Lehetséges-e a tisztességes vita a Fudan projektről (vagy bármi másról)?
Caveat: Nem gondolom, hogy az általam zsarnokinak és végtelenül korruptnak tartott Orbán-rezsimmel bármiről tisztességes vitát lehetne folytatni. Jonathan Haidt The Righteous Mind című könyvét olvasom (várhatóan több posztot is írok róla, ezerszer jobb dolog, mint az aktuálpolitikai marhaságokon való nyünnyögés), a poszt a vitáról magáról szól, nem a Fudan Hungary Egyetemről.
Tizenöt évet töltöttem doktoranduszként, vendégkutatóként, egyetemi tanárként nyugati egyetemeken. Több ismeretem van erről a világról, mint Gulyás Gergelynek. Akkor voltam diák, amikor a Tienamen-téri mészárlás után kínai diákok ezreit vették fel amerikai egyetemekre, évfolyamtársaim nagy része kínai volt. Ezeknek a gyerekeknek a szüleit még elvitték, volt közülük egy, aki idősebb volt a többieknél, és maga is volt táborban. És nem úttörőben. Mindannyian ott voltak a „téren” és mindannyian Chairman Mao-nak nevezték azt az embert, akinek a szobra a Fudan Egyetem előtt állt, és akiről, emlékeim szerint, kissé kritikusan fogalmaztak a Kommunizmus Fekete Könyve című munkában, amit nyilván kisebb revízióval lehet majd csak újra kiadni Magyarországon. Aki a mangót szereti, rossz ember nem lehet. És ha szobrot emelnek Moszkvában Felix Dzserdzsinszkijnek az orosz konzervatív filozófia legendás alakjának, akkor szinte csak az andorrai és burkina faso-i vörösterrorra fog koncentrálni a kiváló ideológiai munka magyar verziója.
El sem tudtam képzelni, hogy ezek közül a srácok közül bármelyik is visszamegy Csiang Cö-min, Hu Csin-tao vagy Hszi Csin-ping Kínájába. És visszamentek, elég sokan visszamentek. És nem, nem kell nekik kis piros könyvecskékből felolvasni. A nyáron majdnem minden héten, egy Kínában (a Fudannál is jobb helyen) végzett bizarrul okos hölggyel beszélgetettem dolgokról, ő a hanyatló Nyugatot választotta. Végtelenül ijesztőnek tartom a Kínai Kommunista Párt politikáját, az ujgur átnevelőtáborokat (amelyek természetesen nem léteznek a Mandarin című népszerű magyar állampárti hecclap szerint) vagy a hongkongi demokrácia eltiprását, a kínai kommunisták nyomulását, de nagyra tartom a kínai tudományt és a világon semmi bajom sincs a kínai emberekkel.
Erősen problematikusnak érzem a Fudan Hungary University projektet a közjó szempontjából. Morálisan elfogadhatatlannak érzem. Haidt alaptézise szerint előbb az intuíció jön, csak aztán a stratégiai érvelés. Az intuícióm azt mondja, hogy ez a projekt veszedelmes, immorális és még kártékony is lehet, de vajon mire alapul az intuícióm. Mi lenne, ha nem az az ócska rezsim akarná a kínaiakkal együtt felépíteni ezt az egyetemet, amelyik elrabolta az Akadémia intézeteit és elűzte a CEU-t? Mi lenne akkor, ha ez egy cseh projekt lenne? Vagy esetleg norvég? Mi lenne akkor, ha megengedhetném magamnak azt, hogy mérlegeljek, egyáltalan, lehetünk-e még képesek a mérlegelésre, ha másért nem, a mérlegelés kedvéért?
Platón szerint az emberi rációnak uralkodnia kell az érzelem felett, Hume szerint a ráció mindig is az emóció szolgája lesz, Haidt tézise szerint a végső döntést morális kérdésekben (és emiatt a politikai választásokban is) az érzelem elefántja hozza, de az elefánton ülő „rider” (az elefánt elefántosa?) nem szolgaként, hanem ügyvédként segít a helyes döntésként. Az én „rider”-em hajlamosabb arra, hogy az elefántom intuícióját támogassa, de próbál azért óvatosságra inteni. A „rider” lát bizonyos előnyöket abban, hogy lesz Magyarországon egy nyugati szintű elitegyetem, miközben lát komoly hátrányokat is, nem próbálja mérlegelésre kényszeríteni az elefántot inkább csak a vélemény túlzott határozottságát puhítaná. És ha egy másik ember elefántját akarná meggyőzni, nem tudná jó szívvel képviselni a kínai kommunista ideológiai beszivárgás argumentumot, azt hiszem inkább kivonná magát egy túlzottan átpolitizált vitából.
