Török Gábor esete a civilekkel
Eredeti szerző: jotunder
Nem szoktuk bántani a Török Gábort, most sem fogjuk. Azt írja, hogy… mi baj van velünk, civilekkel, akik nem vagyunk elég civilek, nem kérdezzük meg a politikusainkat (ezt szinte látom, mármint, ahogy Bogdányi néni megkérdezi Orbán Viktort, hogy — Miért tetszik annyit lopni, lelkecském?), blablabla és még egy kis blablabla. Meg a tanulás, meg blablabla. Biztos lesz, aki erről ír fontos posztot, én megyek sétálni.
Van egy civil szervezet, a Magyar Politikatudományi Társaság, amelynek tagja például Török Gábor politológus. A magyar politológiánál mélyebbre kevés tudomány süllyedt, mind intellektuálisan, mind morálisan. Török Civil Gábor az MPT tagjaként nem szokott kikelni Fricz Tamás, G. Fodor Gábor és a többi elmebeteg ámokfutása ellen. Még vitát sem kezdeményezett a szörnyűségeikről. G.Fodor egyébként Kolnai Aurél-díjat kapott az MPT-től, az egykori tudszoctanár Schlett Istvánnal közösen. Kolnai Aurél-díjat kizárólag magyar nyelvű publikációkra lehet kapni. Bizony. Kolnai szerintem soha életében nem publikált magyarul, már az egyetemet is Bécsben végezte. És mégis… Vajon miért? Azért. És erről az „azért”-ról, a jó kis provinciális kaksiról sem beszél a Török úr. Pedig az az ő civilsége ez lenne.
UPDATE: Balazs Zoltan felhivta a figyelmem arra, hogy tevedtem, valojaban volt par magyar nyelvu irasa Kolnainak. A scholar.google-ban ezek nem latszanak.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519945-67b39b743f435' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519945&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519945-67b39b743f435&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519945-67b39b743f435' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@kuszkusz1: Szabad választások voltak 2010-ben. Az ország valamennyi ÉOTT-je indulhatott a választáson. Ebben az országban Orbán Viktor volt a legnépszerűbb politikus, őt tekintették amúgy a legÉOTT-abbnak is. Te nem. Én sem. És???
@kuszkusz1:
nem tudom, hogy kire kellett volna, sőt, azt sem tudom, kire kell.
úgy tűnik, hogy a szavazásra jogosultak kb 60%-ának megfelel az, ami az étlapon van. 2010-ben indult egy kis párt, „Lehet más a politika” néven, egész szép eredményt értek el azzal, hogy valami mást ígértek.
Aztán persze kiderült, hogy ők sem tudnak mások lenni (ha jól értettem a történetet, a párt kongresszusa hozott egy többségi határozatot, amit a kisebbségben maradók nem kívántak tudomásul venni, hanem inkább párt- és frakciószakadást választották). Szóval kezdeményezés már volt, de elvetélt.
Ha mi alattvalók elég sokan viselkedünk felelősségteljesen, akkor olyan embereket fogunk magunk közül választani, akik felelősségteljesek. A svédek sem voltak mindig ilyen szociálisak, mint ma, megtanultak azzá válni.
@kuszkusz1: Erre én is kíváncsi vagyok, és már 2010-ben is hiába kerestem a választ. 🙁 Olvastam egy cikket egy értelmes, és tisztességes kanadai polgármesterről, de ott nem szavazhatok…
Ami Török Gábort illeti: már nagyon hosszú ideje nem olvasom, abban a biztos tudatban, hogy nem vesztek semmit. Állásfoglalást kerül, ezért az állásfoglalást kényszerítő témákat közvetlenül vagy közvetve (mellébeszéléssel) kikerüli. Semleges elemzőként pedig sose tudott megvilágító erejű gondolatmeneteket írni, soha egyetlen cikke után sem éreztem úgy, hogy többet tudnék, mint előtte.
@stefan75:
és az emberek esetleg azt is gondolhatják, hogy ez a politikatudomány, hiszen egy értelmes emberről, egyetemi docensről van szó.
