Török Gábor esete Jones gazdával (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Úgy tűnik, nem mindenki szereti Török Gábor elemzését Orbán Viktorról.
Bevallom, elsőre az jutott eszembe, hogy ehhez az elemzéstudományhoz, mintha kicsit kisebb felkészültség is elegendő lenne, mint amennyi a molekuláris biológiához szükséges, de lehet, hogy tévedek. Felületes szemlélő azt gondolná, hogy egy ilyen szöveget gyakorlatilag bárki le tud írni, aki eltalálja a tabulatúrát harminc centiről.
TG Schmidt Máriát idézi (rosszul), aki azt írta a Népszabadságban, hogy „Jones gazda nem jön vissza”. Amit Török kolléga nem említ meg, az az, hogy mi történt utána Schmidt Máriával. Először megjelent ez az írás. Schmidt Máriát azzal vádolta meg az azóta sem azonosított szerző, hogy a nagytőkével (Bajnai, Spéder) szövetkezik Orbán ellen. Majd (ezt nem linkelem, de nem nagyon nehéz megtalálni) valakik kiadták Schmidt Mária privát telefonbeszélgetéseinek jegyzékét, amiből elég sok mindent megtudhatott róla az, akit az ilyen dolgok érdekelnek.
2002-ben ott voltam a Testnevelési Főiskola előtt. Nem jutottam be az épületbe, megközelíteni is reménytelen volt. Egy leállított villamosban ültem egy ideig, és láttam, hogyan változik meg az addig teljes letargiában leledző emberek arca, láttam, ahogy Orbán Viktor felébreszt valamit a hallgatóságában, ami miatt én azokkal az emberekkel később már semmiféle közösséget nem tudtam vállalni. Azt hiszem akkor dőlt el, hogy nekem abban az országban nem lesz maradásom.
TG csodálattal beszél Orbán képességeiről, amivel sokakban visszatetszést keltett. Én hajlamos vagyok elfogadni azt, hogy Orbán felépített valamit, amit nem könnyű felépíteni, és azt is elfogadom, hogy Orbán bárki másnál jobban kommunikál a magyarokkal. TG hangsúlyozza a „demokratikus körülményeket” és visszautasítja azt, hogy Orbán kormányzása diktatórikus lenne. Magyarországon nyilván nincs totális diktatúra, de az, hogy az elmúlt negyedszázadban a magyar demokrácia minősége még sohasem volt olyan rossz, mint ma, talán Török elemző sem fogja tagadni.
Jones gazda visszajött. És nem egyedül. A félőrült Kerényivel, a nyíltan fasiszta Bayerral, a debilis Matolcsyval jött vissza, saját képére formálta az országa alkotmányos rendjét, szabályos ideológiai sorvezetőt rakatott az Alaptörvénybe, gyakorlatilag egy hideg polgárháborúba taszította az országot. Igen, bizonyos problémákat csak és kizárólag Orbán tudott kezelni Magyarországon. Nem jól, de valahogy. Igen, nincs ellenzéke, csak egy rakás orbitális lúzer bohóckodik a másik oldalon. Igen, Orbán ért valamit, amit a többiek láthatóan nem tudnak, de talán csak nem akarnak megérteni. Csak abban nem vagyok biztos, hogy amit Orbán megértett és tudomásul vett, azt meg szabad érteni és tudomásul szabad venni.
TG minden különösebb érzelem nélkül ír arról, hogy Orbán „megöli” az ellenfeleit, ha az lehetséges. Azt nem fogja fel, hogy pontosan ez vezet oda, hogy valakik egyszer majd elfeledkezhetnek az idézőjelekről. Orbán nem csak épített, hanem rombolt is, főleg rombolt. A nemzeti együttműködés rendszere valójában a nemzeti közösség szétverését jelenti. Itt nemcsak arról van szó, hogy százezrek, köztük olyan emberek, akik Török Gábornál talán kicsit versenyképesebbnek számítanak a Lajtán túl, hagyják el az országot, hanem arról is, hogy a maradók nem elhanyagolható része már nem érzi, hogy ehhez az országhoz tartozik.
