semmit. Mondhatni tök_él_etes módszer ;-). Hiába no, egy jó orvos aranyat ér :-).
Hiv.: @ijontichy:
Ja, hogy mesekönyvben teccen gondolkodni. Hát én errefelé ittenség fóliáért kiáltok.
@steinerzsiga:: a helyzet egyszerű. Parancsuralmi rendszereket (demokratikus) választásokon leváltani – értelemszerűen – nem lehet. Tehát parancsuralmi rendszerek választások útján nem, kizárólag csak más módon válthatók le.
Azonban mindaddig, amíg a t. választópolgárok* nem hajlandók kockáztatni, amíg inkább kibekkelnek, amíg inkább a látszatdemokrácia látszatválasztásain való szomorú, megalázó, önbecsapó – ámde kényelmes, veszélytelen, szinte az otthoni fotelből is végezhető – „szavazások” szánalmas politikai maszturbációjában élik ki hősies, roppant vitéz (mondhatni, kuruczosan** daczos) & harcos szittya lelkületüket, addig lófasz fog itt folyni, nem acél.
Amíg a népesség a szokott módján viselkedik, pont azt kapja, amit érdemel.
* Viccelek; természetesen nem tisztelem őket…
** Mellesleg a kurucok pont ugyanolyan seggfejek voltak, mint a labancok. Nagyjából ugyanannyi falu felégetése, város feldúlása, tömeges öldöklés kapcsolódik a nevükhöz, mint a másik díszes társaságéhoz.
@labrys: Nincs itt (még) parancsuralmi rendszer. A Fidesz elég ügyesen identitárius árkokat ásott, és a választópolgárok igen nagy része számára nem annyira rossz, hogy azon átkeljen. Ha már nagyon rossz lesz, akkor átkelnek – illetve tiszáznak. Egy kis részük, valóban, függ a helyi hatalmasságoktól és nem is tudja elképzelni, hogy kockáztassa a krumpliadományt.
@labrys: ez nem parancsuralmi rendszer. a választások nem tisztességesek, az sem igaz, hogy egyenlő eséllyel indulnak rajta a politikai erők, de a választások szabadok. nagy városokban vannak ellenzéki önkormányzatok. én teljesen kétségbe vagyok esve a magyarországi helyzetet illetően, de én nem hiszem, hogy el tudnám fogadni az alkotmányos kereteket átlépő hatalomátvételt. választást kell nyerni, szabad és tisztességes választást. a tisztességes választásokat ki lehet kényszeríteni, de választások nélkül nem kerülhet hatalomra senki.
@jotunder: Pontosan hogyan lehet kikényszeríteni a tisztességes választásokat? Szerintem a tisztességes választások ott kezdődnek, hogy (i) az állami médiumok semlegesek, (ii) a rendőrség, ügyészség, bíróságok függetlenek, (iii) nem költenek álcivil-szervezetek milliárdokat valamelyik párt melletti kampányra. Ezeket hogyan kellene kikényszeríteni az alkotmányos kereteken belül? (Amúgy ez is árulkodó, hogy alkotmányos keretek már régóta nincsenek, de mi még mindig ebben a mindsetben mozgunk.) Szerintem amúgy igenis parancsuralom van itthon, csak a szemérmes fajtája: pont annyira szorítják a nyakunkra a csizmát, ami ahhoz kell, hogy hatalmon maradjanak. Nem jobban, nem kevésbé. Ha jobban akarnánk ficánkolni, jobban a nyakunkra lépnének, de erre egyelőre nincs szükség, mert elég mulya a magyar nép.
@steinerzsiga: Igen, de azért a környező országokban is buktak már meg igen tisztességtelen módszerekkel operáló kormányok – Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ukrajnában, akár Lengyelországban. Amúgy ezek közül számos helyen nem is ment rosszul a gazdaság, nem alakultak rosszul a bérek és az árak, az oktatás vagy egészségügy helyzete sem volt reménytelen.
