Török Gábor esete Jones gazdával (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Úgy tűnik, nem mindenki szereti Török Gábor elemzését Orbán Viktorról.
Bevallom, elsőre az jutott eszembe, hogy ehhez az elemzéstudományhoz, mintha kicsit kisebb felkészültség is elegendő lenne, mint amennyi a molekuláris biológiához szükséges, de lehet, hogy tévedek. Felületes szemlélő azt gondolná, hogy egy ilyen szöveget gyakorlatilag bárki le tud írni, aki eltalálja a tabulatúrát harminc centiről.
TG Schmidt Máriát idézi (rosszul), aki azt írta a Népszabadságban, hogy „Jones gazda nem jön vissza”. Amit Török kolléga nem említ meg, az az, hogy mi történt utána Schmidt Máriával. Először megjelent ez az írás. Schmidt Máriát azzal vádolta meg az azóta sem azonosított szerző, hogy a nagytőkével (Bajnai, Spéder) szövetkezik Orbán ellen. Majd (ezt nem linkelem, de nem nagyon nehéz megtalálni) valakik kiadták Schmidt Mária privát telefonbeszélgetéseinek jegyzékét, amiből elég sok mindent megtudhatott róla az, akit az ilyen dolgok érdekelnek.
2002-ben ott voltam a Testnevelési Főiskola előtt. Nem jutottam be az épületbe, megközelíteni is reménytelen volt. Egy leállított villamosban ültem egy ideig, és láttam, hogyan változik meg az addig teljes letargiában leledző emberek arca, láttam, ahogy Orbán Viktor felébreszt valamit a hallgatóságában, ami miatt én azokkal az emberekkel később már semmiféle közösséget nem tudtam vállalni. Azt hiszem akkor dőlt el, hogy nekem abban az országban nem lesz maradásom.
TG csodálattal beszél Orbán képességeiről, amivel sokakban visszatetszést keltett. Én hajlamos vagyok elfogadni azt, hogy Orbán felépített valamit, amit nem könnyű felépíteni, és azt is elfogadom, hogy Orbán bárki másnál jobban kommunikál a magyarokkal. TG hangsúlyozza a „demokratikus körülményeket” és visszautasítja azt, hogy Orbán kormányzása diktatórikus lenne. Magyarországon nyilván nincs totális diktatúra, de az, hogy az elmúlt negyedszázadban a magyar demokrácia minősége még sohasem volt olyan rossz, mint ma, talán Török elemző sem fogja tagadni.
Jones gazda visszajött. És nem egyedül. A félőrült Kerényivel, a nyíltan fasiszta Bayerral, a debilis Matolcsyval jött vissza, saját képére formálta az országa alkotmányos rendjét, szabályos ideológiai sorvezetőt rakatott az Alaptörvénybe, gyakorlatilag egy hideg polgárháborúba taszította az országot. Igen, bizonyos problémákat csak és kizárólag Orbán tudott kezelni Magyarországon. Nem jól, de valahogy. Igen, nincs ellenzéke, csak egy rakás orbitális lúzer bohóckodik a másik oldalon. Igen, Orbán ért valamit, amit a többiek láthatóan nem tudnak, de talán csak nem akarnak megérteni. Csak abban nem vagyok biztos, hogy amit Orbán megértett és tudomásul vett, azt meg szabad érteni és tudomásul szabad venni.
TG minden különösebb érzelem nélkül ír arról, hogy Orbán „megöli” az ellenfeleit, ha az lehetséges. Azt nem fogja fel, hogy pontosan ez vezet oda, hogy valakik egyszer majd elfeledkezhetnek az idézőjelekről. Orbán nem csak épített, hanem rombolt is, főleg rombolt. A nemzeti együttműködés rendszere valójában a nemzeti közösség szétverését jelenti. Itt nemcsak arról van szó, hogy százezrek, köztük olyan emberek, akik Török Gábornál talán kicsit versenyképesebbnek számítanak a Lajtán túl, hagyják el az országot, hanem arról is, hogy a maradók nem elhanyagolható része már nem érzi, hogy ehhez az országhoz tartozik.
