Szálasi szelleme az orbánista közmédiában (apróságposzt)
„Mindent gyűlölnek, ami magyar és keresztény” – mondja az ellenzéki pártokról Bende Balázs fajtestvér, akiről egy magnófelvétel alapján tudjuk, hogy nyílt pártprogandára kényszerítette a köztelevízió munkatársait.
Magyarországon a zsidókról szokták a szálasik, kunpáterek, csurkák, bayerzsocik azt mondani, hogy mindenkit gyűlölnek, ami magyar és keresztény. Nem tollas a hátam, édeseim. A szilvayk, megadják, géfodrok és persze a lánczik és schmidtmarik, akik egész karrierjüket a zsidók kiirtásának köszönhetik, ilyenkor szoktak a markukba röhögni.
Magyarországon már nem fognak senkit sem kiirtani. Egyrészt elfogytak a kiirtandók, másrészt igen gyorsan taposnák el Joe bácsiék Kövért és társait, ha mégis próbálkoznának valamivel, harmadrészt, tömeggyilkosságra azért talán már csak a Békemenet környékén van igény. Egy orbánista izé úgy érezte, hogy így fejezheti ki a lojalitását a Gazda iránt, és persze nem történik semmi, összetartás van, éberség és gyepütestvériség.
Salkaházi Sára jut eszembe, aki magyar volt (a családja német származású volt, de aránylag kevesen származnak ebben az országban a Töhötöm vérvonalból) és keresztény, bendabalázsék mégis meztelenre vetkőztetve lőtték a Dunába. Bocs, hogy ezt így kiírom magamból, lehet, hogy ma elmegyek a templomba, valamikor a tizenkettedik században építhették, látott néhány Henriket, majd beülünk az utolsó sorba BigJC-vel és nézünk magunk elé.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528870-687863ddd5b68' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528870&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528870-687863ddd5b68&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528870-687863ddd5b68' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Mint a konditeremben? Ahol is a testépítő szálasít? 🙂 „8 hónapos pocakból” kutya kemény fizikai munkával lesz kockahas. 🙂 Boccs, de ha szójátékról, vagy faviccről van szó nem bírom kihagyni a recsegést. 🙂
Ami meg Joe bácsit illeti? Annyira nem vagyok biztos abban hogy ha itthon népirtás kezdődne (persze hogy ne kezdődjön) odahatna hogy NE! A Szaudok Arábiájában is megy a lopás utáni kézlevágás, megkövezés, a fejem Hasogdzsít, 🙁 miazmás, mint a tálibok Afganisztánjában. 🙁
„Magyarországon már nem fognak senkit sem kiirtani.”
Erre nem mernék két nagymálnában sem fogadni. Nem is csak arról van szó, hogy „volna rá igény”, (némelyeknek volna) hanem inkább arról, hogy a nép nagyobbik része tényleg „nagyonhülye”, és bármibe bele lehet őket vinni/bármit eltűrnek, sőt, még tapsolnak is hozzá. Ha azok a némelyek úgy gondolják, hogy az lenne a szükséges óvintézkedés, és ezt hatásos propagandával jól agymossák, akkor a zemberek tapsolni fognak hozzá.
„…másrészt igen gyorsan taposnák el Joe bácsiék Kövért és társait, ha mégis próbálkoznának valamivel,…”
Ez ugye vicc akart lenni?
@rrdos: @ipartelep:
A poszt ragyogó, Jótündér lexebb éveire emlékeztet.
Abban viszont, sajnos, igazatok van, mit írtok.
.
@ipartelep:
már a kiirtás is megvolt(-van), csak valamiért nem regisztrálódik akként. ezt a járványt nem félrekezelték(-ik), hanem az élet értékét rendszerszerűen felülíró saját szempontok szerint kihasználták(-ják)
@ipartelep:
„…Ez ugye vicc akart lenni?”
Lehet nem pont Joe bácsit kellett volna írni, de az alap hajszálpontos, mostanában nem lesz ilyen.
