A balliberális értelmiségi elit tündöklése és… (higgadt indulatposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Megnéztem, még nem írtam ezzel a címmel posztot. Megdöbbentő. A balliberális értelmiségi elit nem minden tagjáról fogok most írni, de ahogy szokták mondani, ha egyről nem, a többiről annál inkább.
Antiszemiták vagyunk. Én legalábbis egészen biztos, hogy az vagyok, hiszen védelmeztem a Schiffer Andrást, és ötéves koromban ismertem már a rabbis-libás viccet. A nagymamámtól hallottam, aki néha olyat is mondott, hogy ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. Ez is egy vicc valójában, öreg zsidó nénik szokták volt mondani, olyanok, mint amilyen a nagymamám volt.
Fodor Gáborral nem az a bajom, hogy egy tehetségtelen idióta, és még az sem, hogy a tehetségtelen idiótaságából élt egész életében. Igazából csak az a bajom vele, hogy nem tudom úgy letehetségtelenidiótázni, ahogy szeretném. Itt van egy csomó majomparádé, akik néznek rám nagy szigorúan, mint valami tancsinéni, hogy egyenesen ülök-e a padban, és ha csak megmukkanok, már hozhatom ki az ellenőrzőm, hálistennek, most a Seres kapja az intőt, addig is izeghetek-mozoghatok egy kicsit.
Szabaduljunk már fel!
Igen, én úgy gondolom, hogy Konrád György és Heller Ágnes néha össze-vissza beszél. És nem, nem vagyok hajlandó inni a szavaikat. Nem mondom azt, hogy fogják be a szájukat, sőt, azt szeretném, ha ők is felszabadulnának végre, csak azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó arra, hogy komolyan vegyem őket. Arra sincs igényem, hogy engem bárki komolyan vegyen, saját magam beleértve.
Nem fogok egyenesen ülni. Nem olvasom el Mihályi, Csillag, Békesi újabb huszonkét pontját, mert nem gondolom, hogy egy jó képességű doktorandusz szintjén értik a közgazdaságtudományt. Ne tessék így nézni, mert megijedek.
Nem fogok aláírni semmit. Ha kedvem van arra, hogy esetleg bevigyenek a kóterba, és éppen édes hazánkban tartózkodom, akkor majd bevitetem magam. Egyedül, segítség nélkül. Van középső ujjam, és szívesen megmutatom Orbán Viktornak.
Nem, nem fogok kampányolni Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Schiffer ellen. És mellettük sem. Nem, nem tudom, hogyan kellene jobban csinálni, amit csinálnak, nem értek hozzá. Borzasztó sok mindenhez nem értek, és nagyon jól megvagyok ezzel. Van valami, amihez értek. Nem nagyon fontos dologhoz, és akkor egészen finom voltam, de van valami, amihez valóban értek. Ebben különbözöm vizsgálatom tárgyaitól.
Senki sem vette észre még, hogy ezek az emberek, akik állandóan ránk szólnak, amikor nem helyesen gondolkozunk, általában az ég adta világon semmihez sem értenek?
Senki sem vette észre, hogy a „szakértők”-nek nincs „szakjuk”?
A Kedves Olvasó nem tud szigorúan nézni, miközben kicsit fújtat? Megmutassam, hogy kell? Már mehet is a Kálmán Olgához. Három dolgot mondjon. Maffiaállam. Diktatúra. Elcsalták. Mondjon nagyon rossz vicceket, nevessen össze a másik szakértővel, és zárja le az egészet az úgy nevezett diadalittas nézéssel, amit majd még gyakorolni fogunk.
Még az is lehet, hogy fel fogom tenni a lábam a padra. És rágógumizni is fogok. Köpőcsövezni fogok a verzatillal. Húzogatni fogom a padszomszédom haját. És kegyetlenül bele fogok firkálni a Könyvbe.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519585-6ae7e87a4a7e9' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519585&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519585-6ae7e87a4a7e9&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519585-6ae7e87a4a7e9' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Counter:
A fideszes hazudik. És te is.
