Orbán és Scruton, avagy egy kormánypárti filozófus gondolatai
Hörcher Ferenc könyvét olvasgatom Scruton konzervatív filozófiájáról (Art and Politics in Roger Scruton’s Conservative Philosophy, Palgrave Studies in Conservative Liberalism). Nem fogok róla kritikát írni, vagy akár kritikusan írni, mindennek van határa, ez a poszt részben arról is szól, hogy miért van mindennek, de legalábbis pont ennek, határa.
Lánczi András borzalmas nyelvezetű, rémisztő szellemi színvonalú disszertációja után felüdülés Hörchert olvasni. Az orbánista konzervatív értelmiségiek Mezei és Hörcher kivételével általában műveletlen karrierista tahók, nagyranőtt megadják, pénzéhes gátlástalan szolgák, akik az Orbán körüli elmebeteg személyi kultuszt építik, agitációs és propaganda osztályvezetők, Barabás elvtársak without the charm.
Hörcher annyira nem Orbánról írta ezt a könyvet (TGM jelenik meg benne magyarként, mint Scruton egykori barátja), amennyire csak lehet egy könyvet nem Orbán Viktorról írni. Ez a könyv a konzervativizmus reménytelenségéről szól. Scruton egy olyan környezetben (Jesus College, Cambridge, majd később a brit konzervativizmus egyik bástyája a Peterhouse College) végezte tanulmányait, ahol mindent elolvastattak vele, amit el kell olvasni, és mindent megbeszélhetett valakivel, akire érdemes hallgatni. A Peterhouse College vezető történészei, és különösen Maurice Cowling ( Angliában Cowlingot legalább olyan jelentős konzervatívnak tartják, mint Scrutont, és illik elolvasni legalább egy könyvét, not me of course) hatottak rá.
Hörchertől tudom, hogy létezik T.S. Eliot The Waste Land című verse, amit Scruton nagyon szeretett, és ebben a szeretetben benne van minden, amiért én pl. nem írhatok kritikát Hörcherről. Az első sort érdemes megjegyezni : „April is the cruellest month.”, legalább nem nézünk ki olyan surmedlinek társaságban, mint amilyenek vagyunk. Eliot verse az nagyjából Scruton élete. Nem nagyon lehet megérteni, ha az ember nem készült fel Eliot kultúrájából, Scruton kultúrájából, ami lényegében elérhetetlen kultúra. Koncentrált szaturálódás kell hozzá az európai kultúrában, irodalom, művészet, történelem, filozófia, szexualitás (sportot csináltak a félrekúrásból, diáklányokra mászásból, mintha Deutsch Tamás váratlanul kitörne a bonobói létből).
Scruton pozőr volt, de az egy olyan póz, amit évtizedekig kell tanulni. Hörcher nagyon becsületesen írja le ennek a pozőrségnek a fázisait, amelyeken azért nem akarja felismerni a pozőrségi jeleit. A kultúrkonzervativizmusban mindig an egy kis póz és nem én leszek az, aki eldönti, hogy ki mennyire haladja meg ezt a pózt. Scruton nyilván meglehetősen, Hörcher meg ki tudja, de, hogy nem annyira vérkínos, mint a rosszarcú álfilozóf rezsimszolgák, az biztos. Jobban érdekli Scruton, mint Orbán. És ez mostanában nagyon-nagyon ritka.
A mai Magyarország végtelen üressége részben abból ered, hogy itt nagyon sokan harminc éve nem írták meg a házi feladatukat, pitiáner senkik veszik körül Orbánt, az egész történet az első sortól az utolsóig kamu, nincs semmi Magyarország kirablása mögött, csak a kirablás árnyéka. A magyar konzervativizmus nem létezik, Mészáros Lőrinc létezik, Tiborcz létezik, a szétvert felsőoktatás, a megalázott tudományos szféra létezik, a philipizálódó kultúra, a rémpofák léteznek, más nem. A magyarok nem konzervatívok, hanem… Nem fejezem be a mondatot, mert igazságtalan lenne, nem is minden magyar, nem is minden egyes pillanatban, de azért elég sok magyar elég gyakran.