1) Ma nagyon kevés olyan ország van amit Izrael ne tudna leradírozni a térképről ha olyanja van, Magyarország pedig kifejezetten nem tartozik ezek közé. Márpedig valószínűleg olyanja lenne ha valaki egy zsidó közösséget ki akarna irtani. Nem véletlen, hogy Irán sem mert soha durvábban fellépni az ott élő zsidókkal szemben. Ennek nyilván nem csak a nagy perzsa összetartozás az oka.
2) A közvélekedéssel ellentétben Orbán nem hülye. A kiirtás viszont manapság azon hülyék megoldása akiket még az sem érdekel, hogy az kifejezetten árt az „üzletnek”.
Amúgy egy pillanatig nem hiszem, hogy az emberiség (igen, a fejlett nyugat is) nem alkalmas rá, hogy seperc alatt visszajusson az irtsunk ki xy-t állapotba, de jelenleg nem olyanok a közvetlen kilátások.
Azt már láttuk eddig is, hogy a nyugati félteke nem csak hogy nem avatkozik be valamibe, ami „nem zavarja az üzletmenetet”, de ha az üzletmenetet éppenhogy segítheti a káosz és egyebek, akkor van pénz és paripa is a beavatkozáshoz… Nehéz lenne nem emlékezni néhány példára.
Hiv.: @muaddib00:
Most nem azért a lyukas 2 filléresért, de a (1) „Magyarországon már nem fognak senkit sem kiirtani”, és a (2) „Mostanában nem valószínű, hogy Magyarországon ki fognak irtani valakiket”, állítások nem ugyanazt jelentik. Persze mind a kettő bizonytalan, lévén a jövőre vonatkozó jóslások (így igazolhatatlanok, igazságértékük sincs – nem tényállítások), de azért beszélgetni lehet róluk – ezt is tesszük. Ugye, itt az is látszik, hogy a „kiirtást” azért többféleképpen is lehet érteni. Van aki tágabb értelemben érti (eképpen már most megvalósítja az Első Számú Elkövető), de én a szó szoros értelmében használom a fogalmat. Tehát, míg az (1) időtartománya tág, addig a (2)-é ahhoz képest szűk. Egy tág időtartományban sokkal nagyobb eséllyel megvalósulhat valami, mint egy szűkebben. Mert azt ugye senki nem mondta, hogy a nevezett események a közeljövőben (néhány éven belül) várhatóak.
Hogy jön a képbe Izrael? Itt ugye arról beszélünk, hogy aktualice van egy pszichopata kedves vezetőnk, aki egy bűnbanda élén a diktatúra nevű államformával uralja az országot, és kb. azt csinál, amit nem szégyell. Ugyan a magyar zsidókat nyilvánvalóan nem szereti, de egyáltalán nem azért, mert ők zsidók, hanem azért, mert azt gyanítja, hogy a többségük balliberális. Neki nem a zsidókkal van baja, hanem a ballibbel, az ellenzékkel, mindenkivel aki a hatalmát veszélyeztet(he)ti. A potenciális áldozatai ezek, és nem „a zsidók”.
Azt meg ugye te szántad viccnek, hogy egy esetleges „incidens” esetén (amilyen pont nem várható – lásd fentebb) Izrael bárhogyan is meg tudná védeni, vagy megvédené a zsidó származású magyar állampolgárokat? Mégis hogyan képzelted ezt? Atombombáznák a magyar városokat? Vagy a tankhadosztályaikkal átkelnének ide Közép Európába?
@ipartelep: a német-francia gyorsreagálású erők órák alatt tudnának beavatkozni, ha kelet-európában egy újabb srebrenica készülődne. de ilyen nem történhet meg, ezen nem érdemes rúgózni. magyarországon egy ilyen bende balázs egy ilyen duma után a televízió vezető alkalmazottja maradhat, ez a félelmetes.