Mindazonáltal is van ám, mindazonáltal. Mindazonáltal, egyszer csak vége lesz, és akkor meg kell tanulnunk dolgokról úgy vitatkozni, hogy a másik ember véleményére is odafigyelünk, hogy nem leszünk doktrínák rabja, hogy képesek vagyunk némi öniróniával kezelni a saját végtelenül fontos véleményünk.
Amikor egyszer vége lesz, akkor nem egy progressive left-liberal jövő kezdődik el a regressive-authoritarian far-right múlt után. Meg kell tanulnunk, hogy sokfélék vagyunk, és valahogy ki kell jönnünk egymással, vagy bele fogunk pusztulni. Nyitottnak kell lennünk intelligens vélemények meghallgatására. Egyelőre pusztán a nyitottság kedvéért legyünk nyitottak, lehetetlen, és persze teljesen értelmetlen a rezsimszolgákkal párbeszédet folytatni, a rezsimszolgák senkivel sem óhajtank párbeszédet folytatni, a nyitottság itt egyfajta dafke.
Vannak tisztességes emberek, akik egyetértenek ebben vagy abban az Orbán-rezsimmel, és az ő nézeteiket érdemes figyelmesen meghallgatni. Mert amikor vége lesz, már nem lesz túl sok dobásunk. Ezt mindenkinek tudnia kell.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16527185-67d7e1bf23d74' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16527185&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16527185-67d7e1bf23d74&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16527185-67d7e1bf23d74' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Juhé, a Righteous Mind az egyik legnagyobb olvasmányom!
Az „egyszer vége lesz” az a refrén?
Nem remélem már, hogy valaha is vége lesz (max. hogy rossz vége lesz), de azért jólesik olvasni!
Az „egyszer végem lesz” jelenleg biztosabbnak tűnik.
A „tisztességes vita” kifejezés (általában) nagyjából a „racionális vita”-t, vagy „értelemes vita”-t jelenti. Jelenthet kicsit mást is (a szavak jelentésmezeje széles, és szélein homályos), de az a jó, ha azt jelenti. A racionális vitának van néhány feltétele, értelmi, szociális, pszichológiai feltételek ezek. Nélkülük nem működik, vagy nem lesz racionális. De erről minden érdemlegeset leír Margitay Tihamér, az „Érvelés mestersége” c. könyvben, a továbbiakért érdemes oda fordulni.
Hogy a Fudan-egyetem jó lesz-e, kell-e nekünk, arról – mint mindenről- persze lehet valamiféle vitát folytatni. De ehhez itt ugye azokat az információkat kellene tudni, hogy valójában milyen lesz a Fudan itt. Nem ott (Kínában), hanem itt. És – ez is fontos – hogy az itteni tevékenységük mivel fog járni, milyen következményei lesznek annak. (Figyelem, még mindig nem arról beszélek, hogy jó-e, vagy rossz a Fudan, hanem arról, hogy mik a feltételei a Fudanról folytatott értelmes vitának.) Mivel a jövőbe nem igazán látunk, ilyenkor csak abból lehet kiindulni, hogy milyen a Fudan (ott), és különféle becsléseket lehet tenni (az összes körülmény figyelembevételével), hogy mi lesz itt, majd – ez is fontos! – ezeket a majdani állapotokra vonatkozó becsléseket (amelyek ugye a véleményünk szerinti előrejelzett tények) értékelni kell. Az értékelésünk viszont már nem a tényekről (a jósolt, majdani tényekről) szól, az egy másik műfaj, mégpedig egy morális alapú értékítélet. Amelynek alapját az egész világnézetünk alkotja (bizomány).
Így hát látszik, hogy a „tisztességes vita”, akár a Fundan egyetemről, akár bármiről, meglehetősen macerás dolog, sok feltétele van. De persze meg lehet próbálni.