Munkájában kitüntetett kormánytisztviselő volt a sírrongáláskor – amit közben rendszeresen végzett hosszú távon.
A sírrongálásnak pedig büntetőjogi tényállása van, és nem kórházba, hanem börtönbe kerül évekre, aki ilyet szok csinálni.
Úgyhogy csak hazudsz, hazudsz, mint akit ezért fizetnek.
@Counter:
Ja még kérdemén, hogyha a baloldaltól elvárod, hogy aktásítsa és nyomozza le a káderei minden magánéleti ballépését,
akkor egy frissen megalakult kormányhivatali rendszerben
szerinted…
hogyan lehet egy tomboló őrült sírrongáló,
akinek a főnökei tudtával kezelést ad a dilidoki,
miközben a kormány hivatalnokaként évekig folytatja
a….. sírrongáló tüneteit…. ?
Utánanéztek, kinyomozták, tudták, helyeselték, jól tették ?
Csak a tehetségtelen baloldal kádereinek ne legyen titokban csuklyás kabátja ?
A jobboldal rasszista terroristákat, nőverőket, savazókat, sírrongáló őrülteket és nőrablókat épít be a vezetésébe,
és ez szerinted emberiességi szempont ?
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. Mit hazudott? Teljesen életszerű, hogy a közlemény kiadásakor már folyt a kezelése. Az is, hogy már korábban is – az is kezelés, hogy felírat az orvosával Xanaxot.
2. Politikai párttól várom el az egészen széleskörű utánajárást, nem közig. szervtől (feladat: mi a különbség a kettő között?). Egy közig. szervnél kevesebb gond van abból, ha valaki pl. rendszeresen csalja a házastársát, mint egy politikai figuránál.
3. A pszichiátriai kezelésről nem biztos, hogy a főnökei tudtak.
4. A sírrongálási hobbiról a rajtakapásig igen valószínű, hogy nem tudtak.
5. Ergo nem tomboló sírrongálót tüntettek ki, hanem egy köztisztviselőt, akiről max. annyit tudhattak, hogy vannak magánéleti gondjai (és kinek nincsenek).
6. A figura nem „jobboldali vezető”, hanem egy megyei kormányhivatal osztályvezetője.
@Counter:
1. Teljesen életszerű, hogy egy közveszélyes őrültet kineveznek egy frissen megalakuló kormányhivatalba, és kitüntetéssel látja el a feladatát ?
2. Az ellenzéktől elvárod, de a teljhatalommal kormányzó hatalomtól nem,
hogy őrülteket ne alkalmazzon ?
3. Ezek mindenről tudnak, ha lett volna kezelése.
A fideszes pszihiáter még az újságba is kiírta, hogy egy politikus kezelés alatt áll.
Most is a fideszes főnöke nyilatkozta az újságnak, pedig semmi joga mások betegségét kiteregetni.
… de mivel hazugság az egész, ezért ez a kiteregetés nem felháborító senkinek.
4. Valószinű, hogy tudtak, mert sokáig hagyták működni. Csak az egyszem rendőr nem tudott róla, aki a fán éjszakázva elkapta.
5. Egy munkáját megelégedésre végző kormányhivatali alkalmazottat tüntettek ki.
Tehát nem őrült.
6. Na itt muszáj röhögni. Hogy kormányhivatali osztályvezetőnek neveznek ki egy ” nem jobboldali vezetőt „…
… az egész kormányhivatal alapítást azért csinálták,
hogy
megszabaduljanak a…. nem jobboldali önkormányzati vezetőktől …
ráköltöttek a közigazgatás fideszesítésére néhányszáz-néhányezer milliárdot.
Méghogy nem jobboldali… Fideszes mindegyik.
4.
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. Tehát most már azután nevezték ki és tüntették ki, hogy tettenérték?
2. A politikai párt politikusokat alkalmaz, a közigazgatás köztisztviselőt. Nem válaszoltad meg, mi a különbség, pedig van.