@Mackósajt:
+1
@Mackósajt: @Wintermoots: +1.
TG mellett csak az hozható fel, hogy kulturált, de a fikuszom is kulturált a sarokban…
@jotunder:
Mindössze arra utaltam, hogy nem lehet jó politikust választani ha az étlapon mindenki vacak.
Ergo, nem a nép tehet arról (az a hülye nép! ), hogy csak hülye politikusai vannak.
Csak annyi szabadsága vagyon, hogy igyekszik a kevésbé idiótát és kevésbé tisztességtelent választani.
Aztán hozzátöri a lelkét a választottjához és megpróbál abban a hiszemben lenni, hogy a választottja mégsem akkora hülye és mégsem annyira tisztességtelen mint amilyennek látszik és mint amilyen tényleg. Ezt hívják pártszimpátiának.
@Mészáros Laci:
Ahhoz, hogy jó politikust lehessen választani annak a bizonyos jó politikusnak meg kellene jelennie a porondon.
@kuszkusz1: nem értelek. óriási fölénnyel nyert a FIDESZ 2010-ben. majdnem minden választókerületben nyert. mit akarsz ennél többet? a közvéleménykutatások azt mutatták hogy őrült nagy támogatottsága volt a frissen megválasztott Orbán kormánynak. őt akarták. és mi az, hogy X.Y tehetséges politikus? nem attól tehetséges, hogy választásokat nyer? ez a legfontosabb mércéje a politikusi tehetségnek. én nem szeretem Orbánt, nagyon nem szeretem, szerintem káros, amit csinál, de a politikai gépezetét prímán működteti. ez a tehetség. felépíteni és működtetni egy politikai gépezetet.
@Mackósajt:
Egyetértek!
2010-ben nem mentem el szavazni, mert nem bírtam rávenni magam, hogy a maszopra szavazzak. Rájuk szoktam. De akkor olyan mértékben utáltam őket mint most. De jövőre elvonszolom magam és a Bajnai-Mesterházy párosra szavazok, ha addig élek is.
@kuszkusz1: Ki más tehetne róla, mint a nép? Van valamilyen népen kívüli hatalom, amely rákényszeríti szegény, elnyomott és legfőképpen felelősségtől mentes népet arra, hogy csakis a szarból válogasson, de abból pedig igenis válogasson?
Éppen hozzászólásod második, nagyobb felében leírt viselkedés alapozza meg azt felelősséget, amelyet tagadsz.
@jotunder:
Azért volt ilyen nagy támogatottsága mert nem volt normális konkurenciája.
A maszop olyan visszataszító volt, hogy én sem mentem el és még csak nem is éreztem ingerenciát az elmenésre.
Gyurcsány is nyert választást, mégsem mondanám tehetséges politikusnak. A választást az szokta megnyerni akinek a konkurenciája még őnála is rémesebb.
A politikusi tehetség nem csak a választás megnyeréséből áll. A miniszterelnöki ipar nagyon sokrétű tehetséget és nagyon jó és lényegi gondolkodóképességet kíván.
@Counter:
Hát például az a politikus és politikai erő tehet a politika elposványosodásáról aki és amely bekerülvén a parlamentbe a sutba vágja mindazt amiről a kampányban szó vala és gerinctelenné, korrupttá válva könyékig vájkál az őrzésére bízott javakban.
Azután a sok hasonszőrű egyed egymást jelöli a pártlistára, meg az egyéni választókerületekben és a nép, az istenadta nép meg nem tud mást választani csak őket, vagy a szintén ugyanolyan/vagy még náluk is korruptabb és tisztességtelenebb riválisaikat.
Nagyon nem bánnék egy olyan blogot amely azt fejtegetné, hogy milyen lehetőségei vannak az ellenzéknek az október 23-i sajnálatos események után.
@kuszkusz1: *Ennek* az ellenzéknek vagy *az* ellenzéknek (mint olyannak)?
Az első esetben a tisztes megsemmisülés, a második esetben a tisztes létrejövetel a javaslatom.
