Szarjuk a pénzt
Hétfőn hat év után újra kinyit a küngösi postahivatal – írja az Ellenség Lapja. Pénz nem számít, kispostának lennie kell, “mert a saját posta növeli a falubeliek komfortérzetét, ami erősítheti a településhez való kötődést, megakadályozhatja a fiatalok elvándorlását”.
És ki akarja, hogy egy küngösi legyen a szomszédja? Ugye, hogy senki. Úgyhogy mindenki, aki részese akar lenni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, adjon fel egy levelet(1) a küngösi polgármester (vagy bármelyik küngösi lakos) számára. MOST!
Mivel még egy kis pénzünk maradt, természetesen a bezárt szárnyvonalakat is újranyitják.
Több ezer utast számoltak öszsze a jegyvizsgálók a MÁV-Start Zrt. személyszállító vonatain júliusban, a kormány választási ígéreteinek jegyében elsőként megnyitott mellékvonalakon. Hangos ovációra azonban még sincs ok, az újra járható szárnyakon a múlt hónap 27-28 menetrendi napján összesen több mint hétszáz vonat közlekedett. Konkrétan annyi, hogy ha a járatok kihasználtságának értékelését a statisztikusokra bíznák, kiderülne: a szerelvényeken átlagosan alig több mint harmincan utaztak. A miheztartás kedvéért, ennyi utas mellett még egy autóbuszon is maradnának ülőhelyek.
Aki a szívén viseli a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikerességét, az elutazik Zircre és jegyet vált Veszprémbe, de retúr ám. MOST!
És jövő hétfőtől megismétli minden nap.
De ha nem akarjátok a Posta vagy a MÁV szolgáltatásainak megvásárlásával gazdaságilag ésszerűvé tenni pártunk és kormányunk döntését, az se baj. Mert most már, hogy visszaszereztük az ország gazdasági szuverenitását, szarjuk a pénzt, így mindenki(2) hódolhat a hobbijának 1:1 méretarányban. Aki postázni szeret, postázhat, aki vonatozni, vonatozhat, aki FIFA 2010-ezni, az meg MLSZ-t irányíthat.
(1) “Anna levelet ír a barátnőjének. “Kedves Zsuzsa!” – ez a megszólítás. Azután leírja, hol nyaral, mit csinál egész nap. A levelet aláírja, borítékba teszi. A borítékra ráírja Zsuzsa címét, a feladó címét, bélyeget ragaszt rá és bedobja a postaládába. A levél annak szól, akinek címezték. Más levelét nem bontjuk fel.” (Ablak-Zsiráf)
(2) az arra érdemesek
@Pelso..: Egy darabig ne adj valaszokat, mert egy nappal kesobb 180 foks fordulat lehet. Tudod, hogy milyen szeretetremelto a kormanyunk mind magyar, mind kulfoldi szemmel nezve… Szegyen, na.
@tollaszerge: az megvan, hogy ma nem a Budapestre küldött külföldi, hanem a külföldre küldött magyar nagyköveteknek volt értekezlete?
@maiohu: Nem, ez nem volt meg, kösz. Nekik persze azt mond, amit akar.
@tollaszerge: Eltűnődöm azon, vajon mit mond egy nagykövet az állomáshelyén, mondjuk egy fogadáson, amikor a hazai állapotokról, netán konkrét kormányzati koncepcióról kérdezik, rá szegeződik tekintetek sokasága…., -felvállalja, hogy lejáratja magát a betanított szöveggel, vagy egyszerűen nem szólal meg..? Hát, produkál az élet furcsa helyzeteket,ugyebár.
@Megdobbent: Jelentőségteljesen hallgatni szoktam..:)
Mindig van lejjebb:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.breaking_matolcsy_elovette_gyurcsany_reformkorszak-lemezet.165023.html
Arcátlanul optimista a FIDESZ gazdaságpolitikája Matolcsy szerint: hvg.hu/gazdasag/20100903_matolcsy_mgyosz_gazdasagpolitika#utm_source=ECO&utm_medium=listing&utm_campaign=hvgonline
Csak az marad élve, aki úszni tud, ahogy a régi öregek mondták zivatar idején:(
@Zenovitz2: 2030-ra utólérjük az Úniót. Az SZK(b)P ötvenedik kongresszusára, ahol Brezsnyev, Koszigin és nem utolsó sorban Podgornij elvtársak fognak elnökölni. Nekem lenne egy arcátlanul optimista javaslatom. Támogassuk Ukrajna, Törökország, Grúzia, Örményország felvételét az Únióba. Akkor azonnal túl is fogjuk szárnyalni az EU átlagot. Persze Kína lenne az igazi. Akkor lenne havaj és dőzs. Akkor egyszerűen sokkal de sokkal jobban élnénk mint az EU átlag.