3. Hol „írta ki az újságba” fideszes pszichiáter, hogy egy politikus kezelés alatt áll?
(A közleményt a kormánymegbízott tette közzé, aki feltehetően nem pszichiáter; a kezelés alatt álló illető pedig nem politikus.)
4. Tehát _mivel_ többedik alkalommal érték csak tetten, _ezért_ bizonyára tudtak róla? Óóó. Ezek szerint minden sorozatgyilkos mögött egy állami összeesküvés áll, őket is csak többedjére szokták elkapni ugyanis, attól sorozatgyilkosok.
5. Végezheti a munkáját megelégedésre, miközben lassan megbolondul. Van ilyen.
6. Kormányhivatali osztályt vezet, nem jobboldalt. A jobboldalnak nem vezetője.
@Counter:
1. Te tudod. Kinevezték ? ..én csak kérdeztem. Nincs hír róla azóta a sajtóban.
2. Állampárt – pártállam.
Mi a külömbség politikus és kormányhivatalnok között egy pártállamban ?
3. Majd megkeresed, ha kíváncsi vagy rá tényleg.
Én ellenzem az ilyen infó híresztelését.
A kormánymegbízott milyen alapon ad ki különösen védett személyes adatot a hivatalnokról ?
Be is perelhetné, ha tényleg őrült lenne, de nem az, úgyhogy így csak megköszöni, hogy nem kell börtönbe mennie.
4. Az a sorozatgyilkos, amelyik mindig ugyanabban a temetőben gyilkol, elég hamar el lenne kapva.
5. Persze. A fideszesek mind őrültek, úgyhogy elnézik egy-két sírrongáló simán befér.
6. Ahová a párt küldi, ott szolgálja a pártot a pártállami káder.
Ezt nemegyszer elmondták már és meg is mutatták.
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. Az őrültsége azután derült ki, hogy már régesrég kinevezték. Tehát a kinevezésekor nem tudhattak róla; könnyen lehet, hogy akkor még őrült sem volt.
2. A közhatalom teljességét nem párt gyakorolja, főleg nem pártszervek útján. Ez azért még nem a pártállami állapot, amikor ugye gyakorlatilag az MSZMP szervezetei voltak a minisztériumok osztályai.
3. Feltehetően az engedélyével.
4. A sorozatgyilkosok jelentős hányada egy helyen gyilkol, nem vándorol, a sírkődöntés pedig sokkal kisebb súlyú cselekmény, mint egy emberölés.
5. Mondom, simán lehet valaki a munkáját jól végző jó szakember, miközben amúgy megbolondul. Nem „a Fideszben”, hanem bárhol.
6. „Szolgálja a pártot”, tehát nem vezető még szerinted se.
@Counter: Na jó, unlak már.
1. A fideszes kormányhivatalok indulása és a sírdöntögetés egyidőben volt.
Hogy melyik kezdődött előbb, ahhoz már elő kell keresni az adatokat. Nem nehéz, csak már unom.
Hogy előtte mivel szerezte meg a faszi a bizalmat, az megint jó kérdés.
Lehet, hogy tévészékház-gyújtogatással, mint mások.
2. Nem ugyanaz ?
Akkor mondjál egy minisztériumi osztályt, amelyiket nem a pártállam nevezett ki.
Még a trafikosokat is a fidesz alapszervezetben nevezték ki.
Nem kéne azért fullban nyomni a kretént.
3. ….A 22-es csapdája.
Ha őrült, akkor nem képes erről döntést hozni, mert belátásában korlátozott,
ha meg a bűncselekménye súlyát belátja és a börtönbüntetést azzal akarja elkerülni,
hogy kormányhivatalnok létére híresztelteti főnökével, hogy ő őrült,
akkor meg büntethető, mert van belátási képessége, tehát normális.
4. A jelentős többségű sorozatgyilkosodat azon az egy helyen simán elkapnák, és akkor nem lenne belőle sorozat.
5. Hogy megbolondul, az előfordul, de hogy bolond állapotában évekig őrjöng és közben szervilisen illeszkedik, az csak a fideszben.
