Politikailag inkorrekt poszt avagy szívaszájon
Eredeti szerző: jotunder
Csak összegyűlt valahogy az ország mocska a Várbazár alján.
Most jön az, hogy „ilyet nem lehet leírni, ez a hangnem megengedhetetlen”. Tévedés. Teljesen megengedhető, csak politikailag kissé inkorrekt, és Orbán is megmondta, hogy mi magyari népek genetikailag vagyunk politikailag inkorrektek.
Hát legyünk, baszdmeg. Igen a baszdmeg is politikailag inkorrekt, előremutató baszdmeg ez, építően kritikus, nemzetileg együttműködő baszdmeg. A Lajos sem PC, de a genetikailag nemPC-kategóriában minek nevezte volna Bayert és Orbánt? Gücünek? Az gondolom albánul van. Mit kellett volna csinálnia a célpontos Dzsihád Katával meg a többi durvával? Nem hiszem, hogy feltétlenül mentateát inni velük árnyas ligetben. Áttakarni. Feltakarni.
Fuck PC. Legyünk politikailag inkorrektek, és ami a mi polgári magyar szívünkön, az legyen a mi polgári magyar szánkon.
Itt van például egy gyilkos kis gnóm, aki kifecsegte, hogy a Tiborcz nevű tolvajvej meg a többi családtag zsebének teletömése valójában nem vezérlőcsillag, hanem politikai termék. Nevezhetnénk a folyamatot a polgári Magyarország megteremtésének, de mi inkább mégis csak lopásnak fogjuk nevezni.
A gnóm kapott egyet az arcába Orbán egykori lelkészétől, aki azért lehetett miniszter, mert Orbán egykori proktológusa inkább Tonga-szigeteki nagykövet akart lenni. Ez a sunyi rasszista patkány kikérte magának, hogy annak nevezik, ami. Pedig mostantól annak fogják nevezni. Ugyanis most a szívaszájon a kibaszott vezérlőcsillag.
És rohadtul nem érdekel, hogy kommentálja ezt az újfasiszta alkesz, a brüsszeli kurvapecér, a kreacionista szalonkamészáros, vagy a repedtsarkú kiflitolvaj. Mert mondjuk nem tartom polgárinak azt a magatartást, hogy úgy kereskedik valaki baltás gyilkosokkal, mint a kedves felcsúti felmenői a gyengénlátó lovakkal. És az édesanyjuk eredeti foglalkozását sem fogom gép- és gyorsírónak tippelni. Hanem valami másnak.
Fenyegető rémalakként tornyosul fölém annak a veszélye, hogy kancsal kurzusmacának nevezzem a nemhivatalos magyar történelemügyi minisztert, aki a teljes jobber értelmiségi kurvacsapatot kitartja, de jogi képviselőnk pszichiátere is elment már terápiába, úgyhogy inkább csak cinkosan összemosolygok az Olvasóval.
Óriási lehetőségeket rejt a nempécé, és ki kell használni ezeket a lehetőségeket egzotikus gyümölcsízekben tobzódó édes hazánk, szeretett Kurvaországunk épülésére.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519177-6ab257cda497f' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519177&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519177-6ab257cda497f&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519177-6ab257cda497f' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ugye nem szeretsz hidakon sétálni hajnalban? Mert az most én Neked nem ajánlom!
Venne-e ön ettől a dagadt gecitől használt politikai terméket?
(Őszinte hirdetésünket olvasták)
Kemény István: Búcsúlevél.
De ha mogorva öreg néni lett is, akkor is:
‘fejünkben szólal majd meg, ha csenget’ , és nem küldjük ki az utcasarokra.
Se nem pc se nem nem pc.
amikor az embernek
„A gyereknek kél káromkodni kedve…” [József Attila]
akkor jajongjon és káromkodjon,
de legfőképp ne hagyja,
ne hagyjuk, hogy így legyen:
„Neve szégyen, neve átok:” [Vörösmarty: Országháza]
„kedves […] felmenői a gyengénlátó lovakkal” Hűha, ez már egy kattanással több is, mint a félázsiai. De ugye jólesett? 😉 (akár igaz, akár nem)
Big JT, még a végén megérem, hogy a föncsi & Co. kikúrál abból a kényszerességedből, hogy minden létező posztban megemlítsd miről „nem tehet speciel Orbán”, vagy hogy mikor volt „elég bátor”. Luxus az ilyesmi ezekkel az alakokkal szemben. Végső soron ebből kezdett építkezni a fazon bő negyedszázaddal ezelőtt :-(.