‘Magyarországon már nem fognak senkit sem kiirtani…’
Ezt a kijelentést bizonyos értelemben maga a kijelentés ténye cáfolja: ha az ilyen jellegű veszély elhanyagolható lenne, akkor ezt nem kéne mondani.
Mindenesetre több óvatosságra intenék. Főleg, hogy elfogytak volna a kiirtandók. Kiirtandókat mindig lehet találni ill. kijelölni. (Lehet, hogy te egy bizonyos csoportra gondoltál, de akkor nagyon nem szerencsés a ‘senkit sem’.)
Ugyan mitől lenne az ország éppen mostantól békésebb, civilizáltabb, toleránsabb mint valaha? Csak nem a két évtizede tartó, szrvezett és szisztematikus uszítástól?
Emlékszem, amikor a szomszédos, éppen volttá váló Jugoszláviában sikerült intézményesen megvalósítani a népirtást. Néhány évvel korábban ott sem feltételeztek volna ilyesmit, aztán tessék. Ugyanaz a kultúrkör, mint a mienk, ha ott sikerült, itt is sikerülhet, hiszen Pink Floyd lemezért és a rizses csokiért sem kell már Jugóba menni. A cigánygyilkosságokért meg eleve nem is kellett, az hazai fejlesztés.
Nem állítom, hogy népirtás lesz, nem is számítok rá a nagyon közeli jövőben. Csak annyit jeleznék, hogy nagyon gyorsan változhat a helyzet (külső és belső), nagyon nagy a bizonytalanság és nagyon sok a felhalmozódott indulat.
@jotunder: Én nemzsidóként is eléggé fenyegetve magam: kicsit, de a nullánál jobban. Szerintem kb pont annyira, mintha zsidó lennnék, viszont még mindig sokkal kevésbé, mintha meleg lennék. Nem a zsidók lesznek itt a következő zsidók, hanem a melegek vagy a cigányok vagy a ballibek.
Képzeljük el, hogy Mo-on az fog történni, ami sima- vagy Fehéroroszországban most. Az ilyen Jótündérek, Jámbor Andrások, MZP-k, Dobrevek már börtönben, emigrációban, esetleg kórházban. Csinálna valamit Joe bácsi? Vannak tüntetések itt-ott, pld a legújabb 2/3 kihirdetése után, egyre durvább verekedések, barikádok, Molotov-koktélok, három ember meghal: az egyik szívrohamban, a másik bennég egy fölgyújtott trolibuszban, a harmadik pedig egy rendőr, akit eltalál valami. Szükségállapot kihirdetésre kerül, de ekkor még nyilván nem jönnének a francia-német gyorsreagálású erők. És innen vagy elhalnak az események, minden fickósabb ellenzéki börtönbe megy, az EU csóválja a fejét, vagy totál zavarosan, polgárháborúszerűen folytatódnak, illetve közelről esetleg kivégzéseknek tűnnek, de messziről polgárháborúnak. Mikor jönne a NATO? A magyar kormány ellenében.
Pld hogyan gondolnál az olasz és német oltásellenes zavargások esetleg áldozataira? Rettenetes, de belügy. Ja, mert csak oltásellenes idióták a demokratikus kormány ellen. És ha éppen posztfasiszta kormány lenne Olaszországban? Hát, akkor is, csak biztos több ejnyebejnyével. És ha az első oltásellenes áldozat után ballib szólásszabadsági tüntetők is vannak az áldozatok között? És ha egyre több ilyen van?
Szóval, én annyira bízok abban, hogy megvédenek majd minket, mint amennyire Srebrenicát is megvédték. 🙁
@AdvocatusDiaboli: Hogyan kell csinálni a bekezdések közé üres sorokat, mint a te kommentedben?
@AdvocatusDiaboli:: Off „Pink Floyd lemezért…” Gyűjteményem egyik megbecsült darabja egy SQ-QS Quadrofon vágású Dark Side. Printed by Jugoton :-). Sok zsebpénzbe fájt :-(. De megérte :-D. On.