6. Pokorni mondta, vagy Schitt Pál, vagy Fritz Tamás, vagy Lázár, az nem mindegy ?
Ezt szokták mondani, amikor hol minisztériumot vezetnek, hogy kampányt, hol meg önkormányzatot, vagy emlékbizottságot, vagy történész intézetet….
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. A megyei kormányhivatalok 2011. január 1-jével kezdték meg a működésüket.
A tettenérésre 2013 nyarán került sor, ez közel 2 és fél év eltérés.
2. Nem ugyanaz, bizony.
3. Nem minden pszichiátriai beteget kell cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezni (sőt, a többség esetében erre nincs szükség).
Az engedélyt pedig megadhatta a gondnoka is, ha mégis történt ilyen.
4. Hát, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem így van. Fred és Rosemary West pl. a lakásukon gyilkolgattak 20 éven át. Bizonyára több kontinens kormánya tudott erről, ha a több hónapon át folyó sírrongáláshoz kormányzati tudomás és jóváhagyás kell.
5. Feltehetően nem őrjöngött folyamatosan. Bement a hivatalba, ledolgozta a munkaidejét, néhány hetente pedig hazafelé menet beugrott a temetőbe.
6. _Te_ mondtad, hogy szolgálja a pártot és _te_ mondtad, hogy „a „jobboldal rasszista terroristákat, nőverőket, savazókat, sírrongáló őrülteket és nőrablókat épít be a vezetésébe”.
Most akkor a vezetésébe építette be a jobboldal, a jobboldal vezetése a Tolna Megyei Khiv. Jogi Osztályán zajlik?
@Counter:
1. a tettenérés a sorozat vége volt, mert egy sorozatos sírrongálót kerestek, aki abban a két évben tevékenykedett.
2. arcpálma
3. Amikor bevisznek valakit a rendőrök tettenéréssel,
akkor nem nyilatkozhat a munkahelyi főnöke a szigorúan bizalmas személyi adatairól a sajtónak.
Mert egyrészt nem gyámja, másrészt nem is volt a pali gyámság alatt, mert kormányhivatalnok volt.
Úgyhogy ne reménykedj, nincs joga senkinek ilyet híresztelni róla.
Amúgy a felesége se tudta, hogy gond van vele.
Keresd ki bátran a nej nyilatkozatát.
Ha engedéllyel került ki az infó, vagy hamis infó, azt csak a nagyonis normális kis beteg adhatta.
4. A lakásukon 20 éven át gyilkoltak,
és a rendőrök helyszineltek minden gyilkosság után, de nem tudták, ki gyilkolhat mindig ugyanabban a lakásban ?
5. Ja. Aki nem őrült, az a bűncselekményeit suttyomban csinálja.
6. Mire való a kormányhivatal, ha nem a kormányzásra ?
A kormányzás maga a vezetés.
Országvezetés.
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. Van valami forrásod arra nézve, hogy mikor kezdődött a rongálás?
2. no comment
3. _Ha_ van gondnoka, akkor az engedélyt adhatott rá, ha nincs, akkor meg az illető maga is megtehette.
A feleség azt nyilatkozta, hogy nem tud semmiről; az nem biztos, hogy igazat mondott. Másrészt a sorozatgyilkosok szomszédai se szoktak tudni semmiről.
4. Nem. Nem helyszíneltek minden gyilkosság után a lakásukban. Ezért is tudtak sorozatgyilkolni.
5. Suttyomban csinálta, sokadjára bukott csak le.
6. Szóval Magyarországot a megyei kormányhivatalok kormányozzák 🙂 hát ezt jó tudni.
@Counter:
1. nincs, de megírták, úgyhogy keresd bátran.
3. … a nej és a munkahely is normálisnak vélte, de kezelés alatt állt…
Talán impotenciával kezelték.
A pszihiáter nem falaz egy dühöngő őrültnek, ha beszámol róla, hogy temetőben szokott őrjöngeni.