Orbán olyan országot épített magának, amiről nem volt szó 1989-ben. Nem volt szó arról, hogy egyetlen embernek ekkora hatalma lehet, hogy a közmédiától az ügyészségig mindenki egyetlen vezető szavát lesse. Nem volt szó arról, hogy egy nem is olyan rettenetesen felvilágosult abszolút monarchát választunk magunk fölé. Igen, ezt Orbán érte el, Orbán kényszerítette ki, és Orbán tudja fenntartani. Ebben Török Gábornak teljesen igaza van. Csak egy dolgot kellett volna hozzátennie: hogy ez tűrhetetlen.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519345-6ab3d29a6c502' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519345&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519345-6ab3d29a6c502&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519345-6ab3d29a6c502' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@ulloiut: Az Adolf-Viktor analógia nem annyira hülyeség, inkább a nemzetiszocialista Németország-Magyarország analógia hülyeség. A két politikus feltörekvésében rengeteg hasonló momentum, eszköz fellelhető.
@Érvsebész: én nemcsak azokat a politikai elemzőket unom, akik lesik Orbán minden szavát, tettét, hogy aztán jól megmagyarázhassák, hanem Orbánt is mérhetetlenül unom.
Meg azt a szellemi nihilt, amelyik balliberálosozik, meg birkamenetezik.
És nem értem jótündért, aki okos is, szép is, szellemes is, kurva jól tud irni, fogalmazni is, hogy mi a fészkes fenéért foglalkozik a nagyon szánalmas Török Gáborral és a szerecsenmosdatásával.
@török gábor:
tudjuk.
nem is követem a blogodat évek óta.
jó darabig követtem, aztán eluntam.
gondolom evvel mások is így vannak.
hát ha neked ez jó…
mondjuk sztem ezért kár volt annyit tanulni.
nem beszélve a rád költött kidobott pénzről.
na mindegy.
merítési állománynak is kellenek sokan.
TG amúgy a kilencvenes években sokáig a szadi körül tevékenykedett.
na meg is látszik…
hogy a „mi legyen” nem érdekelte.
ellentétben a TG féle nagy kalap szoaréval, ez egy elemzés:
tldr.444.hu/2014/09/18/a-ner-elkerulhetetlen-bukasa/
sokaknak itt nem politológusra van igényük, hanem baloldali fritz tamásokra, akik jó keményen odamondják, milyen rohadék a MÁSIK oldal.
@mavo:
Végülis baloldali Bayerzsótink már van, úgy hívják, hogy Tóta ‘W’ Árpád, mentségére szolgáljon, hogy azért bélféreg zsótinál fényévekkel értelmesebb, de a stílusa nem csodálom, hogy kiakasztja a fidesz tábort :DD
@mavo: Ha neked ez a vitakultúra megfelel akkor legyen igazad.
havonta lépnek le kollégáim nyugatra,-pedig vasutasok vagyunk,-voltak.
-de lassan elfogynak a lelépők tőlünk is,mert itt maradtunk idősebbek.
-pedig ezek közt akik itthon nagypofával kiabálják én sem szeretek magyar lenni.
-maradunk szomorú szemtanúnak,-mert túlélők mindig maradnak akik elmesélik mi történt.
@mavo: Az, ha másnak más a véleménye, még nem baromság, legfeljebb te nem értessz vele egyet.
Igazából te nem vitatkozni akarsz, hanem kinyilvánítani. Úgy mint Orbán és tsai. Aki nem velünk van az ellenünk, és barom, és hülyeségeket mond, meg buta.
Nem rólam állítod ki a bizonyítványt ezzel a stílussal, hanem magadról.