Nyilván alaposan tanulmányozni kell a szakembereknek a helyzetet, és tisztázni kell, hogy ott miért, Magyarországon (eleddig) miért nem? Ki volt és mit akart az ellenzék, amely nyert? Gondolom, van néhány ember a politika körül, aki tudja.
Amit a rendszer eddig kínált a fideszes szavazóknak, az nem volt elég kevés ahhoz, hogy azok váltsanak. Volt béremelkedés, lakáshitel-kamatstop, gyerekkedvezmény, renoválási program, mittudomén. Az ellenzék egyik része komoly terheket cipelt, a másik része meg túl kicsi, túl kezdő, túl kevés volt. Meg a sikeres árokásás, ellenségképgyártás – azt egész jól csinálták (még ha hosszabb távon az ország veszít is rajta, de hát az nem volt a célfüggvény része…)
Az állami médiumok szerepe egészen minimális. Minden más elérhető. Az emberek tudják, hogy vannak más narratívák is. Csak úgy döntöttek (aktívan!), hogy az zavarja őket, nem akarják hallani. Mondjuk engem is felidegesít egy magyarnemzet.hu
@Grrr: Hát, én ezzel vitatkoznék, hogy a médiumok szerepe minimális. Magunkból indulunk ki, de több millió ember van, aki a megyei újságot, néhány kereskedelmi rádiót és tévét, a Kossuth rádiót és az M1 Híradót nézi. Ők az egy RTL Klubot leszámítva mindenhonnan a fideszes propagandát kapják. Arról most nem is beszélek, hogy a papíron független médiumok jelentős része is a Fidesz befolyása alatt áll (Klubrádió, ATV, Népszava esetén ez nyilvánvaló tény, a többiek kapcsán a viselkedésükből lehet erre következtetni). Igen, Lengyelországban nyertek Tuskék, de ott korántsem volt annyira masszív a state capture, mint nálunk. Ami az ellenzék minőségét illeti: sajnos ez egy önmagát erősítő folyamat: minél régebb óta van a Fidesznek teljhatalma, annál kevésbé lesz életképes ellenzék. A sorozatos kudarcok hatására a tehetséges ellenzékiek inkább meghúzzák magukat, direkt elkerülik az országos politikát. Érdemes megfigyelni, hogy a helyben sikeres politikusok (Őrsi Gergely, Soproni Tamás, Botka stb.) konkrétan kiírják magukra, hogy őket aztán kicsit sem izgatja az országos politika, bízva abban, hogy akkor békén hagyja őket a rezsim. Szóval szerintem ez a Fidesz-propaganda egyik nagy hazugsága, hogy “ha ügyesebb lenne az ellenzék, akkor leválthatna minket, csak hát nem ügyes”. Nyilván az EU-tagság miatt fenn kell tartani a pártverseny látszatát, de ez szerintem eléggé átlátszóan látszat.
@jotunder: : “de én nem hiszem, hogy el tudnám fogadni az alkotmányos kereteket átlépő hatalomátvételt” És mit tennél? A teljesnél is jobban kétségbeesnél? Netán felmondanád a társadalmi szerződést, mint a Kerényi (RIP)? Node mi van a “hűvös hajnalokkal”? Olyan nincs “alkotmányosan” Európában. Ááá… az ÖV a színházad, ahol színházat játszol, színpadra lépsz, és mindenkinek megvan a betevő katarzisa :-). Tkp. túlélési módszer.
“választások nélkül nem kerülhet hatalomra senki.” Nagyon műveletlen vagyok, történelmileg. Vagy félrevezetett. El is bujdokolok szégyenemben :-(.
@steinerzsiga: : Nekem úgy tűnt, a RTL is (a Vidussal) egyfajta megegyezéses “pillangószelep” lett. Szolidan “Hofi-Ludas Matyi-Népszabó kritikus vezércikk… stb”. “TTT” csak tiltás helyett ellehetetlenítés. Ismerjük.