4. De a sírrongálás az nem egy lakásban történik, hanem őrzött közterületen.
Helyszinelés, nyomok, felháborodott károsultak, közvélemény nyomása,…
Ezért van az, hogy lebuknak elsőre.
Aki sorozatban csinálhatja, az egy kis kivételezett.
5. Ezért mondom, hogy bűnöző.
6. Eddig mit hittél, mire való a kormányhivatal ?
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. Tehát szerinted nincs rá forrás, de megírták (tehát mégis van forrás), viszont keressem meg én.
3. Mondom, kezelés alatt állás lehet az is, hogy felíratott magának Xanaxot. Aki Xanaxot szed, az őrjöngő elmebeteg?
4. Hány sírrongáló bukik le elsőre? Marha.
5. Tehát akkor nem is őrült?
6. A központi közigazgatás végrehajtó szerve & önkormányzati működés felügyelete.
A kormányzást a kormány (hivatal toldat nélkül) végzi. A kormányhivatal kussol, végrehajt és ellenőriz. Nem alkot jogszabályt, hogy mást ne mondjak, anélkül meg képtelenség kormányozni.
@Counter: az 1-5 pontokban passz, nem tudom, meddig tud egy elmegörcs észrevétlen maradni, szerintem is nagyon sokáig, pláne mikor a közeg a híresen együttérző, szolidáris és odafigyelő zember, aki amúgy maga is saját elmegörcsének buborékában ücsörög, azt takargatja, van tehát mások baja nélkül is neki épp elég (pláne hogy egyik napról a másikra bármiből lehet elmegörcs, amit tegnapig takargattunk, ma hirtelen dicsőség, és fordítva).
viszont a 6. pontnál egyszerűen nevetséges az érvelésed. a cöfner-féle főkutya-alkutya szerveződében mindenfőkutya alkutya is, és minden alkutya főkutya is (ha nem a belül, akkor legalább a szervezeten kívülrekedtekkel szemben). a tényleges viszonyokat ráadásul aligha fogod szervezeti szabályzatokból és besorolásokból kideríteni. pl. a fejlesztési minisztérium élén egy némethné állt, de aligha valóságos irányítóként, sokkal inkább egy pedáns titkárnőként.
teljesen fölösleges tehát itt a kormányhívatalok jogszabályi meghatározását idézni, cöfnerben mindenki azt csinál, és úgy, amit akar egészen addig, míg a cöfner célja (lényegében az állam teljes ereje feltti korlátlan uralom) szempontjából hasznot hajt, és mehet a bús picsába, ha nem. akár képviselő, akár kormányhivatalnok, akárki.
@incze: Na jó, de lassan már ott tartunk, hogy az állásinterjún letesztelték a szerencsétlent, hány sírkövet tud felborítani 1 óra alatt, mert „ezek ilyenek”.
A kormányhivatal és annak jogi osztálya nem kormányzást végez. Túldémonizálod.
@Counter:
1. Ha jól emlékszem, a rendőrség írta a sorozatot, hogy mióta. Keresd meg te. Nekem nincs ilyen forrásom.
3-4-5. Szivem, te teljesen elvesztetted a fonalat ….. Én az elejétől azt mondom,
hogy ez a faszi …. nem lehetett elmebeteg …., csak a főnöke ezt hazudta a sajtónak.
A sírrongáló tök normális, amennyire a többi sírrongáló is, akik hosszú éveket húznak le a börtönben.
Csak ezt kimosdatják, mint az olyan bűnözőket … mind …, akik fidesz kötelékben állnak.
És igen. Biztos, hogy tudnak a fideszben minden alkalmazottjukról mindent már a felvételekor.
A fidesz lényege, hogy bűnöző, zsarolható embereket alkalmaz, akiket bármikor tönkretehet, ha nem ugranak vezényszóra.