@ijontichy: ezt nem én találtam ki, hanem a Debreczeni József. a privát nempécé hátránya, hogy esetleg fogalma sincs az embereknek arról, hogy miről van szó.
@ijontichy: ja, és tévedsz. ugyanis OV nem tudja befolyásolni azt, mit gondolok a világról, még az egykori önmagáról sem. én igenis bátornak tartom az 1989-es OV-t, és nem, nem mindenről tehet Orbán, nagyon sok mindenről nem tehet, és csak egy idióta gondolja, hogy minden szar ebben az országban az Orbán műve.
@jotunder:
te bátornak tartod, én meg egész másnak. Semmiféle bátorságra nem volt szüksége, ráadásul mint kiderült- ő maga mondta a saját szájával – azt az ominózus beszédet nem is ő irta, ő csak elmondta. „Szivvel írták, szivvel mondtam” – mondta.
Ebben az országban nem minden szar Orbán műve, de abban, hogy az ország ennyire ketté (vagy még több részre ) szakadt, abban övé a főszerep. És mindent meg tudnék neki bocsájtani, a lopást, az ideológiai permanens forradalmat, mindent, de ezt az egyet soha.
Félreértetted Orbánt. Amikor azt mondta, hogy „a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt”, akkor csak az egyik szokásos szinonimáját használta az „én, Orbán Viktor” kifejezésnek.
Ő, Orbán Viktor természeténél fogva politikailag inkorrekt. Így van, és egy büdös bunkó is. De nekünk azért nem kell követni ezekbe mélységekbe a felcsúti ártányt.
:-))
@DarthVader: a Hősök terén talán már nem kellett olyan nagyon bátornak lenni, de 1987-89 nemcsak a Hősok teréből állt.
@jotunder: „bátornak tartom az 1989-es” Kellőképpen védett polgári környezetben nőttél-e fel-e, ugye? 😉
„csak egy idióta gondolja, hogy minden szar ebben az országban az Orbán műve” Kénytelen vagyok magam magam idiótának vallani (és még büszke is vagyok rá), bár NEM gondolom, hogy „minden szar ebben az országban az Orbán műve”. Viszont ezt soha az életben nem fogom hangosan (írásban) kimondani. Károsan hatna mások szellemi állapotára, mint a Mo. nevű melléklet mutatja. Sajnos a „nemidióták” 1990 óta nem akarják érteni. Ha meg értik, az a rosszabb.
@DarthVader: Valahogy így vagyok vele én is.
Remélt jobb sorsunk megvalósulását kérem számon rajta, mert ő volt a legkisebb fiú, akit – ha nem is szerettem, de tudat alatt mégis – a népmesék kicsi királyfiainak tulajdonságaival ruháztam föl.
@ijontichy: emlékszem, amikor anyámat felhívta egy későbbi fidesz-vezető anyja és elmondta, hogy a fiát konkrétan halállal fenyegette meg valamilyen ügyész. arra is emlékszem, amikor enyedi nagy mihály még nem a demokratikus kerekasztalt építette, hanem orbánékat fasisztázta, és kicsit arra is emlékszem, amikor engem fenyegettek meg. még emlékszem az illető nevére.
JT, 10/10, de azért csak óvatosan. Nemsokára nem a jogi képviselő állapota lesz a legnagyobb kérdés az igazmondók esetén. Nyemcovnál most fogyott el a polónium, Csecsetovnál meg a morális erő…
@jotunder: „1987-89 nemcsak a Hősok teréből állt” Pontos. Továbbá nemcsak FMK-szintű szandimandis hablatyolásból valami „szabadságról”, veresboros „kaola” mellett. Én már csak tudom.
@ijontichy: politikai inkorrektség bizonyos körökben akár csak gondolni arra, hogy a FIDESZ-nek is volt azért köze a rendszerváltáshoz. :))) de ma ilyen nap van.
@jotunder: Jété jété, Te még hiszel a mesékben? Figyu, van ezzel egy kis bibi. Én Orbánnal vagyok egykorú, rám ezek a mesék nem hatnak. Hogy a nóta szövegével: még tizenöt se voltam, és a két kezem ujjai kevés volt a rendőrtaslik megszámolására. Nem olyan nagy dolog ám az ;-). Konkrétan megfenyegette? Nem mondod! Mikk nincsenek. A cimbidet (míg te USákéknál nyomtad az agyadba a matekot) meg a rendőrség fenyegette meg, minek hírére roppant ideges lettél? Big JT én nem véletlenül (és nem rosszindulattal) kérdeztem: „Kellőképpen védett polgári környezetben nőttél-e fel-e, ugye?”