Amúgy egyetlen, még oly türhő és basáskodó korrupt elit sem oldotta még meg a világtörténelem folyamán, hogy az uralmuk alatt lévő területeken se kenderkötél, se magas, szilárd építmények (akár ablakkal, akár felfüggesztési ponttal) ne legyenek.
@Mészáros Laci:
” A politikusaink akkor lesznek erkölcsösebbek, ha mi azok leszünk. A változást alulról lehet elkezdeni, mindenkinek saját magán.”
Én ezt pont fordítva látom.
A tisztesség soha nem gyűrűzik fölfelé, de az ország vezetőinek tisztességtelensége viszont lavinaszerűen gyűrűzik lefelé és megfertőzi az államnak polgárait.
Tényleg azt hiszed, ha én ragaszkodom a számlakapáshoz a zöldségesnél, az állatorvosnál és mindenhol akkor az Orbán-Simicska tandem magába száll és abbahagyja a lopást?
@Counter:
Erre az ellenzékre gondoltam konkrétan.
Azért tán még lennének lehetőségeik, bár én magam is futurisztikusnak tartanám, ha észre térnének.
De azért beszélni lehetne róla…
@kuszkusz1: Tért már észre és változott már meg politikai erő a reá leadott szavazat hatására? És az, ha volt, ebben az országban volt? 🙁
@kuszkusz1: Ebben az esetben kényelmesen hátra lehet dőlni, hiszen a nép semmiért nem felelős, vele csak úgy megtörténnek a dolgok, senki nem tehet semmiről.
És nem is kell arra törekedni, hogy bármi máshogy legyen. Ez a világ rendje, nekünk „ezt dobta a gép”, el lehet menni.
@Counter: Ha elfogadjuk azt a két állítást, hogy:
1. a politikai elit nem változtatható a nép példamutatásával vagy a rájuk adott szavazatokkal, mivel egységesen a korruptak, és rosszindulatúak.
2. A nép mégis felelős, és tennie kell valamit.
Akkor a logikus következtetés, hogy a népnek ki kell lépnie a parlamentális demokrácia keretei közül, és valódi forradalmat csinálnia.
Ez nem fog megtörténni, amíg az erre képes rétegek úgy érzik vagy úgy hiszik, hogy többet veszthetnek ezzel, mint a jelenlegi helyzettel.
@Mackósajt: Nem állítottam, hogy a politikai elit „nem változtatható” a nép példamutatása által.
Az egyébként valóban úgy van, hogy egyelőre a jelen helyzet a döntő többség számára a „jól van ez így” valamely alkategóriájában helyezkedik el.
De miért is kellene történnie valaminek, amíg a többség végsősoron és valójában elégedett?
@Counter:
nem csak végletek léteznek, miszerint „csak a nép” vagy „a nép egyáltalán nem”.
jobbára rendkívül színvonal alatti, gyarló elit, ehhez jön egy olyan nép, amilyen, plusz mindkettőtől nagyrészt független körülmények.
rövid távon nincs más, mint szavazni a kisebbik rosszra.
TG egy hitvány politikus…
ugy civil ahogy orbán nem náci/komcsi
hitvány nyalonc… hasonélvező
KÖSZPÉNZ en élősködő…
@Counter:
A rájuk adott szavazat hatására a pártok elkurvulni szoktak.
@sárospataki lány: Svájcból minden másképp látszik. A pesti hajléktalanszállóra csak az megy be, aki meg akar szabadulni a cuccaitól. Nincs elég hely még így sem, és a körülmények is kritikán aluliak. És más a lecsúszás esélye, ennélfogva Mo-on kisebb rész az „önkéntes” hajléktalan. Ennek sok oka van, persze. Viszont Svájcban jobb a szociális háló, és nem csak az állami: prestaflex-service.ch/surendettement-en-suisse, http://www.ch.ch/fr/surendettement-aide-et-conseils/
@Counter:
Ha rémes politikusok vannak egy ország nyakán akik egymást jelölik a különböző pártlisták befutó helyeire akkor a lakosságnak nincsen eszköze a pártok megrendszabályozására.
