Orbán Viktor esete a fajokkal avagy Poitiers.
“Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél, és ha jól gondolom, akkor ezért állították meg a franciák még a régi időkben Poitiers-nél az arabokat. Ma a helyzet az, hogy a folyamatosan Európa felé mozgó iszlám civilizáció belátta, hogy a Magyarországon keresztül vezető útvonal éppen a nándorfehérvári hagyományok miatt nem alkalmas arra, hogy azon keresztül küldje föl az embereit Európába. Ezért Poitiers-t játszották újra, nem kelet felől, hanem délről jönnek be. Onnan foglalják el, árasztják el a Nyugatot, és ez talán még nem nekünk, de a gyerekeinknek egy nagyon fontos feladatot hagy majd örökül. “(Orbán Viktor fajvédelmi szakember)
A poitiers-i csatában az andalúziai mórok kalandoztak el a Meroving királyság felé és ott csaptak össze a Karoling majordomus-szal (nádorispány?) Martell Károllyal 732-ben. A tizenötödik század végéig voltak mór emírségek a mai Spanyolország területén. A magyarok ősei 732 körül az Ural környékén éltek, meglehetősen szerény higiénés körülmények között, az arabok akkor már egy évszázada egyistenhitűek voltak, és kulturálisan nem különböztek élesen a frankoktól. A poitiers-i csatában lényegesen kisebb különbség volt a felek között, mint a pozsonyi csatában, ahol Tóth Gabriella Boldogasszony keresztény püspököket inzultált. A mór emírségek a zsidó kultúra továbbélését jelentették, Maimonidesz Cordobában született, Ibn Ezra Granadában, ez a viszony elég problematikusnak bizonyult persze, de létezett. És a tizedik-tizenegyedik századi muszlim tudomány éppen lényegesen fejlettebb volt az akkori kereszténynél.
1968 április huszadikán tartotta meg híres “vérpatak” beszédét Enoch Powell, és 1968 április huszonegyedikén menesztette Edward Heath a konzervatív egységkormányból. Powell beszédének tartalma hasonlított Orbánéhoz, a különbség az volt, hogy Powell a brit birodalom egyik legkiválóbb értelmiségije volt, akinél talán csak Nietzsche kapott fiatalabb korában professzori kinevezést. Olaszul, franciául és németül tartotta meg beszédeit az Európai Gazdasági Közösséghez csatlakozás ellen, az ország legjobb görögszakos tudósának tartották. Nem hullott a rozs a szájából, mint a miniszterelnök úrnak, de Heath azonnal kidobta. Powell a konzervatív párt legnépszerűbb politikusa maradt, amíg egyszer csak ott nem hagyta őket (konkrétan megbuktatta a saját pártját és üzent Harold Wilson munkáspárti vezetőnek, hogy készüljön, mert minden borulni fog). Powell meggyőződéses antináci volt, harcolt Hitler ellen, Orbánt pedig egy proktológus fogja kiszedni Putyin hátsójából.
Powell szörnyű és veszélyes beszédet mondott, és minden szavát komolyan gondolta annak, amit mond. Orbán egy szánalmas és megint csak szánalmas, beszédet mondott, és közben az abált szalonnára gondolt, mint általában. Ennyi jött össze, ez most a magyar kultúrfölény, böff, poitiers, böff, dzsendermicsoda, böff, bezzegtrump, böff, sika, kasza, léc, menjünk haza Pestre, kellene nekem a Szabadság-híd, Ráhelke nyithatna rajta valamilyen szép boltot, az lenne a neve, hogy Poitiers, nyolcszáz euróért árulhatna muszlinyűző karórát.
P.S. “Azt is mondhatnám, hogy a Nyugat kettévált. Egyik fele egy olyan világ, ahol európai és Európán kívüli népek élnek együtt. Ezek az országok többé nem nemzetek. Ezek az országok nem mások, mint népek konglomerátumai.” (Orbán Viktor nagyonokos)
“România este stat naţional, suveran şi independent, unitar şi indivizibil.” (Románia alkotmánya, csak mert Orbán annyira kérte)
Érdemes lenne ezt a mondatot, “A tizenötödik század végéig voltak mór emírségek a mi Spanyolország területén.” zárójelbe tenni, hogy világosabb legyen: a magyarok őseinek urali tartózkodásáról szóló megjegyzés 732-re vonatkozik.
Amúgy ezzel a poszttal is tökéletesen egyetértek.