@jotunder: „a FIDESZ-nek is volt azért köze” Nem túl sok, ahogy a demok ellenzéknek se. Azért Spíró minapi izéje (amit evezős linkelt valahol) nem mindenben téved, mégha elég önmarketingszagú is (mint Ungváry) 😉
@ijontichy: Szerintem kellőképpen védett polgár az, akihez a párttitkár anyukák telefonálnak, ha fenyegetőzik az ügyészség.
@ijontichy: szerintem jété is egykorú Orbánnal, ahogy én is.
elég szomorú dolog ez, mert az lehet, hogy nem mindig ő lesz az 1 számú vezető, de nagyjából egész életünkben mérgezi majd a közéletet.
@jotunder:
No, én nem t’om, (mondaná Matiz nagypapa), de éngem is megfenyegettek. Egyszer ’83-ban a honvédségnél a pol. tiszt, ugyan nem egymagamat, de kiröhögtük. Másodszor pedig már praktizáló orvosként ’85-ben egy beteg, hogy feljelent a pártbizottságon. Elmondtam neki, hol érdemes még feljelenteni, mert azzal nem sokra megy, mivel nem vagyok párttag. Ja, az egyetemen a mi csoportunk volt a fekete bari, mert ki mertük jelenteni, Orbán Viktorral szólván, aki akkor még az érettségire puskázott, hogy ilyen formában, ahogy működik, a KISZ-re semmi szükség nincsen.
(A hetvenes években, na akkor még kellett bátorság. Amikor ’72-ben pl. a busz nem állt meg a várban március 15-én. Mivel ’71-ben verték szét március 15-én a diákokat, és a hatalom félt az ismétléstől. ) A ’80-as évek végén már nem kellett nagy bátorság a döglődő oroszlán rugdosásához.
A sok egymás-szapulásán túl ki-ki ideírhatná inkább miből is állt össze saját létélményében ez a magyarországi rendszerváltás.
Leírhatná @ijontichy, aki Orbánnal egyidős, leírhatná az is, aki akkor még csak 15 éves volt, leírhatnánk mi akik a Petőfi 73 idején huszonegy évesek voltunk, a 68-as cseh események idején pedig inkább a Hold túloldalán lévő amerikai űrhajósokért izgultunk, a hetvenes években Erdélyt jártuk,
Sebőéket hallgattuk, a néprajzi klubban Hoppál Mihályt, a Műegyetemen Szelényit, az Egyetemi Színpadon Latinovitsot, a Kőszegi Filmnapokon a Balázsbélások filmjeit szívtuk magunkba. És legfőképpen írhatnának azok, akik már 56-ot is érett ésszel élhették át.
@jotekony koc: Ez szvsz. nem igaz. A „aki nincs ellenünk, az velünk van” szellemében már a hetvenes években bőven nem volt igaz. Továbbá: kiugrani egy sörért a kerítésen „kétezres parancs” idején veszélyesebb volt a jövődre nézvést, mint holmi (sz)ügyész fenyegetőzése 😉 A „jó, jó persze én tudom, te tudod…” összekacsintása sokkal erősebb volt abban a korban. Ebből sikerült a mai ízekre fragmentált kuplerájt összehozni. A „Csak összegyűlt valahogy az ország mocska” tökéletesen igaz volt már 98-ra (a „mégsem mocsok” collateral damage 😉 ).
Ami pedig az ezen kívüliek PC-séget illeti, csak nick-adóm másik teremtményét tudom idézni:
„- A világ tele van lyukakkal és mindegyikben a semmi lakik. A te műved ez irigy szamár. Mit fognak szólni a jövő nemzedékei?
– Talán… talán nem veszik észre.”
A PC-ség a párbeszéd második mondata.