Pl. itt van a Szanyi kapitány….hukk!
Az maszop őt jelölte az EP lista első helyére.
Mr. Bean jut az eszembe akit a munkatársai Amerikába küldenek, hogy előadást tartson a „Vistler anyja” című festményről.
A nép, az istenadta nép maszop-szimpatizáns részre vajon mit tehetne ez ellen?
@kuszkusz1: A politikus nem külön emberfajta (szemben a lenini forradalmárral). Ha nem választják meg, megszűnik politikus lenni. Akit meg megválasztanak, előtte nem volt politikus.
És itt nem lehet az „erkölcsöt” elszigetelten nézni. Ha a „nép” azt várja a politikustól, hogy vezér legyen, akkor ezzel mandátumot ad neki, hogy azt tegye, amit jónak lát. És innentől kezdve már csak részletkérdés, hogy mennyit lop magának, mennyit a pártjának, és mennyire teszi tönkre „önzetlenül” az országot, mert rögeszméi vezérlik, és nincs, aki szóljon neki, ha nincs igaza.
@kuszkusz1:
Még csak hasonlót sem állítottam.
@kuszkusz1: A világ ennél szerencsére bonyolultabb. Ha Szanyi kapitánynak nem lenne tábora az MSzP-n belül, nem kellene vele valamit csinálni. Ha az ő listavezetésének az az eredménye, hogy az MSzP sokkal kevesebb szavazatot kap, és a listán hátrébb állók nem jutnak be, ezeknek nyilván ok kell, hogy ezt eltűrjék. Ez lehet az, hogy ott árt legkevesebbet (nem Mo lenne az első, ahol nem is csak EP posztokat, hanem ennél komolyabbakat használnak kádertemetőnek, aztán persze panaszkodnak a kádertemetőnek használt intézmények rossz működésére, meg hogy milyen hülyék vannak ott, de ez egy másik történet). Szanyi kapitánynak meg azért van tábora, mert vannak, akik vevők a szociális demagógiára.
Természetesen az irracionális viselkedést, mint lehetőséget is számításba kell venni. Ez viszont akkor másban is meg fog nyilvánulni, és ennek eredménye az lehet, hogy az MSzP 10%-os kispárttá süllyed. Ha fenti okfejtést bárki reálisnak vagy kívánatosnak találja, nem az én hibám, de nem fogok vele vitatkozni.
@kuszkusz1: Azt, hogy belép a MSZP-alapszervezetekbe és politizál Szanyi kapitánnyal és irányvonalával szemben. Mi mást?
@Kuviklacz: Irracionális helyett lehet simán diszfunkcionális is.
@Kuviklacz:
„Ha a „nép” azt várja a politikustól, hogy vezér legyen, akkor ezzel mandátumot ad neki, hogy azt tegye, amit jónak lát. És innentől kezdve már csak részletkérdés, hogy mennyit lop magának, mennyit a pártjának,…”
Nem hinném, hogy a ‘nép’ a szavazataival lopkodásra adna felhatalmazást az általa választott politikusnak és politikai erőnek.
Ellenkezőleg: az erkölcsi tartást, a gerincességet, a tisztességet, a tehetséget szeretné látni annál akire rábízta az országot. A fideszesek se örülnek az Orbán-Simicska tandem önfeledt lopásainak, de kénytelenek lenyelni a békát.
@Kuviklacz:
Nem ismerem a maszop belső viszonyait, fogalmam sincs van-e tábora Szanyinak és ha van mekkora.
De azt bizonyítva látom, hogy a maszoposoknak minden fontosabb mint a választó. Még csak véletlenül sem ötlik az eszükbe, hogy mit érezhet a boldogtalan szimpatizáns ha azzal a feladattal néz szembe, hogy el kell mennie az urnához és leszavazni a Szanyira…hukk!
Kérem, nincsen tudatmódosító ami pl. engem rávenne erre a lépésre…még akkor sem venne rá, ha még mindig maszop szimpatizáns lennék.