Orbán olyan országot épített magának, amiről nem volt szó 1989-ben. Nem volt szó arról, hogy egyetlen embernek ekkora hatalma lehet, hogy a közmédiától az ügyészségig mindenki egyetlen vezető szavát lesse. Nem volt szó arról, hogy egy nem is olyan rettenetesen felvilágosult abszolút monarchát választunk magunk fölé. Igen, ezt Orbán érte el, Orbán kényszerítette ki, és Orbán tudja fenntartani. Ebben Török Gábornak teljesen igaza van. Csak egy dolgot kellett volna hozzátennie: hogy ez tűrhetetlen.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519345-6ab3c95285fe0' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519345&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519345-6ab3c95285fe0&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519345-6ab3c95285fe0' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@aritus: szép??? kivel tévesztesz te engem össze??????????
@jotunder: Azt csak költői fokozásból írtam:))))
Fogalmam sincs, hogy ki vagy. Mármint azt tudom rólad, amit itt a blogon írsz magadról.
@Kettes:
próbállak komolyan venni: hol vannak ezek a lelőtt politikusok, újságírók, akárkik?
és pláne milyen null-háromról beszélsz nekem, amiről a fidesz szabálytalanul fordított? mutass már nekem akár csak egyetlen olyan közvélemény kutatást mondjuk 2008 óta, amelyből nem a fidesz győzelmét lehetne kiolvasni?
de majd kijavítasz, ha valamit nem jól értettem. az mikor jön, hogy orbán seggéből lógok ki?
@Kettes: mavo-nak a futballos hasonlatáról ez jutott eszembe:
„Egészen pontosan az 1986-os világbajnokság Argentína-Anglia negyeddöntőjének 51. percében, amikor a 166 centis Diego Maradona a 183 centis Peter Shilton kapus felett a kapuba juttatta a labdát. A visszajátszások hiába erősítették meg, hogy Maradona a kezét használta, a bíró nem vette észre, és megadta a gólt. Az angolok – és velük együtt a nyugati világ jelentős része – tomboltak, az argentinok viszont csak nevettek, és a mai napig borzasztóan büszkék a találatra, amit a hivatalos magyarázat szerint isten kezének kösznhetnek.”
tldr.444.hu/2014/09/24/igy-lesz-magyarorszagbol-latin-amerika/
Szóval nem tudom, hogy a futball (ami híres a bunda meccsekről) miért az „objektív, tiszta” versenyt juttatta eszébe. Hacsak pont a bundák miatt. Akkor meg, á hagyjuk, annyira szánalmas arról beszélgetni, hogy Orbán jó politikus. Aha, Chavez is milyen jó politikus volt, már törökgábori értelemben, hát hányszor megválasztották! Csak éppen tönkre baszta Venezuelát.
baszod, ellenzék éppen most tette ki az „igen, ennyire idióták vagyunk” táblát.miről beszélünk?
Török Gábor természetesen nem fizetett ügynök, nem fekszik be jobban a megrendelőknek, mint bármelyik honi politikai elemző (értsd: sekélyesen képzett irogató). Ez az elemzése se butább, mint a többi, de pontosan olyan korlátolt, mint azok: eljátssza, hogy azzal tud objektív képet rajzoni a politkáról, mert „értéktartalom” nélkül elemzi a folyamatokat – ami a politikai cselekvés esetén persze kategóriahiba, hiszen a politikai közösségre, a politika által uralt élet minőségére gyakorolt hatás is része egy politikus teljesítményének, közvetlenül jellemzi a hatalmi játékainak, tartósságát, erejét, valódi természetét. Ha valaki ezt kihagyja az elemzésből az egyszerűen szakmai hibát követ el, komolyat.
@aritus:
ez az, adjunk a demagógiának! természetesen fel sem fogtad a hasonlat lényegét.
mi köze maradona híres góljának ahhoz, hogy teszem azt a legerősebb összeállításával felálló mostani bayer münchen 10-ből 9-szer BIZTOSAN le fogja győzni a legerősebb összeállításával pályára lépő mostani videotont, ha összeeresztjük őket 10 meccsre. ja, hogy nem sok? akkor miért pont „véletlenül” ez jutott az eszedbe?
@mavo:
Mondjuk ez ott kezdődik, hogy mit értelmezünk „a politika nevű játéknak”. De nem is válaszoltad meg a kérdést, amit @jotunder: -nek tettem fel. Ő sem.
@fortin2:
Török Gáborból az egyetlen, ami nem halálosan unalmas vagy idegesítő, az idézetgyűjtemény a saját blogján, a mások által róla tett megjegyzések, amik közül számos felettébb találó van.