Hiv.: @ijontichy:
Off: Annak idején, a hőskorban, a Jugoton lemezek 300-ért mentek (gyüttekmentek), a nyugatiak meg 450-500-ért. De egyszer én vettem az Ecserin 600-ért is King Crimson: USA-t. (Annyit nem ért.) A Jugoton azért volt olcsóbb, mert használt nyugati nyomóformákkal nyomtak, azokat meg ugye nem véletlenül adták el. Mindazonáltal én soha semmilyen minőségi különbséget nem vettem észre a nyugati-és a jugó lemezek között, igaz, nem high-end, csak egy közepes (NAD) cuccom volt – mindegyik jól szólt. A minőségi különbség sokkal inkább az eredeti felvételek különbségeiben volt, lásd pl. a King Crimson: Earthbound c. koncertjét, amely legendásan botrányosan szar felvétel. Vagy pl. a Soft Machine: Third minősége is elégé rossz, és még sorolhatnám. Ez utóbbi lemezek minőségkülönbségei persze Jugoton lemezeken nem voltak ellenőrizhetőek, mert a jugók valamiért ilyen mélyen már nem merültek bele a progresszív rock mélységeibe.
@Mister Gumpy: Nagyon különös. A kommentemben tegnap még nem voltak ott a lyukas sorok, az oldal újratöltése után sem, ma már ott vannak.
@Mister Gumpy:
‘”Hogyan kell csinálni a bekezdések közé üres sorokat, mint a te kommentedben?”
Láthatóan te rájöttél közben a forszára, megosztanád velünk is?:)
@Mister Gumpy:
Vagy mégse?
Lehet hogy elég nagyon akarni? Vagy az ima erejével?
@Mister Gumpy:](#comment-312903):
‘Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…’
Ill, következő bejegyzésed alapján lehetne:
Az egyik nap sikerül, a másik nap nem…
A magam részéről semmi különlegeset nem csinálok, csak hegyezgetem a körmöcskémet és amikor úgy érzem, két sortörést teszek egy helyett. Az eredményen magam is szoktam csodálkozni, de inkább a bennmaradt hibákon:(
@AdvocatusDiaboli:
Én most a másik topikban dupla sortörést tettem – ráadásul az üres sorokba ütöttem egy space-t is (ami korábban önmagában is működött, egy ideje viszont egyáltalán nem) – és mégse lett semmiféle sorköz.
Szerintem a zsidóknak ma nem kell már félniük Magyarországon. Mondom ezt úgy, hogy van bennem zsidó vér. Van pár kispolgári, amolyan klasszikus antiszemita, illetve néhány náci, de azok kielégülnek más úton. Viktornak a zsidók nem lehet kategórikus célpont, elsősorban azért, mert a nemzetközi klíma messze nem erre megy és nagyon rosszat tenne a biznisznek, másodsorban azért, mert sok zsidó származású szövetséges van, akár a politikusok között, de a pénzadók között is (ahogy a Rózsaszín Bitbull – náci?, punk? paródia? – zenekar Alcsútdoboz messze van című száma miniszterelnök úrról megjegyzi: Van neki egy barátja úgy hívják, hogy Tomi. Tíz évig járt egyetemre hát ez nem baromi. Félig cigány, félig zsidó hát ez nem kispista. Indul már a vonatod, mehetsz Auschwitzba.). Ehhez jön, hogy vannak sokkal elesettebb, közellenségként jobban prezentálható csoportok, pl: hajléktalan, cigány, migráncs stb., akik jóval effektívebben kiálthatók ki gonosznak és az ország sorsának megrontóinak.