Tarolni fog a Fidesz és a hülye maszop csak magára vethet.
Még ha egy elfogadhatóbb jelöltet indítanának, pl. Hasfelmetsző Jacket, akkor talán.
@Counter:
Hehe…lép a kórság. Én mint kívülálló szeretném ha nem fél-, és egész bolondokból állna a pártvezérkar.
@kuszkusz1: utshob.com/images/medium/Pigeon%20Roast%201.jpg
@kuszkusz1:
Azt feltételezni, hogy ha mi aljanép becsületesek leszünk, attól a vezető politikusok jobb útra térnek, hasonlóan irreális, mint azt feltételezni, hogy ha azt követeljük a vezető politikusoktól, hogy térjenek jobb útra, attól jobb útra térnek.
Arról beszéltem, hogy akkor fogunk becsületes, hosszú távra tekintő és az ország érdekeit szem előtt tartó politikust megválasztani, ha mi magunk is becsületesek leszünk, hosszú távra tervezünk, és belátjuk, hogy személyes jólétünk feltétele annak a közösségnek a hatékony működése, amelynek állampolgárként tagjai vagyunk.
@jotunder: „én nem szeretem Orbánt, nagyon nem szeretem, szerintem káros, amit csinál, de a politikai gépezetét prímán működteti”
Én a magyar politikával kapcsolatban valahogy nem szeretem a politika, meg a Montefiore-féle narratíva szavakat, mert valahogy nem korrespondál azzal, amit politikának-narratívának mondanak másutt. Orbánnak egy poitikája és narratívája van: erősebb kutya baszik. Hosszabban, úgy baszik, ahogy csak akar, nem szólhat ebbe bele sem jog (kiiktatva), sem külhatalom (a függetlenség: az én szemétdombomon azt csinál a vak komondor, amit akar), sem sajtó (elnémítva, fölvásárolva, szarrá adóztatva), sem ellenzék (széthajszolva, lejáratva, kriminalizálva), sem gazdasági erő (vagy most húzol a picsába jó nagy veszteséggel, vagy egy pár év múlva jössz rá, hogy most kellett volna), senki fia (egzisztenciális pórázra fogva állami piramisba átszervezve, karba, kamarába léptetve, trafikjától, földjétől, életpálya választási lehetőségtől megfosztva).
Ez az erősebb kutya baszik poitika. Nincsen (egy napnál tartósabb) narratívája sem (vannak ugyan ikonikus kifejezések: magyar, kommunista, etc.), de ezek bizonyíthatóan mást és mást jelentenek a napi szóvivői aprómunkában, az erősebb kutya zakja meg naponta a nyelvet is (csakhogy mi már nem vagyuk a lovagok, akik azt mondják, Ni!).
Orbán szerintem nem politikai tehetség (ezen az alapon TG is elemző zseni). Orbán egy macsó furkó – volt rá igény sőt van is. Szép számmal vannak asszonyok, akik ragaszkodnak az ő férjükhöz, jó napjuk van, ha aznap nem rúgott feléjük az uruk, és ilyenkor még azt is elképzelik, hogy egyszer tán, talán, talán.
@Mészáros Laci:
„…akkor fogunk becsületes, hosszú távra tekintő és az ország érdekeit szem előtt tartó politikust megválasztani,….”
Ha lesz ilyen.
@Counter:
Két grillcsirke beszélget a tányéron…még nem voltam képes értelmezni.
@kuszkusz1:
Persze, hogy lesz, mert ha mi aljanép becsületesek stb stb leszünk, akkor is magunk közül választunk olyan embert, aki hozzánk hasonlóan gondolkodik.
Mint ahogy most is ez történik, csak nem szívesen vesszük tudomásul, hogy azért választunk becstelen, rövid horizontú, önző és erőszakos embereket, mert mi magunk is becstelenek vagyunk (számla nélkül vásárlás), rövid távon gondolkodunk (eladósodás), önzőek vagyunk és erőszakosak: a miénkkel nem egyező véleményeket hülyeségnek, azok képviselőit butának és/vagy gonosznak tartjuk. Akárcsak Orbán vagy Gyurcsány. Nincs mit csodálkoznunk.