Vannak apró tévedések.
Orbán nem érzi, hogy mi kell a magyarnak. Tudja, de nem ám a Galaktikus Nagytanácstól. Hanem a Századvégtől. Ebben az értelemben tehát GFG nem hülye. Azaz hülye, de abban az értelemben nem, hogy a munkáját el tudja végezni. A politológia és társadalomtudományok tehát valós tudományok. Ennek bizonyítéka az idei újabb kétharmad. Ugyan csak két fővel van meg a kétharmadnyi többség – ha jól tudom -, de hát a bonmot szerint a tökéletes Forma 1-es versenyautó is szétesik, miután elsőként haladt át a célvonalon. (Ti. szétesése bizonyítja, hogy semmi fölösleges nem volt benne.)
TG csupán csodálja ezt a célmegfelelősége szempontjából tökéletesen működő gépezetet és azt a tényt, hogy Magyarországon ilyet egyáltalán létre tudott hozni valaki. Más kérdés, hogy ez a csodálat kb. annyira gusztusos, mint amikor Ash ecseteli az Alienben, hogy az idegen lény milyen tökéletes. http://www.youtube.com/watch?v=6-gJMs6DwuE
@mavo: Téged ma valaki bántott? Mert mindenkibe agresszívan belekötsz.
Nem tudtam, hogy neked a futball a szent és tiszta játék, amiben soha nincs csalás.
Egyébként nem értek a focihoz, nem is szeretem.
Csak épp ma olvastam Bede cikkét, és eszembe jutott a focis hasonlatodat olvasva. De bizonyára rettenetesen sanda szándékaim voltak ezzel az idézettel. Méghozzá az (most, hogy lelepleztél, be kell valljam), hogy attól, hogy egy politikus megnyeri a választást, akár többször is, az önmagában nem jelenti azt, hogy jó politikus.
@Dr. No: Azért ne feledjük el, hogy a fidesznek másodjára csak úgy jött össze a kétharmad, hogy addig farigcsálta a választási tv-t, hogy kb 45% is elég volt a parlamenti kétharmadhoz. Így is a fidesz kapta a legtöbb szavazatot, nem vitás, de nem csak amiatt, hogy a többi párt még vicc kategória sem.
@mavo: Én viszont nem nagyon tudom komolyan venni ezt az újabb trippedet.
Orbánt – másokkal, például Török Gáborral ellentétben – nem tartom zseniális politikusnak. A sikereinek a titka – szerintem – hogy out-of-the box gondolkodik egy olyan játékban, ahol mindenki más in-the-box gondolkodik. Néha eszükbe jut, hogy máshogy is lehetne, de aztán elszégyellik magukat már a gondolatért is. Orbán nem, ő meg is valósítja.
Hát hol tiltja azt bármelyik demokratikus biblia, hogy nem lehet zsarolással visszakényszeríteni az embereket az állami nyugdíjrendszerbe? Mi tiltja, hogy régi párttársunkat, családi barátunkat, egykori kolis szobatársunkat nevezzük ki legfőbb ügyésznek, bíróiság elnökének, adóhivatal elnökének, alkotmánybírónak? Hol van az megírva, hogy az Alkotmányba csak igazat lehet beszélni? Semmi, ugye? Akkor nyilván meg sem lettek szegve itt a játékszabályok.
Orbán egy tróger. Tróger embernek, tróger apának, tróger barátnak és tróger politikusnak is. A legtöbb politikus dörzsölt gazember (kivéve, aki még ahhoz is hülye), Orbán trógerségben veri meg őket. Ez a titok. Azon vitatkozol, hogy a trógerség belefér-e a politikai játékszabályokba. Rossz megközelítés. Nem a politikai játékszabályokba nem fér bele, hanem a hétköznapi civilizációs normákba. Erre utaltam a pisztolyos hasonlattal, látom hiába.
Nyilvánvaló, hogy Orbán jellemhibája (amit vagy az apja vert bele, vagy az apja nem vert ki belőle, ezt majd mondja meg a börtönpszichológus) sikeres. De hogy ezért őt elismerés kéne illesse? Micsoda marhaság ez?
@aritus:
„Nem tudtam, hogy neked a futball a szent és tiszta játék, amiben soha nincs csalás.”
üsd a szalmabábot, ne kíméld!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! és még én kötök bele másokba. 🙂
„Egyébként nem értek a focihoz, nem is szeretem.”
akkor meg a faszért szólsz bele?