Én ott kezdeném az egészet (ha olyan nagyon érdekelne ez a téma), hogy először azt a kérdést próbálnám tisztázni, hogy egészen konkrétan mi is a baj Kínával. Hogy a fidesz-bűnszervezettel mi a baj, azt elég jól tudjuk, nem kell elemezni. De Kínában mi a helyzet? Kína egy elég zűrös képletnek tűnik, amelyben vannak egyértelmű rosszaságok mellett pl. olyan furcsaságok is, hogy egy kommunista ideológiájú ország, épít, sőt csinál kemény kapitalizmust. Hogyan lehet ezt a kettőt összehozni, elméletileg? Persze gyakorlatilag nyilván az van, hogy egy hatalmi klikknek nem az ideológia számít, azt csak megörökölték, és agymossák, meg féken tartják vele a tömeget, hanem a hatalom számít. Ez már egy ősi történet azért.
És ugye számunkra végül is az itt a fő kérdés, hogy a kínai kapcsolat mennyit árthat az országnak, pl. mennyiben tudja meghosszabbítani a Kedves Beteg országromboló tevékenységét. Vannak egyéb globális szempontok is (hajjaj!) de azok nekünk messze vannak, azokkal nem szoktunk foglalkozni.
Szóval, összességében, én azt gondolom, hogy bármi siker, kapcsolat, eredmény, esemény, stb. amit a Kedves Beteg sikerként mutathat fel, az káros az országnak, és az ország népének. Ezért hajlok arra hogy a kínai egyetem most nem kellene ide (de akár egy másik, normális kormány alatt…).
„összességében, én azt gondolom, hogy bármi siker, kapcsolat, eredmény, esemény, stb. amit a Kedves Beteg sikerként mutathat fel, az káros az országnak, és az ország népének” Ámen. Bármely PC magatartás, gesztus stb. teljesen felesleges és káros.
MEGHÍVÓ
az MTA köztestületi tagjaiból alakult Stádium 28 Kör online fórumára,
amelyet 2021. május 21-én délután 5 órakor rendezünk
FUDAN: HONNAN – HOVÁ?
címmel.
A Fórum előadói:
Győrffy Dóra, az MTA doktora, egyetemi tanár, PPKE:
A Fudan tervei Magyarországon
Király Miklós, PhD, egyetemi tanár, ELTE:
Fudan Hungary – jogász szemmel
Felkért hozzászóló:
Baranyi Krisztina, Budapest IX. kerületének polgármestere
Moderátor:
Kertész János, az MTA rendes tagja, a Stádium 28 Kör ügyvivője
Az online rendezvényen történő részvétel ingyenes, de a Zoom közvetítés véges kapacitása miatt előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet a stadium.28.kor@gmail.com email címen.
A rendezvényhez a kapcsolati információt a rendezvény napján, emailben küldjük el. Az előadásokat és a hozzászólásokat videóra vesszük és a Youtube-csatornán utólag elérhetővé tesszük.
Minden érdeklődőt szívesen látunk.
A Stádium 28 Kör ügyvivői
Alapvetően egyetértek, de volna 2 dolog, gondolat(om), ami hsz-re késztet: Írod „De ehhez itt ugye azokat az információkat kellene tudni, hogy valójában milyen lesz a Fudan itt. Nem ott (Kínában), hanem itt. És – ez is fontos – hogy az itteni tevékenységük mivel fog járni, milyen következményei lesznek annak” … Mivel a jövőbe nem igazán látunk, ilyenkor csak abból lehet kiindulni, hogy milyen a Fudan (ott), és különféle becsléseket lehet tenni (az összes körülmény figyelembevételével), hogy mi lesz itt, majd – ez is fontos! – ezeket a majdani állapotokra vonatkozó becsléseket értékelni kell” Szóval, 1. a probléma ott kezdődik, hogy nem lehetsz, lehetünk az ÖSSZES információ birtokában. Ha így lenne, akkor valószínű vita sem lenne; Jelen esetben a „vita” az információ „kikényszerítése” érdekében szükségeltetik; 2. Az egyetem egy dolog; Attól viszont nem lehet elvonatkoztatni, hogy milyen körülmények között kerül ide. Vasút, autópálya, depo, selyemút, stb. hitel, hitel hátán, és ez mit okoz egy ország teljesítőképességének. Ha ez olyan „jó üzlet”, akkor pld akár más valaki is meg tudná finanszírozni… Szerintem
Igen, de (ez egy kicsit filozófia lesz): az összes információnak (bármely vitatémában is) soha nem szükséges a tudatában lenni, egyszerűen azért, mert az összes információ (a világ „nagy mélysége”, és összetettsége miatt) sok. (Ez egy kicsit Besenyő Pista bácsis igazság, de nagyon alapvető.) A releváns, odavaló információkat kell megtalálni, azokat jó tudni. Azok a releváns információk, amelyekből a legfontosabb, vagy bennünket érdeklő kérdésekre kaphatunk választ. (Megpróbálok viszonylag pontosan fogalmazni, de ha még ennél is pontosabban akarnék, akkor 3x ilyen hosszú lennék. Nem: 10x)
Persze az sem tudható pontosan, hogy melyek a releváns információk. Ezért (is) az ilyen beszélgetések (viták) inkább holmi pontatlan botorkálások a téma körül. Sőt hát… nagyon pontatlanok, amikben kb. semmi sincs tisztázva, sem feladat, sem cél, sem eredmény.