@jotunder: @steinerzsiga:
Csak hogy ne legyenek illúziók, Orbán a twitteren gratulált Babis landslide victory-jához a cseh szenátusi választásokon. Ahol Babis 8 helyet szerzett, az aktuális kormánykalíció 14-15 helyet a 27-ből. Ennek tükrében aligha hihető, hogy Magyarországon választáson a Fideszt le lehet váltani. Ők mindig landslide victory-t fognak aratni, akkor is ha nem.
Hiv.: @jotunder:
Az alkotmányos kereteken átlépő hatalomátvétel már meg is volt. Egyszer, amikor az Alkotmányra fölesküdött képviselők egy csoportja írt magának a hatalomgyakorláshoz egy saját alaptörvényt, anulálta az alkotmánybírósági döntéseket, és ledominálta az alkotmánybíróságot és minden hatalmi ágat az összes vezetési pozíciót és minden állami és független funkciót és jövedelmet, másodszor meg akkor, amikor vészhelyzeti kormányzásnak nevezve áttértek a rendeleti kormányzásra ugyanezek.
Egyértelműen egypártrendszer van, ami nem törvényekkel, hanem rendeletekkel kormányoz, amik egy diktátortól erednek.
Ha alkotmányos kereteken belül lennénk, akkor nem lehetne totális hatalmat gyakorolni senkinek. Azt tiltja az Alkotmány és az egypártrendszerük alaptörvénye is.
Hiv.: @jotunder:
A városokban megválasztott ellenzéki önkormányzatoktól rendeletileg elveszik a törvényileg garantált anyagi forrásaikat, tevékenységi köreiket, vagy területüket, vagy amit akarnak.
Nem is titkolják, hogy nyíltan átlépik a jogi határokat, ha a saját vélt érdekeik ezt diktálják. És nem tud jogot érvényesíteni senki velük szemben.
A törvény előtt sem az emberek, sem a jogalanyok nem egyenlőek, hiszen a fideszesek mindent megtehetnek, az ellenzékiektől meg minden jogot megvonhatnak, hiszen vészhelyzeti kormányzással kormányoznak évek óta.
Milyen alkotmányos keretet nem léptek még át ?
Ha van ilyen, azt is átléphetik. Vagyis nincsenek keretek számukra.
Az alkotmányos kereteket úgy változtatják, vagy dobják kukába, vagy szelektíven alkalmazzák, ahogy épp a diktátoruk rendeli.
Nincs keret, amit magára, magukra nézve korlátnak tekintene. Ha nem tetszik neki az Alkotmány, kidobja, vagy átírja.
Miféle alkotmányos keretről lehet itt beszélni ?
Azt nem tudom, hogy melyik parlamenti demokráciában engedhetné meg magának a kormányzó, hogy belengesse az ország orosz kézre adását, de nálunk röhögve ülhet utána, és ha az ellenzéknek volna ehhez egy-két szava, akkor kikapcsolják a mikrofonját és leültetik, mint a rossz gyereket az iskolában.
https://telex.hu/video/2024/09/30/parlamenti-ules-kover-orban-gyurcsany
@ijontichy: a fegyveres puccsot nem fogadnám el, értsd, addig nem jönnék haza, amíg nem állítják vissza a demokratikus rendet. nagy tüntetés/országos sztrájk belefér fegyver nem. de én ettől nem tartok, meg sem fordul a fejemben. ha van ország, ahol ez elképzelhetetlen, az magyarország (jó, izlandon gyakorlatilag nincsenek fegyverek)
@annokkk: simonmondja… állj le, OK?
@steinerzsiga: Szegmentálni és mérni kellene. Abban elég biztos vagyok, hogy az óriási többség számára nyilvánvaló, hogy – bár az ő környezete elég homogén, elég egyformán látják a ‘politikát’ – azért vannak más narratívák. Például Gyurcsány emberei. Meg most ez a Magyari Péter vagy ki. Neki az ő környezete, az ő tábora megfelel, jól érzi magát benne. Igen, a fideszes propagandát hallgatja, de nem is szeretne mást hallani. Jó ez így.
