10. évfordulóra
Eredeti szerző: Bóbite
Nem tudom, másnak eszébe jutott-e, de idén lesz 10 éve, hogy Magyarország EU-tag lett, ami egyike szerintem azon kevés jó dolognak, ami a hazánkkal az elmúlt 100 évben megtörtént. Most, alig pár nappal a választás előtt vajon hány emberben ötlik fel, hogy vasárnap arról is döntés születik, maradunk-e megbecsült tagjai választott közösségünknek, vagy valami fura, bizarr zárvány-ország lesz belőlünk, és még az annyira lenézett Balkán is el fog húzni mellettünk. Szegény, bepartidrogoztatott Jusztícia, szeme befogva, kezében a mérleg, egyik tányérban Tündérország, másikban Normalitás.
Eszembe jut, mi is történt 10 évvel ezelőtt, 2004. május 4-én: két éves kisfiunkkal és apukával kiballagtunk a Szabadság-hídra, amit valami dili drazsés dizájneres beműfüvezett az ünnepség alkalmából, talán mert az ő füve már elfogyott, és elbóklásztunk a járókelők között, akik többségének az arcán a májusi napsütés és valami új dolog: reménység, sőt, megkockáztatom, bizakodás volt, ami azért egy átlag magyarnál elég ritka dolog. Arra gondoltam, hogy a kisfiam és a még a hasamat bérlő kislányom már egy egészen új világ tagja lesz; a kislányom alig egy-két hét múlva uniós állampolgárként fog megszületni. Belém villant ’89. október 23-a, amikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot; ott álltunk az osztállyal a Kossuth-tér sarkán (igen illedelmes módon éppen osztályfőnöki órára időzítették az ünnepséget), és érettségi előtt éppen részesei lettünk a történelemnek.
15 évvel később a Szabadság-hídon, a randa műfüvet taposva belém villant, hogy megint itt a Történelem; a gyerekeimnek már nem lesz kisdobos- és úttörőmozgalom, nem lesz kötelező orosz, nem lesz kötelező sorkatonaság, nem lesz minisztériumból várt történelem érettségi tételsor. Eszembe jutott az a ’87-es iskolai március 15-i ünnepség, amikor a 6 éves gyesről visszajövő énektanárnő nem igazán volt még képben, és az ünnepség végén nem a már szokásos Szózatot énekeltette el velünk, hanem a DIVSZ-indulót. De a gyerekeimnek már nem lesz COCOM-lista, világútlevél (aki nem tudja, a „világútlevél” azt jelentette, hogy évente mehettél egyszer KGST-országba és háromévente egyszer mehettél nyugatra), nem lesz Merkúr, évtizedes várakozás telefonra, hogy miután végre megkaptad és beszélni akartál rajta, fél órát várhassál csak a vonalra. Nem lesz nincs tévéműsor egy hétig, mert az oroszok lecsapták a villanyt valami kis nézeteltérés miatt (nem árt, ha tudják ezt azok, akik most nagyon lelkesek Paks 2 és az orosz hitel miatt). Nem lesz megalázó várakozás Doverben a határon (nekem éppen ’93-ban au-pairként), miközben a láthatóan másnapos, szakadt brit fiatalok hazatántorogtak mellettünk; gyakorlatilag nem is lesznek határok. Az jutott eszembe, hogy talán végre Nagy-Magyarország szétszabdalt testéből vérző fajmagyarjaink is megnyugodnak végre, hiszen ahogy majd Szlovákia, Románia, egész Kelet-Európa csatlakozik az EU-hoz, nem lesz értelme az elcsatolt területek felett ruhát és sebeket tépni újra meg újra.
Kiszedtem kisfiam kezéből a műfüvet, mielőtt megszemlézte volna belsőleg, majd az jutott eszembe: mehetünk nyugatra, kiköltözhetünk nyugatra, de minek tennénk, hiszen itthon is végre nyugat van. Talán valami ilyesmit szeretett volna Ady is, a nyugatos költőink is, vagy még 100 évvel korábban a reformkori gondolkodóink… De végre, végre, az ezredfordulóra a mi gyerekeinknek nem kell már Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulniuk, nem is fogják érteni, miért szorul össze a szüleik gyomra automatikusan a határátlépéseknél.