A keményvonalas baloldaliság is póz, csak nem kell dolgozni érte, alapvetően a butaságbeszélés egyik kellemetlen formájává vált, ahogy persze a kultúra nélküli jobberkedés is. A kultúrkonzervativizmus egy lehetőség a túlélésre, nem az egyetlen lehetőség, de lehetőség, politikai, morális és filozófiai értelemben. Hörcher Scrutonja talán nagyobb szabású figura, mint a valódi Scruton volt, de azért a valódi Scruton nélkül is szegényebb lett volna a világ, és lehet, hogy egyszer az is kiderül, hogy sokkal szegényebb, April is the cruellest month, a világ nincs jó formában, egyenesebben kellene állnunk végre.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16530315-6ade6d3fb4c77' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16530315&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16530315-6ade6d3fb4c77&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16530315-6ade6d3fb4c77' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Csak a kényelmesség okán, ne kelljen keresni: https://www.poetryfoundation.org/poems/47311/the-waste-land
Ezt csak úgy, igazsàgtartalma ismeretlen, de funny
《THE TRUTH ABOUT RALSTON McTODD
There’s much to be said for an idle mind.
Tons of ink and forests of paper have been expended on research into the ‘reality’ of, or behind Wodehouse’s characters: exhuming the lost originals who provided the fictional inspiration. Idly pondering this pleasant pursuit, which has given so much employment to minds that could fruitfully (if less pleasurably) have been engaged elsewhere, one suddenly lighted on a name that no one seems to have paid much attention to.
The aforementioned idle mind however was no longer lazing but spurred to furious thought.
Ralston McTodd, ostensible Canadian poet whose sole role in the PGW Canon was to provide a convenient albeit hilarious imposture. But did the character have a basis in fact? What are we given by way of a sketch or delineation? Admittedly, not much, and this confined to a description of a somewhat hirsute, decidedly irate figure (in Emsworth’s club), exactly two quotations from his work, and the name of this last, “Songs of Squalor”. Does this skeletal framework afford us a basis for speculation? I think it does.
Starting from first principles – as they say in the classrooms – my obvious point of departure was the colophon date of the first publication of “Leave it to Psmith”. Examining it, while not exactly close to a “Eureka!” I could certainly say, “The game’s afoot!” The date of LITP is 1923.
Now consider the name of McTodd’s supposedly celebrated work / collection, “Songs of Squalor”. While the name at first sight seems to have echoes of Blake (“Songs of Innocence” and “Songs of Experience”), the ‘Squalor’ in the title quickly disposes of Blake, who in any case was a century and some in the past. Wodehouse might have found use for him, but not in the context of a ‘modern’ poet whose evident parody McTodd was. The date of LITP however (1923) is vastly significant.
The early poems of T S Eliot are found in three collections, “Prufrock and Other Observations” (1917), “Poems” (1920) and finally “The Waste Land” (1922). The dedicated Eliot scholar will know that all three collections have large dollops of squalor. Consider the poems “Preludes”, “Rhapsody on a Windy Night” and “Morning at the Window” in the first collection (1917); there are enough ‘mystic passages’ (in the words of the other poet in residence at Blandings, Miss Aileen Peavey) in the poem “Whispers of Immortality” in the second collection (1920) – indeed, one suspects any one of its passages or lines could, with some genius, be bent into a pale parabola of joy, and Wodehouse as we know was no stranger to genius. And as for the last, “The Waste Land”, even a novice would know it’s all about decay and degeneracy. Toss in the the presence of cats scattered throughout the Eliot oeuvre – here one is considering only the three collections mentioned above, not “Old Possum…” which came much later – and, as Holmes would say, “My case is complete.”
All three collections of Eliot’s poems above antedate the publication of LITP (1923) – to wit, 1917, 1920 and 1922. Even if one assumes that PGW wasn’t much of a poetry man – although all the internal evidence points the other way – it is inconceivable that he hadn’t read Eliot, who was already a major name – indeed the biggest name – in the poetry landscape of that decade. And since his ‘voice’ was a crucial and violent departure from all the poetry preceding (lyrical, pastoral), it isn’t difficult to imagine Wodehouse taking a sly dig at this new singer and his justly celebrated “Songs of Squalor”.