De biztosan nem bináris változó az, hogy mennyire önként vállalja a kommunikációs buborékot. A buborék lassan rátelepedik, és egyre nehezebb lesz kilépni belőle. Már csak azért is, mert a penetráns hazugságok cinkossá teszik a gondolkodó embert: rendkívül megalázó, hogy hallasz valami nagyon ordenáré, pökhendi csúsztatást, és nem küldheted el őket az anyjukba, mert a te törzsed főnökei mondták. Mosolyognod kell és elfogadni. Hogyan magyarázod meg ezt a megalázást magad számára? Hát úgy, hogy az ellenség annyira gonosz, hogy ütni kell mindenhogyan, ahogy csak lehet. Ez hozzátartozik a politikához. Legközelebb (ez a legközelebb persze még úgy 2011-2012-ben volt) meg már fel sem kapod a fejed.
Meg vannak fundamentálisabb vonzó és taszító erők is, amelyek a szegmensek viselkedését középtávon befolyásolni fogják. A nagyon ocsmány korrupció lassacskán egy egyre erősebb taszító erővé válik. A lerohadt egészégügy szintén. Az iskola is. Ha az unokaöccsöt kiteszik valahonnan, vagy elszedik a cégét, az is. A buborékban benne maradhat, de a rezsim konkrét emberét elkezdi utálni (szerintem itt jön a képbe a Tisza, ami jelenleg nagyjából fideszes típusú, lendületes “a magyarok megérdemlik” típusú akarnok mozgalom, csak nem a rendkívül korrupt és a rögvalóságtól elszakadt Fidesz, ugye)
@jotunder: 🙂 @Big JT, hogy Te mekkora naiv gyerek vagy!!! Az ember szíve dalol és jókedvre derül :-). A “Haza fényre” nem annyira :-(. “Irgum-burgum, addig a lábam be nem teszem…”. Cuki! Ezt a pozőrséget szegény TGM-től (RIP), vagy a “Hídembertől” (szintén RIP) lested el :-)? ( * )
Btw. szegény @annokkk. Már a “ius murmurandi” is smafu? Pedig szvsz. azért mond valamit. Avagy nem Janibá’ jóvoltából jogvégzett “kártékony és csapata” (Timur és csapata álcaruhában;-)), a jog “szellemiségét” PLSZ-va, a betűjét jóindulattal (ti. borotvaélen/véleményesen) betartva mászott fel az uborkafára? Mogyorólandon valóban! demokratikus rend van, vagy inkább a “Hatalom őrült rendje”? Egyébként igazad van, mogyorólandon a pörkölt nem robban, de ez nem Pannónia zsenijének köszönhető (ő csak figyelt az órán/piacon). Ha a “minek átlőni az oldalunkat? hát hogy nézne ki, gondolják meg!” akkor igaz volt, ma hatványozottan az. Csak egy picit lehangoló :-(. A díszletek ott vannak. A kérdés inkább az, hogy amikor vége lesz, azok fejében mi van (mi maradt?), akiknek életre kéne kelteni, s eredeti céljuknak megfelelően működtetni?
( * ) Amúgy szívedre ne vedd! Biztos indikátor, hogy ideje felkötnöm magam (oh wait… errefelé elérhető az eutanázia), ha már nem lelném örömömet a elitista bajuszod ráncigálásában.
Egyébként RIP Karsai Dani :-(((, a fatlacus meg a végén kapargassa majd a falat, tiszta tudattal :-/.
Hiv.: @ijontichy:
Azért fegyveres hatalomátvétel is történt.
https://helsinkifigyelo.blog.hu/2020/04/30/fegyveres_erok_a_korhazak_elen
A parlamentben a megválasztott fegyvertelen képviselőknek egy olyan fideszes parancsol hallgatást, akinek fegyveres osztaga a saját házában lakik, és parlamenti őrségnek hívják.
Az egész országot egy fegyveres testület feje alá osztották be. A közigazgatástól a bölcsődékig mindent.
@jotunder:
Mit jelent az, hogy nem tudnád elfogadni a nem alkotmányos hatalomátvételt? Alkotmány már régen nincs. És ha belevésik a gránitszilárdságúvá száradt fehér kutyaszarba, hogy ők a kormány?