@Kettes:
+1
@Kettes:
steve jobs egy komplett jellemhiba-gyűjtemény volt. végtelenül egoista, egyértelműen szocio- és valószínűleg pszichopata. zsarnok, gátlástalan hazug. barátait, üzletfeleit és munkatársait gátlástalanul megkárosította, ármánykodott, fúrt, zsarolt, a beosztottaival igazságtalanul, rendszer nélkül ordított. nem törődött a saját lányával, az apaságot az apple tőzsdére bocsátása előtt ismerte el nagy hirtelen, mert ha később teszi, akkor nagyságrenddel magasabb gyerektartást kellett volna fizetnie az anyjának, és még sorolhatnánk. elviselhetetlen főnök, rossz apa, rossz barát.
mondjuk ki őszintén: egy igazi rohadék. pedig őt nem is verte az apja.
furcsa dolgok ezek.
@mavo: A termék, amit Steve Jobs létrehozott, alighanem jó (bár nem vagyok rajongó), de minimum az biztos, hogy szép. Orbánnak könnyen lehet, hogy a végterméke szép, de hogy más, amit létrehozott, nem az, az biztos.
@aritus: Tehát a Fideszes politikai gépezet csődjét – a csőd előestéjét – annak kellene jeleznie, hogy úgy sikerült módosítaniuk a választási szabályokat, hogy adott részvételi arány mellett pont két fővel sikerült meghaladniuk a parlamenti kétharmadot? 200 fős parlamentnél nekem ez 0,5 %-os pontosságnak – inkább: biztonsági rátartásnak – tűnik. Azon túl, hogy a részvételi arányt is pontosabban becsülték meg, mint az ellenfeleik, mert hiszen a magasabb részvételi arány ugye minden előrejelzés szerint a Fidesznek lett volna kedvezőtlenebb.
Az ellenzéknek egyébként, ha tényleg komolyan akarna valamit, a tere szinte végtelen. Az idejük viszont nem, mert mások náluk sokkal pontosabban tudják, hogy hol és mit kellene lépniük, hogy gyenge pontján találják el a rendszert hvg.hu/itthon/20140827_Muszlim_nyomulas_a_borsodi_iskolakban/
@mavo: Tudod, mit? Orbán seggéből lógsz ki. Remélem, most boldog vagy. 🙂
@aronsatie:
steve jobs egyetlen valóban saját terméke az apple maga. a fidesz is egy cég, azt jelen formájában egy bizonyos orbán viktor hozta létre, és aktuálisan mintha a legsikeresebb lenne a saját üzletágában.
@Kettes:
csakhogy elértem ezt is, yeah. 🙂
@mavo: Az Apple cég produktuma olyan, amilyen, és a Fidesz cég produktuma is olyan, amilyen. Szerinted egykutya?
@aronsatie:
a shell kibaszottul büdös és kibaszottul környezetszennyező termék(ek)et állít elő, és forgalmaz, ám mint cég SIKERES.
SIKERRŐL beszéltem mindvégig, és nem arról, hogy az eladott termék gyógyítja a rákot, vagy a szépségétől kitörne a világbéke.
@mavo: OK, nem szóltam. Rossz párhuzam volt. Ha Orbán jól vezetné az országot, akkor sem lenne szeretetreméltóbb, de nem lenne ennyire kártékony. Jobs jól vezette az Apple-t.
@aronsatie:
„nem szóltam. Rossz párhuzam volt”
semmi gond.
btw. jobs elsőre elkúrta.
„Ha Orbán jól vezetné az országot, akkor sem lenne szeretetreméltóbb, de nem lenne ennyire kártékony.”
ebben kettőnk között nincs sok vita. nekem volna az a jól vezetés, amiért megbocsátanék neki. de abban benne lenne jó pár komoly csínytevésnek a jóvá tétele, arra pedig sok esélyt nem látok.
@Kettes: +1
@Dr. No: Ki beszélt itt a fideszes politika csődjéről?! Legfeljebb az ország csődjéről (szellemi, gazdasági, egzisztenciális, szolidaritási) szoktam beszéln – de a fenti kommentemben még ezt sem tettem -i, de törökgábor szerint ez nem számít, mert az Orbán az jó, mert vezeti a közvélemény kutatásokat, és mavo szerint is ez azt jelenti, hogy Orbán jó, ami azt is jelenti, hogy még fociban is ő nyerne…
Annyit írtam, csak, hogy ez a második parlamenti kétharmad úgy sikerült, hogy a választási tv fazonírozásával sikerült a 45%-os választási eredményt parlamenti kétharmaddá transzformálni.