Az a megfigyelésed természetesen igaz, hogy a vitának van, lehet információ-kikényszerítő funkciója is.
És abban is egyetértek, hogy nem csak maga az egyetem számít, nem csak az az érdekes, hanem az összes hozzá kapcsolódó körülmény. Ezt azért én is pedzegettem. Hiszen egy egyetem, csak úgy önmagában, minden mástól elvonatkoztatva, az nehezen tud rossz dolog lenni. Persze, hogy mit tanít, és milyen szellemiséget közvetít… Látjuk ugye pl. hogy az a tehetséges ember a múltkor bevallotta, hogy az ellopott magyar egyetemek vezetői (az alapítványi kurátorok – hiszen innentől az egyetem névleges vezetőinek neve „kussolsz, szolgálsz, vagy repülsz” lesz) ideológiailag neki elkötelezettek (mi az ideológiája a Kedves Betegnek?) lesznek. Magyarán: NER-es fideszcsicskákat rak be minden egyetem alapítványi vezetésébe, kb. életfogytig. Szóval azokban már meglesz a megfelelő „szellemiség”. Mivel a kínait ők hozzák ide, és Kína olyan amilyen, ez ügyben sem számíthatunk sok jóra.
De miért gondoljuk azt, hogy ennek a projektnek, ha végbemegy is, a végén itt egy kiválóan működő elitegyetem lesz? Talán a montenegrói autópálya-projekt végén egy príma autópálya lett? Vagy srí lankai kikötőprojekt végén egy profitábilis kikötő? Nem valószínűbb-e, hogy itt lesz egy nagy építkezés, meg egy nagy eladósodás, és kb. itt lesz a vége. Kínának érdeke lehet minket adósságcsapdába tenni. Miért lenne érdeke Kínának pont itt minálunk elitegyetemet csinálni? Ne dőljünk már be mi is Orbánék (ön)áltató dumájának, hogy a tízmilliós Magyarország és a milliárd-pluszos Kína között „partnerség” lehetséges…
This too shall pass: https://en.wikipedia.org/wiki/This_too_shall_pass
„Es geht alles vorüber es geht alles vorbei”
Én nem értek az egyetemekhez, én csak jártam egybe hat esztendeig, de JT mintha elfelejtette volna a Vincent alaptézisét: (nem szó szerint) minden intézkedéseik mögött azt kell nézni, hogy mennyit lopnak. A Fudan nem szól másról, mint
1, lopásról
2, kinai kapcsolatok erősítéséről (és itt visszautalunk az 1. pontra)
3, ebből kifolyólag büdösgyufa gyujtogatásáról „Brüsszel” orra alá.
Semmilyen más körülményt nem látok mögötte – a kínai érdekekkel való egybeesésen kívül. És hogy jó lesz-e nekünk a Fudan egyetem? Nem, nem lesz jó, mert többször annyiba fog kerülni, mint amennyire jó lesz, miközben az ország maradék része közoktatásostól, egészségügyestől, közigazgatásostól, igazságszolgáltatásostól hullik a nagy büdös semmibe.
OFF
„Aki a mangót szereti, rossz ember nem lehet”
Véletlenül vettem észre, hogy a linkelt BBC cikket milyen gátlástalanul, khm… „vette át” az index, szövegestől-fotóstól, viszont mindenféle forrásmegjelölés nélkül (pedig ez még a régi index volt)
https://www.bbc.com/news/magazine-35461265
https://index.hu/tudomany/til/2017/10/28/mao_ce-tung_esete_a_kommunista_mangokultusszal/
OFF: mostanában nekem megint több gusztustalan spam email érkezett a blog.hu-n keresztül, „jotunder” és más nickeken, régebbi hozzászólásaimra különféle blogokon. Gondolom ez a korábbi elmebeteg megint, nem tudom, it lehetne tenni…
Csak annyit szeretnék hozzátenni, mint Kínában elég sokszor járt személy, hogy „‘Kína” hihetetlenül inhomogén.