Most komolyan, nem látogatsz haza, amíg nem kapnak kártérítést a forradalom által a falhoz állítottak örökösei, beleértve a hatvanpusztai erődrendszer “vissza”-adását? Vagy csak nem akarod te kiszámolni az 1000 font-láb energiához a kötélhosszat?
A kérdés persze hipotetikus, a cinikus diktatúra alapvető eleme, hogy az elégedetlenek számára lehetővé és motiválttá teszi a távozást, azok meg nincsenek elegen egy forradalomhoz, akik kalandvágyból és/vagy hazaszeretetből maradtak ott.
@szazharminchet: “azok meg nincsenek elegen egy forradalomhoz, akik kalandvágyból és/vagy hazaszeretetből maradtak ott.”
.
Enne hazugabb helyzetleirast a Vincenten meg soha nem lattam. Az itthonmaradottak nem a forradalomhoz nincsenek elegen, hanem fejenkent es egyenkent megkotik a kis alkujukat a rezsimmel, igy vagy ugy, ezt vagy azt, es tobbe vagy kevesbe, de bekesen-boldogan eleldegelnek (inkluzive sajat magam). Szamtalanszor volt itt is olvashato, hogy “inkabb megyek es csinalok X-et vagy Y-ont, aztan jolvan”, meg a legnagypofajubb blogkommentelo fotelforradalmaraink szajabol (billentyuzetebol) is.
@ijontichy: “… kapargassa majd a falat, tiszta tudattal”
Ja, és büszkén a kib@szott életkultúrájára!
@Grrr:, @jotunder:: Magyarországon jelenleg bármilyen fontos kérdésben kizárólag Orbán Viktor (és az apparátja) dönt. Pontosan úgy, ahogy a ’930-as évek Szovjetuniójában is kizárólag Sztálin (és az apparátja) döntött bármilyen fontos kérdésben.
Ergo Magyarországon és Magyarországgal jelenleg az történik, amit Orbán Viktor akar. Pont.
Nincs az a törvény, intézmény, előírás, szokás vagy égi parancsolat, ami bármiben meg tudná akadályozni a Seggfejet abban, amit az országban el akar intéz(tet)ni.
Ez a parancsuralmi rendszerek legalapvetőbb differentia specificája.
(Az, hogy a propagandában mit hazudnak a rendszer jellegére/típusára vonatkozóan, illetve hogy kibekkelő hajlamú – bármilyen pártállású – személyek milyen körmönfont terminusokkal álcázzák maguk előtt is a rendszer lényegét, indifferens.)
„Szabad választások”…?!? – Gondolom, itt úgy kellene érteni a „szabad” jelzőt, mint ahogy a homelesseknek is „szabad” télen a híd alatt aludniuk, igaz?
Erich Honecker NDK-jában, illetve Edward Gierek Lengyel Népköztársaságában is több pártra lehetett szavazni a választásokkor – érdekes módon mégis mindig, mindenütt az állampárt győzött.
Ezek szerint ezekben a naccerű szocilista diktatúrákban is „szabadok” (ha nem is egyenlő esélyek mellett folytatottak) voltak a választások – igaz?
Hát tök jó. Egészen megkönnyebbültem.
Ennek örömére – no, és hogy a beszélgetés fonalát visszatereljem az Orbán-kormány Orbán Balázs nevű, hazaárulásért felelős politikai igazgatójának
kedvesvelejéig orbáni személyéhez – íme az aktuális Széplábi Bori.Hiv.: @labrys:
Aztakurva… ez jó. Tehetséges ez a nő.
@Grrr:
“@steinerzsiga: Igen, de azért a környező országokban is buktak már meg igen tisztességtelen módszerekkel operáló kormányok – Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ukrajnában, akár Lengyelországban. Amúgy ezek közül számos helyen nem is ment rosszul a gazdaság, nem alakultak rosszul a bérek és az árak, az oktatás vagy egészségügy helyzete sem volt reménytelen.”