@én már a fény gyermeke vagyok:
1. A Blikk úgy tudja, decemberben kezdődtek a sírrongálások, a tettes legalább nyolcszor csapott le, és összesen mintegy egymillió forintos kárt okozott. A megyei rendőrség elsődleges adatai szerint „személyes harag és bosszú” lehetett a férfi indítéka.
Tehát 2011 január 1-jén felállnak a kormányhivatalok, rá 2 évre elkezdi rongálni a sírokat és fél év múlva (8 eset után) lebukik.
3-5. Számtalanszor leőrültözted.
6. Aha. Az utolsó portás is.
@aronsatie: Ezt nem értem.
@Counter:
Ne hazudj. Elejétől azt mondom, hogy hazugság, hogy őrült lenne.
Nem őrült, csak fideszes bűnöző, mint a többi.
@Counter: még egyszer: tök mindegy, hogy kormányhivatali vezető, vagy színházigazgató. a cöfner-ben egyetlen tényleges hatalmi pozíció van, nevezzük ezt orbán-számnak (olyasmi, mint az erdős-szám), amely megadja, hogy hány közvetítésnyire van az illető a magyarbasi fülétől.
@Counter: Három testőr, eléggé az elején.
@Kowalski, helyzetjelentést!: „a szöveged implikációja az, hogy M. és a többiek nemcsak kvázi fölmentik az ellenzéket, hanem önmagukat _mint_ (miért is?) ezen ellenzék sugalmazó holdudvarát is.”
Ezt nem gondoltam volna implikálni, mert M. és Ripp szövegéből az derül ki, hogy önmagukat a meg nem hallgatott jós szerepében látják. Például: „…. látszott, hogy a csúfos bukás elkerülhetetlenül közeleg. Csakis egy olyan radikális ellenzéki politikának lett volna esélye, amely minden ízében az orbáni rendszer illegitim jellegének támadására és teljes felszámolására épül, és ennek érdekében hoz létre – a szokványos hatalmi, pártpolitikai szarakodást félretéve – teljes társadalmi egységet a demokratikus oldalon.”
Itt a szerzőnek eleve nem kell azzal vacakolnia, hogy értékelje a maga teljesítményét: ő figyelmeztetett az egyetlen esélyre, amit a pártok nem fogadtak meg, és így egyenes út vezetett a vereséghez. Aztán hogy az általa kijelölt egyetlen esély tényleg egyetlen volt-e, reális volt-e a megvalósíthatósága, vagy eredményes lett volna-e, annak vizsgálatára nincsenek módszereink.
Mindeközben ennek a kétségbeejtő helyzetnek a létrejötte mégiscsak a szolgaságot választó magyarok lelkén szárad, akik nem érettek az európaiságra. Nem hiszem, hogy ez a két dolog – a baloldal „pártpolitikai szarakodása” és a nép félázsiai természete – hasonló súlyú tényező lenne.
Közben újabb jelentkező küldi nyugdíjba Hellert és Konrádot, most a Népszabadságban:
nol.hu/belfold/egy-ertelmisegi-szerep-nyugdijazasa-1461051
@Késes Szent Alia: nem őket küldi nyugdíjba, hanem a szerepeiket.
a balliberális vátesz szerepet.
@jotunder: Azt is, meg őket is.
„…. a rendszerváltó liberális humán értelmiség jelentős része egyszerre vesztette el a politikai realitásérzékét és a fantáziáját. Meg sem kísérelik, hogy eddig nem észlelt problémákra hívják fel a figyelmet, hogy új politikai gondolatokat, új megfontolásokat vessenek fel … Azért pártpolitizálnak, közöslistáznak, választási matekoznak, mert tényleg semmi távlatosabb nem jut eszükbe. … Konrád számára legkésőbb 2010-ben megállt az idő.”
@Késes Szent Alia:
Orbánnak mázlija van abból a szempontból, hogy semmi távlatosabbnak nem kell az eszébe jutnia, elég, ha elindul a választáson. A mi szerencsétlenségünk meg az, hogy mégis eszébe jut.