Úgy nézem a fizetett fideszes trollhadsereg is megérkezett úgy fél öt után.
@Guestenye:
te hülye vagy.
@Peter Fender: egyetértek teljes mértékben. ha arra lesz szüksége a kispöcsnek egy percig sem fog habozni vérebeivel vért ontatni,ha az kell a megfélemlítéshez.
@Miklós Leitereg: aszem még 2 mondatot elolvastam,aztán tényleg befejeztem.
van rutinom a süket duma felismerésében.-már ami nekem az,persze-
@mavo:
Miért is? Leírtam amit én gondolok.
@mavo: én pestisnek
@Peter Fender:
tipikus példa vagy arra, milyen az, amikor valaki a mondanivalóval képtelen foglalkozni, ezért elkezd stílussal és efféle, a tartalom szempontjából érdektelen dolgokkal foglalkozni.
véleményről akkor lehetne szó, ha nem állt volna elő olyan helyzet, amely analóg azzal, amiről az úgynevezett véleményed van. ha azt mondod, az a véleményed, hogy nagy ii esős időben rosszul játszik, és ehhez képest nagy ii már játszott esőben, méghozzá jól, akkor a véleményed butaság.
orbán volt olyan helyzetben, amikor megmutathatta volna, hogy képes hitlerként viselkedni. nem történt meg. miről beszélünk?
valakinek rémlik még, amikor 2006 tájékán hasonlót játszott el a fidesz a maszoppal és gyurcsival? hogy a demokráciára tör (2006. október-), meg hogy ein volk, ein reich, einf führer (2006. február)?
ugye, hogy nem. meg sem történt, jaj, dehogy.
@sutyerák:
ki a faszt érdekel a véleményed.
@Guestenye:
tehát te úgy véled, hogy tóta minden racionalitást nélkülöző, beteg ösztönökre építő, uszító bejegyzéseket ír, csak éppen „baloldaliaknak”?
amikor sokszor xar helyzetben voltam az életemben,akkor csak az vigasztalt,hogy ez is el fog múlni,majd visszagondolok rá,-aztán elmúlt és jobb lett.
így vagyok evvel az orbánrezsimmel is.
@mavo:
Nem, hanem a szóhasználatára értettem.
@mavo: 🙂
-kis fizetett striciket biztos nem.
megsimogatta a kisgyermek fejét,pedig le is lövethette volna. -jóember.
de leginkább jóbarát,-mint fedőnév.
@Guestenye:
tóta és bájer stílusa nagyjából ég és föld. időnként persze felidézi például bajert, de az mindig jól odaértendő idézőjelben van.
tóta nagy balszerencséje egyébként, hogy azoknak a többsége sem érti, akiknek elvileg ír. bájerzsóttinak ilyen problémája nincs.
@sutyerák:
én jelenleg attól félek, hogy török gábornak mégis igaza lesz, és ez a rezsim egy ronda katasztrófába torkollhat.
@sutyerák: youtu.be/kE5AERj_7Zs
@mavo:
Azért kell őket elzavarni még 2018 előtt! Vagy az EU-nak kellene megbuktatnia.
@mavo: „a lényeg: azt állítani, hogy hitler demokratikusan választották volna meg: otromba hazugság.”
Sajnos nem hazugság. Vitatható a kérdés. A weimari rendszerben soha semelyik párt nem szerzett abszolút többséget, mindenki koalícióban kormányzott. A rendszerellenes pártok parlamenti többsége miatt már egy jó ideje nem lehet parlamenti kormányzást összehozni. Tény: Weimarban soha, egyetlen demokratikus párt sem kapott annyi szavazatot, mint a náci párt a két 1932-es, illetve az 1933-as választáson (az utóbbi már nem volt demokratikus). Hitler kinevezésekor a náci párt messze a legnépszerűbb párt volt. 1932 júliusában a nácik majdnem kétszer annyi szavazatot kaptak, mint a szocdemek és többet, mint a négy demokratikus párt együtt.