@Bogomil: javítottam
De azért ez is csak egyfajta tehetség…
Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarnak kevert fajúvá válni, ez miez. Talán a szájeri módszert javasolja ? Feketékkel csak anált ?
“Powell szörnyű és veszélyes beszédet mondott, és minden szavát komolyan gondolta…”
Súlyos és káros tévedés, hogy Orbán ne gondolta volna komolyan minden szavát Tusványoson. A türhő rasszista részeket is, és a fantasztikusan eltájolt geopolitikai megfejtéseket is. Mindkettőhöz többé-kevésbé koherensen illeszkedik tizenkét év kormányzása, és mindkettő fontos összetevője annak a Grand Strategynek, ami a létező regionális intézmények gyengítésére-szétverésére irányul, hogy ezzel mozgásteret teremtsen Magyarország számára az opportunista fellépéshez a szomszédok ellen. Az ukrajnai háború ehhez valószínűleg túl korán jött, a mi szempontunkból szerencsés, Orbánéból bosszantó módon. Olvasson George Friedmant, aki Orbán torz geopolitikai vízióját érteni akarja (meg akinek hét anyja és három apja van).
Aki pedig nem akarja érteni, az hitegesse magát annyival, hogy Orbán csak lopni akar, vagy gUmICsoNToT dObNI. Kit mi nyugtat meg.
Azért néhány dologgal nem egyezik, amit az elmúlt 12 évben előadott.
Például a keleti nyitással.
A Türk Tanács tiszteletbeli tagságával.
A fidesz csecsemők seggén ékeskedő folttal, ami az ázsiai fajtestvérséget volt hivatott bemutatni.
A jordán király barátságával.
https://www.origo.hu/itthon/20211111-2024-torokorszag-es-magyarorszag-kozos-kulturalis-eve-lesz.html
Hogy a 2010-es kezdettől a 2024-ig felrajzolt iszlámbarát ívet sejtsek.
Köszönöm a posztot, szép volt, élvezettel olvasom, mikor ilyen elegánsan nyomják bele a Seggfej orrát a saját sz@rába.
@trbnt:: nem olvastam ki a posztból, hogy Orbán ne gondolná komolyan amit mond. Komolyan gondolja, és ennyire futja: abáltszalonna, tisztafajúság, Ráhelke, böff. Ennyi, és úgy gondolja teljesen komolyan, hogy nem is kell több a világuralomhoz. Majdnem igaza is van neki, de szerencsére nem teljesen.
@trbnt: Szerintem tök mindegy, hogy komolyan gondolja-e. (Szvsz amúgy a kevert fajúságot igen, a Soros-tervet nem.)
(1) Én azokkal értek egyet, akik szerint szar gazdasági helyzetre készül, és ilyenkor az emberek könnyen radikalizálódnak, ezért felmondja a Mi Hazánk szövegét, hogy ne vándoroljanak oda a választók. (Ennek ellentmond, h szerintem a MH a kezéből eszik.)
(2) A pesszimistább énem már a háborúba sodródást sem zárja ki, ugyanis ez színtiszta orosz propaganda volt. (Plusz egyszerű pszichológia, hogy most már a történelemkönyvekbe akarja írni magát, mint Putyin. Valószínűleg semmi kihívást nem jelent neki haláláig uralkodni rajtunk.)
Javasolnám a “tusnádmérő” bevezetését, ami Orbán által mondott dolgok vadságát jelzi évről-évre, a grafikon sajnos pontosan jelzi, hogy most hol tartunk és merre haladunk. Emocionálisan fűtött beszédek ezek, az emóciók jellegét és tartalmát érdemes mérni. Tőlünk nyugatra már mindenki balliberális, ez is tény. Egyébként meg nem adott semmi újdonságot, mert a közéletünkben is ez megy, a diktatúra a kultúrát most szalámizza le teljesen, vagy bedarálja, ahogy tetszik.
Hiv.: @excombo:
Kárpátalja lerohanása az egyetlen háborús opció, de ott sem iszlámok, sem más kontinensről származók nem élnek. Az ukránok jóval fehérebbek a magyaroknál. Orbánnál mindegyik.
Valami félig ilyen-olyan városokról delirált, de nem hinném, hogy lenne Orbánnak interkontinentális rakétája, amivel célba vehetné Londont, vagy Párizst, mert nem tetszik a pofájuk.
@annokkk: “félig ilyen-olyan városokról delirált”
Ebben a részben csak azt magyarázta, hogy mi miért nem az elkorcsosult Európa oldalán állunk.
(2) Kárpátalja visszafoglalása bőven elég a történelemkönyvekhez.