Ez alapjan eleg pontosan el is lehet helyezni Magyarorszagot az autoriter spektrumon. De mivel ez a mi orszagunk, a mi eletunk, a lakossag (ellenzeki) jelentos resze nem hajlando elismerni/felismerni, hogy milyen rendszerben is el.
Lengyelorszag (es Szlovakia) esete mutatja meg a leginkabb, hogy Orban milyen messzire jutott mar az autoriter uton. Lengyelorszagban azert tudtak levaltani a vegtelenul korrupt, sotet es aljas Kaczynski rezsimet, mert o es a csapata egesz egyszeruen nem merte megcsinalni azt, amit Orban csuklobol megcsinalt a jogallammal. Gatlastalansag szempontjabol a PIS sehol nem volt az Orban-rezsimhez kepest. Az, hogy egy orszag mennyire melyen sullyed bele a diktatura mocsaraba, nagyon nagy mertekben a diktator elszantsagan, gatlastalansagan, reszvetlensegen mulik. Orban nem hezital sose, amikor masok mar igen.
Hiv.: @thegaben86:
A végszódra….
A diktatúra, a rendőrállam és módszerei, a zsarolás és nyomásgyakorlás már napi rutin. A gyermekintézményben dolgozók zaklatása, házkutatása, az állami alkalmazottak elleni titkosszolgálati megfigyelés és színészekkel felvett jelenetek mind már a napi rutin.
https://444.hu/2024/10/02/mar-strasbourg-is-azzal-foglalkozik-hogy-a-magyar-allamigazgatasbol-barkit-meg-lehet-figyelni-titkosszolgalati-eszkozokkel
Hogy egyre kevesebb kerül bírói szakba, csak a zsarolás és a nyomásgyakorlás, erőszakos klientúraépítés és ügynöki beszervezés jele.
És tágulnak a körök.
Hiv.: @thegaben86:
Végülis, ha nyugodtak vagyunk, mert csak kórházainkat, orvosainkat, ápolóinkat és pedagógusainkat tartják szoros hálózati megfigyelésben és beszervezésben, akkor ugye mi magunk még szabad országban élünk, hiszen nem ropognak a fegyverek az utcákon.
Az ellenzékiek meg olyan gyenge egészségűek. Covidban is hullottak, mint a legyek.
Kínomba’ röhögök, persze, de már egy ilyesmi közleményért megérné az a puccs:)
.
“Mindenkinek, akit illet. Én, aki vagyok a Rottenbiller utcai jótündér, megvallom és fogadom a hipervéges Borel-gráfok amenábilitására, hogy addig nem lépendek újra magyar földre, amíg ott a demokratikus rend vissza nem állíttatik, és ennek sine qua non-jaként vitézlő és nagyságos fejedelem urunk Orbán Viktor, a b̶o̶r̶o̶t̶v̶a̶ ̶h̶i̶á̶n̶y̶a̶ ̶a̶ s̶i̶t̶t̶e̶n̶ Mindenség Ura növessze hoszúra a szakállát, maradéktalanul vissza nem helyeztetik minden hivatalába és kiváltságaiba. És hogy ezen hitvallásom komolysága megpecsételtessék: Pintér Béla örökbérletem pedig, mely ezáltal számomra feleslegessé válik valamint a fogadalmát meg nem szegő plebános hímtagja, sorsoltassék ki a vincentblog azon kommentelői között, akik a Fiatal Slimfit Néptárs Szabad és Tisztességes Választásokon Legyőzi a Sárkányt esszéversenyen legalább második dícséretben részesülendenek. ¡Hasta entonces y que muera la revolución!”
@velotanya: és ki fog lövöldözni? te? vagy más haljon meg? lőttél már géppisztollyal? emberre próbálnál lőni? egy fegyveres hatalomátvételi kísérlet (és mégis kinél vannak fegyverek? a hadseregnél) nagyon sok halottal járna. nem fog semmi ilyesmi történni, hála a jóistennek. én kerülöm az ilyen helyzeteket, ha lehetséges. nevezz gyávának nyugodtan, te biztos nagyon bátor vagy.