Esélyünk volt, annyira tiszta és nagyszerű, mint soha addig. Esélyünk volt arra, hogy érdemeink, képességeink szerint boldogulhassunk és ne uram-bátyám protekció alapján. Nem csak mi magunk ránthattuk ki magunkat a hajunknál fogva, konkrétan segítettek is – végre egyszer nyugatról.
De lesz, ami lesz vasárnap: boldog 10. évfordulót az EU-ban, Magyarország! Szeretném a továbbiakat is itt ünnepelni, de ha nem megy, nem fogok többet Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulni, és mindent megteszek, hogy ne kelljen átélnie ezt az érzést a ma már 12 éves fiamnak és a 10 éves kislányomnak se.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519656-6ae996ba894da' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519656&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519656-6ae996ba894da&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519656-6ae996ba894da' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Én is ott voltam – úgy számolom 19 évvel idősebbként, mint Ti – 89-ben a Kossuth téren, amikor Szűrös…És az arcokról, szemekből akkor is később is, valóban talán az EU-tagságig (bár némely megtörtént és vissza nem csinálható dolog már beárnyékolta az egünket) nem tűnt el a bizakodás. Hát tegyünk róla, hogy – ha már Adyt említetted – kompországként két part között ne „szívesebben vissza”, kelet felé táncoljunk, távolodjunk.
nyilván ezt a posztíró sem gondolta egészen így.
Szerző nem tudni, miért irtózik határozott névelőtől.
Tökjó dolog az EU, lehet mozogni, sok mindenre választ ad, de sok mindenre nem. Pl. a ht magyarság helyzete az euniótól egy jottányit sem lett jobb, sőt. Nyilván sokan nem értették, minek vesznek fel az euba, egy részük elhitte, hogy már annyira fejlettek vagyunk, hogy. Az EUnak ezzel szemben jól megfogalmazott, kettős célja volt/van: pacifikálni Európát és a nyitáskori eus országok piacát kinyitni. A többi szemmel láthatatóan csak mérsékelten érdekli.
Ezt a kettős célt nem értették a keleteurópaiak, ezért csillogott szemük olya reménytelien tíz éve. Hogy ez most az odatartozás elhálása, egy össz-európai nász, szimbolikus szvingerparti, kinek ízlése szerint.
Ennek ellenére az EU jó dolog, és ha megvonjuk az egyenleget tíz év után, akkor mindenképpen. De nem azért, amiért csillogó szemű, magukat európéernek gondoló emberek vonultak a műfüvön. Azért, mert segít leszámolni a Magyarországot gúzsba kötő mítoszokkal. Ilyen az a mítosz, hogy van európai gondolkodás. Nincs. Ilyen az a mítosz, hogy nyugat meglódítja a gazdaságunkat. Nem fogja. Ilyen az, hogy a határok eltűnésével megszűnnek a ht túli területek és magyarok intergrálása is könnyebb lesz. Nem lett.
Ezzel szemben az van, hogy az országhatárok gyengülésével erőteljes etnicizálódási folyamatok ütötték fel a fejüket, amelyek ellentétes irányba mutatnak valamiféle páneurópai gondolkodással (amely sohasem volt, volt viszont francia, angol, stb.). A gazdasági szerepünk elég pontosan ki volt jelölve ebben a konstellációban, alacsony hozzáadott értékű bérmunka + a felvevőpiac einstandolása nagy tőkéjű európai cégek által, a politikusi korrupció által szépen csúszóssá olajozott piacon.
Ennek ellenére én mégis pozitívnak tartom az EU-t. Emberek elmennek, elmehetnek oda, élhetik a nyugatiak életét, kereshetik ugyanazt a fizetést, megnézhetik, hogy mi miért működik, és vagy hazamennek, vagy nem, de szépen lecsorog majd a társadalom otthonmaradt rétegeibe is, hogy az EU az egy keret, amelyen belül pontosan azt kapod, amiért megdolgozol. Országként is, emberként is.
Elvileg még van 8 éved a felnőttkorig.