@trbnt:
.
Nem hitegetem magam és Friedmant sem olvasok.
.
Viszont ceterum censeo: Orbánnak egyetlen célja van: mind nagyobb hatalomra szert tenni, egészen odáig, hogy a világ ura lehessen. (Ezt hívják a pszichiátriai tankönyvek megalomániás doxazmának vagy minek.) Az más kérdés, hogy ennek mi a realitása.
Minden egyéb csak eszköz a fenti cél eléréséhez (a pénz is). Ezért teljesen mindegy, hogy mit gondol komolyan és mit nem. Érdektelen.
.
Grand Strategy? Nincs és nem is volt sohasem stratégiája (csak folytonosan változó taktikája). Na, víziója, az volt. Az, hogy mindenki őt imádja és az utasításait kövesse. Geopolitikailag.
.
És akkor visszaértünk a kiindulóponthoz…
.
Jótündér tegnapi kérdésére is reagálva (vajon lesz-e fideszes, akinek ez már sok, és el is mondja), íme Mráz Ágoston “független” intellektuel, politikai elemző véleménye : “Látszik, hogy nagyon komoly szellemi munkát végez a miniszterelnök, és próbálja leírni a minket körbevevő valóságot. Ez a specialitása ennek a beszédnek, amit egyetlenegy európai kormányfő sem tudna elmondani, mert ilyen típusú szellemi munkát, akadémikus, filozofikus szellemi munkát más nem végez.”
ugyanez az ember társalkodónői státust vívott ki magának a türk tanácsban, merhogy a mogyoró igazából türk, ezért kazahsztánban érzi igazán otthonosan magát, szerinte a jászsági népek nazarbajevet (szegény, belebukott orbán csókjába) süvegelik. kurultáj, baszodalássan, kurultáj.
@Bogomil: a holdudvar egy tagja, aki a katatörvény kapcsán még sápítozott, gyorsan korrigált:
“Örülök, mert megnyugtató volt Orbán Viktor miniszterelnök beszéde. Nem arról szólt, hogy vége lesz a világnak, hanem arról, hogy lehet egy magyar út, volt már rá példa”.
(Csak azért nem mondom meg, hogy a Fruzsina volt, mert nincs sportértéke)
Orvbán nem gondolja komolyan, amit mondott, már ami a kevertfajúságot illeti. Kurvára leszarja ő a muszlimokat is meg a keresztényeket is, rohadtul nem érdekli a kevertfajúság. Helyzet van, üres a kassza, a bicskák kezdenek kinyilni, kurva nagy aszály van, a gazdák érzik, hogy itt igennagy tönkremenésre van kilátás, amiben azért van némi szerepe az üzemanyagáraknak is, és már üzengették, hogy a bicska mellett a kasza is egyenesedni kezdhet ám. Úgyhogy gyorsan elő kellett venni a sifonérból egy ellenséget, lehetőleg olyat, amiért a zunijó nem ver megint fültövön. Zsidók kilőve – nem, nem úgy…. – buzik kilőve, az ukránokat mégse állithatjuk be nyíltan ellenségnek, az oroszokat meg nem okos dolog valamiért, Prüsszel már igy se akar lóvét adni, csak szőrmentén, ja, megvan! A migráncsok. Hálás téma, korábban is bevált, ideje elővenni. Aztán ahogy néha fingás közben is kicsusszan, hát beszéd közben is kicsusszant egy darabka, kicsit büdös, kicsit gusztustalan.
@Podvinecz marsall: Pár napja betegen fekszem itthon, agyamat kissé elfolyósodottan fújom ki az orromon, s hát nyilván ennek következtében eljutok a social media afféle bugyraiba, mint Skrabski Fruzsina meg SÁndor Kinga, és nem is az döbbent meg, hogy mennyire földbuták, hanem a nagylétszámú rajongótábor.
Na de hogy örüljetek ti is, idézzük ide P/c szellemét. Szép nemzeti vasárnap estét:
Sándor Kinga:
Nem adjuk fel!
Üzeni a felnőtt, a gyermek,
üzeni a gagyogó csecsemő,
hogy a hazánk nem eladó,
és nem megvehető!
Háborúba hajszolnák békés népünk,
hogy Így haljon ki nemzetségünk!
Földünkön többé fű se teremjen,
a magyar nép többé ne létezzen!
Ott ártanak hazánknak, ahol csak tudnak,
gyermekinkbe is aljasul belerúgnak!