Addigra már jó ideje parlamenti többség nélkül kormányok működtek, akik minimum a demokratikus alkotmány szellemiségével, de talán annak szövegével szemben is kormányoztak. Amikor Hindenburg hosszú lavírozás után 1933 januárjában végül úgy döntött, hogy kinevezi Hitlert kancellárnak, akkor ezzel viszonylag hosszú, a weimari alkotmányt sértő állapotnak vetett véget, hiszen esély volt arra, hogy parlamenti többséggel álljon fel kormány. Ezután a nácik pár hónap alatt szétverték a demokratikus rendszer maradványait. A hatalomra jutása időpontjában a Hitler-kormány nem volt kevésbé legitim, mint az azt megelőző kormányok, viszont azokkal szemben reális esélye volt egy — demokratikusan választott – parlamenti többség összehozására. Lehet azt állítani, hogy Hitler kinevezése nem volt demokratikus, de nem volt kevésbé az, mint az azt megelőző kormányok, sőt, a nácik és a DNVP együttes, a többséget megközelítő parlamenti ereje miatt inkább az volt.
@mavo:
Pedig így volt. Olvass utána.
@mavo: én is attól tartok,de semmi indokát nem látom orbán bármely dicséretének semmilyen összefüggésben.
-nekem egy utolsó gazember a szememben.
-én nem sok emberre haragszom,próbálok békésen élni,de azt utálom.
Tóta W. a hatalmon lévőket szidja,-bayercsóti meg azokat akik őket bírálják.
kis különbség.
-mint szabad ember és szolga
@sutyerák:
Oké, ez is igaz, de akkor megtudnád mondani, hogy Tótát miért utálják ennyire a fideszesek?
@Guestenye: gondolom,mert pontosan találnak a szavai.
A tehetség mindig megmutatkozik.
Vagy megmutatják.
@ingyenebed: Ez is egy jó cikk, szintén a 444.hu-n:
444.hu/2014/09/24/roviden-igy-lesz-magyarorszagbol-latin-amerika/
Bővebben:
tldr.444.hu/2014/09/24/igy-lesz-magyarorszagbol-latin-amerika/
Elég rémisztő, de szerintem (sajnos) igaza van Bede Mártonnak.
youtu.be/ShaVle8SiO8
állítólag jó film,Sanya szerint. Generation War,-csak rohadt hosszú.
4,5 óra német fiatalokról a háborúban.
@Peter Fender:
+1
Ráadásul még csak nem is rejti véka alá a véleményét a demokráciáról.
Sem ő, sem a láncos kutyái ( Rubovszky pl.), akik viszont szemmel láthatóan Orbán nyilatkozatai után bátorodnak fel mindig. És egyre jobban.
@török gábor:
Meg még cinikus is.
De legalább ebben akkor hasonlítotok a Kedves Vezetővel…
@Evezős: hogyénazta rubovszkit mennyire rühellem,azt le nem írom,-azt a vén gatyarohasztó álszent majmot.
@sutyerák:
Hű, elsőre kicsit erősnek találta a láncos kutya megfogalmazást (bár nem véletlenül írtam), de most azért úgy érzem, helyén van!
🙂
hogy az keresztény talán a megkeresztelésekor volt utoljára,-valószínű.
demokrata meg sosem.
@sutyerák:
Azt látja, érzékeli, hogy most így lehet (sőt kell) beszélni. Erre adnak pontot a fidesznél.
Ha holnap mást lesz a módi, akkor mást és másképpen fog mondani.
Egyszerűek ezek, mint a faék.