Én sem szeretem T.G. elemzését:- lehet,hogy direkte nem akarta OVI-t isteníteni,de mégiscsak az lett belőle…-Amikor ez az írás megjelent a blogjában egy kommentben számára jeleztem,hogy szélesebb körű merítést kellett volna végeznie.- Utaltam Kopátsy S. 2002.-ben megjelent „Az Orbán jelenség-ről” írt átfogó elemzésére!- Most is csak abból idézek meg néhány gondolatot: „Nálunk/M.o. nehéz elfogadni,hogy ne olyan vezessen,akire nem kell felnéznie,aki mindenben az első….még a hatalomra került törpét is óriásnak akarjuk látni…-Furcsa de megdöbbentő az,hogy O.V. nemcsak egy „Kossuth jelenség” de mennyi a hasonlóság Tisza István és O.V. kora és politikai stratégiája között…-„politikai tehetsége” súlyos egyéniségtorzulás és szakmai tévedés az,amikor az egyén számára a siker hamarébb bekövetkezik,mint az alanya megérik,kellő élettapasztalattal rendelkezik,azaz bölccsé válik.-A legnagyobb baj,ha a politikai képességeit = karizmáját a politikai élet előbb fedezi fel,mintsem az adott egyén megérett volna !- Ugyaninnen : „Általában sorsszerű ha egy kis népnek nagyformátumú politikusa van, akit még emellett karizmával is felruház a köznép,de a a mértékadó értelmiség is. Erre jó példa a nem is kicsi Németország, Oroszország,amikor ilyen diktatúrára született ember kezébe került az állam sorsa.-Anglia és Franciaország is jobban járt volna,ha gyarmatbirodalmát és hegenómiáját nem ilyen politikusokra bízta volna…”- Ennyit a bővebb merítésből, – tanulságos ?!
@aronsatie: Szerintem kurvára nem stimmel ez az apple-s hasonlat. Sok sebből vérzik, de a leglényegesebb, hogy azok az emberek, akik apple termékeket vesznek – azaz sikeressé teszik a céget – semmilyen függelmi viszonyban nincsenek a céggel. Vagy vesznek apple terméket vagy nem, retorzíió nem fogja érni őket a döntésükért, sőt annak a következményei sem őket sújtják, ha a cég a rossz vezetés miatt csődbe megy.
Míg ellenben a magyar állampolgárokat súlyosan érinti, ha a miniszterelnök egy jellemtelen populista szarházi, bár „jó” politikus, mert ő nyer a választásokon. (Még a végén az is lehet, hogy a wc papír, meg a benzin is hiánycikk lesz, lásd Venezuela.)
@aritus: folytatva, Chavez is nagyon népszerű politikus volt, amíg élt, még most is az, tehát sikeres volt, azaz törökgábori értelemben jó politikus volt.
De van-e értelme ebben a kontextusban a jó szónak? Azt nevezni ezzel jónak, aki tönkretette a saját országát, visszaélt a belé vetett bizalommal, hittel? Aki sikeresen megetette a rá szavazókat azzal, hogy én is egy vagyok közületek, a nép egyszerű gyermeke? Miközben a gyermekeit, azok házastársait magas állami, kormányzati pozícióba emelte, és a halála után is ott tanyáznak az elnöki palotában, és nem fizetnek semmiért?
Szóval tényleg azt gondolom, hogy a nagy semmiről beszélgetünk itt, annak a mondatnak, hogy Orbán jó politikus, semmi, de semmi értelme nincs, legfeljebb kára.
Nekem Török Gáborról az maradt meg, amikor a vidi páholyban boldog mosollyal az arcán sorakozott fel, hogy pacsizhasson a vezérrel. Innentől valahogy megrendült a bizalmam benne és pontosan úgy nem tudom komolyan venni, ahogy nem megy Gréczy, Fricz vagy Dési komolyan vétele sem. Miattam azt ír, amit akar, már rég el sem olvasom. Ő az „emberarcú” elemző, a „kiegyensúlyozott”, aki emberközelbe hozza a vezért, ez a szerepe.