Groteszk tükröt tartanak elébe,
és azt mondják ez az ő igaz tükörképe!
Oly érzékeny a lelkem húrja,
ha valaki a hazámat bántja, mert
mit számít azoknak egy emberélet,
akiket csak a hatalomnak vágya éltet.
Azt mondja ajkunk, dobogja szívünk,
hogy soha sem felejtünk!
A nagy magyar nemzet örökkön
egységben él, ezen a földtekén!
Mint a piócák, úgy szívják vérét
a bátor, igaz magyarnak!
Nemzetet, szülőt, gyermeket,
ütnek, rúgnak, taposnak!
Jó lesz, ha végre megtanulják!
Ez itt a mi, csodás, magyar hazánk!
Voltunk, vagyunk, és mindig leszünk!
Mert Istentől kaptuk nemzetségünk!
@Ervsebesz: a butakat legjobban butan, az izlesteleneket izlestelenul, a nacikat naciul stb lehet megszolitani, es nyilvan jol megy ez annak, aki ezt autentikusan teszi.
Hiv.: @Podvinecz marsall:
Azt akarod mondani, hogy Erdélyben nácik élnek, és Orbán azért beszél náciul , mert ezzel ér el tapsot ?
@annokkk: szerinted az erdelyiekhez szolt vagy a “nepehez”? az itthoniakhoz majd Kötcsen szol? Teljesen irrelevans, Erdelyben milyen emberek elnek, az a relevans, hogy kik voltak ott es hogy kifutyultek, elfordultak tole, a kisbuszaig kergettek, hogy soha oda be ne tegye tobbet a labat. Mert ugye ez tortent.
Hiv.: @Podvinecz marsall:
Az ottani erdélyi szervezetek teljes palettája megjelent ezen a pofaviziten, és gondolom, nem bízta Orbán a véletlenre, hogy sikeres beszédet mondjon nekik. Fölmérték és kiszámolták, hogy mire van igény, ahogy mindig.
Ezt a löttyös náci uszítást nyugodtan elmondhatja, azt mutatták a számok.
És így is lett.
Én mondjuk csak tegnap láttam a hiradóban, ahogy Orbán beszélt nekik, de két dolog egészen biztos. Orbán sokkal kövérebb mindennél, amilyen képet eddig láttam róla. És az erdélyi közönség derűs helyesléssel hallgatta az összeesküvéselméleteit meg a kocsmafilozófiáját.
Hogy a hazai közönség ebből milyen részleteket kap, az mutatja, hogy mit szánt hazai használatra.
A hazai “szabad” sajtó ezeket mazsolázta ki, a fidesz sajtó meg azokat.
Lehet, hogy a szabadsajtónkat zömmel a nácik olvassák, azért ezt ragadták ki, hogy legyen itthon is közönségsiker.
A külföldre szánt sajtóanyagba nem jutott fajelmélet, mert ott azzal nem aratna sikert.
@annokkk: a testsulyra – igen, de gondolom, volt rajta a szalonnan kivul mas is. Mert ki vesz fel 40 fokban az ing ala egy massziv pamutpolot, es foleg miert?
Lehet, hogy Ursulahoz nem naciul szol legkozelebb, de azert meg Ursula is nyilvan ertesult a beszed finomsagairol.
Hiv.: @annokkk:
“Az ottani erdélyi szervezetek teljes palettája megjelent ezen a pofaviziten, és gondolom, nem bízta Orbán a véletlenre, hogy sikeres beszédet mondjon nekik. Fölmérték és kiszámolták, hogy mire van igény, ahogy mindig.”
Az régen volt… hogy felmérték. Ma már nem kell felmérniük a zombijaik “közvéleményét”. Hiszen feltétel nélkül követik bárhova, ő az istenük (szó szerint).
Brian legalább tagadta, de a rajongók ugyanazok:
“- Éljen a messiás!
– Brian: Nem én vagyok a messiás!
– Szerintem te vagy. Én tudom. Követtem már egy párat. Éljen a messiás!
– Brian: Nem én vagyok a messiás! Értsétek meg végre, nem én vagyok a messiás! Fel tudjátok fogni? Tényleg nem!
– Csak az igazi messiás tagadja istenségét!
– Brian: Mi?? Miért milyen lehetőségem van még? Jó, én vagyok a messiás!
– Ő a messiás!
– Brian: Menjetek a picsába!”
Hiv.: @Podvinecz marsall:
Ott az asztalnál ülve nem a pamutpóló volt a legfeltűnőbb, hanem az a gumibelső méretű tokaszalonna, amiben a feje ült. Lehet golyvás is persze.