Ilyen az a mítosz, hogy nyugat meglódítja a gazdaságunkat. Nem fogja.
Jelenleg a Nyugat tartja fent a magyar gazdasagot. Az EU tamogatas es a kotvenyvasarlasok utjan. A magyar export iranya nyugati, a befektetesek nyugatiak, es csak es kizarolag ebbol varhato valamifele konvergencia. Mivel a nyugati allamok novekedese lelassult, ez nem lesz konnyu.
@sárospataki lány: van nyugati tipusu gondolkodas, azaz, vannak nyugati tipusu gondolkodasformak, es ezek dominalnak mondjuk egy nyugati egyetemen, egy allami intezmenyben, stb stb.
@sárospataki lány: „Elvileg még van 8 éved a felnőttkorig.” mondod, és ezzel kicsit ellentmondasz önmagadnak, már ami az európai (nyugatos) gondolkodást illeti, hogy az egy mítosz, ha nem mítosz, minek kell felnőnünk hozzá? És ha nem mítosz, mégis miért volt az a magyar történelemben, hogy olyan ritkán kerültünk közel a kultúra, a tudományok, a művészetek, az építészet, a politika nagy európai áramaihoz (pl. reformáció, reneszánsz, felvilágosodás, polgári forradalmak).
@sárospataki lány: Én már 1988-ban is azt szerettem voln, hogy jöjjön egy tőkés és zsákmányoljon ki, de nagyon. Aztán dolgoztam is multi cégnél, soha akkora, teljes mértékben adózó, járulékalapot, magánnyugdíjpénztári befizetést generáló bérem nem volt, se előtte, se utána. És büszke polgár lehettem, aki nyugodtan mondhatja, hogy én tartom el az országot, a politikusokat, elvárásaim lehetnek. Ezt adta nekem az a nem létező „európai gondolkodás”. Valódi elszakadást a porba-sárba fulladó, Horthy-Kádár dúlta moráltól, attól, hogy tiéd a gyár, lopd haza, attól, hogy fizetgetnek, elég ha dolgozgatsz, attól, hogy magától értetődőnek tartsam, hogy a tekintetesúrnak/párttitkárnak szabad amit nekem nem.
Ezt az „európai gondolkodást” adtam a gyerekeimnek és ezért nem bírják (bírom) az itthoni lábszagú mocskot, amit jelen kormányunk minden lépésével gerjeszt. A jogbizonytalanságot, a félelemben tartást, megalázásokat, a magántulajdon semmibe vételét. Ezért fogok jövő héttől európai állást keresni, ha ezek maradnak. Mert ha ezek maradnak én nem tudok maradni. Pedig úgy lenne rendjén, hogy én maradhassak és ezek ne.
Nagyon jó írás! 2004. május elsején a zurammal kimentünk a Hősök terére. Jó volt ott lenni, sok-sok ember, aki mind örült annak, hogy… lásd poszt. Ma meg zömében ökölbe szorult arcokat látok az utcán, fanyalgás, panaszkodás. Jó, tudom, az EU sincs kolbászból, magam nem is vártam tőle. De azt igen, hogy kis hazánk küldetéstudatos, az európai útról letérni hajlamos politikusainkat kicsit kordában tartsa, legyen egyfajta külső kontroll.
@ATCG: (pl. reformáció, reneszánsz, felvilágosodás, polgári forradalmak).,
mert ezek terjedésekor bizony ott voltunk, közel voltunk, de ugye „kompország” …
@jotunder: természetesen van pozitív hatása a nyugati gazdaságnak, de én arról a mítoszról beszélek, ami 2004-ben reálisnak lett kommunikálva, azazhogy 1-2 lépésben (ebből az egyik az euró bevezetése) elérjük mondjuk Ausztria színvonalát.
Holott Ausztria 1945-től 1955-ig kábé ugyanolyan fosadék hely volt, mint Magyarország, oroszokkal, komcsi puccsal. 1955 és 1970 között elérte Magyarország 1989-es állapotát, 1970 és 1990 között lényegében ugyanazokat a köröket tette meg, mint Magyarország 1990 után. Nem teljes az analógia, de Ausztria ugyanúgy megcsinálta a házifeladatot, ahogy most Magyarországnak meg kell(ene).