In short, Ralston McTodd was T S Eliot. And Psmith’s act at Blandings was in truth a double imposture.
Q E D.
JJ.
8/8/17》
Csak mert konzervatív pozőrködésről van szó, hadd konzervatívpozőrködjem én is egy kicsit: Peterhouse. Tehát nem Peterhouse College. Mert hogy ő nem College, hanem House. Persze ettől még college. Ha szegény olvasóval szemben előzékenyek akarunk maradni, talán a legjobb megoldás: a Peterhouse nevű college.
Diáklányokra rámászás: hát, ez az én kelet-európai konzervativizmusomnak nem integráns része. Persze, másznak és másztak rá kelet-európai konzervatívok diáklányokra, de ez (elvileg) bug, és nem feature. De a Boris Johnson-i szexuálisan inkontinens pozőrkonzervatizmusnak része, azt tiszta sor: nem véletlenül hívták a Spectatort Sextatornak, állítólag. Mondjuk azt a részét nem értem ennek, hogy a konzervatív pozőrségnek része lenne a magas erkölcsiség is, és beosztottakat, kiszolgáltatott személyeket szexuálisan kihasználni nem igazán erkölcsös, sőt kriminális tevékyenség.
Hiv.: @Péter 2:
Magyar szöveg: Vas István
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Eliot,_T._S./The_Waste_Land/hu/11281-%C3%81tokf%C3%B6ldje
A vers ajánlása: „For Ezra Pound: il miglior fabbro”. Érdemes Poundnak utánaolvasni; életem egy váratlan történése volt, hogy megismerkedtem a fő művével (Cantók). Eliot-hoz hasonlóan ő is amerikai születésű; valahol olvastam, hogy a „The Waste Land ” részben az ő tanácsainak köszönhetően lett olyan, amilyen.
@Podvinecz marsall: Tényleg érdekes. PGW nagy kedvencem, ugyanakkor a bevezetés meg Jerome K. Jerome „The Idle Thoughts of an Idle Fellow” című könyvét juttatta eszembe, aki szintén kedvenc. Szóval duplapluszjó.
Az első sor szigorúan véve: „April is the cruellest month, breeding”
A szaporodás miatt kegyetlen az április, mert hiába egy pusztulat ez a föld, egy waste land, azért szaporodik ezen is valami, e „földön valami rág”, mint Adynál, és borzasztó belegondolni, hogy mi teremhet az ugaron. Dudva és muhar, ami mindenhova betelepszik, lányai vannak és vejei, meg unokatestvérek meg tanácsadók, és mindegyiknek további csápjai, amik a kegyetlen áprilisok táján, főleg négyévente, egyre csak szaporodnak.
Szerintem legalábbis ilyesmire gondolt a költő. 🙂
@Késes Szent Alia: ha jól értem arról van szó, hogy Chaucer Canterbury meséi úgy kezdődnek, hogy „Ha március fagyának erejét április langy esője veri szét, bőséges nedvet minden érbe hajtva, termékenységet küld szét a talajba;” ezzel az angol költészetben ad egy szimbolikus jelentést az Áprilisnak. a breeding, a következő mondat eleje, breeding lilacs out of the dead, mixing memory and desire, stirring dull roots with spring rain. azaz itt a langy eső és a termékenység a talajban, csak éppen ezzel Eliot szétveri a chaucer-i képet, visszájára fordítja. megnéztem egy csomó tanulmányt és nekem ez jött le belőle. ezért jó ez a Hörcher-könyv mert rákényszeríti az embert, hogy ilyesmit csináljon.
Vannak előnyei is, ha egy verset le lehet fordítani:
https://24.hu/kultura/2022/12/25/t-s-eliot-the-waste-land-atokfoldje-puszta-orszag-evfordulo-magyar-forditasok/
@jotunder: Persze, a következő tagmondat első szava a breeding, de olvasatomban nem véletlenül fityeg ott az első sor végén, rögtön elárulja a költő, hogy mi a fene baja van az áprilissal. Hát ez az állatias szaporodás, ami egy pusztaságban jóhoz nem vezethet.