Azt írod, „Kína egy elég zűrös képletnek tűnik, amelyben vannak egyértelmű rosszaságok mellett pl. olyan furcsaságok is, hogy egy kommunista ideológiájú ország, épít, sőt csinál kemény kapitalizmust. Hogyan lehet ezt a kettőt összehozni, elméletileg?”
Nos, úgy képzeld el, hogy minden járás (tartományonként jó pár van…) külön világ, amelyet ugyan összetartanak Kína szerte a Mao-szobrok, a Párt, a pénz, de már a beszélt nyelvek is nagyon eltérnek. Van, ahol gond nélkül beszélgethetsz az 1989-es eseményekről, de „leütnek”, ha felhozod Észak-Koreát. Van, ahol ha megtudják, magyar vagy, Petőfit kezdenek szavalni, van, ahol csak német lehetsz, mert hogy fehér vagy és nem iPhone van a kezedben…
Furcsa, de gyönyörű ország, amelytől amúgy rengeteg dolgot tanulhatunk, de persze nem a terrorra gondolok.
hol? 🙁
annyit nem tennél meg, hogy megírod a blog.hu-nak? a német rendőrséghez kellene fordulnom, német állampolgár és ott él.
Kína miatt fog működni, nem engedhetik meg maguknak, hogy sz*r legyen. Orbánéktól bukovári lenne.
Afrancba, pedig most bebizonyosodhatna a szélsőjobb paranoiája, hát senkinek sincs itt ismerőse a Moszadnál, hogy azok rászóljanak? 😀
Arról, hogy hogy néz ki a tisztességes vita a Fudanról, újabb nagyszerű illusztráció született.
https://telex.hu/belfold/2021/05/12/nem-ugy-nez-ki-hogy-a-fudan-a-diakvaros-sarkaba-szorulna
A múlt heti tervek ellenkezőjével, a mindent nekem, lófaszt neked indulási pozícióval hívta meg egyeztetni a főváros és a kerület polgármeszterét a nemzet bulldózere. Innen szép az alkudozás. Én feltétlen ajánlanám a plgármestereknek, hogy kezdjenek bele négyzetméterekről, eszkalációs hierarchiáról és funkcionális szinergiákról szóló részletes vitákba, csak jól jöhetnek ki belőle.
B-terv, a megbeszélésen szó szerint ráborítani a szarcsimbókra az asztalt és feldugni a seggébe a terveit, tokostul. Nem is tudom… talán a B-terv jobbnak hangzik.
Így jött:
jоtunder válaszolt neked:
@МАХVАL bircaman közíró: @Bogomil: @MrzNur: @gigabursch: @Libsik jobban szeretik az arabfaszt a hazájuknál: @Reding Roli: @Exploiter: @élhetetlen: @Ez vagyok: @Cpt. Flint: @Lorrh: @Deak Tamas: @Bubu64:
És valami ostoba szöveg a következő hivatkozással kezdve https://zordidok.blog.hu/2021/05/08/dicserni_jottem_orban_viktort_nem_temetni/full_commentlist/1#c40221268 …
A címzettek egy részének a nickjével soha nem is találkoztam.
Ez az illető adatlapja: https://blog.hu/user/1584944/tab/data
borzasztó.
https://444.hu/2021/05/12/karacsony-nem-adjuk-a-diakvaros-egyetlen-negyzetcentimeteret-sem
Tényleg, Geri? Akkor vezesd az embereket a barrikádra. Ne Brüsszelbe, hanem a Karmelita kapujához.
Ha ír neked személyes üzit, mész utána a barikádra?
Nem tudom, hány ezer embert kell még ennek a g* Palkovicsnak átb*sznia ahhoz, hogy rájöjjenek, nem lehet vele még beszélgetni sem. Oly sokszor mondtam: tudathasadásos mocsok, aki két perc alatt vált a különböző személyiségei között, és felejt el mindent, amit akár csak reggel mondott el.
Már az sem igaz, hogy akkor hazudik, amikor mozog a szája. Már amikor néz, már akkor is hazudik. Minden sejtje hazudik. És mégis, tárgyal vele egy halom német cég. Mármint valamelyik személyiségével. Komolyan, az ilyeneknek találták ki anno a zártosztályt.