És persze mindezért Török Gábor a hibás, mert nem határolódott GFG-től 🙂 ahogy Jótündér sugallta.
@incze:
„…ellenzék (széthajszolva, lejáratva, kriminalizálva),…”
Ebbe belekötnék. Ha az ellenzék – akár Bajnai, akár Mesterházy – tehetséges lenne akkor nem tudná őt/őket a Viktor leamortizálni.
Vagy, ha Gyurcsány tehetséges lett volna (és nem egy kókler) akkor őt sem tudta volna Orbán kicsinálni.
Nem olyan zseniálisak ám a fideszes fiúk!
@Mészáros Laci:
„…azért választunk becstelen, rövid horizontú, önző és erőszakos embereket, mert mi magunk is becstelenek vagyunk (számla nélkül vásárlás), rövid távon gondolkodunk (eladósodás), önzőek vagyunk és erőszakosak: a miénkkel nem egyező véleményeket hülyeségnek, azok képviselőit butának és/vagy gonosznak tartjuk. Akárcsak Orbán vagy Gyurcsány. Nincs mit csodálkoznunk.”
Ne csacsiskodj!
@kuszkusz1: Nem azt mondtam, hogy nehéz dolga volt, csak azt, hogy nem bonyolódott igazából POLITIKAI JELLEGŰ vitába az ellenzékkel (korábbi kormány-, vagy kormányon kívüli erőkkel).
@kuszkusz1: Ez kettő darab sült galamb.
@Mészáros Laci: Nekem nem ez jött le a posztból, hogy ezért TG volna hibás. TG maximum azért hibás (részben) a poszt szerint, hogy a politikatudomány állása olyan, amilyen. Lévén, hogy TG azt műveli, hát hadd lehessen hibáztatni a munkája eredményéért, nem?
@incze:
Akkor másképp fogalmazok: ha Gyurcsány, vagy Mesterházy, avagy Bajnai igazi politikai tehetségek lennének akkor egyiket sem tudta volna a Viktor kinyírni. Az ellenzék eljelentéktelenedése nem Orbánon múlt, noha persze szándékában állt kinyírni őket.
@Counter:
Bocsánat!
Nem csirke, hanem galamb, nem grill hanem sült!
Aha…!
@jotunder: teljesen jól látod. Bár nem hiszem hogy magától jött rá, fizetett szakértők tervezik minden lépését, és azt is hogy rengeteg pénzbe kerül. A simicskai pénzgyár erre van kitalálva, hogy a forrásokat biztosítsa. Az ellenzék meg rózsaszín álmából felkeltette szűzlányként úgy tesz mintha nem értené
@kuszkusz1: Szanyi ügyben nincs vitánk (nekem más miatt vállalhatatlan, de ez mindegy is). Viszont ha annak, hogy a magyar választásokon Szanyi ne induljon (és ezzel ne rontsa az MSzP esélyét) az az ára, hogy az MSzP az EP választásokon miatta szavazatokat veszít, akkor ez egy döntés. Ne gyere most azzal, hogy leginkább egyiken se kellene indulnia, mert nem erről van szó. Méghozzá azért nem, mert nem Szanyiról akarok vitatkozni. Ha Szanyit az MSzP-nek nem muszáj indítania, és indítja, akkor hülyék. Ha viszont bárki (és felejtsük el Szanyit, jó, mert iránta érzett érzelmeink elhomályosítják a fő kérdést, ami pedig az volt, hogy a választók erkölcsei, elvárásai stb. milyen hatással vannak a politikusokra) támogatással rendelkezik a párton belül, vagy a szavazók között, és ez a valaki nem felel meg a Te (vagy az én vagy bárki) normáinak, elvárásainak, akkor vannak olyanok, akikének viszont megfelel.