@jotunder: : Azért ez elég konfúz :-(. Matematikus létedre. A sztorid arról szólt, hogy amennyiben a megoldás nem igazán tákolmányos keretek között zajlik, akkor te “irgumburgum…”. Egy szó sem esett arról, hogy lődöznöd kéne. Izé… Targovisténél kinél is voltak a fegyverek?
Mogyorólandon persze lődözés nem lesz, a helyzet sem olyan, ezért is hívjuk puha, létrejöttének módszerét tekintve pedig lopakodó diktatúrának (ld. még “lassú békafőzés” módszer). Puha, mint a kádári, csak jóval gusztustalanabb. Gusztustalanabb, mert “ezt a krimit már olvastuk”, mégis hagytuk újra megtörténni :-(.
Hehe…lődözni amúgy is veszélyes lenne mogyorólandon. @ipartelep olvtárs szokta továris dragunovot emlegetni, ami igen rossz gondolat. Ha véletlenül kilukadna a “hal” feje, olyan környezeti katasztrófával állnánk szemben, hogy visszasírnánk Csernobilt :-). Most csak a száját nyitogatja, mögötte az agy-vér gát filterrel, mégis bő kétmilla rohangál szabadon, ilyen-olyan mértékű központi idegrendszer károsodással :-(. A jenkik is épp csak megúszták a múltkor a magukét :-D.
@ijontichy: ha a rezsim nagyon durván átlépne az alkotmányos kereteken, akkor aránylag sok minden el tudnék képzelni. az erőszakmentességet preferálnám, amíg ez lehetséges. ha tényleg elcsalnának egy választást, akkor egy igen széles polgári engedetlenségi mozgalmat nyilván támogatnék. azt, hogy egy csoport erőszakos eszközökkel átvenné a hatalmat, azt nem. azt gondolom, hogy a default az, hogy el kell verni orbánt egy választáson.
@jotunder: Az alkotmányos kereteket kétharmados többséggel hatályon kívül helyezték az első adandó alkalommal és azóta a maguk által rajzolt szabályokat is semmibe véve működik a rezsim. Hogy még e szabályok mindennapos átrajzolásához se kelljen folyton a parlamentre várni, most már több mint egy teljes ciklusnyi ideje rendeleti kormányzás zajlik. Szóval elképzelni én is sok mindent tudnék, de a szar nem robban, választásokon meg nem úgy tűnik, hogy tudna veszteni*. Marad a várakozás a koleszterinre.
*Ha úgy alakulnak a számok, akkor átrajzolja a szabályokat, ha még úgyabbúl, akkor meg kezében az OVB meg a kúria, azt csinál, amit csak akar.
Olvastam nemrég egy érdekes cikket valahol, talán egy onkológiai szakfolyóiratban, vagy ki tudja, nem jut eszembe, sajnos ilyen feledékenységgel jár időnként, ha sokat olvas az ember, bezzeg akik nem olvasnak, mindig pontosan el tudják mondani, hol nem olvastak semmit. Elég az hozzá, hogy a cikk szerint a 21. század rákgyógyászatának egyik központi kérdése a rák orvos-etikai megközelítése lesz. Az egyik fő irányzat szerint a daganatos sejtek csakúgy, mint metasztázisok által érintett szövetek a szervezet autochton módon kialakult, de jure őshonos részei, ilyenformán nem hagyhatók figyelmen kívül a jogaik, amelyekre tekintettel kell lenni, más szóval a rákgyógyászat gyakorlati lépései során ki kell deríteni és tiszteletben kell tartani a szóban forgó sejtek és szövetek akaratát minden kérdésben, így az alkalmazható gyógyszerek beszerzési forrásait illetően is. Ha például a daganatos sejtek és az általuk érintetett szövetek relatív többséget alkotva orosz gyógyszerre szavaznak, akkor orosz gyógyszert kell használni.
A másik fő irányzat képviselői mást gondolnak. Már nem emlékszem, hogy mit.
Ez persze nem tartozik ide, csak úgy mellékesen (kvázi „off”-jelleggel) teszem szóvá ennél a topiknál, mert éppen ez van legfelül.
