Parainézis (helyett)

Eredeti szerző: maroz

Viseld magad rendesen, legyél szófogadó, mert ott neked csak jót tanítanak! Ezzel engedett el engem az én négy osztályt végzett, írni-olvasni is alig tudó nagyanyám az iskolába. Tanulatlan volt, de nem buta, ebben is majdnem igaza volt neki, de csak majdnem. Abban a kisvilágban, amelyikben ő élt, viszonylag egyszerű volt az élet. Amit tudni kellett a boldoguláshoz, azt négy év alatt bőven meg lehetett tanulni. Igaz, mire én iskolás lettem, már a nyolc osztály lett a jellemzőbb, de dologidőben a felsőbb évfolyamok biza eléggé hézagosnak tűntek a napi sorakozónál.

Tizennégy éves korban már vége is lett a boldog gyerekkornak, a konfirmálással teljes jogú felnőtté vált az ifjú, rendelhetett sört a kocsmában, és rágyújthatott immár hivatalosan is a szülői házban. Az életre szóló erkölcsi útmutatót is többnyire ekkor kapta meg a szülejétől, fiú az apjától egy kancsó bor mellett, és az intelem hamarább fogyott el, mint a bor.

Egyszerű világ, egyszerű emberek, egyszerű, fél óra alatt átadható intelmek. Működött.

Persze nem mindig. Gondot többnyire két dolog tudott okozni: az egyik, ha a világ mégsem állt meg a tizenkét kilométerre lévő országútnál. Ez nem túl gyakran fordult elő, az egyik ilyen esemény valamikor úgy 1914–1918 tájékára esik — sajnos, fiatalabb koromban nem figyeltem eléggé nagyapám meséire, így ma már igen nehéz lenne megtudni, hogy melyik dédszülő is pihen valamelyik kellemes fekvésű isonzói katonasírban.

<

p style=”text-align: justify”>De lehet, hogy nem is én vagyok a ludas, hanem a nagyapám, aki sokkal inkább a saját, 1942–1945 közötti társasutazásáról mesélt: ez volt a huszadik század második olyan eseménye, amikor a világ mégiscsak inkább bedöcögött az én kis falumba. Először a legényeket vitte el, utána az órákat, de a nagypapi szerencsére hazakeveredett, az óra meg le van szarva, parasztember hamar megtanulja feldolgozni a veszteségeket. Úr adta, Úr elvette, áldassék a neve, ámen.

A másik dolog, ami szintén problémák forrásává tudott válni, az volt, amikor a falu szülötte indult el afelé a bizonyos országút felé. Azon túl már egy, a mai világhoz képest még mindig viszonylag egyszerű és érthető, de az én kicsiny falumból nézve  felfoghatatlanul komplex világ nyílt ki, és az abban eligazodáshoz már édeskevés volt a négy (nyolc) osztály és a szülő kancsó borral járó életbölcselete. Tízévesen indultam el ezen az úton. Magdi tanítónéni pofonjai még ma is a fülembe csengenek: nem akart ő rosszat, csak nehezen viselte, ha valaki a fogalmazásban megsértette a bevezetés-tárgyalás-befejezés szentháromságát. Ennyi volt az útravalóm, a kancsó bor mellé járó jótanácsokra már nem várhattam, apám kezéből addigra már kiverte a pálinkáspoharat a kaszás. Jut eszembe, egyszerű világ volt az, egyszerű emberekkel, egyszerű szórakozással. Értelmiség és alkoholizmus? Ehh, kispályások! Engem már kisded koromban is kenyérre csöpögtetett pálinkával kúráltak. Nem volt ember az, aki nem ivott. Akinek a szervezete nem bírta, az úgy járt: Úr adta, Úr elvette, volt apa, nincs apa, áldassék.

Anyám vitézül küzdött azzal a roppantmód bonyolult új világgal, és többnyire vesztésre állt. Pedig három műszakban dolgozott, szinte megállás nélkül, így érthető, ha az ő intelmei pragmatikusabbak voltak: — Fiam, aztán rosszat ne halljak ám felőled! Ez, akkor és ott teljesíthetetlen elvárás volt, aminek igen sok és fájdalmas mostohaapai pofon lett a következménye, a következmény következménye viszont az lett, hogy megokosodtam. Rájöttem, hogy az intelmet szó szerint kell értelmezni, tehát nem az a kategorikus imperatívusz, hogy ne legyek rossz, hanem hogy ennek a híre ne jusson el hozzájuk (áthallás, bontsa ki mindenki magának).

Vegytiszta evolúció, a szükség leleményessé tett, a leleményesség megokosított. Annyira, amennyire. Pár év múlva mostohaapámat már az frusztrálta szarrá, hogy apránként már én magyarázhattam volna el neki a világot, mert már jobban értettem, persze ha hagyta volna, de nem hagyhatta, mert hát hogy vette volna már ki magát, ha a kancsó bor mellett ő hallgatja az én intelmeimet. Nem tudom, említettem-e már, hogy az a világ is csak az én kis falumból nézvést volt bonyolult, ebből a mostaniból visszatekintve faék, vagy valami hasonlóan egyszerű dolog, csak a baj van ezekkel a hasonlatokkal.

Most itt állok, lassan az én három gyerekem is kérné azt a bizonyos kancsó bort. Kéne nekik mondani valamit, kedvest, szépet, de leginkább hasznosat. Csak hát mi a nyavalyát? Mit mondhat ma egy szülő a gyermekeinek egy kancsó bor erejéig? Hogy porontyaim, cefetül bonyolult, magyarázni ugyan tudom, de én sem értem? Köszi a nincsmit, papi, kend a hajadra! Esetleg azt, hogy próbáljuk meg együtt, vállt vállnak vetve megérteni, és aki érteni véli, az világosítsa föl a többieket is?

Tán azt, hogy a legbonyolultabb világ is végső soron egyszerű fundámentomokra épül, évezredesekre, mondhatni, csak ugye a ma embere vagy nem ér rá, vagy rest, vagy mittoménmi leásni az alapokig, és emiatt inkább a percemberekhez igazodással szarja el a neki rendeltetett időt?

Lassan odaülünk ahhoz a bizonyos asztalhoz, megünnepelni azt a két évezreddel ezelőtti születést. Kismillió dolgot lehet ilyenkor átgondolni, hívőnek és nem hívőnek egyaránt, hiszen leásva a szóban forgó fundámentomig azt látjuk, hogy szinte nincs is különbség, kultúrkeresztények és hithű ateisták kíméljenek, így akár még az is beleférne, hogy mindazon sorstársam, akinek megadatott, hogy gyermeke szülessen ,képzeletben maga elé terít egy ív papírt, és legalább címszavakban ráírja, de legalább megpróbálja ráírni, hogy mit mondana, mit tudna egyáltalán mondani, ha eljön majd az idő, és le kell ülni amellé a bizonyos kancsó bor mellé.

Legalább addig se lessük áhítattal a percembereket…

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516815-6ab3f37d55b75' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516815&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516815-6ab3f37d55b75&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516815-6ab3f37d55b75' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>