Chaucer, ez érdekes. És jó, hogy magyarul idézted, most ránéztem az angol eredetire, ehhez angol-angol fordítás kell.
Ugyan már a következő posztnál tartunk, de hátha még megnézitek. Ez is Scruton. Egy NER-intézmény (Magyar Művészeti Akadémia) csúfos melléfogásáról.
https://magyarnarancs.hu/sorkoz/olyan-rossz-volt-a-forditas-hogy-visszavonja-az-mma-roger-scruton-osszel-kiadott-konyvet-255914
A konzervatív életélményt sajátosan átértelmezi egy rövid utasítás a chatGPTmek: „collect, line by line, the references and literary connections of Eliot’s poem The Waste Land”….
Amúgy már Dávidházi alaptanulmányainak (https://www.holmi.org/2013/07/davidhazi-peter-egy-utalasnyi-kulturalis-emlekezet-i) olvasásakor is felbukkan, hogy vajon kell-e, vagy egyáltalán, szabad-e Eliot lábjegyzetei felől oldasni a The Waste Landet? Eliot eredetileg ugye nem is ezekkel adta ki, de aztán könyvben már így (egyes vélemények szerint azért, hogy legyen meg a terjedelem…). A százéves érfordulón összeírtak erről mindenféléket, de a kulturális szétesésnek alternatívája-e a romok/töredékek ilyen összegyűjtése? Nem az jelenti-e a kuturális egységet, ha egy esztétikai minőség önmagában is megállva hat? Eliot intenciója talán ez volt, amikor nem közölte a lábjegyzeteket (vagy nem gondolt bele a plágiumvádakba, https://www.newyorker.com/books/page-turner/t-s-eliot-was-wrong.)
Hörcher ugye kénytelen volt írni Scrutonról, ha már ő lett a honi „konzervatívok” (no hiszen…) ikonja. A feszültség abban van, hogy Scruton konzervatívként mégiscsak az esztétikája alapján számontartható, politikafilozófiája valóban inkább pózok sorozata (Thatcherrel is üközött eleget). Nyilván hízelgett neki a magyari körberajongás, ilyet máshol nem kapott. Sztem Hörcher ezen próbál felülemelkedni, korrekt (angolszász típusú) filozófiai elemzési eszközöket használva. Számomra azért nem egyértelmű, mennyire sikerült, de nem is biztos, hogy kellett, hogy sikerüljön.
A konzervatív életélményhez…
https://transtelex.ro/kozelet/2023/02/23/ujsagiro-horthy-rmdsz-vitezi-rend-kulcsar-arpad-lukacs-botond-fenyegetes-eroszak
” Nem tudom. De most nem a politikai nézetekről kérdezem, hanem a fenyegetésről.
Azt látom, hogy egészséges, konzervatív, nemzetben gondolkodó embernek ne feszegessük a dolgait. Most már én is ideges leszek, nem nyilatkozom. Maga milyen nézeteket vall, konzervatív vagy liberális?
Egyik sem.
Amíg nem válaszolnak, hogy milyen nézeteket vallanak, nem nyilatkozom.
Elárulom, én zöld vagyok, így már válaszol?
Ugyanaz, liberális. Nem vagyok hajlandó önnel többet beszélgetni.
„
Hiv.: @annokkk:
Ugyanmá`, nem igaz. A Lukács Botondnak meghekkelték az izéjét, nem ő volt, hanem az alteregója mondott ilyet. Erről ő nem tehet. A Lukács Botond egy rendes nemzeti-keresztyén-konzervatív vitéz. Egészséges is. Nem volt beteg már egy éve! A nyilatkozó Németh Sándor se!
Hiv.: @ipartelep:
Konzervatívnak ne feszegessük a dolgait.
Te milyen nézetű is vagy ? Miért is nem válaszolta azt, hogy turulban született római katolikus instállom.