@azuccahirmondoja:
Nadehát mintegy mellékesen és szigorúan hipotetikusan a kérdés az, hogy ki akadályoz meg téged – meg a pár másik srácot itten akik nagyon fel vannak háborodva rajtunk gyávákon -, hogyamúgy fegyveres partizáncsoporttá alakuljatok a Bükkben, ahelyett, hogy a’zembereket piszkálnátok, hogy ugyan csináljanak már valamit. Merhát’ ti is a’zembrek vagytok. Hajrá-hajrá , mi gyávák itten megpihennénk addig…
@thegaben86:: “Lengyelorszag (es Szlovakia) esete mutatja meg a leginkabb, hogy Orban milyen messzire jutott mar az autoriter uton. Lengyelorszagban azert tudtak levaltani a vegtelenul korrupt, sotet es aljas Kaczynski rezsimet, mert o es a csapata egesz egyszeruen nem merte megcsinalni azt, amit Orban csuklobol megcsinalt a jogallammal. Gatlastalansag szempontjabol a PIS sehol nem volt az Orban-rezsimhez kepest. Az, hogy egy orszag mennyire melyen sullyed bele a diktatura mocsaraba, nagyon nagy mertekben a diktator elszantsagan, gatlastalansagan, reszvetlensegen mulik. Orban nem hezital sose, amikor masok mar igen.”
Szerintem a PiS vagy Fico nem a gátlástalanság hiánya miatt nem tudták megcsinálni azt, amit Orbán, hanem azért, mert soha nem volt még feles többségük se, míg az a Fidesz (az Orbán által kézivezérelt párt) 2010-ben alkotmányozó többséget szerzett, és így az egész rendszert a saját képére tudta szabni. Az összes többi poszkommunista országnak arányos választási rendszere van, csak mi magyarok próbáltunk valami egyedit létrehozni, és Orbán teljhatalma jórészt ennek köszönhető.
(Persze az elvek hiánya is segített, Orbán nem követett volna el olyan “amatőr hibát” mint amit Kaczynski az abortusztilalom erőltetésével.)
@muaddib00:
Fogalmam sincs, miről beszélsz. Csak arra tudok gondolni, hogy valaki máshoz akartál szólni, és figyelmetlenségből nekem címezted.
@azuccahirmondoja:
Bocs, nem neked szólt. Azoknak címeztem volna akik szerint az emberek felejtsék már el a választást és jól mutassák meg a kormánynak a magukét.
Hiv.: @muaddib00:…. Milyen Bükkben ?
Ahogy Magyarország akarja és szereti és szokja, itt a pártállam Gellérthegyen épült luxuskollégiumában épül-szépül az ellenállás, a pártállami ideológiaközpont politológusképzésén , s pártállami vejjel megtámogatva. Ebből lesz aztán a hiteles ellenállók törvényes rendszerváltása az ország közfelkiáltásával, amit nevezhetünk fülkeforradalomnak.
Fegyvert természetesen csak pártállami alakulatok használhatnak.
A 89-es és 90-es népszavazások mintájára esetleg felosztják majd a pártállami vagyont – hol lesz az már -, és a belső használatra szánt hadseregeiket. De ez még nem biztos. Egyszerűbb, ha beolvasztják az új hatalomba, egyenként és testületileg, és a belvárost nem zárja el egyetlen taxis sem, mert az törvénytelen rendszerváltás lenne, és kuvára ellenzik a Corvinusban.
Hiv.: @martonbalint19904935:
Így visszatekintve, az MSZP forszírozta a közvetlen elnökválasztást a parlamenti választáson kívül.
És körülbelül a közvetlen elnökválasztás tűnik az egyetlen különbségnek, ami minden környező országot működő demokráciává tett hozzánk képest.
Kétkamarás parlament nincs mindegyikben.
Szóval, lehet, hogy az MSZP volt az egyetlen demokratikus átalakulást akaró erő, a sok kis megbújó orosz ügynök ellenében. A tények szerint legalábbis. Szigorúan véve. Ha nem hallgatjuk a hazug dumákat.