Nem nagyon van miről vitatkozni, mert végtelenül egyszerű logika. Elüldözzük a CEU-t és HELYETTE hozunk egy kínai, azaz keleti mentalitású és azt propagáló egyetemet. A diktátor logika alapból ÖNKÉNYES természetű, „mert nekem úgy tetszik”, mert „én még (mi még) ezt is meg merem (merjük) lépni” alapú. A „hívek”, a „hívők” sem értik, csak elhiszik hogy majd jó lesz. Ez is az ideológiai harc része.
Bármilyen vita alapja egy közös racionális alap, anélkül nem megy. Ha a másik indokai bizarrok vagy titkosak, akkor nincs miről vitatkozni.
Még Palkovics is ebben a játszmában egy kis figura, nem annyira jelentősnek tűnik.
Az elmúlt 30 évben rengeteg tisztességes vitát kellett volnalefolytatni. Sikerült akér egyet is? Akkor miéer pont a Fudannal sikerülne? Egyébként is, szerintem a Fudan nem éri el az emberek 95%-nak az ingerküszöbét…
nem, az egyetem nem lesz kínai, magyar lesz, vélhetően amerikai és nyugat-európai oktatókkal, kizárólag magyar fokozatot adhat, és mindent magyarországon kell akkreditálnia. a fudan szervezi meg az oktatást, de otthon is elég nyugatiasak a társadalomtudományi képzései.
ez még átmenne, sok minden más már nem.
Megéri majd Kínának, hogy huxit után egyeteme legyen Budapesten?
tesztposzt
elobb lesz nekem vegem, mint h egyszer ennek vege lesz
de az tetszene h minden poszt vegere odairnank:
Ceterum censeo orbaninem esse delendam
https://www.kneb.hu/naplo35/200/2000006.htm
Gyönyörködjetek. 🙁 🙁 🙁
https://444.hu/2021/05/14/kina-megmondta-hogy-nagyon-fontos-neki-a-budapesti-fudan-az-orban-kormany-most-mindent-felboritott-a-kedveert
Közben megszűnt létezni a profil…
Szép példája, hogy ezekkel itthon tárgyalni teljesen felesleges. Erőből megy minden.
Felteszem még egyszer korábbi kérdésemet. Ha a fidesz nyer, belátható időn belül kívül találjuk magunkat az EU-n (nem, nem lesz akkor se forradalom, népvándorlás lesz). Akkor miért érné meg Kínának ez az egyetem?
Az a válasz, hogy nem találjuk magunkat kívül. A német nagytőke szereti a Viktort, és az EU sem szentek gyülekezete (alapvetően a saját országának érdekét nézi mindenki). És ahogy írod, sem Putyinnak, sem Kínának nem érdeke, hogy kint legyünk.
Apropó, Puzsér mondta azt (és szerintem nem hülyeség), hogy Orbán azért köteleződik el annyifelé (pl. Kína felé is), hogy minél több hatalmi tényezőnek legyen érdeke az, hogy Orbán hatalomban maradjon.
Én nem vagyok ennyire optimista…
Az a bizonyos német nagytőke erősen CDU-CSU-kompatibilis, viszont Németországban mintha kezdene jelentősen elmozdulni a választói akarat a másik irányba. Sanszos, hogy a német nagytőke rövidesen kénytelen lesz sokkal kevésbé szeretni a Viktort, ha nem kíván magának otthon kellemetlenséget.
Tisztességes vita?
„AZ ITM KALKULÁCIÓI SZERINT AZ ALAPSZAKOS TANULMÁNYOKÉRT 2,5 MILLIÓ, A MESTERSZAKOSOKÉRT 3,7 MILLIÓ FORINTOS ÉVES TANDÍJAT KELLENE LESZURKOLNIA A DIÁKOKNAK, DE EZEK TOVÁBB EMELKEDNÉNEK AZ ÉVEK SORÁN 3, ILLETVE 4,4 MILLIÓ FORINTRA.”