Játssza. De nélkülem.
@Virág et.: img9.hvg.hu/image.aspx?id=d8bac2af-752e-4a17-b759-112e81661f97&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
Az én konklúzióm az, hogy orbán egy igen sikeres politikus, hiszen jól elűzött engem a hazámból. Én viszont rendkívül sikeres emigráns vagyok, mert jól elmenekültem előle. Szeretnem azért ugye nem kell? És törökgábort se? Mavo pedig legyen boldog az ő hármójuk kis demokráciájában!
@Virág et.:
ezt a tavalyi interjút nem csak a vidi-páholyos eset miatt érdemes elolvasni: magyarnarancs.hu/belpol/torok-gabor-politikai-elemzo-interju-85790/?orderdir=novekvo
tudom, aki valaha orbán viktor 100 méteres körzetében előfordult és nem köpte le az velejéig rohadt gazember, de hátha olvasol valami újat.
@aritus:
„És nem értem jótündért, aki okos is, szép is, szellemes is, kurva jól tud irni, fogalmazni is, hogy mi a fészkes fenéért foglalkozik a nagyon szánalmas Török Gáborral és a szerecsenmosdatásával.”
Jotunder inkább maga is egy szoft törökgabor, irodalmi ambíciókkal, jó adag dilettantizmussal, túlírt, üresjáratokkal teli szövegekkel, modoros címekkel, és mindehhez talált követőket. Vannak szellemes megfogalmazásai is, Orbánról viszont mindig ugyanabban a megértő-elismerő tenorban ír, mint TG, hajlandó feltételezni, hogy „jót akar”, akárcsak TG. Néha feltalálja a spanyolviaszt, sejtelmes-célzatos homályba burkolva a lapidáris moralizálást. Ez sokaknak bejön. És nekem tenyleg semmi bajom sincs JT-vel. Semmi. … Ezek a konkret mondatok csengenek uresen. Mindazonaltal, egyaltalan nem ertek egyet azokkal, akik valamifele Orban-baratsaggal (vagy sokkal rosszabbal) vadoljak JT-t.
@balmoral:
szerintem ruccanj át tetszőleges mandineres cikkhez, írd be alá, hogy mavo egy orbánbérenc. 🙂
a következményekért nem vállalom a felelősséget. 😀
@mavo: Drága barátom! Hát nem én írtam le, hogy az orbánfasiszta rendszer egy demokrácia. A következményekért sem én vállalom a felelősséget… (Központosított demokrácia nincs. Hatalmi ellensúlyok nélküli demokrácia nincs. Önkényuralmi demokrácia nincs. Az állami korrupcióra alapozott demokrácia nincs. Ezek közül egy is elég lenne, hogy az orbánfasizmust ne nevezzük demokráciának. Ma már drágabolgárúr sem teszi. Attól, hogy most szabadon megválaszthatsz magadnak egy visszamenőlegesen hatáskörétől megfosztani szándékozott főpolgármestert, még nem lesz demokrácia.)
@balmoral: Detto. Annyival egyészíteném ki, hogy bizonyos határokon belül igen sikeres. Országhatárokon belül. Hál’stennek 🙂
Röviden, mert ennyit érdemel a téma:
1. TG „elemzése” komolytalan. De mi várható egy seggnyalótól? Ha a szomszédomat, a 75 éves Juliska nénit ráeresztem a témára, komolyabbat, és főleg helyesebbet, igazabbat rittyent mint TG.
2. Ha a „jó politikus” ismérve (jelentése, definíciója), az, hogy milyen sikeresen tud hatalomba kerülni, és ott megmaradni, akkor Orbán jó politikus. Méltó helye van Sztálin, Hitler, Mao, Pinochet, Pol Pot, Idi Amin és a többi hasonszőrű kollégája mellett.
3. Ha a „jó politikus”-tól nem csak azt várjuk el, hogy hatalomra kerüljön, hanem – és főleg – azt is, hogy ha már ott van, akkor ott a haza javára tevékenykedjen, akkor Orbán katasztrofálisan rossz politikus. Méltó helye van (megint csak) Sztálin, Hitler, Mao, Pinochet, Pol Pot, Idi Amin, és a többi hasonló kolléga mellett.
4. Ki-ki döntse el, hogy mi a „jó politikus” ismérve, mi tartozik abba bele, mi a fogalom definíciója. Attól függően lesz Orbán jó- vagy pocsék politikus.