@medve1978: Magyarországon igen elterjedt az antiszemitizmus (lásd attitűdvizsgálatok) de nem intenzív. A homofóbia elterjedtebb és intenzívebb, de homofób pogromot sem tudnék elképzelni Magyarországon. A romák elleni ellenszenv a legerősebb és a legintenzívebb és nem kizárható, hogy ez bizonyos helyeken erőszakoskodáshoz vezethet (de nem vérfürdőhöz). Az etnikai alapú magyar nacionalizmusnak azonban alapja az antiszemitizmus és az etnikai alapú magyar nacionalizmus a FIDESZ egyik ideológiai alapja. Amit Orbán elért az az, hogy „szekularizálta” az antiszemitizmust, Bende Balázs vagy Bayer klasszikus antiszemita toposzai ma már nem specifikusan zsidóellenesek, sőt, Orbán világossá tette, hogy nem tűri a nyílt antiszemitizmust a pártjában. De azt is tudja, hogy a faji gyűlölet jól becsatornázva politikai értékkel bír.
@jotunder: Idsapám gyermekkorában (2.vh előtt) a református diákok verték a katolikusokat és viszont. 🙁 Miért? Mert csak. 🙁 Aztán gyors egymásutánban 2-szer is jól levertek minket a szojvetek (1944, 1956), aztán a módszerváltás után a kollaboráns politikumunk (mitől a miénk ha ellenünkre vannak). Újabban mintha kevésbé egymásban látnánk az ellent, de lehet hogy csak magamból indulok ki.
@Mister Gumpy: Ha a hsz-odat elküldted még van 5 perced javítani azt. Szerintem, na jó, nálam addig nem jelennek meg a sorközök amíg az 5 perc le nem telt. Lehet hogy ezért tapasztaltad a „későbbi sorköz beszúródást”. Kinyakatekertem, de remélem érthető voltam. 🙂
Hmm, botorságra vallana Auschwitz fölött elhúzó Dávid csillagos repülőgépeket csak jelképként értelmezni. Elég egyértelmű üzenetet hordoztak.
“Mindenkit gyűlölnek, ami magyar és keresztény”
Ez betűhív idézet? Mert aki ilyet leír/mond (mindenki az nem ami), az nem magyar, de legalábbis nem tud magyarul.
@ikaruss:
„fáradt volt”
@medve1978:](#comment-312918):
Nem arról van szó, hogy OV kijelölné a zsidókat (vagy bárkit – JT ugye minden csoportot biztosított arról, hogy biztonságban van) célpontnak.
Illetve nem kell, h ő jelölje ki.
A bibi ott van, h az a fajta hatalomgyakorlás, amit OV folytat, magában hordozza a radikalizáció veszélyét. Ami több, mint veszély, szinte garantált. Az ellenségképzés és a harci kedv fönntartása megköveteli az egyre extrémebb kijelentéseket, majd rendelkezéseket, amik aztán tettekbe foly(hat)nak át. Ha meg akar állni, akkor valakik jobbról fogják előzni, átveszik az irányítást és így a felspanolt bázis szemében gyengének fog látszani. Láthattuk, hogy anno a Jobbiktól megijedve úgy tudta leszerelni őket, hogy jobbról előzött és effektíve megvalósította a programjukat. És mivel teljesen amorálisnak tűnik, nincs jele annak, hogy erkölcsi megfontolások gátat tudnának vetni ennek a sodródásnak. Szerintem a hatalom megtartásáért bármeddig elmegy, de hogy meddig kell elmennie az nem feltétlen rajta múlik.
Hiv.: [@AdvocatusDiaboli:](#comment-31294
..erkölcsi megfontolàsok. Ez aranyos. Mint a 133bàtor közössègènek vèlemènyformàló ereje a Basi döntèseire 😉
@AdvocatusDiaboli: ez igaz. Nem reg volt a New York Timesban egy hasonlo cikk arrol, hogy Trump most mar kb. a Republikanus part kozepen van, es kitermelte a nala is joval bolondabb embereket, peldaul azokat, akik kifutyulik ot magat az o sajat rendezvenyen, ahol elejt egy mondatot arrol, hogy mindenki oltassa be magat. Csak egyre vadabb osszeeskuves-elmeletekkel lehet szohoz jutni.