„A tanárok fizetése is szerepel a dokumentumban, átlagosan 1,1-6,3 millió forintig terjedne a havi bér személyenként. A Direkt36 jelzi, a közalkalmazotti bértábla alapján jelenleg az állami fenntartású egyetemeken 221 és 587 ezer forint között mozognak a fizetések tudományos segédmunkatárstól az egyetemi tanárig.”
https://index.hu/gazdasag/2021/05/14/fudan-egyetem-fizetes-tandij/
Á, wishful thinking… A németek (is) már párszor megmutatták, hogy ha üzletről van szó, akkor nem finnyásak. Putyinnal is mindig ők üzletelnek először egy fagyos korszak után stb. A magyarországi német cégek vezetői Orbán maradására szavaznának (erről volt valami is felmérés pár éve), és az a lényeg. 🙁
Tisztelt blogközönség, szeretett bloggazdák1, kedves barátaim, drága Gizike, erre járó orbánista rohadékok!
Hozzászólásomat elbaszott ~~flódni~~ ~~Rákóczi-túrós~~ zserbó módjára ismét három osztatúként kívánom elővezetni.
1-ső réteg: mák
Mákunk azért van, mert a poszt főkérdésére tökéletesen illik Esterházy Péter halhatatlan aforizmája: „на глупый вoпрос нет ответа”2, ergo teljesen fölösleges komolyan elgondolkodnunk rajta. Hiszen a tervezett honi Fudan-egyetemnek a felszíni maszkirovkán túl az égvilágon semmi köze sincs a hazai felsőoktatáshoz, pláne annak felvirágoztatásához, mivel teljességgel az Orbán-klikk és a Népi Kína politikai/gazdasági motivációi által kreált/mozgatott folyamat. (Persze ettől még számos káros mellékhatással jár majd a hazai oktatásügyre nézvést is… de nem ezért szeretjük.)
2-dik réteg: dejó!
Vajon mire gondolhatott itt a költő? – teszem fel kérdésemet én is, költőileg.
Talán arra, hogy vannak olyan tisztességes liberális/szocialista/konzervatív/trappista/stb. eNberek, akik egyetértenek abban az Orbán-rezsimmel, hogy nem kell minden elsőszülöttet feláldozni az Úrnak? Illetve nem kell direkt megmérgezni minden kutat az országban? Vagy hogy kontraproduktív lenne felrobbantani mondjuk a vasúti hidakat?
Nem, nem… Gyanúm szerint nem erre gondolt a költő, hiszen az ilyesmikben minden épeszű eNber – legyen akár az Orbán-rezsim híve, akár nem – nyilvánvalóan, a priori egyetért.
Nekem is fáj kimondanom, ám szerintem a költő e szöveghelyen azt a premisszát implikálta (elővigyázatosan ún. szavakba azért egyértelműen nem öntve), hogy léteznek eNberek, akik az Orbán-rezsim politikai tevékenységét ilyen vagy olyan téren helyeslik, ám ennek dacára mégis tisztességeseknek tekintendők.
Mármint a költő szerint.
És hogy a költő üdvösnek tartaná, ha hallgatnánk ezekre az illetőkre, továbbá a nézeteikre, mert különben(?) baj lesz(??!?).
Tisztelt blogközönség, szeretett bloggazdák3, kedves barátaim, drága Gizike, erre járó orbánista rohadékok!
Én magam e kérdésben nem kívánok állást foglalni, mivel nem vagyok a terület szakértője. Magánemberként, a legnagyobb tisztelet hangján csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy a kurva anyjukat az Orbán-klikk politikai húzásaival egyetértő, egyesek által mégis tisztességesnek mondani próbált eNbereknek.
3-dik réteg: lekvár
Lekvár ezúttal nincs/sincs. Az összes magyar szívni fog. Megint, sőt hetedíziglen.
És ennek ódiuma legfőképpen a „tisztességes orbánistákat” terheli, mivel elsősorban ők tették/teszik lehetővé a Seggfej uralgását.
hosszan tartó, ütemes taps ↩
a.m.: „értelmetlen [khm… 🙂 – labrys] kérdésre nincs válasz” ↩
általános ováció ↩
Majd lehet verni a mellüket, hogy benne van az első 200-ban, 100-ban egy magyar egyetem (Fudan Hungary:) ), hogy a magyar felsőoktatás ettől egy jottányit sem javul, hiszen ennyi pénzért nem sok magyar hallgató tud lenni, az meg kit érdekel?
(Hacsak el nem zavarjuk őket jövőre.)
nem a soxinu, gyonyoru kina jon ide, hanem a kinai partallam dedikalt egyeteme. imo
A hazai tervezett Fudanról lehet vitázni, de minek?