@mavo: Olvastam az interjút, amikor új volt. Mondom: ő az emberarcú független elemző.
Nem, nem kell Orbánt leköpni, de ha figyeled, hogy néz, beszél, mosolyog, gesztikulál a videoton páholyban a vezér körül, az ezer szónál beszédesebb. Abban minden benne van. Csodálat, tisztelet, áhítat. Messze túl azon, amit az udvariasság amúgy megkívánna. Nem feltétlen Török írásainak tartalmával van vagy volt a bajom (néha azzal is, de ez természetes), csak a fenti kis színjáték után megrendült benne a bizalmam. Egy szintre került olyanokkal, akikben eddig sem volt és ezután sem lesz bizalmam.
@mavo:
Jobs teljesen rossz párhuzam, inadekvát.
Egy vállalat nem össztársadalmi sorsközösség, hanem CSAK egy konkrét célra (profitszerzés) létrejött szűk munkaközösség, melyből szabadon lehet ki és belépni (most hagyjuk, hogy munkakényszer van).
A létezésének alapvető célja (termelés, profit, tárgyi környezetünk újratermelésében való részvétel) ab ovo mint emberi tevékenység erkölcsileg pozitv, elismert (legfeljebb az eszközei nem azok, pl környezetszennyezés, tisztességtelen piaci magatartás, stb).
Egy vállalat nem alkot mindenkire kötelező törvényeket, és csak a saját sorsát érintő kérdésekben dönt a tulajdonosok felhatalmazásával. A tulajdonosok (és közvetve a dolgozók) CSAK saját életüket érintően alkotnak (részben) sorsközössséget a vállalatot érintő tevékenységükkel (itt megint elhanyagolom a környezetre gyakorolt hatást).
EZZEL SZEMBEN a politikai hatalom a MINDENKIRE nézve KÖTELEZŐ törvények megalkotásának a színtere. Nem választott, hanem KÉNYSZER sorsközösség. Nem csak az emberi létezés egy szegmensét (pl termelés) érinti, hanem így vagy úgy mindent.
röviden: nem mindegy hogy egy görény (egyébként nem tudom Jobs az volt-e) csak egy szűk sorsközösséget vág tönkre, amiből amúgy is ki lehet egyénileg menekülni, vagy egy országot. Más szint. Egy vállalat a politikának (társadalomnak) alárendelt (itt meg azt kell elhanyagolni, hogy kik birtokolják a valódi hatalmat, de ezen meg hosszan lehet vitázni, hogy akkor mi a hatalom).
@aritus:
ja, olvastam ezeket is.
@Zero Dark Thirty: Ne haragudj, de hülyeség, amit jótündérről írtál.
„Csak abban nem vagyok biztos, hogy amit Orbán megértett és tudomásul vett, azt meg szabad érteni és tudomásul szabad venni.”
Vajon miért nem biztos abban jótündér -vagy bárki más-, hogy nem szabad megérteni?
@aritus:
Nem haragszom, de szerintem nem hülyeség. 🙂
@aritus: A Fideszre se azok szavaznak csak, akik bármiben is függnének tőlük. Sőt, egyelőre még ez a kisebbség a táboron belül. Annyiban felvethető a hasonlóság, hogy az Apple-nek is vannak droidszintű rajongóik, meg Orbánnak is. De az Apple-droidok egy alapvetően jó portékába vannak beleesve minden mértéken felül, az orbándroidok meg egy alapvetően szarba.
@Kettes:
Kosáreső.
@aritus:
Jó, hogy végigolvastam a kommenteket, mert leírtad helyettem, ami eszembe jutott.
Csatlakozom és köszi!
@RontoPal:
Én pont ennek a képnek a kapcsán – meg volt egy másik is, ahol valami fociöltözőben, mint Orbán sleppje szerepel TG – gondolom, azt, hogy semmit érő a Török-féle elemzés.
Már a képnek sem szabadott volna elkészülnie, ha magát bármennyire is objektív elemzőnek gondolja, az meg, hogy még ki is plakátolja, a cinizmus teteje.
@aronsatie: Akkor, hogy világosabb legyen mire gondoltam, olvasd el ingyenebéd kommentjét @ingyenebed:
„EZZEL SZEMBEN a politikai hatalom a MINDENKIRE nézve KÖTELEZŐ törvények megalkotásának a színtere.”