@ATCG: Nem a nyugatos gondolkodáshoz kell felnőni, hanem az önállósághoz. Persze, ha létezne homogén nyugatos gondolkodás, akkor az önállóság mindenképpen része lenne.
@jotunder: szerintem meg nincsenek. Egy angol és egy svájci mentalitás sokkal jobban különbözik, mint egy svájci és a magyar. A magyar is különbözik a magyartól, Győrben más a gondolkodás, mint Fehérgyarmaton.
Össze lehet gyűjteni persze közös jellemzőket, és nyilván van metszet, de ez igen-igen szűk, és sehol a világon nem ismerik ezen a néven, hogy „európai gondolkodás”. Ez egy politikai blabla volt a kilencvenes évek elején.
@ámbátor: ilyenkor mindig érdemes felírni egy papírlapra, hogy te személyesen mit tettél ezek felszámolására, azontúl, hogy elmentél egy multihoz dolgozni (direkt vagyok demagóg).
@sárospataki lány: ausztria GDP-je negyszaz milliard dollar, magyarorszage pedig szazharminc milliard dollar husz ev alatt hat szazalekos novekedessel erheto el valami hasonlo. 2004-ben az evi negy szazalekos gazdasagi novekedes volt kb. realis, egy ideig. de nem husz evig.
@sárospataki lány: Én egy civil vagyok. Saját életemet európai normák szerint élem és mindig arra szavaztam, akitől azt vártam, hogy ugyanezen normák irányába mozdítja az ország viszonyait. Nekem ennyi a dolgom ebben és -amíg a határokat le nem zárják- van egy B tervem arra az esetre, ha úgy tűnik, hogy tartósan nem vagyok képes a privát szférámban fenntartani ezeket a normákat.
@sárospataki lány: nem mentalitasrol van szo. a francia-svajci es a nemet-svajci mentalitas is meglehetosen kulonbozik. a vilagrol valo gondolkodasrol van szo, ami meglepoen hasonlit a svajci es a brit ertelmisegiek koreben.
@sárospataki lány:
„Holott Ausztria 1945-től 1955-ig kábé ugyanolyan fosadék hely volt, mint Magyarország, oroszokkal, komcsi puccsal…”
és
„Ausztria ugyanúgy megcsinálta a házifeladatot, ahogy most Magyarországnak meg kell(ene).”
Az első világháború után, körülbelül 1924-ig Ausztria, és főleg Bécs éhezett. Budapesten több színház volt mind Bécsben.
(Forrás: Lénárd Sándor: Apám c. önéletírása)
Pedig ki vesztette el országterülete kétharmadát. Ők vagy mi.
Ki csinálta meg jobban a házi feladatát mondjuk 1924-ig, ők vagy mi?
És utána? A második világháború után? Mi Marshall segély nélkül építettünk föl gyárakat (olyan helyszíni előregyártott beton szerkezetekkel, amelyekben szintén eléggé az élen voltunk), építettük újjá Budapestet, miközben Ausztria azért mégis csak a nyugat része volt. És 56 után? Mi akkor is föl tudtunk valahogy állni.
1975-ben Mgyarországon 120 ezer lakás épült, kb. ugyanekkor az NDK-ban 70-80 ezer, az NSZK-ban 500 ezer. (Tavaly Mgyarországon 5600 lakást adtak át).
Mi egyszer-kétszer már megcsináltuk a házi feladatunkat, csak néha elfelejtjük miért voltunk akkor, azokban a rövid időszakokban jobbak, vagy legalább ugyanolyanok, mint mások. A gondolkodásunk sajnos ingaként lendül időnként a másik irányba, és most ez a másik a jellemző, ez a nem európai.
@ATCG: sohasem felejtem el, amikor gyerekkent eloszor mentem ausztriaba. az eg es a fold kozotti kulonbseg a hataron.
@jotunder: a szüleim ezt úgy fogalmazták meg: mintha egy fekete-fehér film hirtelen kiszinesedne.