„A megkérdezettek 91 százaléka hallott a kínai Fudan Egyetem budapesti campusépítési tervéről, de csak alig ötöde gondolja azt, hogy ez Magyarország számára előnyös lenne – derül ki a Publicus Intézet Népszava megrendelésére készített áprilisi közvélemény-kutatásából. ”
http://www.atv.hu/belfold/20210515-a-tobbseg-szerint-a-fudan-egyetem-budapesti-campusaval-csak-kina-jar-jol/hirkereso
Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy pl a NATO, na jó az amik mit gondolnak erről a tervről.
Még egyszerűbben fogalmazva, szerintem széllel szemben lehet megpróbálni pipikélni, csak nem érdemes.
Az átkosban nem próbálták az eftársak behozni a Lomonoszov egyetemet Moszkvából. Akkor az volt a módi, hogy elmentek Moszkvába a magyari diákok tanulni.
Hú! Te a Szu-ban diplomáztál? Akkor Te jó eftárs leszel. És lőn. Lőtt.
Röviden, ha a még tényleg fiatal (demokrata) nertársak kiképzéséhez kell a keleti foximaxi, ahhoz nem kell feltétlenül kínai egyedemet csinálni idehaza. Szerintem.
És aki rajzolt pausz papírra csőtollal műszaki rajzot rusztikus ruszki tussal (rusztikus borotválkozó penge kellett a pauszról történő eltávolításához), az tudja, hogy az „akupunktúrista kínai túrista tinktúra” sem másabb. 🙁
Jó, igaz ami igaz, Kína Mars járót küldött a Marsra. Kétségem nincs afelől hogy vannak a kínai tudományban – oktatásban világszínvonalú műhelyek. Hogy ide nem hoznak világszínvonalút, kétségem efelől sincs. 🙁 Vagy ha igen, akkor tévedtem. 🙂
Ehhez először is tudni kellene, hogy a már működő orosz kémbankhoz valójában hogyan viszonyul a NATO/amcsik? Mert pl. a Fudannal kapcsolatban gondolhatnak arra is, hogy ez nem jó. De gondolhatnak arra is, hogy majd ők lesznek az okosabbak (egyáltalán nem biztos, hogy sikerülni fog) és ez egy remek hely lesz, ahol megfelelően lehet dezinformációval etetni Kínát, illetve kettős ügynököket, átállított ügynököket futtatni. Magyarország számára egyik állapotot sem gondolom kellemesnek.
Ha tovább gondolom, akkor ehhez még előtte azt is tudni kellene, hogy miért feleltek meg tokkal – vonóval a hajdani egypártállami múltú civil és katonai titikos szolgálataink (már amennyiben minket szolgáltak, persze hogy nem :-() a NATO-nak. Jó, a módszerváltás és a NATO-ba lépésünk között volt egy kis időbeli eltérés, de pont a nagy öregek – vezetők még megérhették – megérték az új világot.
Hsz-em elbénáztam, de azért a linket próbálom ismételni.
https://www.szabadeuropa.hu/a/jol-alszik-a-szlovak-egyetemeket-is-elerte-a-kinai-terjeszkedes/31258894.html
A poszt címbeli kérdésről jutott eszembe. „Lehetséges-e a tisztességes vita a Fudan projektről (vagy bármi másról)?”
Nem lehetséges. Max azt kell lepapírozni (iktatott feljegyzés formájában) hogy Palkoviccsal ekkor és ekkor megállapodtunk ebben és ebben. Rá két hétre szotyialista ogy-s kétharmadunk ezzel ellentétesen döntött (salátatörvény 15. oldala 2. bekezdés, dátum egyebek).
Következtetésünk, hogy Palkoviccsal nem érdemes szóba állni sem, mert eszerint ő nem tényező. 🙁 Ami minket ugyan nem zavar, de akkor miért őt küldétek? Kérésünk hogy eztán keressenek mást, mert Palkóval többet szóba nem állunk. 🙂 Miért is tennénk? 🙁
Egy káder kilőve. 🙂
Aztán ha netán mégis „palkót” küldenék. 🙂
https://falu.me/20140821/basszak-meg-az-urak-a-sarkantyujukat
Az átirat átirata. Eredetileg. „basszák meg az urak a sarkantyújukat”
Palkovicsos helyzethez igazítva: „basszák meg a nertársak a Palkovicsukat” 🙂
Egy káder kilőve. 🙂