@AdvocatusDiaboli: a „biztonságban van” és a „nem kell félnie attól, hogy szisztematikusan meggyilkolják” nem egészen ugyanazt jelenti. én nem gondolom azt, hogy magyarország ma melegbarát ország. nem fenyegeti a durva erőszak a melegeket, de az, hogy esetleg kellemetlen, megalázó helyzetbe kerülnek, hogy egzisztenciálisan fenyegetik őket, az ebben ami most van, simán belefér. a zsidók esetében szerintem nincs benne, de azért mérget nem vennék rá.
@rrdos: @velotanya: @AdvocatusDiaboli: Az 5 perc letele után újratöltve az oldalt sem voltak lyukak, a beütött duplasortörések ellenére. Másnapra lettek. Gondolom, jár-kel egy robot, aki kijavítja éjjel, amit nappal elszúrt a wordpress :-). Vagy pedig, mivel korábban nem láttam ezt a problémát, talán az van, amit Czeglédy uram ír (hehe), hogy páros napokon ilyen, páratlanokon olyan, ahol a párosságot nem kell szó szerint venni, hanem a madarak járásától függ.
Kipróbálom, most milyen.
Ilyen.
(Megint nincs sorköz.)
Hiv.: [@Mister Gumpy:](#comment-312967
khm. mobilon làtom mindhàrom sorközt 😃
@jotunder:](#comment-312956): Elnézést, rosszul hivatkoztalak. Azt kellett volna írnom, hogy az „élete” van biztonságban, nem úgy általában, pl. a lelki nyugalma vagy az egzisztenciája.
De te sem helyesen utalsz saját posztodra, mert a „nem kell félnie attól, hogy szisztematikusan meggyilkolják” nem egyenértékű azzal amit eredetileg írtál, mármint hogy ‘Magyarországon már nem fognak senkit sem kiirtani.’ Az utóbbi joggal vonatkoztatható egyénekre, míg az előbbi csak csoportokra. Márpedig az egyén számára mindegy, hogy szisztematikusan lett agyonverve, vagy csak egy túlbuzgó, felhergelt fanatikus magánszorgalmából.
De ne akadjunk föl részleteken. Úgy tűnik, hogy a lényegi mondandómban nem találtál kivetnivalót. Ami aggasztó.
@Mister Gumpy: Van. De ez nem sorköz, hanem a bekezdések között egy kevés (nem teljes sornyi) távolság. A mérete egyéként nem tőled függ, hanem a Gépháztól, ha belenyúlnak az oldal stílusába.
Kedves JT, le a kalappal, hogy ilyen türelemmel dokumentálod ezeket a disznóságokat. Fontos, bár sziszifuszi feladat, mint ahogy Parti Nagy meséi is fontosak. Ő négy év után hagyta abba, te ne tedd. Ezek pedig ország- és nemzetrontó gazemberek, akármit is állítsanak magukról és másokról.
@jotunder:: „…nem intenzív”
A magam részéről egy kicsit azért megijedtem, amikor kb. 2 évvel ezelőtt egy villamosmegállóban úgy 5 méter távolságból egy idegen, de vélhetőleg ittas férfi olyasmit kiabált felém fenyegetőleg, hogy „Ti tehettek mindenről”. Először nem értettem az okát, de rövid önvizsgálat után a szokásosnál hosszabbra hagyott szakállamnál kötöttem ki, ami miatt a gyerekek a Mikulásnak, az idősebbek pedig zsidónak vagy a Mikulásnak szoktak nézni.
Az éppen divatos sorosozás is eszembe jutott, no meg a „Soros által ránk szabadított” migránsármádia.
Talán az ittas egyén a migránsoktól való félelmétől szeretett volna megszabadulni, amit a kormánypropaganda ültetett belé, miközben Soros által a magyar származású zsidókat is szerephez juttatta.
Egyelőre másként nem tudom értelmezni az esetet.