@ulloiut:
ezekben nagyrészt egyetértünk, csak te elég lágyszívűen értelmezed. tény, hogy a korábbi kisebbségi legitimiációja kérdéses volt (félek, hogy az egész weimari köztársaságé), azonban a hitlert végül közvetlen hatalomra segítő 33-as választás megkérdőjelezhetetlenül illegitim volt, a tényleges teljhatalmat (Ermächtigungsgesetz) pedig már sima fegyveres puccsal szerezte meg. teljesen érdektelen hindenburg indíttatása, ha az azt követő szavazás nem volt demokratikus.
és akkor még nem is rugóztam azon, már két 32-es választás tisztasága is hagyott kívánnivalókat a helyenként meglehetősen szabadon kóricáló fegyveres náci és komcsi bandákkal.
teljesen felesleges hitler hatalmát legitimálni. márpedig ez a „hitlert is demokratikusan választották” lódítás másra nem jó. oké, most kiderült, hogy az orbánt hitler „párhuzam” is erősíthető vele, oké, akkor arra is jó.
@sutyerák:
van két állításom, nézzük meg, oké?
1. christian ronaldo sokat fetreng és kamuzik.
2. christiano ronalo egy kiváló futballista.
lehet-e a két állítás egy időben igaz?
@mavo:
„korábbi kisebbségi legitimiációja” = korábbi kisebbségi KORMÁNYOK legitimiációja
@jotunder:
Jotunder, nálad az hogy jön össze, hogy TG-nek oda kellett volna írnia, hogy ez tűrhetetlen, és mégsincs vele „semmi bajod”?
@Zero Dark Thirty:
nem tudom, erről mi jt véleménye, de ha nem gond, én leírom a magamét.
ha mondjuk portugália a fidesznek felel meg, és az ellenzék teszem azt ausztriának, akkor ausztria nem azért veszít a portugáloktól, mert azok alattomosak (sajnos nem ritka), mert fetrengenek és színészkednek (igen, erre is hajlamosak), vagy mert igyekeznek a játékvezetőt befolyásolni (igen, ez sem áll tőlük túl messze), hanem azért, mert a futball nevű játékban ők a jobbak.
írhat az elemző arról, hogy a portugálok ilyen meg olyan szemetek voltak a meccsen, csak éppen azzal egy centivel nem kerül közelebb a győzelmük okához. felesleges karakterpazarlás.
jelenleg a politika nevű játékban egyértelműen orbán viktor és a fidesz a jobb. ez van. ha valaki ezt leírja a fölös sallangok nélkül, az nem feltétlenül orbán seggéből lóg ki.
@thumb: Én is ezt a mondatot szeretem a legjobban ebből a postból.
@mavo: Tehát, ha az osztrák középpályás null-háromnál pisztolyt ránt, és lelő négy portugált, így végül öt-háromra nyernek, akkor a futball nevű játékban ők a jobbak. Javíts ki, ha valamit nem jól értettem. :-
„Aki politikáról alkot véleményt, rögtön kiteszi magát mások automatikus elhelyezési kényszerének. A politológusok többsége ezt nem akarja, szeretne független maradni, minimálisan abban az értelemben, hogy állásfoglalásai mögött több áll a tudományos felkészültségből, mint a valamely oldal iránti hűségből. Ez még az elfogultabbnak tartott politológusokra is igaz, és ezért is érdemes őket mindig meghallgatni.
Aztán a beskatulyázási kísérletekre adott egyik lehetséges válasz a pártoktól és a politikai oldalaktól való elhatárolódás. Ezen belül pedig az a módszer, hogy az elemző a rendszeren belül csak a folyamatokat figyeli, magát a rendszerelemeket nagyjából adottnak és nem minősíthetőnek veszi. Ezáltal úgy tágul ki a vizsgált terület, hogy mintegy kitakarja a politikai oldalakat is a képből. Azonban pont így kitakaródik a rendszerelemek igazi lényege és értelme is, elmosódnak a kontúrok, tág értelmezést nyernek a fogalmak, bármibe bármi belefér.”
Ezt írtam régebben a politológusi szerepválasztásokról, a TGE-blog létrejötte és formálódása is benne van.