@jotunder: bizonyos kasztok átívelnek országhatárok és nemzetek fölött, között, stb., ilyen az értelmiség, a klérus, egyes tudományok művelői (és ilyen volt a felső arisztokrácia). Ezek kaszton belül nyilván sokkal jobban egyetértenek és hasonlítanak, sokkal több közük van egymáshoz, mint saját területi határaik által vertikálisan felosztott más társadalmi rétegekhez (tehát egy magyar értelmiség jobban fogja érteni, mint mond a svájci, mint a saját proletáriátusa).
Ezzel együtt továbbra is azt gondolom, hogy nincs olyan generál-szósz, hogy európai gondolkodás, mint ahogy az a kilencvenes években és kicsit később is propagálva volt.
@ATCG: háde pont ezt mondom, kilengett az osztrákoknál is, például szerinted mennyire európai tempó fagyállóval felütni a bortermelés felét (1985)? És még sorolhatnám.
@ATCG:
„1938-ban az egy főre jutó bruttó hazai termékünk az osztrák 75 százalékán állt, majd 1990-re 38 százalékra esett vissza, hogy végül 2010-ben csupán 35 százalékon legyen. Szemben a magyar társadalom tapasztalataival, tudásával, visszaemlékezéseivel, bizony nekünk az induló bajt a kommunizmus okozta. A térség többi országa is ugyanezt kapta: a csehek Franciaország szintjén voltak 1937-ben, és kevés híján a magyarra zuhantak vissza. Csakhogy van egy döntő eltérés a térség sikeres országai és hazánk között: a csehek, lengyelek, baltiak többnyire tisztában vannak a kommunizmus kártételével, a magyarok viszont alig. Nálunk az emberek hétköznapi tapasztalata az, hogy rettenetes huszadik századunkban csupán a Kádár-korszak hosszú békeéveiben boldogulhatott tervezhetően a kisember. Az objektív számok azt mondják, hogy Ausztriához képest pontosan ezek az évtizedek hozták a legnagyobb leszakadást, mégis a családok tapasztalata egészen más. Máig a Kádár-korszak adott az emberek többségének egyedül tartós felemelkedést.”
vs.hu/tolgyessy-peter-az-alapveto-bajt-kommunizmus-okozta-1107/
Lakásépítésben sztahanovista versenyt nyerni az nem pótolja GDP-növekedést, a jólétet, a versenyképességet, a jól működő intézményrendszert, az esélyegyenlsőgéet, a jogállamot és a szabadságot. Az csak x db lakás.
@sárospataki lány:
Tisztességesen dolgozik, polgár lett – ez szerintem bőven elég.
@tableno: Én pont fordítva voltam vele gyerekként.
Hazajőve a vonatból kinéztem, és csak azt láttam, hogy ahol eddig zöldben álló fehér házak voltak,
ott magyar földön már szinpompás gizgaz, rumli, csiricsáré összevisszaság, mindenféle színben-formában épült házak, és rengeteg ilyen-olyan kerítés meg ól meg bódé mindenhol. Legyek és szúnyogok.
Amit szerettem, az a gyümölcsfák, a kutyák és a madárdal.
Egyes országokban egyáltalán nem volt kutya, máshol meg észrevettem a süket csöndet a csiripelés helyett.
De szúnyog sincs mindenhol.
@jotunder: Jó volt az a hajdani céhes rendszer. Elindulhatott az ember vándorútra, összehasonlíthatta a külországban látottakat, tanultakat az itthoniakkal. Én gyerekkoromban csak a Romániában, a lengyeleknél, és Csehszlovákiában járhattam. Felnőttként is két évvel ezelőttig csak ott. Két éve láttam először Bécset, meg a Bécs fölötti „Duna-kanyart”. Ez nem érdem, és nem is panasz. Így alakult. Ez az ég és föld különbség ma is megvan. Bár Ausztriában élő, vagy ott dolgozott ismerőseim szerint a osztrákok sokban hasonlítanak, hasonultak hozzánk (amennyiben a német pontosságot összevetjük az osztrák kedélyességgel).