Jövök kifele. (I’m coming out) . ’72-re emlékszem, mert 15 évesen beléptem a Hitlerjugendbe. Ja, nem, várjá’, az egy másik csapat volt. Az Ifjú Gárdába, na abba. Tetszett, hogy járnak mindenféle versenyekre, meg lőgyakorlatra, meg ilyesmi. A szervezetben kettő darab eksönben vettem részt, egyszer egy tájékozódási futóversenyen a budai hegyekben, ahol háromfős csapatunk visszavonhatatlanul eltévedt, és máig sem találtuk meg a célállomást, valamint pünkt a ’72-es március 15-i „figyelőszolgálatban”, ahol az volt a feladat, hogy „járőrözzünk” – ez külön tetszett – a belvárosban, és az eligazitáson kapott telefonszámra jelezzük,ha valahol többfős csoportosulást látunk. Sajnos a cetlit a telefonszámmal a járörszolgálat első 10 percében elvesztettük, igy ha akartunk volna sem tudtunk volna jelenteni semmit, valamint az egész járőrszolgálat alatt a mi három fős csapatunk volt az egyetlen látott nagyobb csoportosulás, és azóta több alkalommal is elgondolkoztam rajta, hogy kevésbé ügyetlen járőrtársaink nem jelentették e csoportunkat arra a bizonyos telefonszámra. De mivel a kutya sem szólt hozzánk, valószinűleg mások is elveszthették a cetlit.
Aztán az Ifju Gárda kb ’74-től elhalt az iskolánkban, anélkül, hogy feloszlott volna. És meglepve hallottam ’89-ben, hogy feloszlott. Azt se tudtam, hogy még van.
@DarthVader: 71-ben a katonaságnál március tizenötödikén a „nóta indulj”-ra Orosházán az egyetemi század (ha már nem pc, akkor legyen) a „basznak a kurvák a zöld díványon…” nóta helyett inkább a „Kossuth Lajos azt üzente…” kezdetűbe fogott, majd a „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva…” nóta után egy kis „Újra itt van, újra itt van a nagy csapat…”-tal folytatta. Lett is nagy vizsgálódás utána a politikai tiszt vezetésével, hogy ki kezdte, ki találta ki.
És amiért én sem bocsátom meg ezt a megosztó izéjét Orbánnak soha az a kokárda diszkriminációja. 73-ban – mert nem volt szabad – március tizenötödike után még legalább egy hónapig a tarisznyámon hordtam, de mióta OV. 2002-ben kötelezően előírta a híveknek, hogy a választás két fordulója között milyen méretű kokárdával különböztessék meg az igazmagyarok az idegenszívűektől magukat, azóta csak március tizenötödike napján vagyok hajlandó viselni.
@ATCG:
Egyébként érdekes ez a kora hetvenes évekbeli március idusa. Most a többség úgy emlékszik, hogy az micsoda hazaffyság volt, ott kokárdát viselni, amikor nem lehetett (amúgy ’73 március 15-én az Erkelben láttam a Bánk Bánt – gimnáziumi osztály szintű operalátogatás volt! – és 16 évesen is vastapsoltunk, amikor kb 10-12-szer tapsolta vissza a közönség a „Hazám, hazám..”-at) pedig ez pusztán ’68 begyűrűzése volt némi spéttel. És minden, ami a hatalmat (na meg a kispolgári/elvtársi közeget) basztatta, kúl volt. Például a hosszú haj viselete fiúknál 🙂 Meg a smárolás lépten-nyomon, utcán-buszon-villamoson 🙂 Meg a trapézgátyó. A szimatszatyor mint iskolatáska. Istenem, rég volt, szép volt :))))) Emellett a március 15 mint dátum csak hab volt a tortán.
Nem szabad ezt ennyire szemelyesen atelni! Bassza meg az egesz rendszer!!! A sajat eletunket ne adjuk nekik.
Ja és még valami: Magyarország szerepének , vagy saját szerepünknek a kisebbítése helyett mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom Kalász Márton: Berlin, zárt övezet c. könyvét, hogyan tekintettek pl. ránk magyarokra a táboron belül az NDK-sok. Vagy egy minapi vonatbeszélgetésünket Drezdából hazafelé tartva egy 1972 óta nálunk, Siófokon lakó – volt NDK-s – német nővel. A férje is német. A gyerekeik is itt születtek. A fia itt végezte az orvosit. A BM-kórházban kezdett dolgozni (most negyven éves).
Egy pár év után az anya a fia keresetét látva, meg Hamburg közelében élő, ottmaradt öreg szülei miatt is aggódva azt mondta a gyereknek, hogy itt az idő, hogy visszamenj Németországba: az öregeken is segíteni tudsz, ha a közelükben élsz, meg magad is jobban jársz.
(ez 2008-ban volt). A fiú egy hónap után levelet írt az anyjának, hogy ő nem bírja tovább kint, mert honvágya van.