@vakapad: Szerintem Orbánnak (vagy Wermer Andrásnak) a ’90-es években eszébe jutott egy, ebben az országban akkor távlatosnak számító valami, aztán megint eszébe jutott (neki vagy Finkelsteinnek) egy szintén távlatos dolog 2002 után. Biztos sokat dolgoztak is vele, O. tán bele is betegedett. Lehet, hogy most már ennek a karbantartása zajlik, nem a teremtő szakasza, és ez látszik mázlinak.
érdekes címadás:
cink.hu/konrad-gyorgy-egy-bunko-de-nem-szep-dolog-hadonaszni-v-1574976976
@Counter: Támogatom a tervezett vitát, ha ez egyáltalán számít valamit. Remélem, komolyan gondolták 🙂
@Counter:
„Senki se mondhatja, hogy az eutanázia-programot […] a társadalmi akarat ellenére, illegitim módon hajtották végre.”
The T4 programme was the sole example of an action by the Nazi regime which provoked large-scale public protests.
en.wikipedia.org/wiki/Action_T4#Opposition
@neoteny: Regionális szintig jutottak a tiltakozások, s minden jel szerint eközben más tartományokban akadálytalanul végre lehetett hajtani. Szóval…
@Counter:
Szóval mi lett volna „a társadalmi akarat ellenére” számodra kielégítő jele?
@aronsatie: A hétvégén valamilyen délutáni-esti időpont megfelel?
@Counter: Szombaton este jó csak, de vasárnap jóformán egész nap. Legfeljebb folytatjuk a következő hét elején.
én egyre inkább csak röhögni tudok ezeken. gazda albertnek sok igazsága van. az ún. balliberális sajtónak (meg értelmiségnek) évtizedek óta volt etalon a hellerkonrád, sőt igazából a kúrcsány is, és aztán egyszer csak vérciki lett, és most ott állnak, és tiszta erőből gyalázzák az ex ikonjaikat, aztán csodálkoznak, hogy a fidesz bucira veri a saját magát szétverő ellenzéket.
a fidesz, akarom mondani a viktor az sokkal okosabban csinálja. ő nem eltaknyol, hanem úgy száll le a bringáról, és ő nem hazudik, hanem akkor is igazat mond amikor nem. az mennyire mókás már, amikor ezekkel a maffiózókkal úgy próbál harcolgatni az ellenzék, hogy jaj, hát lopós is van közöttünk, jaj, de kínos. 😀
a hócipőhöz évente hozzávágtak ilyen tíz millákat, és az a végén már olyan iszonyat vérciki volt, hogy nem bírt levegőt venni úgynevezett ballib értelmiségi úgy, hogy ne határolódott volna el tőle iszonyúan megtört arccal. a fidesz? az okosan csinálja, nem szarozik tíz millával, hanem konkrétan a félmilliárdos (bár aztán lehet, hogy jóval drágább) kampányát csináltatja meg a nagyon civilekkel, és a szeme sem rebben.
olyan édi, amikor alig van nap, hogy hozzá ne vágnának az édesjólajoshoz pár milliárdot, és erre a balliba értelmiséginek annyi a hozzáfűznivalója, hogy jaj, de a konrádhellergyúrcsány.
hun az a diktatúra, nagyon kiérdemelték már.
például itt van ez a bájerzsóti. lassan egy évtizede él abból, hogy leírja kiket és miért gyűlöl (örök klasszikus lesz, hogy az orgoványi erdőben túl kevés zsid.. cion ástak a fődbe), ki az aktuális hazaáruló, és akkor csiribú, csiribá, ez a kedves bácsi egyszerre csak púposlelkezik. 🙂
de most komolyan. hát ki ez a bájer, hogy egy igaz magyartól elvegye a jogát hogy azt hazaárulózhasson le, akit jólesik?
@mavo:
Jaja. Itt a ” ballib értelmiség „, amelyik nem bír levegőt venni 3 millió forint miatt, amit 5 oldal riportsorozatért fizettek.
vastagbor.blog.hu/2009/02/04/millios_kozpenzek_a_hociponek
Mert biztosan abból csurran-cseppen – ahogy írja.