Ugyanezt tudom válaszolni a másik megjegyzésedre: Én nem azt mondtam, hogy a szavazatukkal adnak felhatalmazást az emberek mindenre (az ellenkezőjét gondolom, annak ellenére, hogy jogilag valszeg nincs igazam), hanem azzal, hogy VEZÉRT kívánnak maguk fölé, akit imádni lehet, bármit is csinál (minden hasonlóság egy adott párt híveivel …). És ez korrumpálja a politikust, a gátlástalan hatalomgyakorlás lehetősége. Hiába látják megváltónak, mint köztudott, a Megváltót nem mentették meg, pedig megtehették volna. Tehát akit megváltónak látnak, az nem ér fel erkölcsi tartásban a Megváltóhoz. Senki, ezért kellenek a fékek és ellensúlyok, csak hogy ne legyen félreértés.
@alexian: Az ellenzék helyzete kurvára nem olyan egyszerű. Ha úgy tetszik Orbánnak ezerszer könnyebb dolga van: neki a maga erőpolitikájával azt kell elhitetnie, hogy aki vele tart kurva jól jár, mandarin lesz belőle. Ha úgy tetszik, rövid távon minél durvább geci (büntetlenül és nyereségesen), annál meggyőzőbb. (Ezt is megteheti.) Az ellenzéknek meg arra kéne rávennie az ebből élőit, hogy sorolja hátrébb az önérdekét. Csapda helyzetben vannak a szociológiai értelemben, a dezertálás túl sok ebből élőnek jelent a kívánatosnál ugyan szerényebb, de elérhetőnek látszó nyereséget, a kooperáció túlontúl rizikós (ki akarna Gyurcsány sorsára jutni).
@Kuviklacz:
„VEZÉRT kívánnak maguk fölé, akit imádni lehet,…”
Nem hinném, ez egy fikció.
Én egyetlen politikust tudtam igazán szeretni, Németh Miklóst akinek semmiféle vezéri ambíciója nem volt. Amikor megbukott (a rendszer miatt amihez köthető volt, bár semmiféle hasonlóság nem kötötte össze őket) a népek azonnal a népszerűségi lista élére szavazták 85 ponttal ha jól emlékszem, ami arra vall, hogy nem csak én szerettem.
Ezt a vezéri izét az Orbán tukmálta rá a híveire, minekutána 2002-ben megbukott. Akkor kezdte kiépíteni azt a személyi kultuszt amely leválthatatlanná teszi őt a Fidesz éléről. Ha a vezérkar le akarná váltani az elnöki posztról a hívek fellázadnának. A Fidesz Orbán foglya.
Az, hogy Gyurcsány szintén vallásos jellegű hívekkel veszi körül magát annak ugyanaz az oka mint az Orbán-kultusznak – normális, tárgyilagos, objektív megközelítés esetén egyiknek sem lennének rajongói.
A rajongás – a politikussal való kritikátlan érzelmi azonosulás – a gondolkozás helyett van, annak a kizárására. Az egy hosszú folyamat ameddig egy normális, ép kritikai érzékkel bíró emberből Orbán, illetőleg Gyurcsány rajongó lesz, de az arra hajlamos egyénekkel meg lehet csinálni.
@Kuviklacz:
Azt viszont igaznak tartom, hogy a hatalom korrumpál és többnyire tönkreteszi a jellemet. Jó példa rá Demszky aki valamikor, hajdanán remek ember volt és korrupt, tehetségtelen, lelkiismeretlen, dzsentroid alakként végezte.
A legtöbb politikusnak azonban nem kell elaljasulni az idők folyamán, mivel már a pályája elején is rendelkezik azokkal a vonásokkal amelyek egy jobb emberen csak a politikusi lét néhány éve után vesz erőt.
@incze: Az ellenzékben mára megcsappant szinte minden, nincsenek új arcok, elképzelések, és nem tudják megszólitani a népet, a fiatal szavazókat. Orbánviktormonnyonle, le kell váltani program már nem elég. Mire kell leváltani? A hagyományos igérgetés, rutinszerű hazudozás már nem eladható. Orbán végigolvasta a történelemkönyvet, a feudalizmust
összevonta a Rákosi érával és punktum. Erre kössön az ellenzék bokrétát…