„Emlékezz arra is, hogy voltak álmaink
Hittük, hogy rendbe jönnek majd a dolgaink
S a rég várt új idők fordultak ellenünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Itt állunk csalódottan, s nézünk ostobán
Istenem, hová jutottunk annyi év után
Romokban minden, ami fontos volt nekünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Jöjj hát és hazudd azt, hogy nincsen veszve még”
youtu.be/pflDIw6tiJ8?t=1m27s
Május elsején lesz a pontos évforduló. Remélhetőleg akkor már felszabadultan meg is ünnepeljük.
@sárospataki lány:
A társadalomtudományok pont azzal (is) foglalkoznak, hogy az igenis létező általános társadalmi jelenségeket megmérjék és megértsék 🙂
És a magyarok inkább a oroszokra hasonlítanak, mint a hollandokra. Több nagy eltérés van a magyarok és a többi közép és nyugat- európaiak gondolkodási sémái, értékrendszere között:
– Önbecsapó, normazavaros, depressziós
„A magyarok kétharmada úgy gondolja, hogy ő ugyan tisztességes, de a többiek nem”
– alacsony közbizalom, zárt gondolkodás, államfüggés (Keleties)
http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/osszefoglalo_kepviselok_091026.pdf
– „a csehek, lengyelek, baltiak többnyire tisztában vannak a kommunizmus kártételével, a magyarok viszont alig.” (lásd fönn)
SENKI nem mondta, hogy egyformán gondolkoznának a nyugatiak – pont hogy a együttműködő-versengő sokféleség teszi őket versenyképesebbé. De van egy közös érték és norma-rendszerük, ami a jólét alapja.
” a jólét receptje:
– Olyan befogadó gazdasági és politikai intézmények kialakulása, amelyek érvényt szereznek a tulajdonjogoknak, egyenlő feltételeket teremtenek és befektetésre ösztönöznek.
– Széles körű politikai hatalommegosztás, bizonyos fokú politikai centralizációval.
– Tartós gazdasági növekedés, amelynek alapfeltétele az innováció. Utóbbi elválaszthatatlan a teremtő rombolástól, amely során a gazdaságban a régi helyét átveszi az új, és amely a politikában is felborítja a kialakult erőviszonyokat.”
http://www.urbanlegends.hu/2013/12/miert-buknak-el-nemzetek/
Ha már évforduló ’89-et is ünnepelhetnénk, 25 éve volt. Manapság egyik sem népszerű. Abszurd.
http://www.ggdc.net/maddison/Historical_Statistics/horizontal-file_02-2010.xls
Tök érdekes számok vannak benne
@sárospataki lány:
Azok a kasztok mindig is igyekeztek az alsóbb kasztokat (rendeket, osztályokat) jog, vallás, eszme útján helyhez kotni. Nem ez-e a konzervatív, nemzeti-keresztény hagyomány lényege?
@tarackos:
A 2010-es választási Szijjártó azt szajkózta, hogy – A Fidesz visszaállítja -.
@Oktogon8: Senki sem sírja vissza a Kádár-rendszert. Én a hetvenes évek közepéről beszéltem (az a 120 ezer lakás is a 15 éves lakásépítési terv teljesítése miatt épülhetett akkor fel, hol volt ez már a Sztahanovoktól?, de ez akkor is gazdasági teljesítmény volt, még a táboron belül is). Egyébként Matolcsy-nak van egy tanulmánya, amelyben azt állítja: Magyarországon az évi tízezer lakás építése, az egy százalékkal növeli a GDP-t, a 120 ezer az 12 százalékos GDP-növekedést jelentene, amit azért nem kellene lebecsülni, még az a negyven egynéhány ezer évi megépült lakás is jól jönne Orbánéknak, ami 2004-2006-ig megvolt, és ami csak ahhoz kellene, hogy a lakóépületeink 1%-kos amortizációját visszapótoljuk. Ja és ez az 1%-kos GDP növekedés még akkor is igaz lehet, ha ez a „fékezhetelen agyvelejű” jegybankelnök állítja.
Jut eszembe, nektek is feltünt, hogy milyen sokféleképpen készül Pártunk és Kormányunk a tíz éves évforduló méltó megünneplésére?