A Magyar Nemzet ugyanattól a kormánytól kapott 450 milliója nem fáj a vastagbőrű ballib értelmiségnek.
Mert aki a csurran-cseppent ellenzi, a dömperrel beküldött milliárdokat meg nem ellenzi,
az a ballib értelmiség.
Mint például – többek között – a vastagbőr 2009-ben.
Érdekes, hogy a farkasházinak a vécéje is milyen komoly sajtót kapott a ballib értelmiségtől.
Az meg pont 2013-ban.
Mintha ez a ballib értelmiség pont Orbánviktornak kampányolna.
Kis szőrözés-szarozás, és nini…. megél a ballib értelmiség.
Mert aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.
@mavo:
És ha az Orbánviktornak kampányoló sajtómunkásokat nem hínánk ballib értelmiségnek, hanem fideszesnek hínánk,
akkor nem kéne a
farkasházizást és hellerezést, libázást és hunwaldozást, Simonozást, ilyesmit
önmarcangolásnak
önostorozásna híni,
hanem hívhatnánk – szép egyszerűen – visszatérő kampányelemnek is.
@mavo:
” …az ún. balliberális sajtónak (meg értelmiségnek) évtizedek óta volt etalon a hellerkonrád, sőt igazából a kúrcsány is, és aztán egyszer csak vérciki lett,…”
Mondjuk, azért kiváncsi lennék, hogy kúrcsánynak melyik volt az a fényes – több évtizede -,
amikor etalon volt a balliberális sajtóban.
de ez mellékvágány.
Nem hinném, hogy ugyanott lenne vérciki a hellerkonrád, ahol azelőtt etalon volt.
Inkább balliberális sajtó megszűntével a fasiszta sajtó lett
– az értelmiség -.
Náluk meg mindig vérciki volt, de most övék a sajtó.
Tulajdonosváltás – a nácik kivásárolták a sajtót. …ennyi.
@aronsatie: Úgy néz ki, a ma este nekem is szuperül alkalmas 7 óra után bármikor.
Bár se tematika, se semmi konkrétum eddig, szóval van esélye a sutaságnak 😉
@én már a fény gyermeke vagyok: Felesleges bonyolult elmélettel magyarázni azt, ami pofonegyszerűen is magyarázható. A szóban forgó Heller-Konrád vád (hogy elkúrták, és menjenek már nyugdíjba) nem tartalmi érveken alapul. A bírálók nem tudják megmondani, hogy Hellerék mint hibáztak, miben nem volt igazuk. Hanem a logika itt a következő: A ballibnek vannak ezek a régi, tekintélyes megmondóemberei, akik el szokták mondani a véleményüket. A ballib elveszítette a választást. Tehát – jön logikusaink konklúziója – miattuk veszített. Tehát, mondjanak le.
@Counter: Nem baj az. A tematika az ország helyzete, az emberek gondjai és biztonsága, a jövő és a múlt. Esetleg kitérhetünk az élet értelmére, a galaxis keletkezésére és egyéb lelki problémákra.
@aronsatie: @Counter: nem kérhetnénk meg valamelyik szerzőt, hogy nyisson külön posztot a vitának?
@Érvsebész: Ám legyen, benne vagyok. A Magyar legyen nagyvonalú.
@aronsatie: 😀
@aronsatie: Ebben az esetben 42.
@Counter: A jobbaknak 37. Viszont Djokovic ma salakon verte meg Nadalt, ez neked rossz előjel.
@aronsatie: Nadalt, salakon? Hmm.
Jó estét kívánok, köszöntöm az ország és a magyarok ügyei iránt érdeklődő nézőket és hallgatókat.
@Counter: halljuk, halljuk!
Az a baj, hogy aronsatie gondolatmeneteit eggyel jobban csípem, de most mégis neked kell szorítanom 🙂
@Counter: (elszórt taps) (bekiabálás a nézőtérről: Hazugság, nem is köszönti!)