Jó, mondta az anya, ha hasonló fizetésért el tudsz helyezkedni itt, gyere vissza. Persze nem tudott, de Hamburg környékén sem maradt, hanem inkább Münchenben költözött, és azóta – a mi kis „kákániánk” után sóvárogva bár- ott szenved, időközben talált magának egy délamerikai feleséget, lassan unoka is lesz.
@jotunder:
Bizony volt köze hozzá! Ő tudta a legkisebb rizikóval, minimális tevékenységgel a legtöbbet profitálni belőle!
Tündérke, felgyorsult a politikai fejlődésed, de még mindig túl fiatal vagy, királyfi!
@ATCG: egyszer, voltam úgy harmadéves, elvitt valaki egy repülőegyetemre. Karsai László beszélt, nagyjából sejtelmem sincs, miről, csak arra emlékszem, hogy kurvára bejött nekem. AZtán a valaki, aki odavitt, akart hazavinni onnan, Karsai meg nem, de azzal se akartam hazamenni, aki odavitt, így az éjjeli trolival hazamentem. A rendszerváltás meg tovább váratott magára.
@ijontichy: Nagyon szép mese.
de ahogy múlnak a negyedszázadok, illik megbékélni azzal, hogy amikre emlékszünk, azok egy fiatal ember, vagy gyerek tapasztalatai voltak egy ismeretlen világban.
Egy nagyon eltájolt közvéleményben,kulccsal a nyakában stoppolva, egy bezárt országban, egy szigorú tanrendben a hétfői adásszünettel meg a másfél-két év katonasággal meg a puncivadászattal súlyosbítva.
Ha kitörlöd a hazugságokat belőle, akkor nincs is ott semmi.
Ezt a hiradóból látott ellenzéki kerekasztalt nyugodtan cakumpakk ki lehetne picsázni, meg az összes politikust a dörgedelmes baromságaival, és akkor mi marad ?
Hogy bezártak minden gyárat és téeszt, és széthordták, a munka nélkül maradt embereket meg azzal vígasztalták, hogy eltörölték a KMK-t.
Aki most gazdag, azok csináltak egy nagy szajréosztást, oszt jónapot.
Tündi, tetszett.
@ijontichy: 89 nyarán mentem el. 88 tavaszán bőven itthon voltam.
@DarthVader: 71-ben ugyanígy volt a Bánk bán-nal. Gimis osztálytársam, barátom – aki szintén orvos, mint Te – lelkesülten írta a katonasághoz küldött levelében, hogy micsoda tüntetés volt az az előadás, amikor Smándy elkezdte énekelni a Hazám, hazám, te mindenem…-et.
Nem „hazaffyság” volt, de jó volt valami olyan, ami kicsit melengetett mindenkit, mint a jó bor. Ti az egyetemen kétségbe vontátok a KISZ értelmét, mi 72 nyarán a bajai építőtáborból táviratot küldtünk a Táskarádiónak: „Baján sípol a macskakő, gyere” szöveggel, mert mi meg az építőtáboroztatás olyan formájával voltunk elégedetlenek, ahol az orosz brigádnak pl. még értelmes munkát adtak, nekünk meg kb. olyat, mint a katonaságnál, amikor a laktanya egyik végéből a másikba hordatták át az építési törmeléket, majd másnap vissza. Sztrájkolni kezdtünk. A botrány hírére nagy fekete Volvon odaszáguldó egyetemi KISZ-titkárt visszazavartuk, nem ijedtünk meg a fenyegetőzésétől.
Kicsi kis téglák voltak ezek, mint Assisi Ferenc téglái, de mindegyik koptatott egy kicsit a rendszeren.
Ti 72-ben járőröztetek március tizenötödikén. Minket odarendeltek a dékáni elé az egyetemen tizennegyedikén, hogy senki ki ne merjen menni másnap a Múzeum elé, e szíves tiltásra aztán majdnem mindenki kiment.
A belvárosi ingatlankupec, a táskahordozóból lett túlterhelt maffiózó és a teremfocin edződött mekkmester is megérdemelt volna pár non-pc szót. Csak az íze miatt.
@jotekony koc:
Mekkora egy szemfényvesztés. Hogyan is hihette el mindenki?
Mai fejjel gondoljatok bele, hogy mennyire hihető történet, hogy a Navracsics Közszolgálati Egyetem államigazgatási jogi karán
alakul egy diákszövetség a Kósa, Kövér, Pintér és Orbán gyerekeiből meg a többi fideszesek gyerekeiből,
aztán egy ellenzéki kerekasztalhoz ülnek néhány naív költővel és közíróval, és az asztal másik oldalán a véreskezű egypártrendszer fidesz ül,
és akkor ott eldöntik, hogy leszerelik a TEK-et, föloszlatják a Fideszt, átnevezik az országot, írnak egy alkotmányt és szabad választásokat tartanak 70 párt részvételével.