Nekem se…
@Oktogon8: Egyébként az 1975-ös magyar és osztrák GDP adatokat is ide írhattad volna a pontosság kedvéért.
@ATCG: Ott van a táblázatban, amit linkeltem.
@RontoPal: Nem jött be nekik ez az évfordulós megemlékezés. Igaz, ők a 70 évest erőltették volna, de annyira csalódtak, hogy most már minden évfordulótól ement a kedvük. Talán kivéve a húsvéti alkotmány megünneplését. Az majd április 20 lesz.
@ámbátor:
Hitler szülinapja.
@ámbátor: Köszönöm szépen.
@jotunder: A világról való gondolkodásban szerintem én és a velem egy házban lakó kádárista néni között sokkal nagyobb szakadék tátong, mint mondjuk én és bármely EU-tagállam velem egykorú, harmincas éveinek elejét taposó állampolgára között. Szvsz ez nem földrajzi elhelyezkedés kérdése.
@// Gery Greyhound: Itt az idő, hogy a mi éveink animátora és a Best of Gyurcsány sorozat szerkesztője, Tomanovics Gergely (Gery Greyhound) visszatérjen, és elhozza a valódi elszámoltatást: 2013. nyár helyett 2013 november helyett most már megvárom a kampányhajrát: 2014. március
????? és hol van az a videó
@ATCG: „Budapesten több színház volt mind Bécsben. „
Most meg több stadion, de ettől még nem jutunk ki hamarabb a VB-re 🙂
@tableno:
Elfogultak voltak.
Én este még szép pirostarka teheneket láttam a vonatablakból – hajnalra meg csupa fekete-fehéret… 🙂
@jotunder: Nem várt nehézségek szóltak közbe, de már az utolsó simításoknál tart a projekt.
@// Gery Greyhound: Már csak ötöt kell aludni?
@// Gery Greyhound:
Bonyolítja a helyzetet, hogy a harmincas éveiket taposó EU-polgárok között is lehet ég és föld különbség, nem földrajzi hely, hanem felfogás szerint.
@sárospataki lány:
Az európai tempó utána jött: ahogy kíméletlenül lesittelték, kiirtották a hamisítókat, és alapjaiban fölforgatva az ágazatot pár év múlva már magasabb kategóriában versenyeztek – eredménnyel.
@labrabbit: nem, ez a gondolat, ez a szocializmus és a korai liberalizmus lényege, ezt sulykoltál a kádási Magyarországon is, holott ott is kasztos gondolkodás dívott (osztálygondolkodás).
Kasztok most is léteznek, ez az ember alapvető vonásainak egyike. Egy bármilyen pártállású budai polgár riktán fog házasodni a Havanna lakótelepre, egyszerűen nem fog működni. A kasztok közötti _átjárhatóság_ már más kérdés, a feudalizmus abban a formájában, ahogy a felvilágosulás környékére eljutott, nem volt tartható, pontosan azért, mert bemerevedett, nem léteztek vertikális mozgást biztosító utak (ez még az indiai kasztrendszerben is létezett sokáig). A merevség ítélte halálra, de attól maga a kaszt, mint alapvető szerveződési forma, létezik a mai napig.
@Oktogon8: nem a közös normarendszer, hanem valamilyen normarendszer. Nem olvastam el a linket, de asszem itt az anómiáról van szó, az meg viszonylag újkeletű dolog, pl. a II. vh előtt nem jellemezte az országot/nemzetet. Van, ahol most sem (pl. Erdély).
@panelburzsuj: így van, most már az osztrák borok eléggé versenyképesek, de ez jó példa arra, ahogy egy társadalom jólétté és normakövetővé válik önerejéből, un. nyugativá. De ez nem valami invariáns tulajdonság, ide konfliktusokon keresztül jut el minden ország, és én ezt jónak tartom. Az, hogy most pl. a fidesz túlszabályoz és azt csinálja, amit, ennek egy fontos és szükségszerű lépés, majd ezt is szépen le kell sorjázni, és helyre kell tenni. Önmagában ez nem jó, de a folyamatban helye van, mint az osztrák szocdemek évtizedekig tartó kormányzásának és hatalmas bukásának is.