Olyan széles, mint amilyen magas. Szóval azok a képek, amiket a sajtó közöl róla, még az elhízása előttről valók.
Két másik szempontot is felvetek, az eddigiek kiegészítéseként:
(1) Tusványos tulajdonképpen egy koncert a hardcore rajongóknak, ahol Orbán a szupersztár. És most mit mondjon a híveknek? Mondja meg őszintén, hogy “A hatalmamat nem veszélyezteti semmi, életem végéig én leszek Magyarország ura”? Hát, ez nem túl izgalmas finálé, plusz mitől maradna meg a hívek harci kedve? Akkor már inkább támadják a magyarokat a Marsról is, hiszen értelmezhető hazai ellenfelet már nem tud felmutatni (ti. kicsinálta őket)…
(2) Orbán politikai kanyarjait követve az is észrevehető, mindig is egy “contrarian” politikus volt: mindegy, csak ne legyen mainstream. Ez a rendszerváltás előtti, és a “csuhások, térdre” korszakára is igaz. A hőbörgő magyarok pedig erre vevők is. Most a liberális demokrácia a mainstream, a megkeseredett embereknek ezt kell szidni.
(3) Ettől függetlenül ez náci szöveg volt, az továbbra is leszögezendő. És érdekes, hogy csak a főrabbi tiltakozik igazán ellene, legalábbis a médiában ez jön le. Az Index lubickol is benne, hogy a főrabbis címadással hozhatja le a “kevert fajú” szöveget. Majd akkor lesz itt normális ország, ha a Magyarok Világszövetsége (ha van még olyan) tiltakozik ez ilyen szöveg ellen először. Itt még magunkért sem tudunk kiállni (megjelenik párszáz katás tüntetni stb.), nemhogy másért.
Én unom a mainstreamot, de az Magyarországon 30 éve az Orbán.
Vagyis kanyarog, mint az ökörhugyozás az ökör után.
Hogy külföldön mit gondolnak, azt is Orbán rágja szájába a magyaroknak.
Egyébként fingjuk senem lenne.
Hogy a hőbörgőkhöz beszél mindig, az se igaz. Épp itt is sokan ecsetelték már, hogy a középosztálybeli megelégedettség mennyire jellemző a fidesznyikekre, és csak egy mumusuk van, hogy nehogymár hőbörögjön itt valaki ebben a tejjel-mézzel folyó kánaánban.
@annokkk: : Szóval nem átallod azt terjeszteni, a snájdig és “evörgreen” minielnökről:
https://www.consilium.europa.eu/en/european-council/members/
hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni?!?? ;-). :-DDD.
Hiv.: @ijontichy:
Nem hibáztatom. Kövér, hát kövér. Inkább csak annyi lenne a meglátásom, hogy fotoshopolják a fényképeit,
és hát a kormányzati fényképellátóból a címlapokra kerülő képek nem az aktuális miniszterelnököt ábrázolják, hanem egy megszerkesztett minelnököt. Talán ezért is rádióban adja le szózatait, és ezért nem szerepel már sok éve semmilyen nyílt rendezvényen az országon belül. És ezért nem fényképezhetik le fészbukoló civilek sehol.
Dugdossák.
….
Hiv.: @ijontichy:
Ez az úgynevezett léböjt kúrája utolsó napján készült tizensok éve, vagy még az első minelnöksége idején 28 évesen ?
https://www.youtube.com/watch?v=qwDgIYXR2v4
Orbán a Posványosi Narkófesztiválon.
@Ervsebesz: : Az én “lelkem húrja is igen ézékeny”, amikor a fideszes bagázs
a szülőhazámat rongálja. Ezért aztán el is mehet mind a ~2.5 milla a… izé vissza kipcsákföldre ;-). Biológiailag sajnos Homo Sapiens Sapiens mind, bár rühellem a rokonságot :-(. Vitya meg ne mások életével, hanem a saját pöcsével játsszon! Azzal pont egykorú. Nnna!!!
És akkor tán pengessünk szebb húrokat :-).
https://youtu.be/CbammHvdv-M?t=2581
https://www.derstandard.at/story/2000137830872/ungarns-premier-orban-zu-staatsbesuch-in-wien-eingetroffen
a cikkben levo fotot ajanlom. Egyreszt latszik, mekkora mosanaban a tabornok, masreszt meg a sogorok csinaltak egy jo tarka diszszazadot, hadd lassa csak 🙂