Kicsit defektes, aki így képzel ma egy rendszerváltást. És akkor elhitték.
@ámbátor: a négyek bandájáról, mert a nyugdíjasrugdosó guccilovagról se feledkezzünk meg, külön posztra lesz szükség. a Lámok és a Pavasak volt a munkacím, de jogi képviselőnk kissé demonstratív módon felvágta az ereit, és ilyenkor az ember legyen belátó.
Nem tudok PinC lenni. Bár szívesen mondanám Simicskával, h geci, de az nem fedi a valóságot. Pszichózisos maffiafőnök, az igen.
@Érvsebész: Karsai nekünk az egyetemen arról beszélt, hogy a Tanácsköztársaság leverésére Budapestre jött királyi román hadsereg tetemes mennyiségű levéltári anyagot vitt el a Várból, amit a velünk egy táborban lévő szocialista Románia vezetői, mint jogos hadi zsákmányt- a mai napig hajlandók visszaadni.
Sajnos én akkor ilyen magával ragadó lánnyal nem találkoztam a fentebb említett eseményeken, bár 73-ban a Kőszegi Filmnapokon íegy lánynak este a várárok magnólia bokráról szép nagy fehér virágot tűztem a hajába.
@ATCG: „…a mai napig hajlandók visszaadni…”:
„…a mai napig nem hajlandók visszaadni…”
@jotekony koc: Hány éves voltál akkor?
Képzeld mi akkoriak hittünk a változásokban,
de ezért ma nem vagyunk hajlandók megtépni a hajunkat, majd megszórni hamuval.
@ATCG:
” 73-ban a Kőszegi Filmnapokon íegy lánynak este a várárok magnólia bokráról szép nagy fehér virágot tűztem a hajába. „
Látod, látod, Orbán elmúlik egyszer, a rendszerváltás is elmúlik egyszer, ez az egész szar is elmúlik egyszer, de ez megmarad örökre :))
@DarthVader: Még ez a szerencse.
@félázsiai nagymagyar: fedi, nem fedi, ez mar igy marad. gorbanviktor.
Jó ez, tetszik, amikor Jótündér beindul. (Én Pitti Katalin látványának örültem a legjobban. Vajon most miből él szegény?) De nem tolvajvej, hanem tolvajvő. Akkor is, ha egyes akadémikusok (helyben vagyunk Jótündér!) ezt máshogy gondolják. Nő, vő, erő, nőm, vőm, erőm, neje, veje, ereje. Tudom, hogy ósdi konzervatív szemléletű kövület vagyok, de ezt muszáj minden alkalommal helyesbítenem. Ha a nyelvünkre sem vigyázunk, mit mondanak az őseink? Még ezt se lehetett rátok bízni?
„Óriási lehetőségeket rejt a nempécé…”
Hát ez most eléggé Pityingeresre sikerült.
De hát van akinek a bazmegezésig jut a nempc.
Van ilyen.
Végülis a ballib már kifogyott a PC szintű fikázásból, de itt a tartalék, már bazmegezni is lehet…
Tanán ez lesz az utolsó csepp… talán pont a bazmegezés lesz az a pici extra, amivel meg lehet dönteni a Patást…
Akkor nosza ! Tiétek a pálya !
Sok szerencsét !
@cleantone: Azért szép sorozat ez:
G. Nagyné Maczó
G. Fodor
G. Orbán
@Mindenki egyéni, én nem.: Szerintem a ballibezés sokkal ordenárébb, mint az anyázás.
@Mindenki egyéni, én nem.:
Ahogy mondtam: amint szaván fogja valaki Orbánt a politikai inkorrektezésben, meg fog jelenni egy szektás és elkezd szörnyülködni, hogy mennyire lealjasodott már ez a ballib.
Uham, Önnek szahszagú a lehelete.
Tessék mondani,akkor most már lehet rohadt zsidózni,köcsög cigányozni,buzi liberálisozni?
Vagy meddig,hol és mikor használhatom ki genetikai adottságunkat?
Itt a blogon lehet?
Vagy itt a politikailag korrekt genetikai állományú egyedek fejthetik ki véleményüket?
@profilo: Az állam most már hivatalból támogatja, hogy bunkó légy. Ez a blog meg kedve szerint moderál. Hisz privát blog.